Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor
Talentum. 1999.

Kőrösi Csoma Sándor /1784.03.28. – 1842.04.11./ élete joggal nevezhető legendának vagy legendásnak. Még azt sem tudjuk pontosan, hogy március 28-án, vagy április első napjainak egyikén látta-e meg a napvilágot. De az igazi csoda az, hogy miképpen bírta ki a magányos zarándoklatát az „apostolok lován”, mondhatjuk csak belső erejétől vezéreltetve és hihetetlen nélkülözések közepette. A magyarok őshazájának keresésére indult, de az eredeti elhatározásból a végén a Tibeti Angol Szótár és a Tibeti Nyelvtan lett. Szerendipitás. Ezzel a két művével a tibeti filológia alapjait rakta le és indította útjára, amely nemzetközi berkekben hamarabb talált visszhangra, mint itthon, hazájában.
Már az is kiemelendő legendárium, hogy a nyelvről, az emberi beszédről, a grammatikáról szól életműve. Hiszen tudnunk kell, hogy az emberi beszéd szellemi eredetű, tehát önmagában is szentség.
Találkozása William Moorcroft-tal,- aki a brit világbirodalom érdekeinek szolgálatában érkezett  Indiába állatorvosként, és a bengáli brit hadsereg tenyész méneknek igazgatója lett – Csontváry Kosztka Tivadar híres látomásához és hallomásához hasonlítható, amely őt a napút festőjévé tette. William Moorcroft adta ugyanis Csomának Giorgi olasz hittérítő  Alphabetum Tibetanum című könyvét, és buzdította a tibeti nyelv és irodalom tanulmányozására.

Szabadjon egy kis etimológiával kiegészíteni tiszteletadásunkat: a legenda szó a latin legere = olvasni, gyűjteni  szóból ered. Csak másodlagosan rakódott rá a kitalált, mende-monda jelentés. Csomát teljes joggal sorolhatjuk a magyar legendáriumba. A Tibeti Szótár Kalkuttában jelent meg 1834-ben. De a szent nyelv iránti érdeklődésen túlmenően Csomát a létezés pillér kérdései sem hagyták hidegen: Hogyan keletkezett a világ? Miképpen működik és áll fenn? Hogyan ér véget?

A 3*3 méteres szobájára, amelyet inkább cellának kellene mondanunk, ma is úgy emlékeznek, hogy egykor itt élt és dolgozott  „Szkander bég”. A szoba fűtetlen volt, mert Csomát a kövön rakott tűz füstje zavarta, csípte a szemét és fojtogatta a torkát. Itt ült a birkabőr bundájába burkolózva reggeltől estig tűz nélkül. Alkony után a padlón aludt, a tibeti, örökösnek mondható télben. Ily módon gyűjtötte össze és rendszerezte szótárának mintegy 40 000 szavát. Az emberfeletti munkát minden életrajz írója kiemeli.
Mási neme „The pilgrin scholar”, vagyis zarándok tudós, az erdélyi havasok medvéje, aki az igaz bölcsességre törekszik.
Baktay Ervin megemlékezése hiteles képet fest az ég által áldott és kísért vándor tudósról, akinek függetlensége saját indulatainak a megfékezéséből fakadt. De az önuralom egyéb ismérvei is kiolvashatók ebből az életútból, akinek szellemi  fegyvertára a magasrendű  célok felé való törekvésben hasznosult. Ugyanúgy megtalálhatók ebben a fegyvertárban a hiúság, bosszúállás, irigység és gyűlölet teljes hiánya, a fölösleges dolgok elutasítása, az önmegtartóztatás, a megnyugvás az ember erejét meghaladó dolgok elfogadásában, a béketűrés. Minden róla szóló írás kiemeli igaz emberségét, nemes jellemét, rendkívüli talentumát, amelynek alárendelte életét. Bölcs igénytelenségét, amely tisztán látja  az élet romolhatatlan értékeit.
Az Ázsiai Társaság 1833-ban levelező, 1834-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Azt, hogy ebben az évben a Magyar Tudós Társaságnak is tagja lett, csak két évvel később tudta meg.
1933-ban Japánban  „boddhiszattvává” avatták.
Baktay Ervin 1928.ban maga is végigjárta Csoma útját. Indiai tartózkodása még hitelesebbé tett a törekvést, hogy emléket állítson Csomának. Könyve már négy kiadást megért.

Richard Friedenthal: Leonardo
Gondolat 1980.

Homo universalis
A  roppant gazdagon illusztrált könyv  átfogó képet nyújt az 1452.04.15.-1519.05.02. között élt reneszánsz mesterről. Arnói tájképek, vázlatok, tollrajzok, harc- és páncélkocsik, lantok, megannyi tanulmány, mozdulatok pillanatképei a hegyikristály ládikáig, amelyben a Codex Atlanticust őrzik. Az arany és lápisz lazuli pántokkal díszített ládika felirata: „Gépek és más titkos tudományok, ahogyan Leonardo megrajzolta”. Repülőgép modellek, kéztanulmányok, anatómiai rajzok idézik sziporkázó ötleteit, amelyeknek a megvalósítása csak századokkal később vált  lehetségessé.

Valóban századokat ível át a különös, magányos élet számtalan alkotása, amelynek helyszínei Firenze, Milánó, Róma és később Franciaország, ahol I. Ferenc király komoly pártfogása mellett zárul tevékeny élete. Amboiseben, a  királytól  kapott  kastélyban hal meg. A Mona Lisát is a király vásárolja meg tőle négyezer aranyért. Legkorábbi emléke egy álom: „bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy héja csapott volna le rám. Kinyitotta számat és ajkaim között  fel- lemozgatta farktollait. Mintha valamiféle keresztségen mentem volna át. Nyilván ez a sorsom, hivatásom.

A  perspektíva  és a matematika bűvöletében él.
Vezérmotívumai az emberi vadság, a természeti katasztrófák, az apokalyptikus végítélet, a határtalan gonoszság.
Bár soha semmiféle hadi cselekményben nem vett részt, kiváló és tervrajzokat és térképeket készített. A gyilkoló szerszámok iránti olthatatlan érdeklődése végig kísérte életét. Ő az időzített bomba ötletének előfutára. Az ágyúból kilőtt robbanó lövedékről mozgástanulmányt készít. Zenét is szerez, ezek valamiféle hang spricceléshez hasonlítható zenék, valamiféle zenei tasizmusok. De érdekli a mocsár lecsapolása, a csatornázás, a folyam szabályozás, a város rendezés, az építészet, a repülés nagy Ikarusz vágya.
A szépség és rusnyaság egyaránt lenyűgözi. Vonzzák a kontrasztok. I. Ferenc királynak ajándékozott aranyozott köntösű lovag arany szívet tart a kezében, amely magától kinyílik. Bene a földgolyón kétalakú  lény ül. Egyik oldala szép és erőteljes, a másik sovány, szomorú, beesett arcán könnyek peregnek. „Öröm és bánat, egyik a másik nélkül nincs soha, sehol.” – írja egy jegyzetében.
Élete nemcsak a technikai feladatok művészi megoldásában összegződik. A  halálról és a halál utáni fennmaradás átfogó filozófiáját így írja le:

• „Mert látjátok, az ember, akinek leghőbb vágya, reménye, hogy visszakerül szülőföldjére, és eredeti állapotába, hasonlít a fénybe kívánkozó rovarhoz. És amikor boldog kíváncsisággal várja az új nyarat, új hónapot, évet, aztán ha eljött, amit várt, úgy érzi, későn jött. Nem sejti, hogy saját megsemmisülését várja olyan türelmetlenül.
• De hiába, mert ez a kvintesszenciája, leg lényege az  őt alkotó elemeknek, amelyeket a testbe zárt lélek tart egybe, és az  vissza kívánkozik oda, ahonnan elbocsátatott.
• Tudnod kell, hogy ez a visszavágyás  a magja, legmélye mindannak, ami a természet segítő társaivá tesz bennünket.
• Mert az ember a világ kicsinyített mása.”

Vidor Ferenc : Tele – semmi
Animula  2011.

A nyolcvanas éveiben járó, eredetileg építész szerző sajátságos stílusjegyekkel megformált összegzést nyújt könyvében életéről. Lírai hangvételben, etimológiai eszmefuttatásokban,  mozzanatokban , a lapok bal oldalán saját készítésű fotóival mondja el és egészíti ki mondandóját. Képei, sorai, egész  hangvétele a nyugalom erejével hat. Meggyőző anélkül, hogy meggyőző akarna lenni. Letisztult, kiforrott, kikerekedett.
Ez az egyensúly önmagával és a világgal öntörvényű, de nem teljesen spontán folyamat eredménye. Tisztelettel és szeretettel idézi dr. Farkasházi Menyhért pszichoanalitikus főorvost, aki mestere, tanítója és társa volt a soul making munkában. Ennek egyik gyümölcsét a Tele-semmiben  az álomfejtésekben láthatjuk.  
Békében lenni magunkkal és a világgal  a mai zaklatottan bonyolult életben komoly kihívás: részt venni, és  nem elsodródni az igen eltérő értékrendek áramlataiban.
Vidor Ferenc számára az  építészet maga a holisztika, hiszen az alapszó, az „ép” egészet, teljeset, befejezettet jelent. Az építészeti architektónia formáló ereje érződik a versekben, emlékekben, az egész könyv háromrészes szerkezetében, és a képben, amely kialakul az olvasóban a könyv olvasása folytán. Hiszen az ember személyisége is , architektonikus építmény. Életünk építése lényegében szeretet téglából történik. Ha a szeretet tölti be a semmit, az teremtéssé, alkotó erővé válik.
A semmi és a minden mérlegén egyensúlyozott kérdések finoman árnyalják a jelenlét, a betöltöttség, a hiányok, az adni és kapni, az épen építés gondolat köreit. Jelen lenni a jelenben, az lényegében a múló idő vonulatain haladás. Mégis örök kérdés, mennyire képes az ember eléggé élni, megélni életét, önmagát, sorsát.
Megannyi kétség és paradoxon vezet a létezés csendben, szóban, hangban, képekben, képzeletekben, álomban és ébrenlétben rejtőző és megnyilatkozó titkai felé. Vidor Ferenc életérzésében egybe ötvöződik az orientális és nyugati kultúra Isten élménye, Isten szemlélete. A szeretet, a hit, a bölcsesség, az áldás az útitársai a mulandóságon, a káprázatokon, az emberi történelem nagy forgatagának útvesztőiben.

Túl a semmin, ami voltam. Túl a semmin, ami leszek. „Van” világban jövök-megyek.

Fritz Riemann:Útmutató asztrológia
Egy pszichoanalitikus gondolatai és tapasztalatai

Könyvfakasztó Bp. 2002

„per astra ad Deum” 

A jövő pszichoterápiájának be kell töltenie azt az űrt, a tanokon és módszereken túlmutatóan, amelyek elhatárolnak bennünket a teljes kép kialakításától magunkról, a világról, az életről. Ennek a teljes képnek a hiányzó láncszemei a fényről való tudás, a kommunikáció, az információ energia természete és magának a terapeutának a magasan kvalifikált, morálisan is támadhatatlan személyisége, amely minden korban más és más kihívásokat tartalmaz.
Fritz Riemann /1902-79/német analitikus neve már „Az öregedés művészete” és „A szorongás alapformái” című műveiből is jól ismert. Mindkettő túlmutat a természettudományos szemléleten, kozmikus távlatokba helyezvén az embert. Az „Útmutató asztrológia” még kikerekedettebben taglalja ezt a szemléletváltást, amely nélkül a terápia nemcsak fékezett eredményű, de esetenként kifejezetten káros, zavaró hatású lehet.
Az ember átfogó megismerésének, kibontakozási tendenciáinak felvázolásához az asztrológiai ismeretek nélkülözhetetlenek.
Az asztrológia reneszánsza már a múlt század második harmadától fokozott élénkülést mutat, gondoljunk csak C.G. Jung munkásságára, aki orvos létére az asztrológiában, alkímiában, vallástudományi kérdésekben és persze a pszichoterápiában is alkotó módon szerzett jártasságot. Ez a mai „modern”, de a spirituális pólust nélkülöző világunkban még fokozottabban tereli a figyelmet olyan terapeuták felé, mint F. Riemann, aki egyenesen az Isten felé vezető útnak tartja a csillagok üzenetének vételét. Az asztrológia az ember „primer természetét” őrzi, felül múlhatatlan hitelességgel, eredetiséggel, precizitással. Sorsszerű alapstruktúrát rajzol elénk a horoszkóp, a reinkarnációban magunkkal hozott adottságokkal és lehetőségekkel.
Az asztrológiát – csakúgy, mint a számokat, a hangokat, a beszédet – nem az emberek „találták fel”, hanem csupán rátaláltak a törvényszerűségek kiolvashatósága révén, a láthatatlan világ üzeneteként. Hasonló ez az időhöz, amely mint tudjuk, van is, nincs is. Attól függően, hogy milyen aspektusból akarjuk vizsgálni.
Ami az alkalmazhatóságát illeti, probléma, hogy az „asztrológus” – képzés mondhatni, informális utakon történik, nem illeszkedik semmilyen felsőfokú képzésbe, és mint munka, nincs körülhatárolt szociális szerepe, mint ahogyan az a foglalkozásoknál megvan. Pénztáros, tanár, sofőr, lelkész, szociális munkás, és így tovább. Ez a két körülmény sok visszaélés forrása. Maga a könyv szerzője is a pszichoterápia kiegészítő ismeretforrásaként kezeli az asztrológiát.
Valóban több „gyermekbetegsége” van ennek a szakmának, már ha egyáltalán ennek akarjuk tekinteni az asztrológiai ismereteket és alkalmazásának illetékességi körét. Ezek a gyermekbetegségek: a tanácsot kérők hiszékenysége, csodára várása, önismereti fehér foltja, és az asztrológus hatalmi vágya, mágus szerepe, etikai debilitása, amelynek következtében visszaéléseket követ el. Egyszóval tudatlanságnak is mondhatjuk, amelyet mindenhatósággal próbál kompenzálni. Arra is ügyelnünk kell, hogy az asztrológiai fél tudásból ne kovácsolódjék igazoló elmélet, vagy védekező páncél.
De mindezeken túlmenően a legfontosabb, hogy az asztrológiát saját lelkünkből kell előhívni, így lesz valóban „útmutató”. Hiszen mindannyiunk lelkében ott van időtlen idők óta.

Egyszóval tudatlanságnak is mondhatjuk, amelyet mindenhatósággal próbál kompenzálni. Arra is ügyelnünk kell, hogy az asztrológiai fél tudásból ne kovácsolódjék igazoló elmélet, vagy védekező páncél. De mindezeken túlmenően a legfontosabb, hogy az asztrológiát saját lelkünkből kell előhívni, így lesz valóban „útmutató”. Hiszen mindannyiunk lelkében ott van időtlen idők óta.

Anthony de Mello: Ébredj tudatára!
Gondverő Könyvkiadó 1999.

Az indiai jezsuita szerzetes világszerte ismert lelkigyakorlatai, imádság szemináriumai, pszichoterápiás kurzusai és írásai révén. Magyarul is mintegy kilenc kötete jelent meg. Elmélkedései meghökkentőek, felkavaróak, a paradoxon erejével hatnak. Megütközést váltott ki magában a katolikus egyházban is a személytelen Istenről vallott nézeteivel. Istenről semmi sem mondható, Isten észlelése forma és kép nélkül, Isten, mint üresség, vagy egyetlen ismerés a nem ismerés gondolatai mélyen érintik és zavarba hozzák az embert. De minden sora következetesen arról szól, hogy a valóságra való ráébredésnél nincs fontosabb, vagy előbbre való dolog az életünkben. A pillanat valóságának, az élet jeleinek felfogása, megértése, észrevétele. A  nyüzsgő és harsogó világban a természetbe írt szellemre figyelni a szélsuhogásban, a madárdalban, a vízáradásban, a hó csendben. A szemlélődés folyamatában szabadon átélhetőek az élet áramai, amikor nem akarunk beavatkozni, másítani, ítélkezni, megragadni, birtokolni. A szemlélődés aggodalomtól, szorongástól, kudarctól és depressziótól mentes. A  szemlélődésben nem lehet csalódni, nem jár fájdalommal és félelemmel, hanem feltölti az embert a nyugalom erejével, az igazság ragyogásával, a valóság megnyugtató bizonyosságával.
Bepillantást enged árnyékunkba és sorsunkba, mivel a sorsunk annak a függvénye, amit megteszünk és amit nem teszünk meg. Az árnyékunkban pedig ott vannak mindazon figurák, akikkel megütközünk, birkózunk, hadakozunk életünk folyamán, a buta, a beteg, a bolond, a bűnöző, a primitív, a hazug, az irigy és így tovább. A  kártevő, az elbizakodott, a gőgös, az ostoba. Csak úgy odagurít az olvasó elé néhány megrontó tényezőt, amely az egész emberiség destruálásában oroszlánrészt tesz ki. Ilyenek az elv nélküli politikusok, az együttérzést nélkülöző nevelések, a munka nélküli jólét propagandája, a csend és elmélyülés nélküli tanulás, a félelemmel és fenyegetéssel működő vallás. Lerántja a leplet azokról az önhitt emberekről, akik jónak képzelik vagy hirdetik magukat, de a segítő szándékuk valójában abból a függőségi igényből táplálkozik, hogy fontosnak érezhessék magukat. Ravasz függőségi kötődés, amikor az motivál valakit, hogy a másiknak szüksége legyen rá. Ugyanígy a ravasz, burkolt önzés, amikor valójában az elismerésért tesz valamit, de olyan csomagolásban, mintha a másoknak szerzett öröm lenne a célja. Rámutat a beteg psziché nagy függőség igényére, hogy valójában nem is akar meggyógyulni, csupán törődésre, vigaszra vágyik és ehhez a betegség jó álca. Mint ahogyan felnőni is sokan nem akarnak, mert az felelősséggel jár, többletet igényel, miközben hiányokkal küzdenek.
Eme sok paradoxon között talán az a legszellemesebb odavetés, hogy egy prédikátor célja csak az lehet, hogy minél hamarabb feleslegessé váljék. Mert már előhívódott a minden lélekben ott szunnyadó tudás, életérzés és életszentség iránti áhítat. Ehhez pedig nem kell közönség. 

A tudatlanság felhője
Erasmus kiadó
Fordította: Losonczi Gábor

Egy ismeretlen középkori szertő könyvét tartja kezében az Olvasó, írásának ideje megközelítőleg 1370-90 közé tehető. Aligha deríthető ki bizonyossággal, hogy a szerző karthauzi szerzetes, remete, esetleg falusi parókus lelkész, de talán ez nem is lényeges. Egy ÍRÁSTUDÓ szól a vele hasonívásúakhoz  akinek kincse az ihlete, szerepe pedig a megszólítás, a közvetítés. Azok felé, akik „belső indíttatást éreznek Isten valósága felé”, mint írja az első oldalak egyikén. Ugyancsak elöljáróban jegyzi meg, hogy könyvét ne olvassák a lepcses szájúak, a hízelkedők, a rágalmazók, a tudálékosak és a hamis hírek kufárjai A XIV. század a miszticizmus virágkorának mondható. Ám a misztikusok legtöbbje nem érezte szükségét annak, hogy neve fennmaradjon, vagy élményeit közreadja. Főleg azért, mert ezek az élmények nehezen foglalhatók szavakba. A szemlélődés, az írás és publikálás paradox. Nos, egy ilyen paradoxonnak vagyunk tanúi és résztvevői , ha belemélyedünk abba a közel évezrednyi időtávlatban írt elmélkedésekbe Losonczi Gábor kitűnő fordításában. Ráadásul a szerzőnek kerülnie kellett az egyház dogmáival való konfrontálódást is. Nos, ez is egy adalék lehet a névtelenség megőrzéséhez. Ám az írásokból mégis kirajzolódik  egy meggyőződéseiben szilárd ember személyisége. Aki ugyan jól tudja, hogy úttalan út vezet az üdvösséghez, amelyet mindenkinek magának kell kitaposnia, de talán ember szeretetből, igazi segítő szándékból mégis megírta  útmutatásait. Ezek azután az évszázadok folyamán a kultúra fontos részeivé váltak. Bizonyítja ezt a számtalan fordítás, amely által nem a tűnhettek el az ismeretlenség homályában. Még a 21. századi embernek is segíthetnek eloszlatni a tudatlanság felhőjét. Eleven stílusban és hangvételben ír arról, hogy a „felhő” nem a lég nedveit, a „sötétség” nem a gyertya elfújását követő helyzetet jelenti az ő szóhasználatában, hanem a tudatlanságot, amely elválaszt bennünket Istentől, a valóságtól. Isten adta az embereknek a tudás, a szeretet, a hit képességét és az életidőt, amelyet sokszor teljesen fölösleges, sőt, kártékony dolgokra fecsérlünk. Nincs kétfajta idő, az élet minden lehetősége a megragadott pillanatban rejlik. Miközben az ember halogatással, elodázással, részleges jelenléttel elszalasztja azt. Pedig a kegyelem is hirtelen és a maga idejében érkezik. Ez az áhított, mondhatjuk paradicsomi állapot, amely sem okoskodással, sem képzelgéssel, sem gyötrő látomásokkal, sem beteges ideglázakkal nem adja titkát és erejét. A tudatlanság, a sötétség és felejtés felhője választja el az embert Istentől. A szemlélődés irányul a puszta létre, természetesen kíváncsiságtól, büszkeségtől, hiúságtól és képzelgéstől mentesen. Mintegy szembeállítja a szerző a szemlélődő életet a tevékeny élettel. Ez utóbbit alacsonyabb rendűnek tartván.
Megkapó a könyv hangvételében az a paradoxon, hogy a szemlélődés voltaképpen átadhatatlan és a szerző önmagát is a tudatlanság felhőjében lévőnek mondja. Amikor ugyanis az okoskodó, kételkedő gondolatok meddő futamait idézi, ráérzünk a saját küzdelmei idejére, és ez megkapóan hitelessé teszi a minden kérkedéstől és provokatív alázatoskodástól mentes közvetítést. Ugyan ilyen zsongító paradoxon, hogy Isten elgondolhatatlan, miközben 75 eszmefuttatásban foglalja össze a Teremtőről elgondolásait. De ha valóban sikerül az önzéstől, hiúságtól, akadékoskodástól mentes szemlélődést művelnünk, elkerülhetjük a tevékenységekből származó gondokat és bajokat is. Modern megfogalmazásban a helytelen gondolatok, vágyak és tettek rossz karmát létrehozó folyamata az, amit  kerülnünk kell. Vagyis az eredendő bűn mellé jobb, ha nem szerzünk további, Istentől eltávolító bűnöket. A számszára lehúzó és beszippantó létforgatagából valóban csak a helyes magatartás révén kerülhetünk ki.
Újból és újból megszívlelendő a SZERETET mindenhatósága. Isten megközelítése is a szeretet révén inkább lehetséges, mint a gondolatok által. Ez teljesen egybevág a szív 12 dimenziós rezgőrendszerével, vagy Angelus Silézius Kerubi vándorban olvasható megfogalmazásával:

• Istenhez a szív egyszerűen benyit
• Ész és szellem soká vár, míg beengedik.

Azt, hogy Isten = szeretet, a legnagyobb ateista kételkedők is képesek elfogadni. Persze ettől még érzelmi hangvételeik teljesen hamisak is lehetnek. Jó tudni, hogy a szeretet a tökéletességgel analóg. Jóllehet a szeretetre mindenki érzékeny, még ha nincs is tisztában annak dimenzióival, a tökéletességet jóval kevesebben célozzák meg. De szerzőnk  A TÖKÉLETESSÉG TANÍTVÁNYAINAK nevezi a törekvőket, saját magát is beleértvén. Abban a vonatkozásban is, hogy még a bocsánatos bűnöket sem szabad vég nélkül ismételgetni, hiszen akkor az idő és energia meddő futamokat tesz, amely nem térülhet meg. Míg viszont a gyökerestől kitépett bűn  helyébe az erény kerül, amely mindenképpen továbblépés a megtorpanásokhoz, vagy főleg az elbukáshoz képest. Az ERÉNY pedig a megfelelő mértékű és rendeltetésű szeretethez csatlakozik, a magatartás
mércéje és irányítójaként. Ez nem valamiféle etikai relativizmus, amellyel mentségeket és igazoló elméleteket lehet gyártani a tudatlanság felhőjének burka alatt. Az erény nem valamiféle haszonelvű kategória, „jutalma” önmagában van. Mint ahogyan elsősorban önmagának árt, aki másnak árt. Mert a bűn bumerángja mindig visszatalál az elkövetőjéhez.

Drunvalo Melchizédek: Élet a szívben
Mandala Véda Könyvkiadó 2004.

"Hogyan lépjünk be a szívben lévő szakrális térbe?
A szív eme ürege akkora, mint a világűr. Magába foglalja az Eget és a Földet, a tüzet és a szelet, a Napot és a Holdat, a villámot és a csillagokat és mindent, ami a Földön az emberé,
vagy nem az övé."

/Upanisad/     

A szívben lévő parányi űr nem csupán metafora, hanem fizikai támasztéka is van. A szívsebészek tudnak  a szívben található parányi űrről, amelyet érinteni sem szabad, mert különben az ember meghal é semmiképpen nem támasztható fel.
Az Upanisad ezt a teret a lótuszvirágban lévő kicsi űrnek nevezi:

• A Brahman eme városában van egy kicsiny ház,
• Abban  egy kicsiny lótuszvirág, abban egy kicsi űr.
• De mi az, ami ebben van, mit kell kutatni, mit kell megismerni?

Ennek a megismerése nem a szokványos információ csere, nem a szokványos kommunikáció. Ez az introvertált kommunikáció, amelyről D. Melchizédek könyve szól, a saját belső világunkra, emlékeinkre, tapasztalatainkra irányul. Az emberi lélekben kódolt ősi bölcsességre vonatkozik. Ennek felidézéséről ír a szerző, utalván a téma rendkívüli fontosságára a  technikai civilizáció túlkapásainak korában.
A teremtett világ polarizáltsága sokféle hasadás veszélyét rejti magában:

- az anyag és a szellem.
- a rész és az egész,
- az intellektus és az  érzés,
- az elme és a szív,
- a látható és a láthatatlan világ,
- a végesség és a végtelenség,
- idő és időtlenség.

A múlt századi lélektan a közgondolkodás részévé tette a tudattalan lélek működését, az álomélet jelentés teli fontosságát, de a racionális logika és az intuitív intelligencia között mindig tapasztalható valamiféle hasadék. Az úgynevezett nyugati lélektan is foglalkozik azzal, vajon a lélek székhelye a testben, a vérben, vagy a lélegzetben van-e? Melchizédek egyértelműsíti a kérdést: a lélek a tobozmirigyben van, a fej középpontjában. A látás, már mint a  világ és önmagunk látása valamiféle külső, elkülönült realitásnak tűnik. Testünk belső szerveinek az érzékelése, észlelése pedig alig lelhető fel a test tudatunk palettáján.
Az sem mondható meggyökeresedett tudásnak a 21. századi ember számára, hogy AZ EGÉSZ VILÁG SEMMI EGYÉB, MINT FÉNY.
Az, hogy az elemek az egyetlen forrásnak számító, kettős természetű fény különböző megnyilvánulási formái, még mindig nem a közgondolkodás nyilvánvaló része. Pedig a fény korpuszkuláris és hullám természete nagyon világossá tesz, hogy a víz leszakadt fény és az anyag megsűrűsödött rezgés.
A látható világ rezgő rendszerekből áll, a tér erővonalai mentén ölt formákat. Az emberi fejlődés útja is a fénnyé válás jegyében zajlik, az elhomályosult fénytestünk életre keltése nyomán. A Mer-Ka-Ba, az energiaformák ismerete és élménye, mint „jármű” segít visszavinni bennünket abba az  ősi bölcsesség állapotba, amely itt a földi testet öltésben annyi réteggel fedődik el saját magunk elől. A Mer-Ka-Ba három szótagja analógiában áll a test-lélek-szellem hármas egységének holisztikai elvével, amely szerint ezek külön-külön nem tanulmányozhatók, mert a titok egységükben, integrált működésükben rejlik.
A világ fény természete – és az, hogy mi emberek is fénylények vagyunk – és a szívben lévő végtelen kicsiny tér,amely az egész világegyetemet is  magában foglalja, ez a könyv leg markánsabb üzenete. A szívnek ehhez a teréhez képest az agy és annak működése,az elme, mindenképpen másodlagos képződmény. Fontos ebbe belegondolnunk, annál is inkább, mert a gondolatokat általában agyi produktumnak tartjuk. Miközben a gondolatok  a szív eme kicsiny terének  rezgéseiből kelnek életre. Néha már fogalmazunk úgy, hogy aggyal érezni és szívvel gondolkozni, de a kilúgozott, az érzelmeit elfojtó és tagadó, száraz, élettelen, elidegenedett, absztrakt gondolati építmények még mindig dominánsak életünkben. Idegenül kopogó beszédek ezek, mint a hamis ének hang. Mert a hangok is a szívben kelhetnek  életre. A bábeli nyelvzavar óta az emberek nem igazán értik egymást.
Melchizédek könyve a befelé irányuló kommunikációban arra akar emlékeztetni bennünket, amit mindig is tudtunk, és oda akar visszavezetni, ahol  már voltunk. Ez lényegében Isten megtalálása szívünk eme kis/végtelen részében., űrében. Mint ahogyan minden szertartás lényege, hogy a résztvevőket Isten jelenlétének tudatára ébressze, aki körülöttünk és bennünk van egyszerre:
a szeretet által, és a szavak nélküli nyelv segítségével.

Mert  befelé vezet a titkos út a 21. századi űrrepülés korában is.

Dr. Gottfried Hertzka: So helt Gott (Így gyógyít Isten)

"Minden betegség "Isten ujja”, hogy eltértünk a természetességtől."

Hildegárd a Bingeni család tízedik gyermekeként jött világra 1098-ban. Szülei Istennek ajánlották. Nyolc éves korától szerzetesnőként nevelték, 38 éves korára bencés apátnő lett. Látnoki képessége hamar megmutatkozott. Önéletrajzában erről így ír: „Megtestesülésemkor, amikor Isten életre keltett anyám méhében, belevéste ezt a látomást lelkembe.” A történet legfőbb különlegessége, hogy ezek a látomások nem extatikus elragadtatottságban történnek, hanem éber állapotban. Ő sem fizikai szemével látja a nem térbeli  fényt. Az „élő fény árnyékának” nevezi, benne a lux vivens-sel.

42 éves korának látomása alapján írta a SCI VIAS! első könyvét, amelyben felvázolja a teremtés és megváltás rejtett dimenzióit. A pápa is igazolta karizmáját, amely ebben az időben nagyon fontos volt. Az „Ismerd az utakat!” megnyitja a filozófiai, teológiai, orvosi és pszichológiai könyveinek sorát. Vizionárius írásművei Istentől kapott konkrét feladatok: leírni és továbbadni a csodákat, amelyeket megtapasztalt. Hét évig tartott a Liber divinorum operum  /isteni művek könyve/ megírása 1151-58 között. Majd az ezt követő öt év alatt írta meg a Liber vitae meritorum  /Könyv az érdemes életről/ című műveket. Ezt követően 1163-71 között születik meg Az  ember című írása. De közben versek, énekek, misztériumjátékok, szentek élete, legendái, valamint természettudományos  és orvosi témák is születtek látomásai nyomán.
Dr. G. Hertzka könyve a gyógyítást fókuszálja. Maga is orvos lévén, tiszteletteljes csodálattal adózik a több, mint 900 évvel ezelőtt élt apátnő isteni erővel történő gyógyításairól. Megkülönböztetvén a Hildegard féle természetes gyógymódot  a „modern” orvostudomány kísérleti gyógyászatától.
El kell kicsit időznünk a „természet” fogalmánál, amelyen A VILÁG EGÉSZÉT értjük, levonván belőle mindazt a művi, mesterséges, emberek által létrehozott dolgokat, amelyeket ebben a megközelítésben idegen hozzájárulásként kell tekintenünk. Főleg ezek destruktív hatásait kell kivonnunk a világ egészéből.
Ily módon „természetes gyógymódnak” az emberi természethez legjobban illeszkedő szereket és módokat tartjuk, ám tudnunk kell, hogy mi emberek is eltávolodtunk eredeti természetünktől.
A természetes gyógymód a természetes helyét napjainkban nem tölti be. Amikor a műveletek elhagyják a természet önszabályozó és önfenntartó rendszerét, természetellenes mű keletkezik, és ez a mai gyógyászatban is markánsan jelen van. Ez az eltávolodás igen sok megrázkódtatással jár, maguk a betegségek is megrázkódtatások. A nagy elődök, Hippokratész, Paracelsus gyógyászatában is jelen volt az isteni felsőbb hatalom. „Egy orvos, aki egyben filozófus is, hasonló az istenekhez” – olvashatjuk Hippokratésznál.
Szent Hildegárd gyógyításai a természetes, eredeti isteni erővel történtek, amelyet neki az Úr közvetlenül adott a látomásokban. Azt a gondolatot sugározza a 900 éven át, hogy a megbetegedés az isteni, természetes rendtől való eltérés következménye, a gyógyulás csak az oda való visszatérés lehet.
Ezt fogalmazza meg Dr. Hertzka az „Így gyógyít Isten” címben.
Meg kell említenünk a kitűnő fordítót,  Szenthelyi Molnár Istvánt, aki pap, gyógyszerész, tábori lelkész, majd nyugalomba vonulása után kertész lett. Lelkipásztori tevékenysége mellett kántorizált, eszperantóul tanult és sok könyvet írt. Mindez a szerteágazó áldott munkásság a természetes gyógymód, a gyógynövények és Szent Hildegárd munkásságának tanulmányozásával ötvöződött egybe. Igazán avatott fordító munkáját veheti kézbe az Olvasó.  

Tenzin Wangyal Rimpocse: Gyógyítás, formával, energiával és fénnyel
Magyar Könyvklub 2003.

„Az elemek megértése kulcs a spirituális gyakorlat megértéséhez, illetve maga a spirituális gyakorlat. A spirituális gyakorlat három dimenzióban.”

A TÉR az űr dimenziója, amelyben a másik négy aktív elem helyezkedik el és működik. Az elemi folyamatok hozzák létre a világegyetemet, tartják fenn és bontják le.
Az öt elem ideája nem puszta absztrakció, hanem tapasztaláshoz kötődik, a szentség átéléséhez, a gyógyuláshoz, egyensúlyunk tartásához és önmagunk mély megértéséhez. Az elemi érzéki tapasztaláshoz szellemi minőségek kapcsolódnak, társulnak.
A finom energiák fizikai mérőműszerekkel nem észlelhetők. Ezen energia dimenziókba a jóga visz bennünket a testtartások, a légzés, a vizualizáció és a mantrák révén. Mert a rezgő világegyetem a rezonancia elvén működik, hívórímekre adott válaszrímekkel. A legbelsőbb valóságunk – self vagy selbst – az igaz hang, az igaz szó, az igaz arc, az igaz beszéd, az igaz viselkedés. A tökéletes magatartás.
A nyugati gondolkodásban kicsit meghökkentő, hogy a tér elem. De a szerző által interpretált tibeti látásmódban be kell látnunk, hogy a tér úgymond elementárisabb a másik négy elemnél abban a vonatkozásban, hogy alapja a másik négy megnyilvánulásnak. Ősibb, ha ezt így lehet egyáltalán mondani. Határtalan, nem keletkezik és nem múlik el, nem rongálható. Túl van a formákon, a színeken, a hangok keltéséhez is nélkülözhetetlen. A tér: szent. Nem kell alakítani, nem birtokolható, az ürességgel analóg.
A tér az űr dimenziója.
Hasonló megütközést vált ki a nyugati olvasóban az ŰR, az üresség ténye. Mint ahogyan az identitásunk is sokszor hamis illúzió, amikor valamiféle hamis látszattal, másodlagossággal érezzük magunkat azonosnak. Az üresség a nyugalom, a teljesség, a bölcsesség, a csend. A fehérséghez hasonlít, amely minden színt magában foglal.

Az öt nagy fejezetre tagolt könyv a szentség élményéhez kívánja vinni az olvasót, hogy ezáltal megszentelődhessen. Mivel a modern világban igen-igen elidegenedtünk, eltávolodtunk a szentség élményétől, olykor ez már elérhetetlen messzeségben lévőnek tűnik, sokak által megtagadottságban.
A könyv végigvezeti az öt elemről szóló ismereteket a tibeti sámánizmuson, tantrizmuson és a Dzogcsenben, mindig utalván a saját Buddha természetünk tényére. Az imák, a szertartások, a mantrák, a gyakorlatok, mint szentség élmények segíthetik elő megszentelődésünket. Elérhető közelségbe hozván a samsárából, mint a tudatlanság, a káprázat szenvedéséből fakadó , ismétlődő tetet öltések hiánymenetéből, circulus vitiosusából való kiszabadulást. Segíti azt az energia szemléletet, amely nyitottá tesz bennünket a láthatatlan világ valósága felé. Hiszen a finom energiák fizikailag nem érzékelhető „csatornákon” áramlanak, mint például a prána a meridiánokon, amelyeket az akupunktúra gyakorlatából tudhatunk.
Nem zavaró néhány új terminus technikus elsajátítása sem, mint például a rigpa, amely a velünk született, eredendően tiszta, nem a kettősség káprázat tudata, az isteni természetünk. Az ilyen tömör fogalmakat inkább csak körülírni lehet. Mondhatjuk „éber tudatosságnak”, de még jobb, ha nem akarjuk lefordítani. Miként a jóga, a zen, a tao is lefordíthatatlan szavak. A rigpával szembenálló fogalom lehet a kulturális tudatlanság, amely lehet primitív épp úgy, mint hamis, félrevezető ismereteken való nevelkedés sajnálatos következménye, velejárója. Napjainkban ugyanis a kultúra szakralitása nem mondható magától értetődőnek az emberek látásmódjában.
Meggyőző hangvételben ír a szerző a tapasztalati dimenzió karmikus nyomairól, amely a tudatáramban működik és hozza létre a meddő ismétlődéseket okulás híján, az újraszületések láncolatában.
Érdemes tanulmányoznunk a bönt, Tibet spirituális hagyományát, amely mintegy tizenhétezer éves szakadatlan hagyomány vonalat tud maga mögött. A tibeti hagyományhoz hasonlóan ebben sem különül el az elmélet és a gyakorlat, hanem a dharma, mint spirituális tudás, maga a spirituális út.

Ebben az elmélyülésben nagy segítséget nyújt a könyv kiváló fordítása  Urgyen és Jakab Katalin munkája nyomán.

C.G. Jung: Föld és lélek

Első ízben 1946-ban jelent meg Boda László fordításában magyar nyelven az Akadémiai Nyomda Hamvas Béla által szerkesztett sorozatában, az Európai Műhelyben Mint a szerző is utal rá, bonyolult, kifinomult és racionális okfejtéssel nehezen felfogható probléma fejtegetésére vállalkozik, amikor az archetípusokon keresztül megpróbálja kézzelfoghatóvá tenni az ember természettel, földdel, világgal való kapcsolatát. Ám úgy tűnik, még mindig ez az út képes a legvilágosabban feltárni azt a hatást, amelyet a föld törvényei gyakorolnak a lélekre.

A föld és lélek kapcsolatának eme kézzelfoghatóvá tétele a nyugati kultúra számára különösen fontos, ahol az anyag és szellem viszonya eléggé tisztázatlan.

A keletiek felfogása szerint az anyag lényegében és végső soron  kikristályosodott, megsűrűsödött szellem. Isten, anyag, energia, csak különféle szimbólumok felcserélései, valójában a lét egyazon elveit   jelentik. Csak Nyugat teremtett konfliktust a tudomány és vallás között.
Ily módon amikor Jung olyan fogalmak kimunkálásával, mint élek, tudat, személyiség, kultúra etc. rámutat az anyag  és szellem kettéváltságának látszólagosságára, elhibázott nézetére, kiemeli a pszichológiát a csupasz  jelenségek világából, megteremtvén egy új szemlélet metafizikai alapját.
Az archetípusok a tudatos lélek gyökerei, fundamentumai. Az életünket kormányozó tudattalan pólus az objektív pszichében, amely az egész emberiségben közös, egységes. Erőcentrumok és képek, ősképek. Az emberi faj tapasztalatainak szimbólumokban, kulturális értékekben kódolt formái. Ilyen ősalakzat az anya, a családapa, a tanító, a bölcs, a szent, a mesterember, minden hivatás, általában a magatartások, tevékenységek, élethelyzetek mintázatai, formái, amelyek aktivitásukat olyan mértékben fejtik ki, amilyen  mértékben az ember azonosul velük. Az azonosulás képzeti természetű, imagináció.
Jung ebben a tanulmányában elsősorban az animus és anima  ősképeken keresztül fejti ki a léleknek a földhöz, világhoz, kultúrához való kapcsolatát.
Ír a föld géniuszáról is, arról a tapasztalatról, ahogyan a föld asszimilálja magához az ott élőket  és megtelepedőket. Az amerikai indiánok és hódítók sajátságos keveredéséről.
Az archetípusok eligazítást nyújtanak mind az egyéni lelki fejlődésben, mind a kultúrát formáló szellemben. A faji, kulturális, nyelvi, vallási, téri, idői eltéréseken túli azonosságokat, megegyezőségeket is tartalmazza. 

Baird T. Spalding: Mesterek élete és tanítása
BioTer Bt  2000.

„Halandóságunkon túlmenően halhatatlanságunkra is kell gondolnunk
Istenadta képességeink kifejlesztésével.”

A könyv Baird T. Spalding  / 1857 – 1953 / három és fél évig tartó távol-keleti kutató útjáról szól. A 11 főből álló kutatócsoport kapcsolatba került a Himalája nagy Mestereivel, ősi templomaival, amelyek a szent iratokat őrzik és maguk is fordították az ősi krónikákat. Útjuk során megismerték a zord Himalája szélsőséges időjárását és fenséges csendjét, a hegyekben élő haramiákat és vadembereket, de mindenekelőtt az időtlen örökkévalóság élményét. Mindezt a hihetetlen csodás gyógyulások, testen kívüliség, a számunkra egyenlőre ismeretlennek mondható kommunikáció révén.
Az ismeretek, amelyeket a szerző feljegyzéseiből megtudhatunk, nagyobb idői intervallumot képesek kihasítani az örökkévalóság időtlenségéből a megszokottnál. Ír azokról a hegyi falvakról, ahol Keresztelő Szent János élt és ahol őrzik nyomait. A Nagy Szent András templomának alaprajza egy hatalmas András-kereszt. Itt őrzik a Sourya Siddhanta iratait, amelyek a legrégibb ismert csillagászati tanulmányok. Mintegy 25000 évre teszik keletkezési idejét. Valószínűsíthető, hogy a Föld  precessziós mozgásának 25920 éves ciklusáról van szó. Ősibb, mint a 4500 éves Védák, vagy babiloni krónikák.
A Vízöntő korszak hajnalán különösen fontos megértenünk, miként vagyunk részesei az Egyetemes Egésznek, a világegyetem rezgőrendszerének. Hogy miközben egyéni identitásunkat kialakítjuk, más szavakkal öntudatra ébredünk, valójában egész személyiségünk egy vízcseppel analóg, amely nem létezhet az óceánon kívül. Kiválik belőle a forma alkotás révén. De visszakerül az eredeti végtelenségbe. A nagy paradoxonon keresztül, hogy miként vezet az út
- a részből az egészbe,
- a múlandóságból az öröklétbe,
- a változóból a változatlanba.

Hasonlíthatjuk a személyiséget az oktáv hangjaihoz is, amelyek a rezonancia elv alapján szólalnak meg.
Meg kell értenünk, hogy az Egységet sokféle névvel illethetjük. Ha eredetről, erőről, fényről, szeretetről, életről szólunk, mindig Istent próbáljuk elérhetővé tenni. Ezt az elérhetőséget nem kívül kell keresnünk, hanem magunkban kell életre keltenünk, felhozni a mélyből, megtisztítani a rárakódott rétegektől, és hagyni, hogy spirituális pólusunk legyen.
Ha elgondoljuk, hogy egy falevélben is benne van Isten, látható, milyen sok szinten nyilatkoztatja ki magát. Az ősi kultúrák üzenete semmilyen eltérést nem mutat a jelenkorihoz képest. A 10 parancsolat a Kos korszakban, amely a racionális kor, az időszámítás előtti korokból és az Ego tudatot adta az emberiségnek, sőt, magát a tízességet, ugyanolyan isteni tudás, mint a Halak korszak krisztusi üzenete. Ez utóbbi a kereszt kapcsán a vízszintesből a függőlegesbe, az egyéniből az egyetemesbe, a múlandóból az örökbe való dimenzióváltás jele. A „nincs új a Nap alatt” ezt fejezi ki.
Oda kell visszatérnünk, ahol mindig is voltunk. Az Édenkertbe, ahol szabad akaratunk folytán ugyan vétkeztünk, de belső vezéreltségünket nem kell feláldoznunk a látszat világ látszat céljaiért. Ez úgy lehetséges, hogy soha   nem veszítjük szem elől, hogy AZ EMBERI ÉLET CÉLJA TRANSZCENDENS. Ennek szellemében kell előhívnunk az ősi ismereteket lelkünkből minden korban, minden nemzedékben és minden egyes emberi életben. A kereszt az ember jelképe is, aki széttárt karokkal áll a kozmoszban, megvetvén lábát a földön és a földben. Az ismert Leonardo kép is erről szól. A láthatatlan világból jövünk és a láthatatlanba távozik lelkünk, amikor testünket elhagyja.
Korunkban, amikor az öt világvallás rengeteg szektára, ágazatra bomlik, mindenféle egyházak és dogmák működnek, érdemes eltűnődni, ki mit ért a „vallás” szón? Vajon az élet szentségének tiszteletét, annak a minden napokba átvitt gyakorlatát jelenti-e, vagy egy esetenként sematikus templomba járást heti néhány órában, amely a cselekedeteit egyáltalán nem érinti? Ez az elkülönülés, hogy tudniillik az életszentség érzülete nem ivódott a minden pillanatba és minden cselekedetbe, elődlegesen az emberi lelkekben hozott létre hasadást a gondolat, a szó és a tettek között. Mondani ugyanis lehet bármit, akkor is, ha az nem szívből jön. Továbbmenően: az ilyen hasadt lelkű emberek zavaros társadalmi tudata világméretű káosszá tud nőni. Innen már igen nehéz az eligazodás, pedig a világteremtésben akarva, akaratlanul részt veszünk.
Ugyanilyen fontos átgondolni, mi az „igaz tudás”? Például etikai debilitás esetén beszélhetünk-e briliáns elméről, vagy a nukleáris fegyverek kitalálása, gyártása, forgalmazása és bevetése az emberi intelligenciáról szól-e, vagy inkább mélységes tudatlanság?

Spalding könyve az ősi idők embereit idézvén komoly eltűnődésre késztetheti a mai kor emberét. Az önismerettől, természettől, spiritualitástól elszakadt technikai civilizáció komoly veszélyeire is kell gondolnunk. Halandóságunkon túlmenően halhatatlan, ságunkra is kell gondolnunk, istenadta képességeink kifejlesztésével. Ebben Spalding könyve nagy segítségünkre lehet.

P. Henri Boulard: A szeretet dimenziói
Ecclésia 1995.

Az 1931-ben, Alexandriában született szerző széleskörűen pallérozott: a teológiát Libanonban, a filozófiát Franciaországban, a pszichológiát az USA -ban végezte. Apostoli tevékenysége  világjárás és rengeteg könyv írása.. Hazánkban is hét könyve jelent meg.

Sok könyvet írtak már a szeretetről, ezeknek azonban csak kis része képes a szívhez szólni, vagyis sugározni. Sokszor csak kemény, kopogó szavak azok, amelyeknek tanúbizonyságnak kellene lenniük az életszentségről. H. Boulard könyve másképpen szól erről a teológiai kulcseszméről, kulcsfogalomról, a szív eme anyanyelvéről. Mint írja, egész életét a szeretet forradalmának szentelte, hogy a szeretet hullámai elterjedjenek az egész Földön és ehhez munkatársakra van szüksége, akik vele rezonálnak. Deus caritas est, Isten a szeretet. Milyen egyszerűen hangzik, és mégis alig hatol a lelkekbe. Olykor csak üres szavak hangzanak el, amelyek nem tartalmazzák az élet üzenetét,áramát.
Isten a szépben, a jóban, az igazban található meg. A tömény intellektualitás, a fogalmak burjánzása épen az ellenkezőjét éri el, eltávolít Istentől.
Természetességgel ír a szerelmi válságról, ahogyan a fejlődés, a lelki kibontakozás során a szerelemnek szeretetbe kell és lehet emelkednie, hiszen a szerelem a gyermekáldással, az élet folytonossá tételével szentelődik meg. A szülők a gyermekáldás révén emelkedhetnek önmaguk fölé.
Nagy területet szán könyvében a felebaráti szeretetnek, amely az egész társadalmi élet alapja. A gyűlölet, a harag megmérgezi a lelket és a szellemet, lehetetlenné teszi a békét és az örömöt. A megbocsátás belső békét, szabadságot ad az embernek, és bizalmat, hitet annak, akinek a vétkén túltesszük magunkat a mérgeződés és megkeményedés helyett.
A szép, a jó, az igaz, miként az egész teremtés, kimeríthetetlen. Érteni a megtestesülés misztériumát, egyet jelent az élet frissítésével, lendületével való harmonizálással  Kifejti, hogy a keresztény vallás nem csupán kinyilatkoztatás, hanem komoly útmutatás arra vonatkozóan, miként kell itt a Földön élnünk. A Szentháromság sokat vitatott témájában is rendet tesz:

- az Atya maga a Teremtő,
- a Fiú a megtestesülés,
- a Lélek az Egyház, az Egyház története a lélek evangéliuma.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a felebaráti szeretet a társadalomban csak kis körben képes érvényesülni. De egyetlen ember megtérítése nagyobb horderejű a Holdra jutásnál.
Mert egyedül az életszentség lényeges annak mérésében, mire jutunk itt a Földön életünkben.
Az Egyház története a lélek evangéliuma, a lassú megtestesülés működésének határtalan területe.

"A jóga egyetlen célja a nemtudás megszüntetése.”
                                                                    /Patandzsali/

A jóga szó jelentését meghatározni egy igével vagy főnévvel alig lehetséges, de valójában nem is annyira fontos.

Ez a mintegy ötezer éves kultusz az emberi lelkek mélyrétegében él, és minden szakrális művelés jóga tevékenységnek mondható.
A hazai kulturális életbe a múlt század első felében került elsősorban Baktay Ervin és Weininger Antal munkássága nyomán.

Október:
P. Eloi Leclerc OFM
James Redfield
Marlo Morgan

P. Eloi Leclerc OFM: Egy szegény ember bölcsessége. Agapé 2006.   „Isten olyan, mint a Nap. Látjuk, vagy nem, előtűnik, vagy elrejtőzik, mindegy: ragyog. A Nap nem tud nem ragyogni.”

Mit jelent a szent Evangélium szerint élni?
Van olyan „jó”, amely mindenkinek jó?
Vagy mondhatjuk, hogy csak az a jó, amely mindenkinek jó?
Mi a tökéletes magatartás? Tudjuk, hogy ez nem tanítható, csupán példa alapján lehet meríteni belőle. Még a követhetőség is problematikus, hiszen a helyzetek soha nem ismétlődnek tökéletes azonosságban. A pillanatok valóságának a megragadása  teszi tökéletesé a magatartást, amelynek akkor és ott kell megfelelnie.
Krisztus magatartása az etalon ebben a tekintetben, alázatossága nem megvethető, egyszerűsége magától értetődő, tartása elegáns, alig leírható stílus jegyekkel. A provokációknak nem ül fel, a projekciókat visszafordítja, semmi emberi nem idegen tőle, legyen az szörnyű betegség, bűn, kevély felfuvalkodottság. Miként a vízen járása a tudatos és tudattalan lélek határ mezsgyéjét jelenti, olyan könnyedséggel mozog ez a magatartás a múlandó és öröklét egymást alakító határvonalán, a kísértéseket azonnal felismeri, a próbatételeket nem kerüli ki.

Mindig aktuális St. Ferencből ihletet meríteni. Mindig, mindenhol és minden kapcsán. Mert a közel 800 esztendő, amely eltelt azóta, hogy itt járt a Földön, nem halványította el hatását, sőt, elevenen őrzi azt a gimnáziumokban, kórházakban, templomokban, írásokban. Mindig aktuális feltenni a kérdéseket, elővenni a legendákat, tanulmányozni az élettörténetét és a rendtársakét, mivel a szent dolgok örökérvényűek.

Krisztus megjelenése nem új időszámítás, hanem „az” időszámítás kezdete az emberiség történetében:

• isteni lényünk érvényesítéséről szól,
• az individuumon, a személyiségen keresztül
• szemben a megelőző korok személytelenített történeteivel, ahol az Istennel való kapcsolat, azonosulás másképpen volt adott.

Hiszen minden ember a szakralitás hordozója kell legyen sorsában, élettörténetében, szabad akarata működésében. Mert talán itt az archimédeszi pont, amely a helyes és helytelen  életeket elválasztja, megkülönbözteti. Igen, minden embernek adott a választási lehetőség, milyen arányban működteti az örökkön örökké ható és tartó energiát a múlandóság és profanitás erőivel szemben. Ez a kérdés a vallási életben túlzottan az evilág és túlvilág polarizáltságában öltött formát, szükségképpen az ezekhez fűződő örömök eltorzulásához, félreértéséhez, megtévesztő eszmék erőszakolásához vezetett.

Eloi Leclerc francia szerzetes könyve a fentiekben érintett problémákat feszegeti St. Ferenc vívódásain keresztül. Kezdetben ez úgy vetődött fel, kell-e neki prédikálnia, vagy a saját tökéletesedésével, lelki üdvével kell foglalkoznia.
Miként lett az aranyifjúból az ima embere? Aki nem csupán imádkozik, hanem Ő MAGA AZ IMÁDSÁG, miként az Celanói Tamás írta róla.
Különleges személységének különleges ihletettsége a Teremtő és teremtett világ iránt érzett áhítatából fakadt. Isteni tudásra és bölcsességre vágyott. Az IGE megértése az élet forrása, életvitelének alapja volt. A teremtményekkel testvéri kapcsolatban állt: a Hold nénjével, a Szél öccsével, a Víz húgával, a Tűz bátyjával, a Földanyával. Ez a fraternizálódása az Istennel és a teremtő szeretettel való összekapcsolódás. Volt egy sólyom, amely éjjelente, abban az órában, amikor a zsolozsmát tartotta, felkeltette. Amikor betegsége súlyosbodott, a sólyom csak hajnalban adott felkelésre való jelet. A gubbiói farkas jó útra térítése, vagy a madaraknak való  prédikálása is a teremtményekhez fűződő egyedi kapcsolatáról szól.
A pápával és a római egyházzal megőrizte szoros kapcsolatát.
REGULÁJÁT, amely főleg életszabályokat tartalmazott, III. Ince pápa szóbelileg elismerte, majd III. Honorius pápa  1223-ban a pápai bullával megerősítve hagyta jóvá „regula bullata”  néven.
Három közösségét a köteles, szent engedelmesség és szegénységi fogadalom alapján hozta létre. A Kisebb Testvérek Rendjéből lett később a ferences, a kapucinus és a minorita ág, a másik a női Klarissza, a harmadik rend a világiaké. Amikor már sokan voltak a Rendben, nem mindenki tudta és akarta megtartani a Regulát. Például Ruffin testvér is eltávolodott Ferenctől egy időre, ami sok tépelődést okozott.
De visszatért szívébe a béke, amikor újólag megerősödött abban, hogy legfontosabb azon őrködni, hogy az imádság lelke ki ne aludjék az emberben, hogy az élő és igaz Isten imádása egy pillanatra se váljék kétségessé. Megélni azt, hogy a szentség valójában  üressé, a semmiségünk, hogy Isten betölthesse azt. Mert Isten nem valamit vár az emberektől, hanem  őt magát. Saját magát, aki isteni művé válhat eme betöltöttség által.
Megbékélt a gondolattal, hogy a renitens lelkeket sem szabad erőszakkal, öntörvényűségük tiszteletben tartása nélkül, vagy annak mellőzésével befolyásolni akarni. Mivel a Rend ügye Isten ügye, azért annak élni kell. Ferencnek csak az volt a megbízatása az Úrtól, hogy az Evangéliumot hirdesse és a szent Evangélium szerint éljen. És adott neki 12 testvért, akivel elindította azt az életet, amely a mai napig is él.

James Redfield: Shambala titka Magyar Könyvklub 2000. „Hogy miért segítenek a dakinik? Talán ez a Shambala titka.”

„A mennyei prófécia” szerzője ezúttal különleges belső utazásra viszi olvasóit, ahová ő maga is a dakinik segítségével juthatott el.
Mi a Shambala? Tibeti misztikus közösség, valóságos hely, vagy spirituális lelki beállítottság? Aki ide születnek, minden bizonnyal az evolúció magasabb fokán állnak, és az egész világ számára őrzik a látomást és az energiát.
A dakinik nem emberi lények, a spirituális világból valók. Nálunk angyaloknak nevezik ezeket a fénylényeket, akik különféle formát képesek ölteni.
A szerzőnek először az átjáróig kellett eljutnia, a kínai támaszpontok komoly veszélyeket rejtő hegyi utakon és falvakon keresztül. Majd Shambala úgynevezett gyűrűjében, amelytől északra vannak a szent templomok, már jobban körvonalazódott, mi az az energia, amelyről ő is csak a  veszélyes utakon szerzett tudomást tibeti vezetőjétől, és amelynek saját magában való kifejlesztése nélkül nem tudta volna megtenni az utat. Ilyen energiamező például az, amely látszatra teljesen olyan, mint az üveg, csak nem törik. Tudati aktivitással lehet létrehozni. Itt már a házak „anyagát” is erőtér által hozzák létre, fát és fémet nem használnak.
Nyitottá kell válnunk a szent energia bennünk lévő isteni forrására. A színek,  formák, az ízek, az illatok segítik ezt a nyitottságot. A szépség érzékelésére való képesség az isteni erő áradásának fontos próbája. Belélegezni a növények szépségét. A kiáradás próbája pedig a szeretet.
A kultúra is energiaszint kérdése. Shambalában nincsenek orvosok, mert az ott lakók energiájának szintje magasabban van, mint ahol a betegségek keletkeznek.
A ruhákat nem varrják, a textildarabok egymáshoz illesztéséből nyerik formájukat. A falak energiamezeje pedig megnyílik az átmenni akarók előtt.
Nem szabad valamiféle technikai kultúrára gondolnunk, mert nem a technika a lényeg, hanem az, hogy miként használjuk azt a szellemi erők fejlesztésére. A technika minden időben mintegy előfutára volt annak, ami később tudati szinten valósult meg.
Redfield könyve nyomán jól kibővülhet a szinkronicitásról való tudásunk, amelyet itt Nyugaton C.G. Jung írt le  első ízben. Shambalában a szinkronisztikus érzékelés életforma. Például születéskor a három lélek, vagy személy sorsának a beteljesedése szinkronisztikus módon indul útjára. Nyitottnak lenni az egyazon időben megtapasztalható jelenségekre, a dolgok közötti analógiák felismerésével egyenlő.
A  teremtett világban a mennyiségi káosz minden időben egy sokkal kisebb minőséggel ellensúlyozódik.
Paradox, hogy Tibet legspirituálisabb kultúráját a legmaterialistább kínai hatalom igyekszik leigázni. A legateistább hatalom.
Vajon eléggé felfigyel erre a világ?
Értjük-e eléggé, hogy az úgynevezett negatív energiák  - mint a félelem, a harag, a gyűlölet – milyen hatékonyan képes meghiúsítani a feljebb jutásunkat, a megtisztulásunkat?
Nehéz még ma belátnunk a rezgő világegyetem rejtelmeibe. Nehéz megértenünk, hogy spirituális lények vagyunk, hogy testünk is rezgő rendszer, meghatározott rezgésszámú atomok rendeződésének eredménye.
Imaenergiának nevezi a szerző a lelkünkben kiváltott, fenntartott és kiterjesztett mezőt, amely előtt a magasabb frekvenciasávok csak akkor válnak elérhetővé, ha azok a világrenddel összhangban vannak.
Egy bizonyos tudatszint felett már nem létezik gonoszság.
Shambala csakúgy, mint az Atlantisz – mítosz, a Meru legendák, a bibliai történetek, mementók a civilizációk önmagukat aláaknázó és katasztrofális  pusztulást okozó tévutai számára, mint amelynek létezéséről a jelenlegi világválság is árulkodik.

A könyv egy amerikai orvosnő három holdtölte idejéig tartó sivatagi vándorlásáról szól Ausztrália belsejében, a magukat Igaznak nevező törzs tagjaival. A bennszülött ausztrál wurundjeri törzs tagjai hívták meg, akiknek a főnöke,a Királyi Fekete Hattyú egy évben, egy napon és azonos órában látta meg a napvilágot a szerzővel.        
 De ötven évet kellett várniuk arra, hogy kellő érettséggel, bölcsességgel valóban képesek legyenek felismerni duál lelküket, és az amerikai „mutáns” valóban hírét vihesse az igazaknak.
Jelen könyv ez a hír az Igazakról.
A mutáns azt jelenti, hogy soha többé nem lesz azonos az eredetivel.
A mintegy négy hónapig tartó út alatt sorozatos próbának volt kitéve az orvosnő, és soha nem tudhatta, mi lesz a következő. Befogadták, támogatták, vezették és a végén a Két Szív nevet adták neki, jelezvén ezzel a mutánsok, valamint az Igazakhoz  való kettős kötődését. Vezetője Ooota volt, az egyedüli, aki angolul beszélt. Őt születésekor elvették anyjától és a városban nevelkedett. Azonban 16 éves korában megszökött, és visszament övéihez.
A kilenc tagú társaság nevei: Fekete Hattyú, Ooota, Orvosságos Ember, Gyógyító Asszony, Időmérő, Emlékező, Békítő , Madarak Fia és Két Szív.
Kőteát ivott velük. Ez úgy készül, hogy forró köveket dobnak egy tömlőbe, és kellő felhevítés után gyógynövényeket  áztatnak benne. Minden luxustól és fényűzéstől mentesen ette velük az éppen talált növényi vagy állati eledeleket. A törzs soha nem éhezik, mert mindig talál élelmet éppen akkor, amikor kell. Azt vallják, hogy akik éhen-, vagy szomjan halnak a sivatagban, azt félelmeiknek és kétségbeesésüknek köszönhetik. Mert a természetben mindig meg lehet találni, ami szükséges, ezt az ég madarai is tanúsíthatják.
Megtapasztalta egy nyílt lábszártörés meggyógyítását Röntgen, operáció, gipszsín nélkül, hanggal gyógyítván a sebeket.
Egy barna sólyom vezette őket, mindig elő-, előbukkanva.
Telepatikus úton kommunikálnak az egymástól igen távol lévő törzstagok. Ooota állítása szerint erre azért voltak képesek, mert soha nem hazudtak. A féligazságok és titkok a gondolatvitel akadályai. A telepátiához nem kell ABC, nyelvtan, ezek a közvetlenség gátjai.
Az  ausztráliai bennszülöttek sokak képzeletében ma is kannibálok, vademberek, civilizálatlanok. Mintha kívül maradtak volna az időn.
Az Igazak ezzel szemben az örökkévalóságban gondolkoznak.
Mindig is itt voltak a Földön, harmóniában a természet erőivel. Nem különültek el az állataiktól sem. Tudták, hogy a krokodil tóban akkor fürödhetnek, ha abból a krokodilok éppen kijöttek. Ismerték a sivatag kétszáz féle kígyói közül azokat, amelyek mérges kígyók. A tüzet maguk csiholták kovakő dörzsöléssel, ékszerük az volt, ha éppen találtak egy szép szál virágot és azt a nyakukba illesztették. Nem harcoltak, mert az öldöklés nem jó. Viszont a látszat világában képesek megsokszorozni magukat, amelytől az ellenség megriad és menekülésbe kezd. A jobb agyfélteke irányításában, a civilizációs kellékek nélkül élik életüket teremtőképességükre, ösztöneikre, megérzéseikre, egyszóval a lelkükre hagyatkozván. Nem fontos, hogy folyton fecsegjenek, a csendet többre tartják a külső kapaszkodók keresésénél.  
A vándorlás egyik nagy fordulópontja a „tedd a kavicsot a szádba!” élménye volt. Még induláskor, amikor a ruháit és holmiijait elégették, és beöltöztették a törzsi viseletbe, egy kavicsot választattak vele, mondván, erre vigyázzon, mert ez fogja őt megmenteni. Az ötven fokon hőségben való vánszorgás idején, amikor ő volt a „vezető”, végső kiszáradásban és elcsigázottságban, amikor senki nem jajongott vele a megpróbáltatásban, eszébe jutott a kavics. Előhalászta a ruha redői közül és a szájába tette. A hirtelen megindult nyál elválasztás valóban megmentette őt. De erre magától kellett rájönnie, saját emlékeiből és életösztönéből táplálkozván.
Hasonló gondolat volt:” ha vízzé tudsz válni, találsz vizet.”A szomjhalál határán talált egy gödröt, amely az előző napi esőtől vízzel telt volt. A táj és ember együttrezgése volt a legfőbb lelki támasz és szellemi útmutatás a három holdtölte ideje alatt.
Az Igazak, akikről Marlo Morgan híradása szól, „az idők kezdete óta”Ausztráliában élnek, tehát fölösleges évezredekben számolni életüket. Sziklafalra festett jelek őrzik történetüket és a világ eseményeit. A szerző születési időpontja is itt volt feljegyezve amelyen nem győzött álmélkodni. Teljes életet élnek telefon, rádió, autó nélkül. Más tudást őriznek, mint a civilizáció emberei.
Eltűnnek, majd visszajönnek.
Több ausztráliai  törzs ilyenfajta lelki kötelékei már felbomlottak, elkezdődött a  domináns félteke uralma  alá került életük nehezen egyensúlyozható menete.

A történet mintegy húsz éves. 1994-ben tért vissza a szerző Amerikába. De nem Isten háta mögötti élménynek élte meg a sivatagi vándorlást, hanem inkább a világ közepének.

November:
Cziffra György
Robert D. Hare

Cziffra György: Ágyúk és virágok Zenemű Kiadó 1983.   „Akár Franciaországban is születhettem volna, ha nem jön közbe egy és más.”

Egy zongora virtuóz önélet írásának muzsikáló szövegét olvashatja, aki kézbe  veszi  Cziffra György könyvét. A 38 éves korában tragikusan elhunyt fiának inspirálására írta, illetve mondta kazettára magyarul és franciául. Ezt a kézirat-, illetve kazetta változatot alakította a francia kézirattá, apja egy japán hangverseny körútjának idején. A könyv magyar kiadásának „ajánlása” fiának szól, akihez nem csupán az apai szeretet fűzte, hanem erős művészi kötelék is. Az ugyancsak rendkívüli zenei adottságokkal megáldott fia volt képes megörökíteni apja improvizációit, hallás után rögzítve azokat, papírra írván a „sokrétű és komplikált hangzuhatagot”. 11 improvizációt örökített meg huszonévesen.
Engedjünk lelkünkben teret eme apa-fiú kapcsolat utórezgésének.
A könyv címe Schumann Híres mondását idézi, aki Chopint hallván zongorázni így szólt: „virágok közé rejtett ágyúk”.  De persze a hosszú katonáskodás és börtön évei is belejátszhattak ennek a címnek az előhívódásába.
Több helyütt is említi a szerző, hogy akár Franciaországban is születhetett volna. Ugyanis szülei ott éltek, apja kávéházi muzsikus volt. Az 1. világháborút követően azonban kiutasították őket, mivel Magyarország és Franciaország nem volt szövetségben. Anyja a két lánnyal Budapestre jött és Angyalföldön élt egy barakban. Férjét internálták. György fiúk csak ezután  született, 1921.november 5-én, amikor apja az internálásból hazatért. A könyv ennek a nyomorúságos életnek a megidézésével kezdődik, az indító fejezet címe: A nyomorúság tutaján.
A zongorával úgy került kapcsolatba, hogy nővére, aki akkoriban család fenntartó is volt, egy pianínót bérelt. A beteges, gyenge, nagyrészt ágyban fekvő fiúcskát apja eleinte nem is engedte gyakorolni. Így ő képzeletben zongorázott. De hamarosan megmutatkozott rendkívüli képessége, amikor már nem lehetett visszatartani a különféle dallamokra való improvizálástól. Öt éves volt, amikor az Angyalföldön járó vándorcirkuszban fellépett, bármilyen dallamra improvizált. Tíz fellépés után kimerült és megbetegedett. A cirkusz továbbállt.
Nyolc éves,  amikor egy vándorárus blöffből elküldte őt Dohnányi Ernőhöz, a Zeneakadémia akkori igazgatójához. A blöff jól sült el: felvették az Akadémiára 8 évesen. Ezzel a vándorárussal még egyszer összehozta az élet, de akkor nem lett „sorsa hírnöke”, hanem a disszidálási kísérletben elfogott és bebörtönzött ember pribékje. Kisfiát és feleségét két, őt magát három évi börtön várta.
19 évesek voltak, amikor Soleikával összeházasodtak. 1942-ben katonai behívót kapott. Az 1943-ban született fiát csak 3 éves korában látta először, amikor a háború végeztével leszerelhetett és kiléphetett a hadsereg kötelékéből, 1946. szeptemberében.
Idézhetnénk a nem mindennapi megpróbáltatásokat, a katona szökevény életét a megszállók és felszabadítók két tüze között, a farkasokkal való gránátos csatát és megszabadulást, vagy a németeknek való zongorázását, amikor felmentették a kezét eldurvító munkák alól, hogy zongorázhasson. De keveset értenénk a történetéből, ha csupán a külső eseményekre fókuszálnánk és nem a belső, saját magával vívott küzdelmeit idéznénk, amely az angyalföldi nyomortól a Senlis Királyi Kápolna Liszt Ferenc hangversenyterméig tartó megvalósítási út. Ha nem az önmagára találást, a talentumáról való számadást, a művészet titkainak megtalálását látnánk az akadályokban, a börtönben, a saját árnyékától való menekülésben. Miként maga is írja:

"Barátaimra és ellenségeimre bízom, határozzák meg ők, hogy viszontagságaim a rossz sors következményei voltak-e, vagy a tűzkeresztséget jelentették."

Valamiféle Odisszeuszi igát, amelyet a naphősöknek végig kell járniuk, hogy az lerázódhasson róluk.  
A katonaságtól való megszabadulás és az 56-os disszidálás közötti 10 év különféle éjszakai szórakozóhelyeken való zongorázással telt, tarkítva a 3 éves börtönnel, amikor kőbányában dolgozott. Már-már úgy tűnt, semmiféle fordulat nem jöhet életében, amikor egy tanár a Zeneakadémiáról, hallgatván játékát, egy minisztériumi emberrel felkereste és hangverseny lehetőségeket ajánlott fel.
Elkövetkezett hát a stílusbeli önmagára találás ideje.
1956.okt.22-én Bartók II. zongoraversenyét adta elő..
Másnap: irány Nyugat.
Meglepődve tapasztalta, hogy külföldön ismerik és lemezeit árulják.
Megnyílt előtte a világ. Ama szereplés, amelynek ősképe ötéves korában bukkant elő Angyalföldön abban a vándorcirkuszban.
Át- és átszövi írását a Liszt Ferenc szellemiségével és műveivel való mély – már-már reinkarnációsnak sejthető – kapcsolódás. Mint írja, Liszt Ferenc az egyetlen, akinek megadatott, hogy még életében beléphetett a zongoristák Pantheonjába. Liszt Ferenc „óriásokra méretezett örökségének továbbvitele” adott erőt a teljesen romos Királyi Kápolna rendbehozatalára Senlisben André Malraux, az akkori kulturális miniszter tanácsára tette a az Alapítvány székhelyét a VI. századi Szent Frambourg által épített kápolnába. Maga a miniszter is elcsodálkozott az események furcsa szövődésén, hogy Attila egyik leszármazottja visszajön Franciaországba és helyreállítja az első király kikiáltásának templomát. A láthatatlan szál, amely a magyar Zeneakadémiát és a francia földön Liszt Ferenc nevével fémjelzett auditóriumot összeköti.
Többször el kell olvasni Cziffra György önéletírását, hogy valóban megérthessük azt a bölcs békét, amely számára is világossá teszi, hogy a kora gyermekkortól hordott üzenetet  igenis az ágrólszakadt bohóc életformában tudta beváltani. Hogy éppen a hánytatott  életforma tanította meg sok mindenre, amely az előadói .mesterségnek fontos tartozéka, nélkülözhetetlen eleme.
Chopinről írja:
„ Csak azért született ujjá, hogy egybegyűjtse előzetes inkarnációinak felfedezéseit. Lehetséges, hogy mások is megírhatták volna csodálatos gyászindulóját, de az a fajta elképesztően valós zúgás, suttogás, amellyel a valódi szél fúj, mormol a sírok felett, amely ennek a darabnak az epilógusa, csak olyan valakiben születhetett meg, akinek a halál misztériuma már jól ismert élmény, amelyet már megélt.”

Ezt akár saját magáról is írhatta volna a zongora titán, aki Dohnányi Ernő Kohinor gyémántnak titulált, amikor 8 évesen játszott bemutatkozásképpen.

Robert D. Hare : Kímélet nélkül A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa. Háttér Kiadó  2004. A társadalom fehér cápái, rablólovagjai.

Visszafogott hangnemben egyszerűen antiszociális személyiségzavarnak mondjuk a társadalom számára deviáns magatartásformát, amelyet a kemény szakma pszichopátiának mond. A törvényszéki pszichiátriai intézetek is Pszichopátiai Szűrőlistát alkalmaznak annak eldöntéséhez, hogy a fogvatartott őrizetéhez milyen biztonsági fokozatot rendeljenek. A kutatók anatómiai és biológiai okokat keresnek, mint például a frontális lebeny dysfunkcióját, vagy a mentális szerveződés folyamatainak torzulását. Megnyugtató felismerésekről nem számolhatunk be.
Az is tény, hogy már a korai gyermekkorban is mutatkoznak magatartási problémák: csalás, hazudozás, lopás, gyújtogatás, iskolakerülés, órák alatti rendetlenkedés, vandalizmus, erőszak, megfélemlítés, szökés, korai nemi élet, állatkínzás és így tovább.
Mindezekből a hajlamokból a kifejlett bűnözésnél is megmarad a rémtettek, a groteszk szexuális képzelgés vonzereje, kiegészülve a hatalomhoz, kínzáshoz és halálhoz fűződő furcsa kötődéssel. Felnőtt korra kialakul a sokkoló kép, amelynek néhány példája:

• bandalovagok, terroristák, szektavezetők, zsoldosok, szervezett bűnözők,
• csempészek, emberrablók, zsarolók,
• drogbárók,
• kamarából kitiltott ügyvédek, praxistól megfosztott orvosok,
• gyermekgyalázók,
• nemi erőszakot elkövetők,
• csalók, szélhámosok, értékpapír kereskedők, zugbrókerek, hazárd- és szerencsejátékosok,
• feleségeiket kínzók,
• gazdasági bűnözők, gátlástalan üzletemberek,
• szerelem betyárok, házasság szédelgők,
• sorozatgyilkosok, hogy csak a főbbeket említsük.

A meseirodalomból Kékszakáll a legismertebb figura.
A tünetek már rendelkezésre állnak a hosszú pszichológiai és igazságszolgáltatási gyakorlatból:

Csak a pillanatnak élnek, cél és tervezés nélkül, a következményeket nem mérlegelik. Kiszámíthatatlanok és következetlenek.
A bűntudat, a lekiismeretfurdalás, a megbánás, az okulás, a változás nem jellemzi őket.
Behízelgő modoruk nagy segítségükre van, de mindezt valódi empátia nélkül képesek gyakorolni, hogy kímélet nélkül gázolhassanak át megrökönyödött áldozataikon.

December:
Thornwald Dethlefsen
Alexander Seibel

Thornwald Dethlefsen: Oidipusz , a talány megfejtője Magyar Könyvklub 1997.   Az ÉN a világtól, a SELBST Istentől elválaszthatatlan emberi életünkben.

A mitológia üzenetei kimeríthetetlenek a 21. századi emberek számára is. A görög tragédiák megfelelő gyógyszerek lehetnének korunkban is a lelki bajokra, ha sikerülne megértenünk titkait.
Szophoklész két tragédiát írt Oidipuszról, a két mű megírása között 20 esztendő telt el. Az Oidipusz Kolonoszban darabot közel 90 esztendős korában írta meg. Hosszú élete tapasztalatai folytán olyan hitelesen tudta megjeleníteni a külső és belső királyságot, hogy ezek az írások az eltelt két és félezer év alatt mit sem vesztettek hatásukból.
A tragédia vallási, kultikus és gyógyító ereje három lépésben, három témában bontakozik ki:

1. megismerteti az emberi lét konfliktusos mivoltát,
2. rámutat az ÉN kudarcának elkerülhetetlenségére, mármint arra, hogy az én kivívja saját bukását, amikor magasabb énjének kell alávetnie magát,
3. az örökkévalóság rendjének a megismerése, amely csak az énünkön való túljutás révén következhetik be.

Oidipusz nem egy ember, hanem „AZ EMBER”, az Ecce homo, aki megértette az emberi élet és a sors kapcsolatát az élet örök rendjében. Felismerte, hogy a földre születésünkön túlmenően az ember égi eredetű, Isten teremtménye. Oidipusz archetípus, akinek történetében a világ és Isten kapcsolata elevenedik meg.
Oidipusz beavatási útja három fejezetben kristályosodik ki:

1. Nomen est ómen, amikor szülei kiteszik átszúrt lábbal a hegyekbe, ezáltal „dagadt lábú” lesz,
2. a thébai külső királyságban,
3. majd a száműzetés, számkivetettség belső királyságában Kolonoszban, ahol átadja Theseusnak a misztériumot, ami által az átokból áldás lesz.

Metaforisztikusan anyja  mondható a szfinxnek, aki a talány megfejtése után mélységbe zuhan.

A művészet, a pszichológia és vallás közös nevezője a kultusz.
A mítosz, a tragédia, a kultusz önismereti utunknak szerves része.
A mítosz szent történet. Olyan igazságokat hirdet, amelyet csak átélni lehet. Az életrend, amelyen íródik, nem a mindennapi mércéhez igazodik. A mítosz az emberre irányuló isteni igényt fejezi ki, ez adja a szent jelleget. A mitikus ember erre az isteni jelre figyel, lelkiismeretén keresztül az istenségtől érzi megszólítva magát.
A mítosz a teljességben értelmezhető.
A görög tragédiák sokszor trilógiákban íródtak, mivel a történések nem egy ember életén keresztül bontakoznak ki, hanem a születés előtti és az azt követő folyományai révén. Vagyis nem tabula rasa lélekkel születünk le a földre.
A tragédia kultikus esemény, nem műalkotás.
Időtlen, az emberlétnek időtől független és időfüggő problémáin túlmutató vonatkozásait jeleníti meg, amelyen keresztül az emberi sors az örök rendhez való viszonyában érthető meg.
A tragédia minden bizonnyal az emberi szellemtörténet legnagyobb tette, amit csak valaha alkotott  

Alexander Seibel: A relativitáselmélet és a Biblia Evangélium Kiadó   "Az univerzum egyre inkább kezd hasonlítani egy nagy gondolathoz, mintsem egy nagy géphez."                                                 / Sir James Jeans /

A klasszikus fizika keretein belül sokáig az a nézet volt uralkodó, hogy az egész természet mechanisztikusan megmagyarázható. Fogalomtára a tér, az idő, a sebesség, az erő szemléletesnek és kielégítőnek tűnt. Galilei és Newton nyomán elindult a természet kutatás, a természeti törvények lefektetése. Newton azt gondolta, hogy a tér és az idő abszolút. Ennek a szemléletnek a három oszlopa az állandóság, az objektivitás és kauzalitás.
Ez lényegében azt jelenti, hogy minden természeti esemény meghatározott okok alapján törvényszerűen bekövetkezik. Ez a rendszer belső harmóniával és zártsággal jellemezhető. Ebben a szabad döntés, a felelősség, a teremtő tevékenység, a szeretet, a szabadság, a jóság, a csoda, az abszurd, a paradox, a véletlen nem található. Ennek a szemléleti korlátnak az ateizmus és agnoszticizmus komoly mellékhajtásai.
A természeti jelenségek mechanisztikus értelmezése a FÉNNYEL kapcsolatban érte el határát, majd a relativitás- és kvantumelmélet tágította és lépte át a korábbi szemléleti korlátokat.
Az 1943-ban született bécsi szerző eredendően villamosmérnök volt. De túllépett a fizikai világ magyarázatán.
A látható és láthatatlan világ  kapcsolatát a komplementaritásban és nem a kauzalitásban lehet megragadni. Az elemi részecskék statikus helyzete helyett az atomi folyamatok a valóságosak. Heisenberg határozatlansági relációja is kimozdította a mechanisztikus szemléletet a statikus merevségből.
A fizika átlépett a metafizikába.
A mérhetetlen fénysebesség lett az állandóság, és abszolút vonatkoztatási érték.
Fénysebességnél megáll az idő.
Alexander Seibel megérintődve a Biblia üzenetétől, 180 fokos fordulatot vett életelvében, magatartásában, gondolkodásában, amikor az Írás ihletettsége hatalmába kerítette a Genezistől a Jelenések Könyvéig. A korábbi, intellektuális felfuvalkodottságában elutasított HIT a későbbiekben vezérlője lett.
Könyve tanúságtétel erről a váltásról, megigazulásról, gondolati munkáról. A bűnbeesés, a kereszt misztériumán túlmenően a láthatatlan lelki, szellemi energia  fizikai érzékelésen túleső jellegzetességei töltik be gondolatait. Az energia, amely nem rombolható szét, nem semmisíthető meg, nem oltható ki.
Nehéz az időhöz kötött szavainkkal a láthatatlan és örök valóságokról szólni..
Alexander Seibel könyve erről az igazságról, szentségről, bizonyosságról szól.

Január:
Antoine de Saint-Exupéry
Fritz Rudolph

Az ember földje Szépirodalmi Könyvkiadó „A mesterség mágiája egy világot nyit meg előttem”.

Egy pilóta, aki a repülésben nem a veszélyt szereti, hanem az életet.  Kapcsolatba kerül mestersége folytán a széllel, a csillagokkal, az éjszakával,  a sivataggal, a természet erőivel. Beleszerelmesedik a sivatagba, amely nagyon is élő valóság, noha a látszat mást mutat. Megélni azt a kiszakadást a megszokott világból, ahol a lecsupaszodott ember csupa olyan értéket talál, amely nem pénzfüggő:

• a puszta életet,
• az ember misztériumát,
• a bajtársiasság, az emberség szívet melengető érzéseit.

Eljutni addig a végső határig, amikor a csillagok és a homok között eltévedt halandó nem egyéb, mint puszta élet, vagyis a lélegzete. Lélegzik, vagyis él. Ebben a határ helyzetben minden átértékelődik: a jelenlét és az örökkévalóság ízét kelti fel benne, de egyidejűleg a föld nehézségi ereje is húzza, magához köti.
Minden pillanatban megtapasztal egy csodát, amely az élet mindenütt jelenvalósága, az egyetemességgel, a mindenséggel kapcsolódik egybe. A magány pedig kikristályosítja benne a nagy felismerést

• Egyetlen luxus van, az emberi kapcsolat.

„A Szahara bennünk mutatkozik meg. El kell fogadnunk szabályait, és a játék a maga képére formál bennünket.  Hogy közelébe juthassunk, nem elég meglátogatnunk az oázisokat, az kell hozzá, hogy egy forrás, a vallásunk legyen.”

Lényegében azt segíti, hogy magunktól és magunkról valamit megtanuljunk, felismerjünk.
A biztonság itt teljes hiánycikk: a betegség, a véletlen, a homokvihar, a fölkelők, megannyi veszély. Egy kis szitakötő odarepülése  jelzi a homokvihar jöttét. Az itt élő mórok csak a Koránból tudnak a Paradicsomról, ahol fák,  kertek, források, virágok vannak. Itt a víz a legfőbb érték, aranynál értékesebb. Háború, rabszolgaság, francia hódítók és mór lázadók között éli meg a szerző  a sivatag mágiáját.
Akkor sikerül a szívéig hatolnia, amikor 1935-ben egy indokínai út alkalmával  Egyiptomban, a Líbia határában  270 kilométeres sebességgel a földnek ütköznek és a homoksivatag fogságába kerülnek. Ital és étel nélkül harmatot próbálnak inni, amely ihatatlanul fém ízű volt. Káprázatok, hallomások, végsőkig elcsigázottság állapotában talál rájuk egy arra vetődő beduin és megitatja őket. Így maradnak életben.
Nemcsak a repülés, hanem az írás mágiája is ez a könyv, Rónay György fordításában. Összesen három könyvet írt Exupéry. Az Éjszakai repülésben lényegében saját halálát írta meg, mert hadipilótaként egy bevetés során tűnt el 1944. júniusában.
Írásai igazi lélekharangok.

Fritz Rudolph: A Himalája tigrisei Sport Bp. 1962. „A Himalája a négyzetre emelt Mont Blanc, egy ismeretlennel megszorozva.”

A világ tetejének magassága hatalmasabb, távolságai fárasztóbbak, a hidege harapósabb, a vihara hevesebb, a morénák sziklagörgetegei hasonlíthatatlanul nagyobbak, mint az Alpokban. Éjjel -14 fok a sátorban, a szabadban -40 fok. Légszomj és hegyi betegség fenyegeti a hegymászókat, a hegy jégöklével fenyegetően üt vissza rájuk. Köhögés is elviheti őket, a -30, -40 fok és a tépő jeges szél a jéghegyek megmászóinak osztályrésze.
A „hegyek hegye”, ahogyan a tibetiek az ő Csomolungmájukat nevezik, csak azért viseli a Mount Everest nevet, mert Sir George Everest nevét adták az angol expedíciók próbálkozásai után, mintha a világ tetejére első ízben angolok jutottak volna fel. Maga Sir Everest soha nem látta a hegyet és nem is lett kizárólagos angol dicsőség a csúcs meghódítása.
Nem is lehet pontosan tudni, hogy a gazdag nyugatiak puszta időtöltésből próbálkoztak-e, mint amilyen szórakozások a lovas viadalok, vagy a tigrisvadászat elefánt hátról.
Fritz Rudolph könyve  a húszas évektől vázolja fel a rengeteg halottat kívánó próbálkozások sorát. Meghalt például a híres angol alpinista is, George Leigh Mallory 1924 júniusában  és Andrew Irvine. Akkor az angolok kicsit felhagytak a küzdelemmel, de svájci, német, holland és más európaiak neki-neki fogtak a nagy vállalkozásnak.
Teherhordó kulikkal indultak a nagy utaknak. A könyv végig kíséri egy serpa életét, Csong Norbujét, akinek apja is, fivére is serpaként vesztette életét.
„Tigris” az lehetett a serpák közül, akinek sikerült a 7500 méteren túljutnia.
Tenszing Norkey egy svájci alpinistával már majdnem feljutott, de társa megbetegedett és vissza kellett jönniük. Végül 1953.05.29-én Tenszing Norkey és Edmund Hillary, ausztráliai méhész elérték a Csomolungma tetejét.
Tenszinget a nepáli király a „nepáliak nepálja” címmel tüntette ki. Az újzélandi Hillarynak az angol királynő a „sir” címet adományozta. Kis vitát kavartak, ki lépett először a „harmadik Sarkra”, de a páros ennek véget vetett, mondván, hogy csak együtt lehetett véghezvinniük.
Az azóta divatossá vált Himalája expedíciók természetesen nem múlhatják felül az első páros szívből jövő vállalkozást.      

Február:
Böröcz Sándor
Arnó Gruen

Arnó Gruen: A normalitás tébolya Magyar Könyvklub 2003. Álnok és roncsoló viselkedés a lelki struktúrák hasadásából fakadóan.

A lelki fejlődéshez külső erők és körülmények is szükségesek, amelyek szükségképpen nagy ütközésekkel járnak. De csak ezek a külső / belső tények és helyzetek közötti ellentmondások bontakoztathatják ki a saját, belső dinamikánkat. Ehhez az önmagunkhoz való hűség és a mások értékrendjéhez , elvárásaihoz való igazodás egyaránt nélkülözhetetlen. A baj akkor van, ha az ember annak érdekében, hogy környezete tetszését elnyerje, kényszeresen felveszi azt az álnok és roncsoló viselkedést, amelynek során egyfelől saját magát elárulja, másfelől emiatt még öngyűlölővé is válik.
Az  1923.ban született szerző átfogó részletességgel tárja fel az erőszak, az embertelenség, a destruktivitás eredetét, működését az emberek közötti szűkebb és tágabb társadalmi méretekben. A szerző Berlinben született, az USA-ban tanult, ott szerzett doktori címet és kezdte el pszichoterápiás praxisát. 1979-ben Svájcba költözött.
Ebben a könyvében sikerül a végére járnia az emberi destruktivitás , az erőszak és embertelenség hiány mechanizmusának, amelyre a  társadalmi méretű  önkényuralmi rendszerek is épülnek .A hiány az autonómiában van
Nem alakul ki az én, a felelősség, a meggyőződés, és ezáltal aláaknázódik az egész személyiség kialakulása. A megbicsaklás a fejlődésben valahol ott történik, amikor az engedelmességre kényszerül valaki, de híján van a meggyőződésnek, sőt, esetenként meggyőződése ellenére alkalmazkodik egy elváráshoz, parancshoz. Ez állandósult belső elégedetlenséget, nyugtalanságot eredményez. Ez lesz az elviselhetetlen alaphiány, amelyre az egész probléma szerkezet circulus vitiosusa épül:

• az autonómia hiánya,
• az én gyengesége,
• látszat személyiség,
• öngyűlölet és nárcizmus,
• gyászra való képtelenség,
• halálhoz való vonzódás,
• azonosulás az őket elnyomó hatalommal,
• érzéketlenség, részvétlenség,
• katasztrófák iránti vonzalom,
• egyszóval a mindenféle embertelenség.

Minden  álengedelmesség sajnálatos függőségeket hív életre, amelyek  a hiányállapotokat fenntartják, tovább görgetik.
A bürokratikus élet nagy vonzereje, hogy biztonságot látszik nyújtani egy igen kaotikus világban. A sikeres hivatalnokok és menedzserek ügyesen használják a társadalmi sémákat. A személyes érdeklődést, érzést és  meggyőződést pótolja  a bürokrácia személytelen hatalma. A személytelenséggel kötött szerződés megszabadít a felelősségtől.
Azzal, hogy Arnó Gruen  rámutat a megtagadott, elfojtott vagy lehasított lelki energia romboló hatására, meggyőzően bizonyítja, hogy a nyílt erőszak és a látens konformizmus egymás árnyékhordozói.
Mind az alkalmazkodás, mind a lázadás, függőségek. A végig nem vitt, félbemaradt küzdelem, amelynek energiája romboló lesz.
A torzulás már elindulhat a hibás szülői magatartásban, nevelésben. Például, ha az anya gyakorol hatalmat a gyereke felett – ezzel meghunyászkodóvá teszi – vagy a gyereke révén akar hatalomhoz jutni, vagyis „használja” a gyerekét. Mindkét eset nyomában a hamis érzések arzenálja tenyészik. Hasonlóképpen a bekebelező anya és az elérhetetlen apa által működtetett élet szerepei, érzései, viselkedési anomáliái.
Az elvesztett autonómia legszélsőségesebb  tünete az elmebaj, a téboly. Hihetetlen belső üresség, amely lehetetlenné teszi a kapcsolódást. A tébolyban, még ha az életformává is válik, észre kell vennünk a tiltakozást.
Ezekből a lelki anomáliákból azáltal lehet kigyógyulni, ha a szenvedő ráébred arra, ő miként járult hozzá a degeneratív  folyamat elindításához.

Március:
Keresztes St. János
Thomas Schaffer
Botond Ágnes

Thomas Schaffer: Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja. Bioenergetic  Kft. 2001. Az eredendő bűn és az eredendő szeretet mítosza.

Az 1925-ben szúletett Bert Hellinger terápiájának átfogó és közérthető ismertetésére, összefoglalására vállalkozik a szerző, aki maga is pszichoterápeuta. Bert Hellinger filozófiai, teológiai és pedagógiai tanulmányai után lépet szerzetes rendbe. Előbb Dél-Afrikában dolgozott misszionáriusként, majd a rendet elhagyva kezdte meg pszichoterápiás munkásságát.  Neve a speciális család állítás terápiájával forrt egybe, amelyben a csoport résztvevői szerepet vállalva a problémákban, eljátsszák a történeteket.
Thomas Schaffer jól követhető fejtegetésekben viszi végig olvasóit a családról, házasságról, partner kapcsolatokról, betegségekről és halálról  szóló problémákon, a család leképezés folyamatában. Meggyőzően bizonyítja, hogy a lelkiismeret alfája a családi keretekben alakul ki, a családhoz való igazodásban, a bennfoglaltság érzésében, az értékrend és minta követésében.
Rámutat a divatos, ám hatékony programozási metódusok hatékonyatlanságára, mint például az NLP. Naivnak mondja az elképzelést, amely azt hirdeti, könnyen beprogramozható a gazdagság, a gyógyulás, a siker, a partner megtalálása és így tovább. Ez az általános relativizálódás kritikája is egyben, amely persze biztonságra, bebiztosítottságra vágyik titkon, miközben abszolút szabadságot is szeretne. Rámutat a nagyon nyilvánvaló ellentmondásokra:

• mert ha valóban minden ember szabad, akinek minden lehetősége megvan az adott kedve szerinti önmegvalósításra, vajon ez már miért nem következett be?
• Esetleg maga a korlátlan szabadság lehet az akadályozó rögeszme?
• Nem képtelen etikai követelmény számításon kívül hagyni, hogy a határtalan terjeszkedések, tágulások, túljutások egymás rovására történnek?
• Itt van mindjárt a családi kötelék, a családi rendszer, amelyből a kilépés alig lehetséges.

A konstruktivisták a „valóság megkonstruálására” törekszenek.
Bert Hellinger és a szerző  A REND FELISMERÉSE elvet teszi ennek a képtelen törekvésnek a helyébe.
Az ember többféle rendszerbe születik bele.
Talán legmeghatározóbb a család, mint sorsközösség, a nemzedékeken áthúzódó tudattalan kötelék rendszer, ahonnan az eredendő szeretet merítkezik.
A családleképezés terápiás folyamatában megelevenednek és hozzáférhetővé válnak, napvilágra jönnek azok a gyógyító erők, amelyek az eredendő szeretethez vezetik a résztvevőket.
Szisztematikusan fejti ki:

• az adok  - kapok,
• a tarozik - követel,
• a tettes és áldozat,
• a jó és a rossz,
• a lelkiismeret,
• a megbocsátás kérdéseit,
• a túlzott szülői engedékenység hátrányait, amikor nem a szülő fogja a gyeplőt.,
• a szülői kötődésben bekövetkezett szakadás neurotizáló hatását,
• a hűség - hűtlenség kérdéseit.

Rengeteg megbetegítő dinamikát sorakoztat fel, utalva arra, hogy a terápiában a VALÓSÁG hat.
Közérthetően magyarázza el a leggyakoribb betegségek kiváltó okait, mint a szenvedélybetegség, a bulimia, a szívbaj, a depresszió, az egyszerű rosszullét, a hátfájás, a migraine.
Ír a halálhoz való viszonyulásokról, a kétségbeeset dacról, és arról, hogy a halottak tisztelete megnemesítő leg hat.
Mindezek hátterében természetesen azzal a spirituális fedezettel, amelynek hiánya a legfőbb megbetegítő.

	Botond Ágnes: Pszicho história Tankönyvkiadó 1991. „Embertudomány”, amely ember és társadalom mereven kettéválasztott pólusának valódi integrálására törekszik.

A Svédországban élő történész és pszichológus szerző 12 évig hordozta magában témáját, mígnem rátalált az amerikai tudományos életben 1957 óta nyilvántartott tudományos disciplinára. Ez a tény még inkább hangsúlyozottá teszi a történeti kutatásokban is nélkülözhetetlen szubjektivitást, hiszen a külvilágból sok olyan jelzést vehetünk  amelyre belső készenlétünk megvan. Ily módon természetes, hogy elsősorban olyan kutatási tárgyat választunk, amely iránt tudattalan affinitásunk van. A kutatóknak egy téma érdeklődése, vagy érdektelensége minden tudományban fontos szerepet játszik. Így a kora gyermekkori szocializáció, individuális sokszínűsége, a mindennapi szokások, amelyek geográfiai és kulturális vonatkozásban igen nagy szóródást mutatnak, kapcsolatba hozhatók az emberi pszichés struktúra hosszú távú, történelmi alakulásával. A hagyományos történelem kutatás ugyan igyekszik venni az események alakításában a gazdasági, társadalmi, politikai mozgatórugőkat, ám a társadalmi valóság megértéséhez a pszichés struktúra ismerete is szükséges, mert csak szubjektív indítékokkal lehet megválaszolni olyan kérdéseket, hogy egy  ember miért cselekszik a történelemben úgy, ahogyan cselekszik. Ez a szükséglet hívta életre a pszicho históriát, amely embert és társadalmat ökológiai egységében, azaz strukturális összefüggéseiben és történelmi dinamikájában szemléli.
A pszicho história nem egyenlő a pszichológia történetével. Inkább a kvantumelmélettel áll analógiában azáltal, hogy a figyelmet az elemi részecskékre, jelen esetben az egyének pszichés struktúrájára irányítják.
A társadalmi és kulturális folyamatok többdimenziós tudományközi  vizsgálatában a szubjektív pólusból azt láthatjuk, hogy a történelem az emberi cselekvések és nem-cselekvések tudattalan pszichés determinációjának bonyolult szövevényei. Ezáltal nem szétválasztani igyekszik a szubjektív és objektív pólusokat és az ezekkel foglalkozó tudományokat, hanem az ellentétes és eltérő megközelítések közötti oszcillációkra mutat rá.
A társadalomtudósok nagy részéből heves ellenkezést vált ki a speciális szociológiai és mélylélektani fogalmakat  egyaránt felhasználó terminológia. Noha utópisztikus és arisztokratikus igény lenne kötelezővé tenni az analízist a pszichohistórikusok számára, az igazán sikeres kutatók csak azok, akik saját érzelmi erőforrásaikat tudják és merik megcsapolni. A mélylélektani analízis ad ehhez sajátélményű tapasztalatot, amelyben az értelmi és érzelmi megismerés nem válik szét. Természetesen analízis nélkül is megőrizheti   ember az analógiás gondolkodásra való képességét, a véletlenek jelentőségének fontosságát, egyszóval azokat a kreatív erőforrásokat, amelyek a racionális, objektív  megközelítések oppozíciói. Az intuíció, az inspiráció,  az imagináció a valóság  megismerésének épp olyan fontos adalékot nyújt, mint a logikus, ok-okozati összefüggések.

A közel hat évtizedét taposó tudomány 3 fő irányzata:

1. a híres emberek életrajza, pszicho biográfiája,
2. a gyermekkor története,
3. társadalmi csoportok  pszicho históriája.

Fontos szerepet tölt be  a pszicho históriában a viszont indulatáttétel. Ismeretes, hogy a mélylélektan munkamódszerének nélkülözhetetlen eleme az indulatáttétel, amely egy régi, elintézetlen tárgykapcsolat megismétlési kísérlete. Nemcsak egyes személyekkel, hanem csoportokkal és intézményekkel kapcsolatban is beszélhetünk indulatáttételről. Természetes, hogy egy ilyen sodró lendületű történésnél a terapeuta és történész  érzelmei sem hagyhatók figyelmen kívül. Annak a sokféle vádaskodásnak a hátterében, amely a történészeket éri érzelmeik  és „belemagyarázásaik kapcsán, éppen az indulat- és viszontindulatáttétel  áll. Nagyon is fontos tehát odafigyelnünk az olyan kérdés feltevésekre, amelyek a tudományos objektivitást  kérdőjelezik meg. Főleg napjainkban, amikor más az a nézet is egyre inkább polgárjogot nyert, hogy a fizikában sincs objektív mérés, mert a mérést végző befolyásolja a mérési . Ezzel összefüggésben könnyen belátható, hogy a tudattalannak meghatározó szerepe van az emberi viselkedésben, hogy az egyén intim érzelmi világa, fantáziája, impulzusai, szexuális ösztöne, szenvedélyei nem lehetnek hatástalanok világfelfogására, stílusára, alkotásmódjára.
Botond Ágnes könyve meta disciplinát mutat be. Egy kísérletet arra, miként lehet a kultúra megújhodását a pszichológiával szolgálni. 

René Guenon: Szellemi tekintély és időbeli hatalom

Kvintesszencia Kiadó 2012

… a dolgok soha nem fajultak odáig, mint a modern korban…

Az 1886-1951 között élt szerző hierarchiákról szóló könyve 1929-ben jelent meg Párizsban. A hierarchia lényegében a függőlegesben való tagoltságot, integráltságot jelenti. A 9 fejezetre tagolt gondolat fűzésében nagyon közérthetően írja meg a HAGYOMÁNY lényegét, amelyet Hamvas Béla scientia sacrának, szent ismeretnek nevez. A hagyomány rövid foglalata: a látható és érzékelhető világ az egyetemes világrend jegyében teremtődött, amelynek során a mozgatóból mozgatott, a szellemiből idői lett. Ez utóbbi ciklusokhoz kötött, minden ciklus vége egy újabb kezdete. Ily módon a jelenlegi mély, sötét, materialisztikus süllyedés csupán egy változási folyamat az időben, mivel az idő is a teremtéssel kezdődött. De bármilyen nyilvánvaló a fenti rövid áttekintés, az emberiség sokadalmát és történelmét tekintve inkább az esetlegesség, a deviancia és anomália tapasztalható, mintsem a bizonyosság. Mivel magának az Istennek a léte sem mindenki számára nyilvánvaló.
Való igaz, hogy mindenki csak azon a színvonalon képes részesülni a tradícióból, amelyet saját intellektuális és szívbéli képességei engednek. Szimbolikusan szólva, amikor az istenek az emberek előtt megjelennek, mindig olyan formát vesznek fel, amely kapcsolódhat azok természetéhez, akiknek megjelennek. Csak kevesekben indul meg a felfelé törekvés, amikor örök bölcsességekről, igazságról, törvényről hallanak, a többségben ellenállás és tagadás veszi kezdetét.
„Ab ovo deviancia” lehetőségét tartalmazza magának a teremtésnek a folyamata, amelyben kettéválik a teremtő erő – ezt nevezi a szerző szellemi tekintélynek – és az időbeli hatalom mivel közöttük versengés, viszály lép fel, sőt, szakadás és elidegenedés. Ez az ellentét és rivalizáció végső soron a világrendet jelentő hierarchia tagadását, sőt, annak megfordulását jelentette. Míg a szellemi tekintély a szakrális vezetők szívében őrzött szent tudás volt, igazság és bölcsesség, addig az időbeli hatalom külső támasztékokra szoruló erő, birtoklás és uralom.
René Guenon az indiai kasztrendszeren keresztül mutatja be az emberek tudás- illetve tudatlansági szintjén való tagolódását a társadalomba. Tekintsünk el attól a tapasztalattól, hogy az idők folyamán a kasztok átjárhatatlan elkülönülések lettek. René Guenon mint belső szükségszerűséget világítja meg, természetes klasszifikáció jellegét hangsúlyozva a kasztoknak, amelyek az egyéni sajátosságokat tartalmazzák. Ezeket az öröklés valóban nagymértékben befolyásolja, de lényegében a jól körülírható társadalmi funkciók kialakítói.
Az ősi szakrális uralkodóknál még nem vált külön a papi és kormányzói hatalom és gyakorlat. Szinte láthatatlanul működő, belső, önmagától megerősödő erő volt. Az idők folyamán a brahminok és ksatriyák külön válásával királyok átvették a kormányzási funkciót, amely adminisztratív, jogi és katonai erőt és tevékenységet jelentett, miként azt a mérleg és jogar jól jelképezte, mindez a cselekvésnek való elkötelezettség jegyében. A változás világában később a két kaszt kibővült a vaisyák és sudrák kasztjával.
Mindez a polarizálódás híven kifejeződik a férfi és női princípiumban is, a szellem és anyag, a Nap és a Hold viszonyában. Erre utal a papi hatalom arany-, és a királyi hatalom ezüst kulcsa is. Ugyanez fejeződik ki a srti közvetlen inspirációt és a smrti ezekből kivont, reflexiós következtetéseket jelző tartalma.
Nem szabad egy idealisztikus „aranykorban” reménykednünk a 3. évezredben sem, mert a teremtett világ nagy változásai olykor földrengésszerű erősségűek. De a könyv érthető távlatot nyújt, miként helyezzük a dolgokat hierarchikus rendbe, hogy megérthessük egyfelől az erőt, ahonnan mozgásukat nyerik, másfelől a folyamatban elfoglalt helyüket.
Bence Tamás kitűnő fordítása teszi ezt lehetővé.

Paul Yonggi Cho: Negyedik dimenzió

Poligon Szövetkezet Nyíregyháza 1988

„A hit alapelveit akarom megosztani veletek.”

A szerző a koreai háborút követő zavaros időkben, 19 éves korában „gyógyíthatatlan” tüdőbajból gyógyult meg. Egy középiskolás lány adott neki egy Bibliát, és beszélt neki a keresztény vallásról. Hatalmas élni akarásából kovácsolódott hite gyógyította meg. Felcserélődött lelkében a steril buddhista életfelfogás Jézus új vallásával, új erkölcsével, új szertartásaival, üdvösséget, gyógyulást, szeretetet, békét adó hitével.
Személyes története példa arra nézvést, hogyan kapcsolódik össze az emberi élet Isten gondolatával. Lelkész lett belőle, és Korea legnagyobb templomát építette fel a semmiből, a hit erejével. Mivel Isten csak a személyes hiten keresztül ismerhető meg, érhető el.
Szolgálata 1958-ban kezdődött és 1969-ben készült el a 10000 embert befogadó temploma. Imádkozott, hogy minden esztendőben 1000 új tag lépjen a gyülekezetébe, amely  ma már milliós nagyságrendű koreai egyház lett.
A hit első, legfontosabb törvénye az érlelés, a keltetés. Ehhez négy lépcső vezet:

1. Világosan magunk elé kell képzelni a célt, olyan valóságosan és ténylegesen kell      látnunk az elgondolásunkat, hogy az magával ragadja szívünket,
2. legyen bennünk égő vágy,
3. imádkoznunk kell bizonyosságért, hogy szívünket betöltse a békesség nyugalma,
4. mondd ki, hogy már megvan,
    ez legyen hited bizonyítéka,
    beszéld a hit nyelvét.

Tehát ez a négy: elgondolás, égő vágy, bizonyosság, vallomás.
A korlátozó teret és időt a képzelet, a látomás, az álom tágíthatja.
A negyedik dimenzió a szellem világa, a Teremtő, aki megszabja a rendet,
tudattalanunkba van oltva.
A Szent Szellem látomásai és álmai jelenítik meg a negyedik dimenzió nyelvét.
A látomás és álmok érlelik a jövőt.
A görög nyelvben két szó fejezi ki az IGÉT:

1.  a Logosz, mint általános Isten-ismeret,
2. a rhéma, amely a hit teremtője, a problémák megoldásához szükséges hit-erő, egy     meghatározott személy meghatározott élethelyzetében alkalmazott meghatározott IGE.

Meg kell várni a jeleket és csodákat, elnyerni a rhémát, mielőtt bármibe belekezdünk. Hiszen életünk kimeríthetetlen forrásai az Evangéliumban vannak.
Öt és félmillió dollárra volt szüksége a templom felépítéséhez. Az építési vállalkozó megkérdezte, mennyi pénze van. Amikor megmondta, hogy 2500 dollárja, az kifejezéstelen arccal meredt rá, megcsóválta a fejét és válaszra sem méltatta. Hite erejével váltotta valóra a keresztény gyülekezetet és templomukat Koreában.
A Vízöntő korszak átmenetében gyakori, hogy a Keletiek jobban értik az evangéliumot, a Nyugatiak pedig a buddhizmus iránt vonzódnak. Ez is a tudat és tudattalan egyensúlyát jelenti, dinamikus egyensúlyát a demarkációs vonal és a vasfüggöny helyett.
Paul Yonggi Cho könyve valóban segíti a bővelkedő életet.

C. G. JUNG:
BEVEZETÉS A TUDATTALAN PSZICHOLÓGIÁJÁBA
Európa Könyvkiadó Bp. 1990.

A neves svájci pszichiáter első világháború alatt írt könyve több kiadást ért meg nálunk is, Nagy Péter fordításában. A bő emberöltő elteltével mit sem veszített aktualitásából. Sőt, mondhatjuk, napjaink zűrzavarában még fontosabb eligazítást keresnünk a kaotizáló tudattalanban. Mint írja, a tudattalan problémája annyira fontos és korszerű, hogy e mindenkit érintő témát hozzáférhetővé kell tenni a széles olvasóréteg számára.”Ha volt idő, amikor az önmagunkon való elmélkedés volt a szükséges és az egyedül helyes út, akkor a mai szerencsétlen korszakunk feltétlenül az. Aki azonban önmaga felett elmélkedik, beleütközik annak a tudattalannak a korlátaiba, amely éppen azt tartalmazza, amit a legszükségesebb lenne tudnunk” – olvashatjuk. Noha a tudattalan erői nem teljesen veszélytelenek, aki képes szublimálni és elaborálni azokat, pszichikai nyeresége felmérhetetlen.
A nyolc fejezetre tagolt tanulmány kötet egységbe foglalja a korábban összeegyeztethetetlennek vélt freudi és adleri megközelítést, elemzi a neurózis és korproblémák összefüggéseit, a természet és kultúra örök dilemmáit, megismertet az egyéni és kollektív tudattalannal, és összefoglalja a komplex terápia általános elveit. Az egyes ember megújulására, gyökeres változására helyezi a hangsúlyt. Ahhoz nyújt eligazítást, hogy az elidegenedett, önmagát is elvesztett emberiség miként találhat vissza saját centrumához, az életét irányító belső energiáihoz.
Ismeretes, hogy a személyes tudattalan felfedezés Freud munkásságához fűződik. Ez a veszendőbe ment emlékeket, elnyomott kínos képzeteket, küszöb alatti tapasztalatokat, érzés percepciókat tartalmazza. Ezek a tudatosságra még éretlen tartalmak az álomban  árnyék figurák formájában jelennek meg.
Ezt a felfedezést jelentősen előbbre vitte Jung más tudattalan rétegekről szóló leírása. Mindenek előtt az objektív tudattalannak nevezett szféra az archetípusokkal, amelyek az emberiség legrégibb és legáltalánosabb képzetformái, és egyszersmind minden filozófia és gnosztikus ismeret ősforrásai is. Például a 19. század egyik legnagyobb gondolatát hozza fel Jung, a Robert  Mayer által leírt energia megmaradás elvét. Azt fejtegeti, hogy a hajóorvos gondolata nem lassanként keletkezett, hanem az emberiség ősi képe, amelyet ő intuitíve megragadott, és amely korábban a kollektív tudattalanban szunnyadt. Mayer leírja, hogy a hajón bizonyos órákban olyan inspirációt érzett, amelyhez foghatót sem azelőtt, sem későbben nem élt át. A subaraji partokon felvillant ötleteit híven követve jutott el újabb és újabb tárgyakhoz, amelyek végülis a felismeréshez vezettek, miként a virág kisarjad. A primitív népek erőfogalmai ugyanezt a gondolatot fejezik ki, vagy Hérakleitosz élő tüze, Mózes csipkebokra, az őshő, a sorserő, vagy a szenteket övező aura. A lélek halhatatlanságának eszméjében ugyanaz a megmaradás elv fejeződik ki. Ez az idea örök időktől kezdve rányomta a bélyegét az emberi gondolkodásra, az emberiség folytonosságban ismétlődő tapasztalatainak lenyomataként. Az archetípusok egyfelől az állandóan ismétlődő tapasztalatok bevésődései, másfelől olyan erők, tendenciák, amelyek ugyan ezen tapasztalások megismétlésére irányulnak.
A kollektív tudattalan irracionális funkciója az intellektus számára felfoghatatlan. Ám lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy az élet és a sorsesemények tele vannak véletlen mozzanatokkal. Az élet teljessége törvényszerű és nem törvényszerű, racionális és irracionális. A lélek olyan kifejezésre vágyik, amely ezt az egész-jelleget öleli fel. A lélek önmagát szabályozó rendszer. A rendszer egyensúlyát az ellentétek szabályozó funkciója teremti meg. Intro- és extraverzió, erosz- és hatalomvágy egymás poláris megfelelői, ritmikus lélegzésben váltják egymást életünkben. Az ösztön és transzcendencia is egységben van lelkünkben.
Fogantatásunk pillanatában a személyiségben rejlik az eredendő és potenciális teljességre való törekvés, annak megvalósításához szükséges hajtóerő, amely az egyéni ellenállás dacára is utat tör magának. A tudattalan e célból ugyanazokat a szimbólumokat használja, mint az emberiség ősidők óta, ha valami egységet, teljességet, befejezettséget akar megvalósítani.
A legyőzendő akadály bennünk van. Nehéz átlépni. Ellenszegül a további haladásnak. Pedig lehetséges a határon átlendülni, azaz az egyik beállítottságból a másikba átkerülni.

Meg kell találni az utat, amely a tudatos és tudattalan realitás között közvetít.

Jakob Wassermann :

Európa 1973.

CASPAR HAUSER
avagy
AZ EMBERI SZÍV RESTSÉGE

A tetemes mennyiséget kitevő jegyzőkönyv, jelentés és dokumentáció mellett J. Wassermann regénye élet közelbe, a mindennapokba viszi Caspar Hauser rejtélyét. Érzékletes képet fest a  szereplőkről, jól nyomon követhető esemény füzért ad, és a művészi intuíció sem hiányzik soraiból. Mindez egy 21 évet megélt fiúról, Caspar Hauserról, aki 15 éves kora tájban bukkant fel Nürnberg városában, egy cédulával a kezében, hogy keresse fel Wesserning lovassági kapitányt. Beszélni nem tudott, járni is alig, imbolygó léptekkel, gyámoltalanul kereste a megadott címet. Feltűnően valamiféle barlangi ember benyomását keltette, mivel a napfényben hunyorgott. Mindez 1828. májusában történt, Pünkösd hétfőjén.
A történet tele van megfejthetetlennek látszó titkokkal. Ki ez a fiú? Kik a szülei? Honnan jött? Kik voltak a fogvatartói? És miért tették ezt? Főleg pedig miért tették ki Nürnberg utcáira több, mint egy évtizednyi elzártság után?
Ennyi titok, amelyre nem derül igazán fény.
Vagy mégis?
Másképpen él az emberiség lelkében, mint egy szokványos krimi, amely felcsigázza a képzeletét a kalandra éhes olvasóknak.
Caspar Hauser története szívet szorongató, fájdalmas és döbbenetes.
Wesserning  lovassági kapitány még aznap elviszi a rendőrségre és csodával határos módon a város elöljárósága teljes védelmébe veszi a „lelencet”, aki úgy tűnik, semmit nem tud a tegnapról, nincs fogalma az időről és önmagát sem érzékeli. A jövevényt úgy tekintik, mint a szeretetnek a gondviselés által a városra bízott zálogát. Mindenféle vizsgálatnak vetik alá, gyámot neveznek ki számára és Daumer tanárt bízzák meg a képzésével.
Daumer hivatása magaslatán tesz eleget a nem mindennapi kihívásnak és ámulattal tapasztalja, hogy a fiú nem csak, hogy nem fogyatékos, de kiváló képességekkel rendelkezik és jól képezhető.
Tucher báró a gyámja és Feuerbach államtanácsos kitüntetett figyelemmel kiséri Caspar Hauser sorsát. Valójában kinyomozza a rejtélyt, milyen családban született, és meg is írja a történetet, amely nagy port ver fel.
Ám a város lakossága nem osztozik az elöljáróság részvétében és felelősségében, bennük ez az értetlenség, elfogulatlanság és tisztaság ellenszenvet és gyanakvást táplál. Szélhámosnak, csalónak gondolják az odacsöppent ismeretlent és ezeknek a bizalmatlanságoknak hangot is adnak. Amikor 1929-ben  a fiút egy merénylő megtámadja, aki nyomtalanul eltűnik, kitalációnak mondják az egészet. Azt gondolják, hogy a homlokán a seb a sima elesésből származott és nem volt semmi támadó.
Felbukkan egy titokzatos angol gróf, Lord  Henry Stanhope személyében, aki rejtélyes távoli üzenetet hoz, örökbe akarja fogadni, amely nem lehetséges, mert az elöljáróság nem engedi. Gyémánt gyűrűt hoz ajándékba, utal a magas származására, anyjára, pénzzel is támogatja, és sikerül a fiú bizalmába férkőznie.
Új városba, új tanítóhoz kerül, városi gimnáziumban tanul, sok problémával. Új tanítója kifejezetten ellenséges vele, már-már azon gondolkodik, milyen szakmát kellene kitanulnia az ingyenélőnek.
Írnok lesz Feuerbach mellett.
Bevezetik a város úgynevezett elit társasági életébe, ahol megállja a helyét, de a csodabogár jelenség végig kíséri őt.
Előjön az édesanyja iránti vágy, az angol lord ezt ügyesen meglovagolja és hitegetéseinek komoly táptalaja lesz az elutazás, anyjával való találkozás és a neki megfelelő körökbe kerülés.
Így telik az öt esztendő, amelyet a Nürnberg városában való elindulásától számítunk. A nehézkes közfelfogás, a nyílt intrika, az indulatok felkorbácsolása nagy feszültségeket szül az egész közéletben. Végül a „jól értesült” idegen anyai csalogatásokkal és ígéretekkel találkára hívja, ahol hidegvérrel leszúrja.
Három nap múlva meghal.
Ebben az évben hal meg Feuerbach is, gyanítják, nem természetes körülmények között.
Fuhrmann tiszteletes evangélikus szertartás szerint temeti el.
Fejfa keresztjének szív alakú tábláján az alábbi sorok olvashatók:

Itt nyugszik  Caspar Hauser, korának rejtélye, születése ismeretlen, halála titokzatos. 200 év elteltével is van még mit felderítenie a napfénynek. Georg Trakl (1887-1914) is írt egy verset róla: „Ezüstlőn hullt le a meg nem született feje.”                             (Vajda Endre fordítása)
C.G. Jung: ALKÍMIAI KONJUNKCIÓ Kötet Könyvkiadó Nyíregyháza 1994.
Az önismeret az egyik legnehezebb és legigényesebb művészet. A mű eredeti címe: az egyesítés misztériuma. MysteriuimConionctionis, híven utal arra, hogy nem fizikai és konkrét folyamatokról van szó, hanem mennyei, szellemi természetről, kevésbé megfoghatóról. A .konjunkció szellemi szintézis, amely általában csak közvetítő segítségével valósulhat meg. A kezdetek kezdete, az UNUS MUNDUS, a világ és a lét eredete, önmagában megkülönböztethetetlen egység. Más szavakkal: Isten a Minden a Mindenségben. Ezt az egy világot osztotta Isten a teremtésben égre és földre, vagyis a lehetőségből a megvalósulásba. Ilymódon az 1 nem is tekinthető számnak. Valójában a 2 az első szám, amely a sokszorozódást elindította. Ám ezek az ellentétek lényegében azonosak: a nász és a gyász, a születés és halál, vagy forma és anyag. A 2-ből jön a három. Az emberről, csak mint test / lélek / szellem lényről szólhatunk. Ebben a vonatkozásban a konjunkció misztériuma csak oly módon teljesülhet be, ha ez a hármas egység kapcsolódik, kötődik a kezdetek unus mundijához. A szellem: ablak az örökkévalóságra A lélek: a szellem szerve A test: ennek eszköze. Természetesen a konjunkció paradox természetű és paradox teljességet jelöl. A lélek köztes helyen van a jó és rossz között, mindkettőt szabadon választhatja. A VÉR a lélek székhelye, hordozója, összetartja a testet és a lelket. Materialista világnézet nem képes megközelíteni a lélek valóságát és autonómiáját. Az emberi lélek vonatkozásában azt látnunk kell, hogy a tudattalan lélekrész ősibb, mint a tudatos. Szimbólumokkal, álommal közelíthető meg. Ennek legmélyebb rétege az úgynevezett kollektív tudattalan, az archetipális erőcentrumokkal, amelyek nem az akaratunknak engedelmeskednek, és amelyeknek a megelevenedése a legnagyobb irányulást  adhatja életünknek. Kétségkívül az alkímia középkori tudományából nőtt ki a kémia, amely az elemek átalakulásának törvényszerűségeit, vagy az elemek periódusos rendszerét adja. De az, hogy Jung a lelki folyamatokat analógiába hozza az alkímiai műveletekkel, forradalmi az egész ember tudományban, pszichológiában, létszemléletben. Maga a könyv. mintegy a szerző elméleti és gyakorlati munkásságának kvintesszenciája. Átütő ereje éppen abban gyökerezik, hogy egyesíti a praxist annak írásba való áttételével, egyesítésével. Az önismeretet magát is alkímiai folyamatnak nevezi, amelynek a vége az istenséggel való konjunkció. Az ÖNVALÓ fogalmában jelöli meg azt a centrális szimbólumot, kulcsot, amely ennek a folyamatnak a nyitja. Ez az az isteni szikránk, az élő idea, az emberisten, vagy istenember ősképe, amelyhez jutásunk maga a scientia perfectionis, a tökéletes tudás. Az emberben meglévő a`priori titokzatos centrum, amely egyúttal, a kozmosz és maga a teljesség. Nem mondható könnyű olvasmánynak ez a könyv. Tág horizontról meríti az analógiákat. Különösen nehéz a mai extrovertált és dominálóan materialista  szemléletű világunkban azt elfogadni, hogy az önismeret belső fejlődési folyamat, amelynek etikai konzekvenciái is vannak. Nem egy arkanumról van szó, amelyet, mint egy gyógyszert beveszek, és meglelem az örök életet. A „titok” az isteni teremtőerő fénye, amely a teremtményekbe árad. Vagyis a szellemileg való táplálkozást rejti magában.
Benedetto Croce: A SZABADSÁG HITVALLÁSA Kossuth Könyvkiadó 1990.
„A KERESZTÉNYSÉG PEDIG MINDIG AZ ABSZOLÚT VALLÁS MARAD, AMA VALLÁS, AMELYET A GONDOLAT AZ IDŐ FOLYAMÁN KIFEJTHET, KIFEJLESZTHET, KIMŰVELHET ÉS MEGÚJHODÁSRA KÉSZTETHET, DE SOHA TÖBBÉ NEM TÉPHET KI AZ EMBEISÉG SZÍVÉBŐL.” B. Croce (1866-1952) olasz politikus, filozófus és történész három esszéje igazi gyöngyszem. Az első írás:  „A történelmi materializmus ittfelejtett maradványai” azt a gondolatot vezeti végig, miért és hogyan kell megszabadulnia az emberiségnek a megcáfolt és túlhaladott marxizmus irányzatától, amely az anyag irányába terelte a történelem fogalmait, folyamatait, és nem szaporítani tovább az ehhez kapcsolódó meddő irodalmat. Ismeretes, hogy Marx Hegel tanítványa volt. Az abszolútumot, Isten végső valóságát kutató filozófus materialista, ökonomista tanítványa, aki az eszmét mintegy anyagra váltván azzal büszkélkedett, hogy a hegeli elvet fejéről a talpára helyezte. Sajnálatos, hogy oly sokan ráharaptak erre a képtelen igyekezetre, amely minden gondolatot, érzelmet, erkölcsi szándékot, tudományt, művészetet, vallást az anyag termékének, felépítményének tart. Ezzel valójában szöges ellentétét adja annak a világfelfogásnak, amely az emberiség szellemi életének évezredes kifinomultságát az antik világtól a kereszténységen, reneszánszon, reformáción keresztül az újkorig egy olyan folyamatban látja, amelyben a középpontban az ember erkölcsi öntudata, jóra és igazra irányuló erőfeszítése áll. Teszi mindezt anélkül, hogy elfogadhatóan megindokolná, mitől „történelmi” az a materializmus, amellyel megmételyezett évtizedeket. Azt is látnunk kell, hogy valóban fejtetőre állította azt a politikai életet, amely a plutokraták és proletárok diktatúráját szentesítette. Marxnál az uralkodó osztály a gazdasági hatalom bitorlója. Sajátságosan szimplifikálja a történelmet, amikor azt mondja, hogy az az osztályharcok története, önkényesen negligálván a konfliktusok mögött mindenkor meglévő eszmei ütközeteket, az anyagi érdekeken túlmutatóan. Zavaros a „polgárság” fogalma is. Ezen a kapitalisták gazdasági osztályát érti, amelyet a feltörekvő proletariátusnak kell elsöpörnie. És ezzel a szabadság eszme be is zárul a proletárok köreibe. Mindennek tetejébe az őskommunizmus mítosza, a földi paradicsom, az aranykor gondolata nem csupán primitív utópia, amelyet már kortársai is megmosolyogtak, de sehogyan sem illeszthető imbolygó gondolatmenetébe, mert időtlensége magának a történelmi folyamatnak a tagadása A polgárság kérdést a másik esszé, a „Hozzászólás egy történelmi fogalomzavarhoz” Croce helyre teszi: jogi értelemben  a városhoz való tartozást, gazdasági értelemben a  termelőeszközök birtokosát, társadalmi értelemben a ranglétra  közepén álló embereket jelenti. Torzító célzatosság az emberiség kultúráját ennek a középosztálynak tulajdonítani, amelynek fontos közvetítő szerepe van, de nem annak megteremtője. A szellem a kultúrától elválaszthatatlan. A címadó harmadik esszé „A szabadság hitvallása” a liberalizmust értelmezi. A szabadság, mint örök eszme, végig vonul a történelmen. Míg azonban az antik világban és a középkorban a szabadság a polgárnak csupán valamire irányuló jogát, egy osztály meghatározott kiváltságát, vagy törvényekkel, szerződésekkel szavatolt hatókörét jelentette, addig a modern korban ÁTFOGÓ VILÁG- és VALÓSÁGSZEMLÉLET. A liberalizmus az újabbkori filozófia szülötte, a tekintély uralommal való szembehelyezkedést jelenti. Kétségkívül segíti a dualisztikus szemlélet, amely az ősi egységet szétszakítván szembehelyezi Istent a világgal, szellemet az anyaggal, a transzcendenst a földivel. A transzcendencia túlhangsúlyozása éppen olyan félrevivő, mint annak tagadása. Politikai pártok haszonnak tudják a liberalizmust gúzsba kötni. A Croce által kifejtett szabadság eszmény világnézeten, politikán, etikán túli szféra valóságából való. A demokráciába nehezen illeszthető a liberalizmus, a tekintéllyel való oppozíciója miatt. Croce szabadság eszméje a pártatlanság és tág követelményeknek megfelelve  rajzolja meg a kor arculatát. Azt az arculatot, amely a dogmák és végletességek helyett az örök elevenséget, a nyitottságot, a probléma érzékenységet tartalmazza. A három esszé az igazi alkotó szellem hitvallása, olyan emberé, aki világszemléletében egyesíteni tudja a szabadság és tekintély eszméjét, valóságát.
Baktay Ervin: INDIA BÖLCSESSÉGE
Baktay Ervin (1890-1963) festőművész, orientalista művészettörténésznek elévülhetetlen érdemei vannak az indiai kultúra, a hindu spirituális világszemlélet hazai meghonosításában. Egyaránt jártas a jógában, az asztrológiában, a 3 guna tanában, a Káma Szútra és a Bhagavad Gita fordítója, és megjárta Kőrösi Csoma Sándor zarándok útját is, tisztelegve a nagy magyar boddhiszattva szellemisége előtt. Az életmű, amelyet ránk hagyott, nem a kívülálló szakember rápillantása a miénktől igen eltérő kultúrára. Baktay Ervin megélte azt a szellemi testvériséget, amely lényegében az egész emberiség kozmikus összetartozása. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ez a szemlélet felülnézet, szemben a felaprózó, részleteken elvérzett alulnézetekkel. Helyesebb átfogónak, mindent át- és felölelőnek mondani azt az igyekezetet, amellyel a DHARMÁN keresztül az Ősi Tudás újra felfedezésén dolgozik. A túlzottan extrovertált nyugati ember valóban eltávolodott saját centrumától, emlékeitől (főleg kozmikus értelemben véve)a kiindulópontjától. A technikai fejlődés bűvöletében élve egyre kaotikusabb világot épít, amelyben maga sem talál járható ösvényt, a sorsot pedig végképp nem érti. Baktay az ÖRÖK TÖRVÉNY leírásával valódi arkánumot nyújt: - nem egy gyógyító tablettát, amelyet lenyelhetünk és kész - hanem tudást, ismeretet, amely átstrukturálja a gondolkodást, ezen keresztül a cselekedeteinket, irányultságunkat. Tekintve, hogy a "hindu" szó valójában vallást, felekezetet, vallási és társadalmi csoportosulást jelent, Indiában is rengeteg szekta, törzsi csoport, nagyonis egymástól eltérőnek látszó irányzat van. Valójában ezek inkább csak kifejezési és megélési formában jelentenek különbözőségeket. Vitathatatlan, hogy az úgynevezett keleti és nyugati istenfogalom között is van egy áthidalhatatlannak tűnő különbség, mégpedig a személyes és személytelen istenfogalom tekintetében. Ám a vájtfülű szemlélődő nem vesz részt effajta okoskodásokban. A hindu Atman szó, amelyet a magyarban önmagaságnak, v agy önvalónak fordítanak, ugyanazt a teljes létet, a VLÓSÁGOT, a léttel való azonosultságot takarja, mint a mi megfogalmazásunk: The Divine is only real. A hindu szemlélet a teremtést a megnyilvánulatlanból a megnyilvánult szférában taglalja, ahol a folyamatban megjelenik az erő, az akarat, az arc, a következmény. Mindezeket összefoglalja a teremtés / fenntartás / pusztítás három istenségében, a Krisna, Ráma és Siva alakjához kötődően. Éreztetvén, hogy a pusztulás egyben a megújulást, az újrateremtődést is magában hordozza. Vagyis a titokzatos hármasság lényegében EGY, csakúgy, mint a keresztény vallás Szentháromsága. Sokan idegenkednek az indiai kaszt rendszertől, mert valamiféle naiv egyenlőségben szeretnének hinni. Pedig ez az etikai rendszer világosan elkülöníti az emberek eltérő fejlettségi fokozatait. Ezek lényegében minden ember egyéni fejlődésmenetében megismétlődnek, kisebb-nagyobb elakadásokkal, és természetesen társadalmi méretekben is kirajzolódnak. Aki analógia látásra képes, az láthatja, hogy nem ellenségeskedésre okot adó elkülönülésről van szó, hanem az anyagi és szellemi világot összekötő, illetve elválasztó út különféle stádiumairól. Aki látja, hogy minden elem a FÉNYBŐL lett, az nem vitatkozik azon, hogy a víz, vagy a levegő magasabb rendű-e Ez az etikai rendszer éppen a fejlettségi fokok figyelembe vételével állapítja meg az életcél megvalósításának 4 szintjét: a káma, artha, dharma és moksa az életélvezetektől a szellemi felszabadulásig vezető út. A jóga rendszer ismertetésében megfogható módon foglalja egybe a megtisztulás és a járhatóság követelményeit, lehetőségeit. Kitér az AUM őshang mindent átfogó lényegére, amely oly módon tartalmazza az összes hangokat, mint a fehér fény a színeket. Nagy szellemi nyereséggel forgathatja a 21. századi olvasó is Baktay Ervin könyvét, amely az ősi egységhez irányít bennünket.
Giordano Bruno: A VÉGTELENRŐL, A VILÁGEGYETEMRŐL ÉS A VILÁGOKRÓL   Kritérion Kiadó Bukarest 1990
Nem lehet pontosan tudni, hogy a reneszánsz nagy kulturális robbanása mettől meddig tartott, de központja Firenze volt, mint a görögöknél Athén. Hatása nemcsak az irodalomban, képzőművészetben, erkölcsfilozófiában mutatkozott meg, hanem megteremtődött a filozófiai antropológia. Új emberképet értünk ezen, a munka, a társadalmiság, a szabadság és öntudat emberének új arculatait. Sok hatalmas szellemet adott ez a korszak a világnak. Giordano Bruno (1548-1600) , a nolai filozófus saját korát hajnalnak mondta. Négyszáz év távlatából is igazat kell adnunk neki. Sok akkori gondolat máig sem futotta ki a pályáját. Giordano Bruno a szabad gondolkodás, valamint a tudományos és lelkiismereti szabadság vértanúja Szülővárosáról nevezte filozófiáját nolai filozófiának, amely teljesen új világképet jelentett, egy minőségi ugrást a lételméletben. Pályája Domonkos szerzetesként indul, teológiai doktor lesz. Szabad gondolkodásának lángjait Nicolaus Cusanus és Kopernikusz művei táplálták, noha ők nem a végtelen világegyetem apostolai. Kritikai szelleme és önálló gondolkodásra törő szelleme miatt kénytelen volt elhagyni a kolostort. Az inkvizíció már 1576-ban felfigyelt rá. Róma után Franciaországba, Svájcba, Németországba,Londonba, Prágába utazik, ontja a könyveket, egyetemeken előadó, és uralkodók is felfigyelnek rá. A három nagy kortárs csillagász, T. Brahe, Kepler és Galilei mellett ő mondható a reneszánsz kor gondolkodás csúcsának, betetőzőjének. A világok végtelenségét tanítja, a monosz, a minimum, az EGY-ség kiindulópontjából és alapján. Az EGY alapkategóriái nála: A VILÁGLÉLEK például teljesen új fogalom az ő korában. Ezen a világ jelenségeinek metafizikába emelt életét, célszerűségét, formáját és magyarázó elvét érti. Londonban írja híres és élvezetes olasz nyelvű dialógusait, amelyek filozófiai művek, metafizikáját, természetfilozófiáját, etikáját fejti ki bennük A recenziónk tárgyát képező mű öt dialógust tartalmaz. Nem könnyű, mégis élvezetesnek mondható olvasmány, olykor szonetteket is találunk a szövegekben. G, Bruno nem a vallással, az egyházzal áll oppozícióban a reformáció korában. Hiszen egész filozófiája vallási motívumokkal telített. Amikor az EGY-ről szól, mint kiindulópontról, lényegében Istent fogalmazza meg, csak más nyelven, mint az korában szokásos volt: A VILÁG ÚGY ÁRAMLIK KI ISTENBŐL, MINT A FÉNY A  NAPBÓL.      Ez elég tömör megfogalmazása istenhitének.      A Világlélek tart kapcsolatot az érzéki és érzékfeletti világ között.      A panteizmusban is az egységes lét eszméjét látta.      A hosszú vándorlás után visszatér Rómába.      Valószínű, hogy egy irigy tanítvány jelenti fel, mint eretneket.      1592. május 26-tól az inkvizíció foglya, Előbb Velencében, később Rómában, mintegy hét évig raboskodott. A számtalan kihallgatás nem töri meg, tanait nem vonja vissza. Bár az egyháznak is kellemetlen, hogy egy felkent papját eretnekség címén elítélik, mégis ez történik. 1600. február 17-én reggel Rómában, a virágpiacon, a Campo di Fiorén máglyán égetik el. 1889. június 9-én szobrot emeltek emlékére ezen a helyen. A  fenti könyv öt dialógusából megismerheti az Olvasó Bruno eszmerendszerét, természetfilozófiáját.
Kaposy K. Ödön: NYOMOK A MOCSÁRBAN Budapest 1987.
A nagy „világcsavargó” Kaposy Koppány Ödön (1914-96) festőművész, grafikus, író. Utiélményeit mintegy öt-hat könyvben örökítette meg. A Kerékpáron Afrikában például egy Kalábriából induló bicikliút terméke. Körülkarikázta Szicíliát, onnan Máltára, majd Észak Afrikába, Tripoliba ment. Mint írja, élményei valósággal kirobbantak belőle, le kellett írnia. Mintegy negyed évszázadnyi londoni élet után visszatért Magyarországra a 80-as években. A Nyomok a mocsárban már itthon íródott. A saját rajzaival illusztrált könyv képei megannyi önarcképnek mondhatók, a szálkás, nyurga, magas, fáradhatatlan festőt láthatjuk bennük, aki belső rezdüléseire és a külvilág nyomaira egyaránt képes figyelni. „Mr. Ody” nemcsak a színekkel, formákkal, vonalakkal, képekkel, hanem a szavakkal is mesterien bánik. Afrikával nem tudott betelni, ez a fenti könyvből markánsan kitűnik. Eredetileg a Kék Nílus etiópiai forrásvidékére indult, egy magyar felfedező, Sas Flóra nyomába, aki száz évvel korábban járt ott. Erről készült volna könyvet írni, és eredetiben akarta a vidéket látni. Ám az események más vonulatot vettek, amikor összekerült egy trapperrel, akinek a családját egy négytagú gengszter banda kiirtotta, őt pedig minden vagyonából kiforgatta. A trapper a gengszter banda nyomába eredt, gyilkos bosszútól hajtva. Mr. Ody londoni barátjával, Bellnerrel segítségére volt abban, hogy ne legyen olyan gyilkos, mint amilyet üldöz, hanem jogi úton szerezzen elégtételt, ami persze a 60-as évek Etiópiájában még helyi varázslókkal történt, akik között természetesen szép számmal akadtak álvarázslók is. A „nyomok” mágikus erővel vonzzák az olvasót is, hogy megismerjék az Afrika szellemét alakító egzotikus természet őserejét, a különleges életet nyújtó lehetőségeit: sokféle forróságát és éjszakai hidegét, vakító fényét és hirtelen sötétségét, fullasztó szárazságát és gőzölgő köveit, őserdőit, „vakító folyondárjait” =  villámlás, az alig szavakba foglalható illatát, mocsarait és süppedékes talaját. Afrikában a nyomokból olvasás létfeltétel, fejti ki soraiban, többször is utal erre a kalandok során. Miközben üldözöttekből üldözők lettek, több ízben kerültek a halál torkába. Egy alkalommal már a tableau élmény is kezdett leperegni a szeme előtt, amikor vastag liánokkal fához kötözték őket és termeszeket szórtak az irányukba, hogy ezen a nyomon a safuk, a gyilkos afrikai hangyák elvégezzék a piszkos munkát. Ezek a mintegy másfél centiméternyi hangyák hatalmas rajokban járnak, és egész falvak lakosságát képesek kiirtani. A trappertől azt is megtudták, hogy több száz fajta mérges kígyó létezik Afrikában, így az úgynevezett ellenmérgekre elég kevéssé lehet számítani, mivel akit megmar, kis eséllyel döntheti el, melyik fajta volt a támadója. Degradáló lenne a kalandregények sorába tenni Mr. Ody írását. Nyomokat keresvén inkább az az érzésünk, olyan IDŐVEL volt kapcsolata, amely fontos eseményt hordoz. Talán a túlélésre és a természettel való elementáris kapcsolatára kell gondolnunk. „Afrikában az idő nem sokat számít. A feketék szempontjából még annyit sem. Ez az idővel szembeni érzéketlenség az itt élő fehérekre is hamar ráragad” – írja. Kérdés, hogy Afrika és a piramis az időt, vagy az időtlenséget őrzi, fejezi ki? És mit rejt az ingovány? Mr. Ody könyve tele van hívórímekkel. Mindannyian keressük a nyomokat, amelyeken önmagunkhoz juthatunk.
Montaigne: ESSZÉK Kossuth Könyvkiadó 1991.     „Nincs nehezebb, mint önmagunkat leírni, de nincs is hasznosabb.”
Századok közegén át szól hozzánk Michael Montaigne (1533-92) francia író, moralista, az esszé műfajának megteremtője, bekapcsolódva a 21. század áramkörébe a 16. század zűrzavaraiból. Talán fölösleges is a kérdés, tisztultabb és kiforrottabb-e a mai kor, mint a reformáció, a 30 éves háború és a reneszánsz kora. Élete nem túl eseménydús. Sokat utazik, bejárja Dél Németországot, Itáliát, négy évig Bordeaux város polgármestere. Eme közéleti szereplés után visszavonul périgordi kastélyába, szülőházába, amelyet „könyvesházának” nevez. Kerek könyvtár szobájából szép kilátás nyílik, ez a birodalma. Egyetlen könyve az Esszék, 47 éves korában publikálják az első kötetét. Azóta rengeteg kiadást és kommentárt élt meg. Jelen válogatás André Gide munkája. Az olvasóhoz intézett bevezetőjében leírja, hogy ez egy őszinte könyv saját magáról, magáncélra készült. Nem motiválta dicsőség, haszon sem. Csupán élethű arcképet próbál magáról írni mesterkéletlenül, fesztelenül, „háziköntösben”, mint aki már nem él az eredeti természeti törvény édes szabadságában. Nyugalmas visszavonulásának hét esztendejét eme „semmittevésnek” szánta. Ezt persze nem szabad szó szerint vennünk, hiszen hatalmas klasszikus műveltségű emberről van szó. Bát úgy érzi, már mindent kimondtak és leírtak előtte, az Esszék páratlan sikere mégis abban az eredetiségben van, ahogyan letépi álarcát, és a saját életét éli, önismerete centrális irányultságában. Mindez olyan paradoxonon keresztül, hogy minél egyénibb az önmagáról festett kép, annál általánosabb érvényű. Szenvedélyes lovas, egy ízben súlyos balesetet szenved, majdnem meghal. De eszméletre térve még fel is idézi a történteket, és felépül. Nem veti meg a testi, érzéki örömöket, sőt, az egészséges kedély fő követelmény az életében. A Pindarosztól kölcsönvett gondolat, hogy minden emberi állapot a teljességek teljességét hordozza magában, valamiképpen az esszé műfajának alfája és ómegája. Az  esszé attól ütős, hogy egyfelől személyes, másfelől minden témájára valamiképpen ráfogalmazódik az egész világegyetem. Legyen szó a szerelemről, a polgárháborúról, az egészségről a szépségről, az eszmecseréről vagy halálról. Csak szeretetreméltónak mondhatjuk kendőzetlen hangvételét saját magáról: „Nincs a világon még egy olyan csodaszörny, mint jómagam: az ember addig szelídíti magát , míg önmagának a hamisítványa lesz. De minél többet turkálom és formálom magam, annál jobban meglep szörnyűségem, és annál nehezebben igazodom el bensőmben.” A folyton változó világban a bizonyosságot keresvén úgy látja, a létezést nem is lehet megragadni, megfesteni, leírni, csak az átmeneteket. De töprengései nem fakítják az örömteli derűt, amely minden sorából árad. Talán ezért is szeretjük immáron ötszáz éve már. Több gyermeke halt meg csecsemőkorában, egy lánya maradt. Az elmúlás gondolata sokat foglalkoztatta, minden bölcselkedést a halálra való felkészülésnek tart. Apjáról is van halálélménye, szélütötten az ő karjába zuhant. Nagyra becsülte apjában, hogy kora gyermekkorában vidéken és egyszerű emberek között neveltette, innen a részvét és együttérzés az elesetek és szegények iránt. Elkomplikálódott világunkban frissitőleg hat, hogy nincs nagyobb bölcsesség, mint természetesen élni. Vesekövei, kólikája, öregedése, látásának megromlása is önmegfigyelésének tárgyát képezte. Mint írja, szelíden kell elviselni ezeket az állapotokat, amelyeken a kotyvalékok nem segítenek. Legszívesebben lóháton halna meg, nem ágyban, párnák között a világ nagy utasa, vándora, aki a toronyszobájában három kötetben írta meg önmagát.
Dr. Faludi Gábor: A SZORONGÁS MAI SZEMMEL Artunion – Széchenyi Könyvkiadó B. 1988. „A szorongás komplex jelenség, okai soktényezősek. Létrejöttében genetikai, pszichológiai, biológiai, társadalmi és tanulási mechanizmusokkal kell számolnunk.”
A szorongás az emberi létezés részét képezi. Egyfajta lelki szenvedés, félelmekkel, nyugtalanságokkal, irritabilitással, kínzó előérzetekkel jellemezhető szubjektív állapot. Eme lelki tünetek mellé legtöbbször testiek is társulnak, mint például remegés, izzadás, szívpanaszok, légzési rendellenességek és sorolhatnánk tovább. Különböző mértékben és eltérő formában az élet minden szakaszában jelen van, a csecsemőkori szeparációs szorongástól az iskolafóbián keresztül az ifjúkori identitáskríziseken, a felnőttkori foglalkozást és házasságot kísérő szorongásokon túl az öregségtől és haláltól való félelemig. A magánytól, a szegénységtől, a jövőtől, a bizonytalanságtól fakadó átmeneti adaptációs szorongások az élet természetes velejárói, amelyekkel meg kell küzdenünk. Ám ha ezek állandósulnak és halmozódnak, patológiás mértékűek lehetnek, amelyek mind a párkapcsolat, mind a szociális élet vitelét nagyfokban korlátozhatják. Faludi doktor könyve ezeket a patológiás állapotokat fókuszálja, hangsúlyozván, hogy nem szabad ezek spontán gyógyulásában bíznunk, mert ezek egyre fokozódó rosszabbodását tapasztalhatjuk, és ez a mindenkori környezetre is kihatással van. A széles spektrumot felölelő kórképek közül a könyv háromról ír részletesebben: a szorongásos depresszív állapotokról, a generalizált szorongásokról, a pánikról. Minden  szorongásos kórképben a beteg speciális sebezhetőségét kell látnunk, csalódásokkal és regresszív állapotokkal karöltve. Ezekből csak reális célkitűzésekkel lehet kijutni, amelyeknek az elérése visszaállítja a normálisan működő önérzetet. Faludi doktor fontosnak találja a szakember segítségét, mivel azok közül, akik önerőből próbálnak kilábolni, sok a disszimuláns, vagy alkoholista, gyógyszerfüggő, rosszabb esetben  pszichoszomatikus tünetekkel bajlódó. Ezek közül kiemelhetjük a magas vérnyomást, a gyomorfekélyt, az infarktust. Szociális szövődményként a közvetlen környezetre testált lelki terhek, a szülő, a házastárs, a testvér, a gyerek akaratlan részvételét a feszült légkörben. Nehéz  együtt élni az olyan emberrel, aki álmatlansággal, kínzó fejfájásokkal küzd, folyton ingerlékeny, nyugtalan, szomorú és negatív elvárásokkal terhelt. A környezet akár dühhel, akár bűntudattal, vagy túlgondoskodással reagál, valójában bezárják a szorongót saját, szűk világukba. Kitér a szerző a burnout szindrómára, a túlzott munkavégzést vagy tanulást követő testi-lelki kimerültségre, amelyet a kreativitás elapadása, a produktivitás csökkenése, érdektelenség, csömör jellemez. Viszonylag új keletű, civilizációs színezetű jelenségnek mondható. A fejlett ipari országokban teszi kiégetté, elszemélytelenedetté, elidegenedetté  a munka a megfakult érzelmű embereket. A terápia nehezítő tényezője, hogy a kliensből igen vegyes érzelmeket válthat ki az érzelmei vizsgálata, az önmagával való szembenézés. Ellenállást, bűntudatot, az abnormalitástól való félelmet, szégyent, tehetetlenséget. Ezeken túl kell jutnia ahhoz, hogy elaboráló pszichológiai csatornáit megnyithassa. Megértetni vele, rávezetni arra, hogy saját aktív részvétele nélkül nem lehet gyógyulást remélni. Szakemberek és művelt laikusok egyaránt nagyon jól használható kézikönyvet kapnak Faludi doktor szorongásról írt munkájából.
Gárdonyi Géza: A LÁTHATATLAN EMBER „AZ EMBERNEK CSAK AZ ARCA ISMERHETŐ, DE AZ ARCA NEM Ő. Ő AZ ARCA MÖGÖTT VAN. LÁTHATATLAN.”
Historia magistra est vitae,  tartja a mondás. De valójában mire tanítanak a történelmi viharok, földcsuszamlások, az iszonyú háborúk, az öldöklések, a hősi, áldozati, esetenként teljesen értelmetlennek mondható halálok? Gárdonyi Géza (1863-1922) életének első, a századfordulóig tartó szakasza is súlyos történelmi hagyatékokkal terheltnek mondható: az elvesztett szabadságharc, a  „kiegyezés” a tábornokokat kivégeztető császárral, Munkácsy Mihály halála és amilléneum. Talán ez utóbbi adhatta a végső lökést a legrégebbinek mondható magyar történelmi források kutatásához. Tanulmányozni kezdi Priszkosz  rétor római császári követ feljegyzéseit, aki személyesen ismerte Attilát, régészeti és néprajzi kutatásokat folytat, hogy hiteles képet tudjon adni a korabeli nomád népek életéről, öltözködéséről, szokásairól, harcmodoráról, elutazik Franciaországba, és felkeresi a catalaunumi harcmezőt, ahol 451-ben Attila megmérkőzik Aetius római vezérrel, és amelynek kimenetele ma sem teljesen egyértelmű. Hiszen a „népek csatája” akkor már a fizikai harcon túlemelkedvén a kereszténység és az úgynevezett pogány istenhit ütközetévé válik. Mindezen élményhalmazból sajátságos történelmi  regény születik. Nem annyira korkép, vagy társadalom ábrázolás, hanem egyéni nézőpont. A történetet Zéta, a rabszolgának eladott görög fiú szájából, tollából kerekíti ki Gárdonyi, aki mintegy iránytű nélkül hányódik a történelmi óceánon. Olykor alig pislákoló, máskor Napnál világosabb belső vezéreltséget  nyújtó ösztöne festi le a históriai panorámát, amely az egész emberiség története. Talán fölösleges is megjegyeznünk, hogy a korábban Teofilnak, később Zétának nevezett, hihetetlen talentummal rendelkező fiúcska maga az író. Gazdái mellett minden pokoljárás kijut neki, két ízben csaknem agyonverik, a pestisből is talán a megecetesedett bor gyógyítja ki, amikor sebesülten az halottak és elhullott lovak között a szomjhalál határán kiüríti tömlőjét. Priszkosz rétor szeretettel és gonddal nevelteti, írástudó lesz, tolmács, megtanulja a hun nyelvet is. Hihetetlen fogékonysággal veti bele magát a betű által nyújtott szellemi kincstárba, a sok ezer ember gondolatának, tapasztalatainak, emlékének, bölcsességének írott  kincstárába. Jó érzékkel nyúl a matematika, geográfia, filozófia, história tanításai felé, amelyek valahogyan őt magát is átmentik a rabszolga sorson, a reménytelen nyomoron. Természetesen végigvonul a történetfűzésen egy szerelmi szál is, Emőke iránt, akinek a szerelméért Zéta legszívesebben hun lenne, de hát az ilyesmi nem lehetséges. Csáth vezér lánya egyébként is Attilába szerelmes, hasonló reménytelenséggel, mint Zéta őbelé. Ma sem ismeretlen a migráció jelensége, a népek nyugtalan vándorlása, menekülése. Amikor Troiánál  a püspök elébe járul és Isten akaratának mérlegelésén keresztül szemléli Attila üstökös sorsát, rettegve látván a szörnyű dúlást, a villámkard nyomán támadt nyomorúságokat, azzal áldja a hun vezért, hogy Isten boldogítsa őt azzal, hogy a vihar után az újraéledést is láthassa. „Ahogyan Isten az ő kezével verte a világot, Attila kezével áldja is”. Attila mély értelmű válasza a püspöknek a következő: Hiszem, hogy az emberi élet nem ezen a földön kezdődik, és nem ezen a földön végződik. Bolyongunk és küzdünk itt, és nem tudjuk, miért. De van, aki tudja. Engem a hunok istene  küldött, aki istene a világnak is. Kardot adott a kezembe, hát én azt nem ejtem el. Ki állhat meg énvelem szemben? A legenda szerint az „Isten kardja” az égből hullott alá. Nem tűnt emberi kéz által alkotottnak, kék lángok lobogtak körülötte szüntelen, mígnem a csordásfiú rátalált. Attila minden nagy csatája előtt ezt a kardot öltötte magára. A püspök kérdésére: „Ki vagy te, aki trónokat döntesz le, országokat dúlsz fel, népeket igázol le? Honnan van hatalmad? Ki bízta rád, hogy a világot felforgasd? Ki vagy te?” – kérdésre a válasz: EGO SUM ATTILA, FLAGELLUM DEI! Itt az öldöklés elmaradt, csupán a gabonát és lisztet zsákmányolták el. Nehéz eligazodni a csaták etikájában, mi a jó, mi a rossz, ez a mai embernél sem egyértelmű. Mindenesetre idézünk itt a táltos papok nyílvesszőre kért áldásából egy gondolatot: Isten Urunk engedd, hogy nyilain úgy szálljanak, mint a fecske madár, és oly sűrűn, mint a jégeső. Ellenséges bűvölés cél előtt le ne ejtse, cél fölött el ne sodorja, célban el ne kapja, hanem valamennyi az ellenség testében álljon meg. Áldd meg nyilainkat! Ennek az ellenfohásza: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!” Hasonló áldást kértek a lovak inainak, hogy sebezhetetlenek legyenek és felszárnyaltságukban feltartóztathatatlanok. A Volgától a Rajnáig terjedő hun birodalom végül a Kárpát medencére korlátozódó ország lett. Az egyéni nézőpont ellenére nyújt a könyv egy történelmi panorámát, amelynek a kérdései nagyonis hasonlítanak a 21. századi ember kérdéseihez: Ki vagyok én a szerepeim, tetteim, sorsom és arcom mögött? Hogyan és mikor válik láthatóvá a láthatatlan ember? Attila a nászéjszakáján halt meg, feltételezések szerint Ildikó mérgezte meg. Hármas koporsóját valahol a Tisza őrzi. Alakja elő- előjön a történelem folyamán, mint például az orosz emigráns lelkében, aki Tulln városában állított róla szobrot nemrégiben, a Krimhildával való találkozásról.
Izsó N. Sofia: HERMETIKUS LÉLEKTAN   A „príma causa” az érzékelhető világot létrehozó eredendő ősok, Isten vitathatatlan privilégiuma. Az Istennel való kapcsolatot ennek alapján a pszichológia elsődleges tárgyának kell tekintenünk.
Kortárs pszichológus szerző igen informatív könyvét tartja kezében az Olvasó, amely komoly mélylelki utazásokra kísérheti, vagy abba vezetheti be. Izsó N. Sofia utal arra, hogy 12 évi kutatómunkának a szülötte ez a munkája. A hatalmas szakirodalmi tájékozottság mellett, amelyben a szakma jeles képviselői mind felsorakoznak, a többszörösen „elveszett” hermetizmus kutatása is nyilvánvalóan személyes indíték, ősi érdeklődés lehet a szerző részéről, lélektani szempontból való összegzés, amelyből ki- kisejlik saját inkarnációs történetének vonulata is. Hiszen a hermetika a legelső írott / íratlan tudás „titkos” foglalata: Hermész, az istenek hírnöke a görög mitológiában, a rómaiaknál Merkúr, egy bolygó neve is az asztrológiában, az egyiptomi Thot istennel, az írás feltalálójával azonos, és Hermész Triszmegisztosszal, a Tabula Smaragdina szerzőjével, amelyen a 13 mondatba foglalt világteremtés folyamata található. Az alkimista gondolat is ebből a „minden az EGYBŐL lett és oda tér vissza” elvben gyökerezik. Maga a bölcsek köve is az anyagot alkotó, minden elem meglelt egysége. A Corpus Hermeticum ezen ismeretek gyűjteménye. Az Alexandriában keletkezett hermetizmus eredendően filozófiai irányzatnak mondható, a hellenisztikus kor nagy üzenetét a reneszánsz fedezte fel újra. Napjaink, a Vízöntő kor átmeneti idejében ismét visszatér az ősi ismeretek és a tárházához, mert az Uránikus felfordulásnak olyan jó következményei is vannak, hogy a korábbi, „hermetikusan” elzárt ismeretek isteni és részleges erői egymást kiegészítve bukkannak elő, napvilágot látnak. Magából az emberiség kollektív emlékezetében őrzött régióiból, amelyet például az elégetett alexandriai könyvtár sem rombolt szét. A szerző holopszichológiának nevezi irányzatát, ahol a „Mindenség” az érzékelhető és értelmezhető, Istenhez kötött világok együttese, amelyek egymás tükörképei. A természet és a lelki folyamatok egyensúlyát az ellentétes irányú műveletek tartják fenn, és alakítják állandóan. Ezt a többirányú kettősséget a könyv a fent / lent, kint / bent című fejezetekben részletezi. A fizika és metafizika kapcsán utal arra, hogy a modern fizika világképe, a holografikus rezgő világegyetem nagyonis mély analógiát mutat más korok és kultúrák misztikus hagyományaival. Jó mederbe való tereli a szemlélődést az anyag / energia / információ egymásba való körforgása kapcsán az élet, a mozgás, a lélek azonosságának fejtegetése. A mozgás isteni és részleges erői egymást kiegyenlítik. A világegyetemet működtető kölcsönhatások, a gravitáció és elektromágneses vonzás, az úgynevezett gyenge és erős magerő egyetemes törvények. Azt fejezik ki, miként idéződik elő a változás és a valamivé válás. Ennek az egyetemes törvénynek az analógiája fellelhető az emberi viszonylatokban is: a család az erős magerő, a nagycsalád a gyenge magerő, a baráti kör és a szűkebb környezet az elektromágneses vonzás. míg a társadalom a gravitációt jelenti. Ahhoz, hogy a fényt, az erőteret, az életet, a formát, a mozgást, a lelket megérthessük, vissza kell mennünk AZ EGY-hez, ahonnan minden kiindul A modern világ kicsit elvesztette a szavak magától értetődését. A. hermetika visszavisz bennünket az eredeti, ősi jelentésekhez. Ebben a folyamatban a lélektannak óriási fontossága van. Mert az ilyen végső kérdések az emberi létet és eszmélést hozzák fókuszba. Az élő és élettelen között sem húzódik demarkációs vonal, erre a kristályok formálódása is utal. A vis vitális, a misztikus életerő, minden nép mítoszában megtalálható. Alapfogalom a REND is, amely nélkül semmi nem vihető végbe. Minden káosz mélyén működik. A technika és a számítógép századában fontos vállalkozás Izsó N. Sofia könyve, amely holisztikusan képes látni az agy „hardver” jellegét, amely tartalmazza azt a mintázatot, amely egyáltalán lehetővé tette a számítógép feltalálást. Kitér a könyv a hermetikus patogenezisre is, a holt időben megrekedt állapotokra, amelyekben a szorongás meg nem éltté teszi az életet. Minden pszichiátriai kórforma a transzcendencia hiányával, félreértett vagy meg nem értett keresésével függ össze. Ez komoly kulcs a modern ember identitáskríziséhez és értékválságához.
Ruth Rendell: SÖTÉTHEZ SZOKOTT SZEM  Partvonal 2012.   „A gyilkosságok általában nem váratlanul, derült égből villámcsapás módjára szoktak bekövetkezni. Kell, hogy legyen valami előjel, valamilyen erőszakos hajlam, egyfajta közöny mások életének értékességével szemben.”
Ma már annyi bűneset történik, ezektől hemzseg a sajtó  és a filmek, hogy a krimi íróknak nem kell kiagyalni a történeteket, bármikor elővehet egy megtörtént esetet. Ám ilyenkor mindig  felmerül, nem sért-e személyiségi jogokat a publikálás, az utódoknak érdekük-e, hogy napvilágra kerüljenek az őket megbélyegző titkok, vagy egyáltalán titok maradhat-e a történet. Ruth Rendell az egyik legismertebb és legközkedveltebb angol pszicho krimi író. Fenti könyve igazi camouflage, nem derül ki egyértelmű bizonyossággal, Jannie Vera, vagy  Eden fia volt-e. Az emberi életek jobbára tele vannak meddő futamokkal. Minél több energiát fektetünk  valamely igyekezetünkbe, annál inkább abbahagyhatatlannak éljük meg  azt, és tovább öljük bele időnket, energiánkat, figyelmünket, a felcsigázódott érdeklődésünk kielégítése céljából. Így vagyunk a fenti könyv 450 oldala kapcsán is, amely sorra dönti a már-már készpénznek vett feltételezéseket, a végén pedig meghagyva az író kételyeit is az olvasóban. Hiszen ő maga sem kap választ a miértekre. Nem annyira a letehetetlenül izgalmas témafűzés miatt olvassuk végig, mint inkább a bosszantó bizonytalanságok és elágazások tisztázódásának reményében. A 19. század végéről indított bonyolult családtörténet a múlt század közepéig tart, beleértve a második világháborút is. A kusza szálak a szegénységből, gazdagság vágyából, osztályhelyzetből, a háborúból, a sznobériából, a családi összetartásból és széthullásból, a meghasonlásokból, gyűlöletekből, bűntudatokból, házasságtörésekből, szodómiából szövődnek hínárosan a pszichológia talaján. A gyilkosság és öngyilkosság minden bizonnyal a legsúlyosabb vétség, amit csak elkövethetünk, s mint ilyen, minden krimi csak pszicho krimi lehet lényegében. Ám egy gyilkosság esetében mindig maga a tény, az emberölés a perdöntő, nem az elkövető diagnózisa, hogy manifeszt pszichopata volt-e, vagy sem. Vera Hillyardot 1950. áprilisában felakasztják húga, Eden megölése miatt. Ez az első oldalakból kiderül. Egy újságíró, Stewart,  évtizedek múltán  előszedi a tárgyalási jegyzőkönyveket, összegyűjti a család tagjaitól a dokumentumokat, fényképeket, felveszi az utódokkal a kapcsolatot, de a végén mégsem írja meg. Talán azért, mert valójában  a pszichológiai gordiuszi csomó nem volt kibogozható, átvágása sem ígérkezett sikeresnek, főleg a kivégzett Vera fiának fenyegetése miatt, amely a családi titok őt érintő részével, inkognitójának felfedésével volt kapcsolatos. Perrel fenyegette meg az újságírót, ha a legcsekélyebb utalás őt felismerhetővé tenné. Ebben a vonatkozásban a könyv címe – Sötéthez szokott szem – rászolgál a camouflage „megoldásra”. Tudjuk a titok kettős természetét: ki is akar pattanni, de a rejtve maradás is kéjes örömmel tölti el. Az igazi titkok önmagukat őrzik. Amit két ember tud, az már nem titok. Az emlékezet és a képzelet pedig a felismerhetetlenségig képes összemosni a tényeket. Itt a titkok még tetéződnek egy különös esettel: amikor Vera édesanyja húgával Edennel volt várandós, Vera, mint a gyerekeket különösen kedvelő kis süldő lány, vigyázott a szomszéd kisbabájára, Kathleenre. Egy barátnőjével sétálni vitték  babakocsiban a kis Kathleent  folyópartra. Mialatt ők azt gondolták, hogy a kisbaba alszik, és kicsit távolabb beszélgettek, valaki kilopta a kocsiból a kisbabát, aki nyomtalanul eltűnt. Verának ez a „gondatlansága” talán szerepet játszott abban, hogy húgát anyjuk halála után nagyobb odaadással nevelte, mint saját fiát. Ám ez a szimbiotikus összefonódásuk a végzetes gyilkosságba torkollott. Van egy mondás, amely szerint bölcs ember, aki ismeri a saját apját. Az, hogy valakinek az anyja nem kideríthető, az ritkább ügy. Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberek félnek a vakító fénytől, amely az igazsággal analóg. Ruth Rendell is egy sötétben maradt történetet ad olvasóinak.

Rákóczi Ferenc: EMLÉKIRATOK

„CUM DEO PATRIA ET LIBARTATE!”

jelzés ékesítette a Nagyságos Fejedelem piros zászlaját, amikor az élére állt az 1703-tól induló, több, mint egy évtizedig tartó kuruc felkelésnek, illetve szabadságharcnak.
Rákóczi Ferenc írói pályája és munkássága együtt indult a kuruc szabadságharccal. Magyar, latin és francia nyelven írt politikai és irodalmi művei mind társadalmi, politikai és ideológiai szempontból, mind műfaji, nyelvi, stílustörténeti jellegzetességeik folytán szervesen illeszkednek a 16. – 17. századforduló magyar művelődéstörténetébe.
Súlyosan kusza történelmi körülményekben gyökerező fejedelmi, családi és személyes sorsa ihlette az 1717-ben megírt Emlékiratokat, amelyet megelőzött a Vallomások tíz fejezete, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A „PATET PATRIAE” tollal és karddal harcolt hazája szabadságáért, Zrínyihez hasonlóan.
„Kötelességemnek tartom életemet és véremet feláldozni azoknak a jogoknak és honi törvényeknek a megvédelmezése érdekében, amelyekre, mint Sáros főispánja, felesküdtem. Erdély szabad fejedelmeinek örököse vagyok. Az Aranybulla a lázadást biztosítja, ha az ország lehetőségeit, jogait és kiváltságait megsértik.” – olvashatjuk a Vallomások első részében.
Az Emlékiratokat egyenesen az ÖRÖK IGAZSÁGNAK ajánlja. Az írás tanúságtétel az igazság mellett. Ez az igazság nem elvont, hanem a kuruc szabadságharc befeketített igazsága, amely erkölcsi elégtételt követel, tragikus magyar ügy. Reálisan tárja fel a korabeli európai politikai, társadalmi és hatalmi viszonyok összefüggéseit, az árulásokat, azok sokrétűségét, amelyek még valláspolitikai küzdelmekkel is tetéződnek.
Kötelessége abban is rejlik, hogy az emlékíró személyes önfeltárása, mélységes istenhite egybefonódik történelmi szerepével, vagyis túlmutat a személyes szférán. Ennek a szerepnek a felismerése és felvállalása a bécsi udvar által Európában terjesztett birodalmi állásponttal és a magyar függetlenedési szándékkal diametrális ellentétben állt, ily módon a magyarokról festett kép szükségképpen hiányos, torz és félrevezető volt. Ezért vállalkozott a Fejedelem az IGAZ bemutatására.
Nyomatékosan utal arra, hogy cselekedeteinek egyetlen célja a haza felszabadítása az idegen járom alól. Nem a fejedelemség, a korona, vagy a kormányzás, vagy önző dicsőségvágy. Ilyen szándékoktól vezéreltetvén állt Lengyelországból hazatérvén a már-már szétvert népfelkelés élére, amikor a tiszaháti népi kurucság küldöttei hazahívták, és nem hagyta kialudni a nép szívében lángra kapott szabadságvágyat. Ebből a fókuszpontból kell látnunk, hogy az ország első mágnása, a fejedelmi sarj, a leggazdagabb földesúr kezet nyújt a végsőkig űzött és kizsarolt népének, hogy a haza függetlenségének kivívásával sorsukat orvosolja. Túlemelkedvén azon a természetes ellenérzése, amely a nemesség és a nép között mindenkor fennállt.”Az isteni gondviselés elküldött engem puszta hazámba fegyverért és szabadságért kiáltó szózatnak…” az akkor 26 éves, katonai tapasztalatokkal nem rendelkező, üldözött erdélyi fejedelmet.
Egész arcképcsarnok sorakozik fel a könyvében a híveiből, akik hűséget esküdtek neki, mintegy nemzeti védirat azokkal szemben, akik rebellisnek, lázadónak, zavargónak bélyegezték nemzetünket.
A mű egy morális magatartás is a tántoríthatatlan igazságról, amelyhez végig hű maradt minden szenvedése és megpróbáltása árán, azok ellenére. A sok vívódás, töprengés, elmélyedés, a szenvedések által kimunkált meggyőződés  teszi Rákóczi Ferencet felejthetetlenné történelmünkben.
Mesteri lélekelemző írásban tárja fel az udvartól, a klérustól való eltávolodását, hazájához, nemzetéhez, a jobbágysághoz való közeledésének megrázó folyamatát, fejedelmi lelkiismeretét, a kormányzás bölcsességét. Politikai és erkölcsi testamentuma a műfajok arzenáljában maradt fenn:

versek, imák, szónoklatok, kiáltványok, vitairatok, tanítások, politikai elmélkedések, dialógusok, levelek, meditációk.

Lipót császár Juliannát, a Fejedelem nővérét apácának, Ferencet jezsuita szerzetesnek szánta volna, ezáltal a Rákóczi vagyon a rendre száll.
Amit a magyarok a törököktől visszaharcoltak, az Lipót császár kincse lett. Az uradalmakat a császári miniszterek kapták, az eredeti okiratok visszatartásával.
1711. ápr. 30. a szatmári béke, máj. 1. a majtényi fegyverletétel napja.   
1712.máj. 22-én III. Károlyt magyar királlyá koronázzák Pozsonyban.
Három évvel később a király szentesíti a pozsonyi országgyűlés végzését:

• Rákóczi Ferencet és híveit hazaárulónak nyilvánítja,
• fő- és vagyonvesztésre ítéli.

Ezután jön a száműzetés.

„Azt írta, Uram, aki teelőtted hamu és féreg, minden bűnösök között a legbűnösebb, a világ színe előtt pedig:

• II. Rákóczi Ferenc, a Szent Római Birodalom fejedelme,, a Te kegyelmedből Erdély fejedelme,
• Magyarország Részeinek ura és a székelyek grófja,,
• Munkács és Makovic hercege,
• Sárospatak, Tokaj, Regéc, Szerencs és Ónod, Somlyó és Lednice örökös ura,

Pressing Lajos: AZ ÉGIG ÉRŐ FA

Szellemi tanítások a magyar népmesékben.
I.Pilis – Print Kiadó 2009.

Az 1953-ban született szerző eredendően pszichológus, majd buddhista pappá szentelik. Munkásságának centrumában a keleti és nyugati hagyományok, kultúrák közös, spirituális gyökerei, kapcsolódási pontjainak fejtegetése áll. Az első kötet három mesét elemez.
A mesék a mítosszal, az álomélettel állnak analógiában, a tudattalan lélekműködés logikája fűzi a csodaelemekkel telített beavatási történeteiket. Igen, mert a mesék motívumai mindenkor szellemi küldetésre utalnak, szellemi gyökereinkhez való visszakerülésünkről szólnak. Kiapadhatatlan vitalitásuk az IGAZSÁGNAK köszönhető: erre tanítanak, erről szólnak. Ha a hős vét az igazság ellen, hatalmas próbatételek árán és kísértések közepette teheti jóvá tévedését, esetenként bűnét. Elhagyatottsága mélypontján bekövetkezik a belső fordulat, a szenvedésteli megpróbáltatásokon átemelő HIT, hogy az életfeladatának eleget tud tenni. Ez a belső távlat a mesék legfontosabb eleme, tanulsága.
A varázslatok, alakváltozások hátterében a fontos érték – elsősorban égi eredetünk tudata – elvesztése, vagy hiánya áll, ezeket kíséri a szerencsétlenség, az elátkozottság, a fogságba kerülés, elvarázsoltság, amelyből ki kell szabadulni. Ezek a történetek lényegében a Paradicsomból való kiűzetésünk változatai, a lezuhanás, az elvesztett spirituális érték, amelynek a visszaszerzéséről szól a hős élete. Fontos, hogy a mesék tere ezáltal mitikus tér, belső, lelki környezet, mégha Óperenciás tenger és messzi utak szerepelnek is benne. Erre utal a mesék általános kezdete, a „Hol volt, hol nem volt …”
A bukásunkat előidéző gyarlóságok és céljaink valóra váltását segítő hit, tudás, erény, egyaránt bennünk van. Miként a szellemi út sem rajtunk kívül vezet, hanem a lelkünkben van.

Az első mese Az égig érő fa. Részletes pszichoanalitikai, mitológiai és spirituális elemzést nyújt:

• A kilencfejű sárkány elrabolja a király egyetlen lányát és felviszi a kert közepén álló égig érő fára. A hercegek, akik persze a királylány kezét és a királyságot is el szeretnék nyerni, sorra kudarcot vallanak. Mígnem Jánoska, a kondáslegény, egy kis malac javaslatára jelentkezik a nagy próbatételre. Hét rend ruhát és hét pár bakancsot kér az útra. A király először hallani sem akar az egészről, de végül a kondásfiú elszántsága meggyőzi. Így nekiindul fejszéjével – ez persze saját maga jelképe – a nagy ismeretlen útnak.
• A történetfűzésben látnunk kell a számmisztikai utalásokat is. A sárkány ereje, a kilenc lódarázs, kilenc iskátulyába zártan egy nyúl fejében van, az pedig egy vaddisznóéban. A három, a hét, a kilenc ismétlődő jellegű utalások a mesében.
• Természetesen parázsevő táltos is szerepel a történetben, amely végül hazarepíti őket a sárkány legyőzése után.

Az önmagát kereső ember lenyűgöző történetének minden sora azt sugalmazza, hogy a megváltásnál nincs nagyobb dolog az életben.

A kötet második meséje Az aranygyapjas kosok. Főszereplője a 99 juhot és 3 aranyszőrű kos pásztora.

• Itt a 99 világos utalás arra, hogy egy híja van a tökéletes 100-nak.
• A bonyodalom azzal kezdődik, hogy a legelő nem tudja eltartani a nyájat, vagyis a pásztor nem tudja örökségét tartani. A rábízott örökség földi része a 99 juh, ám a 3 aranyszőrű kos égi , szellemi örökségre utaló kincs.
• Amikor idegen terület szénáját fogyasztják az állatai, annak tulajdonosa arra kényszeríti, vágja le azokat, hogy ő megehesse. Három részletben végül az összes állat az óriás bendőjében köt ki. Végső kétségbeesésében az aranyszőrű kosok is odavesznek.

• Hosszú vándorút áll előtte, ahol csak morzsányi útmutatásokat kap öreg bölcsektől, és újabb próbatételeket támadó medvétől és gonosz boszorkánytól.

Bölcsen rajzolódik ki a mesében a keleti középút filozófiája: amikor útelágazáshoz érkezik, nem kell választania az ellentétes irányok  között, hiszen akkor ugyanazt a végeláthatatlan dilemmát élné, amely az eddigi kínjait is okozta. Az elágazást összekötő dombon kell lefeküdnie, aludnia. Akkor jön az álom inspirációja, amelynek során nemcsak az aranyszőrű kosokat kapja vissza, hanem a mátkáját is, az égi és földi beteljesülés együttesében.

A harmadik mese A minden kívánságot teljesítő drágakő, fontos őskép a bennünk lévő adottságok és lehetőségek valóra váltásának vonatkozásában:

Egy szegény halászról szól, aki sok gyermekét etetni sem tudja, míg gazdag, gyermektelen testvére  csak úgy segítene rajta, ha egyik gyermekét neki adná. Ezt persze nem teszi.

Kiveti a hálóját, de csak egy nagy követ fog ki. Néhányszor visszahajítja, majd bánatosan hazaviszi

Ám a gyerekei vígan gurigázzák a kerek követ, amely egyszer csak világítani kezd, fénnyel árasztja el a kunyhót.

Elviszik a királyhoz a követ, aki rögtön látja, hogy az egy gyémánt, és három zsák aranyat ad érte.

Ennek az álomnak a spirituális mondanivalója az alkímia fogalomtárával magyarázható: a príma matériával, a bölcsek  kövével. A mesében kódolt szellemi út a szegénység karmájának csiszolatlan kő formáját adja. A halász „merít”, azaz saját tudattalanjából halássza elő a gyémánt lehetőséget, amely véget vet megkérgesedett nyomorúságának.

Ebben az esetben is maga a halász a kívánságteljesítő kő, miként az égigérő fa is minket, az embereket jelképezi, mind a meseíró, mind a meseolvasó formájában. A kívánságteljesítő kő Nap-jelkép, amelynek erejéhez csak belső átalakulásunk révén juthatunk, a tökéletes emberség erénye révén. Ennek hiányában sorspotenciálunk nem valósítható meg, életünk kőgörgetéssé változik, amelyek folyton visszahullnak ránk.

Fontos a technika századában újból merítenünk az ősi bölcsességből, mert a mostani mesék más talajból fakadnak. A robotemberek lézernyalábjai, űrutasai nem azzal a teremtőerővel rendelkeznek, mint a népmesék gondolatkövei:

ezek lényegében a LÁPIS PHILOSOPHORUM, a mennykő, az „ötödik lényeg” sajátosságait hordozzák, analógiában a MANIPURA csakrával, amelynek a neve is hordozza az égi lényeget.

Iréne Bellini:  A KRISTÁLYKOPONYÁK és más titokzatos tárgyak.

Ventus  Libro Kiadó 2009.

Oopart (Out of Place Artifacts), azaz időn kívüli kövek, tárgyak,
a bolygónk különböző tájairól.

Valójában „helyen kívüli” alkotások, amelyeket a történelemben is nehéz elhelyezni, az időmeghatározások bizonytalanságai miatt. Szokás Kolumbusz előtti civilizációról is beszélni, mivel azt követően a hajózás által segített gyarmatosítások sok ősi kultúrát igyekeztek megsemmisíteni, vagy legalábbis átformálni. Így van ez a rejtélyes kristálykoponyák esetében is. Az időszámítás előtti, úgynevezett letűnt civilizációkban nehéz az eligazodás, a maja, az azték, az óperzsa, a Dél-Amerikai  és Dél-Afrikai leletek sokaságában.
Az első, úgynevezett „Sors” koponya felfedezését követően a múlt század  első évtizedei nyomán felvirágzott a kristálykoponya kereskedelem, a hamisítások pedig tovább bonyolították az amúgyis nehezen kibogozható rejtélyeket.
Az első felfedezés Frederick Albert Mitchell-Hedges angol utazóhoz kötődik, aki 1924-ben Atlantiszt szerette volna felfedezni Közép-Amerika partjainál Lubaatun „lehullott kövek” városánál. Több mint egy évig tartott, amíg megtisztította a terepet a trópusi növényektől, és rátalált a paloták, utcák, piramisok, amfiteátrumok maradványaira. A piramis csúcsán az akkor 17 éves nevelt lánya egy különös fénynyalábot látott előtörni az épület belsejéből. Bementek a kőből vájt szűk bejárón, ott találták meg a romok között a Sors koponyát. A  maja munkások is szertartásokkal, rítusokkal ünnepelték a nem mindennapi eseményt.
A koponya Angliába került, mozgó állkapcsával ez számít a minden kritériumnak megfelelő kristálykoponyának. Lánya, Anne, a 2007-ben bekövetkezett haláláig, százéves koráig őrizte a Sors koponyát.
A legenda a világban szétszórt 13 kristálykoponyáról szól.
Állkapcsuk szabadon mozog, méretük az emberi koponyához hasonló, és „varázserővel” rendelkeznek. Egyetlen kristálytömbből kifaragott tökéletes alkotások, és valójában a 13 koponya együttes megtalálása kecsegtet azzal a csodás eredménnyel, amely egész titkuk megfejtése lenne, beleértve az egész emberi kultúra és civilizáció távlatát is.
A legenda szerint ezek a felsőbbrendű tudás őrzői. Ha időn és helyen kívülinek mondjuk, nyilván égi eredetre és tudásra kell gondolnunk.
A kincsvadászatnak és a hamisításoknak köszönhetően a mai múzeumok és magán kristálykoponya gyűjtők készletében nemcsak kristályból, hanem egyéb ásványból faragott koponyák is találhatók. Ilyen például a vörös jáspisból készült Magnoficent Fire. Ezt egy kolumbiai barlangban találták meg 2002-ben.
A Jezsuita elnevezésű, tiszta kristályból készült darabról a 16. századból vannak ismereteink. Loyolai St. Ignác, a rend alapítója őrizte. Metapszichikai régészet és a Kristálykoponyák Nemzetközi Társasága egyaránt fellelhető a témával foglalkozók széles palettáján.
A kristálykoponyák korának a meghatározása  azáltal is nehézkes, hogy a geológiai réteg, amelyből az ásatások nyomán előkerülnek, magáról a kvarckristályról keveset árul el, mivel az az idő múlásával sem változik, nem korrodálódik, nem rongálódik.
Technikai kérdések és talányok is bőven akadnak  Kézzel megmunkáltnak tűnnek ezek a darabok, de hogy mivel és meddig csiszolták, az alig rekonstruálható.
A  legenda szerint próféciákat, információkat, képeket őriznek, és majd ha az emberiség spirituális és morális fejlettségének a szintje megfelelő lesz, a 13 koponya újra egyesül és felfedi titkukat. Beleértve az emberi faj és a világmindenség eredetére vonatkozó ismereteket is. A 12 jelenthet 12 emberi civilizációt is, míg a 13 az egész univerzumot.
Figyeljük hát a természetet és az ősi bölcsességeket.
A maja naptárakat, az abüdoszi rejtjeleket, a különféle korongokat, a denderai lámpákat, az óriási csontvázakat, a hajóroncsokból előkerült szerkezeteket, kőkönyvtárakat és varázsjogarokat.
Mélységes mély a titka a csontoknak és koponyáknak. Őrzik az időt és időtlenséget, az életet és a múlandóságot egyaránt.
Az űrhajózás korában a földönkívüliség már nem újság.
Nemcsak a gyűjtők, de a kiállítások és a film is ráharapott a témára.
Ám a recenzens nem ezt a felcsigázott, majd elpuffogtatott érdeklődést kívánja fókuszálni.
Keresztfalvi Zsuzsa fordításában gazdag képi illusztrációval gazdagított könyvez kap kézbe az Olvasó ebből a lezáratlan kérdéssorozatból, amely régészeti enigmákat tartalmaz.
A választ pedig önmagunkban kell megtalálnunk.

Pressing Lajos: Az élet vize

Pilis- Print  Kiadó 2011.

„A TERMÉSZET ÖRÖKKÉVALÖ.
MI ELVESZTETTÜK AZ ÉLŐ KÖRNYEZET
ÁTHATÓ, MÉLY SPIRITUALITÁSÁT.”

Ma már sokan megmosolyogják a „tündérmeséket.”
Pressing Lajos meseelemzéseinek második kötete tükröt tart a természetről, a mítoszokról, az Anyaistennőről, a női természettől elszakadt emberek sívár gondolkodásának. Soraiból kiolvasható, hogy a tündérek a magasabb szellemiség felé közvetítenek, a természet ÁTSZELLEMIESÍTÉSÉT fejezik ki. Nem kellene elzárnunk magunkat a természettől, amely fogant, kihordott, szült és táplált bennünket, és egyáltalán nem az „ellenségünk”, amelyet le kellene győznünk. Ám a mohó, kapzsi, haszonelvűségben morális érzékét és értékét vesztett ember a racionális „kultúrájával” elvesztette az eleven érzékelést, nem látja az ÉLŐ TERMÉSZET átható, mély spiritualitását.
A víz és az élet képzetének összekapcsolódása sokrétű:

• életünket a magzatvízben kezdjük anyánk méhében,
• víz nélkül csupán 4-5 napig bírjuk ki,
• testünk nagy része víz, mintegy 40 liter, ebből tizedrésznyi veszteség súlyos hallucinációt,
  8-10 liternyi halált, kiszáradást okoz,
• a növényvilág élete is vízhez kötött,
• a tenger a lélekóceánt idézi, feneketlen belső mélységünket, etc.

Egyszóval a víz eredet mítosza a vallásokban, a szellemi és kultikus életben a teremtésen túlmenően az UJJÁSZÜLETÉSSEL is kapcsolatos.
A víznek ezt a spirituális dimenzióját elemzi Pressing Lajos könyve, összhangba hozván a vizet a női lélekkel, vagyis a tudattalan lélekműködéssel, amely a mesék felségterülete is.
Amikor a mesehősök elindulnak, hogy az élet vizét, vagy az „örök ifjúság vizét” elhozzák, annak őrzői rendszerint nők. Például Tündér Ilona. Segítői idős asszonyok, akik felismervén a jó szándékot a hősben, paradicsomi emlékezetükből előhívják a segítő ötleteket, olykor tárgyakat, amelyek nélkül ez a víz megszerezhetetlen.
A beavatási utak forgatókönyvének a táltos paripák is fontos részei, a maguk tűzelemeivel.
A víz megtisztító hatásáról sem szabad megfeledkeznünk, gondoljunk csak a rituális fürdőzésekre, azok erkölcsi és spirituális megtisztító jellegére.
A víz szakrális jelentéseinek a fénnyel való kapcsolat is része. A tündérek – vízben és levegőben való léte mellett – a fény az ARANYHAJUKBAN van. Nyilvánvaló, hogy elemekről lévén szó, és tudván, hogy minden elem a FÉNYBŐL lett, elkülönítve azok a mesében sem jelenhetnek meg. A létezésben mind a négy elemre szükségünk van, a megsűrűsödött föld is a fényből van.
Nem szabad megfeledkeznünk a víz pusztító hatásáról sem, így az élet és halál vize összetartozik. A mese forgatókönyvében azt együtt kell megtalálnia és megszereznie a hősnek. Amikor irigyei, akik elakadtak az úton megölik a hőst, elveszik a vizet tőle és kútba dobják, bajba kerülnek, mert nem tudják megkülönböztetni a két fiolát. Tündér Ilona tesz igazságot:

• a kútba vetett, feldarabolt testű legkisebb királyfi a kútban lévő élet vizétől feltámad,
• és csak ő tudja megmondani, miként talált rá az aranyhídon Tündér Ilona aranypalotájára,
• mivel fivérei a réz-, illetve az ezüsthídon elakadtak.

A mesében mindig az igazság győz, a gerinctelenségek, árulások, etikai vétségek bűnhődést vonnak maguk után. Ez a mesék dramaturgiai rituáléjának nélkülözhetetlen struktúrája.
A kötet másik nagy gondolata a BELSŐ ÚT., mint lelkiállapot, tudatállapot változásainak felvázolása. Ez a gondolatmenet a csakrák alapján világítja meg a haladás menetét. A mintázatok, szabályok, fordulatok, a jóga, a sámánrévülések és egyéb misztikus hagyományok jellegzetes: tapasztalataival állnak analógiában.
A Mirkó királyfi, akinek a neve a mirákulummal, a csodával kapcsolatos, láthatóvá teszi a csodát, Isten dicsőségét:

• nem ijed meg saját árnyékától, amikor az apja haragjában a buzogányt felé hajítja, amely a falba fúródik, kihúzza azt, odaadja apjának, mondván, nyugodtan ölje meg, ha akarja.
• Ez az első fontos lépés a spirituális útra való felkészülésnél: nem félni a megsemmisüléstől, a saját haláltól.

Története hemzseg a csodaelemektől: csontkürt, magától vágó kard, selyemrét, gyémántszeg, etc.
A Bolond Istók, akár a tarot 22. lapja, a kifordult világra mutat rá. Az a szerencsés, aki „szerencsétlen”, az a gazdag, aki „szegény”. A társadalmon kívüli ember a bölcs, mert a kultúra és a társadalomszervezés eltávolít a természettől, a józan észtől, és cserébe sokszor  nem adja a teremtés titkát.
Tömény és tág horizontú elemzést kap az Olvasó Pressing Lajostól.
Érdemes elmélyülten foglalkozni vele.

Kassai Lajos: LOVASÍJÁSZAT
Püski 2016.

„EGY LÉPÉST A MISZTIKA IRÁNYÁBA TÖBB LÉPÉSNEK KELL MEGELŐZNIE A MORALITÁS TERÉN.”

A lovasíjászat lényege a KENTAUR:

• csípőtől lefelé ló, az ösztön, a nyers erő, a dinamizmus, magának a természetnek a feltartóztathatatlan ereje, a természet része,
• az íjász pedig az értelem, a józan ész, az útját kereső ember a tomboló, romboló, sodródó világban,
• az íj a belső világunk felé vezető út eszköze,
• a nyílvessző a megtestesült napsugár, amelyen a lelkünk száll a végtelenbe.

Mindez lényegében a kül- és belvilágunk egyszerre történő megismerését jelenti.
A terep- és lovasíjászat között az a különbség, mint a domináns és szubdomináns agyféltekénk munkamódjának eltérése: a racionalitás, és a szemlélődés. Ez kifejeződik az úgynevezett nyugati és keleti kultúrában is: Nyugatnak tudósai, Keletnek megvilágosodottjai vannak. A Nyugat „jóléte” az anyagi világhoz kötődő rabszolgaság és lelki elszegényesedés. Olimpiai íjászata a technika eredmény centrikusságával igen eltér a keleti zen íjászattól, amelynek lényege a lelki harmónia.
A kül- és belvilág együtt való megismerésének filozófiája a kentaurban fogalmazódik meg, ösztönünk legyőzésében a morális erővel, a spirituális irányultsággal. Mindehhez legfontosabb két képesség a ritmus- és az egyensúly érzék.
Kassai Lajos íjászkészítőként kezdte a pályáját.
Sok évi gyakorlás és rengeteg nyíl kilövése alakította ki a „technikáját”, amelyet úgy fogalmaz meg, hogy az íjászatban a BELSŐ FIX PONT a lényeg:

• az íjat húzza magához,
• a nyíl idegre helyezése és kilövése a lélek mélyéből előtörő „technika”,
• maga a lövés fizikai síkon való történés, láthatóvá válás,
• az íj vonalba húzása a karok vállmagasságában kell, hogy történjen,
• a húzáshossz végét a lapocka zárása jelenti.

Ebben a műveletsorban fontosabb az ősök kultúrájának tanulmányozása, mint a saját, megrögzött hiedelemrendszerünkhöz való ragaszkodás, amely az okulás és fejlődés markáns akadályozója.
Racionálisan nem közelíthető meg az íjászat szellemisége, amely őseinknél nemcsak harcmodor, hanem életforma volt. Az íj, - mint írja a szerző – lelki kapcsolat, amely spirituális kapukat nyit meg.
Ez volt a hunok harcmodora és életformája egyben.
Mindez a 21. században mély belső emléknyom, amely előidéződik Kassai Lajos íjásziskolájában, a sportban, a harcművészetben, a nyílt napokon, a bemutatókon, a versenyeken az ő „völgyében”, amely az anyaméhhez hasonlítható. Rítus lesz a racionális és művészi munkamód összehozásában, a koncentráltság és elengedettség egyidejűségében, a kilövés pillanatának megélésében. Hiszen a jelen az egyetlen realitás, és ez a 21. század pótcselekvésektől hemzsegő nyüzsgésében is aranyigazság. Ahogyan a légzés sem szakítható szét ki- és belégzésre, az időt is a pillanatban kell megélnünk, annak szétszabdaltsága nélkül múltra és jövőre.
Kassai Lajost is rengeteg próbálkozás, gyakorlás, kudarc és okulás vezette lénye igazi mozgatórugójának megtalálásához. Egyenesen úgy fogalmaz, egyéni útja a részek összerakása egésszé. Az új utak keresése, a kérdések megválaszolása, a pont megkeresése, ahol áttörhető egy rendszer, hogy magasabb dimenzióba kerülhessünk, de mindezt oly módon, hogy az addig elért eredmények ne menjenek veszendőbe.
A NYÍLVESSZŐ megtestesülései a magyarok történetében mind a hun ősök szempontjából, mind Szent László füve legendájából beszédesek:

• Pestisjárvány idején mindenki a királytól várt segítséget és megoldást. Egy álmot látott, amelyben egy angyal azt mondta, lője ki a nyilait minden célzás nélkül az ég felé, majd az megmutatja, mit kell tenniük.
• A nyilak egy genciás fűszálat áttörve értek földet.
• Ebből a keresztesfűből készült kenőcs gyógyította a pestist.

Ha egy szóval kellene összefoglalni a lovasíjászat rejtett üzenetét, az a LÉLEKJELENLÉT lehetne.
Ennek titkát, valóságát, inspiráló erejét kereste és találta meg Kasai Lajos a lovasíjászatban
Ennek megtapasztalásához belső út vezet, miként az archaikus emberek tudatállapotában is az ösztönösség és a magas spiritualitás együttműködésben irányította életüket.
„Megtaláltam életem folyóját” – fogalmaz a szerző.
A harcok, amelyeket vívott, morális fejlődését szolgálták.
Nem szabad ellenállni az akadályoknak, mert az megakasztja az energiát.
Meg kell találnunk helyünket a világban és a tettekben, meg kell tudnunk saját magunktól, hogy mire születtünk, mi dolgunk a világban.
Mintha generációk beteljesületlen vágyai mozgatták volna életét, amíg megtalálta a völgyet, ahol végigélheti mindazt, amit egyszer máskor is megélt.
A lét nagy kérdéseinek gyötrelmeiben válaszokhoz juthatunk.

„Hiszek őseim kultúrájában, és tudom, életmódjuk talán örökre eltűnt. De egykor ők voltak a sztyeppék királyai, és ha többre nem is vagyok képes, legalább egy gyémántot bemutatok koronájukból.”   

Chris Morton és Ceri Louise Thomas:
A KRISTÁLYKOPONYÁK REJTÉLYE

„A BOLYGÓT FENYEGETŐ VESZÉLY MIATT SZÜKSÉGETEK LESZ RÁ, HOGY FELIDÉZZÉTEK REINKARNÁCIÓS EMLÉKEITEKET, HOGY MEGGYÓGYÍTSÁTOK, VEZESSÉTEK ÉS SZERESSÉTEK EZT A TÉBOLYULT VILÁGOT.”

A „kristálykoponya” fontos hívószó. A legelvetemültebb hitetleneket is megérinti, mégha ellenállást, becsmérlést vélt is ki belőlük. Ch. Morton és szerzőtársa közel 400 oldalas terjedelemben átfogó képet ad a témáról, beleértve a szinte teljesen megszűnt maja és azték civilizációt is.

Prekoncepció nélkül kell és lehet közelítenünk, racionális kategorizálás nélkül a kérdéshez. Nem azt kell kutatnunk, hol, mikor és kik készítették, eredeti-e, vagy hamis, mert ezek elterelik a figyelmünket a lényegről. Nem szükséges látni, fizikailag megtapasztalni a koponyát, elég, ha TUDJUK, HOGY LÉTEZIK, mert így is erőt, tudást meríthetünk belőle. Egyszerre érhető el velük a múlt és a jövő. Kifinomult tanítómester, amely/aki fenntartja az ember status quóját, mint a hit, eligazítást nyújt abban, hol a helyünk a világban. Megtudhatjuk, miként illeszkedünk a teremtés egészébe:

• az anyag,
• az energia,
• a tárgy,
• az információ,
• az események vonatkozásában, amelyek lényegében azonosak.

Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy szellemi lények vagyunk.

A kristály alkalmas ennek a fényből, hangból és gondolatból épült bölcsesésségnek az őrzésére, mivel maga a kristály a véges és végtelen közötti spirituális kommunikáció, a maga szerkezetével, időállóságával.

13 kristálykoponyáról tudunk, amelyeket akkor tud az emberiség egybegyűjteni, ha szellemi fejlettsége ezt lehetővé teszi.

Egyes feltételezések szerint megszentelt emberek készítették, hajjal csiszolták, vagy faragták. A haj a lélek antennája, amely információt hordoz. Életünk története valamiképpen megörökítődik a hajban, és ez átadódik a koponyának az érintkezés által. Más feltételezések szerint nem csiszolási technikával készültek, hanem maga a gondolat formálta azokat. Az élet misztériumának a hordozói, amely túl van a leírás lehetőségén.

Vagyis szellemi erők által jött létre.

Egyszerre észrevehetetlen és létfontosságú.

Szokás számítógéphez is hasonlítani, a koponya a hardver

A Földet körülvevő energiamező részeként összefüggésrendszert alkot. Jelenléte mindenhol egyformán észlelhető. A fizikai törvényeken túl, inkább a kvantummechanika tárja fel azt a kommunikációt, a teremtés hallhatatlan hangjának továbbítását. Hiszen mindenkit láthatatlan kötelék fűz az ősteremtéshez.

A kristály a mennyek szent anyaga, a tisztánlátással, a lényeg felfogásával hozható kapcsolatba.

Jobban bízunk az írott szóban, mint a szájhagyományokban, amelyek mintegy informálisan őrzik a tudást, a hagyományokat, az ismereteket.

A szerzők maguk is bejárták a közép amerikai helyeket, találkoztak médiumokkal, tudósokkal, régészekkel, misztikusokkal, törzsi varázslókkal, őslakos indián vénekkel. Ezekből a tapasztalatokból rakták össze könyvüket, amely mélyen elgondolkoztathat bennünket a 21. század destruktív tébolyában.

David Pond: CSAKRÁK

Édesvíz 2015. 

„EGYBEOLVADNI AZ ÁTFOGÓBB VALÓSÁGGAL.”

Kiszabadult a szellem a palackból.

Talán a Vízöntő korszak adja ezt a nagy szabadságot, szabadosságot, amelyben mindenki szóhoz jut, elmondja véleményét, előbújik csigaházából és nem akar mintákat követni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy korunkban minden nemzedék és minden ember külön fogalmazza meg az Istenhez fűződő kapcsolatát.

Így van ez a csakrák esetében is, amelyek első megközelítésben a zikkurat hétlépcsős piramisához hasonlíthatók. Ösztönös és tudatos ismeretek sorát idézhetjük a témával kapcsolatosan. Például a ferences szerzetesek szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalma kétséget kizáróan fűződik az első három csakrához. A keresztény vallás szeretet centrikussága pedig napnál világosabban jelzi a szívcsakra működésére vonatkozó utalást.

Davis Pond is egyedi megközelítést nyújt a csakrákról. A szerző író, metafizikus közösség tagja, asztrológus, jógaoktató és előadásokat tart. Az ő megfogalmazásában a csakrák késztetései:

1. túlélés,

2. gyönyör,

3. hatalom, akaraterő,

4. szeretet,

5. kreativitás,

6. felülemelkedés,

7. átszellemülés.

Egyensúlytalan működésük esetén zsákutca menetek jelentkeznek: vagyis bizonytalanság, kéjsóvárság, hatalmi csatározások, az örömkészség elvérzése, krónikus elégedetlenség, érzéketlenség, „elszállás a káprázatokban”, képzelgés a hiteles át- és megélés helyett.

A csakrák valóban fontos eligazítást nyújtanak a lelki haladás tekintetében. Kapcsolatba hozhatók:

• az életfázisokkal,
• a félelmekkel,
• a számok metafizikájával,
• az archetípusokkal,
• az alkímiai energia átalakulásával,
• a holisztika rész/egész problematikájával,
• az egyetemes bölcsesség filozófiájával.

De mindezek mellett nyilvánvalóan nem a „róla” való ismeret a döntő, hanem a csakra energiájának a valóságos megtapasztalása, átélése. Természetesen nem az „irányítására” gondolunk, hiszen az ego azonnal ágaskodni kezd, mert ezen az úton éppen az egón való felülemelkedésről van szó.

A legfontosabb előfeltétel és kiindulópont az EGYENSÚLY megteremtése, amelyet a bensőnkből kiindulva kell és lehet létrehoznunk és működtetnünk. Noha mindig azt gondoljuk, hogy a negatív élethelyzetek és problémák valamiféle „külső” jelenségek, D. Pond nyomatékosan a belső energiának ad prioritást, mondván, hogy a helyzetek, események mintegy arra adott válaszrímek, ezen belső kezdeményezések nyomán jönnek létre. Arra is utal, hogy a görcsös erőfeszítések átlendítik az embert a másik oldalra, vagyis az örökmozgó mókuskerék lendül be, a circulus vitiosus hiánymenete.

Tekintve, hogy egy jógaoktató útmutatásait kapjuk a szerzőtől, gyakorlati agendát is találunk a könyvben. Kitér testi közép pontunkra, amelyet egyszerű jóga fél lábon állással tudatosíthatunk, a könyv végén pedig vizualizációs és meditációs instrukciókat is kap az Olvasó.

Az élet egyik nagy paradoxonja, hogy a legegyszerűbb igazságok a leginkább mélyrehatóak. Gondoljunk csak a jóga fontos kulcsára, a LÉGZÉSRE. Ez a mérték alapja, maga az egyensúly, a szabályozottság, a normál menet. A légzés és a pulzus mindig követi az izgalmakat, az érzelmi hullámveréseket, az indulatokat. Hiba lenne „gyakorlatoknak”, vagy szabályozásnak tekinteni a jóga pránajáma témáját. Helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy csupán figyelnünk kell a légzésünket a nyugodtság és elmélyültség állapotában, mintegy önmagunk közepébe jutván egy röpke időre, általános hajszoltságunk közepette.

Az is figyelemreméltó, hogy a hetedik csakra a KORONACSAKRA nevet viseli. Ha valóban sikerül kreatív valóságszemléletet elérnünk, valamint a hiteles önkifejeződést, ez megkoronázza életünket.

Csakra rendszerünk a hangskálával is analógiában van, csakúgy, mint a színek kapcsán a szivárvánnyal.

Az ima = energia.

Nem lehet hatékonyan imádkoznunk, ha előbb nem keltettük fel magunkban az emelkedett, isteni energiát. Ebben az esetben nincs, amin feljusson a kérés, áldás, hála etc. az Istenséghez.

A Vízöntő korszakban ez az energia szemlélet egyre általánosabb az emberek gondolkodásában. D. Pond könyve ezt nagyban segíti.

A boldogság témája a mesétől a filozófián keresztül a pszichológiáig ér.

Maurice Maeterlinck (1962-1949) a mesén keresztül közelít a témához.

Mesét és mesejátékot is ír a boldogság „kék madaráról”. Ez utóbbit hat felvonásban és 12 képben kaphatja kézbe az Olvasó.

Megszólaltatja a Dolgok Némaságának Országából az állatokat, az elemeket, a tárgyakat, emberi érzésekkel, pillanatokkal és beszéddel ruházván fel azokat. Nemcsak Till favágó két gyermeke, Tiltil és Mitil szerepel a mesejátékban, de a kenyér, a tej, az erdő fái, a cukor, és sorolhatnánk sokáig, mi minden elevenedik meg a szerző tolla nyomán. Tiltil és Mitil emlékeztet a klasszikus mesei testvérpárra, Jancsira és Juliskára. Históriájuk egy szomorú Karácsonnyal kezdődik, amikor a testvérpár semmiféle ajándékra nem számíthat. De megjelenik a Fény tündére, Bérylune, aki megértvén a gyermekek boldogságvágyát, elindul velük, hogy megtalálják a Kék Madarat.

A belga flamand szerző talán legnagyobb hatásúnak mondható műve ez a Kék Madár, akit az élet és halál kérdése igen élénken foglalkoztatott. A méhekről, a virágok intelligenciájáról és a hangyákról írt esszéi, filozofikus eszmefuttatásai után hasonlóan mély és sokrétű fejtegetést találunk a boldogságról. M. Maeterlinck jól illeszkedik a múlt századvég fordulatának hangulatába, amely a semmitmondó naturalizmustól a miszticizmus és irracionalizmus felé fordítja tekintetét, és ebben széles érdeklődő táborra talál az imperializálódó és a világháborút megelőző általános életérzésben és hangulatban. Rámutat a fényűzés mögött terjengő nyomorra. Csönd és visszhang szólal meg a mesejátékban, lelkiállapotokat visz a színpadra álomvilág alakjaiban, ahol a holdsugár, a vihar, a mély kút, az erdő fái, a titkos ajtók, a rejtelmes kulcsok, a végzet szorításai, az emlékezet és képzelet, a születésre várók és a torokgyíkban elhalt kisgyermekek mind mind a történet szálait szövik.

Némileg a történelemtől és társadalomtól elvonatkoztatott örök emberi értékekről és szimbólumokról ír. Maga a mese műfaj felé fordulás is a racionális világ valamiféle elutasítását sejteti, mivel ott az emberség elvész.

A boldogság Kék Madara felé a Fény tündére vezeti kis hőseit, a favágó gyermekeit, akik az erdőben szembesülnek azzal, hogy az erdő fái sérelmesnek élik meg apjuk foglalkozását. Közben mókus sírást hallanak.

A Boldogság Kertjében sokféle boldogsággal találkoznak:

• a felkelő csillagok megpillantásával,
• a harmatos fűben való mezítláb futkosással,
• az anyai szeretettel,
• a megértés örömével,
• a jól végzett munka érzésével, etc.

A mesékből nem hiányozhatnak az igazsággal kapcsolatos mély értelmű utalások, tanulságok sem. Nincs ez másként Maeterlincknél sem:

a már megtaláltnak vélt Kék Madár mindig elszürkül, amikor valami hiba, vétek, hiány csúszik a viselkedésbe.

Ezek az átváltozások nyomatékos figyelmeztetések, mikor látják a gyerekek a valóságot, és mikor csupán valami látszatot.

Az igazi boldogság titka nem a romantikus elvágyódás, a határtalan, féktelen keresés, jövőbe vetített vágy teljesülése. Inkább a jelenben megélhető együttérzés, megértés, az otthon melege, a tiszta és bensőséges emberi kapcsolat.

Rájönnek, hogy Bérylune tündér valójában a szomszéd beteg kislány anyja, aki hiába kérte, nem adták oda a kalitkába zárt madarukat, pedig a kislány ettől tudott volna meggyógyulni.

Odaadják a végén a madarukat a beteg kislánynak, aki azt kiengedi a kalitkából a kék égbe, és közben valóban meggyógyul a torokgyíkból.

Mert a segítésnek is boldogsága van.

JÓKAI MÓR MESÉSKÖNYVE
Magyar Könyvklub 2003.

„NEM HAL Ő MEG SOHA, HISZ ÖRÖKKÉVALÓ,
MÍG CSAK EGY MAGYAR LESZ, MŰVEIBEN ÉL Ő.”
                                            (Mikszáth Kálmán)

Az 1884-ben megjelent kötet hasonmás kiadását veheti kezébe az Olvasó, mint igazgyöngyöt, mint lebilincselő szó- és történetfűzést.

A fenti mottó Mikszáth Kálmán versbe szedett történetéből való „a komáromi fiúról, aki a világot hódította meg”, sugárzó szeretetteljességben, áradó hangvételben.

Jókai Mór (1825-1904) romantikus mesemondó, színes képzeletű íróként él a köztudatban, de a recenzens számára ennél sokkal tágabb horizontot nyit:

• ő egy igazi Vízöntő,
• átfogó szemléletével egyike azon keveseknek,, akik az „öt géniuszt” integrálták életükben és művészetükben,
• és a történetszövés nagymestere is.

Mélyről meríti az életigenlést, az igazságosságot, a szépséget, a jó győzelmét, valamiféle romolhatatlan aranyfényű szeretet hangvételében, amely az örök érvény záloga.

Meséskönyvében megidézi a Szent Anna tó tündéreit, akiknek az életét megzavarta a tó mellé épített kápolna, és annak harangja. Kalandosan ellopatja a vizikirály a harangot, amely kalandosan visszakerül a helyére, de ennek ára a tündérlét megszűnése.

A mesecsokor másik színpompás darabja a Mátyás deákról versbe szedett história, amelyben a király igazságot tesz a főispán túlkapása nyomán, aki gátat épít az Olt folyóra és ezzel a szomszédos gazdaságot tönkreteszi. Mátyás diák ad egy vasgyűrűt a kárvallott gazdának, hogy menjen fel a királyi várba, és keresse őt, a garabonciást, mert ő bejáratos a királyhoz, aki majd meghallgatja panaszát. Közben még a mentéjétől is megfosztja a kapzsi kocsmáros a pórul járt gazdát. Persze a csattanó nem marad el, amikor a székely góbé találkozik a legendásan igazságos királlyal. A tormás lencse mellé egy tál aranyat is kap, de a királybírói méltóságot nem fogadja el, nehogy elkapja őt a „magas paripa”, vagyis az erkölcsöt megrontó hatalom úri hibája. Furfangosan adja elő mentéje elvesztését is, hogy hazugságba se keveredjen, de az igazság se sikkadjon el. A bőkezű király végül mentékkel is megajándékozza a hűséges székelyt.

Nem hiányoznak a kötetből a mély erkölcsi igazságok, mint például az, amikor a szegény árva attól gyógyul meg, hogy megkapja a kiskirály beszélő babáját.

Csodálatos a története Vitéz Róbert lovagnak, aki a Szentföldre indul, nehéz szívvel hagyván otthon szépséges fiatal feleségét, de mint a végén kiderül, az őrangyalául fogadott oroszlán maga a szeretett feleség volt.

Nem lehet tudni, a „gutaütés” rettegett betegsége Gutától, a hírhedett rablótól ered, vagy esetleg maga Guta vette fel a nevét a kegyetlen betegségről. Mindenesetre maga Herko páter sem képes megbírkózni az elvetemült ember gonoszságával.

Igaz történetek, legendák és varázslatok fűzére Jókai Mór meséskönyve. Megtaláljuk benne a róka fogta csuka és a csuka fogta róka történetét, és persze a ravasz Vargáét.

Igazi lelki-szellemi italt talál, aki ezt a könyvet forgatja, csakúgy, mint utolérhetetlen regényeit.

Mert a történetfűzés nagymestere ő.

Dr. Penny Sartori: ÚTON A FÉNY FELÉ
Kossuth Kiadó 2015.

„A HKÉ INKÁBB AZ ÉLETRŐL SZÓL, MINT A HALÁLRÓL, TRANSZCENDENS ÉLMÉNY.”

Mors certa, hóra incerta – tartja a mondás, és mivel a halál órája bizonytalan, sokáig kvázi a halált negligáló állapotban élünk, anélkül, hogy üzenetét megszívlelnénk, és bölcsebb, tartalmasabb, szeretetteljesebb életet igyekeznénk élni. Különösen az ateista-materialista „kultúra” és az erre épülő kapitalista társadalmi forma igyekszik a halált valamiféle testi tünetként kezelni, a spirituális vonatkozások száműzésével. Az anyagiak hajszolása könnyen elfeledteti velünk halálunk tényét. Márpedig a spiritualitás száműzése életünkből már önmagában is megbetegítő tényező és a gyógyulást is ellehetetlenítheti.
Penny Sartori ápolónő, intenzív osztályon, haldokló betegek között dolgozott sokáig, és öt évi kutató munkájának gyümölcse ez a könyv. Az intenzív osztályokon kevéssé megértett jelenség az effajta kutatás, de munkája nyomán valóságos mozgalmat indított el. Könyvében erről személyes beszámolót is találhatunk.
A HKÉ (halál közeli élmény) egyetemes jelenség. Összetevői a pszichológia, a spiritualitás, a szociológia, a fizikai világ, a medicina területeit érintik, tudatformáló hatásukat egyáltalán nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A családok széthullása ugyan nem tekinthető a társadalmat harmonizáló hatásnak, tényezőnek, mégis úgy szokás fogalmazni, hogy a „fejlett társadalmakban”…Pedig éppen a családok széthullása folytán változott meg a halálhoz való hozzáállásunk, a természetes, családi körben való hajdanvolt természetes meghalás igen sokat módosult. A mai emberek nagy része kórházban hal meg, az egészségügyi technikák alkalmazásának széleskörű bevetése közepette, és nem szokás eltöprengeni a múlandóságunkon. Az érintett személyről áttevődik az ügyintézés, a felelősség az orvosokra, a kórházakra, a temetkezési vállalkozásokra. Ennek markáns elfajulása volt, amikor a beteg előtt titkolták, hogy napjai meg vannak számlálva. Egy időben kettős zárójelentéseket adtak ki, nehogy a beteg megtudja a valóságot.
Paradox, hogy a technikai újraélesztések során sem lettek igazán nyitottak sem az érintettek, sem az orvosok a HKÉ jelenségre. Még ma is sokan inkább pszichikus tüneteknek gondolják, mintsem komolyan véve elfogadnák és meg akarnák ismerni. Az ellenőrizhetetlen látomások, hallomások, hallucinációk kategóriáiba sorolják ezeket az élményeket, amelyeknek pedig struktúrájuk van, és nagymértékben egyező képanyaguk. Ezek az alagút, a végén fénnyel, a szivárványhíd, az időtorzulások, a fénylények, az elhalt rokonokkal való találkozás, hangtünemények, különleges zene, szép zöld rét, testen kívüliség, fentről látják magukat, béke és örömérzés, visszatérni nem akarás, extatikus lebegés, de egy ponton visszafordulásra készteti őket egy hang, etc.
Penny Sartori könyvének személyes hangvétele a legmegkapóbb. A súlyos betegekkel és haldoklókkal végzett megrázó részvételek indították el azon az úton, hogy maga is átértékelje a halállal kapcsolatos attitűdjeit. Közeli rokonainak a nem teljesen természetes körülmények közötti elhalálozása is része ennek a kutató munkának.
Tág horizontú áttekintést ad. Kitér a gyermeke halál közeli élményeire, a különféle kultúrák szokásaira, a fiziológiai és pszichológiai magyarázatokra, a HKÉ tudományos értelmezéseire, a medikalizáció folyamatára, amely nemcsak a családból emeli ki a meghalás eseményét, de sok esetben maga a haldokló is elidegenedik saját életétől és halálától.

Hasznos kézikönyvet kap kezébe az Olvasó, amely segíti visszatérni őt a halál transzcendenciájához.

Láma Ole Nydahl: AHOGY A DOLGOK VANNAK
Jaffa Kiadó B. 2010.

„BOLDOGAN HALHATOK MEG, EGYETLEN TANÍTÁSR SEM TARTOTTAM ZÁRT TENYÉRBEN. MINDENT ÁTADTAM NEKTEK, AMI HASZNOTOKRA VÁLHAT.
LEGYETEK SAJÁT MAGATOK VEZÉRLŐ FÉNNYÉ!”

Buddha búcsúszavai tanítványaitól halála előtt.

2450 évvel ezelőtt született Sakjamuni Buddha, idős szülőktől. Idős anyja már attól félt, utód nélkül fog meghalni, amikor egy jósálom tudatta vele Sziddhárta Gótama világrajövetelét. Gonddal nevelték a kisfiúcskát, nem tudták, költő, álmodozó, vagy filozófus lesz-e belőle. Három bölcstől is tanácsot kértek, akik egybehangzóan azt mondták: ha távol tartják a világ fájdalmaitól, elégedetlenségeitől, akkor tökéletes harcos lesz, aki legyőzi a szomszéd királyokat. Ha viszont felfedezi, hogy a világ boldogtalan, akkor mindenről lemond és EGY ÚJ MEGVILÁGOSODOTT LÁTÁSMÓDOT HOZ EL A VILÁGNAK.
A szülők az első verziót szerették volna, ezért mindentől óvták. Ám egy kikocsizás alkalmával látott egy beteget, egy koldust, egy öreget és egy halottat, és ez a második verzió megvalósítására motiválta. 29 évi „boldog” élet után egy meditálóval találkozott a tekintete, és az elmélyülés menedéke annyira megérintette, hogy lemondott a gazdag életről, kilopódzott a palotából, aszkéta életet kezdett, csontig lesoványodott, és 6 év kemény munkában megérlelődött, majd belső, inkarnációs utazása folytán egy héttel 35. születésnapja előtt, a májusi telehold reggelén elérte a megvilágosodást. Évekkel később ugyanezen a napon halt meg.
Ha egyetlen mondatba akarnánk összefoglalni tanításait, amelyet életfilozófiának, pszichológiának és vallásnak egyaránt tart a köztudat, az időtlen és mindent átfogó tudatosság megfogalmazást használhatjuk.
A számtalan követő a világ minden táján a két és fél évezred alatt több utat, módszert fejlesztett ki, az eredeti :

• 4 nemes igazság,
• a nemes 8-rétű ösvény talaján.

A spirituális tanítás 3 gyökere ma is:

• a Kis Út (hinajána),
• a Nagy Út (mahajána),
• a Gyémánt Út (vadzsrajána)

Bár az i.e. 600 körül keletkezett tanítás sajátságosan tükrözi a tudattalan lélek munkamódját, a recenzens kerülni kívánja az intellektuális megközelítést, amely felületes, kulturális érdekességet látna a többi vallással egybevetve, akár a keresztény vallással is, ahol sok a különbözőség. Hiszen közben maga az időszámítás is átformálta szemléletünket, mondhatni, kicsit racionálisabb irányba terelvén gondolkodásunkat. Azt is látnunk kell, hogy a mai időkben nálunk is „divatos” lett a buddhizmus, míg Keleten a kereszténység térhódítását tapasztalhatjuk. Inkább egybehoznunk kell a két megközelítést, a karma tanát, a reinkarnációt, az üdvöt és a nirvánát, és a számszárát. Ez utóbbit a buddhizmus 6 zavaró érzés 84 000 kombinációjának tartja. Ezek a zavaró érzések:

• a nem-tudás,
• a büszkeség,
• a kötődés,
• a féltékenység,
• a harag
• és a kapzsiság.

Az OM MANI PEME HUNG mondás szótagjához eme érzések frekvenciaszintjeit rendeli, illetve azok feloldását és eltávolítását.
A látszatvilág, más szavakkal az illúziók felismerése igen kikristályosodott ebben a tanításban. Alap hasonlata a tenger és a hullámzás viszonya:

• a hullám a tenger része,
• mégis különbözik tőle.

A Buddha természet lényegében a hullámok alatti óceánba veti a bizalmát.
Bár szerepelnek fogadalmak, szútrák, meditációk a tanban, alapvetően tapasztalati utat hirdet:

• félelem mentes,
• önmagából keletkező öröm,
• aktív szeretet útját, metódusát.

A hétköznapi tudatosság „vakondja” látóvá, szárnyalóvá válik, ha a fejből a szívbe, a képzeletből a tapasztalatba vezetjük energiáinkat.
Egy tibeti mondás szerint a tanítók között is több a fém, mint az arany. Ennél találóbban nehéz lenne megfogalmazni, hogy a gőg, a hatalom és a pénz milyen gyakran elűzi a szellemiséget.
Tudjuk, hogy agyunk amigdalájában raktározódnak el a negatív tettek, szavak, gondolatok karmikus lenyomatai, csak a nyugati anatómia ezt nem a reinkarnáció szemszögéből írja le.
A buddhizmus a szenvedésről és annak megszüntetéséről vallottakat olyan megfogalmazásban őrzi, hogy az a 21. században a rezgő világegyetem képébe is beilleszthető. Hiszen csak azt írja le, miként lehet ráhangolódni a tudatunkban rejlő örök értékek rezgéstartományára, hogy azok felébredjenek, megelevenedjenek.

Fabinyi Tamás: SEM MAGASSÁG, SEM MÉLYSÉG …
Harmat Kiadó Bp. 2009.

„EX OMNIBUS ALIQUID,EX TOTO NIHIL.”

Ezen szavakkal búcsúzott Keken András az aszódi nyolc gimnáziumi év záró bankettjén:
Mindenből valamit, az egészből semmit.

Keken András (1909-74) születésének centenáriumán második kiadását kapjuk kézbe Fabinyi püspök tollából a prédikátor pap életéről. A 64 évig tartó földi pályafutásába a 20. század minden sötétsége rávetítette a maga árnyékát: két világháború, majd 1956, a proletárdiktatúra, az ateizmus, a materializmus, a papüldözések, az internálások, a papi hivatás gyakorlásától való jogtalan megfosztás. Mindehhez még hozzájárul egynémely paptársának a kommunista diktatúrával való szövetkezése is. De Ordass püspök, Keken András és Kendeh György kiállták a próbát, a börtönt, mert magasabb, isteni hatalomnak rendelték alá életüket és evangélikus papi hivatásukat.

Keken András 9 éves, amikor édesapját elveszíti, aki spanyolnáthában hunyt el. Rövidesen Aszódra kerül, itt érettségizik le és pap akar lenni. Ám egy kerülőút is van: katonai pályára szánják. Szerencséjére nem veszik fel, így kerül Sopronba a teológiára.

17 évesen ismeri meg az akkor 13 éves Bözsikét, aki később a felesége, és minden megpróbáltatásban hűséges társa lesz.

A széles látókörű, hatalmas Biblia ismeretekkel rendelkező, magányos, tépelődő kisdiák csírájában hordozza a született prédikátor, a jó tollú író, költő minden ígéretét. Beszédeit, amelyek megmaradtak a házkutatások által szétdobált, elherdált, elveszett iratokból, külön kiadták.

Felavatása évében, 1930-ban Amerikába mehetett volna, de mivel az akkor még kiskorú Bözsikét a szülei nem engedték volna kimenni vele, lemondott erről a lehetőségről.

Hódmezővásárhelyre kerül Raffay püspök döntése nyomán, aki azt mondta: „Aki prédikálni tud, az prédikáljon, és ne üljön hivatalban!”

1934-ben kötöttek házasságot. Jól beilleszkedtek a mezőváros kulturális és hitéletébe, városatyának választották meg. Lapot szerkeszt, árvaházat alapítanak, 1932-ben doktorátust szerez summa cum laude a Hittudományi Karon a magyarországi evangélikus lakosság statisztikájából.

A második világháborúban 8 hónapig katona.

1941-ben kerül a Deák-téri gyülekezetbe.

Majd a mindenféle történelmi viharok következnek, az egyház és az állam különválásának történetében az iskolák államosítása, a birtokok elvétele, a felfüggesztések, a kényszermunkák és sajtórágalmak változataival.

Fabinyi Tamás korhű képet fest az akkori magyarországi közállapotokról, hiszen maga is papcsaládban született.

Sokan az akkori papok között is „pszichológiai rejtélynek” nevezték az egyházhoz hű magatartást, a munkásélet vállalását a megalkuvás és behódolás, vagy a lelkiismereti meghasonlás helyett.

Amikor segédmunkásból raktáros lett, és a beszállító sofőrt figyelmeztették, hogy itt nem szabad káromkodni, mert pap van közöttük, és a párttitkár ezt megtudta, azonnal felfüggesztették és másik vállalathoz helyezték.

Mint megbecsült anyagnyilvántartó, szövetkezeti tag lett „Keken kartárs”.

Amikor szó került rehabilitálásáról, arról, hogy szolgálhat, ha nem is a Deák-téren, de csak akkor, ha nyíltan beismeri, hogy téves nézeteket vallott, természetesen megmaradt a munkások között.

Vérbeli teológusnak, született prédikátornak festi le Keken Andrást a szerző, nem titkolván személyes fűződését sem elődjétől, konfirmáló lelkészétől, akinek Luther kabátját lelkészavatóján megkapta az özvegytől.

A könyv címadó igéje a Róm. 8/35-39. idézetéből adódott:

„Meg vagyok győződve arról, hogy sem halál, sem élet, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el bennünket az Isten szeretettétől.”

Keken András 1974. május 19-én hunyt el, 64 éves korában.

Igehirdetés közben lett rosszul.

Dr. Caroline Myss: A LÉLEK ANATÓMIÁJA
Mandala Véda 2004.

„AZ UNIVERZÁLIS ÉKKŐ A NÉGY NAGY VILÁGVALLÁSBAN AZ, HOGY AZ ISTENI LÉNYEG AZ ERŐ HÉT FOKOZATÁN KERESZTÜL VAN BIOLÓGIAI RENDSZERÜNKBE ÁGYAZVA, S EZ A TUDÁS SZEMÉLYES ERŐNK KIFINOMULT, TRANSZCENDENTÁLIS HASZNÁLATÁHOZ VEZET BENNÜNKET.”

Az 1956-ban született szerző újságíróként kezdte a pályáját, majd teológiát hallgatott, könyvkiadással foglalkozott, végül holisztikus szemléletű gyógyító lett. Szakdolgozatát a miszticizmus és skizofrénia tárgyköréből írta. Útját, fejlődését sok tépelődés kísérte, miként utal is rá, belső feszültségének tombolásai éveken át kínzó migrénekben jelentkeztek. Egy balesete is volt, amelyben csaknem elvérzett. Egyszóval megélte „a lélek sötétéjszakáját”, mígnem látó és energiagyógyász lett belőle. Ehhez vélhetően nagyban segítette a baleset során megélt testen kívüli élmény, a földtől való elsodródás. Egy látomás és hallomás is kísérte mindezt, amely a megkezdett gyógyító munkáját és egy munkatársát érintette, amelynek során „sürgető vágyat érzett visszatérni testébe” és folytatni a munkát a földön.

A világ sok táján tart előadást az ember energia rendszeréről, felméréseket készít és könyvet is ír.

Az emberi energia rendszer modellje három nagy spirituális tradíció szintézise. Ezek:

• a hindu csakra rendszer,
• a 7 keresztény szakramentum,
• a Kabbala Életfája.

„Energia nyelvezetnek” hívja azt az intuitív látásmódot, amely az energia mintázatok észlelésére alkalmas, és a spirituális egészség lényege.

A „lélek anatómiája” a hét központ frekvencia tartománya, működése. Hiszen ezek archetípusok, energiamintázatok, jelképek, sajátos összecsengése élettörténetünknek és biológiai természetünknek.

Gyakorlati példákon keresztül mutatja be, miként károsodnak szerveink a traumák emléknyomaiból, a fájdalmakból, a félelmekből, a nehéz indulatokból. A hivatást érintő frusztrációk a hasnyálmirigyet károsítják, a szomorúság és depresszió megmásítja kémiai folyamatainkat, a negatív rögeszmék felőrlik erőinket, de talán a legmarkánsabb, fekete lyukként beszippantó örvény a félelem, amelyben szinte teljesen összezúzódhatunk.

A gyógyulás és öngyógyászat kapcsán nyomatékosan hangsúlyozza, mennyire fontos aktívan részt vennünk, belső erőink mozgósításával, életrekeltésével gyógyulásunk sikere érdekében. Mert a gyógyulás nem kívülről jön és nem passzív esemény.

A csodák energia mezeje felé is meg kell nyitnunk magunkat, hogy azok elérhessenek bennünket, mint például a szinkronicitás élménye.

A betegségek döntő többsége mögött a csakrák energia vesztesége, megromlott működése áll.

Az isteni rend olyan erőt képvisel, amely mindenkor az egyensúly helyreállítását segíti belső és külső életünkben.

Valóban új modell és szemlélet a keresztény szakramentumok analógiája a csakrákkal, a keresztelés, az áldozás, a konfirmáció, a házasság, a gyónás, a felszentelés és az utolsó kenet. Csak érdekességképpen ragadjuk ki a torok csakra és a gyónás analógiáját. Ez a kommunikáció torokközpontja, az igazmondásé, az őszinteségé, amelynek révén nem nyel el bennünket a hazugság, a manipuláció, a rágalmazás, a rosszindulatú kritika negatív energiamezeje. Az igaz beszéd nyitja meg a csodák szféráját, a hit és a szeretet fontos segítő ebben.

A mai hitetlen világban sokan odamennek a „csodakúthoz”, mégsem isznak belőle.

C. Myss írása ébresztő jellegű.

Lőrinc Ibolya – Pap Gábor:
JÁNOS VITÉZ ÉS A TAROT

Örökség Könyvműhely 1998.

Minden mese beavatási történet, világosan kirajzolódó dramaturgiai rituáléval, csodaelemekkel és a „királyság elnyerésével”, próbatételekkel és egyéb epizódokkal. Nem kivétel ez alól Petőfi Sándor remekműve sem. De Pap Gábor a megszokottnál rangosabb és mélyebb elemzést nyújt, amikor a történetet a tarot lapok analógiájában vizsgálja, a nagy arkánum 22 lapja alapján. Ám Petőfi műve, hogy miként lesz Kukorica Jancsiból János vitéz és Tündérország királya, 27 fejezetben íródott. Így Pap Gábor elemzése 3-3 fejezetenként rendeződik egyrészt egy-egy bolygó alá, másrészt közéjük iktatódik a 0. vagy 22. lap, a Bolond, vagy Vándor néven ismeretes kép, ily módon illeszkedik a 27 fejezet a 22 laphoz.

Lőrinc Ibolya az az 1993-94-es tanévben az 5. osztályban ebben a szellemiségben tanította a János vitézt, és vallomása alapján a gyerekeket mélyen átjárta a nem teljesen kézenfekvő és hétköznapi gondolkodás számára cseppet sem nyilvánvaló szempont rendszer, amelyben még az úgynevezett rózsakeresztes beavatás gondolata is felbukkan annak kapcsán, hogy Iluska a sírján nőtt rózsából kel életre az élet vizének tavában, amikor azt János vitéz oda bedobja.

Nem feledkezhetünk meg ’Az apostol” című írásról sem, amely szintén maga a szerző, üstökös sorsával, 25 évének hihetetlen elhivatottságával. Ámbár Petőfi Sándor szerető családi körben nevelkedett és nem kukoricaföldön találták őt, vagy küszöbre kitéve, a magasságokat tekintve, ahová a nemzeti érzülete és a szabadságvágya repítette, szakrális vonatkozásokat súrol.

A falu két árvája, a kemény mostohákkal, próbatételek és kísértések során elszakad egymástól, de a hűség köteléke újból összevezérli őket. A „pásztorok királya” beleszeret Iluskába, aki a patakban mossa a ruhákat. Az első csóknál belefeledkeznek a szerelembe, Jancsi nyája elszéled, Iluskát a gonosz mostoha szidalmazza, gyötri. Jancsi világgá megy, mert gazdája fel akarja nyársalni az elbitangolt nyáj miatt. Elbúcsúzik Iluskájától, miután a szokott furulyaszóval felébreszti őt és nekiindul az ismeretlen világnak.

A VII. lappal, a Diadalszekérrel indul az elemzés. Az első hét lap, a Mágussal kezdődően a 20. fejezettől indul, vagyis a Diadalszekérrel zárul Pap Gábor Tarot eszmefuttatása.

Jancsinak a kísértések és próbatételek folytán természetesen több ízben is meg kell küzdenie a gonosz erőkkel. Ilyen például a zsiványok tanyájának a felgyújtása, ahonnan a lopott kincseket nem viszi el, a török basa kettéhasítása, az óriás kővel való leterítése, vagy Tündérország kapuőreinek a leterítése a medvék, oroszlánok és a sárkány képében. Az óriások királyának homlokon találása a kővel, amelynek a megevésére akarja kényszeríteni, kísértetiesen hasonlít a Dávid – Góliát történethez. A „harmadik szem” eltalálása magának a hősnek is szemléletváltást hoz, bátrabb, bölcsebb, céltudatosabb lesz. Ugyanúgy nem fogadja el a francia királyságot, mint a francia királylányt a hálás francia királytól, csak az új nevet: Kukorica Jancsiból János vitéz lett. Az óriásoktól pedig csodasípot kap, amelynek szavára mindenkor és mindenhol segítségére sietnek „jobbágyai”. Így tud átkelni az Óperenciás tengeren, amely saját erőből nem lenne lehetséges.

Mindezekhez persze önzetlen cselekedetek is kellenek. Például kisegíti a cserepes ember sárba ragadt szekerét.

Hatalmas veszteségeket is el kell viselnie. Egyfelől minden a teljesen ismeretlen szülőkkel kezdődik, akik a kukoricaföldre csempészik csecsemő korában. Nevelő anyja nagyon jó hozzá, de őt is elveszti. Gazdája kevésbé szeretetteljes. Iluskájától is elszakad, sőt, Iluska meg is hal. Ezek az érzelmi veszteségek. De persze van még a mérhetetlen szegénység, a teljes nincstelenség, amely azonban erkölcsi erővel párosul. Például a zsiványok vérrel szerzett pénze nem kell neki. Viszont a francia királytól kapott zsák kincs a tengerbe vész a viharban, de ezt is szemrebbenés nélkül veszi tudomásul. Örül annak, hogy egy felhőbe kapaszkodva száraz földre jut a háborgó óceánból.

Az első ízben 1845-ben megjelent mese számtalan kiadást ért meg, eredetiségéből, frissességéből mit sem veszítve.

Pap Gábor spirituális elemzése még maradandóbbá teszi.

v. Vesztergám Miklós:
AZ ELSŐ LÉPCSŐFOK A SZENT KORONA TANHOZ

„EBBEN A KIS ISMERETTERJESZTŐ KÖNYVBEN SZERETNÉM BEMUTATNI ÖNÖKNEK AZT A KÉRDÉSKÖRT, AHOGY AZ ŐSEINK LELKÉBE VLT MEGÍRVA.”

Miként a gyönyörűen tárogatózó Vesztergám Miklós előhívta lelkéből az ősmagyar tudást, történelmet, sorsfeladatot, oly módon az Olvasó lelkében is megelevenedhetnek azok a morális erők, amelyek túlmutatnak a magyar vonatkozásokon, és az egész emberiség üdvtörténetét érintik.

Vesztergám Miklós nem akadémiai kutató, de meggyőző tárgyilagossággal látja egybe a magyar történelmi vonulatot Attilával, Mátyás királlyal, a Rákóczi szabadságharccal, az 1848-as forradalmon és szabadságharcon keresztül a világháborúig, Trianonig és az 56-os eseményeket követő kommunista diktatúráig, a jelenlegi EU- és NATO - tagság problémakörét is beleértve, a maga komplettségében. Mindezt nem siránkozó és önsajnáló hangvételben, hanem a
mag-magyarságba vetett töretlen hit lendületében és szárnyalásában.

Súlyos igazságokat fogalmaz meg lefegyverző őszinteséggel és azzal a bizonyossággal, hogy a katasztrófákat követően a magyarságnak oroszlánrész jut az új kultúra megteremtésében az isteni szentség jegyében, amelyet a Szent Korona jelképez.

A szentségnek összrendező ereje van. Ez túlemeli az embert a részletekben való megfeneklettségen.

A finnugor származásunk nem is csupán. egy részigazság, de egyenesen tévtan. Sajnálatos, hogy az MTA ma is ezt vallja „hivatalosan”. Széchenyi Istvánt is felháborította ez a „magyartalanítás”, amely elválasztva bennünket igazi gyökereinktől, a sumírtól, amely különböző korokban, területeken, más-más néven létezett, szkíta, szittya, hun, türk, avar. A jogfolytonosságot a nyelv, a szokások, a kultúra, a műveltség jelzi és tartalmazza.

A sumir agyagtáblák tanúsága szerint eleink az Egyetlen Őskinyilatkoztatás alapján álltak, és őrizték a szent hagyományt nemzedékről nemzedékre. Az államalapító Szent István király ezt folytatta, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy mentette át a keresztény vallás felvételével. Amikor pedig fia halálakor látván, hogy utóda nincs, a koronát és az országot Nagyboldogasszonynak ajánlotta, így lett országunk Regnum Mariánum.

Az uralkodás szentségét már Krisztus keresztre feszítése nem értették sokan, mint ahogyan a Királyok Királyának áldozathalálát és feltámadását sem. Az intézményesült egyházban, a liturgiákban nem mindenkor hat élő erővel az életszentség. a „SACRA” szó ezt az isteni hatóerőt fejezi ki, a koronába ezt foglalták be annak készítői:

• az arányaiban,
• az aranyból, drágakövekből, gyöngyökből, tűzzománcból készített részeinek jelképeivel,
• a csillagászati ismeretek foglalatával
• szerkezetével,
• egész építményének szakrális geometriájával.

Vesztergám Miklós a királyi, a demokratikus és keresztény elvek taglalása után olyan alapvető fogalmakat elemez, mint a nemzet, a nép, a társadalom, a haza, a jog, az alaptörvény. Főleg a jog szentségével kapcsolatos fejtegetései hiány pótló ismeretek, amelyekre a jogrelativizmus zsákutcájában tévelygő jogászainknak igen nagy szüksége van.

A társadalmi keresztmetszetben kifejti a szerző a családok szétrombolásának, a generációk szétválasztásának, a gondolkodás szabadságától megfosztott emberek félelmeinek romboló hatását, amely végül is oda vezet, hogy tagadják az isteni rendet, hiszen eleve Istenben sem hisznek. Mindehhez társul az az önismeret hiánya, egy sajátságos egovezéreltség, az általános felelőtlenség valamint a tévtanok arzenálja.

A hajdanvolt táltosok már nem élnek közöttünk fizikai szinten, Krisztust is megfeszítették. Szükség van hát a saját tapasztalatokra a káprázatok világából való kijutáshoz.

Ehhez a magyar mag-nép korona tana, amely a lelkekbe íródott, kezd kihallatszódni.

Szele György: EGY SZÉCHENYI VARÁZSA
Püski Kiadó 2016.

ISTEN TERVEI
„HITTEM A GONDVISELÉSBEN, HOGY ISTENNEK TERVE VAN VELEM, HISZ MÁR NÉGYSZER MENTETT MEG:”

Szemérmesen feltárulkozó történetet kap kézbe az Olvasó Szele György tollából, életének első 28 évéről. Korhű történelmi regénye az elmúlt esztendőben Amerikában nagy sikert aratott, From Hungary With Love címen. Korhű, hiszen a második világháborúban a most 88 éves szerző 16 éves volt, 28 éves korában pedig a forradalom kapcsán elhagyni kényszerült családját, egy hosszú, lidércnyomásos periódus után. Lévén, hogy az „uralkodó osztályhoz” való családi múlt miatt vagyonelkobzás, kitelepítés, folytonos ÁVO megfigyelés volt az osztályrésze. Orvosként még azt is meg kellett élnie, hogy az is megfigyelés tárgya volt, hogy a forradalom alatt minden sebesültet elláttak-e, vagy az osztályidegeneket veszni hagyták volna.

Ám, miként a cím is sejteti, mélyebb gyökérű hazafias szeretetről van szó, mint puszta nosztalgia, vagy önsajnálat. A mélységes magyarságához való kötődés ötvöződik a tántoríthatatlan istenhittel és az orvosi hivatás áldozatos segíteni akarásával. Szaggatott életpályán, a letartóztatások, internálások, hadifogságok, börtönök, menekülések epizódjaiban mindig megjelenik a CSODA, az isteni hatalom működése, amely tovább görgeti a történetet egyfajta tanúbizonyság irányába az emberségről, a magyarságról, a Teremtőről.

Még mélyebb történelmi múlt bukkan elő életében azáltal, hogy mátkája Széchenyi felmenőkkel áldott, a „legnagyobb magyar” leszármazottja. Emiatt nemcsak a nevét kellett átírnia, hogy az ne irritálja a proletár uraskodókat, hanem természetesen a továbbtanulását is ellehetetlenítették. Még munkát is nehezen kap, a családot kitelepítik. Budapesten, egy peremkerületben dolgozik egy szövőgyárban. Hétgyermekes család tagja, kis fizetéséből a Somogyba kitelepített családját is támogatnia kell. Történetük akár egy szép szerelmi história is lehetne, nagy távollétekkel és csodálatos újra találkozásokkal és egy medikus bállal a Gellért Szállóban. De dominálóbb a szépség mellett a drámai próbatételek sorozata, amelyeken át kell esniük, a folytonos megfigyelés alatt. Ám a tűrés, a kitartás, a nemes hűség meghozza gyümölcsét. Lia röntgenasszisztens lesz, és „véletlenül” éppen abba a kórházba kerül, ahol György sebész.

Valójában a történelmi viharokról szól ez a 28 év. Három fejezetben írja le Budapest ostromát, amelyet a gladiátorok és barbárok közötti ütközetnek mond a nácizmus és kommunizmus összecsapásában, a német-orosz szembenállásban – hazánk rovására –. Mindez talán csak egy hívórím az 56-os forradalomra, amelynek idején a „nagyhatalmak” a szuezi krízissel voltak elfoglalva, és Magyarország elvéreztetése nem tűnt számottevő tényezőnek.

Drámai, és mindenképpen Isten ujja, ahogyan újólag fel- felbukkannak a gyermekkori szereplők az események forgatagában, akit bújtattak, aki megmentette őket, aki kommunista lett, majd kiábrándult, és sorolhatnánk a változatokat ebben az isteni tervben.

Végül Lia hamarabb disszidál, mint György, mivel egy újság címlapjára került a zendülés idején. Csodával határos módon csak Amerikában találnak újfent egymásra, Bécsben nem találkoznak.

Ötgyermekes család lesznek, ma már 13 unokával.

Mindeme politikai lidércnyomásban és történelmi szétforgácsolódásban megőrzik hitüket:

• a gyűlölet nem vezet sehová,
• a szeretet útját kell keresni!

Bíró Lajos: MAGYAR MÁGIA
Magyar Ház Könyvek

„A „HOMO MÁGUS” ESZMÉNYE AZ ÖNMAGÁT FELSZABADÍTÓ EMBER, AKINEK AZ IGAZSÁG ÉS A SZERETET A LEGFONTOSABB.”

Az 1961-ben született szerző 14 néprajzi tanulmányát kapja kezébe az Olvasó ebben a kötetben, hatalmas áthidalásként a világot leigázni akaró eltévelyedett ember saját magától és a magasabb létszféráktól való elszakadtságának megszüntetésére. Mert az extravertált, materialista, kapzsi „modern” ember IRÁNYULTSÁGA igen komoly világromboló tényező, amely saját üdvének is eljátszása egyben.

Rögtön az első tanulmányban ízelítőt kapunk a mágia szó MAG eredetéről:

• miként az egész magyarság is mag-nép,
• a mágus is a valódi hitet, a szellemiség megtestesítőjét, a magasabb létdimenzió felé való irányultságot jelenti,
• a magban rejlő potenciális teljesség analógiájában.

A mágia tehát valóban „mozgató erő”, és minden időben jelezték a kétfajta irányultságot a lefelé és felfelé, illetve a fekete és fehér jelzővel.

Bíró Lajos írása a fehér mágiáról szól, amelyet hétköznapi tudattal csodának is hívunk olykor. A tarot kezdő lapja, a lemniszkusz kalapot viselő Mágus, előtte a napasztallal, maga is alap, az A betű (alfa) a kiindulás, ahová vissza kell térnünk,

• a saját szívünkhez
• isteni örökségünkhez,
• a végtelenséghez.

Ehhez a természetfeletti világhoz természetfeletti képességekkel lehet eljutni, ez a mágia. A szerző utal a magyar nyelv ősi bölcsességére, amely őrzi ezt az istenséggel való kapcsolatot, mint alvó szikrát, amely időnként lángra lobban.

Mélyreható elemzést nyújt a keresztről, mégpedig az egyenlőszárú, és nem a kivégző keresztről, mint a nemzés és teremtés isteni ősrendjéről:

• a vízszintes női,
• és a függőleges férfi erőt jelképező szárról,
• ez a metszés, egyesülés, a szövés alap momentuma,
• a fonalak vízszintes vonulatát a függőleges fonalak kereszt alakban szővik át.

A mai szexuális elszabadultságban különösen fontos jelzés lehet a szerelem eme misztikumára való emlékeztetés, amely a tanulmányok más darabjaiban is megtalálható:

• például a tűzgyújtásnál a vízszintesen elhelyezett puhafa vágatában, vagy repedésében a keményfával csiholt hő adja a tüzet,
• a keresztút, mint térbeli pont, jól jelképezi a 4 égtájat, de a túlvilági áttörést is.

A világok közötti átjárhatóság a mágia legfontosabb témája:

• a dél és az éjfél RÉS AZ IDŐN,
• miként a hajnal és az alkony is a világok közötti hasadékot jelképezi,
• az időn kívüliség pillanatait.

Maga az esztendő, a SZENT ÉV is valamiféle varázskörnek mondható azáltal, hogy a Nap (=Isten) körútja. Összefüggésbe hozza a mérhető és mérhetetlen időt az év 365 napjával és a 12-ősséggel:

• a 12 hónap mértékegység lett a zodiákus csillagjegy rendszerében,
• mint a teljesség, az egység, vagyis az EGY.

A MAG által őrzött és összesűrített lényeg és titok sokrétű kifejtését találjuk Bíró Lajos írásában. Ilyen magának a lényegnek, mint középpontnak a megvilágítása, vagy a szemről írottak, amelyek nemcsak a látás szervét érintik, a fénylő fényhozót, hanem a gabonaszemet és a női szeméremtestet is. Mert a magból támad az élet, vagyis az élet a lélekhordozó. Nem véletlen, hogy a magyar mesékben a búza, az árpa, a köles, a zab kiemelkedő jelentőségű. Égitestekből származónak tartják azokat, amelyek a hősöknek rendkívüli erőt kölcsönöznek. Például a Babszem Jankó történetében.

Az ácsolt ládák védőszellemeket és szakrális tárgyakat tartalmaznak. A koporsó is, amely az ősök csontjait őrzi.

Olvashatunk a Luca szék eredetéről, amely a téli napforduló varázsszéke. Láthatóvá teszi a készítőjét. A 3*3 részből faragott szék 9 eleme más és más fákból készül, és csillag alakban rajzolja ki az egészet. A kilencességen túlmenően a lelki-szellemi utazást segítő nők a tizenkettősíéggel is összefüggésben vannak:

• december 13-25 közötti 12 nap magába sűríti a következő év 12 hónapját,
• egyben ki is tágítva az időt egy egész évre, a Napisten útján.

A tűz szentsége nyomán az ősi napvalláshoz jutunk. Az égitest és a földi tűz összefügg. Maga a villám is HÍD az ég és föld között. Mikrokozmoszunk szent közepe a szívünk.

A tűz a halhatatlanság jelképe is.

A meztelenség paradicsomi állapota az isteni őseredetre utal., egyben jelzi a kendőzetlen, őszinte viselkedést is.

Az utolsó fejezet a Nap asztala, amelyben, amelyben újra megismerhetjük a 365 lábú templomi aztalt, a napabroszt, az úrasztalt.

Kimeríthetetlen információ Bíró Lajos könyve.

Blaine Harden: MENEKÜLÉS A 14-es TÁBORBÓL
HVG könyvek 2013

„A LÁGERBEN VALÓ SZÜLETÉS AZONBAN AZZAL AZ ELŐNNYEL JÁR, HOGY A RABNAK NINCSENEK ELVÁRÁSAI.”

Nem játszhatjuk meg az előkelő idegent, amikor Szim Donghjok Észak-Koreai fiú történetét olvassuk, hogy ugyan, mi közünk ehhez, mert különféle diktatúrákat, embertelen rendszereket és háborúkat mi magunk is bőrünkön tapasztaltunk meg, hiszen Észak-Korea még ma is valamiféle „fekete lyuk” a világtörténelem egén, ahol még ma, a 21. században is elképesztő lágereket, kényszermunkákat tapasztalhatunk.

Természetesen megérteni nehéz, a világ jobbításáért dolgozni pedig igen kis hatékonyságú tett, de a világnak és életünknek most, a 21. századan igenis része ez a tömény borzalom.
Az elektromos kerítéssel körülzárt lágerből kiszabadulni lehetetlen, a szökési kísérletért is kivégzés jár, harmadíziglen a családtagokon is bosszút állnak. Aki a lágerben születik, annak semmiféle okmánya nincs, mégha valamennyi iskolát el is végez, igen kevés fogalma van arról, hogy egyáltalán létezik a lágeren kívüli világ. Bent pedig vasfegyelem van, amelyet a brutális őrök fegyverrel tartanak fenn, megcsonkított testekért, halálra kínzásokért, agyonverésért megtorlás nem jár.

Szim is ebben a lágerben született, 23 évig élt itt, mígnem egy kintről bekerült rabtársától megtudta, hogy „kint” ország van és városok. Fogalma sem volt arról, hogy országuk fővárosa Phenjan. Tizenéves korában elvitték anyja és bátyja kivégzésére, akiket ő árult el több étel reményében, hogy szökni készülnek. Anyjával nem volt jó a kapcsolata, apját alig ismerte, fivére nem jelentett számára semmit. Anyjával az ételért való hadakozás volt a meghatározó. Ha elette anyja elől az ételt, anyja kegyetlenül elnáspángolta. A szeretet, mint olyan, cseppet sem bukkant elő kapcsolatukban. Az árulásért való lelkiismeretfurdalás is csak jóval az események után fogta el kis időre, rémálmok formájában, amikor már Kínában volt Dél-Korea védelme alatt. Ekkor már megkapta az állampolgárságot és autószerelőnek tanult.

A hosszú érzelmetlenség után, amely az első időben jellemezte, és amikor úgy mondta el történetét, mintha nem is ő élte volna meg, később bűntudat és öngyűlölet gyötörte. Attól is tartott, hogy apján bosszút állnak a szökése miatt. Kínjait fokozta, hogy társa, akivel együtt tervelték ki a szökést, áramütésben meghalt, amikor átmászott a kerítés alatt. Szim az ő testén keresztül jutott a kinti világba,

A betűvetést kukoricacsuhéból készített papíron tanulta meg. Ceruzája elszenesedett fadarab volt.
Volt rab, spicli, tolvaj, szökevény.
Amikor megérlelődött benne, hogy a lágert otthagyja, valami különös véletlensorozat révén kikötött Kínában, mígnem egy újságíró, aki a jelen könyv szerzője, elirányította, milyen jogok illetik meg őt, mint koreai állampolgárt.
A könyv bestseller lett, csaknem húsz nyelvre fordították le, napilapok, rádiók, televíziós műsorok keresték a világ minden tájáról.
Szim maga is belekezdett. memoárjának írásába.
Különösebb életterve nincs.

Azzal sikerült túllépnie élete első 23 évének minden képzeletet felülmúló nyomorán, hogy őszintén elmondta az Észak-Koreai politikai foglyok lágeréből való szabadulását. Ebben a szabadulásban egyedülálló a világon. Mert onnan még soha senki nem szabadult ki előtte.

Bíró Lajos: A BOR ÉS A SZŐLŐ ŐSI TITKAI
Fríg Kiadó 2015. 

„A SZŐLŐ A NAP-LOGOSZ NÖVÉNYI HORDOZÓJA.”

A szőlőműveléshez fűződő borkultusz nyomán nem túlzás a szőlőt szent növénynek, – azaz a Nappal és Fénnyel kapcsolatban állónak – mintegy az Aranykorszaktól ránk maradt égi ajándéknak tartani.
A szőlő venyige nem olyan világfa, mint a mesékből ismert szálegyenes égigérő fa, amelyet szekercével másznak meg a hősök. Ám a folyondárszerű szőlőfák között a feljegyzések tanúsága szerint 40-50 méternyit is meghaladó hosszúságút is találhatunk. És hogy az élettel áll analógiában, azt a közös latin „vita” = élet szó is jelzi, amelyből a vitis = szőlő származik.
A Bíró Lajostól megszokott, a magyar nyelv bölcsességét idéző elemzéssel találkozhatunk ebben a könyvében is:

Mindebből láthatjuk a középen elhelyezkedő Napból, hogy ALKÍMIAI ARANYRÓL beszélünk, ha a szőlőfát tanulmányozzuk, paradicsomi gyümölcsről, amelyből a mennyei ambrózia készül:

• a szél a szellemiség hordozója,
• a szőlőistennő, a Magna Mater, az életet a világra szülő ősanya,
• a szó, a beszéd, a tudás, a bölcsesség kifejezője, hordozója,
• aranyszál szövedéke pedig a hagyományt őrzi.

A „szó” és „sző” oly módon függ össze, mint a szív és a száj:
Ptah isten a szájával teremtő az egyiptomi mítoszban.
A szőlőszem vize, fénye és magva – amelyet fénymagnak, csillagnak mondhatunk- együttesen teszik a belőle készült bort a fény, a tisztaság és bölcsesség italává. Természetesen az örömteli mámorra gondolunk, és nem a destruktív, részeg tébolyra.
Kell szólnunk a szőlőfürt szőlőszemeiről is:

• a szem, mint a látás szerve, szoláris természetű a szívvel egyetemben,
• mindkét szervünk az Oroszlán jelbe tartozik,
• a szőlőfürt ugyanúgy szemekből áll, mint a gabona kalász,
• amely szintén naptermészetű.

A Boristenről fennmaradt legendák közül egy azt őrzi, hogy amikor őt szétszaggatták és elégették, a szíve nem hamvadt el, teste hamujából pedig a szőlőtőke hajtott ki.
Eme alkímiai gondolatfűzés kapcsán mondhatjuk a szőlőt a Nap-Logosz növényi hordozójának.
Hasonló mélyenszántó fejtegetést olvashatunk Bíró Lajos könyvében a BOR-ról, a tűzitalról, a vérrel való analógiájáról és a „forr” szóval való összefüggéséről. A magyar nyelvben a B, V, F, P hangokkal képzett szóbokrok tág horizontú jelentéstartalmat adnak:

B: bor
V: vér, ver = férfi, a virtus és virul szó gyökere,
F: forr
P: pír, pörköl, pezseg, parázs
szavak ugyanazt a forrongást fejezik ki, mint az erjedő ital alkímiája.

Dionüszoszról sok legenda maradt fenn:

• szent fája a mandulafenyő, a Fény Fája,
• thyrsosa hegyébe fenyőtobozt illesztett,
• a borostyán = Boristen,
• ez a „létfa” borostyánnal volt befuttatva,
• varázspálcának is mondjuk thyrsosát, amely az örökzöld borostyán miatt termő világfa is,
• szívalakú levele a szívből való újjászületést fejezi ki.

Dionüszosz szívét ANIMUS MUNDINAK írja le a hagyomány.
Ő az extázis istene, aki a mámorral az idő-, a sors és a test kötelékeiből szakította ki magát a szaturnáliák ünnepén.
Ez az örökkévalóság ihlete az életidönkben.

Természetesen nem hiányozhatnak Bíró Lajos könyvéből a magyarságra való utalások sem, sumir eredetünk kapcsán. Mert őseink nem birodalmi terjeszkedéssel foglalkoztak, hanem a szellemiség megélésével a mindennapokban, a mindennapi életvitelben.
Kitér a Tokaji és Gellérthegyi – régebben Kelenhegyi – borászati múltunkra, utalva a magyarok mag-népiségére, azaz az Éggel való kapcsolatára.

A mi népünk is a Nap – Logosz megtestesítője.

Bíró Lajos: TÁLTOSOK KÖNYVE
Fríg Kiadó

… Útjára bocsátom a szellemi „palackba zárt üzenetet”,
hátha rátalál majd azokra, akiknek fontos lesz.

Extravertált és deszakralizálódott világunkban különösen fontos a lelkekben kódolt ősi ismeretek előhívása, mégha az anakronisztikusnak is tűnhet, mint például táltosokról beszélni a 21. században. De jobb, ha tudjuk, hogy a szellemiség soha nem avulhat el. Bíró Lajos a szellem embereként idézi meg a táltost, aki pap, orvos, hős, tanító, tudós ember egyszemélyben. Mint rang, hatalmas horderejű a táltosság, akinek megélt tudása nem hírességgel és gazdagsággal társul. Inkább magányos, komor, szegény és meg kell küzdenie a gonoszsággal is. Segítői a tanító madarak, a bagoly és a lúd. A Magasság Fiai ők, akiknek az Útja az Életbe visz, vagyis a fényességbe. A felhőkben járnak ők, beszélgetnek az Istennel. Bár sokan isznak a feledés vizéből, a földön így is minden ember a lelkében hordozza az egész emberiség kultúrkincsét. A magyar nyelv bölcsessége sokat segíthet ezekben a megfejtésekben, mindenek előtt magának a táltos szónak az etimológiájával:

• Thot, a tudós egyiptomi isten nevével kapcsolatos,
• fűződik a titok, a tető, a tűz és a tud jelentésekhez,
• ókori gyökerei a sumir eredetünkhöz vezetnek,
• a tűz révén minden ősvallás napvallás.

Az Ég küldöttei ők, akiknek fölös csont jelzi táltosságát, például 6. ujj. Földi nőktől születnek, csodás foganással, és égi tulajdonságaik hamar kiütköznek a bölcsességben, a jövőbelátásban, a gondolatolvasásában, az égi jelek értésében, a gyógyító erőben.

Miként a tudásuk is égi eredetű, szent tárgyaik is csodaelemeket tartalmaznak:

• kardjuk a földből kiáll, mint Attiláé, és magától csatolódik a derekukra,
• fájuk világfa, a bölcsesség fája, a mesék égig érő fája,
• táltos lova volt a magyar történelemben Koppánynak, Szent Lászlónak, Mátyás királynak, II. Rákóczi Ferencnek,
• botjuk varázserejű és a Napot jelképezi,
• bűvös kantárjuk a „kentaur” szó gyökere.

A magyar történelemben Szent László a táltoskirály, és 7 táltosvezér vigyázza a magyarságot. A táltosok a szent hetesség őrzői is egyben.

A magyar hitvilág a Tejutat a Tündérek Útjának nevezi, ezen járt Csaba királyfi, a székelyek megváltója. A zodiákus két pontján kapu nyílik a Tejút felé:

• a Bika – Ikrek és a Skorpió – Nyilas vonalában, ahol a Tejút a Nappályát metszi,
• a kapu megnyílásához bolygók együtt állása is kell, ez az újhold ideje, amikor a Nap és a Hold együtt állásban van és a Vénusz is ott tartózkodik.

Mesében ezt az „útkereszteződést” a réz-, ezüst- és aranyhídon való átjutásban rajzolták meg. Az év időpontjai közül a nyári és téli napforduló ideje ez, vagy a Pünkösd, ha az Ikrek jegyébe esik.

Van még egy fontos kérdés, amelyet Bíró Lajos is érint, ez pedig az ősvallásunk – talán látszólagos, vagy éppen valóságos – háttérbe szorulása Szent István államalapítása és a keresztény vallás felvétele kapcsán. Koppány vértanú halálát nehéz a helyére tenni. Az is tény, hogy István király halálát igen nagy anarchia követte. De ne nélkülözzünk egy rálátást, egy magasabb szempontot, amely az államalapítás és a keresztény Európához való csatlakozásban minden bizonnyal AZ IDŐK SZAVA volt, amelyet királyunk helyesen értelmezett. A tudatos és tudattalan lélekműködés harcát láthatjuk ebben is, amikor a letelepedés, az időszámítás és más hangvételű istenhit lett az uralkodó, mint ami a táltoskirályok idejében volt megszokott.

Ebben a kérdésben is a szellem nehéz útját kell látnunk a megnyilvánult világban.

Klaus Werner / Hans Weiss: MÁRKACÉGEK FEKETEKÖNXVE
Art Nouveau Kiadó

„EZREK HALTAK MEG A KOLTÁNÉRCÉRT, AMELY HOZZÁJÁRULT AFRIKA  „ELSŐ VILÁGHÁBORÚJÁNAK” FINANSZÍROZÁSÁHOZ”.

Ha valaki szívesen megnyitja pénztárcáját, hogy igényes vásárlóként márkás termékhez jusson a világpiacon, ajánlatos elolvasnia ezt a „feketekönyvet”, hogy teljesebb képe legyen a profitorientált gondolkodás gátlástalan túlkapásairól. Megtudhatja, miként vesznek részt a nemzetközi konszernek a fegyverkereskedelemben, a környezetszennyezésben, az állatkínzásban, az emberi jogok megsértésében. Megértheti azt a globális összefüggésrendszert, amely az élelmiszergyártásban, ruházati-, elektronikai-, gyógyszeripari területek, valamint az üzemanyag előállítása és a banki szféra között fennáll, a WHO, az IMF és a Világbank intézményi szövetségével. A felszínen olykor mindenféle jobbító és humanitáriusnak tűnő cselekedetek mögött azonban a szociológiai és ökológiai felelősség teljes hiánya és az egyre gyengülő politikai kontroll tapasztalható. Egyidejűleg van a világon gyermekvédő UNICEF, és olyan gyermekmunka, amely már az ipari forradalom idején is megbotránkoztatást keltett a fizetési anomáliák és a túl hosszú munkaidő miatt.

A címben idézett koltánháború az elektronikai ipar mobiltelefonjával kapcsolatos. Kongó a világ egyik ásványkincsekben leggazdagabb országa: arany, ezüst, gyémánt, kőolaj, réz, kobalt és tantál található ott igen nagy mennyiségben. Ez utóbbi magas forráspontja, rendkívüli tömörsége, rozsda- és savállósága miatt kiválóan alkalmas a mobiltelefonok elektrolit – kondenzátorainak készítésére. Ezt nevezik Kongóban „koltánnak” Természetesen fegyverek és atomarzenálok gyártására is kiválóan megfelel. A világtermelés 1/5-e Kongóból származik, ahol a tantált a kolton nevű ércből nyerik. A bányák feletti ellenőrzésért vívott harcban kétes csatornákon jut a fém a piacra. Az elszállító repülők a visszaúton fegyvereket hoznak a bennszülötteknek. A hadsereg védi az intézményeket és személyeket, akik az ércet bányásztatják, ők pedig megosztják a nyereségeket a hadsereggel, amelynek a fegyverforgalma is megoldott ily módon. A mobiltelefon piac növekedése a tantál nyersanyag árát az égbe emelte. Úgyhogy semmi akadálya az álcázott kutatásoknak, virtuális kereskedelmi börzéknek, amelyen a háborús ellenfelek kiváló üzleti partnerek lehetnek.

Pontos képet kapunk a két szerző könyvéből

• a gyógyszeripari tesztelések visszaéléseiről, amelyekben olykor embereken kísérleteznek, az eredményeket meghamisítják, a mellékhatásokat eltitkolják,
• a textiliparban alkalmazott embertelen versenyről, amely megszabja egy-egy ing, vagy farmer előállításának percnyi időtartamát, azaz a napi teljesítményt, amelyet, ha alul múl, éjjeli munkával kell pótolnia, esetleg a napi éhbére is elvész,
• az élelmiszeripar génmanipulációiról,
• a helyi gazdák tönkretételéről a távoli cikkek árusítása miatt,
• főleg a „fekete arany ”profitérdekeltségeiről, amelyek folyamatában az üzemanyaggyártó cégek háborúkat finanszíroznak, bérgyilkosokat fizetnek és egész területeket tehetnek ipari sivataggá,
• idéznek egy 17 évig tartó argentin pert, amelyet egy újságíró indított az állam ellen abban a témában, hogy a hazájában 1976-83 közötti katonai diktatúra során adósodott el az országuk, miközben a diktátorok meggazdagodtak a külföldi hitelekből, amelyet a lakossággal akarnak megfizettetni. A per ugyan nyert, de az újságíró időközben meghalt.
• Könyvük másik fele a céges portrék gyűjteménye.
• Hasznos könyvet kap kezébe az olvasó, ha úgy véli, hogy a „márkák” igazi értékeket fémjeleznek.
• Bepillantást nyerhetünk a mennyiségi burjánzásba a reklámtevékenységek kapcsán, az igazi minőség kiválósága helyett.
• Ez a boszorkánykonyhába való bepillantás pedig akár valamiféle erkölcsi szegénységi bizonyítványnak is értékelhető.

Dr. Máté Gábor: A TEST LÁZADÁSA 

PSZICHONEUROIMMUNENDOKRINOLÓGIA

 HIPOTALAMUSZ – AGYALAPI MIRIGY –
                 MELLÉKVESE TENGELY

Jó tollú, orvos író jelentős könyvét kapja kezébe az Olvasó. A Kanadában élő, magyar származású orvos nem általánosságban ír a pszichoszomatikáról, hanem jól körül határolja az érzelmi kompetencia és inkompetencia autoimmun betegségeket kiváltó szerepét. Olyanokét, mint a sclerosis multiplex, a sokízületi gyulladás, Behtyerew kór, AIDS, Crohn betegség, Raynaud-betegség, bőrfarkas, Arzheimer kór, cukorbetegség, scleroderma, hogy csak a főbbeket említsük.

Selye Jánosnak (1907-82), a „XX. század reneszánsz emberének” ajánlja könyvét, akinek az Életünk és a stressz című írása Magyarországon 1964-ben jelent meg. Selye stressz gondolatát és elvét fűzi tovább Máté Gábor a sok évtizedes orvosi gyakorlatában szerzett élettörténeti tapasztalatok elemzésével kiegészítve. Szellemesen utal arra, hogy mindaz a sok megfigyelés és publikáció, amely az érzelem szerepére utal a megbetegedésekben és gyógyulásokban, valamiféle „orvosi Bermuda háromszögben” nyomtalanul elsüllyedt, anélkül, hogy hasznosították volna.
Külön érdeme a könyvnek, hogy orvosi megfogalmazásokról úgy képes írni, hogy a művelt laikusok nem hogy nem frusztrálódnak, de egyenesen kedvet kapnak élettörténeteik felgöngyölítéséhez, mégha nem is valamilyen súlyos betegség készteti őket erre.

A gondolatfűzés kiindulópontja az érzelmek elfojtásából keletkező testtől való elidegenedés és megbetegedés. ÉRZELMI KOMPETENCIÁNAK nevezi érzelmeink megélését, adekvát kifejezését, érvényesítését, amely felelősségérzettel párosuk anélkül, hogy önfeláldozó, vagy önsorsrontó élethelyzeteket alakítana ki.

De informatív megközelítését találjuk a STRESSZ fogalmának is, amely lehet külső ágens – elemi csapás, támadás, rossz hír – ezeket nevezzük stresszoroknak, Azt a túlingert, amely vagy menekülésre, vagy megküzdésre, vagy úgynevezett tanult tehetetlenségre sarkall bennünket. Ez utóbbi jelenti a tűrésnek azt a fajta gyakorlatát, amely az érzelmek elfojtásával is párosul. Erre épül az a bizonyos belső stressz, amely krónikussá válva létrehozza a fentiekben említett autoimmun betegségeket. Ilyenkor a szervezet védekező képessége önmaga ellen fordul.

A természetes szükségletek ki nem elégülése is stresszor. A szenvedélybetegségek mélylelki okait itt kell keresnünk.
A stresszor biológiai hatása a mottóban idézett PNI, amely a hormon-, az immunrendszer, a gyomor és bélrendszer mozgósítója.
Az érzelmek elfojtásának a szerző által kitalált rövidítése az RA:

racionalitás és antiemócionalitás faktor.

Az antiemócionalitásnak egyik leggyakoribb formája, amikor nem mondunk nemet, mert attól félünk, hogy elveszítjük mások szimpátiáját, és olyan dolgokat is megteszünk, amelyek egyáltalán nincsenek ínyünkre, esetenként nagyon is megterhelőek. Ennek nyomába még önutálat is járhat, amiért ennyire magunk ellen fordulunk.

Máté Gábor ezt fókuszálva fejti ki könyve címében, hogy amikor mentálisan magunk ellen cselekszünk, végletes esetekben testünk lázad fel, hogy változtassunk a viselkedésünken.
A gyógyászati technikák rohamos térhódítása hajlamos azt a nézetet képviselni, hogy az ember valamiféle „biológiai program”, és a gyógyítások is efféle programszerűségek. Ám az élő szervezet nem program, amely mindig ugyanúgy futna le. Az ember társas / társadalmi lény, kapcsolatokban, kultúrákban létezik, szabad akarata folytán nem lehet biztonsággal kiszámítani és bejósolni, miként cselekszik majd. A kedély, az életöröm, a szeretet, az alkotói talentum, az önmagunkra eszmélés nem programozható. A gyógyulás is a belső miliőben zajlik, az alternatív gyógymódok csupán jelzőtüzek, amelyek ebbe az irányba mutatnak.

Az ember pszichológiai fejlődése igen összetett, a korai szülői kapcsolatok nagyban meghatározzák az utánzás, az azonosulás és ellenazonosulás folyamatát. Ez pedig generációkon keresztül öröklődik és módosul.

Jobb, ha tudjuk, hogy ártatlannak tűnő hazugságok, a csalási titkok komolyan befolyásolják a lelki történéseket, mégpedig kóros irányba. Inkább az őszinteséget,, önmagunk felvállalását, a valóságot kell kultiválnunk az egészséges élet szempontjából. Selye János „adaptációs energiának” nevezi azt a rejtett tartalékunkat, amely a normális életet segíti, tartja fenn.

Az ember test – lélek – szellem részei nem hasíthatók szét, noha az orvosi gyakorlat mára itt Nyugaton nagyonis testcentrikus lett, és a papok már nem gyógyítanak. De a holisztikus szemlélet helyreállíthatja az ősi egységet.

Bíró Lajos: A MAGYAR TÜNDÉRVALLÁS
Angyali Menedék Kiadó 2015.  

Egyedülálló monográfiát kap az Olvasó Bíró Lajos tollából a természetfeletti Fényvilágról, amely csupán jelzéseket küld felénk. Ezeknek a vételére ihletben, látomásokban, álmokban, extázisban a modern, racionális világban is képesek vagyunk. De ez a monográfia szisztematikus áttekintést ad a tündérlényeken keresztül, akik a magyar ősvallásnak is ismert szereplői.

Miként a „tündér” szó etimológiája is híven kifejezi, a tündérek FÉNYLÉNYEK,

• el-és feltűnnek, tünékenyek
• tündökölnek,
• szépségük természetfeletti,
• alakjukat változtatni képesek,
• beavatásunk segítői.

A hirtelen megjelenés, eltűnés és alakváltoztatás alapvető tulajdonságuk.  A „tűnik” egyszerre jelenti a láthatóvá, illetve a láthatatlanná válást. A „tűnődik” szóváltozat pedig az igen fontos lelkiállapot, vagy viselkedés jelzője, amely finomabb, mint a töprengés, a tépelődés, mert csupán minden erőlködés nélkül hangolódig rá a pillanat által adott vonulatra, rezgésre, saját gondolataira, élményeire, amelyek ez esetben harmonizálok és medret szabnak a lelki energiáknak.

A monográfia három témakörben tárja elénk a tündérvallást:

• az első rész a tündérhit forrásairól,
• a második a magyar tündérvallásról,
• a harmadik a tündérmulatság misztériumáról szól.

A kötet végén néhány tündérmeséhez is hozzájutunk, a bőséges szakirodalmi hivatkozás mellett.

Ha ma Aranykorról szólunk, többnyire az időben és térben valami távoli régen volt, letűnt korszakra gondolunk, valamiféle nosztalgiával, mintha az visszahozhatatlan lenne. Valójában azonban az ősi, időszámítás előtti emberiség túlvilágról alkotott képzetéről beszélünk, amelyet a mesék híven őríznek szájhagyomány és írásos formában egyaránt. Ebben a hitben a tündérek csodásan tündöklő égi hírnökök, és a legfontosabb „segítségük”, hogy a csodákra irányítják figyelmünket, ebben a haszonelvű és teljesítménycentrikus modern, elidegenedett, kilúgozott lelkű világunkban és irányultságunkban.

Megidézi a fonás-szövés misztériumának ősi istennőit, akik a szövésben, a fonalak kereszteződésében a nemzés mágikus aktusát, a nemi egyesülés életteremtő folyamatát élik meg ezekben a szakrális műveletekben. Idézi a szerző Boristen mámorát, amely túlemel a kicsinyes, gondba gabalyodottságon. Természetszellemeknek is mondhatjuk a tündéreket, akik mindenütt fellelhetők:

• forrásoknál, hegyekben, fáknál, tavaknál, tengereknél.

Számmisztikai elemek is felbukkannak, például a körtáncokban, amelyeket 12 tündér jár. Ezekben mintegy „kikerekedik” az üzenet, miként minden valódi koreográfiában, megszólalásban, megjelenésben.  A méhek „léleknimfák” a régiek fogalomtárában, mivel ők a gyönyör létrehozói. Táncuk kötődik a Hold-járáshoz, általában a telehold az idejük. Az év vonatkozásában pedig a nyári és a téli napforduló képezi a fontos hasadékot a zodiákuson:

• az Ikrek-rák, illetve a Nyilas-Bak nyit kaput az örökkévalóság és a Föld között,
• Pünkösd és Karácsony kapcsán.

Bőven olvashatunk magyar vonatkozásokról is, Tündér Ilona és a Boldogasszony kapcsán. A magyar népmese kincs kimeríthetetlen az alma gömbölyűségének, az égigérő fa világtengelyének, a csodaszarvas legendájának, a lúd, a hattyú, a galamb alakváltozásainak sokrétű történeteivel. Mindez kiegészül a kristálygömb, az arany-és gyémántpalota, az élet és a halál vize igen tág üzenet horizontjával.

• A harmadik, misztérium részben olvashatunk a táltossággal való kapcsolatról:
• a szétszaggatott, feldarabolt testek összerakásának mágikus aktusáról, amelyek beavatási történetek.

Ennek metaforait mi is megéljük ,életünkben, hiszen részinformációból, töredékekből, felvillanásokból, rejtett lényegekből kell és lehet kiszűrnünk a valóságot, megtalálnunk vezérlő csillagunkat, fonnunk sorsunk szövedékét.

Jó szívvel ajánlom Bíró Lajos monográfiáját az érdeklődő Olvasók figyelmébe.

Jane Goodall: AMÍG ÉLEK, REMÉLEK
Athenaeum Kiadó

„A MISZTIKUS ÖRÖKKÉVALÓSÁGÉRZET VÁRATLANUL NYÍLAL AZ EMBER SZÍVÉBE."

Az 1934-ben született szerző talán legfontosabbnak mondható hitvallása, hogy a természetes világ megőrzésének és tanításának szenteli életét. Kora gyermekségétől elementáris érdeklődéssel fordul a természetes élővilág, az állatok felé. 25 évet töltött Gombében a főemlősök életének kutatásával. Több könyv szerzője, előadásaival a szó szoros értelmében bejárja a világot. Mint írja, a Nagy Szellemben, vagy Teremtőben hisz, abban, hogy az emberek, a Föld, az állatok, a kövek, a vizek, a Nap, a Hold és a csillagok kölcsönösen függnek egymástól.

Ezt a könyvét lelki utazásnak mondja J. Goodall, a gonoszságtól a szeretetig tartó Útnak. Életrajzi adatokat és személyes vallomásokat olvashatunk ebben az életről és reményről szóló írásában, ahol az érthetetlen pusztítást az állatkínzásokból indítja, de közben az emberi társadalomban tapasztalható, főleg a háborús élmények nyomán társadalmi-történelmi panorámát fest. Szellemi zarándoklat ez, amely saját lelki fejlődésének is fontos állomása. Üzenetközvetítőnek mondja magát, akit lelkiismerete hangja vezérelt változatos életében, és hozott össze fontos közéleti emberekkel is. Az erdő békéjét, a hegyek monumentalitását közli másokkal, akik veszik üzenetét. Akik valóban felfigyelnek üzeneteire, az élet szentségére, és arra, hogy az állatok is lelkes lények, élethordozók, azokban rezonanciák, belső felismerések támadnak, egyszóval nyertesek lesznek.

Hiszi azt, hogy nem törvényekkel és rendszabályokkal lehet az emberi viselkedést helyes mederben tartani, hanem a belső tapasztalattal, meggyőződéssel, értékrenddel, amely ellen nem akarunk véteni

A világban valóban rengeteg éhínség, szegénység, betegség, tudatlanság van. Nagymértékben a kegyetlenségek, kapzsiságok, féltékenységek, fanatikus gyűlöletek, a szervezett bűnözés, a fegyverkereskedelem miatt, de a damaszkuszi fordulat is adva van a lelkekben. Mint annak idején Saulban, akiből Pál lett.

Vitathatatlan, hogy a világ tele van ideológiai, etikai, etnikai, területi problémákkal, és nagyon sok emberből hiányzik a becsületesség, az önfegyelem, a bátorság, az élet tisztelete, az együttérzés, a türelem, a diszkréció. A mai gyermekeket a virtuális világ vonzza főként, csaknem tagadják az „igazi” valóság létét. De mindig adódhatnak pillanatok, amelyeket megragadva elindulhat a változás jó irányba. Erre utal a könyv címe: Dum spiro, spero.

A fiatalok szemléletformálódását szolgálják a „Gyökerek és hajtások” néven kidolgozott program, amely szimbolikusan a gyökerek föld feletti terjeszkedésére utal, biztos alapot nyújtván a hajtások föld feletti életéhez. Olyan „kőfalakon” kell a Fény felé törekednie a hajtásoknak, mint a túlnépesedés, az erdők kiirtása, a talaj eróziója, az elsivatagosodás, a szegénység, az éhség, etc. A „hajtások” a reménységet hordozzák. Az áttörésre való képességek és lehetőségek lényeges elemei:

• mindenki számít,
• mindenkinek megvan a maga szerepe,
• mindenki képes változtatni a dolgokon.

1977-ben ENSZ segítséggel létrehozta szervezetét, JGI (Jane Goodall Intézet), amelynek hazánkban is van képviselete.

Környezetvédelmi és humanitárius oktatási programja az óvodától az egyetemig ad példát és lehetőséget, hogy életüket az önös érdekeken túlmenően magasabb vezéreltségnek rendeljék alá.

Sok inspirációt meríthetünk J, Goodall életéből és írásaiból.

Máté Gábor: A SÓVÁRGÁS DÉMONA
Libri Kiadó

„NAGYON KELL VIGYÁZNUNK ARRA, HOGY BELSŐ PROBLÉMÁINK NE VÁLJANAK KORLÁTAINKKÁ.”

Hatalmas tapasztalati anyagot gyűjtött egybe a Kanadában élő, magyar származású orvos a szenvedélybetegségekről, saját magát is munkamániásnak és zenebolondnak tartván. Olyan odaadással bogozza betegei történetét, és olyan felelősséggel gondozza és gyógyítja őket, amelynek mélyén saját érdekeltségnek is kell lennie. Az egyik minden bizonnyal Máté Gábor holokausztban való érintettsége. A másik a fentebb említett zenebolondsága, mint vásárlási, gyűjtési szenvedély. Említi, hogy nyolcezer dollár volt egyéni rekordja, amelyet egyetlen hét alatt könyvekre és lemezekre költött, ez a saját dependens viselkedése. Persze, a saját maga által feltett kérdésre, hogy „ki a főnök, az ember, vagy a viselkedése?” egyértelmű a válasz. Az ő „megszállottsága” nem önpusztító. Szemben a Bowntown Eastside-on gondozott betegeivel, akiknél a kiszámíthatatlanság, az önmaguk aláaknázása, megtetézve sötét szégyennel, nagyon összetett problémát kínál mind a függőknek, mind a velük foglalkozóknak, beleszámítva azt is, hogy csak igen elenyésző mértékben sikerül „megmenteni” őket.

A kérdés, amely nagyon is kézenfekvőnek tűnik, hogy tudniillik a szenvedélybetegség oki tényezője inkább genetikai, vagy környezeti, Máté Gábor könyvében is felmerül, de valójában megválaszolatlan marad. Hiszen magasabb nézőpontból mindenki oda születik, ahová az előző életében kialakított kódja szerint való. A szabad akarat kérdése kisebb szinteken teszi lehetővé a jó és a rossz közötti választásunkat. Ebben a tekintetben a szenvedélybetegek ismert játszmája a „csak még egyszer, utoljára” már csak egy elágazása a régen elfajzott úton való járásnak. Nem rajzolódik ki pontosan, mikor volt még visszafordítható a lejtőn való elindulás. Hiszen minden sóvárgásnál ott lebeg a beteljesülés ígérete, ám a függőség valójában egy FEKETE LYUK, amely elnyeli az oda belépőt. Centripetálisan szippant be és szívja el az erőt ebben a süllyedésben. A betegséggel foglalkozót is könnyen elsodorja, sötét erdőbe viszi titokzatos irracionalitása.

Etimológiailag az ADDIKCIÓ kifejezés az „addicere” = hozzárendel, elkötelez szóból ered.. Pejoratív értelemben az „addictus” olyan származéka, amely a kölcsönét visszafizetni nem tudó személyt jelölte, ami miatt rabszolgamunkára kötelezték hitelezője mellett. Ebben az értelemben bővült a jelentés horizont „a szokás rabja” irányába. A dicere = beszél, szól, mond szóhoz előtagként odaragasztott „ad-„ elöljáróval ma a szenvedélybetegséget jelölik, legyen az dohány-, alkohol-, drog-, szerencsejáték-, vásárlási szenvedély, vagy evéskényszer. Mindegyiket a kielégíthetetlenség, az ingerlékenység, a beteges sóvárgás, rögeszmés kényszeresség jellemzi, amelyre semmiféle racionális magyarázat nincs hatással. Ezekre tagadással és megbántódással reagálnak.

Az agyi működés biokémiai elfajulására sajátságos viselkedészavarok rakódnak. Ily módon  komplex viszonyrendszert neurobiológiai, pszichológiai és szociológiai nézőpontból is lehet kutatni. Természetesen mindezeken kívül politikai, gazdasági és főleg spirituális okok is jelen vannak minden esetben. A kutatások a DOPAMIN kulcsfontosságú szerepén át a sejtekig lehatolnak, ezek az úgynevezett hírvivő sejtek, a sejtinformáció lebonyolítói. Kezdetben az alulmotivált embereknél,
– akiknek dopamin hiányuk van – a kokain kellemes stimulátorként hat. Később ez ördögi körré alakul: a több kokain fogyasztás csökkenti a dopamin receptorokat, ami által még több kokaint kell fogyasztania, hogy az aktiváltság kellemességét megélhess. Ez pedig a természetes kiegyensúlyozódást végképp aláaknázza, mind az agyi, mind a lelki és szellemi működésben.

Az addikció tehát természetellenes állapot.

A szenvedélybetegek általánosságban elutasítják mind az önmagukkal való törődést, mind a mások segítését. Vékony vonal húzódik a hatékony segítés, az önfeláldozás és a megértés között. Kényszeresen ragaszkodnak egy viselkedéshez, amely számukra és környezetükre egyaránt igen negatív következményekkel jár. Ha egyik függőségükből ki is gyógyulnak, hamar lecserélik egy másikkal. Elfutnak a valóság elől. Saját függőségükbe kapaszkodnak.

A probléma elsősorban pszichológiai, de megoldás csak spirituális szinten kínálkozik.

Dr. Bobula Ida: A SUMIR ÖRÖKSÉGÜNK
Angyali Menedék Kiadó 2016.  

Kr. e. 4000 UTÁN KELETKEZETT
A VILÁG ELSŐ MAGAS CIVILIZÁCIÓJA, A SUMIR.

A sumerok virágkora kb. Kr. e. 3000-2000-ig tartott. Ők találták fel a téglából való építkezést, az oszlopsort és a boltívet, a kereket, a kerekes kocsit, a fazekaskorongot, a pecséthengert, az írást, a fémművességet, a szobrászatot. Mezopotámia öntöző rendszere bőséget biztosított a lakosságnak. Fejlett jogrendszerük lehetővé tette a városi életet, politikai szervezettségük igen magas fokú volt. Vallási meggyőződésük a minden teremtett lélekkel való szolidaritás, amely a magasrendű élet alapja és az egyik legfőbb sumér örökség.
Dr. Bobula Ida, emigrációban élő magyar történész hagyatékát kapja kézbe az Olvasó, amely segít rátalálni "örök forrásunkra". Erre a mai zavarodott világban igen nagy szükségünk van.
Ütközik a sumer-magyar nyelvrokonság a finnugor elmélettel. A két tábor közötti opponáló állásfoglalásban a lényeg az isteni rend őrzésében van, amely minden kultúra alapja kell, hogy legyen. Tekintve, hogy a NYELV égi adomány – mégha bábeli nyelvzavart is sikerült ebből létrehoznunk – sumer eredetünket elsősorban a nyelvrokonság őrzi. Az agyagtáblák ékírásain megtalálhatók azok a kategóriák, amelyek a növény- és állattan alapját is képezik. De ugyanígy a matematikai alapműveletek, az algebra, a hosszúság-, súly- és területmérés, a hatvanas alapú számrendszer, a kör 360 fokra való felosztása, valamint a napórákra, az óra 60 percre való tagolása.
A történelem viharai folytán átéltek leigázásokat, emigrációba kényszerültek, szétszóródtak. De a sumer nyelv kultúrszavai fennmaradtak, és a templomvárosok papjai híven őrizték azokat a szentségeket, amelyek lényegében anyagi eszközökkel nem pusztíthatók el, nem semmisíthetők meg. Ezek a papi rendek annak a fejlett hierarchiának az őrzői is, amelyre magyar családnevekben is rábukkanhatunk.
A magasrendű élet titka:

• a szentség,
• a szabadság, az igazság, a becsület kultusza,
• a szépség keresése,
• a természet szeretete,
• az emberek egymás iránti embersége,
• a humor és életöröm.

Ezeket a kincseket őrzi a lélek, mint örökséget, továbbadandó értékeket, mint az élet vizét, füvét és fáját. Ezt őrzik a szavak, a képek, a mondák, a legendák, a címerek, a zászlók, a himnuszok, a versek.
Sok száz szó elemzését adja a szerző, amelyeket kimeríthetetlenül tanulmányozhatunk. Ehelyütt csak a "katonát" idézzük:

• a sumer kad-nak felel meg a KÖT igénk, amely a sorkatonaság kötelékrendszerére utal,
• ezek nem zsoldos katonák, akik pénzért harcolnak, hanem Istenért és a hazáért, nem a garázdálkodásért.

A kötet tartalmazza a szerző verseit is.
Bobula Ida mély mondanivalóját jól tükrözi az ív, amely az ősmúlt kutatása és a költői szárnyalás között húzódik. Hiszen a vers az, amit prózában nem lehet elmondani, miként a tánc a felfokozott mozgás, az ének pedig a mély áhítat. Egy verset is közöl az agyagtáblákról, amely talán egész hitvallásának foglalata lehet:

Országnak országa, törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt a világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, hogy fel sem érheted,
Mint a magas mennyég, szíved mérhetetlen,
Életed gyökere szent és sérthetetlen.
Hegyek, árnyas erdők, hős föld büszke népe,

Ez a te végzeted ősi öröksége:
Erős, gazdag vár vagy, de az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön győzelmes végzeted,
Úr oltára te vagy, emeld fel a fejed!

Haszonnal forgathatja az Olvasó Bobula Ida hagyatékát, a mellélelt bibliográfiát, a sumer-magyar szószedetet.

Dr. Caroline Myss:
MIÉRT NEM GYÓGYULNAK MEG AZ EMBEREK,
HA LEHETNÉNEK EGÉSZSÉGESEK IS?
Mandala Véda Könyvkiadó Bp.

"A PSZICHÉ REJTI MAGÁBAN A FIZIKAI GYÓGYULÁS KULCSÁT."

A problémák tárgykörében a betegségeknek bebiztosított helyük van, főleg annak okán, hogy kevés a maradéktalan gyógyulás, és a halálozások nagy része is többnyire valamilyen betegség. Az külön problémát jelent, hogy leszámítva a pszichiátriai eseteket, fizikai tünetekkel találkozunk és fizikai szinten való gyógyításokkal próbálkozunk: gyógyszerekkel, műtétekkel, fizikoterápiával, etc. Ebben jelent új nézőpontot C. Myss ENERGIAGYÓGYÁSZATRÓL írt könyve, amely nem engedi a témát leragadni az anyag szintjén, hanem az ANYAG – ENERGIA – INFORMÁCIÓ hármasságában vizsgálja azt. Hiszen tudjuk, maga "a" probléma is mindenkor a tudatos és tudattalan lélekműködés ütközete, amikor az energia átalakulás művelete nem jön létre. C. Myss számol a spirituális válság tényével is, amikor a betegségek eredetét kutatja, és természetesen az ellenállásokkal, a felhalmozódott negativitásokkal, amelyek mintegy eltorlaszolják a gyógyulás lehetőségét, mint a hajdanvolt traumákba, lelki sebekbe való begyökerezés, vagy hitünk hiszékenységre való aprópénzre váltásával történő teljes megfeneklés. Rámutat arra, hogy ez a fajta "defektológiának" való elköteleződés – vagyis ha csak a sérülésünk alapján próbáljuk meghatározni magunkat – súlyos energiaveszteség, amely újabb megbetegedések előidézője. Megrekedni a sérüléseinkben nem tévesztendő össze az igazi, az adekvát önkifejezéssel, mert a zászlóként lebegtetett sérülés megköti, befolyásolja a természetes viszonyulást az adott helyzethez. Az önismereti fehér foltok sok önbecsapásnak és mások félrevezetésének forrásai a betegség kérdésének a megértésében, amelynek szerteágazó fizikai, emocionális, pszichológiai, mentális, spirituális és stresszel kapcsolatos összetevői vannak.
Példák sokaságán gyűjti egybe azokat a negatív érzelmi horgokat, amelyek világossá teszik, hogy az esetek döntő részében az érintettek egyformán félnek a betegségtől és a gyógyulástól. A betegségnek ugyanis van egy úgynevezett másodlagos előnye, amelynek révén a figyelmet magunk felé tudjuk fordítani, törődést kapunk másoktól. Ehhez kapcsolódhat az energiavámpírolásnak az a bűntudatkeltéses változata, amely vád, hogy "önző, részvétlen vagy, nem törődsz velem!" , mindkét felet függővé teszi. Szemben a belső, saját forrásból táplálkozó megoldással, amely minden gyógyulás lehetősége is.
Sajnos, a mai köztudatban még nem eléggé terjedt el a SAJÁT FELELŐSSÉG nélkülözhetetlen fontossága. Szívesebben gondolunk arra, hogy gyógyítsanak bennünket, minthogy saját, belső erőinket vessük be.
A kicsit nehezebben megfogható energia megnevezések helyett, - mint prána, életerő, kegyelem, Szentlélek etc. – a CSAKRÁK energetikáját fókuszálja C. Myss. Feltárja az analógiát a kabala életfája, a keresztény hét szentség és a csakrák között.

A szentségek egyenes megfelelői a csakráknak:

a keresztelés, az áldozás, a bérmálás, a házasság, a gyónás, a felszentelődés és az utolsó kenet.

Nem maszatolja el az igazmondás, a helyes beszéd, a jó szándék nélkülözhetetlen fontosságát a helyes életvitel vonatkozásában. Nem szabad feldarálódnunk a vak teljesítmény kényszer ördögi körében, miközben a közösség hasznára kell lennünk. A társadalmi fejlődés folytán eltávolodtunk a hajdanvolt törzsi tudattól, ebben a tágabb térben más szabályok érvényesek.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy lelkünk a testünk palackjába zártan létezik, és a spirituális gyógyulás nem a fizikai gyarapodásunkat szolgálja, hanem a szellemi emelkedésünket.
A PARADOXONOKON keresztül a transzcendens jut egyfajta kifejeződésre. A valódi gyógyulás pedig nem a lineáris időben zajlik, vagyis bármely pillanatban bekövetkezhet.

Hajnal Géza: A GÉRECZ – HAGYATÉK 

45 vers, 14 műfordítás

Szuggesztív hangvételben idézi a vízimérnök Hajnal Géza a mindössze 27 évet élt Gérecz Attila (1929.11.20. - 1956.11.07.) költő életét és szellemi hagyatékát. Több helyütt is utal arra, hogy kutatásai közben nem talált igazi nyugvópontot. Érintettsége nyilvánvaló, hiszen édesapja Gérecz Attilával egy időben volt politikai fogoly a Rákosi éra börtöneiben. Ez a fáradhatatlan kutatómunka részint még élő ismerősök, hozzátartozók felkereséséből, részint levéltári dokumentumok áttanulmányozásából tevődött össze. Az ebben az évben, vagyis 2017-ben tervezett összes versek kiadása talán méltó helyre teszi a magyar irodalomban a vagány költőt, akit többen az 56-os forradalom Petőfijének mondanak.
A hosszú agyonhallgatás és elferdítés után az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját világszerte méltón megünnepelte a magyarság, de, mint történelmi abszurditás, beíródott a lelkekbe és az áldozatok katartktikus hatása a mai zavarodott időkben sem rajzolódik ki a köztudatban teljesen egyértelműen. Sőt, a politikai törésvonalak világszerte hatalmas "földrengésekkel" fenyegetnek.
A három Gérecz-fiú édesapja 1943-ban szívbetegségben meghal. Attila a legkisebb, mindössze 14 éves. Édesanyjuk magára marad velük.
A két idősebb külföldre megy, ott élik életüket.
Attila a középiskolát a Kölcsey Gimnáziumban kezdi, de ős is elmegy külföldre egy kis időre, így tanulmányai megszakadnak. 1946-ban visszatér, a következő évben három év tananyagából levizsgázik, leérettségizik.
Közben öttusázik, a válogatott keret tagja lesz, bajnokságokat nyer.
Természetesen csak fizikai munkás lehet, mivel édesapja "vitéz" címet kapott az első világháborúban tanúsított helytállásáért. Attila vasesztergályos lesz Csepelen, majd egy Fogaskerékgyárban dolgozik, ezt követően szak- és terv technikus egy Teherautó javító Vállalatnál.
1950-ben tartóztatják le első ízben, hűtlenség, hazaárulás, hírszerzés vádjával a Fő utcai Gyűjtőbe kerül. 10 évet kap. Később a Váci börtönbe kerül, édesanyja évekig nem tudja, hol van a fia. Egy strúma műtét kapcsán édesanyja beszélőt kap, akkor találkoznak. Vácott egy gombüzemben dolgozik. Itt születik meg benne szökési terve, egy kevéssé őrzött, Dunára néző műhely kapcsán. Törülközőbe csavart reszelővel átvágja a rácsot, és július 18-án, 1954-ben az áradó Dunán keresztül megszökik a börtönből. A kb. 14 fokos vízben több kilométert úszva sikerül partot érnie, az éjszaka sötétjében nem fedezik fel a szökést. Ismeretlen házaspártól kap száraz ruhát. Jó érzékkel édesanyját nem keresi fel Budapesten, számítva arra, hogy szökése felfedezése után először oda fognak menni. Így is történt. Két napig meghúzza magát egy házaspárnál, de a harmadik napon elfogják, mert a férfi elárulta, feladta őt. A Deák-téri kapitányságról ismét a Gyűjtő, majd a váci rabkórház. A következő évben a Váci Járásbíróságon két évet kap a szökéséért. Márianosztrát is megjárja.
1956. nov. 1-én a forradalmárok szabadítják ki, akkor már a Gyűjtőből.
Nov. 3-án a Pofosz székházában felolvassa kiáltványát, részt vesz az utcai fegyveres harcokban.
Nov. 7-én lelövik.
Először a Klauzál-téren hantolják el, később még háromszor újratemetik.
Hajnal Géza nyomatékosan említi, hogy mind eme tépettsége mellett Gérecz Attila nem érezte töredékesnek életét, életművét és verseit. A teljesen artikulátlan, kontraszt környezetben, a börtönévek alatt a lelki élet útjára terelődött. Isten-élménye megkérdőjelezhetetlen. Verseit teljesen áthatja az evangélium szellem. A fogdában papokkal is találkozott. Bácskai Ottó ciszterci szerzetessel töltött időben született a Boldog Özséb himnusz, amelyet később Ottó Ferenc zenésített meg.
A szerző egyenesen "isteni dalnoknak" mondja őt.
Felsorakoztatja kedvenc szavait, amelyek között a fény a leggyakoribb. Az süt át sorain, hogy a művészetnek gyógyító ereje van, a lét alatti lét és a teremtő munka összetartozik. SORSOD MŰVÉSZETE hitvallás az élet és a szabadság szeretete mellett.
1992-ben Gérecz Attila díjat alapítottak.
Érdeklődéssel várjuk a kötetet, a tanúbizonyságot:

"Én, Gérecz Attila itt vagyok.
VAGYOK, mert hiányzom valahonnan!"

Savis Wooton: AZ EGEK KÉMLELŐJE

Galileo Galilei élete  
Generál Press Könyvkiadó 

„HISZEN A FÖLD MAGA IS AZ ÉGEN VAN, ELVÁLASZTHATATLANUL.”

Galileo Galilei (1564-1642) a 16. - 17. századi reneszánsz egyik nagy képviselője. A kort áthatja az elveszett ókori eszme utáni sóvárgás, mind a filozófiában, az orvoslásban, a jogban, a művészetben, a zenében, mind az általános életérzésben.
G. Galilei apja zenész, anyja posztókereskedő.
Gyerekkorát beárnyékolja a sok csalódottság, keserűség, szegénység, a meg nem értés hiánya, az elutasítás. Kicsi korától lobog benne mindenfajta tehetség:

• mechanikai modelleket készít, hajókat, vízimalmokat
• jól játszott lanton,
• remekül rajzolt és festett,
• ismeretes egy kijelentése, mely szerint, ha nem lett volna filozófus, festő lett volna.

Távcsövébe a lencséket maga csiszolgatta.
Anyja papnak szánta, apja megmentette a kolostortól, orvost akart belőle nevelni. Komoly ellentétek feszültek apa és fia között, de a mélyben apja zeneelméleti tanulmánya nagy hatással volt rá. Ez mindenekelőtt abban a nézetében nyer igazolást, hogy a filozófia megújulását az orgona hangolásához hasonlítja.
Püthagorasz hívő – apjával ellentétben – hiszen ő állítja elsőként, hogy a Föld a Nap körül kering.
Apja beíratja az orvosi egyetemre, ahol asztrológiai ismeretekhez is jut, de elementáris érdeklődése a matematika felé hajtja. Fenntartja a látszatot apjánál, mintha a medicinát tanulná, de valójában a vékonyka matematika könyvét a vastag orvosiba rejtve tanulmányozta.
Az európai politika igen kevéssé érdekelte, pedig forrongó időben élt.

1592-1610 között a Páduai egyetemen tanít.
1600.02.17-én Giordano Brunót máglyán elégetik.

A végtelen világegyetem és a bolygók mozgásának új törvényei miatt Galilei is az inkvizíció látókörébe kerül. Ekkor már a kopernikalizmus szelleme is áthatja a kor tudósainak gondolkodását.
Közben megszületik a Párbeszédek és a Csillaghírnök című könyve, amelyet néhányszor be is tiltanak,
1609-től TÁVCSÖVÉVEL vizsgálja az eget, amely forradalmasítja a világról alkotott elképzeléseit.
Kopernikusz: Az égi pályák körforgásáról című műve is megtermékenyítő a gravitáció vonatkozásában, amikor azt fejtegeti, hogy a nehéz tárgyak miért nem zuhannak a földről az űrbe. Foglalkozik az ingamozgással, az esés törvényével, az elhajított tárgyak ballisztikus pályájával, a parabolával, a mozgás és tehetetlenség viszonyával, hogy csak a főbbeket említsük. ARÁNYKÖRZŐJE a logarléc és a számítógép 17. századi megfelelője. A toszkániai nagyherceg is felfigyelt rá, felfogadta, hogy a fiát tanítsa meg a használatára.
Életét, munkásságát és korát tanulmányozva elmondhatjuk, hogy a szellem emberének minden időben nehéz dolga van. A 17. században a katolikus egyház dogmatikájával kellett megküzdenie. A pápa például nehezményezte, hogy a Párbeszédekben kérése (vagy utasítása) ellenére sem tagadta meg nyíltan Kopernikusz tanait. Ennek terhét nem szabad alábecsülnünk, hiszen a 21. században, a Vízöntő korszak előszobájában is vallásháborúk dúlnak, és az ateizmus-materializmus semmivel sem kisebb métely, mint a vallási dogmatizmus.
Elszigetelődött, miközben mély meggyőződése volt, hogy a természet könyve a matematika nyelvén íródott.
Élete utolsó évtizede megromlott egészségi állapotban, és látása elvesztésével telt. Az inkvizíció börtönét valahogyan sikerült elkerülnie, de az ellenséges környezet elkomorította lelkét. Távcsöveit mindig magánál tartotta.
A feljegyzések tanulsága szerint, amikor a kopernikuszi tanokat megtagadó esküjét kikényszerítették belőle, ezt mormolta:

• EPPUR SI MOUVE!
  "És mégis mozog a FÖLD!"

Ez a mondat fél évezred múltán is itt kering a történelemben.

Apuleius: ARANYSZAMÁR

„LUCIUS! MIFÉLE CSODÁRA VÁRSZ?
A TE HÍRES VARÁZSLÓ MESTERSÉGED IS CSAK SZAMÁR-ALAKOT ÉS SZAMÁR SORSOT JUTTATOTT NEKED.”

Lucius Apuleius (i.e. 125-170) római író, filozófus, Ízisz pap fergeteges könyve mit sem veszített elevenségéből a hosszú évszázadok alatt. Agyafúrt történetét Révay József fordításában olvashatjuk. Mialatt írta, Észak Afrikában egy boszorkányper hőse is volt az író. Semmi kétség, hogy Lucius, a főhős, maga a szerző, akinek a fenti műve Metamorfózis címen is ismert.
Magyarul a Nagy Írók – Nagy Írások sorozatában a Géniusz rt. megbízásában jelent meg 1924. áprilisában, 1500 számozott példányban. Ebből az első 160 példány merített papíron, ebből az első 10 bőrkötésben. Ez híven őrzi az igen termékeny írót övező megbecsülést, amely alig lankadt az évszázadokon át. Maga a fordító, Révay József is „a szó és a toll páratlan művészetének” mondja őt, aki író, tanár, rétor és stílusművész egy személyben. Korában is hírnév és érdeklődés övezte, nem utolsó sorban misztikus irányultsága miatt. Folytonosan utazott, Görögországban megismerkedett misztikus kultuszokkal, varázsló hírében állt. Egyfelől az olthatatlan igazságszomj, másfelől a mágia által felizgatott képzelete sokféle kalandba hajszolta, ezeket híven meg is örökítette írásaiban. Korában az akkor már bimbózó keresztény tanok és a pogány hitvilág ütközött, a krisztusi csodatételek a babonás boszorkányégetéssel, vadállatokkal szétmarcangolt büntetési gyakorlattal keveredtek.
Maga Apuleius is különféle perekbe sodródott. Egyik ilyen, hogy mágikus praktikákkal csábított el Oea városában egy dúsgazdag özvegyet. Ráadásul még azzal is megvádolták, hogy örökségre vágyik, holott ez már végképp hamis feltételezés volt, hiszen igen tehetős volt anyagilag is. Fennmaradt Apológiája, egy görög és latin nyelven elmondott védőbeszéde. A mesterien felépített, remek stílusban előadott védőbeszéd megtette hatását, felmentették.
Annak ellenére, hogy az i.e. időkben élte kalandos életét, megelevenedik egyéniségén keresztül kora kicsinyes botrány hajhászása, naiv, babonás rajongása és a veretes műveltsége is. Miként saját magáról írja:

• ittam a költészet mámorító,
• a geometria kristálytiszta,
• a zene édes,
• a dialektika fanyar,
• a filozófia kimeríthetetlen, nektáros borát.

Nos, fenti regényében is saját magát írja meg, miként változott szamárrá a dúsgazdag, de zsugori természetű Milo házában, akinek kikapós felesége jártas volt a mindenféle alakváltoztatás mágiájában. Ezekre a praktikákra Fotisz, a cselédlány is be volt avatva, ő segítette asszonyát az éjszakai kirepülésekben. Lucius forró és szenvedélyes éjszakákat élt meg a tüzes Fotisszal, és megkérte őt, változtassa madárrá. Csakhogy Fotisz véletlenül összecserélte a szelencéket, így történt, hogy Lucius madár helyett szamárrá változott. 11 fejezetben írja le ezt az Asinus aureus történetet, aki azért „aranyszamár”, mert emberből lett szamárrá, aki megőrizte emberi érzéseit és gondolkodását, csupán külsejében lett szamár, és beszélni sem tudott. Ám ember módjára élte meg fordulatokban gazdag szamár életét, számítván arra, hogy ha majd sikerül visszaváltoznia, megírja ezt a ritka, arany kincshez hasonlítható történetet az emberek számára.
A könyv valóban az egész regényirodalom aranyfedezetének mondható. Lucius a történet mestere, néma megfigyelő szamár korszakából is előgyöngyöznek a történetek lelkéből. A történet hömpölygésből nem hiányzik a tragikus elem sem, hiszen az emberi kicsinyességek, butaságok, korlátoltságok bosszúk, féltékenységek sokszor tragikus végzetekben futják ki pályájukat. Utolérhetetlen elevenséggel képes például a szerelmi vágy fékezhetetlenségét ábrázolni, vagy a női fortély elképesztő hazugságlavináját figyelemmel kísérni, amikor például a mostohaanya beleszeret nevelt fiába, ám a visszautasításnál rögtön ölő. méreghez folyamodik, és a férje előtt a fiút vádolja meg azzal, hogy szerelmével üldözte őt. Átvert férfiak, tőrbecsalt nők, drámai bírósági ügyek arzenálját sorakoztatja fel ebben a korrajznak is beillő regényben. Igazi létforgatag rajz ez, annak az embernek a szemszögéből, aki a megismerést keresi, olyan emberek között, akik azt sem tudják, mi a megismerés.
Szamár alakjában rengetegszer gazdát cserél, igen sokat ütlegelik, teherhordásra kényszerítik. Ez valóban az anyagvilág mélye. Rablók, tolvajok cirkalmas históriáján keresztül nyílhatna okulásra mód, de ez nem mindig következik be. A legszorongatottabb helyzetek alakulnak ki vándorlásai során, sokszor úgy tűnik, nincs menekvés a halál, a feldarabolás, vagy megcsonkítás elől. De Lucius életigenlése mindig túlemeli őt a legszerencsétlenebb helyzeteken is, emberi lelkének és észjárásának köszönhetően.
Szenved attól is, hogy szúrós szénával kell beérnie, miközben emberi gusztusát sem veszítette el. Az egyik kalandjában gazdái éjszakánként, amikor mulatni mennek, otthagyják az ételektől még roskadozó asztalt. Lucius kifigyeli ezt a nap mint nap ismétlődő helyzetet, és széna helyett lukulluszi lakomákban részesíti magát. Gazdái csak abból jönnek rá a turpisságra, hogy a széna érintetlen maradt. Ezért kivételesen nem ütlegelést kap, hanem asztalnál étkező csodaszamár válik belőle, aki ugyan patás „kézzel”, de emberi módon eszik az asztalnál.
Még nemi örömben is van része, mert egy gazdag, városi előkelőség halálosan beleszeret, és Lucius-szamár ily módon a nászágyban találja magát. Nyílt szeretkezésre akarják fogni, de ezt ezzel az előkelőséggel nem lehet megtenni. Így az az ítélet születik, hogy egy halálra ítélttel kell szeretkeznie a nyílt arénában, mielőtt azt a vadállatokkal széttépetik. Ez már végkép sérti férfiúi hiúságát és önbecsülését, sikeresen megszökik az arénából.
Ízisz istennőhöz folyamodik segítséget, hogy adja vissza ember alakját. Az istennő álomlátásokkal a segítségére siet: egy szertartáson rózsakoszorúból kell rózsát ennie. A pap is álomban értesül a menet eme szamár epizódjáról. Megtörténik a rózsaevés, Lucius visszanyeri emberi alakját.
Beavatást nyer az Ízisz misztériumokba, így lesz Ízisz pap.

James Joyce: IFJÚKORI ÖNARCKÉP
Szépirodalmi Könyvkiadó

„STEPHEN TITKON MÁR KÉSZÜLT ARRA A NAGY SZEREPRE, AMELY ÉRZÉSE SZEINT RÁ VÁRAKOZOTT, DE AMELYNEK VALÓSÁGOS JELENLÉTÉT MÉG CSAK HALVÁNYAN SEJTETTE.”

James Joyce önéletrajzi ihletésű könyve előbb folytatásokban jelent meg folyóiratokban, majd könyv alakban 1916-ban, 34 éves korában.
Élete első 20 évét öleli fel a visszatekintés, amikor egyetemi fokozatot nyer, elhagyja szülővárosát és Párizsba tér. Itt azonban pénzhiány miatt nem tudta tanulmányait folytatni.
Stephen Pedalusnak hívják a főszereplőt, nem nehéz felismernünk a hasonlóságot a szárnyakat készítő, mitologikus Diadalos nevével. Adódik a következtetés, hogy nem csupán fizikai szárnyalást kölcsönzött ebben az alakban és névben, hiszen diákévei lelki életének már-már az önkínzásig menő boncolgatása jegyében teltek, végig valamiféle szellemi erőfeszítés központja körül forogtak. Mélyen gyökerező félelmek, bűntudatok és szégyenek lehúzó és bénító örvényéből egy olyan extázis felé, amelyben az isteni egyetemességet szinte a maga teljességében volt képes felfogni. Ez a lelkében gyarapodó szellemi tudás egyre biztonságosabban vezérelte önfejű, szabadságvágyó, az életet a maga elevenségében megélni akaró fiatalembert.
Talán származtathatjuk teljesen egyedülálló stílusát, mondatszerkesztését, nyelvének képiségét zongoraművésznő édesanyjától való örökségnek. Az írásművészetbe transzformálódott talentumnak. Valójában ugyanis kapcsolatukban nem volt igazi rezonancia. Anyja ugyanis a biztonságos, anyagi gondtalanságot nyújtó jezsuita szerzetesi pályára szánta, és nem pártolta egyetemi tanulmányait. Apja, az igazi tékozló fiú viszont végig egyértelműen hirdet számára értékrendet:

írnek és úriembernek maradni.

Iskoláséveit a jezsuitáknál kezdi a Clongowesi internátusban. Itt éli át azt a megvesszőzést, amelyre más művében is utal, ugyanis vétlenül szenvedte el a büntetést. De itt csak három évet tölt. A következő iskolában is kilóg valamiképpen a sorból, egyszerűen másnak érzi magát a többi kisdiáknál. Falja a könyveket, ideált talál gróf Monthe Christófban, aki a bosszúállás nagymestere. Példaképet lát Pormellben, az üldözött ír hősben is, aki éppen akkor hal meg váratlanul, amikor ő a jezsuita iskolából hazatér, 1891-ben. Verset is ír a megrendítő halálesetről, valamiféle félálomi vízió keríti hatalmába.
A jezsuiták után a dublini Belvedere kollégium diákja lesz négy éven át. Itt is a kétségek és önmarcangolások várnak rá, és néha egy-egy felvillanó intuíció, amely túlemeli őt a kínokon. Az éretlen, idétlen diákok bolondozásai és a megcsontosodott tanárok száraz véleményei mind az ő önálló észjárásának alakítói lettek. Egyik-másik tanár felfedezte művészi vénáját, röpke szóváltások közben útmutatásokat és csalódott elégedetlenségeket is érzett és kapott. Különállósága érzetével párhuzamosan társai is jobban megismerték azt a fajta tartást benne, amely a szavak ízén és a mondatfűzéseken át az igaz kifejezést kereste. Mindig egyedül a maga útján. Lassanként kialakul, hogy a legegyszerűbb szóváltások is olyan eszmefuttatásokba váltanak át, amelyek már-már létfilozófiát, vagy művészetelméletet súrolnak. Egy ízben például szóba elegyedik egyik tanárával, aki éppen tüzet gyújt. Figyeli, milyen szakszerűen rakja a gyújtósra az egyre vastagabb fákat. A tűzgyújtás művészete kapcsán a szépség ritmusáig jutnak el gondolatfűzésükben. A szépség: teljesség, harmónia és sugárzás. Képi vonatkozásban ez a teljesség az egyensúly, az összrendezettség egyfajta tértől és időtől való körülhatároltságban van, a háttérből kiválik és önmagát is meghatározza. Sugárzása szívből jön, az alkotó szívének varázslatától.
Az irodalmat tartja a legmagasabbrendű, legspirituálisabb művészetnek. A művész személyisége a mondanivalón át, mint valami végtelen óceánon, messze túlemelkedik önmagán, kifinomult létezéssé válik mind lírai, drámai, vagy epikai hangvételben, műfajban.
Hasonló odavetettségben fogalmazza meg egyik társának a lélek születését. Úgy látja:

• amikor a nagy percekben a lélek megszületik, nemzeti, nyelvi, vallási és egyéb hálókat feszítenek ki, hogy a röptét hátráltassák.
• Ő pedig megpróbál elrepülni mindeme hálók mellett.

J. Joyce asszociációs stílusban írt könyve lazán öt részre tagolódik, címek nélkül, spontán gondolatfűzésekben
A szerelmi szárnypróbálgatások sem maradnak ki a visszaemlékezésekből, amelyekben olyan önanalíziseknek veti alá magát, mint a hit, a vallás, vagy az édesanyjával való kapcsolat. Átesik a bűntudaton is, még a gyónással is próbálkozik, de az ő eredeti életérzése és létfilozófiája lenyeli azokat a keserűségeket is, amelyek a lányok felületességeiből adódnak, akik között ő nem igazán népszerű.
Egy barátjával való hosszú eszmecserében az anyai szeretet kerül terítékre, valamint az Isten szeretete, amelyet úgy összegez, hogy a két féle akarat összebékítése nem mindig jár sikerrel.
Az utolsó fejezet vége napló formájában íródik, amely az őszinte hangvételnek minden bizonnyal a non plus ultrája.
Csend, magány, abszolút belső vezéreltség J. Joyce legfőbb lételeme, amelyben élete és művészete szellemi bilincstelen szabadságban fejeződik ki.
Ír lélek, de az egyetemes ember is egyaránt.

Henri Boulad SI : TEÓZIS

„KRISZTUS FELTÁMADÁSA, MINT KOZMIKUS ESEMÉNY, CSAK KEZDETE AZ EMBERISÉG ISTENI SZFÉRÁBA VALÓ BELÉPÉSÉNEK.
A MENNYBEMENETEL, A FELTÁMADÁS JELENSÉGÉNEK A BETETŐZŐDÉSE, UTOLSÓ KIFEJEZÉSRE JUTÁSA.”

Az 1931-ben, Alexandriában született arab jezsuita szerzetes neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, mert mát hét könyvét fordították magyarra és adták ki nálunk. Korunk egyik igen pallérozott polihisztoráról van szó, aki a teológiát Libanonban, a filozófiát Franciaországban, pszichológiát az USA-ban tanult. Előadásokat tart világszerte, könyvei tíz nyelven jelentek meg.
A Teózis című kötetben összegyűjtött eladásai újszerű szemléletben boncolgatják az ember Istenben való beteljesülését, Jézus feltámadásának és mennybemenetelének kérdését, valamint az eredendő bűn témakörét. Mindezt a keleti és nyugati egyház csaknem diametrálisan ellentétesnek mondható nézőpontjának figyelembevételével.
A nyugati, inkább racionálisnak mondható, ok-okozati gondolkodásmódjának elméletalkotásaiban sokszor „elvész a bábák között a csecsemő”. Elméletivé válnak a tények, dogmává merevednek a nézőpontok, valamint az Ószövetség negatív, haragvó, bosszúálló istenképe is sok tekintetben félreviszi a gondolkodást, megakasztja a szeretet áramlását a szívben, az emberi kapcsolatokban. A világteremtés egyszeri és megismételhetetlen ténye valamiféle elméletté, vitatémává silányul. Az élet értelméről való okoskodások lehatárolódnak az élvezeteknél, az úgynevezett jóléti társadalmak a spirituális pólus híján inkább rosszlétinek mondhatók. Zsákutcák, téveszmék, amelyeknek nyomán cinizmus, nihilizmus, üresség, kiégettség jön létre. Teljesen félreértelmezett lett az emberisten és istenember fogalma, a feltámadás, a megváltás, de még a keresztelés szentsége is. Az anyag és szellem markáns elkülönülésében a mai közgondolkodásban nem nyilvánvaló:

• a személyes Isten fogalma,
• a lélek és személyiség lényege, kapcsolata,
• hogy miként vagyunk Isten teremtményei,
• miként működik bennünk az isteni erő,
• mivégre az egész földi pályafutásunk,
• a paradicsomi bűnbeesés vád tárgya lett az Isten felé, aki ezt a romlást „engedte” a világba,
• és bűntudat az emberek lelkében, amely lefékezi a szabad akaratát, gyámoltalansággal és félelemmel tölti el,
• megbénítja továbbjutását.

A legmodernebb pszichológiai ismeretek birtokában fejti ki mindenki SAJÁT FELELŐSSÉGÉT abban a vonatkozásban, hogy életét beteljesítse. Hiszen a bennünk lévő isteni erő éppen erre hivatott.
Krisztus feltámadása és mennybemenetele a teremtéshez hasonlítható kozmikus történés, amely az emberiség isteni szférába jutásának a kezdete és lehetősége, mivel:

• szellemi lények vagyunk,
• csak azokká válhatunk testiségünk elhagyása után.

Az isteni erő, amely bennünk van, az atombombánál nagyobb hatású valóság, amelyet nevezhetünk pszichikai, spirituális, morális vagy mentális erőnek, de tudnunk kell, messze túlmutat a fizikai világon, az egyetemes rend felé.
A hit, a szeretet, a bizalom, az intelligencia, a kreativitás mozgósíthatja lelkünk ama erőit, amelyek a csüggedtségen, a kételyen, a reménytelenségen, a kétségbeesésen átemelhetnek bennünket, felülkerekedvén azokon.
Átfogóan látja a világválságot, amely a politikában, a migrációban, a liberális mértékvesztésben, a kiüresedett „demokrácia” szlogenben mutatkozik.
Egyes országokban nemkívánatos személy lett újszerű nézetei miatt.
Ráhangolódott a magyar kormány keresztény és nemzetállam tartalmára és irányvonalára, amely az EU megújulását is lehetővé tehetné.
Ez év márciusában isteni sugallatra letette a magyar állampolgársági esküt, hogy segítse a világ isteni szellemben való megújulását.
Mintha az öt géniusz integráltságát ismerte volna fel.

Dr. Máté Gábor: SZÉTSZÓRT ELMÉK
A figyelemhiány zavar új gyógymódja
Libri

„HABÁR A FIGYELMET RENDSZERINT INTELLEKTUÁLIS KÉPESSÉGNEK TARTJUK, LEGMÉLYEBB GYÖKEREI AZ ÉRZELMEK AKTALAJÁBÓL SZÁRMAZNAK.”

Az ADHD (attention deficit hyperactive disorder) pszichiátriai kórképről szól Máté Gábor hét fejezetre tagolt könyve. Az első négy fejezet a figyelemhiány zavar természetét taglalja, annak neurológiai, kulturális, társadalmi kiváltó okait, a másik három a gyógyulási folyamatokat fókuszálja. Részletesen kitér a személyiség kialakulásának, a lelki fejlődésnek arra a feltételére, amely a harmonikus gyerek-szülő kapcsolatban rejlik, és az érzelmek meghatározó szerepére. Érinti a téma paradoxonját is, vagyis, hogy a figyelemhiány okán „szétszórtnak” jellemzett elméjű embereknél is találhatunk rendkívüli koncentráló képességet, amely őket különféle alkotásokra teszi képessé. A kórkép oldaláról szemlélve azonban a szétszórtságot, jobbára működésképtelen személyiségeket láthatunk, akik képtelenek a feladatokat befejezni, hiányzik belőlük a kitartás, és az abbahagyott tevékenységek összességükben valamiféle félbemaratottságot eredményeznek. Más szavakkal ezt úgy írhatjuk le, nem a reális korukat érzik, hanem megrekedtek egy korábbi fázisban, mint például a hiperaktivitás időszakában a járástanulás idején, amikor még a céltalan, kíváncsi izgés-mozgás teljesen magától értetődő. A későbbiek folyamán azonban életük nem lehet a soha meg nem érkezés, az érdeklődés és motiváció kielégítetlensége, indítékaik meg nem értése. A figyelemhiány következtében végig nem járt utak három jellemzője:

• gyenge koncentráló képesség,
• hiányos impulzus kontroll,
• céltalan hiperaktivitás.

Az energiának ez a sajátságos szétszóródása, - entrópiája- nem csupán megnehezíti, de egyenesen ellehetetleníti a normális kapcsolatok felvételét és működtetését, és sajátságos emlékezet kieséssel is párosulhat. Ugyanis nem lehet tudni, hogy aki a szavunkra nem figyel, nem látja azt, ami éppen ott, az adott pillanatban látható lenne, és nem is emlékszik, „hol is van” valójában, ott normális kapcsolatról, kommunikációról alig beszélhetünk. Mindez látványos problémákat okoz az iskolai nevelésben, de ne gondoljuk, hogy ez a gyermekkora korlátozódik, és „kinőhető” rendellenesség lenne. Hamarabb torkollik letargiába, alulmotiváltságba, depresszióba, mint spontán gyógyulásba. Nem is beszélve az elmagányosodásról. Eric Berne FIGYELEMÉHSÉGNEK nevezte az Emberi játszmák című kötetében ezt a viselkedést, amely a játszmákat, mint meddő futamokat elindítja abba a reményben, hogy valamiféle jó energiacsere jöhet létre két ember között, amelyben mindkettő töltekezik. De szeretet híján csupán hatalmi harcig jut el magatartásuk. Állóharcok, ideg- és hidegháborúk szembenállásra merevítik ezeket a kapcsolatokat, amelyeknek az áthidalása kevéssé szokott sikerülni. Inkább fájdalom, keserűség rakódik rá az eleve is érzelmi inkompetenciára. A meg nem értettség sokhúrú kínja, amely elutasítással párosul.
A környezeti hatások és az anatómiai változások valamiképpen együtt járnak, de a megváltoztathatatlan determináltságok helyett inkább a változás, a módosulás, a gyógyulás dinamikájára kell fókuszálnunk. Jóllehet a lelki fejlődés és a személyiség kialakulásának folyamatában bonyolult áramkör kapcsoltok, jönnek létre az agyban, nem szabad egy-egy traumánál lehorgonyoznunk, amikor a figyelemzavar jelenségével találkozunk. Hiszen ami történt, megtörtént, az nem radírozható ki, lenyomatot hagy maga után. Ám pszichológiailag minden kétélű:

• az örvénybe is bedarálódhatunk, de fordulhatunk a túlemelkedés irányába is,
• a circulus vitiosusok hiányállapota többlettel egyensúlyozódik,
• az emberi mivolt alapvető sajátossága a szabad választás lehetősége.

Máté Gábor saját magát is figyelemzavarban szenvedőnek írja le, ez mégsem akadályozza meg abban, hogy egy egész kötetet ennek szenteljen. Nem zárkózik el teljesen a gyógyszeres megoldásoktól sem, hiszen ő maga is szedett Ritalint. Ám esetelemzései között szerepel olyan, amikor a szülők a gyógyszeres kezelés helyett inkább amellett döntenek, hogy elmélyítik a lelki, érzelmi kapcsolatukat gyermekükkel.
A Gyermek-szülő kapcsolatban nemcsak a gyerek kibontakozásáról van szó, a kapcsolat a felnőtt számára is tanulópálya. A felbukkanó emlékek nyomán lehetőség adódik arra, hogy ne ismétlődjenek meg kényszeresen azok az anomáliák, amelyek a legtöbb családban többgenerációs szenvedés forrásai. Az önismeretét mindenkinek fejlesztenie kell. Elsősorban nem technikával, hanem a természetesen alakuló helyzetek konfliktusainak maradéktalan megoldásával, azaz a nyugvópont elérésével.
A figyelemhiány zavarának a hátterében többnyire meghúzódik egyfajta értéktelenségi szorongás is, általában folyamatosan külső megerősítést keres saját fontosságérzetének gazolására. Ez természetesen kudarcra van ítélve, mivel a megerősítés belső energetikai folyamat, a jól véghezvitt feladat önjutalmazása. Ez a siker, amely elindítója és fenntartója lehet a helyes tettek menetének. Ez adja az önbecsülésünket, az önmagunkról alkotott használhatóan igaz képet, ez vezet identitásunkhoz, a jó értékrendhez.

Figyeljük hát saját érzelmeinket.

Láma Ole Nydahl: FÉLELEM NÉLKÜLI HALÁL

A VILÁGEGYETEM VÉGSŐ SORON INFORMÁCIÓBÓL ÁLL.

Istenről, a túlvilágról, a halálról, az emberek üdvözüléséről a keleti és nyugati kultúra igen különböző elgondolásokat dolgozott ki. Még a lélektannak sincs könnyű dolga, ha ezeket a leírásokat közös nevezőre akarná hozni, mert a lélek, a tudat fogalmak jelentéshorizontja is nagyon más a két kultúrkörben:

• a hinduizmus és taoizmus kiindulópontja a lét és az elmúlás örök körforgása,
• a személyes Isten fogalmát tagadják,
• de a „lét” sem azonos ebben a szemléletben Istennel.
• Ez merőben eltér a kereszténység személyes Istenétől, és a Szentháromságtól.

Ehhez kapcsolódóan a halál, a túlvilági élet, a „feltámadás” problematikája is teljesen eltérő megvilágítást kap a kétféle megközelítésben. Fontos eltérés még a reinkarnáció kérdése is, amely Keleten magától értetődő, itt Nyugaton viszont vitatott.
Láma Ole Nydahl, és felesége, Hannah tanítójuk kívánságának eleget téve tették hozzáférhetővé az egész nyugati világban a buddhista tanításokat. Évtizedeken keresztül ismertették tibeti buddhizmus meditációs módszerét és látásmódját.  Többszáz Gyémánt Út-Központot  alapítottak világszerte, amelyeknek inspiráló ereje a „mások javára élni” gondolat. Fontosnak tartja a szerző, hogy a folytonosan megtapasztalható  múlandóságba – amely félelemmel tölti el az embereket – valós, maradandó információt tegyen hozzáférhetővé, amely segít a félelem, a szorongás és kétségbeesésé fogságából kiszabadulni.
Kitér a szerző a halál beálltával kapcsolatos eltérésekre is a különböző kultúrákban, valamint magát, a haldoklás folyamatát is részletesen elemzi. A régebbi időkben, amikor az emberek nagy része otthon halt meg, a haldoklás a közösség számára is a tudatos felkészülés eszköze volt. Nyugaton az iparosodás, az orvostudomány fejlődése nyomán, valamint a családok felbomlását követően az emberek kórházakban és nem „természetes” körülmények  között halnak meg. Iparágak és szakterületek alakultak ki, amelyek a halottakkal kapcsolatos teendőket a temetésig bezárólag elintézik a család csekély közreműködése nélkül is. Tibetben a Halottas könyvből olvasnak fel a haldokló mellett, részt vesznek az eltávozási folyamatban, a láthatatlan kapcsolatokra is ügyelvén.
Nálunk egyes helyeken még az eutanázia is megengedett. Láma Ole Nydahl nem hagy kétséget abban a vonatkozásban, hogy minden gyilkosság és öngyilkosság nemcsak súlyos reinkarnációs következményekkel jár, – vagyis nem oldja meg a problémát – de hiábavaló is, mivel lényegében a súlyos nem tudásból fakad: az örökkévaló buddhatermészet fel nem ismeréséből.

A félelemmentes halál lényegében a múlandóság fájdalmát éppen azáltal oldja fel, hogy lényegében az örökkévalóságunkra irányítja figyelmünket, eszmélésünket. Végigvezeti olvasóit, miként távoznak az elemek a testből a haldoklás folyamatában. Kelet „tudatról” beszél, ez Nyugat lélekfogalmában másféle árnyaltságban fogalmazódik meg. A TUDAT TÉRTERMÉSZETE gondolat valóban alkalmas a léttudat felkeltéséhez, megéléséhez.
A tibetiek BARDONAK hívják azokat a köztes állapotokat, amelyek az érzékelhető és érzékfeletti világok között vannak, amelyeket a tudatunk mintegy bejár a halál után. Hat bardo van:

ébrenlét, álom, meditáció, haldoklás, végső természet, testet öltés.

Ezek ismerete nélkül a halál valóban nehezen felfogható, érthetetlen végzetnek tűnhet. Nem a testünk vagyunk, hanem rendelkezünk testtel. Minden hang mantra, az igaz gondolatok önmaguktól keletkezett közvetlen bölcsességek.
Ez a dharma megtapasztalásának ragyogóan tudatos tisztafénye, amikor önmagunkat is határtalan ragyogásnak éljük meg.

Lehet ennél fontosabb ismeret?

Franz Kafka: AZ ÉN CELLÁM
Európa Könyvkiadó 1989.

„A BELSŐ VILÁG CSAK ÉLHETŐ, DE NEM ÍRHATÓ.”

Termékeny lelki-szellemi utazásban vesz részt a lélek belső végtelenjében, aki elolvassa F. Kafka (1883-1924) fenti, három részre tagolt írását. Műfajilag talán eszmefuttatásnak, elmélkedésnek, aforizmagyűjteménynek lehetne mondani ezt a mély önelemző, létfilozófiai és pszichológiai művet. Hiszen F. Kafka M. Prousttal és J. Joyceval a pszichológiai élményidő leírói. Létfilozófia, mert az égi cellából a földi cellába zuhant embernek a pillanat valóságában lehet és kell megélnie a múlandóság és öröklét kapcsolatát, az ég elérhetetlenségében és a földi fájdalmak elviselhetetlenségeiben. Idő vonatkozásában ezt úgy fogalmazza meg, hogy minden pillanatnak van időtlen megfelelője. Mivel azonban az időtlenség örökkévaló, az idői, múlandó világgal kapcsolatba lépnie lehetetlen.

Az első rész Te vagy a feladat címet viseli.

• Valójában csak egyetlen világ, a szellemi létezik, és ez lényegében maga a bizonyosság.
• Mint írja, a Paradicsomból való kiűzetésünk lényegében folytonosságban tart. Ennek két eleme, amely az embert Istentől elválasztja, a bűnbeesés és az életfa.
• Az égi és a földi lánc egyaránt fojtja torkunkat.
• A halandóságunk körforgatagában fenntartott élet a paradicsomi emberpárt megkísértő kígyó ígérete és ajándéka. Ez a tévelygő világ.
• De az örökkévalóság is szorongató gondolat.
• A felfoghatatlan és elmondhatatlan világ szorongató sürgetése, hogy el kell mondani, meg kell vallani. Ez a VALLOMÁS F. Kafka sorsa is. A fájdalom és magány írásra készteti, ám az ebben való elégedetlenség újabb fájdalmakat  szül. Mivel ezek a dolgok túl vannak a kimondhatóságokon.. Ily módon éli meg az ember az életét és halja meg halálát.

A második rész Bábeli aknát ásunk címen íródott.

• Ha Bábel tornyát fel tudják építeni úgy, hogy nem hágnak a tetejére, megkapják rá az engedélyt, fogalmaz a szerző.
• Paradox hangvételekben nincs hiány ebben az írásban. Ilyen például: nem lehet tudni, én várom a halált, vagy ő vár engem? Talán még ennél is frappánsabb: Egy kalitka elindult madarat keresni.
• Magával ragadó, különös világot fest F. Kafka, amikor úgy fogalmaz, a vallomás kapuja felpattint egy zárat, amelyen keresztül lelkünk világtörténete, mint világtörténelem zajlik.
• Balzac sétabotján az áll: Minden akadályt összetörök. F. Kafkáén: Minden akadály összetör engem.
• Mint írja, nem a győzelemért harcol, amelyben nem is lenne öröme, csupán azért, mert mást nem tehet.
• Vallomás és hazugság kéz a kézben járnak.
• Bábeli aknát ásunk.
• A küzdelem a cellafallal döntetlenre áll.

A harmadik rész „Ő” címen íródott, természetesen saját magáról.

• A mesterség legyen valódi mesterség, ugyanakkor semmiség.
• Számára a legvonzóbb egy olyan életszemlélet, - tartalmazván azt is, hogy mások számára meggyőzően leírható legyen – amelyben az élet megőrzi a zuhanások és emelkedések természetes nehezét és az álomi lebegés súlytalan könnyedségét is. Ahogyan az ember rója köreit, egészen a táguló bolygószférákig és még azokon is túl.
• Ebben: Az én cellám az én váram életérzésben.

Van, aki F. Kafkát szélsőségesen individualistának látja.

A recenzens inkább az egyetemes embert fedezi fel benne a sajátságosan pszichológiai kérdések boncolgatásával.

Johannes Ámos Comenius: A VILÁG ÚTVESZTŐJE ÉS A SZÍV PARADICSOMA
Bibliaiskolák Közössége  Bp.

„A VÁNDOR ELINDUL AZ ÉLET FELÉ, AMELYBEN MINÉL KEVESEBB A GOND, A TÖRTETÉS, ANNÁL TÖBB A SZEMLÉLŐDÉS, A BÉKE ÉS A LÉLEK DERÚJE.”

A XVI. és XVII. század történelmi kedélyét alaposan felborzolták a humanizmus, a reneszánsz, a reformáció, a polgár- és parasztlázadások, a vallásháborúk eszméi. Sok igen nagy szellem született ebben az időben Földünkre, ezek egyike J, Á. Comenius (1592-1640), a csehek nagy „vándora”.
Ez a kor a földrajzi felfedezések kezdete is.
Sajátságos hangvételben, saját magából kiindulva írja meg fenti könyvének vándor históriáját, aki elindul a világ útvesztőjében, ahol minden csupa hiábavalóság és a lélek gyötrelme. Útitársául szegődik a Mindenleső, a Fürgeláb és a Bódulat, akinek a szemüvege, a látszat üvege is megkapja a „kíváncsiság kantárát”. Van két vezetője és tolmácsa, akik a földi Bölcsesség Királynőjének várába vezetik őt. De előbb megismeri a keleti kaput, amelyen át mindenki a világra érkezik, és a másik, a szétválasztó kaput, amelyen keresztül a sors rendelése szerint haladhatnak hivatásuk felé. Rálátása lesz a világ hat rendjére is:

• a házias rendre,
• a kézművesekre,
• a tudósokra,
• a papokra,
• a hivatali felsőbbségekre,
• és a világ ügyintézőinek rendjére.

A hivatásokat a Végzet osztja ki, illetve ő tartja azt az üstöt, amelyből az eligazító cédulát mindenki kihúzza. Vándorunk is kap egy cédulát: SPECULÁRE felirattal, azaz Szemlélődj, vagy Kutass!
Nekiindulnak hát útjuknak, sorba látogatják a rendeket. Az Olvasó 54 fejezetben ismerkedhetik meg a tapasztalatokkal és élményekkel, amelyek jobbára arról szólak, hogy senki sincs tisztában saját mivoltával, nem tudják, honnan jöttek, hová tartanak, és általában álarcot viselnek. Különféle testi torzulások, vakság és dőreség rendetlenségei a legszembetűnőbbek. A Halál is felbukkan, mélyen elgondolkodtató üzenettel: miként lehet az, hogy a halhatatlanságra teremtett ember ennyi féle halállal hal meg? Kirajzolódik, milyen markáns szerepe van a mértéktelenségnek, az állhatatlanságnak, a kíméletlenségeknek és a paráznaságnak abban, hogy az emberek megteremtik saját külső és belső sebezhetőségüket, amely végzetük lesz.
Mindenütt összevisszaságokat, viszályt, zűrt és zavart tapasztal, a filozófusok között álbölcsességeket, a természettudósok között pedig sok hiábavaló kérkedést, haszontalan erőlködést. A metafizikai huzavonák után a matematikusok és mértantudósok között fogja el vándorunkat a szédület, amikor a kör négyszögesítésének végeláthatatlan problematikáját hallja tőlük fejtegetni. A földmérők kérkedése is zavaró, akik abban hisznek, hogy a világon minden mérhető. Elmegy a muzsikusoktól is, amikor látja, hogy csikorgó, nyekergő hangszereiken a játék csupán időlopás. Nem nyűgözik le a csillagászok feltevései és a jóslások sem. A történettudósok messzelátó és visszafelé néző görbe tükrei is igen torz és sokféle képet mutatnak a belenézőnek. Megérti, nincs miben bíznia, mert a dolgok másként mutatkoznak, mint amilyenek. Az etikusok és politikusok között sem talál „angyalokat”, csupán szégyentelen köpönyegforgatókat. Az alkimisták aranycsinálásánál is azt látja, hogy minden tönkremegy, eltékozolódik. A rózsakeresztesség pedig afféle eső nélkül elszállt viharfelhő, a filozófia kincsestárából származó csodaszerek csalásnak bizonyulnak. Azt sem tudja senki kontrollálni, hogy valóban évszázadokat élt mesterekkel találkoztak-e, vagy sem. Az orvostudomány igaz gyógyítását sem tudta megtapasztalni, egyszer, elgennyedt sebekben haltak meg emberek. A jogtudomány nagyrészt a vagyon megőrzésére korlátozza tevékenységét, a lélekkel és szellemmel keveset törődik. A részletekben, jelentéktelen apróságokon való jogi csűrés-csavarásban elvész a lényeg. A vándor tolmácsát kissé ki is hozza a sodrából, hogy „sedre eszével” semmi sem tetszik neki. De Fürgeláb kicsit védelmébe vette: „Úgy látszik, elméje a vallásosságtól szaglik.”
A vallási életben is rengeteg visszásságot talált: egyik kézben a Biblia, másikban a kard. Elől Péter kulcsa, hátul Júdás erszénye.
Nem hiányzik a körképből a katonaság kegyetlensége sem, a nemesek hivalkodása, a hírhajhászok, a gazdagok, a híresek etc. csapata sem. De vándorunk mindenütt látja a hátulütő, az aláaknázó vonatkozásokat. A Vigasztalás Várában Fortuna istennőnél is csupa rendellenességeket lát meg. A világ királynőjének, a Bölcsesség istennőjének várában viszont meglepő fordulat következik be:

• a tolmács azzal vádolja meg vándorunkat, hogy akadékoskodik, okoskodik ahelyett, hogy örülne a lehetőségnek, amely által megtekintheti a világ részeit, minden rendjét.
• A királynő azonban nem marasztalja el, csupán arra inti, hogy TANULNIA kellene.
• Megjelenik Salamon, aki letépi a földi bölcsesség királynőjének arcfátyolát, amely csupán egy pókhálószerű álarc.
• De Salamonnal is visszataszítóan bánnak.

Ekkor vándorunk összeomlik. „Óh, Isten! ha igazán Isten vagy, könyörülj rajtam, nyomorulton!” – hangzik szájából.
Ekkor következik be a fordulat a hazataláláshoz:

• Térj vissza!
• Térj vissza, ahonnan jöttél, a szíved hajlékába, és zárd be az ajtót magad mögött!

Saját szívének ÉLŐ TEMPLOMÁBAN valódi megnyugvást és békét talál.
Az önuralom, az gazságnak való teljes odaadás, a magány szeretete, a híresség kerülése, az ima adja azokat a szárnyakat, amelyek az örökkévalóság titkait felfedik az emberek előtt.
Elvegyülve az emberek között, de úgy, hogy a világ ne tudjon róla. Ez a mennyekben és az alázatos szívben való lakozás együttese.
Eltűnt szeme elől a látomás.
Térdre hullva a Mindenható előtt, dicsőíti és köszönetet mond a hazaérkezésért.

Comenius kora és a 21. század, ez a Vízöntő korba való átmenet, sokban analóg egymással.

Gárdonyi Géza:  ISTEN RABJAI
DANTE Kiadó Bp.

„A SZERZETES AKAR LEGTÖBBET, AMIKOR AZT MONDJA, SEMMIT NEM AKAR EZEN A FÖLDÖN.”

Nemcsak a magyar irodalomnak, hanem az emberiség kultúrkincsének is felülmúlhatatlan gyöngyszeme Gárdonyi Géza (1863-1922) három történelmi regénye. A láthatatlan ember, az Isten rabjai és az Egri csillagok. Hiszen mind a honfoglalás kora, mind a tatátjárás, vagy a török idők a világtörténelmet formáló erők, események voltak. Ha a fenti, „felülmúlhatatlan” jelző némileg magyarázatot igényel, úgy ezt a spirituális távlatban jelölhetjük meg:

• Gárdonyi Géza nagymestere annak, hogy a történelmi eseményeket egyéni sorsokon keresztül világítsa meg. Írásaiban a korrajzok az egyes emberek élete köré fonódnak, szövődnek, hiszen az egyetemes emberi történelmet - az Édenkert óta – hordozza minden ember a lelkében.
• Fenti könyvében a másik spirituális távlat a liliom kapcsán bontakozik ki, ahogyan a kertész fiából, Jancsiból Mária himnuszt író barát lesz, aki Margit hercegnőben látja az ÉGI LILIOMOT.

A három főalak, aki köré a korszak íródik, Jancsi, Margit és Ábris.
A címben szereplő „rab” szó balsejtelmet sugall, de a három részben meggyőzően bontakozik ki, mennyi mindenféle rabágban éljük az életünket, mint például a tudatlanság, a szeretetlenség, a pénz, az élvezetek, a kegyetlenség, a hírvágy, és sorolhatnánk szinte a végtelenségig.
A könyv Jancsi kertész apjával indít, aki át akarja adni fiának a kertészmesterség titkait. Az egyik legfontosabb, milyen talajt kell a virágnak készíteni, mivel „mentül nemesebb a virág, antul több szemétföldbe kell ültetni.” Valamint az, hogy a hagymás növényeknek a hagymájába lyukat kell fúrni árral, vagy szeggel, és abba beletenni a hagymamagot. A hagyma a rothadás, és az élet a rothadásból kél ki. De a liliomról szóló útmutatást nem tudta elmondani, mert meghalt.
Metaforisztikusan Jancsi ezt a „liliom utat” járja be életével, amikor a Szigetre kerül kertésznek édesanyjával, majd mindketten szerzetesek lesznek.
A könyv IV. Béla király kora, a tatárjárás ideje a XIII. században. A királyi pár, még gyermekük megszületése előtt Istennek ajánlják Margitot, szent áldozatul, hogy segítse ki a hazát a rászabott, szorongatott helyzetből. A középkori ember természetes érzése volt az ÁMOR SANCTI:

• vagyis az isteni, égi, szent szerelem egysége, vallásos rajongása.
• A királyi pár sugallatában nem tévedett, mert Margitnak valóban veleszületett hivatása volt a kolostori élet, amely arra példa, hogyan fordul a testi világban élők lelke a lelki világ szférái felé.
• Fontos tény, hogy imádkozás közben látták a fényt Margit fején, és a testéből is fény áradt.

Jancsinak rengeteg dilemmát okoz, hogy egy királyi hercegnőnek miért kell rongyos ruhában járnia, megalázó munkát végeznie, böjtölnie, nélkülöznie, ciliciumot viselnie, véresre korbácsoltatni magát gyónások után és naphosszat zsolozsmázni. De Margit halálakor a Mária látomás, amelyben Margit Máriává lesz, szentségérzéssel tölti el. Fájdalmas és titokban tartott, viszonzatlan szerelme a királylány iránt nem válik sem beteges sóvárgássá, sem reménytelen hiábavalósággá, hanem „mag lesz a liliomhagymában.”
Ábris élete kanyargósabb, több a kerülőút és a szakadás benne. Először elhagyja a rendet és megnősül. De amikor a kisfiuk halva születik, visszamegy. Egy vásáron évek múlva véletlenül összefut volt feleségével, aki elmondja, hogy van egy kisfiuk. Újból kilép a rendből, felvállalja az apai felelősséget, sorsot, ez a fia a háborúban elesik. Újból szerzetes lesz.

Jelentős része Margit életének, hogy apjának a cseh királlyal kötött békeszerződésük egy passzusában a feltétel egy királyi házasság. Ennek értelmében Margitnak a cseh királyhoz kellene nőül mennie. Így Béla ki akarja venni őt a kolostorból, hogy Ottokárhoz adja. Margit ebbe természetesen nem megy bele. Végül Ottokár Kunigundát veszi feleségül, így béke lesz az ügyben. Még egy kérője akad Margitnak Anjou Károly személyében, aki végül a király István fiának Mária lányát veszi feleségül.
A tatárjáráson túl még egy fájdalmas belviszály is nehezíti az ország kormányzását.  Fia, István király nagyobb részt akar az országból, mint amekkorát IV. Béla szán neki. fegyveres harc alakul ki köztük, amelyet IV. Béla soha nem tud kiheverni. Margit békítő akciója, amikor István belátja az apja elleni fordulás elfogadhatatlanságát, csak fél sikerrel jár.
IV. Béla utolsó évei igen összetorlódott szenvedéseket hoznak. Kisebbik fia, Béla herceg alig 25 évesen meghal. Ugyanebben az évben ő is, néhány hónap múltán felesége is távozik az élők sorából 1270-ben.

Az ízes magyar beszéddel megírt történetben szépen rajzolódik ki, hogy St. Margit valóban a nemzet oltalmazója. Gárdonyi Géza a rá jellemző alapossággal mintegy évtizedeken keresztül tanulmányozta a Margitról szóló legendákat, majd 1906-ban egy év alatt összeállt benne a hiteles korrajz. Az őslegenda valószínűsíthetően Marcellus domonkos provinciálistól való, talán még halála évéből. De több legenda is íródott, például 1510-be Páskai Lea domonkos apáca tollából.

Gárdonyi Géza abban is nagymester, miként lehet apró epizódokban, pillanatnyi felvillantásokban a legnagyobb esszenciákat megírni. Ilyen Jancsi „illatgyűjtése” és a liliomhagymák gondozása, amelyek által szerelmi Égi Liliomának hódol. Gárdonyi oly módon tud a fizikai szinten meg nem valósuló szerelmekről írni, hogy azok hitelessége átjárja az olvasót. Ilyen Emőke Attila iránti szerelme is a Láthatatlan emberben. Úgy tud írni titkokról, hogy azok titoksértés nélkül bukkannak elő. Talán ezt fejezi ki a könyv záró mondata:

• A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.

Gárdonyi Géza: A LÁMPÁS

„A LÁMPÁS ÉN VAGYOK: VILÁGÍTOK, UTAT MTATOK.”

Ez a 34 éves korában megírt rövid, de annál tömörebb történet valóban valamiféle "lámpásnak" mondható Gárdonyi Géza életművében. Mégpedig ama MAGASABB UJJMUTATÁS vonatkozásában, amellyel indít: azt írja, a főhős apja a SZENTLÉLEK, akinek a neve nincs bejegyezve a matrikulába. Vagyis születése egyfelől "baleset",, vörös hajú édesanyja pedig 18 éves korában meghalt.
Az én-regény formájában megírt és életrajzi adatokkal átszőtt történet főhőse Guszti, akit Miklós bácsi, agglegény rokona nevelt fel, az istenfélő, komoly, pécsi kötélgyártó. Ki is tanítatta. Ám alighogy beíratta a Pécsi Tanítóképzőbe, meghalt. Túl sok örökséget nem hagyott rá. Guszti egy borjúkötelet megőrzött, a házat eladta 240 váltóforintért, árát néhány nap alatt elpengette a barátokkal, kölcsönök folyósításával. Apránként visszakapta a kölcsönöket, befejezte az iskolát és magyar néptanító lett. Somogyba került, Kákonyra. Ekkor 19 éves volt. Principálisa, a kántor, megérkezése másnapján összeismertette a pappal. Ugyan figyelmeztette is, hogy csókoljon kezet a papnak, de Guszti ezt nem tette, csupán kezet fogott vele. Ezzel a kocka el volt vetve.
Gusztinak gyönyörű hangja volt, az orgonálásban is gyakorolta magát. Már az első nap összekülönbözött a pappal. Akkor történt, hogy a pap a gyerekek előtt megalázta, mondván, hogy az iskolában ő az úr, a tanár szolga, és kiküldte. Ekkor Guszti elhatározta, hogy innen távozik. De nem így lett, mert a kántor éjjel meghalt, a pap megkövette őt gorombaságáért és ott marasztalta. Pünkösd után megválasztották kántortanítónak. A katekizmust kicsit átfogalmazta a gyerekek felfogó képességéhez igazítva. A tanítást nagyon az alapoknál kellett kezdeni: a kézmosásnál, a köszönésnél, a bemutatkozásnál, etc.
Szüretkor elvette Boriskát feleségül.
Mindez a 48-as szabadságharc, Kossuth toborzásai idején. Fél év is alig telt el, amikor ő is beállt katonának. A tanítás a papra hárult. Apósa is vele ment, aki később a karjai között halt meg egy sebesülésben.
Budavár ostrománál Guszti is megsérült, egy német órás házaspár istápolta, Guttmann volt a nevük. Az órás is elesett, az asszony ottmaradt két kisfiával özvegyen. Guszti felépülése után Görgey táborába ment – volna – de addigra már megtörtént a világosi fegyverletétel.
Hazaérve a falujába a bakterral találkozott, aki nagy nehezen elmondta, hogy távolléte alatt a felesége anya lett a paptól. A bakter lebeszélte arról, hogy a folyóba ölje magát.
Elhagyta a faluját, Pécsre ment.
Ismét tanítóskodik. Jóakarója lányával, Idával egymásba szeretnek. Guszti megvallja, hogy ő valójában nős és el akarja indítani a válókeresetet. Ám a katolikus egyház ebben megakadályozza. Ida megmérgezi magát, amikor kiderül, hogy anyai örömök elé néz.
Az új helyen a pap nem oldozta fel a gyónás után, így nem áldozhatott, ez pedig az állás feltétele. A végén a plébános belement az áldozásba. Közben egy volt katona társa, Szőlősi Mátraszélre hívta őt, egy megüresedett állásba. Összehozta őt az özvegy Guttmann-néval. Az új állást, mint nős tanár foglalta el, mintha az özvegy lenne a felesége, miközben a házasságát nem tudta felbontani. Ebből az inkognitó "házasságból" két fiuk született, mindkettőből pap lett. A kisebbik Guttmann fiú korábban meghalt.
Szőlősi egy levelet hagyott rá örökül, egy paplakban megégett asszony halotti levelét.
Gusztit ötven évi tanítás után kitüntették.

Gárdonyi Géza ebben a könyvében is egyéni sorson keresztül ad igen hű korrajzot.
A 48-as forradalmak a feudalizmust söpörték el, a születési előjogokat, az evilági és túlvilági hatalom kérdésével együtt, illetve azt, miként halványult el a spontán istenhit az egyházi dogmatizmus ellehetetlenüléseket hozó intézkedéseiben.
Fentebb utaltunk a LÁMPÁS megvilágító szerepére Gárdonyi műveiben. Nos, a történelemnek is szüksége lenne lámpásokra, amelyek nem a győztesek megvilágításán keresztül értelmezik a tanulságokat, igazoló elméletekkel és felmentésekkel.
A néptanító mindig is a nemzet napszámosa:

• ínséges körülmények között,
• ínségben élő gyerekeknek mutat példát, életcélt, tisztességet, hazaszeretetet.

Ez bizony a modern életben is hiánycikk.
Guszti a TÁLENTUMOT nem hagyja elveszni, bár rengeteg veszteség éri, sokan meghalnak körülötte a vérzivataros időkben, és "a kormány sajnálja az olajat a lámpájából", de a fő irányt soha nem téveszti el, az etikai magatartása az "olaj" a lámpásában.
Gárdonyit sokat foglalkoztatja a férfi és a nő közötti láthatatlan kötelék, amely fizikai, valamint lelki-szellemi szinten is összevezérlő erő az élet háborgó tengerén, ahol a pap, a tanító, a katona, a családapa, az özvegy anyák is csak kormányos nélkül bolyongó hajósnak érzi magát.
De Isten létének megkérdőjelezhetetlensége mindig átjön a sorain, bármilyen sok ember vezeti félre önmagát és a többieket az istenkeresésekben.

Jókai Mór: A SZERELEM BOLONDJAI

„NAGY ÚR AZ, AKI A VILÁG KÉRDÉSEIRE AZT TUDJA FELELNI: ÉN MAGAM!”

Jókai Mórt (1825-1904) inkább tarthatjuk a történetírás nagymesterének, mint romantikus mesemondónak. Mert élvezetes hangvétele, a mesterien felépített regények sorai mögött nem a látszatvilág meseszerűsége rajzolódik ki, hanem nagyon is megélt társadalmi tapasztalatok.
A fenti regény a szabadságharc bukását követő, a kiegyezést megelőző Bach-és Schmerling-korszak igen zavaros történelmi, társadalmi idejében íródott. Maga is utal erre a tényre, amikor egyik fejezetét így kezdi: "Megbocsát a tisztelt olvasó, ha most egy időre lekantározom a pegazust és elkezdem azt vezetni fékénél fogva a megtörtént dolgok tartóin keresztül.". A fordulatos szerelmi históriák valóban megtörtént dolgok tarlóján keltek életre.
Párhuzamosságban a tönk szélére sodródott Világosi családdal, hű képet kapunk a polgárosodó nemesség liberalizálódásáról, a hivatali korrupcióról, a bankárok mindenkin átgázoló érdekérvényesítéséről, a minden képzeletet felülmúló ínségről, amelyben valóban csak a "segíts magadon!" eszme lehet a kiút. Jókai egy utószót is csatol a könyvéhez, éppen azon okból, hogy rávilágítson regényének "egészen reális alapokon való felépítésére."

• Utal az 1861-ben a Schmerling-provizórium nyomán a magyar tisztikar sorsára, amely inkább leköszönt hivataláról, minthogy közreműködjön az osztrák összalkotmány véghezvitelében.
• Az 1863-64 év aszályára, amely "rettenetes év" címen íródott meg ebben a könyvben, valóban éhínséget hozott. Mindezt megtetézte az adóbehajtók kíméletlen kegyetlensége. A Világosi család is ennek kapcsán kellett, hogy elhagyja a birtokot, feljöttek Pestre.
• A "nazarénus" történet is valódi a nyomorban teljesen meghasonlott emberek, akik úgymond az államtól nem kapnak semmit, ők sem akarnak adófizetők lenni.
• A kolosszális "kiosztott vetőmag" botrány panamájában érintett Harter Nándor és Lemming bankár is valós történet.
• Ezen társadalmi vonatkozások előterében zajlanak a szerelmi bolondok szövevényes történetei, az elvarratlan szálakkal:
• Lemming beleszeret Harter Nándor feleségébe, Malvinkába,
• akik reverzálist adnak, felveszik a református vallást, hogy elválhassanak, de később mindenféle üzleti ügyekben Harter mégis vissza akarja szerezni hajdanvolt szerelmét.
• Van egy fia is, Elemér, a svihák, hóhányó aranyifjú, aki anyja után örököl. Ezért az örökségért apa és fia rengeteget pereskedik. A joghézagok világába is bepillantást nyer az olvasó Félteky ügyvéd minden hájjal megkent üzelmei során.

A Világosi család tragédiája híven összecseng a magyar ugar történettel: apja szélütést kap az ellehetetlenült helyzetben, anyja tehetetlen, Ilonkának süketnéma öccsét is gondoznia kell. Ilonka testesíti meg azt a nemes ideált, amelyet Jókai is képvisel ebben a szorongatott, kiegyezést megelőző időkben, mikor ú Tisza Kálmán párti volt, szemben deák Ferenccel, és legalább lélekben lojális maradt a nemességgel, amelyet a szabadságharc igen megingatott.

Ilonka Bécsben angol nyelvórákból tartja el családját, ám Malvinka, aki vívóleckéket is vesz tőle, és szerelmes nevelt fiába, Elemérbe, kenyértörésre viszi a dolgot közöttük.
Később Ilonka hímzésből, majd a jobban fizető gyászhímzésből keresi meg a család kenyerét. Itt a tönkrement munkaadó nem akarja kifizetni a bérét, de a csodálatos gondviselés közbelép: felbukkan a bohóc, akinek annak idején odaadta a pónilovát, amikor az adóbehajtók elvették a lovát. Így tudta folytatni a cirkuszi pályafutását, és ki tudta segíteni a kilakoltatás és éhhalál szélén álló családot.
Ilonkát titkos szerelem fűzi Elemérhez, aki közben egy hajókatasztrófát is megúszott. Amerikában katonáskodik, és a mindenféle megpróbáltatásokban valamiképpen benő a feje lágya, még egy mellkas lövés is van a történetében. Elől bement, a hátán kijött a golyó. Hazajön, lerendezi adósügyeit, apjával való perét és megkéri Ilonka kezét.
Első nekifutásra Ilonka anyja kikosarazza Elemért, mert felelevenedik régi sérelme, amikor Elemér apja őt, az eljegyzett menyasszonyát csúfos hűtlenséggel elhagyta. De Ilonka hatalmas állhatatossággal képes kivárni, amíg a szerencse és a szerencsétlenség összetalálkozik az életében, és maradéktalan megoldások születhetnek.

Végül a hosszú, megszenvedett távollét után a két szerelmes összeköti életét, kisfiúk születik és boldog "csendélet" vár rájuk.
Egy bolond kort fest elénk Jókai a szerelem bolondjai klub rivális történeteiben, ahol legalább a két főhős boldogságra lel.
Az író életében a politikai "kiegyezés" nem csitult el ilyen szépen. Tudjuk, hogy Ferenc József koronázásáról tüntetőleg távol maradt.
Vízöntő lelke tág horizontot ölel át, amelyben a magyarsága sokféle formában talál kifejeződést.

David Wilcock: AZ UNIVERZUM BIBLIÁJA
A szinkronicitás kulcsa
Angyali Menedék Kiadó 2015.

„A  25920 ÉVES CIKLUS VALÓBAN A SZINKRONICITÁS KULCSA, ÉS A KOZMIKUS ÓRA MOZGATÓJA.

A szinkronicitás valójában teljesen személyes élmény, és azokat nem is érinti, akik maguk is meg nem tapasztalták azt a bizonyos „éppen akkor-t”, hogy tudniillik egymással okozati kapcsolatban nem álló események egyidőben történnek meg. Például XII. Benedek pápa lemondásakor a villám becsapott a Vatikánba.
Sokan összekeverik az egyszerű véletlennel, persze megosztott táborban, hiszen vannak, akik vallják, mások a végsőkig tagadják a véletlenek létezését.
Természetesen kötődik a kérdés az IDŐ problematikájához is, mert ki tudja azt meggyőző bizonyossággal kifejteni:

• mi az idő?
• mi az időtlenség?
• mi a kapcsolata az időnek a történettel?
• mi a kapcsolat a lineáris, körkörös, spirális etc. idők között?
• milyen összefüggésben áll a térrel?
• hogyan fűződik a végtelenség kérdéséhez?
• etc.

D. Wilcock nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy IDŐTLEN TUDÁST adjon olvasóinak a világegyetem összefüggésrendszeréről:

• az emberi lélekről és tudatról,
• a karmáról,
• a világtörténelemről.

Elmondhatjuk, hogy egyedülálló információt kapunk könyvéből

• a kozmikus távlatról,
• a szinkronicitáson, mint kulcson keresztül.

Az úgynevezett Nagy Évkör, vagyis a Tavaszpont 25920 éves nagy ciklusa, amely a zodiákust megrajzolja, minden ősi civilizációban ismert volt. Olyan információk ezek, amelyeket beépítettek a piramisba, a Stone Hedge-be. A nyári és téli napéjegyenlőség ma is sok ember előtt tudott tény. A 12 jegy pedig, amelyeknek időtartama 2160 év, valójában az emberi lélektan enciklopédikus tudását jelképezik. A maják naptára szerint 2012. 12. 21-én lépünk át a Halak korszakból a Vízöntőbe, amely reményeink szerint újszerű spirituális ébredés lehetőségét adja majd az emberiségnek.
D. Wilcock az EGY TÖRVÉNYÉBŐL vezeti le az átlag logikával is jól követhető gondolatmenetét, amelynek lényege, hogy egy világ van, amelynek élő összefüggésrendszerét kell kutatnunk és megismernünk, felfognunk. Folytonosan utal a szabad akaratunkra, amelynek folytán a rossz választásainkat követően olykor súlyos helyzetekkel kell szembenéznünk. Nem kerüli meg a minden korban tapasztalható hatalmi törekvéseket sem, amelyek valamiféle diktatórikus uralomban akarnak javakat birtokolni és leigázott embereket kihasználni. Erre a történelem rengeteg példát nyújt. Ám ahogyan kapcsolatot teremt a rómaiak Kos korszakban történt hódításaival és az amerikai hódító törekvésekkel, a Kennedy gyilkossággal, mintegy holografikus tükörben, az egészen újszerű. Nem titkolja a kapitalizmus rákfenéjét sem, az aranyfedezet nélküli pénz kibocsátását, a „globális valuta” szerepét a pénzügyi zsarnokság fenntartásban, amely egyfelől a világon mintegy 1%-nyi szociopata személy munkája, másfelől a spirituális entrópia melegágya lett. Egyértelműen kifejti, hogy az erőszakot erőszakkal megszüntetni nem lehetséges. A természet és az emberek efféle leigázása a szerző hite szerint is totális bukásra van ítélve, hiszen azért jövünk Földre, hogy a szeretetet megtanuljuk. Ám a fentiekben vázolt elhajlások következében ez a legfőbb cél elfelejtődik.
A történelmi párhuzamok megrajzolásánál a reinkarnáció tényét is megvilágítja. Saját magát Edgar Cayce (1877-1945) reinkarnációjának mondja. Utal arra is, hogy a Bibliában megtalálható, hogy Keresztelő János Illés próféta reinkarnációja. Ez még ma is sokak által tagadott tény. Az atlantiszi civilizáció népe pedig tömegesen reinkarnálódott az USA-ban. Kapcsolatot talál Hannibál és Hitler között. Kifejti, hogy mind Robespierre, mind Sztálin erőszakos halállal haltak véres tetteik nyomán. Még meglepőbb Scipio Africanus és Richard Nixon karma ciklusának azonossága a Watergate-ügy kapcsán:

A Kos-korszak Karthágója analógiában van a Halak korszak Németországával.

Képet kapunk a szovjet bolsevizmusról is, valamint az orosz Nikolai Morozov (1854- 1945) matematikus hét kötetes könyvéről, amelyben matematikai modellben ábrázolja a történelmi dinasztiákat:

matematikai, asztronómiai, nyelvészeti, geológiai, és pszichológiai ismeretek felhasználásával.

Ez a történelmi kódfejtésnek egészen egyedülálló esete. Továbbviszi annak az ősi felismerésnek a gondolatát, hogy a történelem ismétli önmagát, vagy nincs új a Nap alatt.

Érdemes elmélyedni ezekben a számkódokban most, a Vízöntő kor hajnalán.
Érdemes elmélyedni az idő metaforájában, amelyre a Prédikátor könyvében is találunk utalást:

• Mert mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és a meghalásnak.
• Ami most történik, régen megvan, és ami következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt.

Frank McCourt: TANÁREMBER
Magvető Kiadó

„AMIKOR A TANÍTVÁNYAIMHOZ SZÓLOK? TULAJDONKÉPPEN SAJÁT MAGAMNAK BESZÉLEK. AMI KÖZÖS BENNÜNK AZ A SÜRGETŐ TÜRELMETLENSÉG.
AZ ÁLARCOMAT ÁLTALÁBAN NEM VISELEM, ÍGY LEVEGŐHÖZ JUTOK”

Az Amerikában született, Írországban nevelkedő, majd Amerikába visszatérő, de magát írnek érző tanárember bevándorlókat tanít. Az olvasztótégely szakközépiskolában mindenféle náció megtalálható. Az összes földrészt reprezentáló gyermekgyűjtemény az élő angolt beszéli, a maga sajátságos, cifrán káromkodó stílusában.
F. McCourt csak egy félévet tölt sodró pályáján a felsőoktatásban, ehhez doktorátust kellene letennie. Vissza is megy Dublinba egy protestáns egyetemre, de a doktorátus nem sikerül, „bukott” tanárként tér vissza Amerikába.
Alberta, a felesége, sokat korholja, szeretné becsvágyát felkelteni, de ő erre nem jó alany. Elviseli, hogy a vitákban mindig a rövidebbet húzza, de letéríthetetlenül megy a maga útján, amely a nyomorúságos írországi gyermekkor után az amerikai tanári élet igen keserű kelyhének a fenékig ürítése. Sebzett önbizalommal, olykor lebénított érzelmekkel, szorongásokkal és félelmekkel telített út ez, de nem hibáztat senkit. Valamiféle Janus-arcú próbálkozás ez. A sötét oldalnak sem ínyence, de ki akar jutni a világba, a bolygóra, mielőtt még végleg kikerül belőle, azaz meghal. A kitartás vezérli ezekben a nehéz menetekben.
Évtizedek elmúltával számvetéseket végez: 38 évesen visszapillant, hogy már tíz évnyi tanárság van mögötte. Az újabb számvetésnél úgy fogalmaz: „Atyaisten! középkorú férfi vagyok, és olyasmiket fedezek fel, amiket az átlag képességű amerikaiak már húszévesen is tudnak!”

De valójában ezt a fajta viselkedést nem szabad valamiféle infantilis regressziónak tekinteni, hanem inkább bátor és tisztességes szembenézésnek a nehézségekkel, amelyeknek lényege, hogy semmi sem idegen tőle, ami emberi.
„Tiszta kémiának és pszichológiának” éli meg a serdülőkorú suhancokkal való munkáját a tanterem drámai színpadán, ahol a rögtönzött jelenetekben minden előhívődik: lefitymálás, pimaszság, álmodozás, kinevetés, nyílt szembeszegülés, csodálat és elidegenedés. Hatalmas terep ez ahhoz, hogy kirajzolódjon, miként lehet MEGÉRTENI ezeket az elvadult, igen nehéz sorsú gyerekeket. Ebben a jelenlétben, amelyből nem lehet kilépni a tanórán, és az utózsongásától sem lehet másnapig sem megszabadulni, lassan-lassan kibontakozik a megértés és kezdik egymást becsülni a tanár és a tanítvány. A tanítvány nyers, direkt kritikáját türelemmel kell fogadni, míg a tanár hatalmas hibákat vét, ha tapintatlan talál lenni. De ez hozza meg a viselkedés gyümölcsét, a kommunikáció dinamikus egyensúlyát.
A három részre tagolt könyv fejezetcímei beszédesen jelzik ezt a fajta fejlődési utat, amelyet a szerző önéletrajzi írásából megtudhatunk. Ezek:

1. A pedagógia rögös útján.
2. Majom a köszörűkövön.
3. Feltámadás a 205-ös teremben.

Ez a „feltámadás” Dublinból való visszatérése után következik be, amikor kreatív órák tartásával bízzák meg. Hatalmas népszerűségre tesz szert ezeken az órákon, ahol dolgozatokat irat a tanulókkal saját élményeikről, saját életükről. Alig győzi kijavítani és méltatni a dolgozatokat, de valójában írásbeli körutazást tesz az amerikai családok életében. Világosan kirajzolódik, hogy a nehéz helyetek szívhez szólóbb történeteket rejtenek magukban, mint a gondtalan jólétnek látszó, sokszor üres szívű emberek históriái.
Miközben írásra sarkallja növendékeit, azt éli meg, hogy ők az ő oktatói. Mert bár a könyvében „tanárembernek” mondja magát, valójában írói létének a megvalósítása zajlik az évtizedek nyomása alatt. Miközben tanítványait buzdítja írásra, mondván, hogy minden percben írnak, még álmukban is, voltaképpen saját könyve íródik.
66 éves, amikor az Angyal a lépcsőn című első könyve megjelenik, és hatalmas, átütő sikert hoz. Szinte ő maga sem érti, hogyan történhetett ez, ennyi kilátástalanság után, amelybe még házassága megszakadása is beletartozik.

„Hé! McCourt! írnia kellene egy könyvet!” – kiáltja oda egy növendék.
„Megpróbálom!” – volt a válsz.

A humor és őszinteség mellett – amelyet a szerző úgy érint, hogy álarcát általában nem viseli – az ÖNTÖRVÉNYŰSÉG a legfontosabb momentum, amely kirajzolódik mind a tanár, mind a gyerekek mentalitásában. Ez igen fontos a mai világban, ahol sokan arról panaszkodnak, hogy nem tudnak „megfelelni” a vélt vagy valóságos kihívásoknak.

És persze a szeretet sem hiányzik McCourt hangvételéből.

Kálmány Lajos: MAGYAR HITVILÁG
Ős- Kép kiadó

„MINDENT ÚGY NYOMTATTAM KI,
AHOGY A HALLÁS UTÁN LEÍRTAM.”

A nép ajkáról lejegyzett, legbecsesebbnek ítélt hagyománytöredékeket kapja kézbe az Olvasó a parasztpap, vagy paptudós előadásainak gyűjteményében. A közel negyven tanulmány híven tanúsítja Kálmány Lajos (1852-1919), a népköltészet kutató úttörő munkáját, amelyet a folkloristák is korszakalkotónak tartanak. Húszas évei elején kezdi meg gyűjtőmunkáját, káplán korában, a magyar nép szellemi hagyományait kutatja. Hányatott élete volt, néha összeférhetetlennek gondolták, sok helyen dolgozott, nem tudott sokáig egy helyen megmaradni. Elhagyatottan, nagy szegénységben halt meg. Az az iskolás gyerek talált rá, akitől az irkalapokat vette kéziratpapírnak. Halálának napja sem pontosan ismert, mert akkor már néhány napja elhunyt, amikor a fiú rátalált.
Falukutató munkássága tudománytörténeti jelentőségű, gyűjtőterületeiről társadalomrajzot adott. Avatottan ismerte fel a népdal és a ballada szövegének és dallamának elválaszthatatlanságát. Kottázni nem tudott, és csak utolsó éveiben hallott a fonográfról, amellyel Vikár Béla gyűjtött, de nem jutott Edison találmányához. A népi egyéniség kutatásban is példaadó: felismerte a mesemondók, táncosok kiemelkedő szerepét részint a közösség építésében, részint a hagyományok megőrzésében, továbbadásában, sőt, a változatképzésben is.
Aki csak egy kicsit is érdekel az ízes magyar nyelv, az nagy gyönyörűségét találhatja a könyvben feljegyzett adomákban, rigmusokban, népi imádságokban, találós kérdésekben, jó és ártó ráolvasó szövegekben. Több kétértelmű patkó-nóta is forog a köztudatban. Lássunk egy példát:

Falu szélén nyitva a fogadó.
Odarúgtat szép pejlován Patkó.
„Kocsmárosné! – így kezdi meg a szót,
látott-e már egy lovon hét patkót?
Ha nem látott jöjjön ki, most láthat,
négyet visel e gyönyörű állat.
Az ötödik magam vagyok, nem-de,
kettő meg a csizmámra van verve.”

A csillagászati megfigyelések, hitek, képzetek, hiedelmek is szerteágazó nyomokat hagynak a népköltészetben. Kapcsolatuk van a munkával, olykor megszemélyesítik azokat, vagy istenként tisztelik, figyelik mozgásukat, „járásukat”, mintha lábuk lenne. A népdalok olyan dallamosak, hogy már olvasva is daloljuk azokat. Nem is lehet elkülöníteni, hogy a dallam szüli a szöveget, vagy a szöveg a dallamot. Például a „Megyen már a hajnalcsillag lefelé…” kezdetű dalt is azonnal énekeljük.
Ősvallásunk nyomai mély vésetek a népi tudatban. Teremtésmítosz, vízözön történet őrzi, vagy találgatós mese, olykor lakodalmi szokás, vagy sikamlós utalás. Ebben a világfelfogásban is szerepel a bukás, amikor az emberek elvetik a sulykot, zűrzavar keletkezik és az Úr megbünteti őket.
Kálmány Lajos kiterjedten foglalkozik Boldogasszony Anyánkkal, nemzetünk védőszentjével, a Természet Istenasszonyával. A Nagyboldogasszonynak István király ajánlotta fel a nemzetet Gellért püspök intésére.  A magyar évkör hét nagy ünnepet szentel az életadó és gyógyító istenasszonynak: a január a Nagyboldogasszony hava a Vízkereszttel, a február a gyertyaszentelő, március a gyümölcsoltó, június a sarlós, augusztus a Nagyasszony ünnepe, de beszélünk még a fájdalmas és a kis Boldogasszonyról is. Ő az áldott állapotban lévők védelmezője, és egyáltalán, az élet szentségének tiszteletét hirdető nagyasszony.
Hatalmas szerepe van a Holdnak is a népi világfelfogásban, életérzésben. Az éjszaka, világítója, egyfajta időszámítás is fűződik hozzá, a 7-es számrendszer kialakítása, az újholdtól a holdtöltéig ciklikusan ismétlődő változatossághoz kapcsolható hiedelmekkel megtűzdelve. Jóslás, jövendölés is kötődik a sokszor megszemélyesített, istenként tisztelt Holdhoz.
Hatalmas kultusza van az almának a magyar nyelvhasználatban. „A kis Jézus aranyalma”, a piros, a mosolygó, a gömbölyű etc. és megannyi sor őrzi a gyümölcs képzeletet felcsigázó tulajdonságát, más népek költészetében is.
De a fák jelentésbeli holdudvara is széles, a nyár-, a nyír-, vagy tölgyfa, hasonlóan a rózsához, rozmaringhoz, kakukkfűhöz, gerléhez, galambhoz, bárányhoz, gyakran szerepel a mesékben. versekben, dalokban.
Az élet mindennapjai élő módon hömpölyögnek azokban a néphagyományokban, legyen szó munkáról, szerelemről, születésről, halálról, vagy házasságról. Szerelmi átok is szerepel:

Megmondom, édes tubám, el ne hagyj!
Mert ha elhagysz, megátkozlak, elhervadsz!

Szemmel verések és egyéb boszorkányságok is tarkítják a gazdag kínálatot. Dallamos rontóigéket szép számmal találhatunk a gyógyító, áldást hozó ráolvasok és rimánkodások mellett.
Hánytatott életében sok helyen folytatott gyűjtőmunkát Kálmány Lajos, olykor fel is rótták, hogy pap létére lakodalmakba és egyéb mulatságokba jár. Szeged igen kitüntetett területe, az ős Szeged népköltészete.
A folklór informális úton, szájhagyományokban terjed és őrzi azokat a gyöngyöket, amelyet a néplélek hord ki, és amelyre a mai elidegenedett, technicista világunkban igen nagy szükség van.

Böjte Csaba: ZARÁNDOKLAT AZ ATYAI HÁZBA
Helikon 2016.

„UTUNK MAGA A TEREMTÉS, HISZEN ISTEN TÁRSAI VAGYUNK, TEREMTVE TEREMTŐDÜNK, SZÜLVE SZÜLETÜNK, ÉLETET ADVA ÉLÜNK, VILÁGUNKAT KIBONTAKOZTATVA ÖNMAGUNKAT BONTAKOZTATJUK KI AZ ÖRÖK ÉLETRE.”

Gyönyörű kivitelezésben olvashatjuk Böjte atya útravalóját a Helikon kiadásában. Az útravaló a létezés öröméről, az önismeretről, életfeladatunk vállalásáról, a szeretettel és szeretetben való munkálkodásról szól. Szerkesztésében a kép a szöveg mellett minden oldalon. A képek pedig a Tolna megyei Kakasdi Faluház mennyezetkazettái, megannyi mandala, tulipános motívumokkal, a virágszálak karcsú hajladozásaival, dinamikusan megszólító erejűek. Nem lehet letenni a könyvet, illetve újból és újból elő kell venni, annyira olvastatja magát.
Ismeretes az atya közvetlensége, természetes hangvétele, sugárzó szeretete. Tanárnak, nevelőnek mondja magát a könyv sorai között, ebben a minőségében az ártatlan gyermeki lelket szólítja meg. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, saját magában is ezt őrizte meg Isten szolgálatában.
A létezés iránti áhítat, az élet szentségének csodálata, tisztelete hatja át minden gondolatát és sorát, amikor arról ír, hogy a legparányibb lény is élni akar. A fonnyadt krumpli a kicsírázásban, a magok a duzzadó erővel, amelyből gyökeret és szárat eresztenek, majd virág, gyümölcs és új mag lesz belőlük.
Haladni kell félelem és megtorpanás nélkül, bízva bízni, mert a KÉPLET bennünk van:

• az Úr belénk oltotta szándékát,
• magunkból olvashatjuk azt ki,
• kérdéseinkre választ kaphatunk saját magunktól,
• induljunk hát el a keresés útján,

Ez a mai ifjúságnál sajnálatosan tapasztalható belső üresség, amelyet nyegle ténfergéssel próbál kompenzálni, rejteni. A felszínes beszéd, a testet-lelket felőrlő parttalan bulizás is a tiszta öröm hiányáról árulkodik. Elkülöníti az egészséges derűt, a jókedvet a harsány feltűnésködétől. Mint írja, a vidámság a mindennapi lelki viseletünk.
Minden nap ajándék, nekünk magunknak is ajándékká kellene lennünk a létezés örömére.
Utal a lelki kincsekre, mély tárnának mondván bensőnket, amelyből a drágaköveket magunknak kell felhoznunk, fáradságot nem kímélve. Ezt az önmagunkba mélyedést, a magunkba való alászállást fáradhatatlanul gyakorolnunk kell. Úgy fogalmaz, hogy a feladatról feladatra csordogál az életünk, mihelyt az egyikhez felnőttünk, jön a másik. Nem szabad viszolyognunk a munkától, a tettektől, hiszen ezek a lépések visznek előre minket is és a világot is. Kiszárad a lélek, ha nem szeretünk, ha csak magunknak akarunk élni, önzésben, szívtelenségben. A kiszáradt kút hasonlatát hozza fel: nem azért szárad ki, mert vizét kimerítették, hanem éppen attól tömődik el, hogy nem merítik rendszeresen. A Nap sem merül ki a folytonos sugárzástól. De sajnos manapság sokan megkeserednek a szeretethiányos életükben. Vagy túlpörögnek, vagy takaréklángon élnek.
Beszédes jelzőkkel illeti a semmittevés, az önsajnálat, a meddő sopánkodás, a helyben topogás elszalasztott lehetőségeit, a kishitű zárkózottság, a visszavonulás, a sértett duzzogás zsákutcáját. A céltalanul sodródók és csökönyös konokok lim-lom életét, fércmunkáját.
Hatalmas gondolata, hogy népe számára nem tudást, vagy hitet kér, hanem éhséget, olthatatlan szomjúságot, amely kitépi a tespedtségből, és elindítja az igazság felé. Hogy az elégedetlenség tépjen ki bennünket az intellektuális gőgből.
Megszívlelendő Böjte Csaba atya minden szava, sora, élete és életműve:

JÓNAK LENNI JÓ!

Simándi Ágnes: IDŐKOPORSÓ
Napkút Kiadó Kft 2015.

„CSAK HÁT A FÉLELEM”.

A versek lélektörténések, képek, amelyeket nem lehet másként elmondani, csak a versek tördelt soraiban. Ily módon a legszubjektívebb műfaj, de egyben a legobjektívebb is, hiszen bármelyik lélekből felmerülhet az a kép, vagy előhívhat töredéket, emléknyomokat.
Simándi Ágnes (1954-2015) igazi telitalálat címen írta meg kilencedik verseskötetét, az Időkoporsót. A kötetben található versek címei olykor idézőjelben vannak, ezek a legbeszédesebbek: például a felejtés, aki írja a verset, a bátorság, a veszteglés csúcsidejében etc.
Költeményei egyébként is inkább a metafizikában gyökereznek, vagy abból ereszkednek alá, és a talaj fölött lebegnek legalább egy arasszal. Amellett, hogy már húsz éves kora előtt publikált, teológus és ikonográfus is. Meditatív hangvétele inspirálja olvasóit. Hamar bevonódunk a szerző lelki üzeneteibe, fájdalmaiba, de nem panaszos hangvételűek számadásai, amelyekkel kendőzetlenül vállalja fel esendőségeit, kételyeit, botlásait, mert ezek a kontrasztok feloldódnak az életigenlésben. Az evangéliumi örömhír különösen szeretetreméltóvá teszi az alkotót és alkotásait.
Mélyen átélt személyes szenvedéseinek, szenvedélyeinek, élményeinek keresi a lélektani, vallási, filozófiai jelentőségét, egyáltalán a jelentését, és ebben az olvasóinál partnerére lel. Bevonja őket az alkotói lét titkaiba, kérdéseibe, valóságába. Így lelki-szellemi társ és résztvevő lesz az alkotói élet drámájában.
Formailag is teljesen egyedi megoldásokat találunk nála: egyes sorai egyetlen szóból állnak, ez igen tömörré és hangsúlyossá teszi a hatást, a mondanivalót. Inkább prózaverseknek mondhatók, persze remek hangzású belső rímeket is találunk lírájában. Szürrealisztikus jelzései magasabb dimenzióba emelik a fájó élményeit is, ez az érzelmi kiforrottság, megéltség igen nagy értéke az egész életműnek.
Végighúzódik a sorok mögött az időtől való búcsúzás, ám a "késleltető idő szárnycsapásai" kalodába, koporsóba is zárják az embert, miközben a földi élet történetét is alakítják, mozgatják.
Angyali fohásszal indul a kötet, és angyali gondolattal zárul.
Indításképpen egy kérés hangzik el:

találj meg engem,
mert szívem kiszáradt medreiben
megrekedtek a mondatok
a belém dobált érzelmi szemét
halmaza már torkomig ér.

A záróakkord angyali érintést kér:

majd egy nap meghalok …
a vesszőfutás végzetéhez ért
az érvek máglyarakását
egy ártatlan mondat is belobbanthatja …
a magnetikus hálót is
szétszaggató ujjaiddal
angyal
érints meg engem.

"A szeretetnek egyetlen forgatókönyve van: önmaga" – olvashatjuk az egyik zárójeles odavetettségben.
Ha valaki a szeretetre akar rezonálni, rímelni, haszonnal forgathatja Simándi Ágnes verseit.

A recenzens ezt tette:

61 ÉV

Tik-tak,
az óraiga leng,
üteme kiméri az időt,
percben, órában, napokban
az egész életidöt.

Éjfélkor és délben
tizenkettőt üt az óra,
percenként egyszer körbemegy
életidőd percmutatója.

De vajon betelik a mérték
ebben a folytonos körforgásban,
vagy csupán ismétlődnek
egy örökkévalóságban?

Te 61 évet kaptál
az időtlen valóságból,
61 évnyi anyagot
az Akasha Krónikából.

És most megállt a mutatód,
vagy le is hullott azóta?
Mutató nélküli számlap lett
az időkoporsódban. 

                                  

Arany János : BUDA HALÁLA

A szabadságharcot követő és a kiegyezést megelőző időkben a mélyen magyar érzésű költőkben is írókban reneszánszát élte a magyar identitás keresése. Talán nem tévedünk, ha Arany János Buda haláláról szóló epikai költeményét is a korszellem szülöttének lájuk. Műve kapott hideget, meleget: az Akadémia Nádasdy-díjjal tüntette ki, de a Pesti Hírlap 1864-ben megjelent egyik számában névtelen kritikus elmarasztalás. "semmi művészi értékkel nem bíró" írásnak bélyegezte. Az érzékeny költőt a támadások megbántották, de a 12 részes mű ihletének lendülete átjön a sorokon és visszaviszi olvasóját a hun birodalom idejébe, a sajnálatos testvérgyilkosságig, amely bizonyára fontos drámai esemény történelmünkben.
Buda és Attila, Bendegúz fiai. Apjuk ősi szokás szerint felszólítja fiát, ossza meg a hatalmat öccsével, és ne hagyja, hogy ármány éket verjen közéjük. Mindkét fiú esküt tesz, fenékig ürítik a kupát, majd tűzre vetik. A lángok kihunynak egy percre, csak füst és korom száll fel, sötétség borul rájuk. Ezt Torda, a vén táltos rossz jelnek veszi, és elkomorul. De azután folytatják a vigadozást.
Detre, a gót király, aki vereséget szenvedett Bendegúztól és csak álnokságból nyújtott jobbot, bosszút esküszik, és elhatározza, egymás ellen uszítja a testvéreket. Budánál kezdi. Megalázkodással és hűséges fogadkozásokkal elülteti a kételyt Buda lelkében a hatalom megosztása ügyében, mondván:

Mert vajon egy lóra két nyerget teszünk-e?
Két lovas egy nyergen tud-e ülni szinte?

Ezt követően Attilát környékezi meg, de Attila átlát az áskálódásán. Először nagy haraggal lehordja, majd megbocsát neki. Hadgyakorlatot tart, és a véres kardot körbehordoztatja az országban.
A feleségek között is feszült a viszony. Főleg, mivel Gyöngyvérnek nincs gyermeke, Attilának viszont Csaba után még Krimhildától is fia született, Aladár.
A hetedik fejezetben Arany János a csodaszarvas legendát örökíti meg, Hunor és Magyar történetét.
Nyílt összekülönbözés alakul ki a testvérek között, amikor a keleti császár Attilához küldi követét, neki ajánlja fel a szövetségét. Attila ugyan Budához küldi és az ajándékot sem fogadja el, megfelezi király bátyjával, de Buda megbántottságát ez nem mulasztja el. Csak szóban békélnek meg:

Ne mondja, ki látja: vér dacol a vérnek,
Etele és Buda együvé nem férnek.

Attila álmot lát: derekát kard övezi. Összeülnek a papok, jósok, álomfejtők, öregek, megfejteni az álmot, amelyben Aétius Flavius (390-454), a nyugatrómai birodalom hadvezére is felbukkan, aki 45-ben, a catalaunumi csatában legyőzte Attilát. Torda megfejti az álmot:

Bendegúz fia kapja Isten kardját.

Ezekben a pillanatokban megjelenik Bulcsú a pásztorfiúval, aki a mezőn megtalálta a kardot.
A kard végképp kiváltja Buda kisebbségi érzését, sőt, irigy gyűlöletét. Lelke mélyén azt szeretné, hogy a kard az ő oldalán legyen, de ez nem lehetséges. Nemcsak a hunok, de a környező népek is mind Attilában látják a nép vezérét, a hunok első emberét. Az ISTENKARD Attila sátrában van, reggelente ezzel áldoznak Istennek. Buda erőtlen kísérletet tesz: Követeket küld öccséhez, hogy ne induljon hadba az Istenkarddal. Attila visszautasítja a testvéri intést. Gyöngyvér örökös elégedetlensége is ébren tartja Buda nyugtalanságait. Detre is folytatja áskálódását, miközben Buda építi városát. Hízeleg, visszautasítja a felajánlott kincseket, beleszövi mondandójába, hogy a szerencse forgandó, de azt is, hogy az igazi győzelem ott van, ahol az Istenkard. Így Buda mindenáron meg akar vívni öccsével. Közben Detre távozott, visszatért övéihez. Úgy véli, az Istenkarddal ő is legyőzhetetlenné válhat, így felbérel néhány embert, lopják el Attila sátrából. Attila felesége hírnökétől megtudja a történteket, fivéréhez megy, és szörnyű párviadalban legyőzi. Gyöngyvér megátkozza őt.
Attila is megrendül földi, halandó részének eme megkísértésétől.

Tarbay Ede: ÉJSZAKAI HALÁSZAT
St. István Társulat 2017. 11. 07.

URAM, SZAVAKBÓL KERESZTET ÁLLÍTOK.

A jól ismert költő, műfordító, dramaturg Tarbay Ede (1932) 11 év költői halászatát gyűjtötte egybe kötetébe, időrendi sorrendet követve. Különleges költői arculat rajzolódik ki:

szerénységből,
visszafogottságból,
őszinteségből,
számadásból,
halálközelségből.

Tudjuk, hogy a „poéta nascitur”, vagyis, aki annak születik, az elköteleződik a képeknek, színeknek, hangulatoknak, a pillanatok üzeneteinek, rímeknek, a sorokba tördelt gondolatoknak, azaz „verseket merít a merítőhálóból”. Egyszóval: ihletett ember.
Elfogódottsággal vette kezébe a kötetet a recenzens, ebben az intim szférában, amelyet a könyv sugároz a zavarba ejtő közvetlenségével, a titkolódzásoktól mentes tépelődések odagurításával, a minden hivalkodástól mentes isteni megszólításokkal, az emberi esendőségek megvallásával. Röviden: a mesteri költői hangvétel eltölti az olvasót muzsikával, bölcsességgel, külön emlékezéssel és képzeletét is felcsigázza.
A címadó verssel merít a hálóból:

az éjszaka magányos csendjében vitorlát bont a halász,
telíti hálóját, majd visszatér,
„hajózni kell még reggelig
az innen-földi létbe”

Igen, a költészet a VALÓSÁG másik oldaláról való, a láthatatlan, a megfoghatatlan, a kiszámíthatatlan szférából, amellyel az alkotás, a művészet köt össze bennünket. Az ember – a költő és olvasó egyaránt – hol semminek, hol mindennek érzi magát egy pillanat nyomtalan eltűnésében, vagy hatalmas felmagasztosulásában, ha egy ünnep, emlék, kép elkapja, betölti, vagy leköti. Márpedig ez történik velünk, bárhol felütjük Tarbay Ede kötetét, a remekbeszabott képek és sorok olvasnak bennünket, megszólító erejűek. Lélegzetelállító sorait sok csokorba lehetne összekötni, amelyek valahonnan a lélek mélyből bukkannak elő, de azt is mondhatjuk, hogy az egyetemes emberiség emlékezetének kútjából hívta elő, merítette. A nyomkeresésben például:

A perc csalárd. Az írás megtévesztő.
Egyszerre lenni múltban ott, ha itt?
Az összecsúszás örvény észveszejtő.
Emelni kezd, de közben szétszakít,
darabokra hullok, mint egy esőfelhő.

Tisztelettel kell gondolnunk a költészet Nessus ingére, a szenvedéskohóra, amely lényege és feltétele a szárnyalásnak. Egy-egy sor, kép, metafora valósággal őrzi azt az átalakulást, hogy miként lesz egy borús hangulatból, mély őrlődésből, belső tépelődésből vers. Az olvasót magát is elragadja ez az átalakulási folyamat. Ő is megfinomodik, átlényegül, légiessé válik. Még a komorabb hangvételű versek olvasása is szépséggel és örömmel tölti fel az olvasót, mintha egy pohár óbort fogyasztanánk, miként azt egyik versében olvashatjuk: „merítek jót a jóból”. A pálinkavidámság is elkaphatja az embert, mint a Tillárom vers örökíti meg a tüzes ital vért melegítő és mellet cirógató átforrósítását.
Adózik a költő az ősöknek, Balassinak, Mikes Kelemennek, Leonardónak, Sztravinszkijnak, Aranynak és a többieknek, a lelki rokonság okán.
Egy emberben az egész emberiség. Minden misztériummá lesz a soraiban, a nyugtalanságok, a „kaleidoszkóp fájdalmak”, az elmúlhatatlan elmúlás, a félelmektől való félelem, az útvesztő:

Vándor az úton, mintha menne
végesből a végtelenbe.

De egyben felülnézetből is lát mindent, szállongó búcsúban, „világra tágult ablakokban.”
Az Epilógus utolsó versében visszatér a tengerből való vershalászat metaforájához, mintha valóban a végtelen lélekóceánon lenne otthon.

Manuel Palacios Villavicencio: BETILTOTT AMERIKA
Amerika Prohibida

„ECUADOR SOK TITKOT REJT, AZ ŐSRÉGI BARLANGOKTÓL, JÁRATOKTÓL, TEMPLOMI MŰTÁRGYAKTÓL KEZDVE AZ ŐSIDŐK MÉLYÉN ELDUGOTT RÉGI FELJEGYZÉSEKIG.”

Az ecuadori szerző 20 éve kutatja az Andok alatti barlangrendszert és az ott található maradványokat, tárgyakat, kőbe és fémbe vésett írásokat. Ezt a Tavos-barlangot, mád szavakkal a táltosok barlangját egyesek természetes geológiai képződménynek, mások emberi kéz által alakított járatoknak vélik. A kutatás messzi időbe nyúlik vissza, az Atlantisz előtti civilizációt vizsgálja, mintegy 12 000 évvel ezelőtti korok magas kultúráját, azt a KEZDETET, amelyből a szerző feltételezése szerint minden nyelv és műveltség kihajtott, elágazott. Kötődik a helyhez is az üzenetek, szellemi impulzusok megfejtése, őrzése, a hivatalos régészet más bizonyítékokkal és metódusokkal operál. Innen a cím: a „betiltott Amerika”, hogy tudniillik a hivatalos történetírás ezeket a kutatásokat dilettanciának ítéli. Sajnálatos tény, hogy a szavak igazi értelme és az Amerikában fellelhető ősrégi kultúrák valódi eredetét az ú.n. hivatalos történelemírás gátolja, hogy a konfrontációt elkerülje.
Magyar vonatkozása is van a témának, egyfelől a sumer eredetünk kapcsán a magyar nyelv közel áll – hacsak nem azonos – ahhoz az ősi nyelvhez, amely az az istenséggel való közvetlen kapcsolatot őrzi. Másfelől magyar kutatók is dolgoztak a Táltos Barlangban. Jelen könyv magyar fordítása és kiadása is a Móricz János Kulturális Egyesület kiadásában, gondozásában jelent meg. A szerző személyesen is részt vett a könyvbemutatón Körmenden, legutóbb pedig a Világpanoráma klubestjén 2016. év szeptemberében.
Tény, hogy a Táltos Barlang fizikai tényét, szellemi jelentőségét nehéz kihámozni a kutatók feltételezéseinek, a titok őrzésének, a bennszülöttek által védett ország érdekek szövevényeiből, a spirituális túrizmus lábra kapása és a kincsvadászok mohóságától övezetten. Az idő vasfoga mellett még a szándékos mindenkori rombolások hatásával is számolni kell. Jelesül egy tűzzel, amely egyes feltételezések szerint szándékos gyújtogatás volt.
Adathalmazok, spekulációk és expedíciós kronológiák hálójából meríthetjük ezeket a különös ismereteket, amelyek egyfelől kőlenyomatokban, vésetekben lettek megőrizve, de másfelől az olvasónak az az érzése, hogy ÉLŐ EMLÉKEZETTEL találkozik a sorokban. Hiszen tudattalanunk mélyrétegében az egész emberiség történetét hordozzuk.
Az amerikai kontinenst nem lehet kizárni a népek és kultúrák eredetének kutatásából, hiszen Amerika nemcsak Kolumbusz óta van. De a felfedezését követő gyarmatosítások valamiképpen torz történelemírást eredményeztek. Az inka, maja és azték kultúrán kívül ebben a kutatásban a beszélt és írott nyelvemlékekre fordítottak nagy figyelmet. A prekolumbiai civilizációban geometriai-matematikai nyelv létezett, valamint képírás is ideografikus írás. Mindezek a csillagászati ismereteket is tartalmazták. De persze a tárgyi emlékek és csontok is tudásokat tartalmaznak.
Rengeteg utalást találunk Manuel Palacios Villavicencio könyvében a világ sok tájáról való kutatókról, ehelyütt csak a magyar Móricz Jánost (1923-91) és egy Szalézi szerzetest idézünk. Móricz János az 1969-es években kutatott Ecuadorban. 1976-ban indult Tayos-expedició nélküle indult el. Több, egymásnak ellentmondó híresztelés kísérte a történetet. Az egyik szerint Móricz azért nem vett részt, mert ígéret kötötte a bennszülöttekhez, hogy a kincseket nem viszik ki az országból. A másik fontos szereplő Carlos Crespi Crossi Szalézi szerzetes, (1891-1982) aki 40 évig élt a shuanok között. Ma is Crespi-gyűjteménynek nevezik az „aranyteremben” található tárgyakat. Ő alapította meg a Szalézi régészeti múzeumot. A hihetetlen értékű kincs ma is a figyelem központjában van.
A Vízöntő korszak felszínre hozza a Lemuria és Atlantisz mitikus civilizációjával való kapcsolatunkat.

Böjte Csaba: PÁRBESZÉD A VÉGTELENNEL
Helikon Kiadó Bp. 2013.

"ÉN CSAK SZERETNÉK OLYAN LEENI, MINT EGY NAGY FA: JÖNNEK AZ ÉG MADARAI, RÁSZÁLLNAK, VAN, AKI FÉSZKET ÉPÍT RAJTA, VAN, AMELYIK CSAK LETOJJA, ÉS TOVÁBB REPÜL . ISTENNEK LEGYEN HÁLA EZÉRT!"

Akik hallották Csaba testvér (1959) előadásait, olvasták írásait, vagy részt vettek miséjén, érezhették, hogy nem beszél el a fejük felett, nem döngöli őket sárba bűneik miatt és nem kesereg meddő sopánkodással a világ problémái felett, hanem megérintődnek egy-egy gondolattól, énektől, lendületet kap hitük, érlelődnek meglátásaik, élményeik, egyszóval örömmel töltődnek fel, továbblépésre nyílik lehetőségük. Ez a papi elhivatottság szinte az atya védjegyének mondható, sőt, önzetlenségében szinte felülmúlhatatlan, iránytűje pedig az az emberség, amely nem riad vissza a fonák helyzetektől, mivel jól tudja, hogy a dolgoknak van színük és visszájuk, és mi emberek is az Ég és Föld között éljük az életünket. Folyton arról tesz tanúbizonyságot, hogy Isten nem elvont fogalom, vagy elérhetetlen magasságokban élő valaki, hanem maga a közöttünk élő szeretet, igazság, valóság. Ez bizony új hangvétel az igehirdetésekben. Csakúgy, mint a JÓNAK LENNI JÓ alapítványa, amelyre egyre többen figyelnek fel világszerte. Hiszen a szeretet végtelen távlatokban működik a világban, nem törvények szabályozzák.
1993-98 között indult el nevelő munkája, amikor engedély nélkül élt utcagyerekekkel egy törvénytelenül visszafoglalt épületben. Ez ma már ezernél több gyermeket befogadó, felnevelő intézetté nőtte ki magát, sokakat inspirál adakozásra, segítésre, akik átélik és megértik, hogy a jóság és áldozat igen ritmusának spirálja felemeli az embert az értékek azon tartományába, amelyek nélkül életünk meddő és hiábavaló zsákutca.
Fenti könyvében hat nagy gondolatkört taglal. Azt is tudnunk kell, hogy ez az írása az ú.n. végtelen sorozatnak egy darabja. Részben Kariko Évával való párbeszéd, de oldalain költőket is felsorakoztat vonatkozó verseivel, hangvételükkel, amelyek a könyv művészi értékét is megemelik. Gazdag mondanivalót kínál. Megszokhattuk Böjte Csabánál, hogy ezek a végtelenségre felfűzött mondanivalók igen strukturáltak, átgondoltak, nem a véletlen ötletszerűségre épültek. Itt is az étellel, az asztali áldással kezd, a testi táplálékkal, majd fokozatosan jut el a szentségig, templomi liturgiáig. Egyszerre képes a jelenben lenni és a távlatokat is megélni. A nagy zsivaj, tolongás, extrovertált világban befelé is fordulni. Ezzel az igazi értékek felé való nyitást tanulhatjuk tőle.
Az ÜNNEP a rekreáció, az újjászületés, az öröm, a vidámság, lelki-szellemi lakoma. Dolgozni mindenkinek kell, de nem szabad, hogy a munka kimerítsen és felőröljön bennünket. A munka is lehet örömforrás, alkotás.
„Az imádság – a lélek lélegzetvétele” című fejezetében még nagyobb távlatot nyit az Istennel való élő kapcsolat, a jelenlét, az igazi öröm és béke felé. Más szavakkal az imát a lélek anyanyelvének mondja, mert az Isten nélküli életben nem találhatjuk meg saját feladatunkat, és akkor egész életidőnk, életenergiánk kárba vész.
„A templom, szentmise – ahol az ég a földdel összeér” részben a mindenütt és minden pillanatban jelen lévő Istent akképpen idézi, hogy mindannyian az élő Isten élő templomai vagyunk. Christophorusok, azaz istenhordozók. A szentmise liturgiája, oltári szentsége, orgonamuzsikája, énekei, imái, igeolvasásai megannyi metakommunikatív jelet hordoznak, segítendő a Teremtőhöz való közeledésünket. Mert igen jól tudunk tévelyegni Isten sok arcában is, és a keresztben is sokszor csak a botrányt látjuk, nem a felkiáltó jelet. Az oltár is ABLAK A VÉGTELENRE, ahol az ég a földdel összeér. Utal arra is, hogy az első templomot Nagy Konstantin építette, amely megváltoztatta a gyülekezet életét, a kezdeti nagy keresztény üldözéseket követően. A homlokra, ajkunkra és szívünkre vetett keresztek az értelmünkkel felfogott, szánkkal megvallott és szívünkben őrzött evangéliumra utal. Teljes hittel vallja, hogy a keresztény tanítások sokkal mélyebben vannak a lelkekben, mint azt gondolnánk.
Mélységes, megingathatatlan istenhitét személyes példákkal fűzi át, finom székely humorral fűszerezve. A nevelés pedagógiai pillanatainak megragadására például idéz egy példát az egyik égedelem engedetlen, lázadó serdülőről, illetve egy egész csoportról, akik alaposan próbára tették tanáraik türelmét, szeretetét, elhivatottságát. Csaba testvér egy gyülekezet előtti lábmosással hozott fordulatot a suhancok lelkében. A hatás leírhatatlan volt: nyílt fogadalmat tettek, hogy soha többé nem lesznek engedetlenek.
A SZERETET: VILÁGFORMÁLÓ ERŐ – ez is egyik hitvallása. Soha nem téveszti szem elől, hogy a nevelő feladata nem a büntetés, hanem a példa, az iránymutatás. Csaba testvér iskolapéldája annak, miként lehet előítélet mentesen, a valóságra nyitott szívvel közlekedni a világban és az emberek között.
„A Biblia – a párbeszéd könyve” – fejezetben újabb és újabb távlatokat nyit a Végtelenség felé. Nem kioktatóan, nem magas lóról, nem leereszkedően, amelyek általában ellenérzéseket váltanak ki, hanem olyan őszinte, hiteles és személyes hangvételben, amely a mai manipulatív, álságos, részletekben élő hasadt embereknél nem megszokott. Úgy tárja olvasói elé az ÖRÖK IGAZSÁGOKAT, hogy azok megkérdőjelezhetetlenné válnak. A bibliai kánon Istentől ihletett iratok gyűjteménye, az évszázadok tűzpróbájában.
Jó szívvel olvasva sokat meríthetünk Csaba testvér tanúbizonyságáról

Jean Liedloff: AZ ELVESZETT BOLDOGSÁG NYOMÁBAN
Kétezeregy Kiadó

„A BOLDOGSÁG NEM ELÉRENDŐ CÉL,
HANEM TERMÉSZETES ÁLLAPOT”.

A pszichológusnő szerző a hetvenes években közel három esztendőt töltött Venezuela dzsungeljeiben, amely gyökeres változásokat idézett elő gondolkodásában, életérzésében. Egyfelől a dzsungel ökoszisztémája, amely az intenzív rendezettséget, helyénvalóságát sugározta, másfelől a jekána indiánok lénye és élete, amely teljesen valószerűtlennek tűnt. Mint írja, az volt valószerűtlen, hogy boldogok voltak. Semmiféle jelét nem hordozták a boldogtalanságnak, amely a civilizált, írástudó emberekről egyáltalán nem állítható, hiszen állandó elégedetlenségek, nyugtalanság, depresszió, bűntudat, szorongás jellemez bennünket. Tapasztalatainkból előítéleteket kovácsolunk, és félelmeket, rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, mint valamiféle börtönben.
A szerző élményeiből, felismeréseiből kiindulva, mintegy összeszedve az ősállapotokat élő indiánokat a modern ember elidegenedettségével, a kontinuum elvbe sűríti gondolatait. Ennek ismertetése ez a könyv.
Folytonosságot keres a darabokra szakadt világban és az emberi lelkekben. J. Liedloff a természetesség = helyénvalóság, rend, magától értetődőség valóságát fókuszálja. A szülésből indul ki, valamint a csecsemő anyával való intim, bensőséges kapcsolatából. Óriási hangsúlyt helyez az ÉRINTKEZÉSRE, mely megszületésünket követően drasztikus változásokat szenved el, amikor az anyaméh terét felváltják a ruhák, a bölcső, a kiságy, a járóka, a babakocsi élettelen anyagai. Szinte minden depriváltságot abból a karon ülő periódusból vezet le, amely – ha nincs kielégítve – a neurózisoknak, fóbiáknak, tériszonynak, szorongásoknak, etc. a melegágya lesz. Külön fejezetben írja meg a felnövekedést, a depriváltságokat, - azaz a létfontosságú szükségletektől való megfosztottság verzióit – a társadalmi anomáliákat, és végül elmélete alkalmazhatóságát a mindennapi, modern életben. Úgy fogalmaz, hogy egy kultúra csak oly módon lehet életképes, ha a helyesről és helytelenségekről alkotott nézete megfelel és igazodik a természetes elvárásoknak, azaz belül marad a normalitás paraméterének.
Az anyai gondoskodástól és testi-lelki kapcsolattól megfosztott emberek valamiféle sajátságos érzelmi úrben élik életüket, amely sok viselkedési rendellenességet és személyiségfejlódési torzulást eredményez. A szerző – az ősnépek között töltött élményeitől felvértezetten – rámutat az írástudó, civil társadalom természetességtől való eltávolodására, amelyre további elidegenedettségek rakódnak. Az életszínvonal emelkedése nem jár feltétlenül együtt a közérzet javulásával. A generációs szakadékok, az egyik rossz értékrendszerről a másikra való sűrű váltásban a normavesztés virágzik. A neurotikus és antiszociális emberek tábora gyarapszik. Miközben önérvényesítésükön dolgoznak, valójában folytonos megalkuvásban telik életük, és végképpen szem elől tévesztik, hogy valójában a BOLDOGSÁG A NORMA.
A depresszió- szorongás-bűntudat triásza uralja életüket.
A kisgyermekkorban ki nem elégített érintés, lelki kapcsolat, figyelem az infantilis felnőttkori vágyak széles arzenálját fejlesztik ki, tartják életben:

• kóros exhibicionizmus (celebek),
• narcisztikus személyiség,
• státuszszimbólumok, amelyek lényegében az elfogadottság vágyát próbálják kielégíteni,
• pénz, hírnév, siker, kiégett lélekkel a háttérben,
• kényszeres utazók, akik élményeket halmoznának,
• végtelen sorában az áldozatok áldozatainak.

Ezek az aberrációk már-már tragikus méretűek.
A szerző kialakította a maga világhálózatát azok számára, akik a kontinuum-elvet életük részévé kívánják tenni.
Hazánkban még kezdeti stádiumnál vagyunk, de a világhálón már elérhető.

Wass Albert: ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET!
Kráter 2002.

„MINDENKINEK VAN EGY CSILLAGA, CSAKHOGY AZT A CSILLAGOT NEM AZ ÉGEN KELL KERESNI, GYERMEK, HANEM A SZÍVEDBEN.”

Gróf Wass Albert (1908-1998.) hosszú és igen termékeny életének két, a 40-es években írt darabját olvashatjuk a fenti kötetben. A „Jönnek” még az emigráció előtt íródott, az „Adjátok vissza a hegyeimet” már Münchenben, 1948-49-ben. Az első napló, a második visszaemlékezés a gyermekkori évekre. Mélyen szívbemarkoló írásokról van szó az erdélyi székely tollából, aki maga is a csüggedés ellen tesz tanúbizonyságot betűvetéseivel. Adódik, hogy idézzük Hamvas Béla „öt géniuszából” az Erdély archetípusáról írottakat:

• a szakadékosság,
• a komorság és a humor ellentétének áthidalása,
• a sokrétű kettősség,
• a magas életigény, az ízlés, a rafinéria,
• a földdel és a tájjal való teljes egység.

Mindezt kiegészíthetjük azzal, hogy Erdély műfaja a BALLADA:

• azaz tragédia dalban elbeszélve,
• de azt is tudnunk kell, hogy a tragédia mindig a magasabb hatalom jelenlétét is hordozza.

Nos, a „Jönnek” a két világháború közötti időszak „politikától megbolondított” embereinek kálváriáiról szól, a háborúról, amely területeket, népeket elszakít egymástól, ezáltal „kóborló farkas sors vár az emberekre az emberi rengetegben.” Beszédes az utalás az író hét fegyverére, amelyek közül egyet a prefektus elkér, amikor azokat visszaszolgáltatja. Mert a Romániához csatolás éveiben a magyaroknak nem volt fegyverviselési engedélyük. Egyiket sem tudta odaadni,  mert mindegyikhez élénk történet fűződött. Végül a vadőr tanácsára egy régi csőszpuskát ad a prefektusnak. Szívbemarkoló a 22 évig való várakozás, hogy Erdély újra magyar föld legyen, ahol nem a történelem marionett figuráiként kell a magyarságnak élnie, vagy űzött vadként.
Csillagfényes éjszakán jött világra Wass Albert, édesanyja utalt a Pásztorcsillagára, amely majd életét vezérli. Édesanyja nem sokáig maradhatott velük, mert öccse és húga születése után nem sokkal egy kígyómarástól meghalt fent az erdőben, ahol málnázni volt. Sírján egy nyírfa nőtt, csak úgy magától.
Apjával maradtak négyen, aki bojtárnak küldte Komornyikra, Samu bácsihoz. Samu bácsitól kapott egy furulyát, hogy legyen kivel beszélgetnie, ha magányosnak érzi magát. A furulyából előcsalt dallamok sokat segítettek mondanivalója kiformálásában.
Egy hajdanvolt román osztálytársától kapott egy puskát, amelyet a fa odvába rejtett el. Amikor apja előtt kiderült, hogy van egy puskája, együtt jártak vadászni. A román fiúnak az elejtett vadak bőrével kellett megfizetni a puska árát. Egy végzetes vadászaton apját halálosan megsebesítette egy remetekan. Szánkóval vitték le apja holttestét a hegyről, eltemették tisztességgel. De mivel tiltott fegyverrel vadászott, büntetésképpen Albert fiát börtönözték be helyette. A börtönben töltött idő alatt testvéreit kilakoltatták, és mindenüket elvették. Ezt követően egy kalyibában éltek a hegyen, amelyet maguk ácsoltak össze. Az apját megölő remetekan bőrével fedték be, ezt nem adta oda a román fiúnak.
A történelem kereke változó időket és eseményeket hozott mindenkinek. Az író egyik legszebb története az Anikó szerelem, akiért meg is verekedett, akinek házat épített Belcsujon, és akitől Andriskája született. Ám két évi boldogság után behívták katonának, ez alatt a családját az oroszok kiirtották, házát felgyújtották. Amikor katonaszökevényként hazament volna, egy üszkös korom-és hamuhalmazt talált otthonuk helyén.
Ezután hosszú bujdosás kezdődik. Húga abba a román családba házasodik be, ahonnan ő a fegyvert kapta. Ebben a felfordult világban az emberek hol pozíciókat kapnak, hol vasra verve viszik el őket börtönökbe, vagy kényszermunkára. Öccse is sodródik, előbb katona, majd bíró lesz, ezt követően pedig elfogott, ideológiáktól megzavart kommunista és nemzeti szocialista, végül kivándorló.
Ebben a bujdosásban fontos emberekkel jött össze, például az örmény molnárral, akinek szenet szállított szénégető korában, a báróval, akinek az aranyórája hihetetlen csodával kerül elő újból, a kováccsal, aki az oroszokat odavezette, ahol Anikó lakott a kisfiúkkal, egy pappal, aki a HIT legyőzhetetlen erejéről beszélt nekik. A cifrábbnál cifrább történetekben a báró például halálra volt ítélve, Wass Albert úgy idézi ezeket a helyeket, embereket, történeteket, mintha nem is valóságosan megélt, vagy megélhető élet lenne, hanem valami más, valami megfoghatatlan, valóság feletti „valóság” lenne.  Mert sem elkülönülni, sem elfogadni nem lehet, csupán felébe emelkedni.
De ebben a társadalomtól való számkivetettségben hihetetlen lehetőség nyílt valamiféle hegyi emberként a természetközelségben meghallani a belső, vagy égi hangot:

• az igazság mindig erősebb a hamisságnál,
• a becsület és a jövő ugyanegy,
• a halálon túl is van élet,
• és a székelyeknek a szabadságukkal kell az életért fizetni, ha a vér már nem elég.

Mélyértelmű Wass Albert eltűnődése az EGY SZEM BÚZÁRÓL, az örmény molnárral való beszélgetés kapcsán, aki azt mondja, ő nem ért a politikához, csak a búzához:

• van jó és rossz búza,
• tiszta és ocsúval kevert,
• a mérleg serpenyőjét lehúzza a sok rossz búza,
• de ha a másik serpenyőbe beteszünk egy szem tiszta búzát, a mérleg billen az egyensúly felé, ahol végül a jó győz a rossz felett.

„Elfogott egy különös érzés elmenőben: hátha én vagyok az az egy szem búza” – írja.

Fa Nándor: MAGAD URAM
Libri 2017.

„SZERETEM A MARKÁNS TERMÉSZETI JELENSÉGEKET.”

Ebben az identitásukat vesztett, minden mértéket felülmúlóan értékválságos világban valóságos felüdülés olyan emberről olvasni, akinek az életfilozófiája a normalitás, a lelki béke, a harmónia, aki teszi a dolgát mindenféle okoskodás nélkül, nem kíván hangadó lenni, de azt sem hagyja, hogy a körülmények megfojtsák. Ilyen olvasmány Fa Nándor (1953) életrajzi kön