Április:
Only child
Rohamszülés

Only child

Amennyire igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, az is megtörténhet, hogy éppen szétrobbannak. Ez utóbbi történt Mimi és Berci esetében is. Mimi ötgyermekes családban nőtt fel, Berci egyke. Mimi vidéken élt húsz éves koráig, Berci abszolút fővárosi környezetben, a széltől, a mozgástól, a próbatételektől védetten. Anyja afféle „gyenge fácska”- ként kezelte, paralizálta. De így védőbástya lett ingatag házasságában férje leterhelésére és megtartására. Ez az ingatagság részint abból táplálkozott, hogy anyja nyolc évvel volt fiatalabb apjánál, részint abból, hogy anyja nem akart dolgozni Így azután a hármas fogatuk remekül működött, két ember mindig össze tudott fogni a harmadik ellen. Ez a pairing a játszmák fenntartásában kiválóan működött, és a herdálásnak is teret engedett.
Berci húsz évesen alternatív művész csoportokhoz csatlakozott, tanulni végképp nem akart, és meg is nősült. Mimit a szülői házba vitte. Óriási üvöltözés előzte meg az odaköltözést. A lépcsőházból rángatták vissza egymást a kiátkozott, és éppen világgá menni készülő gyenge fácska és a családi szorításból menekülni készülő apa, a szomszédok nem kis rémületére.
Mimi a megőrző, egybetartó, Berci a herdáló, elfecsérlő erőt képviselte ebben a kapcsolatban. Ez némiképpen analóg volt Berci szüleinek kétféle értékrendjével. A gondtalan könnyedséggel szinte kérkedő anya-fia, és a gondterheltséggel, megszorításokkal küzdő
apa-meny.
Miminél akkor telt be a pohár, amikor férje kifogásolta, hogy a baráti bandába nem illeszkedik kellemesen, mert fojtott a hangulata. Szemben az ő könnyed, mindig a könnyebb ellenállás irányába sodródó meneteivel.
„Fojtott”, tűnődött el a fájdalmas igazságon.

• Lehet, hogy valóban sokmindent elfojtottam magamban?
• Vagy inkább ő csak egy gyerek.

Rohamszülés

Ó, hányszor sül el visszafelé a puska!
Lazítani szeretnénk, de görcsbe rándulunk, akihez kötődnénk, az elutasít bennünket, aki hozzánk ragaszkodik, attól menekülünk. És egyáltalán, amit végképp „nem akarunk”, az történik velünk. Mint például Norberttel. Barátnője otthon akarta világra hozni gyermeküket.  Norbert ezt nem nagyon értette, nem is akart belegondolni. Aggodalmát az is fokozta, hogy a hegyekben éltek, elég kieső helyen. Azt mondta, természetesen nem akadályozza meg, de nem is kíván részt venni benne, ő majd a szomszéd szobában fog tartózkodni az események alatt.

Elvonultak az új házukba, amely a Bakonyban volt, eléggé eldugott és meglehetősen nehezen megközelíthető helyen. Meg is pendítette párjának, hogy legalább két óra, amíg szükség esetén valaki odaér, de Ági folyton leintette az efféle aggályoskodást.

Közelgett az idő, de számításaik szerint még hetek voltak hátra. Ám egy reggel Ági „szükséglete” miatt bement a fürdőszobába, és akkor megindultak az események. Rögtön felfogta, hogy ezek túlmutatnak a szokványos méreteken, szólt hát Norbertnek, aki alákukucskált egy tükörrel, és akkor meglátta a fiuk fejét, aki már útra kelt. Felfogta kezébe az érkezőt, másik kezével a mentőt tárcsázta.
Szerencse, hogy ma már a mellékhelyiségekre is mobillal járnak az emberek, ahová hajdan a királyok is gyalog jártak.

Valóban közel két órát tartotta a babát a kezében, amíg a mentősök megérkeztek a köldökzsinórt elvágni. Az instrukcióknak megfelelően addig valahogyan melegen tartották a babát.

Ezt a történetet csak az a baba-mama eset múlja felül, amikor az újszülött az országúton  jött a világra egy közrendőr segédletével egy taxiban.

Rettegés

Ki gondolná, hogy a rettegés a négy nagy szenvedély egyike? Mármint a gyönyör, a fájdalom és a remény mellett. És hogy egyáltalán a szenvedély kategóriájába sorolható. Márpedig szenvedély, abban a vonatkozásban, hogy teljesen elborít, nem hagyja, hogy
megszabaduljunk tőle, betölt, leköt, megbénít, nem engedelmeskedik a belátásnak, az ésszerűségnek, a józan ész nem hat rá, hatalmában tart, ural, szívós a fennmaradásban.
Több és más, összetettebb, mint az egyszerű félelem vagy szorongás, bár az is része. Drámaibb ezeknél.
A rettegés a rettegéstől nehezen fékezhető öngerjesztő folyamat. Olyan kényszer, amelyet  az értelmetlenség puszta tudata nem képes leállítani. Sőt, szinte az őrületig képes fokozni a „mégiscsak nagy baj lehet velem” irtózatát, a képzelet mágia fekete szörnyűségeit.
Nehézlégzés és  a légzés elakadása lehet a kísérő testi tünete, esetleg olyan heves szívdobogás, amely majd szétszakítja a mellkasát.
Hallgassuk meg egy változatát:

• Hisztérikus is tudok lenni.
• Egyszer ketten voltunk otthon a húgommal, és ő viccből kizárt engem az erkélyre. Én betörtem ököllel az ablakot  és csúnyán elvágtam a kezemet. Ömlött belőle a vér. Minden  rettegés előtört belőlem, például az, hogy soha többé nem tudok majd gitározni. Külön bőszített, hogy a húgom falfehéren és dermedten a rémülettől tehetetlenül állt, és még a mentőket sem tudta hívni.
• Még idegvarratot is kellett alkalmazni, de szerencsére rendbejött a kezem.
• Egy évre rá eltörtem  ugyanezt a jobb kezemet. Biciklivel mentem volna pótvizsgázni németből. De persze nem készültem fel. Fohászkodtam az éghez, hogy „történjen valami!” Ekkor elvágódtam, és eltört a kezem. Begipszelték a János Kórházban, így mentem a tanát úrhoz. Megértő volt, mert nem sokkal azelőtt síelés közben lábát törte. Aláírta az  indexemet.
• De az efféle rettegések még mindig nem múltak el teljesen az életemből. A legváratlanabb pillanatokban el tudnak kapni.

Tüskepáncél

Ha valakinek kölcsönt adtál, amelyet az vonakodik visszaadni a megbeszélt időre, és amikor te rákérdezel, mikor rendezi, ő pedig rád förmed, ócsárlásba kezd, hogy milyen pitiáner, pénzéhes és irigy vagy, az kimeríti a támadva védekezés  széles körben alkalmazott stratégiáját.
A gesztenye, amikor megérik, meghasad és leveti a tüskés bőrt magáról.
Serdülők tüskepáncéllal védekeznek, amíg azt ki nem növik.
De ha te megmaradsz  élemedett korodban is a tüskepáncélos mögött, azt már neurózisnak mondjuk.
Ügyelj a „3 P”-re: provokáció, projekció, paranoia!

Június:
Húgom lesz az anyósom?
A problémák és a tér

Húgom lesz az anyósom?

• A húgom agyatlan, hiszékeny, naiv  idiótának tart engem, aki mindenkinek bedől.
• Lehet, hogy a húgom lesz az anyósom.
• Ugyanis a sógorom első házasságából született lányával járok, aki középiskolás. Éppen kétszer olyan idős vagyok, mint ő.
• Mindenki ellenzi a kapcsolatunkat.
• Néhány hónapig teljes titokban futott az ügy, akkor volt a leg izgalmasabb.
• Elbűvölő fruskám szórja a pénzemet, szeszélyes, egy egész napra nem képes megbénítani, ha  a telefonját várom és nem hív fel, és a  szex sem mindig jó vele. Bukdácsol az iskolában, én segítek neki a tanulásban, készítem az érettségire. Mégis kell nekem.
• Való igaz, hogy a fű és a kokain komoly kísérője az életünknek. Néha ezt vágyrongáltságnak élem meg. És a másnapok, a feldobottságokat követő kiégettségek, fásultságok, közönyök, érdektelenségek igen kínzóak. De éppen ezeket az érdektelenségeket szünteti meg az újrázás.
• Negyven felé talán fel kellene már nőnöm, de ez vonz legkevésbé.
• A magányt sem bírom, nekem kell a vidám társaság.
• De néha már azt is érzem, hogy ez a hányaveti nihilizmus nem tartható egész életemen át.
  
  

A problémák és a tér

Minden probléma energetikai természetű, ezáltal kapcsolódik a térhez. Legyen szó holtpontról, zsákutcáról, megfeneklésről, összegabalyodásról, vagy bármilyen elakadásról. Minden esetben az energia áramlásának valamiféle akadálya, ütközése, vagy torzulása áll fenn. Az is ezt a dinamikai tényezőt támasztja alá, hogy olykor csőstül jönnek, egymást mintegy bevonzván, vagy kényszeresen ismételvén, halmozódnak. A baj nem jár egyedül, tartja a mondás. Belülről fojtogatnak bennünket a problémák, kívülről ránk nehezednek, vagy elsodornak.

Betegség, boldogtalanság, akadályoztatottság, kudarcörvény, egyszóval minden elénk dobott kihívás egyensúlytalanságból fakad, mégpedig a negatív állapotot jelenti.. Szemben a feldobottság emelt, szárnyaló, táguló állapotával, ez maga az összezsugorodás, a leszálló menet az energia hullámzásában. Ezt mindig kíséri egy tehetetlenség, amely a problémához való ragaszkodásnak tűnhet. Valójában inkább arról van szó, hogy a fordulat még nem munkálható ki.
Fentebb ütközés jelleget tulajdonítottunk a problémáknak, hangsúlyozván ezzel valamiféle materializálódott jelleget. Mindenesetre azt fontos látnunk, hogy „küzdeni” ellene, alig kecsegtet sikerrel. A hadakozás, a szembeszállás, a legyőzni akarás inkább erősíti azt, mintsem átemelné a megoldás magasabb szférájába. A tartós negatív állapot, ha azt a belátás, felismerés, tett, tudati munka nem képes átfordítani, krízishez vezet, amelyből nagy külső erő hozhat kilendülést, mint például a baleset.
Az is sokáig képes tartósítani egy problémát, ha annak okát kívül keressük, megfeledkezvén belső önellentmondásaink ütközéseiről, amelyhez a külvilág csak mintegy tükröt nyújt. Önazonosságunk keresésében is sokáig külső támaszra, megerősítésre, igazolásra várunk. Ez igen sebezhetővé tesz bennünket, mert elsorvasztja eredendő, megnyilvánulásra, önkifejezésre vágyó lényünket. Például ha testünkkel azonosítjuk magunkat, halálunk gondolata olyan veszteség, amelyen nehéz úrrá lennünk.
A teret hívtuk segítségül a problémák természetének felvázolásához. A tér valóságának a megértéséhez viszont az ŰR mibenlétének a megértése is hozzátartozik:

- az üresség bölcsessége a tér,
- a tér az űr dimenziója,
- az üresség az egyensúly, a harmónia, a teljesség, az egészség, a csend állapota,
- a fehér fényhez hasonlít, amelyben minden szín benne foglaltatik,
- ez a Buddha természetben való tartózkodás.

Amikor egy probléma „megoldódik”, lényegében eltűnik, semmivé válik. Feloldódik, mint a só a vízben.

Szíriusz

Az egyiptomi mitológia – vagy történet – elsőszámú Holdistennője Izisz, az örök nőiesség, az emberiség anyjának kifejezője. Története az anyai és szerelmi  fájdalmon keresztül való felemelkedés útja. Karján a Hórusz ugyanúgy az emberiséget jelképezi,  mint a keresztény Madonnák a Kisjézussal.
Izisz a természet anyja, anya, nővér, feleség, lánygyermek.
A Hold, a szerelem, a házasság, az anyaság, a hajózás istennője.
Oziriszt az irigy és gonosz Széth orvul meggyilkolja, holttestét feldarabolja és szétszórja. Izisz halhatatlan szerelme erejével – sírásnak könnyei maga az áradó Nílus – megkeresi és összerakja  a szétdarabolt testet. A pillanatra feltámadt Ozirisz a szemsugarával megtermékenyíti. Fiuk, Hórusz, a sólyomisten megtorolja apja gyilkosát.
Ozirisz az Alvilág kapujában a lelkek mérlegelője lesz.
Izisz szentélye Philae szigetén van.
Az életkulcs is őt fejezi ki, mint ahogyan minden ábrázoláson kezében az Ankh-kal látjuk. Az életkulcs a Nílus stilizált képe, a nagy deltával, Egyiptom éltető ereje Az égi Nílus földi mása. Hordozza a víz három ideáját: az életadó, éltető forrást, a pusztító, elsodró veszélyeket és a megtisztító erőt.
Egyiptomban az áldást a Nílus áradása adja, amikor az iszap hordalékkal termékennyé teszi a földet. Ez az áradás Egyiptomban júliusban van. A Rák jel legfényesebb állócsillaga, a Szíriusz július 17-én kel fel. A Nílus áradását jelző állócsillagot a SZELLEMVILÁG KAPUJÁNAK mondjuk. Vele szemben áll a Vega a Bakban, ez Ozirisz csillaga.

A Szíriusz maga Izisz istennő, a földi lelkek segítője, útmutatója:           

„Vagyok, aki vagyok! Fátylamat halandó nem lebbentheti fel!”

Dekoltázs

Azt tartják, hogy az ízlések annyira különbözőek, hogy azokon nem lehet vitatkozni. Én nem teljesen osztom ezt a nézetet, noha az esetek számottevő részében nem sikerül megrendelőimet meggyőznöm arról, milyen ruha a legelőnyösebb nekik. Divattervező vagyok, menyasszonyi ruhákat tervezek, és Lucát sem sikerült jobb belátásra térítenem.
Luca nem is nádszál karcsú, inkább spagetti vékonyságú. De kisportolt, még nőiesnek is mondanám, noha – Mónika Vitti szavaival élve – „lapos, mint a Pó síkság. Találtunk egy gyönyörű esésű selyem ruhát, amely egyszerűségénél fogva volt elegáns, kifinomult, tökéletes. Mintha neki találták volna ki.
Előre kell bocsátanom, hogy Luca fél életét edzőtermekben tölti, szinte kizárólag farmerben jár, még sportos stílusnak sem mondható a puritán öltözködése. Nem szokott kosztümhöz, kis- és nagy estélyihez, harsogó színekhez, körömcipőhöz és nőies kiegészítőkhöz. Általában úgy jellemzi magát, hogy kissé rosszul öltözött ugyan, de ha megjelenik tenyérnyi bikinijében, az embereknek fennakad a szemük,, látván, mennyire kiművelt a teste. Természetesen nem sminkel, mert a természet lánya. Hajának is van egy enyhe hullámossága, amelyet a fodrászok többnyire elrontanak, amikor kisimítva „modern” tépett frizurát  alakítanak hajából.
Élete párja viszont felső vezető egy multi cégnél, csak öltönyben érzi jól magát, nyakkendőben és vasalt márkás ingben. Amikor meglátta Lucát ebben a szerintem tökéletes ruhában, azt kifogásolta, hogy túl zárt a nyaka, legyen inkább mélyen dekoltált. És Luca, akiről eddig azt hittem, hogy kiforrott az önismerete, azonnal lemondta ezt a ruhát és egy a mellén kicsit húzott, mélyen dekoltált ruhát választott.
Ahelyett, hogy azt mondta volna: hátul lesz mélyen dekoltált a ruhám.
A háta ugyanis nagyon szép.

Augusztus:
Erotománia
Aranykor

Erotománia

Ó, mennyi indítéka lehet a szexuális eltévelyedéseknek! Kicsit eltérő a nők nimfomániája és a férfiak promiszkuitása. Nőknél lehet a háttérben frigiditás, anorgazmia, amely próbálkozásokra sarkallja őket. A megerőszakolásokat követően olykor szabados futamok következnek, máskor sértett visszavonulás, csigaházba húzódás. Férfiaknál erőpróba a skalpvadászat, a nők legyőzése, birtoklása, és sok esetben a rossz anyai tapasztalatok miatt a nők büntetése, megvetése, hogy könnyen megkaphatók, olcsón adják magukat.
De ami közös a téma variációiban, az a libidó megrekedése a második csakrában. Sajátságos, hogy az esetek nagy részében az anyaság és az apaság sem képes ezt az ősenergiát megfinomítani, a harmadik vagy negyedik csakra frekvenciasávjába emelni, ahol az értelem, érzelem és akarat egyensúlya belátást, felelősségvállalást, magasabb nézőpontot tesz lehetővé, nagyobb horizontot nyit meg.
Az is előfordul, hogy az egyik rossz kapcsolatból a másikba sodródással, vándorlással valamiféle önmegvalósítási színezetet próbálnak adni a meddő futamoknak, de az is előfordul, hogy undorral és megvetéssel beszélnek saját magukról. Magas mércék is szerepelhetnek: festő, író, politikus, gyógyító, színész, filozófus szeretne lenni, de az első évfolyamon kibukik az egyetemről, és masszőrként éli szabad életét. Férfiaknál a birtoklásvágy társulhat azzal is, hogy mindenáron anyává tenni a partnert, aki persze képes eltartani a gyermeküket. Akárhány gyermeke lehet ily módon bármennyi anyától, a rejtett bosszú és az elégtétel soha nem következik be, ha például az van a háttérben, hogy őt is elhagyta az apja, vagy az anyja kicsi korában. Ezek a 10 - 15 gyerekes csapodárok ritkán veszik észre, hogy ők sem kötődnek a gyerekeikhez, miként hozzájuk sem kötődtek a szüleik. A második csakrában megrekedt energia erotomániássá teszi őket, a  soha ki nem elégülő  szenvedély rabjává.

Sokfajta szenvedély közül válogathatnak a meghasonlott modern emberek, akik a lelki alkímiát, a soul makinget nem gyakorolják.

Aranykor

Egyfelől az emberiség vágyott és eszményített, mitikus boldog múltja, bűn előtti állapota és kora, amikor a lét ősállapota a maga tökéletességében fénylett. Az édenkerti hely, mint a kozmikus középpont, Isten, a világ és a teremtmények harmóniája. Az időtlen létezés, szigetszerűen körülhatárolt hely, kert. Közepében az élet és tudás, vagyis a halhatatlanság és múlandóság fájával. Az első emberpár helye a teremtésben.
Az aranykort követő időszak a fokozatos romlás és elsötétedés kora. Az elkorcsosulást fémekkel is szokták jelezni, ezüst-, réz- és vaskorszaknak nevezvén azokat. Ez utóbbiban a nehéz munka, a betegség, a háborúskodás, óriási etikai eltévelyedés, bűnök és bűnhődések a jellemzőek. A jog, az erény, a bontatlan igazság uralmának helyét a görög mitológia a Parnasszusra helyezte, más hagyomány Atlantiszhoz köti. Mindenképpen túlvilági jellegű hely és történés az aranykor. Később az  eredetileg egységes hely morális szempontok alapján tagolódott az alvilág bevonásával három részre: a menny, a föld és a purgatórium szféráira.
Másfelől asztrológiailag az Oroszlán jeléhez köthető precessziós kultúr periódus, megközelítőleg az i.e. 10 000 - 8000 évre tehető időszak. Ismeretes, hogy a Tavaszpont 25920 év alatt teszi meg az ekliptikális útját, egy jelben 2160 évig tartózkodván.

Az aranykor a Nap kreatív hatását őrzi a spanyolországi barlangrajzokban. A színek nem fakultak meg, és a megszólalásig eleven mozdulatok is a szellemi erőkkel való együttrezgésből fakadnak, azt idézik. A gyönyörű, élénkszínű vésetek és rajzok mágikus erejű, teremtő képek, amelyek segítik a vadászatot és a termékenységet biztosítják.
Az ősi élet ideája él a lelkekben, ezek az örök életet adó csodaszerek, elixírek, ambróziák, nektárok és miden öregedést meggátló szer, ital, por erről szólnak. Csak minden korban más és más megfogalmazásban.

Múlandóságunkon keresztül és annak ellensúlyozásában jutunk el az öröklét ideájáig, az aranykorig.

Szeptember:
Cserebogár
„Valaki mondja meg már nekem …”

Cserebogár

„Óvodás koromban történt, jött egyszer apám, hogy hozott nekem valamit. Tartsam a markom, hunyjam be a szemem. És akkor átcsempészett a markomba egy cserebogarat, amitől én nagyon megijedtem, sőt, irtóztam.
Apagyilkos indulatomat úgy tudtam volna megfogalmazni: „Hát ilyen lelke van az én apámnak?!”
Csak mostanában kezdtem megérteni, hogy nem az apámtól kell  megszabadulnom, hanem attól az érzéstől, hogy apámtól kell megszabadulnom.”

„Valaki mondja meg már nekem …”

Gyakori szindróma az élet értelmének keresése, esetenként megkérdőjelezése, helyünk keresése a Nap alatt, a rendeltetésünk, a feladataink kérdései.

Többször megfogalmazódik a kérdés: „Valaki mondja már meg nekem, van-e tehetségem, és ha igen, akkor mihez?
A kérdés konkrétnak tűnik, de valójában nem az. Nem is szoktak megelégedni a válasszal, akkor sem, ha az hangzik el, mit kell tennie, akkor sem, ha általánosságban beszélünk a mindenkiben szunnyadó talentumról. Pedig fontos tudnunk, hogy valóban mindenki a neki megfelelő munícióval indul földi életében, beleértve osztályhelyzetét, szülei státuszát, családi állapotát, a kort, amelyben világra jött és így tovább.
Ám azt is jó tudnunk, hogy a tehetségnek két dolog végzetesen tud ártani:

• ha egyáltalán nem törődnek vele,
• ha túltenyésztik.

Mindkettő elsorvasztja az eredendő lendületet, az önmozgást, az öntörvényű kibontakozást, a flow megindulását, amely saját medret váj magának.

Legyen az bármilyen tevékenység, a földműveléstől kezdve a nevelésen, tanításon, rajzoláson, fémművességen keresztül a legmagasabb rendű alkotásokig, művészetekig.

A Money makerek esetében kicsit nehezebb a helyzet, mert ők azt gondolják, hogy pénzzel minden megvásárolható az élet piacán. Sőt, azt is gondolják, hogy az élet piac, adás-vételek folyamata.

A tehetség ez alól kivétel., mert igazában nincs pénz ellenértéke. Természetesen pénzzel meg sem vásárolható.
Ez nem cáfolódik meg azzal a ténnyel sem, hogy egyes alkotásoknak hihetetlenül fel tud szökni az árfolyama, vagy kereslete.   

Festmények esetében ez a hamisítási iparnak is lehetőséget ad, mint például Van Gogh Napraforgója. Mi inkább eszmei értéknek mondjuk ezeket.
A Money makerek hisznek a fedezet nélküli pénzben is, a papírpénzben, és „értékpapíroknak” mondják azokat.
A talentum = arany.
Arany, amely mindig arany marad.
Nem változtat rajta a különféle árfolyamokon való kereskedés ténye sem. Nemesfém lévén, nem rozsdásodik, értékállósága maga a fedezet, a hitelesség.

Az emberben a talentum az isteni szikra, a teremtettségünk, az eredendő fény, az aranykori tökéletesség, amely égi fénnyel itat át bennünket a szívből jövő szeretetteljes szavakkal, cselekedetekkel, munkálkodással. Ez a lelkünk mélyi aranyfedezet.

A beavatások folyamatában minden korban lelkünk mélységeibe szállunk alá, és metafizikailag felébredünk.
Sokan aprópénzre váltják talentumukat, de úgy tűnik, a világfolyamat egészéből ezek az elherdálódások sem maradhatnak ki.   

Október:
Multikultúra
„Ne ítélj, itt élj!”

Multikultúra

Tudjuk, hogy ahol szent dologról szólunk, ott a profán is azonnal felüti a fejét. Így van  ez a kultúrával is. Jóllehet ma már ez a szó is elvesztette a  magától értetődő jelentését, és a megkérdezettek csak kis százalékban tudnák megválaszolni, hogy mi a kultúra, valamiféle infantilis rajongás övezi és élteti a multi kultúrát, mintha az már egy remekül működő jelenség lenne a világunkban.
Szoktunk még magas – és sub kultúráról is beszélni, és persze van ellenkultúra is. Sőt, ne feledkezzünk meg a kultúra kufárjairól sem, akik a mások szellemi termékeivel kereskednek, és a kultúr sznobokról sem. Ez utóbbiak a magukat  elitnek nevező sznobok /= sine nobiliti/, akikre az írástudók árulása jelző sokkal jobban illenék.
A tapasztalatok szerint az elkeveredésnek, a színpompás ötvöződésnek, a beilleszkedésnek sokkal több buktatója van, mint amit a rész aspektusok hívei lobogtatnak és hangoztatnak. Ezekről a már-már inkább problémának, mintsem kihívásoknak becézett nehézségekről pedig nem ártana elgondolkodni.
Az egyik kiindulás a munkalehetőségeket kínáló migráció volt. Vendégmunkások özönlötték el a gazdagabb országokat, élvezvén a szociális háló előnyeit, sokkal kevésbé a kultúrát. Esetenként még a nyelvét sem tanulták meg a befogadó országnak. Nem beszélve a gyökértelenségükről, amely az ilyen be- vagy elvándorlás esetén bekövetkezik.
Ha a világot sikerülne rezgőrendszer mivoltában felfognunk, látnánk, hogy a különféle kultúrák is rezgés szinteket fejeznek ki, amelyek a harmónia törvényei alapján erősítik, vagy oltják ki egymást. Az ihlethez és az indulathoz hasonlóan tág íven mozogván.
A kultúra lényege a szakralitás: a szellem által formált és irányított tevékenység, értékrend, a megszentelt, áldott munka, cselekedetek, a szentség megjelenítése a látható világban.
Csak a szellem nőheti ki magát világ megoldássá, nem a multi kulturális elkeveredés zavaros, lehúzó ereje.
Archimédeszt is egy római katona szúrta le, amikor a homokba rajzolt köreit tanulmányozta.

„Ne ítélj, itt élj!”

Eöry Ajándok doktor fenti mondata igen termékeny talajra talált a lelkemben. Az igekötők figyelembe vétele is nagyon fontos: más megítélni egy helyzetet, mint elítélni. Nem, mintha az eligazodás az élet dolgaiban annyira kézenfekvő lenne. Sok tanulás, és még több tapasztalás kell ahhoz, hogy „úton legyünk”.
Mindenki beleszületik egy történelmi, társadalmi, politikai és családi környezetbe, amely az osztály helyzetét is nagyban meghatározza. Persze éppen oda és akkor születünk, amely az előző életeinkből hozott, ott összegyűjtött  sorscsíráinknak megfelel. Ezek lehetnek kontraszt és paradox helyzetek, fonákságok. Rengeteg igazságtalanságot és méltánytalanságot látunk és szenvedünk el életünk során.
Miközben a tapasztalatok mély nyomokat hagynak bennünk, és használnunk is kell azokat, őrizkednünk kell a negatív elvárásoktól, meg kell birkóznunk a félelmeinkkel  és a többi ember ránk vetített indulataival, haragjával, gyűlöletével, a sokféle tudatlanság romboló hatásával.
A különféle vallások útmutatásai  is nagyon eltérőek. A keleti vallások az egót negligálják, a mindenséggel való egyesülést preferálván. Az iszlám a közösségi kohézióba veti hitét. A judaizmus az isteni kapcsolatra épülő hagyományban hisz, kiválasztottsága reményében. A kereszténység a teremtés folytán belénk oltott isteni bölcsességet és kegyelmet fókuszálja. Lényegében a megtérés, az üdvösség, a megvilágosodás ugyan egy.
Noha Isten EGY és egy hagyomány van, a nagy elkülönültségben és a szellemi fejlettség igen eltérő fokában az emberek igen különbözőek.
Igaz életet élni a káosz világában, ilyesmit sejtet Eöry doktor mondata. Mindenki tegye a dolgát jó szívvel, teljes lélekkel, nem az ego érdekeitől vezéreltetve, akkor a példa erejével minden szabályozódik.
Végtelen út vándorai vagyunk.
Haladásunkhoz a közösségek ereje is hozzájárul. Még azzal is, ha nem ért egyet velünk.

November:
Érdek
Árulás

Érdek

Sokan úgy tartják, hogy a politika érdekekről szól, paktumokról, alkukról, titkos egyezkedésekről, amelyeket jobbára mások feje felett és háta mögött kötnek, és mindig valaki rovására. Ennek ellenére még az is lehet, hogy rendjén valónak találják.
Nemrégiben egy kliensem hozott egy álmot, amelyben ő érdek házasságot kötött. Hozzáment alibi  és reprezentatív feleségnek egy magas pozícióban lévő férfihoz, ezzel anyagi problémái teljesen megoldottnak tűntek.
Ébredéskor rossz érzése támadt az érdekházasság pejoratív vonatkozása miatt. A fejtés során felmerült, vajon van-e a jelenlegi házasságának érdek vonzata? Először azt mondta, nincs. De amikor kissé eltűnődött, az jött elő, hogy talán a gyerekek. Ő mindenáron anya akart lenni, egy zátonyra futott kapcsolat után. Férjének viszont már volt gyermeke, és anyagilag eléggé lenullázódott helyzetben volt. Ebbe belegondolva úgy nyilatkozott, hogy ebben a vonatkozásban minden házasság érdekházasságnak mondható.

Elgondolkoztunk a szó etimológiáján és széles származék szavainak holdudvarán. Az „r” mássalhangzóhoz csaknem minden magánhangzóval lehet kétbetűs szót alkotni a magyar nyelvben:

• ár, ér, ír, őr, úr, űr.

Itt most az „ér” szót vesszük górcső alá:

• főnévi értelemben vérér, kis folyócska,
• igei értelemben az érni, érinteni, odaérni, megérni, elérni, felérni szavak jönnek elő,
• ér valamit = értéket, mértéket jelöl,
• az érem ennek tárgyi megfelelője,
• érvény, hatóképességet takar,
• érdek célorientáltságról szól,
• érdem, az elért eredményről,
• érez, érzékelési folyamatok sokasága,
• ért, értelem, megértés, a létértelem szellemi szükséglet
• érintés, megborzongtató élmény.

Ezekben a sorozatokban az érdek mindenképpen az alacsonyabb rendű szükséglethez, szférához kötődik, mert alku tárgya lehet és megfizethetőségi kategória. A meg nem vásárolható értékek más szférából valók.

Árulás

Az „ár” szó már önmagában is markáns jelentésű, ellenértéket, vételárat, becsértéket jelöl, amelyen valami eladható vagy megvehető.
Mindennek ára van, szoktuk mondani.
Markánsságát fokozza, hogy többjelentésű:

• áradatot is jelöl, a víznek a medréből való kilépését és pusztító szétömlését, sodró hullámzását, a dagályt.
• szúrószerszámot, amellyel a bőrt szúrják át,
• valamint terület mértékegységet,
• elvont vagy átvitt értelemben pedig erkölcsi, kockázati, áldozati árat.

Ez utóbbi olyan megfogalmazásokban bukkan elő, mint élete árán, mindenáron, vagy semmi áron.
Már a főnévi formája is tartalmazza azt a mozgást, dinamikát, amelyre az igei alakok épülnek: árad, áramlik.
Az ÁRU alapját is ez a szó képezi, mint az adásvétel témáját jelölő tárgy. Ennek a kapitalizmusban igen centrális helye van, mivel ez a rendszer a kereskedelemről és haszonról szól. Hozzátartozik az „árul” ige, megvételre kínál, vagyis kereskedik.
Ám a pejoratív ÁRULÓ és ÁRULÁS szavakat megfinomítani alig lehetséges, mert itt durva lealacsonyítás történik:

• megvételre kínálnak egy olyan elvont értéket, amelynek pénz ellenértéke nincs.
• ilyen a szerelem, a tudás, a bölcsesség, a művészet, egy közösség, az állam, az ország ügye, etc.

Milyen ellenértéke lehet annak az erkölcsi értéknek, amely az égi rendhez igazodóan JÓ? Egyszerűen jó és igaz, amelyet követni lehet anélkül, hogy félrevezetődnénk. Ezt nem lehet áruba bocsátani, erre nem kell licitálni, ez csak példaadással követhető, többnyire szavak nélkül, magatartásban, kisugárzásban, megfoghatóság nélkül. Miként a napsugarakat sem lehet kévébe kötni.
Minden árulás prototípusa Júdás Messiás elárulása 30 ezüst pénzért. Ezeket a végén szétszórta és felakasztotta magát.
Mert akit meg lehet vásárolni, azt nem érdemes megvásárolni.
És igaz árat kell fizetni a misztériumok titkaiért.

December:
The gold single
Lelki görnyedtség

The gold single

A nagy feminista áradat alaposan átstrukturálta a társadalmi partvonalakat, részben nagyon is szükségszerű változtatásokkal, részben viszont komoly hátulütőkkel. Erővonalaknak is bátran nevezhetjük ezeket a pályákat, amelyeken a nagy horderejű történések zajlanak. Persze a pénzdrog is fontos szereplője és motorja a históriáknak.
A férfi és női erőnek, más szóval a tudatos és tudattalan lélekműködés ütközetének is nevezhetjük a nők maszkulinosodásának és a férfiak feminizálódásának látványos folyamatát. A nők nem akarnak anyák lenni, a férfiak baby sitterekké válnak.
A single nők ténye pszichológiai és szociológiai kérdéssé nőtte ki magát. A harmincas  éveit taposó single előtt még ott a világ, negyven éves korától jön az anya- és házasság pánik. A magasan kvalifikált, esetenként vezető beosztásban dolgozó diplomás mondain lady rengeteg férfias tulajdonságot reprezentál: hangvétele parancsoló, olykor káromkodásában egy kocsist is felül tud múlni, indulatosságát sajátságos főnöki tekintélybe igyekszik csomagolni, kosztümöt, vagy nadrág kosztümöt visel, még szivarozhat is. Rengeteg pénzt keres, az ékszer, a brill gyűrű fontos státusz szimbólum, hangoztatott függetlenséggel. Hozzá hasonló kaliberű férfit nehezen talál. A nagyon sikeres férfiak – talán a rivalizáció és a hegemón szerep miatt – egyszerűbb lelkekkel is beérik, és zavarja őket az elvesztett nőiesség, kedvesség, és azt ezt felváltó keménység, munkamánia.
Az ilyen arany single, amikor már úgy tűnik, mindent elért élete négy évtizedében, lázas férj vadászatba kezd. Interneten próbálkozik, mivel egyetemi és munkahelyi közege már kimerült. Az esetek nagy részében kifog egy álmodozó, kedves, könnyed, a pillanatnak élő fiút, aki lehet évekkel fiatalabb is. Ebben az esetben az anyáskodás viszi zátonyra a kapcsolatot. Másik verzió az elvált, vagy válófélben lévő apuka, gyerekekkel és zavaros lélekkel. Itt a mentőangyal szerep nem szokott sikerülni. Beúszhat a képbe  olyan nagyjából kortárs, aki töredékét keresi annak, amit ő, egy idő után ez is bonyolult egyenlőtlenséget alakít ki. Nős férfi is szerepelhet a lehetőségek között, akinek esze ágában sincs elválni miatta, ez súlyos pöröly csapás az egóra.
Nagyritkán találunk olyan párost, akik nemcsak nem akadályozzák, de segítik is egymás kibontakozását, és nem is válnak el.
De az esetek nagy részében az arany lady fakó társat talál.

Lelki görnyedtség

Ezt hallgassa:
Atlasz  terhe, vállán a földdel, némelykor eltörpülhet attól a súlytól, amely a lelkeket képes nyomni.
Találkoztam a barátnőmmel, Szilvivel. Együtt nőttünk fel. Ledöbbentett, milyen görbén tartja magát. Elszorult a szívem. Tudom, serdülőkorában Schauermann kórt diagnosztizáltak nála és sokáig bulimiával is küszködött.
De ez lelki görbeség volt.
Azt is tudom, hogy nem szerelmes a férjébe, két csalódott ember összeállt családosdit  játszani. Ez a kapcsolatuk. Gyerekeik születtek, de Szilvi hihetetlen szerelmi sóvárgásokat képes megélni, többnyire olyan senki alakokkal, akik rá se fütyülnek.
Természetesen esküvő nélkül láttak neki a családi életnek, Szilvi nem dolgozik. Sógornője leplezetlenül irigyli és gyűlöli amiatt, hogy a testvére eltartja őt.  Ez is nagyon nyomasztó. Meg a testvére halála, az is nagyon bonyolult történet. Ez életét még halálfélelemmel is tetézi.
Annyira mondanám neki, hogy egyenesítse ki a gerincét!
De fölösleges mondanom, hiszen ebben a testtarásban minden benne van:

• minden, amit megtett, és nem kellett volna,
• és minden, amit nem tett meg, holott szükséges lett volna.

Mit is mond a zen a „nagy 9-ről”?

• A bensőnkben uralkodó nagy káosz megzabolázására a mélység legaljáig kell hatolnunk,
• Hármasságunk hármas átmunkálására, átformálására nagy munka vár,
• Mert a test azzá lesz, ami a táplálékunk,
• a lélek azzá, ami az érzésünk,
• a szellem azzá, ami a gondolatunk,
• és a sors azzá, amit tettünk.

De ez már négy rész lett.
Viszont azt is mondja a zen, hogy a testtartás a legmagasabb rendű tett, amelyben meghatványozódhatunk.

4*4 = 16

Nem összegződünk, hanem meghatványozódunk.

Január:
Vigasz
Rekedtség

Vigasz

Ó, hány és hány verzióban képes végtelenített csatáját vívni az ész és érzelem, más szavakkal a tudat és tudattalan, férfi és női lelkünk egymással!
Persze mindig úgy érezzük, hogy a másik emberrel csatázunk, aki nem ért meg bennünket, akit nem sikerül le- vagy meggyőznünk. Ritkán jut eszünkbe, hogy önmagunkkal csatázunk, belső önellentmondásainkkal, mi nem értjük saját magunkat, nekünk kellene belátáshoz jutnunk. Ez a „belátás” nagyon jó szó: jelöli a tágabb horizontot, a felülemelkedést, a rálátást, az új dimenzióba emelkedést.
De hogyan?
Hogyan lehet túljutni a fájdalmon, a félelmen, a gyászon, a frusztráltságon, a vigasztalanságon?
Mert amikor valaki a szomorúságát, a bánatát hozza elénk, együttérzést, megértést, támogatást, megerősítést kíván, ugyan arra a frekvenciasávra akar hangolni bennünket, amelyiken ő vergődik. Itt pedig az okos szó, a moralizálás, az összefüggések megvilágítása mit sem ér, sőt, irritáló lehet. Sovány vigasznak az ő érzelmi bajára, amelyet mi intellektuálisan próbálunk kezelni. Ő vigaszra vágyik, ami felvidámítaná a sötét őrlődésében, de valójában nem szabadítja meg a kínzó szenvedésétől, amelyhez  - bármilyen furcsán hangzik – de ragaszkodik. Ilyenkor egy-egy racionális odavetettség durva ostorcsapásnak tűnik, mintha egy érzelmi gyalogoshoz valaki magas lóhátról szólna le, hogy jöjjön már ki az ingoványából., az önmarcangolásából.
Mind a két fél nehéz helyzetben van.
A vigasz elég lehetetlen kérésnek tűnik és számolnunk kell a búslakodók agressziójával is, amellyel másokon csüggnek. Panaszáradatukkal, önsajnálatukkal  afféle negatív agresszióval igyekeznek erőt vámpírolni másokból. Bölcs  Salamon így fogalmaz: ”A búsulásban kegyetlenség van és a haragban  áradás, de ki állhatna meg az irigység előtt.” – a Példabeszédek 27/4 versében.
Egy fiatal lány, akinek serdülőkori kapcsolata ért véget, mintegy tíz év után a fiú elköltözött  tőle. A lány már családalapításra számított, a fiúnak esze ágában sem volt elköteleződni. Volt a lánynak egy álma:

• Erdőben megy, elhagyatottan, magányosnak érzi magát. Sír.
• Hirtelen ott van mellette a hajdanvolt szerelmese, átöleli, megnyugszik. Leülnek a földre, egy kis patak folyik ott, abba lógatják a lábukat.

Jó érzéssel ébredt, mintha a történet meg sem történt volna, vagy átíródhatna.
A  Szerelmem, Hirosima című filmben a hősnő, aki  francia színésznő, Hirosimában találkozik egy japán férfival, akinek el tudja mondani a serdülőkorban megélt tragédiáját. Egy német katonába szeretett bele, akitől anya lett. A katonát lelőtték, karjai között halt meg.

Rekedtség

A hanghordozás, hangszín, hangerő a személyiség erejét sugározza. Beszédünk hangvétele sok mindent elárul rólunk, mint szorongás, feltűnni vágyás, gátoltság, kompenzálás, erőltetettség, vagy a nyugalom ereje.
Vannak torokhangon beszélő emberek, akik valósággal préselik magukból a hangot, mert annyi letorkoltságban volt részük, annyiszor nem jutottak szóhoz, hogy most nyomatékot akarnak adni mondandójuknak.
Kellemetlen felhang kísérheti ezt a recsegő, ropogó beszédet, amely sérti a fület.
Még rosszabb az erőltetett, harsány nevetés, amely nem szívből gyöngyözik, nem gurgulázó kacagás.
A sírás is tág íven mozoghat, a legörbült szájú pityergéstől a hüppögő fulladozástól a szívet tépő zokogásig.
Vannak suttogók, pöszögők, orrhangon dünnyögők, motyogók, hadarók, a hangot elkenők és elnyelők.
A rekedtség is igen összetett szindróma.
Maga a szó is arról árulkodik, hogy bennünk rekedt, amit ki kellett volna mondanunk. Még akkor is jobb lett volna jelezni véleményünket, ha az indulat, ellenérzés, sértettség, mert ha elfojtjuk, búvópatakként elő- előjön, felbukkan később is, de addig hangunk elreked.
Ismerik ugye a krákogást, köhécselést, folytonos torok köszörülést?
A rekedt hang ingerültségről árulkodik, a visszafojtott kiáltás és kiabálás határán torlódik az érzés, hiszen ordítani, sikítani a felnőttek világában nemigen szokás. A Kabaré című filmben Liza Minnelli egy  híd alá járt kisikítani  magát, amikor azon a vonat átdübörgött.

A racionális kontroll sokszor belénk fojtja azt a mondandót, amely nagyon fontos lenne számunkra.

Torkig lehetünk a másoktól belénk tömött indulatokkal, kritikákkal, telítődhetünk, fed up leszünk.

A beszédkommunikáció torkolata a torok csakra

Február:
Lázadás, behódolás
Ijedség, ijedelem

Lázadás, behódolás

A „megfelelni” szó rejtetten két réteget jelent:

1. választ adni egy feltett kérdésre,
2. illeszkedésbe, fedésbe kerülni egy helyzettel.

A lázadás az autoriter hatalom ellen már a szüleinkkel való kapcsolatunkban kezdetét veszi, később  ez kibővül a tanári tekintély, a munkahelyi főnök, a bürokrácia elleni nagy szembenállással.
Serdülő korban a leglátványosabb, köszönhetően a hormonális robbanásnak, amely az első szerelmet hozza életünkben általában és nagy lökést ad a szülőkről való leszakadás előkészületéhez. Persze egy diák soha nem győzheti le a tanárt, még akkor sem, ha az utóbbi nem áll a helyzet magaslatán, mert az érettségi bizonyítványt  mégis csak a tanárokkal működő iskolai intézmény állíthatja ki, ennek helyébe a diákok nem léphetnek. Ezek az engedetlenségek inkább csak bírálatokat, figyelem felhívó akciókat, tiltakozásokat jelenthetnek. Végig nem gondolt és végig nem vitt akciókat.
Általában behódolással végződnek, még azonosulnak is, mintát, példát merítenek a hatalomgyakorlás mikéntjéből.
A behódolás persze lehet kényszerű engedelmesség, betörés is, amikor az igazságtalanságokat eltűrik, elszenvedik az emberek.
Ez a kérdés sokkal hangsúlyosabb a félbemaradt embereknél, akik nem igazán nőttek fel, érzelmeik kiforratlanok, indulataikkal destruálják a társadalmat, hőbörögnek, de nincs igazi kiútjuk, megoldásuk, mert serdülő szinten működnek, miközben már több X van mögöttük. A politikai élet sem mentes az ilyen suhancoktól, a művészet balhé művészeknek nevezi ezeket a fékezetlen próbálkozókat, akik a celebek szűk rétegében kavarognak.
Fontos látni ezekben az éretlen viselkedésekben a félelem / engedelmesség /gyűlölet körforgását, mókuskerekét, valamint a kisebbségi érzésük túl kompenzálását.
Akkor felelne meg igazán egy konstruktív viselkedésnek, ha nem az éretlen serdülőkort dédelgetné lelke mélyén és nem annak akarna megfelelni.

Március:
A nyelv géniusza
Kodependecia

A nyelv géniusza

Az ének ősibb, mint a beszéd. A kisbabák először magánhangzókat mondanak ki, egészen pontosan hajlítgatják azokat, ez az ének ősi formája. A mássalhangzókat, főleg az ajakhangokat akkor próbálgatják, amikor már állni tudnak, vagyis a második dimenzió lehetőségeit próbálgatják. Majd összekötik az ajakhangokat a magánhangzókkal, ezek a szótagok már szókezdeményeknek mondhatók. Lassan kiszűrik a felnőttek beszédáradatából  a szavakat, mint jelentés egységeket. Ám a folyékony beszéd általában csak akkor veszi kezdetét, amikor már járni képes, vagyis elindul a harmadik dimenzióban. Ekkor az idő hármassága is kirajzolódik eszmélésében, a múlt és a jövő képzete tarkítja az örök jelenben való létezését, amely korábban az élete volt. A mondatokban való beszédet is megelőzi a szándék, az indulat vétele. Például az elmarasztalást hanglejtésekkel még a beszélni tudás előtt remekül tudják kifejezni és utánozni.
Való igaz, hogy a valóságot nem tudjuk közvetlenül venni,  csak jelrendszereken keresztül. A beszéd is ilyen jelrendszer.
A dimenziók birtokba vételén kívül még azt a hármasságot is megtanulhatjuk a gyermekektől, akiknek tehát az „anyanyelv” elsajátítása a járással együtt alakul ki, - az ÉN, a TE és az Ő hármas lépcsőjét. Ez a világlátás metakommunikatív viszony rendszere lényegében, amely az ember társas lényének köszönheti létét:

• Az ember társas lény.
• A világ, a nyelv és az ember ennek összekapcsolt metaforája.
• A világ szimbólum rendszere teljesen leképeződik a grammatikában. Nem véletlenül sorolták a görögök a grammatikát a hét szabad művészet közé.
• A polaritás is leképeződik a nyelvben:
    -  a magán- és mássalhangzóban,
    - az igében, mint cselekvést, történést, létezést kifejező dinamikus szófajban,  - a főnév     alanyi princípiumot megjelenítő valóságában,
    - a gondolatok mondatban való testet öltésében.

A nyelv géniusza munkál az igazság és hazugság kimondásában is, a hazugság a nemvilág.
A nyelv világlátás és korlát is, képes lehatárolni és megkötni a gondolkodást.
A szavak megsűrűsödött energiája mindig engedi  utórezegni azt a metafizikai hatást, amelyet anyanyelvünk elsajátításánál szívtunk magunkba.
A nyelv pszichoszomatikus.
A szavak a valóság hírnökei, zenéjükkel, ritmusukkal, jelentésükkel, értelmükkel.

BÉKAMENTŐ ALAGÚT

A városiasodásnak megvannak a maga bumeráng hatásai az emberekre és állatokra nézve egyaránt, valamint az emberek és állatok kapcsolatát is nagymértékben módosítják. Gondoljunk csak a lakásban tartott, ivartalanított kutyákra, akváriumokban, ketrecekben tartott állatokra. Jogvédők állatjogokról szoktak beszélni, látván a különféle fajok rohamos kipusztulását. De ha csak azt vesszük, hogy az állatnak „joga van vadonban élni”, máris jön a bukfenc, hiszen ma már nincsenek vadonok. A körülkerítés ezt megzavarja. Persze ez a jogügy túlzás, mert az állat nem személy, nincs jogképessége, emberi jogok nem illetik meg. Ettől persze a kínzásuk büntetendő, tilos az állatokkal való kegyetlenkedés, kell valamiféle szabályozás. Mind ezen elvek mellett sajnos rengeteg fonák helyzet alakult ki az állatokkal kapcsolatosan. Ezzel párhuzamosan ugyan akkor meglepő állatmentő akciókkal is találkozhatunk, ilyen például a békamentő alagút:

• Nógrád megyében mintegy 1 millió béka vándorol az Ipoly folyóhoz ívni. De a folyót egy sztráda választja el, amelyen át kell haladniuk. Ez bizony megtizedeli a vonulókat.
• 15 békaátjáró alagutat építettek, hogy biztonságosabban eljuthassanak az Ipolyhoz.
• Arra is ügyeltek, hogy az alagút ne legyen sötét, és nedves is legyen, hogy ki ne száradjanak a békák.

A béka igen különös kétéltű Hold-állat. Esőt, termékenységet, gazdagságot fejez ki. Olykor időjósló tulajdonsággal is felruházzák. Még a mai közgondolkodásban is szerepel a békák pozitív és negatív tulajdonságokkal való emlegetése. Jelent felfuvalkodottságot, békaperspektívát, békaugrást. A középkori mágiának és boszorkányságnak jellegzetes állata, az alkímiában a természet alsó, sötét, de termékeny oldalát jelenti.
A békaalagút építőinek fejében nyilván az él, hogy a békáknak is „joguk” van az élethez és a szaporodáshoz.

A TÉT

Egy magtalan férfi, vagy meddő nő számára nincs igazi tétje a szexuális kapcsolatnak, mivel nem kell gyermekáldástól tartaniuk. Ez teheti őket csalódottakká, elkeseredettekké, lázadóvá „a sors igazságtalansága” ellen, hedonistává, kiégetté, felületessé, gyűlölködővé, vagy éppen örömködővé, és sorolhatnánk tovább a lehetőségek variációit. Hiszen kétféle ember van: akinek van gyermeke, és akinek nincs. A „gyermekáldás” megélése is széles érzelmi és morális palettán rajzolódik ki, az anyai és apai vétkek árnyékában. A tettek és a tétlenség következményei, mint sorsmenetek igen masszív járatokat adnak életünknek:

• A szó / gondolat / tett körforgásban nem mindenkor észleljük ezek következményei, vagyis a TÉTJÜKET, mert nem mindig fókuszáljuk a lényeget. Sokszor hagyjuk elszállni a dolgokat, pedig azok a történés szférában őrzik mintázataikat. A holisztikus szemlélettel ez a nyomtalan eltűnés képzete nem fér össze. Ismeretes, hogy a családtörténetekben markáns ismétlődések lelhetők fel a válások, a betegségek, az öngyilkosságok, a férfi és nő kapcsolatának hatalmi helyzete etc. vonatkozásában. Kikapósak és hűségesek, tékozlók és takarékosak, sokgyermekesek és gyermektelenek váltakozó mintái öröklődnek a családokban. Legmarkánsabbak a gyilkossági históriák.
• Hogy a TÉT = TETT = CSELEKEDET milyen fontos a mindennapokban, azt a szólásmondások özöne híven őrzi:
• A szándék, a beszéd, az indulat, az átok, az áldás, a vágyak, az elképzelés, az  elvárások, az önmagukat beteljesítő jóslatok mind közszájon forognak a rengeteg féle szófordulatban.
• Amikor „szóvá tesszük” benyomásainkat, ezeket általában tettlegesség követi. Szélsőséges esetben az ököljog, a megverekedés tanúi lehetünk.
• Meséből is ismerjük a „jó tett helyébe jót várj” fordulatot, és azt is, miként sújt le a bűnhődés a vétkezőre. Ennek másik oldala a „rossz fát tett a tűzre”. Röviden: szóvá tenni valamit, az már önmagában is sorstényező, teremtő mozzanat. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” jó summázatja ennek, csakúgy, mint a lakatot, szájkosarat, zablát tenni a szájra. A „tedd a szívedre a kezedet!” az igazmondásra buzdít, mert hatalmas tétje van annak, amit kimondunk.
• Amikor „bogarat tesznek a fülünkbe”, elültetik bennünk a gyanút, ha pedig túlbuzgóságot tapasztalunk, az a tanácsunk, hogy jobb takarékra tenni magunkat.
• A fogadkozások sem idegenek tőlünk, az eskütétel egyes munkák, hivatali alkalmazások esetén kötelező.
• „Kockára tehetjük” hírnevünket, és „sínre” valamely vállalkozásunkat, „jó lóra” a szerencsénket és az élet maga is számtalan formában tesz próbára bennünket.

Földre jövetelünk legnagyobb tétje az ÜDV:

• a tudatlanságon, szenvedélybetegségen, gonoszságon, félbemaradottságon igen sok élet elvérzik,
• A sírba tétel viszont nem mindig hoz feledést, sokszor vallanak a jégbefagyott áldozatok, a csontok.
• A történelem sok vértanút őriz.

Érdemes tág horizonton vizsgálnunk életünk tétjét.

MAGÁNAK ÁRT, AKI MÁSNAK ÁRT

Újszülöttekre szoktuk mondani, hogy ártatlanok, mint a ma született bárány. Pedig, akinek reinkarnációs sejtései, netán tapasztalatai vannak, az tudja, hogy nem tabula rasával jövünk a világra. Részben meg van írva a történetünk, részben formáljuk azt az életidőnkben. A „meg van írva” arra vonatkozik, hogy „születünk” valaminek: királynak, költőnek, tudósnak, művésznek, etc. és meghatározott körülményekbe. Szabott időben, helyben, történelemben, kultúrában. És csak limitált mértékben tudjuk „valamivé tenni magunkat”, a bőrünkből nem bújhatunk ki. Egy görög bölcsnek tulajdonított mondás, „Boldog vagyok, hogy görögnek, férfinak és szabadnak születtem” jól kifejezi azokat az adottságokat, amelyekre a fentiekben utaltunk.
Születésünk előtt lepereg a ránk váró élet, csakúgy, mint a halálunkat megelőző pillanatokban a tableau élményben. Ám ezt jobbára elfelejtjük. Akinek sikerül az emléknyomokat őriznie, az töretlenebb pályán valósítja meg önmagát, mert szenvedélye akadálytalanabbul vájja ki saját medrét. De az esetek nagy részében ez nem így van, kerülőutak, megfeneklettségek, félbemaratottságok, holtpontok jellemzik az életmeneteket. Sorstalanságok és balsorsok.
Mind a lelki fejlődésben, mind az egzisztencia teremtésben ÁRAT kell fizetnünk a haladásért, a célért. Időt, energiát, erőfeszítést, lemondást, amikor prioritást állítunk fel teendőink között, amikor választunk, döntünk.

• Az „árt” ige az ÁR szóból származik, képződik.
• Tönkretesz, károsít, szakad, szétmegy, becsap, rászed jelentés horizonttal.

Az ÁR = ÉRTÉK, amelyet fizetünk valaminek az eléréséért, megszerzéséért.
Az ártás testi és lelki értelemben vett sértést, bántást, sebződést jelent.
Régebben a szüzességet, mint érintetlenséget is az ártatlanság jelképének tartották. Ma, a szexuális szabadosság gyakorlatában és korában ez az érték sokat vesztett hatékonyságából.
Egy fiatal nő egy ízben úgy jellemezte önmagát, hogy ártatlanságát akkor vesztette el, amikor a barátját, akivel már kilenc éve élt együtt, és lényegében jegyesek voltak, házasságot terveztek, megcsalta egy dél amerikai salsa táncossal. Ezt követően egy nimfomán menet következett az életében. Érdekes harcát vívta a Rák aszcendensének a ragaszkodása és a Vízöntő  Napjának a szabadosságával, lelke belső önellentmondásaiban.
A mai tülekedő, versenyszellemű világban nem beszélhetünk csupa ártatlan csatározásokról. Rivalizáció, irigység, féltékenység marcangolja a lelkeket. Ezek bizony sok esetben durva beavatkozásokat jelentenek a sorsmenetekbe, vagy belesodornak bennünket nemkívánatos eseményekbe.
Minden keleti tan erkölcsi szabályzata a NEMÁRTÁS ELVÉVEL kezdődik.
Valójában nem a büntetésről való félelem kellene, hogy visszatartsa az embereket a vétkektől, hanem annak a belátása, hogy az ÉPPEN ELÉG /enough/ az üdvözítő. Ez a telitalálat, a középpont a céltáblán. Egy zen íjászmestert egyszer megkérdezték, hogyan lehet az, hogy mindig a középpontba talál? 
„Hát hová találhatnék máshová?” –volt a válasz.
Az „éppen” energiája maga a megerősítés, amely a további jó menet biztosítéka, szemben a kevesebb, vagy több energia elfecsérlődésével.
Szent szenvedély hajt bennünket életünk megvalósítása felé. Mindez abból a kis isteni szikrából, amely a szívünkbe íródott, oltódott. A HOGYANT nekünk kell megtalálnunk.
Már a nagy Hérakleitosz is megfogalmazta, nehéz a szenvedély ellen harcolni, mert a lelkéből fizet árat érte az ember.

Vagyis magának árt, aki másnak árt.

AZ ARANYPENGE

A perzsák legendájában szerepel az aranypenge. Ahura Mazda Janusid királynak egy aranypengét adott, hogy betölthesse földi misszióját. Ez az aranypenge a Nap legtisztább fényét, legáthatóbb erejét hordozza, amely meghasítja, amihez odaér. Meghasítja a sötétséget, ezáltal az átjárhatóvá válik.  Hasíték keletkezik a VALÓSÁG megismeréséhez.
Az Aranykort ( = Édenkert) követő ezüst-, bronz- és vaskorszakban egyre kevésbé ismeretes az arany fényereje. A világ világosságából a sötétség sötétségébe zuhantunk.

A magyar nyelvben az irány, az erény, az arany és arány azonos tő és hangzás.

a dolgok ARANYFEDEZETÉBEN.

AZ ODADOBOTT KULCS

Ki tudná számba venni, mi minden tartja egybe és szakítja szét a párokat, akik egymásra vannak ítélve, utalva és utálva? Rejtélyes vegyértékek mentén vonzódnak, taszítódnak, kötődnek és függenek egymástól a Marsról jövő férfiak és a Vénuszról érkező nők. A szerelem, a szeretet, a sorsközösség jó szál lehetne, de ezek hiányában az érdektelenség, az elidegenedés, a csalódottság, az elhidegülés, vagy a  követhetetlen ámokfutások gyakorlata csaknem áthidalhatatlan szakadékokat teremtenek a párok között. Sajátságos, hogy a gyermekek éppen úgy szétválaszthatják őket, mint széttéphetetlen köteléket is alkothatnak. Nem is beszélve a rejtett elvárásokról, amelyeket sok esetben a  sebeit nyalogató szenvedő fél sem ismer fel magában.
Tudjuk, hogy a hatalmi csatározások lobogásaiban jobbára olajat öntenek egymás tüzére, mígnem annyira fellángol a düh, a gyűlölet, a szemrehányás, a sértettség, hogy torkig mérgezetten konyulnak alá. Pedig a játszmáknál egyetlen megoldás, hogy nem szállunk ringbe, nem vesszük fel az odadobott kesztyűt, vagyis a marakodó szerepet, ezáltal a kezdeményező nyitott kaput dönget. Ezt a Tao te king úgy fogalmazza meg:

Nem indul küzdelembe,
ezért senki sem győz felette. 
                                (22. vers)

Ehelyett a csatározások rejtett szintjén az zajlik, hogy én nem szeretlek, de te szeress engem, én nem tisztellek, de te tisztelj engem!
Nemrégiben két férj is próbálkozott ilyesmivel, persze nem ennyire céltudatosan. Az egyik pár a gyerekeikkel elindult a Vidám Parkba, hogy egy jó családi hétvégét töltsenek együtt. Valami egészen csekély ürügyen pillanatok alatt őrjöngő veszekedésbe kezdtek, rögtön megérkezésük után. A férfi kiszállt a kocsiból, ODADOBTA A KULCSOT. „Na ebből nekem elég!” – otthagyta őket és elindult gyalog egy irányba. Ám amikor felesége mobilon visszahívta, visszament és a boldog hétvége helyett nyomott hangulatban vidámparkoztak.
A másik pár gyermektelen. A közöttük lévő egyik feszültség forrás éppen a rejtett szemrehányás és megvetés, hogy melyikük az oka ennek a gyermektelenségnek. Éppen egy többgyermekes baráti házaspárhoz mentek vendégségbe, amikor valamelyik örökzöld vitatémájuk beindította a lemezt. A férj az út szélére kormányozta a kocsit, kipattant, odadobta a kulcsot a feleségének, mondván: „Legjobb lesz, ha elválunk!” Miután a nő is kifakadt, valahogy lecsillapodtak és mérsékelten borús hangulatban érkeztek meg barátaikhoz.
A KULCS fontos jelkép, mint a zár nyitja, a probléma megoldásának lehetősége.
Az odadobott kulcs a megjegyzés helyett röppent oda:

Értsd meg már a helyzetet!
Fölöslegesen hadakozol!
Volna más megoldás is.
Tanulj már meg engedni!

Talán fölösleges is mondanom, hogy senki nem értette meg a résztvevők közül ezt a kulcs megoldást.

IMÁGO MUNDI

A „világnézet” szó sokkal elterjedtebb, mint a világkép, vagy világképzet. Ez is a létezés szent dimenziójának a folyamatos elvesztésével áll kapcsolatban. A „nézet” az egyéni látószög lehatároltságát tartalmazza, azzal egyenlő, ahol én vagyok, ahogyan én látom a világot, a dolgokat, az eseményeket, a helyzeteket. Ez bőven lehet békaperspektíva, vagy masszív csőlátás.
A „kép” teljességet tartalmaz, a képzet pedig maga a határtalanság.
Az IMAGO MUNDI a létezés szent dimenziójában egységben képes látni és megélni:

• a tevékenységeket,
• önmagát,
• a kozmoszt,
• a Teremtőt.

valamiképpen

• a világ bennem,
• és én a világban egységét.

De miért, vagy hogyan következik be a DESZAKRALIZÁCIÓ az élet szinte minden területén, és főleg törvényszerű-e, vagy kikerülhető lenne?
Nyilvánvaló, hogy az ősi időkben és az ősi népeknél az embereknek az természethez, a Földanyához, az állatokhoz, a csillagos éghez való kapcsolatuk egészen más volt, mint a mai emberé. Igazabb, őszintébb, természetesebb, nem az a mohóság, kapzsiság, telhetetlenség, leigázás, haszonlesés és a forrásokat kiaknázó igyekezet jellemezte, mint a modern kor kapitalistáit.
Messze kerültünk a minden pillanat megszenteltségétől, sok esetben az ünnepeink sem a szent emlékezést szolgálják.
Hol vagyunk már attól a megszentelt munkától, amelyet Jákob Böhme, a görlici varga úgy fogalmazott meg, hogy amikor a cipő talpát és felső részét öltögeti egybe, az ég és a föld összehozását éli meg?
Ha a fonás, szövés, gyermekgondozás, tanítás, gyógyítás, egyszóval minden megszentelt tevékenység, ehelyütt nem térhetünk ki egy átfogó, mindent magában foglaló eszmefuttatásra ebben a témában. Ezért itt csak :

• a test,
• a ház,
• a templom,
• a város mibenlétét érintjük.

A test a lélek temploma.
Az ember mikrokozmosz.
Szervezetünk egy egész integrált összefüggésrendszer, életfolyamataink hordozója.
A szívdobbanás ritmusából kezd épülni, ha szív megáll, a lélek kiszáll belőlünk.
Koponyánk a mennyboltozat analogonja, a homlok, az orr és a száj hármas emeletrendszerével a három világot képezi le.

Amikor az ember letelepedett és hajlékot emelt, imágó mundit hozott létre, megismételvén az isteni teremtést. Ezekben az ősi képzetekben az „ég sátra” borult az ember fölé, középen az axis mundival, amely testünkben a gerincünk. Legyen szó jurtáról, kunyhóról, házról, vagy bármilyen épületről, az ÉP szó híven őrzi at egész, a teljesen befejezett, kialakított jelleget.
Még nyomatékosabban hangsúlyozódik ez a gondolat a templomok tárgyában, amelyek egyenesen égi ősképek tükrei. Mintázatuk földöntúli, szellemi, égi létezés, amely az ősi időkben látomás, vagy álom formájában jelent meg az Isten által kiválasztott embernek, aki azt megvalósította. Ilyen például a kölni dóm terve, vagy Ninive épületei, amelyek „időtlen idők óta meg voltak írva a csillagokban.” Ugyanezt mondhatjuk az égi Jeruzsálemről is:

• Kocka alakja a kristályt jelképezi,
• 12 kapuja, amely hármasával helyezkedik el az égtájakhoz igazodóan, a zodiákus jeleit, és az év hónapjait, illetve a tavaszpont 25920 éves precesszióját rajzolja meg.
• A kristály az örök jelenben való kikristályosodását jeleníti meg a szent és örökkévaló dolgoknak.

A mai időkben ez a szakrális jelleg elfedődött.
Le Corbusier a házat „lakógépnek” nevezte, amelynek csupán célszerűségi rendeltetései vannak.
Hozzá kell tennünk: az elgépiesedett ember számára.

A HARANG

A tér a természet tartályának mondható, amelyben a különféle irányokban történő alakformálódás, kiterjedés lehetséges. A tér nem homogén, erőtere van, a forma kirajzolódása, erővonalai mentén jöhet létre. A madarak szárnyalásában, levegőben való úszásában, de még egy labda kapuba ívelésében is a láthatatlan erővonalak szerepe adott. A negyedik dimenzió, vagyis a TÉRIDŐ vonatkozásában az örök idő metszetének, vetületének, töredékének mondhatjuk, az egészből kivált részletnek, miközben a tér maga is végtelen.
Mindez nincs másként a harang esetében sem. Alakzatát a virágoktól az épületek kupolájáig, kelyhek, serlegek, használati tárgyak sokaságán keresztül a statisztikai eloszlást jelölő Gauss görbéig, rengeteg változatban megtalálhatjuk.
Ne feledkezzünk meg a templomok harangjairól sem, amelyek briliáns foglalatai a harang transzcendens szimbólumrendszerének, üzenethorizontjának:

• alakjában,
• hangjában,
• himbálózó mozgásában,
• a férfi és női jelleget egybefoglaló harangnyelvével,
• csengettyű zenéjével,
• méltóságteljes kongásával egyaránt.

A keresztény szimbolikában Isten szavát, áldását hordozza a harangszó, csak felszentelését követően illeszkedik a település mindennapi életébe a déli harangszóval, amely az 1456-os nándorfehérvári győzelmet idézi, vagy a lélekharanggal, amely a temetőbe kíséri az elhunytat.
A zeneirodalom is felhasználja a bűvös harangjátékokat, mint például Mozart a Varázsfuvolában.
A csengettyűk hangjának szellemidéző erőt tulajdonítanak, sámánok, papok öltözékének, vagy egyéb díszítő elemének fontos tartozékai.
Egyéb ruházat is megjeleníti a harang alakzatát: szoknyák, kalapok, a vándorok pelerinje, a gallér, a hajviselet.
Különössé teszi a félig nyitott, félig lezárt erőtere.
A magyar harang szó hordozza a hang szavunk „ng”-jét is, csakúgy, mint a zeng, cseng, kong, zsong szavainknak is hangulatfestő eleme ez a hangzás.
De figyelemreméltó a „t” és az „r” hangok eltérő magánhangzókkal képzett szóbokra is, például a tör szóból származtatott törvény, vagy történet, mint valamiféle töredékek.

A harangöntő mesterség igen kiemelkedő a szakrális munkák sorában.

Mondhatjuk a harangot archetipális tárgynak, varázseszköznek, gyógyítók attribútumának, mind valamiféle égi hangot, égi tökéletességet idéz.

Lelki, szellemi hatása vitathatatlan.

ELVÉTÉSEK, ELSZÓLÁSOK, NYELVBOTLÁSOK, LEBUKÁSOK

Ó, a beszéd csodálatos!

•  megfoghatóvá teszi a gondolatokat a fogalmakban,
• formába önti azt a szavak hangjaiban, hangzásaiban,
• és nem utolsó sorban árulkodik lelkünkről, például az elszólásokban.

Évekkel ezelőtt egy kollégámmal kimentünk egy telepre, ahol egy amputált lábú művezetővel találkoztunk. Kollégámat nagyon meglepte a mankós ember felbukkanása, nem is lehet tudni, a látvány, vagy az egésznek a szomorú tragikuma, szorította össze a szívét, de láttam, hogy nyeldekelni próbálja a benyomásait. Majd a beszédbe elegyedésünk kapcsán egyszer csak hallom, hogy betolakodott mondandójába a „lábatlankodik” szó.

A lelkünkről való árulkodás az árnyékszemélyiségünkkel kapcsolatos:

• ez a lelkünk tudattalan része,
• ”második természetünknek” is mondhatjuk,
• többnyire elfojtott, megtagadt, ellentmondásos tulajdonságaink, eseteink tudattalanba való száműzetéséből keletkezik
• etikai konfliktus forrása is lehet.

Nemrégiben két férfi is előadta azonos történetét, hogy a titkos szeretőjének írt SMS-t „véletlenül” a feleségének küldte el. Természetesen lebukás lett belőle.

Az emberek titoktartó képessége igen eltérő. Van, aki hallgatni képes, mint a sír, mások viszont alig várják, hogy tovább adhassák másoknak az izgalmas hírt. Bűnözők is gyakran saját magukat buktatják le azzal, hogy visszamennek a tett színhelyére és megjegyzéseikkel gyanút keltenek. Mert a titkok hatalmas feszítő erővel rendelkeznek, ki akarnak pattanni. A labdához hasonlíthatók, amelyet nem lehet a víz alá nyomni.
Amikor elnyomni próbálunk magunkban valamit, lelkiismeretünkkel is hadba szállunk. Olykor a felejtéssel, vagy téves cselekedetekkel áruljuk el magunkat:

• A Minotaurus legendában Theseust Ariadné fonala segítette kijutni a labirintusból. A Naxos szigetén töltött éjszaka után Theseus hűtlenül elhagyta Ariadnét, elhajózott.
• Ám elfelejtette átcserélni hajója fekete lobogóját a győzelmet jelentő fehérre.
• Amikor apja megpillantotta a fekete zászlót, azt gondolta, fia odaveszett a labirintusban, és az Égei tengerbe vetette magát.

Mindenki ismeri azokat az „önbüntetéseket”, amikor beütjük kezünket, lábunkat, megsebezzük magunkat, vagy megbotlunk, elesünk. Nem mindig idézzük fel, mi járt a fejünkben, amikor éppen elvágtuk az ujjunkat, vagy kedvenc bögrénket ejtettük le. Pedig ezek lényeges dolgokra világítanának rá.
Hasonló a nyelvbotlásunk is, amikor mentegetőzésre kényszerülünk a kimondott dolgokért, pedig lehet, hogy azok fontos igazságok.

A pszichológiai események patikamérlegén az őszinteség, az önmagunk és mások becsapása, félrevezetése, és a nótorius hazugságok egyaránt mérlegelésre kerülnek. Ez utóbbi különösen sok energiát emészt fel, hiszen a hazugság soha nem jár egyedül, egyik kényszerűen szüli a másikat. Közmondás is őrzi, hogy a hazug ember a sánta kutyához hasonlítható. Amikor pedig veszteség ér bennünket, szerencse helyett éppen pech, azt a közmondás „ebül szerzett jószágnak” mondja, amely ebül vész el. Mert a nyereségek és veszteségek bonyolult dinamikájában a lelkiismeret-furdalás is benne van.

„Ami a szívemen, az a számon” a gyakorlatban sok szűrőn megy át, amíg kimondásra kerül. A túlzott tapintat elmaszatolhatja a mondandónkat, a nyers, keresetlen őszinteség bántó lehet, ellenállásokat válthat ki.
Egyszóval sok kínos epizód alakulhat ki annak nyomán, amikor leplezni, elkendőzni, takargatni, titkolni akarunk valamit, de a belső, fojtott tartalmak feszítő ereje félrelöki önkontrollunkat. Népiesen szólva: „Kibújik a szeg a zsákból”.
Mert még a baleseteknél is rejtve mindig jelen van valamiféle lelkiismeret furdalásos önbüntetés, egészen a rejtett öngyilkossági késztetésig.

A TÖRTÉNET

Egy fiatalemberrel, akinek az élettörténete igen bonyolult, a boldogságról beszélgettünk. A bonyodalom abból szövődik, hogy házasságon kívül született egy nős embertől, aki nem vált el. Anyjával és az anyai nagyszülőkkel nevelkedett, apjával nem volt kapcsolata. Megismerkedésünk idején éppen a Szaturnikus ciklusát élte, azaz 28 évesen apját kereste a facebookon. Mindezt pár évvel édesanyja halálát követően.
Ily módon a boldogságról való témában nemigen jutottunk dűlőre. Nem akarta boldogtalannak lefesteni magát, de boldogságtól sem repesett. De miután írónak készül, megpendítettem, írhatna egy eszmefuttatást a boldogságról. Ezt elutasította azzal, hogy őt valójában a történetek érdeklik.
A kérdésre, hogy miért, és hogy szerinte mi a történet, csak vaktában vágta rá:

• Hogy mi a történet?
• Hát van egy hős, aki győz, vagy elbukik, és egy csomó más szereplő is.
• Valamit véghez kell vinni, meg kell oldani.

R.: Érdekes a szó etimológiája. Ebben a percben jutott eszembe, hogy a „tör” szóból jön, a törni, zúzni igéből. Ehhez jönnek a ragok, a képzők, amelyek kialakítják a mondatban való szerepét.  Utal a kifejezés a metakommunikatív szférára is, a történésre. Ez a láthatatlan, a történet a már lezajlott história látható lenyomata.
A láthatatlan szférában szövik a párkák a szálakat. Ez a sejtelmek, előérzetek, előkészületek, megérzések világa.
A történet mestere Shakespeare.
Eltűnődött a hallottakon, de érződött, hogy még nagyon a kezdeti lépéseknél van. Nyilván saját töredékes története is befolyásolta, hogy csak kapiskálta az arisztotelészi mondást: „Az egész az igaz!”
Arról is beszélgettünk, mikor, mitől és hogyan válik egy történet megírhatóvá?
Vagyis a rálátás, a felülnézet szükségességéről.
Érződött, mennyi minden elindult a lelkében, tetéződvén az „eset”, az esemény etimológiájával is, amelyek csak úgy „elébünk hullnak”.

A látható történet

A MEGBOCSÁTÁS

A bűn, a bűnhődés és a büntetés az emberiség történelmének örökzöld témája. A keresztény vallásban a gyónás szentsége feloldozást jelent annak, aki megvallja bűneit a gyóntató papnak. Ám sokak számára ez nem érthető és nem fogadható el maradéktalanul, többek között a lelkiismeret furdalás miatt sem, amely alól nem mentheti fel az embert a megbocsátás elhangzása.
Reinkarnációs témát is érint a kérdéskör, noha van, akinek kiüti a biztosítékát a gondolat, hogy bűnben jövünk a világra és nem tabula rasa lélekkel, hogy nincs ártatlan csecsemő, mindenki hozza magával előző élete tévedéseinek, tudatlanságának, túlkapásainak nehéz utóéletét. Az Édenkerti epizód sem talál minden lélekben termékeny talajra, főleg, akik az egész teremtéstörténetet megkérdőjelezik. A személyes Isten fogalma pedig sokakat egyenesen ateistává tehet. Megjegyzendő, hogy ennek hátterében önismereti vakfolt is van, ezek a tiltakozók saját személyiségükkel sincsenek „köszönő viszonyban”, így a Hamvasi gondolat, hogy korunkban a személyiség a szakralitás hordozója, nyilvánvalóan teljesen idegen tőlük. Pedig a szakralitás kérdése, a jog, az etika, a moralitás nem megkerülhető kérdések.
Napjainkban a liberalizálódás és relativizálódás sok normát megdöntött, a természetesség, a magától értetődőség, a nyilvánvaló igazságok hínáros kuszaságokban vesztegelnek, az elburjánzott korrupciót már-már létrontásnak láthatjuk olykor.
A keresztény vallás a megbocsátást a fontos erények közé sorolja, és ez igen sok viselkedési anomáliához vezetett az idők folyamán. Főleg a politikai életben elburjánzott nyílt bocsánatkérések a szembetűnőek, mindenek előtt csupán a szavak szintjén való elhangzásuk okán. Ebben most van egy kivétel: az amerikai külügyminiszter és elnök nem kér bocsánatot Japánban a ledobott atombombák miatt. Ennek mély hátterét a közvélemény természetesen nem tudhatja. E sorok írójától mindenféle ítélkezés távol van, mégis gyanítom, nem azért van ez így, mintha Amerika maga is megbocsáthatatlannak tartaná az atombomba ledobását. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a fegyvergyártás, amelynek következménye a fegyverpiac keresése, ezt követi a fegyvercsempészek iparága, a polgárháborúk, egészen a fenyegető 3. világháborúig. Hiszen a fegyvereket azért gyártják, hogy azokkal öldököljenek. Ha egy Pirandello drámában az első felvonásban egy puska lóg a falon, annak előbb-utóbb el kell sülnie.
A „megbocsátás” kifejezés

• az elengedéssel,
• a kiürüléssel,
• a megszabadulással,
• az elbocsátással van kapcsolatban.

Azt jelenti: 

• nem bocsátkozik sérelmei megtorlásába,
• nem rója fel a bántást, az ártást,
• nem hánytorgatja fel,
• túllép rajta.

A legnagyobb elfajzás akkor következik be, amikor annak is „megbocsátanak”, aki ezt nem is kéri.
Másik hátulütő, hogy a bocsánatkérő a bűntudatát, lelkiismeret furdalását mintegy rápakolja, vagy legalábbis megfelezi azzal, akinek ártott, kérvény, hogy tekintsen el a történtektől. Más az „”I am sorry!”, mert az csak sajnálatot fejez ki, hogy amit tettem, nem volt szándékos. De nincs az a kényszer, hogy a másik ezt fogadja el, végképp ne nehezteljen rá, a megtorlás pedig eszébe se jusson.
Mentegetőzés, magyarázkodás, tiltakozás nélkül kell elvállalnunk, ha valami folytán „vétkezünk”.
A bírák és az igazságszolgáltatás nincs könnyű helyzetben, amikor a tényállás mentén a büntetést kiszabja. Ott is vannak elévülő és soha el nem évülő bűntények.
A természetes, családi környezetben nevelkedő gyermekeknél nagyobb esély van arra, hogy a viselkedés normáit, az empátiát, a tiszteletet megtanulják és műveljék. A ma divatos közösségi szocializálódás diffúzabb értékrendet kölcsönöz. A szeretet kötelékről sem feledkezhetünk meg, amely a mostoha szülők, fél- és mostoha testvérek kötelékében általában nem jellemző. A példaképek és ősök ismerete is nagyon fontos a személyiség kialakulásában, a gyökértelenség nem kedvez ennek. A rossz minták egyébként is ragadósabbak. Elvált szülők gyerekei gyakran maguk is elválnak.
Erre a sokféle anomáliára húzódnak rá a viselkedési kisiklások, amelyeknek a korrigálása nem álmegbocsátásokkal történhet, hanem belátással, felismeréssel, a lelki energia átalakulásával, a megfinomodással. Ez kétségkívül sok tépelődéssel, belső konfliktusokkal, szégyen és egyéb kínzó érzésekkel jár együtt, de ezek megúszhatatlanok, ezen frusztráltságok nélkül érzelmileg analfabéták maradunk.
Minden vétek magában hordja önbüntetését.
Ezért álmegbocsátással nem szabad megakadályoznunk, hogy a vétkező belátása folytán átalakuljon, vagyis ő maga vállalja tettei ódiumát. Így veretesebb önismerethez, önbecsüléshez juthat, jobban el tud igazodni abban a RENDBEN, amely a világit fenntartja.

A LÉNYEGLÁTÁS

Bizony, a lényeglátás nagy hiánycikk napjainkban mind az egyéni, mind a közéletben. Talán egészen kicsi korunkban, amikor a racionális világ még nem béklyózott be bennünket teljesen, és a láthatatlan világgal, az előző életünkkel és mindenekelőtt a Teremtővel élő, működő kapcsolatban voltunk, jobban vettük az igaz és a hamis jelzések különbségeit. Ám később ez a képességünk lassan elfedődik a rárakodott rétegektől és csak egy felszíni kavargás marad belőle.
A mesei próbatételeknek állandó összetevője a lényeg kiválogatása. Hamupipőkének például a hamuból kellett a búzát kiválogatnia. Pszichének már összetettebb feladatot adott Vénusz, az anyósjelölt, aki nehezen tudta elfogadni, hogy fia, Cupido szerelemre gyulladt és nagyanyává tette őt. Első próbatétele volt, hogy búzát, árpát, kölest, mákot, borsót, lencsét, babot kapott egy púpos halomban, ezt kellett külön – külön kupacokba gyűjtenie. Pszichének a hangyák segítettek ebben a lehetetlennek látszó feladatban.
A mindennapi életben az efféle csodás segítségek ritkábbak, nekünk kell a probléma gyökeréig, a forrásig mennünk a lényeglátásban, hogy a megoldást kimunkálhassuk. Egyszerű hasonlattal élve: a folyófüvet hiába csipegetjük le, annál jobban burjánzik. Csak ha a gyökerét húzzuk ki a földből, akkor szabadulunk meg tőle.
A lényeglátás a mennyiségből a minőségbe való átlépéssel, az esszencia kivonásával kapcsolatos, miképpen a kvintesszencia is a négy elem lényegének a kivonata. Ennek hiányában az eredeti, a jó, az igaz, a tény, a valódi elvész, nem látjuk a fától az erdőt, és a tudatlanság, a félműveltség darázsfészkébe nyúlunk. Álljon itt egy példa a kolosszális félreismerésre, a Da Vinci kód divatos gumicsontja, amelyet egyre többen rágnak a materialista elkötelezettségűek közül. Az eredeti kereszténységtől való eltávolodásban ma már sok kificamodott nézet található a „spirituális piacon”. A Gutenberg Galaxisnak köszönhetően úgy nyomtatott formában, mint TV filmek áradatában mondhatjuk, „folyófűként” terjed. Ebből most csak három abszurditást emelünk ki:

1. a szűznemzés kérdésének nem értését,
2. Mária Magdolna ágyasságát,
3. Krisztus zsidó, vagy nem zsidó mivoltának boncolgatását.

A szűznemzés, mint égi erővel való megtermékenyülés már az Ízisz Ozirisz mítoszban is szerepel. Abban a darabokra vágott isten összerakása után egy pillanatra feltámad és SZEMSUGARÁVAL MEGTERMÉKENYÍTI Íziszt.
Ezt a mai elbeszélések biológiai ondócseppel helyettesítik.
Szaftos pletykatéma, hogy Krisztus megkísértései között a Mária Magdolnával való viszony is helyet kap. Egyes verziók már vérvonalat is felállítanak, a született gyermek utódának, avatárnak képzelvén magukat.
A nemzetiséghez kötött származási téma pedig összekeveri a precessziós kultúr periódusok jól kirajzolódó valóságát a Kos, illetve a Halak periódus között. A mózesi táblák és a keresztre feszítés két különböző történet.
Hasonlóan zavaró a „test feltámadás” (legalábbis abban az értelemben, ahogyan a temetőkapuk felirata őrzi) és az örök élet képzete. Nem fizikai „örök életről” szól az evangélium.
Hasonló silány okoskodás Krisztus loser voltáról beszélni, hogy t.i, ha valóban isten, miért nem akadályozta meg az egész passiót? Ehhez társul Júdás felmagasztalása, akinek az árulása nélkül az egész misztérium nem mehetett volna végbe.
Higgyük már el, hogy a mérhető téridő dimenzióin kívül más frekvenciatartományok is léteznek, és hogy a kereszt a vízszintességből a függőlegességbe való emelkedés jelképe:

• a múlandóból az öröklétbe,
• a durvából a megfinomítottba,
• a láthatóból a láthatatlanba
• a létforgatagból az üdvbe.

Miként minden lényeg a mennyiségből a minőségbe való emelkedéssel függ össze.

A DOB

Mondhatjuk szakrális, vagy archetipális tárgynak, hangszernek vagy varázseszköznek, csak közelítjük azt az összetett mondanivalót, amelyet a dob alakja és hangja tartalmaz.
Kör alakja, csakúgy, mint a sátrak, templomok esetében, az eget jelképezi.
Teste és a dobverő (mint jogar) a férfi és női jelképiség maga.
De a Napot is jelképezi, Nap-szervünkön, a szíven keresztül, amely „dobog”.  A dobpergés valamiképpen Nap-idézés:

• a révülést, a sámánutazást segíti,
• a túlvilági utazás a Napisten áldását adhatja a „látáson” keresztül.

Henger alakú hangszekrénye a bőrbevonattal a legrégibb időktől kezdve magát a világegyetemet jelképezi, ezért vallásos jelleggel is felruházott. A néger kultúrában valósággal fétisként tisztelik és többnyire kézzel ütik, tenyérrel és az ujjaikkal. Formai változatai népi és műzenei típusok, egyes húros változatok a dob hangját élesítik és hangosítják. Eltérő hangzásúak: a nagyob pergődob mélyebb, tompább, az üstdob inkább ritmikus jeleket ad.
Nemcsak formájában szimbolizálja a mindenséget, hanem hangja is a kozmosz hangja, a létezés visszhangja, az Ég Istenének hangja, miként a mennydörgés is a kozmosz ritmusát idézi a távoli morajlásban. Ez extázist idéz elő, ebben a vonatkozásban pszichológiai hadviselésnek is mondható.
Ősibb népeknél még ma is az eső varázslatok, a jóslások, a gyógyítások eszköze. A hindu mitológiában Siva isten saját dobjának hangjára lejti kozmikus táncát.
Esetenként bőrének rajzolata is akár csillagtérkép is lehet, az Égisten arcának megjelenítője.
Elgépiesített világunkban ezek a szakrális mondanivalók halványulni látszanak. Az internet világában már faluhelyen sem a kisbíró dobolja ki, amit „közhírré akarnak tenni”.

TŰZFÉSZKEK

Rengeteg erdőtűz pusztít manapság a Föld különféle helyein, néha hetekig sem sikerül eloltani azokat. Ennek oka, hogy nem sikerül megtalálni a tűzfészkeket, ahonnan az egész elindul és tovább táplálódik.
Az elharapódzó lángok metaforisztikusan összefüggnek az indulati, hangulati életünkkel is. Ismeretes, hogy már Hippokratész leírta az emberi természet temperamentumainak és az elemeknek az összefüggéseit a tűzzel, vízzel, levegővel és földdel. Ezekre a látványosan epés, haragos megnyilvánulásokra a gyerekek is igen érzékenyen reagálnak:

Egy kisfiú a Nevelési Tanácsadóban igen beszédes önarcképet rajzolt. Tűzoltónak rajzolta magát, aki vastag vízsugárban locsolt két embert. Amikor megkérdeztem, mi a kép címe, azt mondta: „Eloltom köztetek ezt a durva beszédet.”

Számára egyértelmű volt a veszekedés tűzterjedéssel analóg természete, miként a népnyelv is hasonló tapasztalatokat őriz a parázsvita, a csendes vízpartot mos, a csípős szavak, mérgezett nyíl, vérszomj, vérmesség, tüzesség, etc. kifejezésekben
Az indulatok igaz érzéssé, tetté, az érzések felismeréssé, bölcsességgé való transzformálódása igen bonyolult alkímiai folyamat. De miként a csakrák frekvenciatartományai is egy folyton egymásba átalakuló folyamatokban vannak, és mindegyik csakra mindegyik csakrát tartalmazza, oly módon az elemek egymásba való átalakulásai is nyomon követhetők:

• a tűznek éghető anyagra (fára) van szüksége,
• a vízfelhővé párologva visszahull eső formájában a földre,
• a növények csodálatos fotoszintézise beépíti a FÉNYT a testükbe,
• és persze ne felejtsük el, hogy végsősoron minden a Fényből lett

Az elemeken, hangulatokon, indulatokon, viselkedéseken túlmenően egyéb elvont tűzfészkekről is beszélhetünk:

• ideológiai,
• hűborús,
• területi vitákból fakadó,
• hosszas elnyomást követően a lelkekben felszaporodó gyúlékonyság,
• igazságtalanságokat követő bosszú hadjárat,
• régi sérelmek fortyogó lávája,
• etc.

Ezúttal csupán az ideológiai tűzfészkekre vetünk egy pillantást, ahol a felismerés alkímiai folyamata nem képes létrejönni. Ilyen például:

• az ateizmus és materializmus,
• amely a gyűlöletre mindig kész indulatban köti meg az energiákat,
• folyton lázad, ágál, követel, vádol, fenyegetőzik,
• és ha szentségről hall, vigyorog (mert számára például a korona és a svájci sapka egyenértékű).
• Erre épül a marxista közgazdaságtan, amely szerint a társadalom osztályharcok története, minden szakrális rend és struktúra nélkül..
• „istene” a pénz (aranyfedezet nélkül),
• hite a szabadversenyes kapitalizmus,
• propagandája pedig valamiféle ködös és utópisztikus egyenlőség.

Minderre most még rárakódott a liberalizmus, amely a nekem mindent szabad szlogennel egyenlő.
Ez aztán igazi ideológiai tűzfészek lett, amelyet nem sikerül eloltani, elharapódzó lángjai új és új éghető anyagot találnak, amelyen vígan lobognak.
Történelmi méretekben, jelenkorunkban az arab tavasz újabb és újabb bozóttüzeit látjuk, amely Amerikának csupán fegyverpiac és nyersanyagforrás, mindez a demokrácia exportálásának álruhájában.

ÉRINTÉS

Az „ér” szavunk főnévi, véredényt és keskeny patakot jelölő tartalma mellett igen tág igei jelentése van: elér, odaér, érint, ér valamit, érkezik, ért, etc. Főnévi értelemben is hatalmas szóbokor adódik: érték, érdek, érdeklődés, érdem, érem, érvény szavak gyökerét képezi. Ezek közül jelen eszmefuttatásunkban az ÉRINT szószármazékot fókuszáljuk, holisztikusan, vagyis testi / lelki / szellemi értelemben.
A testi érintés teljesen kézenfekvő. Erre egy egész etikett is épül, onnan kezdve, hogy például az angol királynő testét nem illik megérinteni, a kézfogáson, karöltve haladáson át az ölelésig. A testi érintésnek persze vannak sebző formái is, a szúnyogcsípéstől a puskagolyóig terjedő íven, amelyeket ellenérzések is bőven kísérnek, mint az undor, a félelem, a viszolygás, a taszítás, valamint ezek ellentéteként a „kémiai ”összeillés.
A lelki érintés tágabb körű:

• egyszerre ismerős és újszerű,
• magától értetődő és meghökkentő,
• lehangoló és kedvre derítő.

A lelki érintettség mélyebben átjárja az embert, elköteleződés, lelkesültség, mély érdeklődés járhat nyomában, vagy teljes elzárkózás, elutasítás. Az élettörténetek, a drámák szereplői is rokon- vagy ellenszenv alapján keltenek bennünk azonosulást, megértést, értetlenséget, etikai ítéletet.
E sorok írója úgy véli, hogy születésünk idején van bennünk valamiféle eredeti érdeklődés, amely életünket lenne hivatva irányítani, vezérelni, de ez sokszor elsikkad, és ezt követően inkább céltalan bolyongás, tehetetlen sodródás lesz életünk.
Fenomenális a szellemi vonatkozású „érteni” szó származék, amely a felfogni, intellektuális rendszerünkbe beépíteni jelenti az információt. Elér bennünket, részévé válik gondolkodásunknak, érzelmi habitusunknak, ezáltal tetteinket is befolyásolja, tudássá, ismeretté válik, magasabb dimenzióba emel bennünket.
Valójában minden kommunikáció alapja ez az „értés”:

• különben pusztába kiáltott szó,
• amortizálódott energia,
• kárba veszett kapcsolódási igyekezet,
• meddő futam lesz a megszólalásunk.

A Gutenberg Galaxisnak, az on-line forgalomnak, a hírközlő médiák személytelenségének sajnálatos következménye a mennyiségi áramlat, amely a lényeg, a minőség rovására burjánzik, divatozik. A lélektől-lélekig való igazi információ csere eléggé elsikkad. A metakommunikációról nem is beszélve, amely az igazi üzenetek valóságos arzenálja.
Talán ez az eszmefuttatás megérinthet bennünket, A. Einstein szellemes gondolatának kíséretében: „A legérthetetlenebb a világ megértésében az, hogy megérthető.”

UGRÓDESZKA

Az ugrás a sima haladáshoz képest másik dimenzióba emeli az embert. Köze van az időhöz is: azt jelenti, rövidebb idő alatt teszünk meg egy távolságot, mint amennyi idő alatt az szokványosan megtehető. Ezt a könnyebbséget sok szólásmondás kifejezi:

• egy ugrásra van = könnyen elérhető,
• nem nagyon ugrálhat = pillanatnyilag korlátozott,
• most mit ugrálsz? = mit elégedetlenkedsz?
• ugrás a sötétbe = kockáztatja a bizonytalanságot,
• ugrásra készen = cselekvéskész állapotban van.

Toronyugrókat ugródeszka segíti magasabbra, hogy az elrugaszkodás sikeresebb lehessen.
Metaforisztikusan azt szoktuk mondani, ha valaki saját előmenetele érdekében valakit kihasznál, vagy felhasznál, hogy eszköznek, ugródeszkának tekintette, ami igen sértő.
Kapcsolati szakításoknál is szerepelhet valaki átmeneti partnerként, aki csupán egy híddeszka ahhoz, hogy a másiktól el tudjon válni.
Mint eszköz, vagy ügyességet fokozó tényező, kapcsolatos a TECHNIKÁVAL. Jelenkorunkat a technika századának mondjuk, nem teljesen helyesen, mert a technika csupán egy eszköz a művészi, tudományos és szellemi képességek kifejlesztéséhez és alkalmazásához.
A technika, mint valamiféle előfutár jelentkezik az emberiség történelmében mind ahhoz, amit a későbbiekben sikerül valóra váltani. Ezt nyomon követhetjük a legegyszerűbb használati tárgyak készítésétől az űrrepülésig, vagy a vezeték nélküli kommunikációs eszközökig terjedő íven:

• kezdetben a kókuszhéj mintájára készítették az edényeket, amelyekben a magvakat, a folyadékokat tartották,
• a földművelésben a kapától a gépekig tart a fejlődési út,
• a zárt terek képzésére a luxus palotákig és templomokig a barlangok adtak mintát,
• a kerék volt az első közlekedést gyorsító eszköz,
• az írás, a betűvetés az információ megőrzésére szolgál,
• a madarak szárnyalása a repülőgép ősmintája,
• a kábelek, a távíró, a telefon, a rádió, a televízió, a test vezetékeit utánozzák,
• a számítógépről nem is beszélve.

A technika tehát ugródeszkának mondható, hogy nagyobb távolságokkal, több emberrel, távolabbi eseményekkel tudjunk kapcsolatba kerülni. De előbb mindig a belső vágy, az elképzelés volt, amely felvázolta a lehetőségét például a Föld körül hajózásának, vagy körül repülésének.
Persze van egy nagy hátulütője is ennek az ugródeszka technikának:

• jelesül az, hogy mindehhez egyre több ANYAGOT, fémet, követ, üveget etc. kell alkalmazni,
• amely szükségszerűen a materializmus felé hajtotta az embereket,
• a SZU-ban is annak idején a technika, a vezetékek, a fémek, az építkezések voltak hangsúlyosak a kommunizmus működtetéséhez.

Ily módon lett a megfoghatatlan technikai képességekből anyagelvű ELLENKULTÚRA.

De minden bizonnyal erre is szükség van ahhoz, hogy a materialista-ateista -kommunista pokoljárás mélységei után újból felemelkedés jöhessen az elvontabb, szellemibb dimenziók felé, újabb „ugródeszkát” képezvén az előbbre jutáshoz.

VÉLEMÉNYFORMÁLÓK

Kisiskolás korunk óta megvannak a kortárs csoportosulások a maguk hangadóival, akikhez igazodunk. Sőt, már a családban is tapasztalható a nagyobb testvérek nézeteinek, érdekeinek hatalma a kisebbekre. Szinte lehetetlen számba venni, mi mindennel lehet kitűnni a társak közül, amelynek alapján létrejönnek az iskolákban a klikkek, csoportosulások, barátságok. Ilyen a szépség alapján, a szülők presztízse folytán, sportteljesítmények, ügyesség, jó tanulás, vagányság, kedvesség mind alapja lehet a különféle kötődéseknek. Egy fiatalember, aki második diplomáját szerzi és komoly zenével is foglalkozik, visszaemlékezett introvertált gyerekkorára, amikor irigyelte az osztály nagymenő, verekedős bandavezérét. Ebből a fiúból pizza futár lett. Hamar ellőtte a puskaporát.
De nemcsak kisebb közösségekben lehetünk tanúi a véleményformálás folyamatának, napjainkban a médiának is oroszlánrésze van ebben. A szólásszabadság okán zsong a tér a mindenfajta nyilatkozatoktól, mindenki hallatni akarja a szavát, mégha nézete teljesen kiforratlan is.
Igen, a véleményeknek határozottan van bizonytalansági faktora az érzékelési és gondolkodási folyamatok bonyolult jelentéstani összefüggéseiben, mindenekelőtt a sajátságos szubjektivitás miatt. Az ego- és érdekvezéreltség miatt alig lehet azt elvárni, hogy széles rétegek osszák az egyes vélekedéseket, és egy húron pendüljenek azzal.
A „véletlen” szó is a VÉLNI ige származéka, ez pedig a véletlenek vannak, márpedig véletlenek nincsenek meddő vitát tartja fenn.
Az emlékezetben véletlenül, önkéntelenül, akarattól függetlenül idéződnek fel régi események, megelevenednek. Az emlékek pedig befolyásolják vélekedéseinket, mivel analógiában állhatnak az éppen zajló történésekkel.
A dialógusban, az élő, személyes kommunikációban valóban mód nyílik az energiacserére, amely az átalakulás motorja. Ám a médiában hangoztatott szlogenek, utalások, kommentárok, értelmezések erre nem adnak lehetőséget, ott megvitatás nem lehetséges, ott az értelmezések értelmezése valamiféle virtuális világot épít, amelyben az elhangzott megállapítások keringenek. A reklám, a propaganda, az agymosás jól bevált, hatékony módszere ez, valóságos világhálózatát képes kiépíteni az ideológiáknak, megbélyegzéseknek, elmarasztalásoknak, indulatoknak, gyűlöletkeltésnek. Ezek tömegméretekben beszivárognak a lelkekbe, ott gyökeret vernek és burjánozni kezdenek.

Az egyébként is deszakralizálódott világunkban az identitásukat vesztett emberek értékválságát még jobban elmélyíti.

METAFIZIKAI KÁOSZ

Szabad akaratunk folyományaképpen lehetőségünk van a rossz, a helytelen választására is, amelynek következménye a kemény sors. Jó és rossz karmánkat minden pillanatban alakíthatjuk a vágyainkkal, szándékainkkal, gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel. Ezek bizony igen kaotikus állapotokat képesek létrehozni, életellenes impulzusokkal az egyéni meghasonlásoktól az öngyilkosságon át a világháborúig és népirtásokig.
De nemcsak a szabad akarat születik velünk, az isteni szikra is szívünkbe van írva, amelyből kialakítható a használható világnézet, a teremtés isteni rendjének a felismerése, amelynél jobb iránytű nem is kell.
Sokezeréves ősi bölcsességről is tudunk, szent ismeretekről, teokratikus uralmakról, államberendezkedésekről, amelyek ugyan fizikailag eltűntek a világból, de a lelkünk mélyéből elő- előbukkannak. Abból a kollektív tudattalanból, amelyet minden ember hordoz a lelke mélyrétegében.
Részben talán az intézményesült vallásoknak a következménye, hogy már nem képesek a nagytömegek számára eligazítást nyújtani. Alapvetően öt világvallásról szoktunk beszélni: az univerzalizmusról, buddhizmusról, zsidó, keresztény és iszlám vallásokról. De a sok szektát, és leágazást is beleértve, ez a szám hatványozódik. Sajátságos, hogy még az egyistenhívő vallások között is rengeteg az inkompatibilitás, az áthidalhatatlannak tűnő szakadék. A buddhizmus itt Nyugaton most nagy tért hódít, főleg az egocentrikusok körében, akik nem akarnak maguk fölött Istent elképzelni. Keleten viszont hódít a kereszténység, mélyebben értik a transzcendens üzeneteket, mint az elracionalizálódott Nyugat.
A történelemből jól ismert vallásháborúk most az iszlám vallás kapcsán látszanak fellángolni. hatalmas belső ellentétek bomlasztják. Míg a síták csak Mohamed leszármazottjait ismerik el vezetőnek, addig a sunníták szerint bárki lehet vezető.
Valamelyest segítheti az áttekintést az a probléma szemlélés, amely a tudatos és tudattalan lélekműködés diszharmóniájában látja az ütközetet. De persze az ateista – materialista kommunizmus után kiszabadult a palackból a szellem, és útjára indult a „spirituális turizmus”:

• elárasztották a világot a „megvilágosodott” mesterek, jógik,
• az asztrológiai sarlatánok,
• gyorstalpaló hétvégi „beavatásokról” is hallhatunk,
• gyógyítókról, jósokról, auratisztogatókról, csakranyitogatókról, etc.

Felsorolni lehetetlen ki és mi mindenki.

Még a látható, fizikai világban sem lehetséges a magasabb szférák sejtése és ismerete nélkül eltájékozódni.
Ám a metafizikai káosz csak a szív bölcsességével, az etikai érzékkel, az isteni rend tiszteletével ellensúlyozható.

ENTRÓPIA

Az energia átalakulása és átalakítása mind a fizikai, mind a lelki életben fontos kérdéseket vet fel. Lelkileg főleg az indulatok megfinomítása a nagy kívánalom, hogy abból igazi érzések, és jó tetteket motiváló indítékok válhassanak, hogy a talentumunk megtalálja kifejeződési formáját, mielőtt amortizálódnék. Egy szürrealista festőnő mesélte egy alkalommal, hogy ő zongorista akart lenni, de nem volt zongorája. De, mint mondta, ebből az energiából lett festő belőle.
A civilizációban a gőzgép feltalálása hatalmas ugrást jelentett, mert az állati erő helyett a gőz energiáját hasznosította. Ám a gyakorlati hasznon túlmenően tudományos nyereség is született, a termodinamika, amely azt tanulmányozta:

• hogyan alakul át az energia?
• valójában mi okozza azt?
• egyirányú-e a hőáramlás?
• mi jellemzi a rend és rendezetlenség állapotát?

A tapasztalat szerint a koncentrált energia mindig szét akar szóródni. Ha egy meleg tárgyat magára hagyunk, az lehűl, felmelegíti a környezetét, vagyis entrópikus folyamattal találjuk szemben magunkat.
Van tehát a rend és rendezetlenség között egy átmeneti állapot, amelyet tanulmányozhatunk, hasznosíthatunk, legalábbis a felismerések vonatkozásában.
A termodinamika foglalkozik azzal, hogy termikus folyamatokban az energia hogyan alakul át és mi az irányultsága. A molekuláris rendezettség felbomlik, a változás maga az entrópia, azaz a rendezetlenség állapota.
Rokon fogalom az amortizálódással, amely az elhalást jelenti, az elpusztulást, a felmorzsolódást.
A rendezetlenség mértéke tehát az entrópia, a dolgok elromlása.
Ami a termodinamikában a hő leadása, elvesztése, „eltűnése”, az a lelki életben a tűz, a lelkesség, kihalása, a lelki kihűlés, a kedv elvesztése, a tehetetlen megmerevedés.
Ám, mivel az energia nem vész el, nem válhat „semmivé”, még az elkopott aranypénzek is dörzsölési hővé alakulnak át az idők folyamán. Később persze ötvözték, hogy kopásállók legyenek.
A kommunikációs csörtékben is energiák ütköznek, akár két golyó fizikai ütközetében. Még bizonytalanabbul követhető, miként lesz ezekből a véleményekből meggyőzés, belátás, felismerés, olykor pedig csökönyös rögeszme.
Még sajátságosabb, hogy a lélekben lenyomatok, emléknyomok maradnak az elhangzott szavak nyomán, legyenek azok bántóak, erősítőek, simogatók, vagy lelombozóak.

Az energia hat.

A BÖLCSESSÉG

több és más, mint az intelligencia, az okosság, a tájékozottság. Analóg azzal a holisztikai elvvel, amely szerint az egész több és más, mint a részek puszta összege, mégpedig

• az integráltság,
• az összrendezettség
• az összefüggések,
• a struktúra okán

Van egy latin mondás: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ez híven utal arra a belső, lelki, alkímiai folyamatra, amely a bölcsesség kiérleléséhez szükséges. Ha valaki azonnal hozzászól, véleményt mond, kommentál, valójában ellövi a puskaporát ,míg aki végig gondolja a dolgokat, az nem sziporkázza szét a munícióját.
A racionális tudás és az intuitív, inspiratív, imaginatív, belsőnek mondható tudás a nyugalom erejét sugározza, és minden időben hatékonyabb, mint a tudatos és tudattalan lélekműködés meddő megütköztetése. Ez a kétféle működés analógiában van a férfi, illetve női minőséggel, más szavakkal a jin és jang erőkkel, a behatolás és befogadás dinamikájával.
A bölcsességnek a mitológiában inkább istennők a képviselői, mintsem az istenek. A görögöknél például Athéné, aki a rómaiaknál Minerva. Története igen érdekes, Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben.

Minthogy nem anyától született, a „fej” vezérli, nem hoz világra gyermeket, egész életében hajadon maradt, a tudománnyal és művészettel ajándékozta meg az emberiséget. Feltalálta a szövést, a varrást, a hímzést, ezek női foglalkozások. Hiúságtól sem mentes, szépségéért többször versenyre kél. Az olajfa ajándéka kapcsán megkapja Attikát, amelynek fővárosa Athén. Neki szentelték a baglyot, mint az éberség, a kígyót, mint az okosság, a kakast, mint a harciasság jelképét.

TANTALOSZ

dúsgazdag lydiai király volt, az istenek kedvence. Részt vehetett az olimposzi lakomákon. Azonban visszaélt helyzetével. Összeszövetkezett az emberekkel, elárulta nekik az istenek titkait, ambróziát és nektárt csent el nekik az istenek asztaláról. Mindenen túlmenve saját fiát, Pelopsot is lemészároltatta, húsát megsütötte és feltálalta az isteneknek, hogy próbára tegyen mindentudásukat.
Az istenek megállták a próbát. Pelopsnak visszaadták az életét, Tantaloszt pedig a Hadészba vetették, ahol örök éhezés és szomjazás várt rá. Bár vízben állt, de ha lehajolt, hogy szomját oltsa, a víz eltűnt, csakúgy, mint a feje felett csüngő gyümölcsök, ha utánuk nyúlt.
Erről a mitológiai történetről kapta nevét a TANTÁL fém, amelyet 1802-ben egy Eckberg nevű svéd vegyész fedezett fel. A saválló fém kutatása igen nagy nehézségeket jelentett, innen a névadás ihlete.
A fém oxid formájában található a természetben. Kemény, rendkívül tömör, hő-, rozsda- és saválló. Ezért kiválóan alkalmas sebészeti műszerek, fegyverek, mobiltelefonok elektromos kondenzátorainak gyártására. Számítógépeknél, gépjárműveknél is széleskörű alkalmazást nyer, mivel elektromos töltés tárolására is igen jó.
Előnyös tulajdonságait és felhasználhatóságát tekintve komoly kereskedelmi csempészet is társul hozzá.  

A TEKINTET

A szem csodálatos Nap-szervünk, miként a szív is az. Csak míg a szív a ritmus „felelőse”, a központ, a kiindulás szerepét tölti be, addig a szem, páros szerv lévén, extrovertáltabb feladatokhoz is jut. Megfoghatóbban kötődik a FÉNY érzékeléséhez, ennek kapcsán az árnyékhoz, valamint a színek és a formák látásához. Miként a képzőművészek mondják, van úgynevezett belső látás, szürreális érzékelés, és ha egy vonalat húzunk, valójában a látható és a láthatatlan világot választjuk ketté.

A szemnek – hasonlatosan a gabonaszemek sűrített tartalmához – széles jelentés horizontja van. A személy, a személyiség szó is fontos származéka. Ily módon kötődik az önismerethez is.
„A szem a lélek tükre”, tartja a mondás. A szemből sugárzó erőt mindenki érzékeli. Leghívebben ezt az Ozirisz történet őrzi, aki szemsugarával termékenyítette meg Íziszt, amikor ő összerakta szétdarabolt testét és egy pillanatra feltámadt. A szemből tehát isteni erő sugárzik. Jakob Böhme írja: „A lélek Isten szeméből született élet”. Ez a gyönyörű metafora szemet tulajdonít a Teremtőnek, hogy érzékelhessük az élet, a lélek, az isteni erő lényegét.

Visszatérve az önismereti vonatkozásokra, különös, hogy a szeméről az ember felismerhető. Ebben a TEKINTETNEK hatalmas szerep jut, a nézés néma műveletének. Persze más a nézés és megint más a látás. Az utóbbi a lényeg felismerése. Különös, hogy a tekintet a leganyagtalanabb valami, és mégis ekkora hatású. A TEKINTÉLY szó is fontos származéka. Egy jól irányzott – veséig hatoló – tekintettel szinte le lehet törölni egy embert, teljes elmarasztalást képes kifejezni. „Tekintettel lenni valakire, vagy valamire” is a fentiekben idézett viselkedést szabályozó hatását támasztja alá.

A SZEMKONTAKTUS is fontos viselkedési elem, állni valakinek a tekintetét, nyílt kommunikációt jelez. Szemben azzal, aki lesüti a szemét, vagy kerüli a tekintetünket.
A tekintet el is tus sötétülni, vagy éppen felragyogni, gyilkos is lehet, valósággal „tűre szúrhatja az embert”. Máskor pedig csak legeltetjük szemünket valakin, vagy éppen felfaljuk őt. Össze is akaszkodhatunk tekintetünkkel, vagy üveges szemmel nézhetünk.
Ilyen sokrétű a teljesen anyagtalan tekintet.

A MEGISMERÉS

A képi és a szavak világa híven tükrözi a tudatos és tudattalan lélekműködésünket. Előbb van a kép, azok átfordítása szóba, megnevezésbe, ez külön feladat és nem is mindig sikerül. Ezt támasztja alá áloméletünk is, ahol a racionális logika nem nyújt eligazodást, hiszen téren és időn kívüli világban zajlik a képáramlás. Egyszerre vagyunk szemlélők és résztvevők, egy személybe ékelődhet más alak is, pillanat alatt lehetünk itt és ott térben és időben.
Hogy mitől kép „a kép”, annak meghatározásával a művészek sem szoktak bajlódni. Valami „egészet” tartalmaz, és ettől már van létjogosultsága.
A „képesség” kifejezés utal erre a teljességre, hiszen az valamiképpen belső, lelki képalkotás a valóságról, az igazságról, valaminek a megértéséhez.
Mindeme képességek közül

• önmagunk,
• a világ,
• és Isten megismerése a legnagyobb kihívás.

Ez a „megismerés” lényegében az Istenhez való hasonlóság meglátása, a Teremtő mindenben való jelenlétének felismerése, magának az életnek a lüktetése.
Részben ugyanis kész ismeretekkel jövünk a világra, részben viszont tanulás révén jutunk igaz ismeretekhez, olyan elvontnak tűnő szférában, mint például az etikai élet. A jó és a rossz megkülönböztetése, az igaz és hamis szétválasztása etc.
Mindez összefügg azzal is, hogy a láthatatlan világból jövünk le testetöltésünk révén ide a Földre, és a láthatatlan világ háttér történései mindig jelen vannak. A helyes ismeretek nem a külsődleges, ezáltal esetleges és látszatvilágból nyerhetők, hanem a belső, lényegi, igazi valósággal egységben. Különben elhamarkodott, látszat ismeret, hamis kép, tévedés alakul ki az igazi megismerés helyett.
tévedés ugyanúgy szíven ütheti az embert, ha annak hamis volta kiderül, miként az igazság megismerése is katartktikus, tengelyből kibillentő, meghasonláshoz vezethet, nem lehet kitérni előle. Mégha meg is marad valaki a kényelmesebbnek vélt hamisságában, tévedésében, békaperspektívájában, önző akaratában. Előbb, vagy utóbb összeomlik a tévedés várvédje.
A megismerés a bölcsességgel analóg. A bölcsességnek is van „szűrője”, amely által sok tapasztalás után rostálódhat ki. Miként a Példabeszédek 16/16 fogalmaz: „Szerezni bölcsességet, óh, mennyivel jobb az aranynál, és szerezni eszességet, kívánatosabb az ezüstnél.”
Mindez a szeretettel is analógiában áll, amely felette áll az érzéseknek, mivelhogy nincs is ellenérzése, szemben a többi érzésféleséggel. A szeretet a szívbe oltott isteni erő 12 dimenziós kiáradása, mandalaszerű teljesség.
Maga az ÉLET, az Isten, az örökkévalóság.
Ezt jelenti a szívvel való gondolkodás, és az aggyal való érzés poláris világunkban. Egységbe kell hoznunk

• az eget és a földet,
• a láthatót és láthatatlan,
• a múlandót és az örökkévalót,
• a képet és a szót.

Ez a megismerés.

A KÚT

A kút hatalmas mélységeket felölelő jelentése nem érthető meg a VÍZ valóságának taglalása nélkül, amely mindenekelőtt leszakadt fény. Ám a lélek archetípusa is, a tudattalan lélekműködésünk színtere, belső végtelenségünk, lelki-szellemi energiánk eredete, forrása, hordozója is.
Ebben az értelemben a KÚT = az élő víz forrása. Az „élő” jelzőt fontos elé tennünk, hogy még véletlenül se sikkadjon el.

Meg kell különböztetnünk a kutat a ciszternától, vagyis az esővizet összegyűjtő medencétől, éppen azért, mert a kút élő vizet ad, a föld mélyéből fakadó áradást. Ezáltal kifejezi a föld és a levegő egységét, hiszen az elemek egymásba való átalakulása maga az elementáris életfolyamat, a világ vertikális tagoltságát fejezi ki. Ugyanakkor az esővíz is égi áldás.

A kút tehát a mélységek vizét őrzi, ezek felhozatalára vödröket, szerkezeteket, építményeket alkalmazunk. Kifogyhatatlansága az élet szent titkának kimeríthetetlenségére utal.

Szorosan kötődik az alvilághoz is, mélysége révén akár a pokol kapujának is mondhatjuk. A bibliai Józsefet testvérei a kútba vetették, amikor féltékenységből el akarták tenni láb alól. A még régebbi őstörténetek, például a maja kultúra is őrzi az ÁLDOZATI KUTAK emlékét. Az ásatásoknál talált csontmaradványokból következtettek az archeológusok az áldozati szüzek történeteire.
A régebbi, vidéki közösségi települések gyakori tartozéka volt az öngyilkosságok kútba való beugrásának változata.
Feminin jelkép, a termékenység, a bőség, a kiapadhatatlan forrás hordozója, szentség utalással.
A betemetett kút mindenképpen természetellenes elzárkózást jelez az égi adománytól, az élet forrásától, a megtisztulás lehetőségétől.
Míg a kútból merítenünk kell, a vizet felszínre hoznunk, addig a FORRÁSBAN magától tör elő a víz által hordozott élet, az égi áldás. A források is szent helyek. A rómaiak forrásistene Fons, akinek október 13-án ünnepet szenteltek. Ilyenkor virágokkal díszítették a kutakat, énekekkel és táncokkal áldoztak az istennek. Magát a forrásvizet minden kultúra gyógyító erejű és kívánságteljesítő mágikus hatalomnak tartja. Ezt híven őrzi, hogy az élet forrása Isten:

FONS VITAE.

A forrásfakasztás az isteni gondolkodás felé való törekvéssel analóg. vagyis a meg nem rontott tudásra utal. Ez szolgálja a hitben való megerősödésünket.
A modern civilizációban a kútról való vízhordás gyakorlata kihalóban van, helyébe valamiféle ipari vízgazdálkodás lépett. De nekünk nem szabad veszni hagynunk a kút metafizikai tartalmát, üzenetét:

• a minden eredet, élet, tudás, hatalom, kegyelem, boldogság forrását,
• a görögök Mnémoszüné, Emlékezet istennőjét,
• az Emlékezet lányainak, a Múzsáknak a kutak, a források mindig is kedvelt tartózkodási helyeit,
• azt is tudnunk kell, hogy Delphoiban Püthiát a kénes vizű forrás gőze segítette a jósláshoz szükséges bódulathoz.

Ily módon saját lelkünket is életünk kiapadhatatlan kútjának kell tekintenünk, ahonnan vagy felhozzuk emlékeinek, vagy maguktól felbuzognak azok az ihletben, látomásban, hallomásban, olykor az álmokban.

Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Názáretben (1908)

A NYOM

A PECSÉTHENGERTŐL A NYOMTATÁSIG

Nyomot hagyni a világban magunk után, vagy hiába élni, az igen különböző dolog. Némileg általában szüleink nyomdokán haladunk, szokásokat, szerepeket, esetleg foglalkozásukat, hivatásunkat is átvehetjük tőlük, vagy teljesen új utakat taposhatunk magunknak. Lehetnek példaképeink a kultúrából is, olyan emberek, akik már nincsenek közöttünk testi valóságukban, de lelki-szellemi nyomon követhetők. Vagyis „nyomuk” van, ha nem is látható, kőbe vésett, vagy kiégetett cseréptábla maradványa, hanem elvontabb, láthatatlanabb, a képzeti világhoz kötődő formában. Egy megfogalmazás: a teremtésben minden Isten ujjlenyomatát őrzi.
Etimológiáját tekintve látnunk kell az ige/névszói jellegét:

• jelenti a súlyával a földre nehezedő, azt nyomó igét,
• és annak eredményét, a nyomást, vagy nyomot.

Származékok hosszú sora őrzi ezt az első pillantásra jelentéktelennek tűnő szó széles üzenethorizontját:

• a „nyomban” az idői vonatkozásra,
• a „nyomaszt” a lelki teherre utal, csakúgy, mint a nyomás,
• a „benyomás” már kommunikatív mozzanat,
• a „nyomor” az összepréseltségből származó szánalmasságot, valamiféle szomorúságban való megfeneklettséget fogalmaz meg,
• ebből származik a testi fogyatékosságot jelölő nyomorék sző,
• a „nyomoz” pedig a kutatásra utal.
• etc.

Térjünk vissza a mottóban idézett pecséthengerre, amelynek alkalmazása a legrégibb időktől kezdve ismert a kultúrában. Ez henger alakúra faragott gyöngyszem volt, amelyre a tulajdonosa rávésette magát az őt kifejező vagyontárgyával: korsó olajjal, vagy egy hordó gabonával, és nedves agyagpecséttel zárta le. Végig görgetve a pecséthengert papíron, a lenyomat azonosította tulajdonosát. Az írnokok által megörökített dokumentumokat is pecsét hitelesítette. Ily módon a pecsét mintegy sűrített lényeg, azonosító, hitelesítő jegy, bélyeg, tulajdont, titkot jelez, egyszerre ismertető és védő. A meg- és lepecsételt dolog egyfajta zárral, retesszel való analógiát is jelöl, megőriz a külvilágtól, az illetéktelenek behatolásától, vagyis tér elzárók.
Iratokon, leveleken, tárgyakon kívül – sajnálatos módon – embereken is alkalmazták a pecsétet a rabszolgatartó korszakban. Bőrbe égették. A „pecsenye” szó ezt a sütést őrzi.
Elvont értelemben a becsületünkön esett foltot is tartalmazza, például azt is, ha valakinek vér tapad a kezéhez. Egy-egy szégyenfoltot a családi történetek nemzedékeken keresztül őriznek.
Az isteni igazsággal való kapcsolatot a „hétpecsétes titok” védi.
Ékszer vonzata a pecsétgyűrű, betűjellel, családi címerrel utal a társadalmi hovatartozásra.
Láthatjuk, hogy miként a rajzban a VONAL, amely a látható és láthatatlan világot választja el, múlhatatlan jelentőségű, húzzák azt akár egy széndarabbal, akár kifinomult ecsettel, vagy irónnal, olyanképpen a PECSÉT is fontos nyomőrző. A régészek olvassák a történeti lenyomatokat, mint igen megbízható mutatókat.
Elmondhatjuk, hogy a könyvnyomtatás óriási hengereinek őse a pecsétnyomó henger.
De hol vagyunk már a „Gutenberg Galaxistól” a digitális térben?

Vajon a számítógép VIRTUÁLIS VILÁGA nyomába lép az igazi megörökítésnek?

CAMOUFLAGE

Sok szó esik a transzparenciáról, az üvegzsebről, földalatti mozgalmakról, titkos szolgálatokról, okkult társaságokról, fedő szervezetekről.
Álarcok, sminkek rejtik igazi arcunkat, mezek, kosztümök, páncélok a testünket. Kozmetikázott „igazságokat” mondunk, kibogozhatatlanul becsomagoljuk mondandónkat körülményeskedéssel, mellébeszélésekkel, félrevezetésekkel, a fél információk megtévesztő hatását maximálisan kiaknázva.
Miért ez a sok álcázás, takargatás?
Az állatvilágban gyakori a rejtőzködésnek az a módja, hogy mintegy beleolvadnak környezetükbe. A kaméleon például a kromatofórás bőrsejtjei miatt képes mintegy felvenni környezete színét, ily módon menekül meg. A leopárd mintás bundájának köszönhetően futás közben eggyé válik környezetével. A jegesmedve hófehér bundájával csaknem láthatatlan a fókák előtt. A havasi nyúl és a hermelin bundája nyáron szürkésbarna, télen fehér.
Favágók és mézgyűjtők gyakorta viselnek olyan álarcot, amelynek tarkójára szemet festenek. A hátulról támadó tigrist megtéveszti a „szemkontaktus”.
A pillangók szárnyának belső felén vannak a színek, a pávaszemek, ezek összecsukva szürkék.
A MIMIKRI célzott hamis jel, utánzással téveszt meg.
A mozdulatlansággal halottnak tettethetjük magunkat.
Bár a szocializáció folyamatában valóban nem lehet mindenkor a meztelen igazságot mutatni, annak hódolni, a kaméleonkofás, mint álnok, talpnyaló, primitív és mást szolgáló viselkedés, általában megvetést vált ki.
A jellemesség, a karakter, a tartás hiányát jelképezi. Az elvtelen változatosság – mint afféle széllovasság – csak sodródásra készteti az embert. Állásfoglalás híján megfoghatatlanná, kiismerhetetlenné válunk.
A történelem és politika tele van olyan történetekkel, ahol az igazság elsikkad, nem derül ki, helyette hallgatás, elmaszatolás, feltételezés van.
Vagyis camouflage.
Ez pedig nem adja az igazság katarzis élményét.

BUBORÉKTÖRTÉNETEK

Inkognitóban, álnéven, álruhában, álszerepekben
zajlik életed már mióta.
Bábák között elvész a csecsemő
hiábavaló futamokban.
Kaméleonkodás volt életed.
Azt gondolod,
másokat csaptál be,
közben magadat vezetted félre.
ez lett életed
buboréktörténete.

ÖRDÖGI KÖR

Szegény embert az ág is húzza, - tartja a népi bölcsesség. Vagyis a baj nem jár egyedül. Az ördögi kör egyszerre jelenti a hiány örvénymenetét és a bajok szaporulatát, hatványozódását, amint egyik a másikból megszületik. A hazugság természete is ilyen: a hazugság hazugságot szül.
Egy barátom mesélte, hogy első lemezét saját költségén jelentette meg. „Mert ha más ismert lennék, minden további nélkül kiadnák, ha már lenne lemezem, ismert lennék.” – fogalmazott. –
Egy dramaturg több, mint másfél évtizedig járt dialízisre. Mindig azt mondogatta: hogy bízik a meggyógyulásában. Volt egy dédelgetett témája, amelyet nem sikerült megbetegedése előtt megírnia. „Ha majd meggyógyulok, megírom” – mondta. Azt válaszoltam: „Ha megírná, meggyógyulna.” Nem írta meg és nem gyógyult meg.
A gazdasági életben jól ismert az adósságcsapda, amikor a hitelektől újabb hitelek felvételével próbálnak megszabadulni. Ez természetesen soha nem sikerülhet, hiszen a hiányoknak csak többlet lehet a fedezete, csak a több egyensúlyozhatja ki a kevesebbet.
Ma még nem teljesen köztudott, hogy a betegségek is hiány- és egyensúlytalan állapotok. Még ma is az emberek többsége külső segítségtől reméli a gyógyulását, és nem az önerőből történő rendbejövés lebeg a szeme előtt. Nem kellő tudatossággal vizsgálják a negatív érzéseket, amelyek a szerveket megbetegítik:

• a harag a májat,
• a bánat a tüdőt,
• a félelem a vesét,
• etc.

Vagyis a negatív érzéseknek is meg van a maguk ördögi köre, mert az érzelmi energiák természetes és örömteli ki- és megélése helyett elfojtott érzéseik lelki torlaszokat emelnek, amelyek a további áradásnak is gátat szabnak. Ez az örvénymenet. A hiány hiányt generál. A többlet pedig maga a hatvány, amely átemel a mélység határán és elindítja a folytonosság menetét. A sikert csak a siker termelheti újra.
A kudarc és a siker egymást feltételező két véglet. Ezt az összetartozást is kevesen látják. Azt gondolják, a siker valamiféle „külső” dolog, amely tanítható, utánzással elérhető, és a mások megerősítéséből táplálkozik. Pedig a kudarc a siker ikertestvére:

• a kudarcban valami nem fejeződött be, nem futotta ki a pályáját, energiája megrekedt,
• a siker a befejezett, véghezvitt tett, a kikerekedettség, a lezárulás, amely ezáltal magában hordozza a továbbvitelhez szükséges belső muníciót. Vagyis a megerősítés belső, a saját cselekedeteink eredménye.
• Az extrovertált világ szemlélete ennek éppen az ellenkezője.
• Sokszor a kudarcot egy meg nem lépés választja el a sikertől.

Szellemes elnevezés az „ördögi kör”, mert az életünkben a csodák és az angyali dolgok mellett „ördögtől való” sugalmazások is működnek. Ilyenek például a pillanatnyi haszonért feláldozott távlatok, más szavakkal az aprópénzre váltott lelki-szellemi tőke. A részletekben való megfeneklés is ugyanaz, amikor nem látjuk a fától az erdőt. Az ördöggel való cimborálás is ezt a fajta rossz szövetséget fejezi ki. A figyelmeztetés, hogy az ördög nem alszik, vagy a részletekben lakik, igen megszívlelendő mindeme csábításra, kísértésre, baleseti veszélyre. Ugyancsak nem jó az ördögöt a falra festeni, mert valóban megjelenik. Alkut kötnünk sem érdemes vele, eladni a lelkünket, mert jobb tudnunk, mégha jót is teszünk vele, pokolba visz érte bennünket. Egyszóval a mélység, a gonoszság, a sötétség ereje nem elhanyagolható.
A horoszkópban általában a kvadrát, a 90 fokos fényszög jelzi azokat a sors adta kihívásokat, amelyeket a natívusznak meg kell oldania, mégpedig a felismerés, az önismeret belső erejével. Ha ez sikerül, nem lesz az újabb születéskor az ismétlődő örvénymenet, amely mint egy fekete lyuk, elnyeli az energiát.

A PONT

Csak egy pont,
mégis
maga a tökéletes teljesség.
A „mindent” foglalja magában,
rejtett lehetőség.

A pólusok mozdulatlan mozgatója,
a harmónia őre,
a mandala középpontja,
kibontott teljessége.
Maradéktalan egyensúly,
ritmus, rend, arány, mérték,
a palackba zárt szellemből
kiszabadul a képiség.

Találkozás-, metszés-, idő-
és mondatvégi pont,
mindig azonos önmagával.
JEL a Valóságról,
a láthatatlan világról,
a Valóságot megjelenítő
isteni világból.

Az időtlenség bizonyosságából
megcsendült hang,
felvillant fény,
időpillanatban
felbukkant tünemény.

Itt, most, ezt, így,
nem máshol,
nem máskor,
nem mást,
nem másképp.

Ez a pillanatban felbukkant
elenlét.

A PATKÓ.

A lovak lábbelije.
Talán a patájukkal hozható összefüggésbe ez a jövevényszavunk, a megpatkolással, a vasalással, a kovácsolással jár együtt a szóhasználatokban. Szimbolikus holdudvara óriásira tágult az idők folyamán, egészen az „elpatkolt” kifejezésig, amely a halált jelöli.
U-alakja révén befogadó, feminin jelkép is, de megfordítva a változékony holdsarlóhoz hasonlít, amely hasonlóság emeli becsértékét. Kapuívet is előhívhat a képzeletben.
Rengeteg varázserő képzet is fűződik hozzá, mindenekelőtt fémanyaga, a vas miatt, amelynek az ércből való kinyerése és megmunkálása igen összetett műveletek révén lehetséges. De a fő varázserő talán abban gyökerezik, hogy eleinte az ÉGBŐL ALÁHULLOTTNAK tekintették, mivel METEORBÓL készült. Elképesztő hiedelmeket képes táplálni eme meteorit képzetből fakadóan.
Az egyik ilyen, hogy a legismertebb szerencsehozó jelkép a négylevelű lóhere, vagy a kéményseprővel való találkozás mellett. Patkó viszonylatban a szerencsének hatványozott jó ómenjét jelenti, ha találják. Különösen, ha hét szeglyuk van rajta, vagy szürke ló veszítette el a bal hátsó lábáról. Szerencse vonatkozásában hangsúlyos az U-alak iránya, ugyanis ezáltal képes bevonzani, vagy kiönteni a szerencsét. Alkalmazása tág körű:

• gyakran házak alapjába építik,
• küszöbre szegezik, orrával befelé,
• szemöldökfán is előfordul,
• ólak bejáratánál az állatokat védi,
• de olyan hiedelem és gyakorlat is fűződik hozzá, hogy mágnesként magához vonzza a rontást, ez is a varázsereje.

Az újévi szerencse képzete későbbi keletű, inkább a városi élethez kötődik, nem annyira a lovakhoz.
A vastól a patkóalakú süteményekig terjedő íven bőven felfedezhető a nemi jelképek egész sorozata.
A mai információözönben, amely eláraszt bennünket, kevesebb lehetőség nyílik a jó és rossz ómenek kiolvasása a jelekből. Ma már inkább a buta babonák közé soroljuk és figyelmen kívül hagyjuk, hogy például „burokban születni” valóban szerencsét jelent-e, vagy lehet-e hatása annak, hogy melyik lábunkkal kelünk fel. Egy-egy mondás azonban a patkószeggel kapcsolatosan előbukkan a közbeszédben:

• olyan éhes, hogy még a patkószeget is megenné,
• annyit ér, mint döglött lovon a patkó,
• összerúgja a port,
• etc.

Egy kis versike is őrzi ezt a jelentőséget: Egy szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló is elesett, a ló miatt a csata elveszett, a csata miatt a háború is elveszett.

A CSONT

A csont és a kő analóg jelentéseket hordoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a mitológiában a kövek is a Földanya csontjai:

• a görög vízözönmonda szerint az elpusztult emberiségből csak Deukalion és Pyrrha maradtak meg,
• a Parnasszus tetején hálaáldozatot mutattak be,
• köveket dobtak a hátuk mögé,
• Deukalion csontjaiból lettek a férfiak, Pyrrha köveiből a nők.
• Ily módon teremtődött újra az emberiség.

A csont szimbolikája sokrétű:

• jelenti a halált, és a halál utáni maradványban az anyagi létezés valóságát,
• a múlékony test legmaradandóbb része,
• a csontvelőt régebben a lélek székhelyének gondolták,
• használták jóseszközként,
• a fog amulettként is szerepel,
• a sámánok többletcsontja mágikus képességeket jelöl,
• egyes helyeken a porított csontok afrodiziákumként fogyaszthatók,
• és nem utolsósorban az IDŐ jelképe is.

A csontkultusz a szentek földi maradványait kultikus tisztelettel őrzi, a csontereklyéknek gyógyító, üdvözítő erőt tulajdonít.
A maradandóságot fejezik ki a múlandósággal szemben.
Az ember mikrokozmosz, a vázát, struktúráját jelentő csontjaiban, azok ízesüléseiben kódolt ismereteket találhatunk, csak győzzük megfejteni.
Az arheológia a „történelem homokjában” ásva próbálja fellelni, a csontokból kiolvasni a régi idők üzeneteit.
Sokrétű üzenetek ezek.

KOPONYA, KUPOLA

A dió, a gesztenye csakúgy, mint az ajtók és ablakok boltíve, vagy a koponyánk, az égboltozat jelképes megfelelői. Dió esetében még az agytekervények analógiáit is felfedezhetjük a dióbél alakzataiban.
Még az ivóedények is megfelelésben állnak a kupolákkal:

a kehellyel, a kupával, a csöbörrel, minden bortartó edénnyel, a hordócskákkal, a serlegekkel, a kagylóhéjjal, etc.

A régi idők harci gyakorlatában a leggyűlöltebb ellenség koponyájából ivóedényt készítettek, az ellenség levágott feje trófeának számított. Fejünk csontos vázából még manapság is készül lámpa olykor.
A kupola valamiképpen természetes alaknak mondható, amelyet az építészet ellesett, átvett, alkalmazott, lemásolt. Méghozzá igen jó érzékkel, hiszen a természetes formák felülmúlhatatlanok, jól illeszkednek a tér erővonalaiba, amelyekből kirajzolódnak. Hiszen alak és háttér széttéphetetlen együttlétezésben vannak egymással. Többféle ívkirajzolódás ismeretes az építészetben:

• félköríves román stílus,
• csúcsos gótikus,
• jodátív,
• Tudor ív.

Érdekes mintákat ad az emberi csontváz anatómiája. Gondolunk itt például az úgynevezett szezámcsontra. Ilyen a patella (térdkalács), amely átíveli a térdízületet, ezzel az ívvel tulajdonképpen védi is azt.
A csontszerkezet felépítettsége a teherviselést szolgálja. Ennek tanulmányozása a boltívek tervezésénél nélkülözhetetlen. Ezeket a fal-, ablak- és ajtónyílásokon áthúzódó íves szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a függőleges csomó- és az oldalirányú feszítő hatás egymást megtámasztó erőhatás legyen. A TARTÓPILLÉREK darabjai mintegy egymást tartják:

Vagyis a fal, a pillérív a függőleges terheinek egy részét oldalnyomásként viseli a szerkezet.
Amikor analógiába hozzuk a kupolát a koponyával, utalni kívánunk a koponyaboltozathoz fűződő, evilágot és túlvilágot elválasztó jellegre:

• gondoljunk csak Hamlet elmélkedésére a múlandóságról, koponyával a kezében, amely Shakespeare mély imaginatív képességét is remekül példázza,
• de a kagylóhéj is hasonló szerepet hordoz, rajzol meg.

A koponya mindenképpen egy HATALOMMAL BÍRÓ ALKOTÁS:

• amelyet egyfelől a lélek székhelyének tartottak sokáig,
• másfelől segítségével próbálkoztak a szellemidézéssel.

Ismeretes, hogy Michelangelo 1546-ban tervezte meg a St. Péter székesegyház kupoláját, és ez ugyanolyan szerves része az életműnek, mint szobrok, vagy szonettek. Vélhetően teljesen értette a kupola és koponya metaforáját.

ÖNGYÓGYÍTÁS
MEDICUS CURAT, NATUEA SANAT

Divatos szó lett az öngyógyítás, ám ha mélyebben belegondolunk, több kérdést is felvet. Alapszinten ugyanis azt jelentené, hogy a magunk erejéből gyógyulunk ki-, vagy meg egy betegségből. Esetenként orvosi beavatkozás és gyógyszerek nélkül. Nyilvánvaló, hogy betegsége válogatja, mikor lehetséges ez, és mikor nem. Egy náthából kigyógyulhatunk, egy tüdőgyulladásból már nem annyira garantáltan.
Szerencsésebb lenne a betegségek megelőzésére való fókuszálás, az egészség állapoténak őrzése, fenntartása. Ehhez többek számára hasznosítható tapasztalat társulhat, mint az olykor csodaelemeket is tartalmazó, sajátságosan egyedi felgyógyulásokból.
Az „egészség” igen soktényezős állapot és folyamat, ahol egy kis rész meghibásodása, vagy kibillenése rövidebb, hosszabb távon egy egész szervezetet aláaknázhat. A köztudatban az egészség döntő módon a fizikai szintre korlátolódik, a lelki és mentális egészség kérdése kevésbé fókuszált. A pszichoszomatika tartalmazza lelki hátterek megvilágítását egy-egy megbetegedés esetében, vagyis azt, hogy a betegségek lényegében nem a testben, hanem a láthatatlan a megfoghatatlan energia szinten keletkeznek, csak a testi szinten válnak nyilvánvalóvá. Ily módon a gyógyulásnak is kell lelki, szellemi szinteket érintenie, csak az itt bekövetkezett változásokkal karöltve jöhet létre. Ez a „történés” szintre vonatkozik, a latin sanatio szó fejezi ki, a titok szféráját. Ez az eléggé megfogalmazhatatlan szint kellő alázatra kell, hogy intsen bennünket a betegségek természetének megértése vonatkozásában. Sok szófordulat utal eme alázat hiányára:

• aki „harcol” a betegséggel, legyőzni akarván azt, könnyen túllő a célon,
• az is zavaró megfogalmazás, amely úgy összegez például, hogy „csinált magának egy rákot”,
• olykor szent borzadályt vált ki egy-egy markáns tünet, mint például morbus sacer
• kérkedni sem való az egészségünkkel, mint például az anyósom egy ízben a maga hetyke, elbizakodott modorában kijelentette: „Trombózis?  nekem soha nem volt trombózisom.” Másnap trombózis lett a karjában.

A köztudatban a gyógyulás és gyógyítás eléggé összemaszatolódik, főleg, ha annak felelőssége teljesen áthárítódik az orvosra és a tablettákra.  Hiszen még olyan külsőnek tűnő beavatkozásoknál is, mint az akupunktúra, nem külső erő beviteléről van szó, hanem a meridiánokban keringő életerő aktiválásáról.

• Medicus curat, natura sanat.
• Életerőnk dinamikus egyensúlya az egészség titka.

De – paradox módon – az öngyógyításra is tudok hozni egy nagyszerű példát:

• Az Északi Sarkon van egy mezítlábas, fürdőnadrágos maratoni futás sport. Filmet készítettek egy olyan esetről, amikor a résztvevő lábujjai csaknem elfagytak. A kísérők figyelmezették, inkább ne fussa végig a távot, mert majd amputálni kell a lábujjait. De ő végig akarta futni, meg is tette. Ott álltak körülötte az orvosok, nézték gémberedett ujjait.

De ő az arcához emelte talpát, és az ily módon átmelegedett ujjai megmaradtak. Saját testmelegével keltette életre azokat.                                                                          
A hit, a szeretet, az öröm a lelki-szellemi szféra adománya.
Ezek nélkül semmiféle boldogságról és egészségről nem beszélhetünk.
Ne feledkezzünk meg a betegségek paradoxonjáról sem, arról hogy transzcendens üzenetet hordoz:

•  tanítómester, amely a jó útra akar téríteni,
• sorsesemény, amelynek előidézésében nekünk is van részünk, mégha ez nem is rajzolódik ki markánsan,
• hiszen vannak velünk született betegségek is, amelyek reinkarnációs múltra utalnak.

Jobb, ha belátjuk, a betegségek az erőszakos gyógyításnak ellenállnak.

VISELKEDÉS, VISELET.

A „visz, hordoz” szó jelentésudvara mind konkrét, mind elvontabb szinten tág horizontú. Fizikai szinten valamely teher cipelését jelöli, lelki szinten pedig a nehéz érzések, gondok lelki jelenlétére utal. Bánatot, sértést, csalódást hordozhatunk, amely kedélyünket színezi. A viselkedés viszont a magatartástudományok témája, azzal az energiacserével foglakozik, amely minden szóváltásban, röpke találkozásban, ismerkedésben, vagy órákon keresztül zajló eszmecserékben lezajlik. Megjegyzendő, hogy nemcsak az emberi viselkedés megfigyelésének van intézményesült formája az etológusok az állatok természetével foglalkoznak, a vidéki emberek pedig a józan paraszti ésszel igazodnak állataikhoz. Nemrégiben egy hír járta be az országot, hogy veszett rókát találtak a Nyírségben. A róka viselkedésére hívták fel a figyelmet, arra, hogy félelem mentesen közeledik az emberekhez, amely a nem veszett rókára egyáltalán nem jellemző. Ez a marásveszélyt teszi lehetővé, amely emberre nézve halálos betegség. Ez a „ravaszdi” furcsa álcája.
Az emberek közötti viselkedésben is nagy szerepe van a félelemnek, hiszen minden kommunikációs csörtében azonnal kialakul egy valamiféle hatalmi reláció, nézetkülönbség, amely sebezhető pontokat, önérzetet érinthet. Ennek nyomán sértődés, megbántottság, vagy éppen agresszió váltódhat ki. Ezek nem mindenkor szolgálják az igazi megértést. A közös húrhossz igen nagy értéke és örömteli hozadéka minden kommunikációnak. Nem kell félni, hogy lenézik, elmarasztalják, belefojtják a szót, de még attól sem, hogy sóváran irigylik, utánozzák, vámpirolják
Manapság különösen divatos a „megfelelni akarás”, olykor valójában egy soha fel sem tett kérdésre, csupán egy képzeletbeli elfogadottságot ígérő sugallatról van szó. Ilyen például az a feltételezés, hogy a nők anyasága társadalmi elvárásoknak való megfelelés, holott az család, a gyermekáldás nem hogy nem társadalmi elvárás, hanem a legintimebb szféra az életünkben. Ez a túlzott extraverzív irányultság még ezt is képes kiforgatni eredeti mivoltából. Megfosztván azt szentségi vonatkozásától, teljesítménnyé degradálja, a szeretetgyakorlás helyett.
A bűnözők is azt vallják, hogy „trendi” a hazugság, a félrevezetés, a manipuláció, aki nem ezt teszi, az kimarad a pixisből. (A pixis perselyszerű edényke. Eredendően puszpángfából készült kis szelencét jelentett, amelyben sebkenőcsöt, orvosszereket tartottak.) Vagyis kegyvesztett lesz.

A viselkedésnek, csakúgy, mint a ruhaviseleteknek minden korban megvannak az írott és íratlan szabályai, ceremóniái, etikettjei, liturgiái. Ezek olykor eléggé megmerevítik a természetes érintkezést, hangvételt, nagyon is szabályozott mederben tartják a viselkedést. Gondoljunk csak a pápai őrségváltásra, vagy a katonai díszszemlékre, ahol a katonák lépései, fegyvertartása, öltözete rengeteg előírást kell, hogy betartson.
A kockabolsevizmusban eltörölték az „úr” titulust, helyette az elvtárs jött használatba. A tanárokat is elvtársnak kellett szólítani. Rákosi „pajtás” is volt. A sok formabontást követően a tisztelet is elkallódott, nyomában minden erkölcs is elmaszatolódhatott. A kőbevésett 4. parancsolat például megszűnt elevenen ható intés lenni abban a vonatkozásban, hogy gyökereink biztosítják a „hosszú életet a földön”, mert ma a gyökértelenség, a határok „légiesítése”, a mindenütt otthon levés (ami lényegében a sehová nem kötődés, az elidegenedés, a hontalanság inkább) a nyitottság a meghirdetett attitűd.
A farmernadrág elfogadott lett minden nem farmer részére is. Kényelmetlen, szűk változatán ma úgy segítenek, hogy térdmagasságban elrongyolják. Rövidebb divatja szerint a bokának meztelenül kell kilátszódnia.
A régebbi korokban az öltözékek tökéletesen leképezték a társadalmi hovatartozást. Mind a kalap, vagy sapka, a bakancs, vagy bőrcipő, a szövet, a selyem, vagy vászonruha, még az életkort is híven kifejezte. Más volt a ruhája és hajviselete egy hajadonnak és egy asszonynak. Ma már a színpadon sem követik a korhű öltözékeket, a Tragédiát is farmernadrágban adják elő.
A fentiekben említett elidegenedés sok stílusvesztést is hoz magával. Ha a divatnak kell „megfelelni”, az alkat, az énhez való illeszkedés teljesen elsikkadhat. Ezen persze nem kell csodálkoznunk az általános identitás krízis és értékválság korában, sőt, még tőkét is lehet kovácsolni, hogy egyszer ilyen, máskor olyan vagyok, nem fontos eligazodni rajtam.
Az álomszimbolikában az öltözék mindig szerepeket jelent. Más a mellény, a nadrág, a cipő, etc. Általában utal a feminin, illetve maszkulin jellegre is.
A feminizmus kora kitermelte e karrier womeneket,, a férfias nőket, akik általában nadrágkosztümben járnak, sok pénzt keresnek, és elveszítik nőiességüket. Szeretnének nőiesek, lenni, de lelkük mélyén férfigyűlölők, nem igazán értik miért riadnak el tőlük a férfiak. Kemény vezetők, akiknek férfi beosztottjaik is vannak, de érzelmileg sokszor riadt serdülők, akik partnerkapcsolat után sóvárognak.
A nemi felborulásnak úgy tűnik nincs határa: az egyetemek Gender szakokat indítanak, abban a vonatkozásban, hogy ifjúkorban el lehet dönteni, fiú, vagy lány akar-e lenni az érintett.
Nem adhatjuk fel a reményt, hogy eme sok gyökeres felfordulás után a gyökér visszakerül a földbe, hogy a kificamodott eszmék kiszelektálódnak, hogy a tarthatatlan érdekek szétmorzsolódnak, és nem kell abnormálissá válnunk a világőrület aktivistájaként.
Megtanuljuk a saját magunkhoz való hűséget, nem áruljuk el saját magunkat sem viselkedésünkben, sem ruhaviseleteinken keresztül.

AZ ÉRDEKLŐDÉS

Rengeteg külső dolog keltheti fel érdeklődésünket. Egy orosz bábművész például azt mondta, ha ő édesanyjától hat éves korában nem kapott volna egy bábot ajándékba, valószínűleg nem lenne bábművész. Ám ezzel a külső ingerek és belső készenlét nehezen kibogozható összerímelésének problematikája ki tudja, előbbre jutott-e a megértés terén?
A másik nézet szerint ugyanis az érdeklődés velünk született potencia, amely valóban vár a külső, megelevenítő erőre, de eredendően belső ügy. E sorok írója szerint is elementárisan azzal a TALENTUMMAL függ össze, amelyet minden ember, aki ide a Földre leszületett, kap a Teremtőtől, és hogy kifuttatja-e, vagy szétaprózza, feláldozza a hiábavalóságok piacán, vagy őrzi és megszaporítja, szabad akaratától függ. Az ő döntésétől, amely persze lehet jó, vagy teljesen elhibázott is.  A választási lehetőségek többségénél ugyanis megjelenik a kísértés, illetve a próbatétel kettőssége. Az elsőt inkább sátáninak, az utóbbit a Teremtőtől valónak mondhatjuk.
Nagy tehetségeknél, miként erről az életrajzi feldolgozások is tanúskodnak, a talentum hamar megmutatkozik. Albert Schweitzerről például feljegyezték, hogy lábai még le sem értek a pedálig, de már orgonált.
Az is tény, hogy az érdeklődés, amely minden kreativitás aktiválója, eldugulhat. Gyerekek például gyakorta elvesztik rajzoló képességüket, amely kisebb korukban az önkifejeződésük legfőbb formája volt. Ez a képlátás elvesztését is jelenti, amely lényegében a racionalitás térfelének  működését erősíti a szubdomináns, azaz a tudatalatti lélekműködés rovására. Az iskolai oktatásnak is – amely a civilizáció alappillére – kulcskérdése a gyermeki érdeklődés, mert a tananyagok erre épülnek, amikortól kezdve egyáltalán az „iskolaérettségről” beszélhetünk, mert ennek hiányában a nebulók lelkében és elméjében a rájuk ömlesztett ismeretanyag zavarólag hat. Bár a fejlődéslélektan kimerítően foglalkozik a gyerekek képességeinek a konkrét szinttől az absztraktabb szint felé haladásával, mégis szarvashibák csúsznak be mind az osztályozások, mind a pszichológiai megítéléseknél. Már az óvodákban is piros és nem piros pontokkal jutalmaznak és büntetnek, megölvén ezzel a gyermeki érdeklődés ama belső indítékát és folyamatait, amelynek keretében maga a gyerek mérlegelne, tesztelné meglátásait, attitűdjét, hogy azok megfelelőek-e, vagy sem. Olvashatunk feljegyzéseket, ahol az érdemtelenül jutalmazottak elkeserednek, megszégyenülve érzik magukat, mert a dicséret nem illette meg őket.  Az ellenpélda sem jobb, amikor bezsebelve az meg nem érdemelt jutalmat, elbizakodottak lesznek.
A pszichológiai kísérleteknek is gyakorta vannak hibás melléktermékei. Ilyen például a probléma megoldó motiváltságot vizsgáló kísérlet, amelynél a jó megoldások közül az egyik csoportot pénzjutalomban részesítik, míg a másikat nem. Fontos észrevétel lett, hogy a motiváció több ízben áttevődött a pénzszerzésre, és az elmaradt jutalmazás után a játékot abbahagyták. Ezzel a „kapitalista” felhanggal mégsem érezzük, hogy világosan kirajzolódott volna, hogy az igazi probléma megoldás jutalma önmagában van. Ennek hiányát láthatjuk a súlyosan félreértelmezett sikerfilozófiákban is. Főleg a „siker” extrovertált világba való száműzésével.
Láthatjuk, hogy az érdeklődés valóban legmélyebb lelki indítékunkkal, a talentumunkkal, adottságainkkal, végső soron önbecsülésünkkel, életcélunk megtalálásával áll összefüggésben. Érinti az identitásunkat, az értékrendünket, amelyek végső soron egész életvezetésünk irányultságának meghatározói.
Az érdeklődés horizontja tág, nincs benne lehatároltság.
Nem szabad összetévesztenünk a racionális lehorgonyzásokkal, primitív érzelmi vezetéssel, egyoldalúságokkal, szélsőségekkel.
„A metafora a lángész jele.” – írja Arisztotelész.
Az összefüggésrendszerre célozhatott, amelyben a matematikus a zenével, az anatómus az építészettel, a költő a képnyelvvel, a politikus a néplélekkel képes egy húron pendülni.
Nem árt elgondolkoznunk érdeklődésünk frekvenciatartományán.

A TUDÁS

A tudás hatalom, tartja a mondás.
Ám a mai idők bábeli nyelvavarában a szavak magától értetődése már elveszőben van, így a fenti mondás mindkét szava továbbgondolásra kell, hogy késztessen bennünket. Vagyis: Mi a hatalom, és mi a tudás? kérdése merül fel.
A tudásról a Tao te kingben több helyen olvashatunk:

• Ha van igaz tudásom, a nagy utat járom, csak attól félek, hogy letérek (53, vers)
• A tudó nem beszél, a nem tudó beszél (56. vers)
• A vezetni tudó alázatos. (68. vers)
• Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.(71. vers)

Az bizonyos, hogy a világ problémáinak két legmélyebb gyökere a tudatlanság és a szeretetlenség. Az egyik az elme, a másik a szív megzavarodására utal. Ráadásul a kettőnek komoly együttműködésben kellene lennie, törésvonalak, újabb problémák özönét hozza magával ennek hiánya.
Ha van áldott tudás, átkozott tudásnak is kell lennie, van is. Lényegében ez hozza magával a PSZEUDOEGZISZTENCIÁT:

• Hamvas Béla kifejezése az önmagunktól, az élet szentségétől, az igaz tettektől való elidegenedésre utal,
• az önmagunk perifériáján zajló életmódra,
• a középpont ismeretének hiányára,
• mindezek sajátságosan hamis, hazug, hiábavaló életet jelentenek, alakítanak ki.

Szemben az áldott tudással, a szent tudással, amely Istenről, a létről, az életről, az önismeretről, a sorsról, az életfeladatokról, a szenvedés kegyelméről, az üdvről, a számokról, az archaikus rendről szól, hogy csak a főbbeket említsük.

Ma már a közgazdászok is megmosolyogják a marxista tanokat, amelyeken nevelkedtek, ám ne gondoljuk, hogy ez egyszersmind a materializmus és ateizmus pálfordulását is jelentené a gondolkodásukban. A kapitalista szemlélet, eszme, szervesen ezekre épül:

• a fiktív pénz „uralmára”,
• az etikátlan haszonlesésre, kapzsiságra, nyerészkedésre,
• a kamatremények potyautasainak karrierjére.

Áldott tudásról e tekintetben nem beszélhetünk.
A morális tőke is hiánycikk a jelenlegi közgondolkodásban. Minden lopásra, spekulációra, tőzsdemanipulációra van mentség és magyarázó elmélet. Sőt, mindez imponáló példa is sokak számára.
A régi időkben a TUDÁS és a HIT közvagyon volt:

megkérdőjelezhetetlenül irányította az embereket.

Később, amikor az úgynevezett egyházi és világi „hatalom” kettévált, a szétaprózódottság, hasadás folytán elkülönültek a papi, a gyógyítói, a tanítói, a vezetői etc. foglalkozások. A dalai láma is azt nyilatkozta, abbahagyja a politikával való foglalkozást. Pedig a politika szakralizálására lenne a legnagyobb szükség.
Az, hogy a HATALOM TRANSZCENDENS, igen kevesek tudása.
Pedig a tudás, a szeretet, a hit közkincs, amely az emberi lélek és az isteni ősforrás közötti távolság áthidalására hivatott.

FAGYÖNGY

A technika századának virtuális világában egyre kevesebbszer gondolunk arra, hogy kultúra és a természet nem szakadhat el egymástól, mert az eleven élet nem veszhet ki a tevékenységekből, sem abból, amit létrehozunk, amit meg akarunk örökíteni. A mesterséges intelligencia és a beprogramozott robotemberek nem pezsdítik meg a szív örömét, inkább fásulttá teszik azt. Az ivartalanított állatok és a művirágok látványai mellett nyitottnak kell lennünk a szépség, a virágnyílás pillanata, a sugárzó fény által juttatott életszeretet iránt.
Az álom, a mese, a mítosz világa újból és újból megtermékenyíti képzeletünket, megeleveníti emlékeinket, amelyek mélyebb megértést adnak önmagunk és a létezés felé. A természeti népek ősi erőkkel való kapcsolata, mágiája ma is kiapadhatatlan forrás. Az úgynevezett szimpatikus mágia például a meghaló isten tiszteletére való emberáldozat. Ennek egyik foglalata a skandináv mítoszokból ismert FAGYÖNGY, más szavakkal „aranyág” mitikus története:

• Balder, Odin második fia, félelemben gyötrődik, mert közelgő halálával kapcsolatos álmokat lát. Beszélt félelmeiről anyjának, Frigg istennőnek, aki fia védelmére kelt. Minden istenséget és teremtett lényt megesketett, hogy fiát nem bántják. Minden betegség, az erdő, a kövek, a föld és az állatok megesküdtek, hogy nem bántják, kivéve a fagyöngyöt.
• Az istenek szerettek játszani, és megdobálták Baldert, de mivel nem fogta a kard, a kövek is lepattantak róla, nem esett bántódása. Loki, a gonoszság istene öregasszonynak öltözve kémkedett, és megtudta, hogy a fagyöngy nem tett esküt. Lemetszett hát egy ágat és egy vak istenség kezébe adta, hogy azzal dobja meg Baldert. A fagyöngy a testébe fúródott, és holtan esett össze.
• Mindenki elnémult a döbbenettől.
• Balder az alvilágba szállt, ahonnan a legenda szerint csak akkor térhet vissza, ha minden teremtett lény ÉLŐ KÖNNYEKKEL siratja. Csak Laki nem volt hajlandó siratni.

Télen az erdő lombjai között hajt ágat a fagyöngy, amely ki tudja, annak a fának az ága-e, amelyen kihajt?
Vagy egy „aranyág?”

EMÓCIÓ, MOTIVÁCIÓ

Mindkét kifejezés a movere = mozgatni latin szóból ered.
Az „indíték” szó hívebben fejezi ki azt a magától jövő mozdulást, amely mind az érzelmi életünk, mind a motivációink lényege:

• belülről fakadnak,
• velejárójuk a lelkesedés, érdeklődés,
• ez általában tettekbe vált át,
• saját természetünkből fakadnak,
• mind a rövid-, mind a hosszú távú céljaink belső vezéreltségei,
• elfojtásuk többszörösen összetett személyiségzavarhoz vezet.

Igen, elfojtott energiáink vulkánként működnek, a természetesen nem tudnak levezetődni, medret vájni maguknak. Gonoszság, szorongás, depresszió, destruktivitás lesz belőlük. Szélsőséges esetben a szenvedélybetegségek gyökerét is a ki nem élt, meg nem élt energiák patológiás irányultságának mondhatjuk.
A lelki fejlődésnek megvannak a jól körülhatárolható lépcsőfokai, amelyek AUTONÓMIÁNKHOZ vezetnek. Ennek a szónak nemcsak társadalmi-politikai vetületekben van fontossága, hanem minden ember egyéni életében is, hogy

• AZ legyen, AMI,
• szabad akaratában döntsön,
• döntéséért felelősséget vállaljon,
• rendelkezzen adekvát nézőponttal,
• legyen életterve,
• saját indítékait érvényre juttassa,
• értékrendjét kialakítsa.

Nincsenek eredendően tunya emberek, de a kezdeti próbálkozás, kutatási, felfedezői kedv megtörhet, abbamaradhat, elfojtódhat a félelemtől, hogy akadályozzák, nem értik meg, letorkolják.  Ilyenkor jöhet a visszavonulás, az elhárító mechanizmusok mögé való behúzódás, a megalázottság nehezen megemészthető élményével, amely krónikus szorongássá képes átalakulni. Mindez a konfrontálás, az energiák megütköztetése helyett, amely az egyedüli megoldás lehet.
Az érzelmek megnevezése nem könnyű feladat, inkább szimbólumokon keresztül történhet, hiszen a szavak maguk is jelképek, hatalmas jelentésbeli holdudvarral. Ily módon, ha azt tudjuk mondani, hogy űzött vadak vagyunk, vagy szivárványok, esetleg futók, vagy parasztok a sakktáblán, görcsös fák egy sziklás hegyoldalon, vagy kőrésben kibújt petúniák egy erkélyen, akkor metaforisztikusan jól meghatároztuk magunkat. Az ilyen jelképek utat nyitnak a mélylelki tartalmaknak, az eldugult érzelmeknek, gyógyító erejűek. Hiszen a visszavonulások általában önmegvetéssel járnak együtt, nyomukban negatív énkép alakul ki. Hogyan fogadhatnánk el magunkat, ha mi magunk is hadilábon állunk önbecsülésünkkel, becsvágyunkkal, igazi indítékainkkal?

Helytelen lenne a motivációt dominálóan akarati tevékenységnek gondolni. Az akarat kismiska ahhoz az érzelmi töltethez képest, amely az eredeti szikránk, és abból kicsapódó láng.
Nem hanyagolható el a természetes motiváltság jó működésében az a családi légkör sem, amelyben a gyermek megélheti befogadottságát, odatartozását, a kölcsönös vonzalmat és a jól működő, hiteles értékrendet is megtapasztalhatja. A mai idők szétzilált családjaiban – ahol mindenki a más gyermekét neveli – inkább társadalmi feladatnak gondolják ezt a fajta szocializációt, civilizációt, személyiség fejlődést. A kialakulatlan énképpel élő, bizonytalan gyerekeknek mindenféle speciális iskolákat találnak ki, de ezek valójában pótcselekvések.
Nem tehetjük le voksunkat, csak a TERMÉSZETES, a VILÁG RENDJÉHEZ igazodó, szabad, de mértékekhez igazodó, saját maga medrét kivájó érzések mellett, amelyeket úgy szoktunk kifejezni:

• szívvel gondoljuk,
• elménkkel érezzük.

IPAR

Ki gondolná, hogy az ipar szavunk az „ip = após” szó származéka? Az apa, após szavak a P hang köré képződött, gyermeknyelvi alakzat, mint az apuci, apuka etc. egyéb becézett formák.
Viszont az IPARKODIK kifejezés miden kétséget kizáróan az ipar szóból eredeztető: felserdül, erőre kap, ágaskodik, igyekszik, törekszik jelentéseket hordozza.
Nemzetközi szóhasználatban – industry – gazdasági műszó lett, amely a természeti kincsek, nyersanyagok kitermelésére és üzemszerű feldolgozására szolgáló ágazat neve. Tágabb értelmezésekben a különféle szolgáltatásokra is alkalmazzák:

• egészség-, divat-, szépség-, ruha-, élelmiszer-, szabadidő-, szórakoztató-, etc.

Ipari forradalmakat is megértünk, a XVIII. századi angliai fejlődést követően. James Watt (1736-1819) skót mérnök gőzgépe 1776-tól kezdve kulcsszerepet játszott ebben a forradalomban. Róla nevezték el a teljesítmény mértékegységét. Ugyanebben az időben a fonógép feltalálása lett a textilipar szülőanyja. A vasutak a közlekedést lendítették fel, a csatornázás a városiasodás elindítója lett, de az építőipart sem hagyhatjuk ki a felsorolásból.
Az iparosodás legfőbb mozgatója a tömegtermelés volt, amely súlyos társadalmi kísérő jelenségekkel járt. Elsősorban a gyermekmunka vonatkozásában, de a hosszú munkaidőt és az egészségtelen munkakörülményeket sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Talán éppen ennek következtében terjedt el a nyelv géniuszának hihetetlen rugalmassága és kreativitása kapcsán az „IPARI TÁRSADALOM” kifejezés is, amelyen az olyan társadalmakat értik, ahol az emberek döntő többsége az építőiparban, a közlekedésben, kereskedelemben és egyéb ipari területeken dolgozik, és a nemzeti jövedelem túlnyomó többségét ezek a foglalkoztatottságok, ezek az ágazatok adják.
Jelenkorunk újabb ipari forradalma a számítógép, internetes sztrádán áramlik felénk az információ, óriási hálózatok épülnek ki segítségével. Természetesen ennek is megvan a hátulütője, mindenek előtt:

• az elidegenedés,
• a VIRTUÁLIS VILÁG,
• a megváltozott gyermekjátékok,
• az élettelenedés,
• személyes kapcsolatok helyett on-line ismerkedések,
• face bookon való szörfözés,
• kilátásban van az on-line érettségi vizsga is.

A megszámlálhatatlan előny mellett az elszemélytelenedés, a belső kiüresedés, a bűnözési lehetőség hatalmas veszélyeire is gondolnunk kell. A gépek – hasznosságuk mellett – be- és feldarálnak bennünket, elvesznek az életerőnkből, az örömből, egyszóval bennünket is elgépiesítenek. A gépek zakatolása, zúgása nem boldogító zene, és persze gépi zene is van már manapság. Jó lenne, ha robotlények irányítanák életünket? Miként ez már a metrónál, repülőnél bevett gyakorlat kezd lenni.
Szerencsére a technika századában és az elmechanizálódás mellett a KÉZMŰIPAR is reneszánszát éli. Még ma is van keletje a kézzel kötött kardigánnak, vannak hímző- és horgoló asszonyok – bár az iskolákban már ilyesmit nem tanítanak – olykor kézműves fagylaltot ehetünk, kézműves sört ihatunk. A KÉZ tevékenysége ezekben a műveletekben megkérdőjelezhetetlen. Ezt a szleng is követi abban a vicces rosszkívánságban amely így hangzik: Fogjon kézen az ipari áram! Mert közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a villamosság is az egyik ipari forradalom.
Ezekben a nagy összemosódottságokban, amelyek az egye ipari forradalmakat követték, sok szolgáltatást is iparnak mondanak manapság. E sorok írója szeretné, ha a gyógyítás, a terápia nem tartozna ezek közé, hanem megmaradna a személyes és szent jellege. A gyógyszer ügy inkább lehet ipar, vagy még a hírközlés is. D az egészség, a lelkünk üdve, életünk bölcsessége, az maradjon más kategória.

DÜH, HARAG, INGERLÉKENYSÉG

Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt megtartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi útnak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.

Tao te king 79. vers

A Tao te king örökérvényű verse a vádaskodást fókuszálja, mint a folytonosságban megújuló békétlenség forrását, az örökös nyugtalan háborgást, a mérgező indulatokat, amelyekről bízvást elmondhatjuk, hogy megbetegítőek.
Helyes is, ha az első csakra indulati frekvenciatartományába tartozónak ítéljük a dühöt, a haragot, az ingerlékenységet, mert a lelki fejlődés során éppen ezeknek a megfinomítása, átemelése a magasabb tartományba a motor, a lényeg, a cél. Kiirtani nem lehet, elfojtani nem célszerű, csak a megfinomítás a járható út. Hiszen a haladás, a túlélés, az ön- és fajfenntartás folyamata ennek az erőnek köszönheti lendületét, a mozgást, a terjeszkedést, a kialakulás folyamatát köszönhetjük ennek az indítéknak. Ám ha ez akadályba ütközik, AGRESSZIÓ lesz belőle. Mert minden növekedésnek együtt kell haladnia a világ növekedésével, és az összefüggésrendszerbe való beilleszkedés akadályozó tényezőkkel is együtt jár, fékező erőkkel is találkozunk. Márpedig illeszkednünk kell, senki nem lehet a világrendből kilógó elem, darab.
A fenti indulatokhoz a kolerikus temperamentum tartozik, szervek közül pedig a máj és az epehólyag. Származtatott érzés a féltékenység, a „sárga irigység”, amely híven utal a májbetegségek kísérő jelenségére. Kellemetlen, destruktív viselkedés szokott kialakulni ezekből a nem jól kezelt konfliktusokból, amelyek megfekélyezik a hangulatot, a közérzetet, kellemetlen viselkedéseket alakítanak ki. Ilyen például a támadva védekezés, amikor az estek többségében pszichikai fölényhez jut az, aki a társát vámpírozással fokozza le.
Már kora gyermekkorunkban meg kell tanulnunk az igényinket úgy közölni, hogy azok elfogadásra, megértésre, akceptálásra találhassanak, ha pedig konfliktus alakul ki, azt belsőleg elsimítani. Ha ez nem történik meg, akkor jön a „vak düh”, amely lényegében a kontroll teljes elvesztését hozza magával, amelynek folytán durva szavakkal vagdalkozunk, esetleg akár tettlegességig is fajulhat az ügy.
Az indokolt felháborodást „szent haragnak” is becézzük olykor. Például ez öntötte el Mózest, amikor a Sínai hegyről visszatérve népét az aranyborjú imádásában találta, és dühében összetörte az Úrtól kapott táblákat.
Egyéb becézgetése is gyakori a dühnek, amikor az érintett azzal védekezik, hogy amint kiönti haragját, megnyugszik. Persze a környezetével nem sokat törődik.
Az úgynevezett „tanult tehetetlenség” is a helytelen elfojtások következménye, apátia, érdektelenség, rezignáció, depresszió a látható jele a célok feladásának. Ezek az energiák azután önmagunk ellen fordítódnak, különféle megbetegedéseket okoznak. Ilyenek:

a migraine, az alkoholizmus, a gyógyszerfüggőség, az epilepszia, szélsőséges esetben a skizofrénia, a köszvény, egyéb autoimmun megbetegedés, mint például a sokízületi gyulladás, hogy csak a főbbeket említsük.

Kötődik a kérdés a tudatos és a tudattalan lélekműködéshez is:

• gyakran láthatjuk hogy az érzelemvezéreltek odasodródhatnak az intellektuális szadistákhoz, mint egymás árnyékhordozói,
• sajnos elég ritka a kiegyenlítődésük, az önmagukra ismerés nemigen szokott bekövetkezni.
• Elementárisan az intellektust a tűzhöz, az érzelmet a vízhez szoktuk hasonlítani, ezek összecsapásából gőz keletkezik.

Krónikus ingerlékenységet is tapasztalhatunk a viselkedésekben, vannak olyanok, akiket szinte minden kihoz a sodrukból, akiket minden ingere. Ők nem képesek meglátni a dolgok mögött a jót, az előrevivőt, az elfogadhatót, görcsösen ellenállnak minden belátásnak, megértésnek, békének. Ezek a tulajdonságok társadalmi-történelmi méretekben is tanulmányozhatók:

• a HÁBORÚKBAN,
• amelyek soha nem hoznak igazi megoldást,
• csak elfecsérlik az energiát,
• ellövik a puskaport,
• nyomukban mérhetetlen pusztulás és szenvedés kél.

HÍRHISZTÉRIA

Ma már a hajdanvolt hírharang szerepét szinte teljesen átvette a média. A harangot sem a harangozó húzza meg, mint a régebbi időkben, hanem beprogramozottan, gombnyomásra működik. Ám a hír iránti érdeklődés, az olykor már a hisztériáig felborzolt kedély „szükséglete”, amely kirántja a lelket a dögunalomból, változatlan maradt. Ebbe még a pletykát is belesorolhatjuk, az üres és felületes szóbeszédet, amelynek szívesen hódolnak az emberek. Ma különösen dívat a sajtón keresztül történő üzengetés, a becsmérlés, ócsárlás, a nyílt kritika, a fenyegetés, a felszólítás, az elmarasztalás. Divat a diplomáciai bocsánatkérés kierőszakolása például a népirtásokat követően. Bár ma már ebben az etikai relativizmusban a népirtások, a gyilkosságok sem egyértelműen azok, amik. Nem tűnnek egyértelműen bűnnek, rengeteg igazoló elmélet és magyarázkodás született ebben a témában, hiszen a történelmi gyakorlatnak szerves részét képezik a hódító-, a szent-, a területszerző- és etc. háborúk.
A „hisztéria” érvényességi köre is jelentősen kitágult, ahhoz képest, hogy eredetileg a nők „méhbaját”, valamiféle idegbaját jelölte, ma már a férfiak sem mondhatók mentesnek az efféle kifakadásoktól. Gondoljunk csak az angol parlamentben előforduló összeverekedésekig fajuló heves vitákra.
De eszmék is hatalmas hírviharokat kavarhatnak. Példaként említhetjük a Malthus angol közgazdász által elindított TÚLNÉPESEDÉSI riadalmat, amely olyannyira nem ült el, hogy a 19. század második felében, modernizált változatában neomaltuzianizmusként kapott lábra. Nem vitás, hogy a Földünk egyes részein időről-időre felborul a születések, halálozások, házasságkötések, vándormozgalmak etc. természetes szabályozottsága, de amilyen elméletek keletkeztek Malthus eredeti felismerése nyomán, az már olykor a hírhisztéria területét súrolja. Gyökerezik a kérdés az első ipari forradalmat követő társadalmi átrendeződésben is, a szegénység és gazdagság örökzöld tényében, de az, hogy a természetes népesedés helyébe a népesedési politika lépett – vagy lépni akar – ez már erősen megkérdőjelezhető. Vannak még persze biológiai okok is, mármint az alkalmazkodó képesség változása. A marxista teoretikusok a termelési viszonyok jellegét kutatják ebben a vonatkozásban is. Vannak, akik egyedül a születésszabályozásban látják a megoldást. Extrém esetben az orvostudomány fejlődését is oki tényezőnek látják a túlnépesedésben, mivel megmenti az embereket. Miközben az is köztudott, hogy a népesedés a társadalmi történelmi helyzetekben koronként és országonként igen nagy eltérést mutat. Ennek nyomán fogalmazódott meg az úgynevezett „jóléti társadalom”, amely most a bevándorlási invázióban megkapja a maga bumerángját. A biológiai, pszichológiai, társadalmi tényezők mellett a spirituális valóság, az életszentség ténye alig szerepel, legalábbis azok számára, akik a földi életet gazdasági törvényekkel vélik megszabályozhatónak.

Természetesen másfajta világvége forgatókönyveket is találhatunk a köztudatban az ezredforduló óta, sőt, maga az ezredforduló is enyhe hírhisztériát keltett egyes lelkekben. Ilyen volt még egy napfogyatkozás, vagy a 2012.12.21-i dátum is, amikor semmi sem történt. Idézzünk még néhány riadalmat:

• pólusváltás,
• új jégkorszak,
• globális felmelegedés,
• elsivatagosodás,
• szupervulkán kitörés,
• szélsőséges időjárás, etc.

Valóságos csúcsra járatott világvége – iparnak lehetünk szemtanúi a napi baleseti és katasztrófa helyzetek, természeti csapások özöne mellett.
Át kellene emelkednünk a történés szférába:

• az anyagi szint, a mérhetőség és kiszámíthatóság, a beprogramozottság mellett tudomást kellene vennünk arról a fenti szféráról, amelybe alig van belelátásunk,
• innen indul ki például a szinkronicitás jelensége,
• és az ősi világrend is, amelynek az EGYENSÚLY az egyik legmeghatározóbb eleme.

A pusztulás és megújulás is egyensúlyban történik, mi nem testben vagyunk halhatatlanok, hanem lélekben és szellemben.
A hírhisztéria elméletek az anyagi szinten sem érvényesek.
Ezt a spirituális pólus negligálói nehezen látják be.

DIVAT ÉS ALKAT

A divat egyszerre tiszavirág életű és örök:

• úgy értem, hogy egyes változatai hamar kimennek a „divatból”,
• de maga a divat minden korban végigsöpör a közéleten.

Jelen írás csak az öltözködési divatot fókuszálja, azt is az önismeret hiányának szempontjából. A divatdiktátorok évente meghatározzák színekben, formákban, frizurában, cipőkben mit illik viselnünk, hogy ne lógjunk ki túlságosan a sorból. Néhány példa:

• soványság,
• műmell,
• tetovált száj,
• tetoválások,
• szoknya hossza,
• divatszín,
• fru- fru, tépett haj, melír, zöld, lila, piros hajszín, etc.

Láthatjuk a hetveneseket forró nadrágban, a tinédzsereket festett hajjal, a karrier womeneket rongyolt farmerben, piros lábkörmöket, kitépázott szemöldököt, és ki győzi felsorolni.
Szinte soha nem lehet arról hallani, hogy a divat az alkathoz igazodna. A STÍLUS ilyesmire utal: a stílus maga az ember, tartja a mondás. De a divat nem a stílusról szól, inkább a pénzről és a feltűnésről.
Az ALKAT kissé elvont fogalom, de annál meghatározóbb:

• az asztrológia pontos képet ad arról melyik elem dominál bennünk,
• a homeopátia is dolgozik az alkati szerrel,
• az elemek a temperamentumunkat is meghatározzák,
• ezek a színekkel is összefüggésben állnak,
• lehetünk piknikusak, vagy hosszúra nyúlt aszténiásak elsősorban csontozatunk alkatából kifolyólag,
• még a hízásnak is különféle típusai vannak,
• és sorolhatnánk a végtelenségig az alkati jellegzetességeket.

Régebben a szépségideál egy-egy színészhez kötődött, Gréta Garbóhoz, Brigit Bardohoz például. Ma Barbie babához, aki egy kimódolt konstrukció.
Pedig az alkat valamiféle rejtett információt hordoz rólunk, az igazi jellegünkről, az öröklöttségeinkről, amely elválaszthatatlan tőlünk, téma, amely életünk meghatározója, archetipikus minta, hajlam, amely a viselkedésünket vezérli, alakítja a helyzeteket, beleszól döntéseinkbe, vagyis maga a sorsunk. Ebben a vonatkozásban betegséghajlamot is hordoz, sebezhető pontunk meghatározója, probléma gyártó és megoldó képességünk motorja, ezáltal félbe maradottságunk, vagy újjászületésünk felelőse.
Az öltözködés a SZÉPSÉGGEL elementárisan kapcsolódik, amely a görög kalokagathia fogalomban összefonódik a JÓVAL és az IGAZZAL. Nem ártana, ha a divat ezt a szép/jó/igaz eszmét követné, az ízlésficam és a hányavetiség helyett. Mi hasznunk lehet abból, ha kivetkőzünk igazi önmagunkból, egy látszatot kergetve? Ha színben, formában eltaláljuk az alkatunkhoz illőt, annak önismereti értéke van. Ámbár a viselkedéseinkkel is nagyszerűen ki tudunk vetkőzni magunkból:

• amikor hazudunk,
• ál igazodunk,
• többnek, vagy kevesebbnek mutatjuk magunkat, mint amennyik vagyunk,
• egyszóval hamis képet mutatunk magunkról.

Koronként változik a szépségideál is. Ma már nem fűzik magukat a nők, hogy darázsderekuk legyen, és nem hordanak rizsporos parókát, krinolinos szoknyát.
De a divatnak hódolásban sokszor túlzottan extrovertáltak leszünk, miközben igazi lényünk rejtve marad.

A MEGSZÓLÍTHATÓSÁG

Az on-line agora – mint modern kommunikációs fórum – korában nem érezhetjük, hogy az emberek közötti kapcsolatok intimebbek, bensőségesebbek, igazabbak, hatékonyabbak lennének. Inkább az elidegenedés, a vastag páncéllal való védekezés, a hamisság, a manipuláció jellemzi az együttéléseinket, mintsem a hitelesség, vagy személyesség. Az udvariasság, a tekintélytisztelet írott és íratlan etikett betartása pedig végképp kezd kimenni a divatból. Ezt láthatjuk a köszönésekben, a megszólításokban és minden viselkedési anomáliában. Az életkorok és foglalkozási ágazatok a régebbi korokban eligazítást nyújtottak abban, kit miképpen kell megszólítanunk, megközelítenünk, ma ez is elmosódott és összekuszálódott. A kommunizmusban például az „úr” megszólítás szigorúan tiltva volt. Az angol királynő testét megérinteni ma sem megengedett. Nemrégiben a világsajtót elárasztotta a hír, hogy egy miniszterelnök megérintette a karját, lesegítni akarván őt a lépcsőn, amely nagy melléfogásnak ítéltetett.
Ebben a nagy szociális maszkban és álarcban, amelyet kora gyermekkorunktól kezdve növesztünk magunkon, még nehezít is a dolgon, hiszen hamis képet adunk magunkról:

• boldognak, vidámnak, szerencsésnek igyekszünk mutatni magunkat, hogy lehetőleg irigyeljenek,
•  akkor is mosolygunk, ha nem örúlúnk igazán egymásnak,
• tele vagyunk titkokkal, elfojtásokkal,
• valamiféle lelki smink takarja igazi valónkat.

Ilyen körülmények között a megszólíthatóság alig kivitelezhető, mert ennek két komoly kritériuma:

• a személyesség,
• és a hitelesség.

Ez által lehet néven nevezni valakit, elvont és reális értelemben.
A NÉV különösen fontos ebben a témában:

•  NOMEN EST OMEN,
• a halottas könyvekben a túlvilági utunkon is nevünkön szólítanak bennünket,
• a név felismerhetőséget ad, őrzi az emlékünket halálunk után is,
• a névtelen senkik, a nevenincs emberek nem hagynak nyomot maguk után,
• nevünk által vagyunk megidézhetők, megérinthetők, elhívhatók,
• etc.

Mindezekben az ÉRINTÉST fókuszáljuk. Megérintettség nélkül az információ lepereg rólunk, nem kapjuk azt meg.
Mind az erős, mind a sebezhető pontunkon érinthetők vagyunk, ámbár erősségünkkel nem jó kérkedni, sebezhetőségünket pedig védenünk kell. De a név mágikus hatalommal fedez bennünket. Ha valaki nevét adja véleményéhez, annak súlya van, szemben a névtelenségben rejtőzőkkel. A neveknek kultúrtörténetük van. A keresztnév a vallásban szentségnek számít. A névadásban, ha apánk, vagy anyánk, vagy valamelyik ősünk nevét kapjuk, az megcsillantja. milyen nyomdokokon haladhatunk.
A mesék, a mítoszok világában is fontosak az elnevezések. Bizonyos mértékig babonás hatásuk is lehet:

• nevünkre, lábnyomunkra, árnyékunkra vigyáznunk kell,
• csakúgy, mint egyéb tartozékunkra: a körmünkre, a lenyírt hajfürtünkre, az egész testünkre, amelyek a felismerhetőségünket adják,
• mint például az ujjlenyomatunk,
• vagy akár a hangunk, a tekintetünk, hanghordozásunk.

A név eltitkolás a legmasszívabb rejtőzködés, gondoljunk csak a bűnözők álneveire.

De a megszólítás, az érintettség, a nevünkön nevezés a szeretet által, szívünk frekvenciatartományában jön létre. Ezért kell őriznünk szívünket, igaz valónkat, igazi közepünket.

Ebben kell gyökereznünk.

TESTVÉR

A „testvér” szó mély jelentésének kifejtéséhez az Evangéliumig kell visszamennünk, ahol az Utolsó Vacsorán elhangzottak igazítanak el bennünket:

Vegyétek és egyétek, ez az én testem.
Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére,
amely sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatára.
                                                         (Mt. 25/26-28.)

A kenyér és a bor eme metaforájának gondolata elmélyítheti a test/lélek/szellem ember eme részeinek együttesét, egymástól való elszakíthatatlanságát, és utal a vér élethordozó szerepére is.
Testünk alá van vetve az éhségnek, a szomjúságnak, a fáradtságnak, a szenvedésnek, az alvásnak, az álomnak, és mindenekelőtt a múlandóságnak. Ám mégis testet öltésünk, vagyis leszületésünk révén válik lehetségessé a létezésre és önmagunkra való eszmélésünk.
A VÉR mind a nemzéssel, mind az indulatossággal, mind a szentséggel kapcsolatba hozható, Szent jellegéhez fűződik több tilalom:

• a vérontás,
• a vérrel való táplálkozás,
• a kultuszban való alkalmazása.

A csodálatos magyar nyelvben még a fiú- és lánytestvér is a „vér” szóval jelölt, amikor fivérről és nővérről beszélünk.
A mi szóhasználatunkban a testvér az egy apától – atyafi - és egy anyától született gyermekeket jelöli. Ők az „édes” testvérek, szemben a fél-, vagy mostoha testvérekkel.
Gondoljuk egy kicsit tovább az evangéliumi utalást, amely a testet a kenyérrel azonosítja, és a testi táplálékot a lelkivel:

• minden táplálék isteni adomány,
• a manna „az ég kenyere”, az ég gabonája,
• „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem igével, amely Isten szájából jön”.  (Mt. 4/1-4.)
• maga Jézus „az égből jött kenyér”.
• Az eucharisztikus liturgia visszanyúl az utolsó vacsora kenyértöréséhez, amelyből mindenki részesül, annak titokzatos erejéből, amely lényegében az Úrral való szövetség jelképe,
• csakúgy, mint a „szó kenyere”, amely azon az utolsó vacsorán elrendeli a szertartás megismétlését,
• csakúgy, mint az Úr imájában a „mindennapi kenyerünket” kérjük, de ez a szellemi táplálékunkat is jelenti.

Nem árt, sőt szükséges újból és újból átgondolnunk a VÉR üdvöt hozó erejét, a megigazulásról, a megtisztulásról, a megszentelődésről.
A TESTVÉR szó túlmutat történelmi elemzésben a fentiekben idézett genetikai rokonságon:

• az egész emberiség testvériségét jelenti,
• amelynek egysége az isteni teremtésben van.

Testvériséget az isteni hitben, az egyházban.
Testünk a lélek temploma.

A SZARV

A néhány emlősállat homlokán kialakuló szaruképződmény alapvetően fallikus jelkép, hatalmat sugároz, fejez ki. Általában páros, de az egyszarvúnál kivételes esettel találkozunk: homloka közepén csupán egy hegyes szarvat találunk. Ennek a mitikus állatnak a teste lehet lóhoz, bikához, néha kecskéhez hasonló. Költőket és írókat is megihlet az unikornis, miként azt Weöres Sándornál, vagy Hamvas Bélánál láthatjuk, aki ezen a címen egy kötetet is írt. A kínai mitológiában a négy szent állat egyike a sárkány, a főnix és a teknősbéka mellett. Hordozza a 6. a homlokcsakra jelentéstartományát:

• az egybelátást,
• az androgén jelleget, amely a két nem egyesítése által a szexualitás meghaladását, felülmúlását jelzi.

Az emlősök közül a kos, a bika és a szarvas a legismertebb szarvakat viselő állat. Az első kettőhöz részint csillagkép, részint a precessziós kultúrperiódus is tartozik.
A KOS, mint kezdő csillagkép

• a testrészek közül a fejet jelképezi,
• az évkörben a tavaszt,
• az elemek közül a tüzet,
• a férfias tulajdonságok közül a kezdeményezőképességet, az akaratot, a merészséget, az elszántságot, a győzni akarást.

Mózest Michelangelo szarvakkal ábrázolta, talán kicsit a szobor szemlélőjére bízva, fejtse meg az üzenetét.

A BIKA jelhez az egyiptomi kultúrperiódus kötődik, előzményei a görögöknél a minószi Kréta bikakultusza. Az egyiptomi kultúrában kibővül a fentiekben jelzett maszkulin jelleg lunáris jelentéssel, termékenységet, éltető erőt fejez ki. Ízisz és Hathor fején található páros szarv – mint Hold szimbólum – közrefogván a Napot, természetfeletti erőt sugároz.

A magyar mitológiában a csodaszarvas a legismertebb történet, az Ég küldötte, amely segít megtalálni a hazát Hunornak és Magyarnak.
Mindezeken túlmenően a népi bölcsesség is több vonatkozásban kötődik a szarv témájához:

• lehet a kevélység, a fennhéjázás kifejezője,
• akinek a szarvát letörik, azt megfosztják hatalmától,
• a vadászatban a trófea az állat legyőzését fejezi ki,
• a szarv felemelése a győzelem, letörése a vereség,
• jelentheti a durvaságot, a kegyetlenséget is,
• ily módon az ördögábrázolásoknak is attribútuma,
• a felszarvazás a megcsalt férj szégyene,
• szokás beszélni a gőg és bűn szarváról is,
• de áldást hordoz a bőségszaru, az ivókürt,
• etc.

A szarvas elágazó agancsa részint Nap-jelkép, részint az életfa, világfa kapcsolódik hozzá.
A szentek közül St Hubertusz története kötődik a szarvakhoz.
Ismeretes a szarvassá változott fiúk örökszép meséje.

Összességében elmondhatjuk, kimeríthetetlenül tág horizonton küldi üzeneteit a szarvképződmény. Reméljük, a Tisztelt Olvasók képzeletét is mozgósítja.

A TALENTUM

A mértékek közül a súlymértékkel kapcsolatos, a nehezet, félnehezet és könnyűt jelzi. A pénzhasználat előtti időkben az ÉRTÉK és SÚLY egy volt, nemes fémekkel fizettek súly szerint. Néha, vagy később nemes fémek helyett terményeket, fém rudacskákat, gyűrűket is alkalmaztak. A mérő kövecskék mellett az ezüst is fizetési eszköz volt. A pénz megjelenésekor is a súly számított, de a kopás ellen mindenféle ötvözetek jelentek meg a réz és alumínium mellett. Az arany egy darabig fedezetnek számított a papírpénz idején, ma már nincs aranyfedezete a pénznek, amelyet a feudalizmusban a király verethetett. A „tőke” valamiféle kapitalista ideológia alapján került be a köztudatba és közhasználatba. Azóta a mindenféle felhígulásban és feldarabolódásban a pénz sokféle manipulatív haszonszerzés eszköze lett, általános ÉRTÉKVÁLSÁGOT generálván. Társadalmi méretekben a feudalizmus helyébe lépett kapitalizmust hozta, amelyet újabban „demokráciának” kell becézni.
De lépjünk túl az anyagi és társadalmi szférán, és a talentumot értékőrző, érték kifejező jellege alapján fókuszáljuk. Jelen írás mint képességet, szellemi potenciált, tehetséget, adottságot, alkotó erőt, muníciót tekinti a talentumot, szerteágazó jelentésével együtt. Úgy szoktam fogalmazni:

• mindenki valamilyen tehetséggel jön a Földre,
• ez a kvázi muníciója,
• belső ereje, szándéka, indítéka, célja,
• amely meg kell, hogy találja a medrét,
• amelynek önerőből kell kifutnia pályáját,
• kialakítania a neki megfelelő formát,
• egyedi, egyszeri és megismételhetetlen módon.

Persze vannak minták, példák, kijelölt utak, de e sorok írója a belső, lelki indítékokra helyezi a fő súlyt, miként a megerősítés lényege sem a külső, másoktól jövő elismerés, hanem a véghezvitt tett, a befejezettség, amely magában hordja az öröm jutalmát, amely egyben a továbblépés lendülete is. A csúcson persze olyan óriások vannak ezekben a példákban, mint Michelangelo, J. S. Bach, W. Shakespeare, C. G. Jung, csillagászok, matematikusok, építészek, bölcsek, etc. de ez nem jelenti azt, hogy egy ácsmester, vagy juhászbojtár  talentum nélküli lenne. Szókratész például, a filozófia első mártírja azt tartotta, hogy a filozófus feladata a lélek igazi részének a világra segítése. Ezért nevezzük őt a lélek bábájának. Nos, a lélek igazi része a talentum, amelyet – némi segítséggel –

• meg kell szülnünk magunkból,
• önmagunk legyőzésével,
• az egocentrizmusunkon való felülkerekedéssel,
• a világ jó- és igaz spirálján való haladással,
• az egész emberiség ügyét szolgálva.

Mindez mindenkor az adott pillanathoz kötődik:

• ha a tanító hatékonyan kommunikál a tanítványával és átadja a TUDÁST, jól használta talentumát, csakúgy, mint
• a mandala csipketerítőt horgoló nő,
• a ruhát szabályosan összehajtogató asszony,
• a terápia zen pillanatát megélő terapeuta és kliens,
• a helyes diagnózist megtaláló orvos,
• a helyén kimondott szó,
• és sorolhatnánk tovább a megragadott, megélt pillanatokat, amelyekben a talentum energiája nem fecsérlődik el.

Ma is sokak számára nagy kérdés az élet értelme, de nem szándékozunk a cinikus nihilistákhoz csatlakozni, csupán idézzük a bukott Lucifer Úrral való viaskodását a Tragédiában:

Mivégre az egész teremtés?
Dicséretedre írtál költeményt?

Nem értette meg, hogy nem kaphat a világon kívül egy pontot, ahonnan kimozdíthatná a világot, mert a teremtés = EGY. Nincs rajta kívüli archimédeszi pont. Hiszen Lucifer is teremtett lény, nem teremtő. Bármilyen nehéz volt ezt neki elfogadnia.

TANULT TEHETETLENSÉG

Információözönben és extrovertáltságban sodródó életünkben sok idő eltelhet, amíg arra eszmélünk, hogy nem az igazi lényünket éljük, hanem lehetőségeink mellett, valamiféle pótcselekvésekben herdálódik el időnk, energiánk, és csak kínjaink szaporodnak. Nevelődésünk is megteszi a maga bumeráng hatását, amelyben a családi kötelék meglazul, hiányzik a szülői példa, túl sok az akadályozó tényező, vagy éppen a túlzott szabadjára engedés lesz a szétziláló. Az bizonyos, hogy a múlt századi világháborúk, diktatúrák, társadalmi földcsuszamlások és felfordulások alaposan megrontották a szülők és gyerekeik közötti természetes, szeretetteljes és tiszteleten alapuló kapcsolatot, helyébe nyakatekert ideológiáktól vezérelt ellenséges, gyűlölködő, értetlen, elidegenedett és boldogtalan érzületek léptek. Társadalmi szükségesség lett, hogy a nevelési feladatok jó nagy részét a tanácsadók, mesterségesen kialakított intézmények vegyék át. Tanfolyamokon tanítják a kommunikációt, az időbeosztást, a gyermekgondozást, a szoptatást, a családon belüli erőszak témáját, és sorolhatnánk tovább.
Bőven akad dolga a pszichoterápiának, hogy regisztrálja, definiálja és megoldásokat dolgozzon ki a szerteágazó neurotikus problémahalmazra. Ezek egyike a TANULT TEHETETLENSÉG, amely szellemes elnevezése annak a torzulásnak, amely akkor lép fel, ha valakit folyton akadályoznak, letorkolnak, nem hagyják szóhoz jutni, engedelmességre kényszerítik, nem engedik, hogy megformálja véleményét, egyszóval valamiféle bénultságban éli életét, amelyért még felelősséget sem kell vállalnia, hiszen teljesen úgy érzi, hogy nem ő az oka az egész visszavonultságnak. Természetesen mindez párosul agressziója szerencsétlen elfojtásával is, amely szorongóvá, dühössé, esetenként öngyűlölővé teszi. Az agressziót itt a szó pozitív értelmében idéztük, amely a normális kibontakozás motorja.
A témát hol a szülők oldaláról, hol a gyerekek jogainak szemszögéből vizsgálják a kutatók. Újabban a szülői elmarasztalás sem ritka, gondoljunk például a „mérgező szülőkről” való megfogalmazásra. Olykor azt is vizsgálják, hogy a bölcsődében felnőtt nemzedék anyai ösztöne elcsökevényesedett, a szeretethiányos kapcsolatban telt gyermekkor pedig még a bűnözés melegágya is lehet.
A single negyvenes nők, akiknek természetesen gyerekük sincs, pszichológiai és szociológiai problémákat vetnek fel. Kapcsolódik ehhez a karrier womenek és feministák mozgalma is, amelyek szintén az egyensúly felborulásáról árulkodnak.
Így néz ki a kapitalizmus „jóléti társadalma”:

• örömdeficit,
• teljesítménykényszer,
• önérzeti sebzettség,
• céltalanság, bizonytalanság,
• kongó belső üresség.

Ahogyan a középkorban a mindenféle járványok szedték áldozataikat, úgy modern korunkban a SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK pótörömökre hajhászó igyekezete fertőz. Felsorolni is alig lehet változatait:

• alkoholizmus,
• drog,
• dohányzás,
• szerencsejáték,
• gyógyszerfüggőségek, nyugtatók, altatók ajzószerek,
• vásárlásmánia, etc.

Ez a tanult tehetetlenség testi, lelki és szellemi szinten egyaránt jelen van:

• testi szinten a betegségek olyan elfogadása, hogy a betegség az „jön”, nemigen lehet ellene semmit tenni, és a gyógyulás helyett a külső gyógyításra helyezik a hangsúlyt, abba vetik bizalmukat,
• lelki szinten a krónikus boldogtalanság, a kényszeresség, a tehetetlenség,
• szellemileg pedig a negligált, száműzött, megkérdőjelezett transzcendens pólus (Lásd „egypólusú világ kényszerképzete és ideológiája), az anyagba, a pénzbe, a gazdaságba fektetett figyelem túlméretezettsége.

Eme tehetetlenségnek fontos kísérő jelensége, hogy problémák okait kívül, másokban és helyzetekben keresik, és ez természetesen tovább csökkenti a megoldás lehetőségeit. Csaknem kilátástalanná teheti a dolgok igazi megértését és jobbra fordulását.

Az információ századában még a tehetetlenséget is „tanulhatjuk.”

A rezgő világegyetemben a színek, a hangok, a számok mind különféle rezgéstartományok, de vajon képesek vagyunk-e elég mélyen belegondolni, megérteni igazi lényegüket? A hangokra fókuszálván természetesen nemcsak a beszéd, hanem a zenei hangokra is gondolunk. A kamara „a” hang például 440 Herz, amely a zenei skálák összehangolásánál alapnak számít. A „halleluja” harmonikus, lelket simogató hatása mellett gondoljunk csak a hangzavarra, amelyben élünk. Ez a kakofónia, disszonáns összhangzat valósággal fájdalmas hatású, sejtszinten rombolónak éljük meg. Szemben a CSEND építő, nyugalmas erővel feltöltő hatásával. Ha mindehhez még hozzászámítjuk, hogy a betegségeket is energetikai kibillenésnek értelmezzük – pszichoszomatika – talán ez segít bennünket abban, hogy ne anyagi szinten vizsgáljuk az ÉLETET. Ez a láthatatlan szférában keletkezett energetikai hiba, lyuk, roncsolódás, hézag, rés, hasadás az, amely megbontja a szervezet dinamikus egyensúlyát, és végül a testben sűrűsödik betegséggé, daganattá, elhalássá, fájdalommá, megakadássá.
Próbáljunk eligazodni a rezgő világegyetem információzuhatagában, alapul véve a test, lélek, szellem holisztikai hármasságának egységét, más szavakkal az anyag, energia, információ hármasságban való egységét, analógiáját. Vagyis azt kell megértenünk, hogy az információ is rezgés:

csak az a kérdés, van-e vevőkészülékünk a felfogására?

A felismerés, a rálátás, a megértés nem anyagiasítható, mert az belső, lelki munka. Ezerféle lehet, amit kihallunk egy üzenetből, jelből. Minden korban vannak haladott szellemek – boddhiszattvák – akik az égi bölcsességet átmenteni, megőrizni hivatottak a profán világ destruktivitásával, agymosásával szemben. Az igazságot, a valóságot, a lényeget, az analógiát, az örök értékeket élik és ezekre mutatnak rá példaadó cselekedeteikkel. Példát követni az maga is válasz, bekapcsolódás egy frekvenciatartományba, válasz egy hívórímre, emelkedettség.
A JELEK tünékenyek, de fizikai síkon próbáljuk megörökíteni, pergamenre írni, kőbe, fémre róni, betűbe formálni. Ám a jelképek megfejtése már kevésbé mondható sikeresnek a mindennapi kommunikációban.
Amikor az emberi beszéd, a nyelv égi eredetére utalunk, csakis a modern korban is tapasztalható „bábeli nyelvzavarból” indulhatunk ki, ezt Pilinszky János úgy fogalmazza meg:

Nem értem én az emberi beszédet,
nem beszélem a te nyelvedet.

A HANGOKHOZ kell visszamennünk, hiszen szavak hangokból, a mondatok szavakból épülnek. A hangok teremtő ereje a bibliai teremtéstörténetből jól ismert. Ez a „LEGYEN!”  ige. Ez az ige maga az ÚR, akiből és aki által a világ lett, annak látható és láthatatlan tartományaival, érzékelhető és azon túli dimenzióival. A téridő a teremtéssel kezdődött, ebben a tartományban vált lehetségessé a hang terjedése, az élet áramlása.
A megnevezés, a névadás, a megszólítás mind ezen a határterületen zajlik, amelyen vehetjük a végtelenségből jövő üzeneteket éppen úgy, mint a lekorlátozott, alsó jelentést. Ez lehet – a csakrák mentén értelmezve – indulat, ellenérzés, támadó kedvünk felkorbácsolódása, vagy éppen a szeretet, a teljes megértés.
Sajnálatos, hogy a mai gyakorlatban az „adott szó” becsülete sorvadóban van, és a szóbeli megegyezések helyébe a mindenféle manipulatív szerződések léptek, félrevezető hatással.
A hangok tartományában a magánhangzó sokkal kevesebb, mint a mássalhangzó. A magánhangzó mélyen, belülről jön, nincs szüksége hangképtő szervekre – nyelv, fogak, ajkak etc. – A kisbabák hanghajlításaiból ezt igazolva láthatjuk. Az a, á, o, u hangok érdekes vegyítését hajlítgatják élvezettel, amely szinte már éneklésnek is mondható. Sugárzik belőlük az élvezet, az életöröm, a boldogság. Ezek a magánhangzók az összekötő elemek és jelentésmódosítók a szóképzéseknél, a mássalhangzók tartópilléreivel:

A hangok igazi jelentése a szavakon túli szférában van. Valamiféle BELSŐ HALLÁSHOZ kötődnek. Megfoghatatlan üzenetek.
Anyagtalan időutazások, a lélektől-lélekig tartó kommunikáció, amelyben összevillan a megértés.
Ebben a hatványozódásban beszélünk a hallván hallásról.         

A „MIÉRT?”

Talán az egyik leggyakrabban feltett kérdőszó a miért, és egyben a leggyakrabban megválaszolatlanul hagyott is. Mert ki tudja:

• miért született fogyatékossággal?
• miért hagyta el a szerelme?
• miért váltak el a szülei?
• miért csapott le a villám oda, ahová lecsapott?
• miért válnak egyesek földönfutókká a természeti katasztrófák nyomán?
• miért vannak háborúk?
• etc.

De talán a legnagyobb miértek a félbemaradásokra, az abbahagyott kezdeményezésekre, a félelmekre, a meneküléseinkre vonatkoznak, amelyek persze újabb félelmeket és értetlenségeket szülnek. Miért teszünk olyasmit, amit valójában nem is szeretnénk megtenni, és főleg azt nem kívánjuk, hogy velünk is azt tegyék, vagy ha nem szeretjük magunkat, hogyan és miért várjuk el, hogy mások szeressenek bennünket?
Kisgyermekkorunknak van egy konkréten kirajzolódó miért? – periódusa, 2-3 éves korunk táján, amely a racionális világban való eligazodásunkat hivatott segíteni. Ezért próbáljuk mindennek az okát firtatni. Idézek a családi legendáriumunkból egy kedves epizódot egyik nővéremről:
Apánkkal volt a kertben, amikor egy madár rászállt egy faágra. Nővérem azonnal rákérdezett, mi az. „Egy varjú” – volt a válasz. Mire a nővérem a következőt mondta: „Apuka! Miért varjú a varjú?”
Olykor a kisgyermekeknek ez a szürreális állapota sokáig fennmarad, amikor nem is tudjuk biztonsággal, álmodunk, vagy ébren vagyunk, ami történik velünk nem ismétlődés-e, amikor összemosódik az emlék és képzelet, de a kísérő, háttér érzés mindenképpen zavaró, disszonáns, esetenként mélyen felkavaró.
Annyi bizonyos, hogy az anyaméh alkímiai tégelyéből a világra születéssel nagy váltás történik az introvertáltságból, valamiféle szellemi létezésből az extrovertáltságba való megérkezéssel. A megfoghatatlan, szellemi világból az anyagba jutunk, ahol táplálkozni és üríteni, lélegezni és beszélni, járni, cselekedni, gondolkozni kell ahhoz, hogy egyáltalán fennmaradhassunk. Bár fokozatosan történik ebbe a 3, vagy 4 dimenziós világba való beilleszkedésünk, sokszor összekuszálódnak a határok az egyes szférák között. Átgondolván lelki kibontakozásunk stádiumait, igen nagy eltávolodást tapasztalhatunk a csecsemőkori béke, nyugalom és az aggastyán állapot halálfélelmei, elerőtlenedései között. Ez utóbbi korszakunknak a keserű, ám teljesen hiábavaló kérdése: miért születünk, ha úgyis meghalunk?
A mai kor lázadó, hőzöngő embere még nehezen tud megnyugodni Isten „akaratában”, sőt, a személyes Isten létét is tagadja, mondván: „valaminek kell lennie a dolgok mögött, de ezt sokféleképpen nevezhetjük, legkevésbé emberarcú istennek, akinek akarata is lenne.”
Túllépve a fókuszált kérdőszavunk hatáskörén – amely a megválaszolhatóságot lehetővé teszi, - azt kell mondanunk, itt is a tudatos és a tudattalan lélekműködés paradox voltára kell tekintettel lennünk:

• a „miért?” a racionalitáshoz, az ok-okozatisághoz intézi a kérdést,
• a mélyebb, szerteágazóbb, összetettebb vonatkozásokra nem tud válaszolni, azt a tudattalan rétegződései zárják el, vagy nyitják meg az analógiás gondolkodással, amely sokkal átfogóbb, mint az ok-okozatiság.
• A képek, a szimbólumok nyelvén, a beszédet megelőző metakommunikációval.

Ez az ú.n. keleti és nyugati gondolkodásban, vagy kultúrában is jól nyomon követhető, ámbár ebben a nagy világjárásban manapság ötvöződni is látszik a két pólus. Keleten egyre többen értik az evangéliumot, nálunk buddhistának lenni divat, főleg azok számára, akiknek az egója nem tűr felettes erőt, irányítót maga fölött.

A FÉNYŰZÉS

A fény főnévből és az űzni, hajszolni, kergetni, hajkurászni igéből összetett szó kiválóan érzékelteti a hivalkodást, a hiábavalóságot. Mert a FÉNY megfoghatatlan tündöklés, ragyogás, szépség, csillogás, amelyet hiába kergetünk, sem elérni, sem magunkévá tenni nem lehet. Ezenkívül igen más a pompa és a pompáskodás, ez utóbbi inkább afféle „fénykórság”, inkább szánalmas, mintsem irigylésre méltó, holott a luxus élete vágyók, vagy az azt imitálók körében a csodálatra vágyás, a kiválni akarás, az extravagancia, az abszurd versengés a lélek soha ki nem elégíthető sóvárgása. Nyugodtan sorolhatjuk a kóresetek közé, hiszen semennyi pazarlás nem ad nyugvópontot. Ezért mondottuk fentebb, hogy az „űzés” nagyon kifejező szó, mert soha nem éri el, amit szeretne. Csupán a tékozlás, a fecsérlés, a tobzódás káprázatában sodródik. Sőt, biztonsággal mondhatjuk, nem is igazán tudja, mit szeretne, mi kellene neki igazán.
Hasonlóan tanulságos jelentésmódosulásból alakult ki a VAGYON szó:

• a „van” létige a létezőt, a meglévőt jelzi,
• régies alakja a „vagyon”, mint levés,
• jelentésmódosulás révén a meglévő kincs,
• vagyis egy igei formációból lett javakat, ingóságokat, tulajdont, keresményt, szerzeményt, pénzt, tőkét, birtokot, etc. jelentő kifejezés.

A fényűző életet élő emberek alap jellemzője a vagyontárgyakkal való feltűnni vágyás, mint valamiféle csillapíthatatlan viszketegség, hogy a figyelem középpontjában legyenek, és minél többen tudjanak arról, miként dúskálnak a javakban, miként fürdenek a pénzükben, milyen autókkal járnak, milyen házakban élnek, hol nyaralnak, és milyen tárgyakhoz jutottak az árveréseken. Emésztő kényszer hajtja őket a minél több birtoklás, vagy bármi áron bekerülni azokba a „körökbe”, ahol a gazdagok élik extravagáns életüket. Ennek lényege az esztelen pazarlás, a tiszavirág életű műöröm és népszerűség, amely még hírhedtség is lehet, csak garantálva legyen a milliárdosok klubjába való odatartozás. Részt venni a fogadásokon, magán partikon, születésnapi bulikon, mintha azok valóban elit társadalmi rendezvények lennének. Státusz szimbólum a kortárs művészet támogatása, műtárgyak gyűjtése, esetenként football csapat, vagy versenyló vétele. Popsztárokkal csillognak, egymást túllicitálva próbálnak minél meghökkentőbb és abszurdabb ötletekkel előrukkolni, amire még nem volt példa. Ettől eredetinek gondolják magukat, bármilyen abszurd is a „szórakozás”. Például egy hatalmas tortából egy meztelen nő jön elő, vagy kristályból készítenek fürdőkádat, arany csapokkal.
Mindezek állandósult háttér élménye a folytonos szorongás, hogy le ne körözzék őket. Tévesen ezt gondolják „jólétnek”.
Aki az élet apró örömeinek is hálás szívvel hódol, annak számára teljességgel érthetetlen ez a mértékét vesztett fogyasztás, habzsolás, a külsőségek hajszolása és a riasztó lelki üresség.
Ismerünk néhány alkohollal és kábítószerrel folyó „Kánaánt”, amely tragikus halállal végződött. Az unatkozás sem hiánycikk ezekben a körökben, a telhetetlenség kínzó fojtogatásában. Olykor a vadon élményét hajhásszák, persze megrendelésre, nem spontán élményként. E sorok írója is tud egy „vadászról”, akinek az oroszlánokat az afrikai bennszülöttek szolgáltatják, hogy túl veszélyes azért ne legyen. Mégis az élet felejthetetlen nagy pillanatának próbálják megélni ezt a fajta leterítést. Ez a „szeszély” egy ötvenedik éve felé közeledő embert tartja fogságában.
Tudjuk, hogy a boldogságnak nincs mindenkire érvénye receptje.

De annyi bizonyos, hogy az ALKOTÁS több örömöt tartogat a léleknek, mint a birtoklás.

 

HOBBI ÉS LOBBY

A hobbi és lobby ikerpárt alkotnak,
lélekmélyi élvezet és konok akarat
egy tőről fakad,
egymásba torkollnak.

Erőszak és kedvtelés ívén keringenek,
a hívó- s válaszrímben
széttéphetetlenek.

Történetük passzió, hóbort, monománia,
időtöltésük habókos fixa idea.

Vezérhangyáik vezetik őket,
vesszőparipáikon hatalmas menetek.

Az sem baj, ha kissé meg vannak húzatva,
ha hiányzik egy kerekük,
s rögeszméik, rigolyáik csupa bolondéria,
csak futhassák a pályát,
ha nem is vezet sehova.

Hobbi és lobby egy tőről fakad,
habókos lendület,
szétszórt indulat.            

A JÓLÉT ÉS A LÉTMINIMUM

A GAZDAG EMBEREK NEM KÉPESEK MEGÉRTENI A SZEGÉNYEKET,
DE A SZEGÉNYEK SEM A GAZDAGOKAT.

A gazdagság és szegénység örökzöld témájában a 21. században sem tapasztalhatunk túl nagy előrelépést, már ami annak enyhítését jelentené. A társadalmi szintű, intézményesült segélyszervezetek is csak tengerben egy cseppnek mondhatják ténykedésüket a világban tapasztalható riasztó különbségek állandósulásában, annak számtalan verziójában világszerte. Leglátványosabban az éhező gyermekeket szokták felkarolni, mintha a jóllakottság lenne a jólét legfontosabb feltétele. De egyebekben is sokkal többet lehet hallani a testi, anyagi jólétről, mint a lelki, szellemi szükségletekről. A pszichológia is ismer úgynevezett szükséglet-piramisokat, ahol az alapnak a biztonság, az anyagi ínség hiánya számít.
Ha némileg SORSKÉRDÉSNEK tekintjük a témát, az közelebb visz bennünket a lényeghez, persze, csak ha azt is figyelembe vesszük, hogy a sorsunk alakításában markáns részünk van, és nem azt gondoljuk, hogy az végzetszerűen szakad ránk. Az ember sora = jelleme – hangzik a tömör megfogalmazás. Vagyis tetteink következményeképpen alakulnak élethelyzeteink, a szabad akarati döntéseink függvényében. Nem állíthatjuk biztonsággal, hogy a leendő helyzetek teljes felmérése, kiszámítása lehetséges és könnyű lenne, de ettől még a következményeket vállalnunk kell, és meg kell tanulnunk okulni is, nem pedig kényszerűen ismételgetni a rossz mintázatokat.
A sorsszerűséget nem a kasztrendszer vonatkozásában gondoljuk, amely nehéz továbbjutást, felemelkedést jelent, de ugyanakkor éreznünk kell azokat a határokat, amelyeken belül az anyagi jólétünk működhet. Nem szabad bedőlnünk olyan szlogeneknek, hogy mindenki lehet milliárdos, mert az képtelenség. Nemcsak az eltérő képességeink miatt, hanem mert a téma legfontosabb meghatározója, hogy  gazdagok a szegények rovására gazdagodnak meg. A két pólus masszív egymásra utaltságban, ítéltségben és utáltságban tartja fenn önmagát, kis dinamizmussal, mivel a hiányok hiányokat generálnak, tehát kiegyenlítődés nem lehet. Gondoljunk csak a hazánkban tapasztalható riasztó meggazdagodásokra a rendszerváltás hajnalán, a proletárdiktatúrából a „demokráciába” való átmenet idején, amikor a létminimum a tízezer forintot sem haladta meg, a bankelnök fizetése pedig másfél millió forint volt havonta. Ez később felporoszkált hatvanezerre, de addigra a bankelnöki járandóság nyolcmillió lett.
Jelenleg nagyjából százezer és kétmillió forint közé kell elhelyezni a magyar állampolgárokat fizetésük szempontjából, a vállalkozók ezeket túlléphetik.
Azt, hogy a felső határ a csillagos ég, ha az emberi mohóságról van szó, azt gondolom, nem szorul külön bizonyításra. De, hogy mi a létminimum, az nem könnyen határozható meg. Hozok néhány példát a cifra nyomorúságra:

• Kálmány Lajos, (1852-1919) híres pap, néprajzkutató, akinek a munkásságát a szakma korszakalkotónak ítélte, olyan nyomorban élt, hogy papírra sem volt pénze, amire írta volna a műveit. Gyerekektől kapott írkalapokra írta kutatásait. Egy ilyen diák talált rá otthonában. néhány nappal a halála után, amikor az írkalapokat vitte neki. Emiatt nem is lehet pontosan tudni, melyik napon hunyt el.
• Jókai Mór egyik regényében olvashatunk Tódorról, aki ebédre a dinnyét, vacsorára a dinnyemagokat fogyasztotta el.
• És még egy nyugdíjas nénit idézek, aki a háromszög alakú Mackó sajt felét délben, másik felét este ette meg.

Ha a gazdag emberek megértenék a szegényeket, ilyen cifra nyomorúságok nem létezhetnének. Ha pedig a szegények nem  önsajnálatra, meddő lázongásra, sértettségre és irigy gyűlöletre fordítanák energiáikat, sokat enyhíthetnének szorult helyzetükön.
Hatalmas elfajzásokat termelt ki a történelem ebben az egyenlőtlenségben a rabszolgatartó társadalomtól a jelenlegi szabadrablásos kapitalizmusig.
A materialisták és hedonisták nyilván nem fognak egyet érteni e sorok írójával, amikor a szegénység és gazdagság kérdését a lelki-szellemi szférából vizsgáljuk. Ugyanis nem minden szerényebb anyagi körülmények között élő ember érzi magát „szegénynek” Gyerekkori visszaemlékezések között olykor hallhatunk olyan véleményt, hogy szegényen éltünk, de szeretetben és boldogok voltunk. Jókai Mór is szellemesen idézi a kérdést a Szegény gazdagok és a Gazdag szegények című regényeiben.
Nos, az értékhierarchiában mindig a kevesebbet érőt kell feláldozni a magasabb értékért: a tudásért, az alkotásért, a példaadásért, az áldozatért, az erkölcsi erőért, egyszóval az EMBERSÉGÉRT. Szoros értelemben „embernek” azt mondjuk, aki az igaz értékek által vezérelt, aki ismeri a MÉRTÉKET, aki szeretetre képes és nem tagadja az élet transzcendenciáját. Ezt igazolja fentiekben idézett Kálmány Lajos esete is, akit az alkotás értékrendje vezérelt. Nagy alkotóknál gyakran látunk ilyenféle helyzeteket, akik energiáikat nem kötik meg a csakrák övön aluli szféráiban.
Az biztos, hogy a világőrület két masszív tartópillére a tudatlanság és szeretetlenség. Ha tehát „jólétről” beszélünk, azt semmiképpen ne korlátozzuk a testi és hedonista szférára. Mert a szeretet nélküli élet például nem számít semmit. Azért jövünk a világra, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Ezt pedig az ínség egymagában nem akadályozza meg, pénzért viszont nem lehet megvásárolni.

A PROBLÉMA

A probléma valóban nagy probléma. A legnagyobb problémája, hogy amennyiben nem sikerül maradéktalanul megoldani, újratermelődik. Ez a hihetetlen burjánzás hozza létre azokat a probléma halmazokat, amelyeknél már valóban nem könnyű visszamenni a kezdetekhez, a kiinduláshoz, a gyökerekhez. Igen, a gyökér jól megvilágíthatja ezt a kérdést:

Ismerjük az egyik legszívósabb gyomnövényt, a folyófüvet. Ez sok-sok méter terjedelemben képes „folyni” a talajon, levelezik, és újabb kis gyökerekkel kapaszkodik meg az egyes hajtásoknál. Amikor gyomlálunk, meglepetve tapasztalhatjuk munkánk hiábavalóságát, mert másnap újra ugyanúgy ott van. Ám ha megkeressük az eredeti gyökeret és azt húzzuk ki, nincs, ami hajtson tovább.

A görög eredetű szónak igen tág jelentésbeli holdudvara van:

• „proball” = elédob, felhoz, említ,
• Kötődik a pro és kontra szópárhoz is, amely az –ért, mellett, illetve az ellen tartalmakat hordozza.

Nos, a „probléma” mindenkor egy kérdés felvetése, felmerülése, feladatnak is mondhatjuk, amely megoldásra vár. Maga a „feladat” szó is kettős jelentésű:

• vagy válaszolunk a kérdésre,
• vagy feladjuk magát a megoldást.

A pro és kontra más szavakkal az igenkés és a tagadás kapcsolata. A felmerült, szóbahozott kérdések mindig a tudattalanból kerülnek elő, és ha azokat elfojtjuk, elkerülni, tagadni próbáljuk, máris ott van a masszív probléma. Mert minden problémában a TUDATOS ÉS TUDATTALAN LÉLEKMŰKÖDÉSÜNK ÜTKÖZIK.  Felbukkan egy feladat, vágy, szükséglet, tennivaló, etc. amelyet negligálni próbálunk, nem akarunk róla tudomást venni, és ezzel fojtott energia formájában száműzzük. De nem semmisül meg, hanem búvópatakként előjön a hangulatainkban, elszólásainkban, váratlan indulatainkban, idegesség, nyugtalanság formájában igen zavaró tényezőként.
Egy másik gyakori szóhasználat is van, amely híven utal a felvetett kérdésünk természetére, ez pedig a KULCSPROBLÉMA:

• Ez a kifejezés nyíltan tartalmazza a jin és jang erő jelenlétét a problémákban, úgy is, mint pozitivitás és negativitás, úgy is mint a tökéletes illeszkedés, hiszen a kulcs csak azt a zárat nyitja, amelybe éppen belepászol.

A kulcs, mint a nyitás és zárás eszköze és jelképe, a mitológiában is többféle formában szerepel. Megszabadítást, tudást, beavatást egyaránt jelent. Oldást és kötést tesz lehetővé.
A kulcsátadásokhoz rengeteg ceremónia kötődik: a város, a parlament, a templom etc, kulcsa formájában. A pokolnak és a mennyországnak is van kulcsa. Az előbbit Hecaté őrzi, az utóbbit Péter apostol kapta Krisztustól.
Az egyiptomi történetben Ízisz istennő attribútuma a Nílus kulcs.

A TUDÁS kulcsa az emlékezés, a művészet, az Írás ismerete, a rend és a törvények tisztelete, az élet igenlése. Hiszen a tagadások mélyén többnyire életellenesség, valaminek az elfogadni nem tudása rejlik. Ez pedig hosszú távon a kommunikáció csődjét, nem kívánt helyzeteket, betegségeket, szenvedéseket, hasadásokat eredményez.
Amikor a több ismeretlenes életegyenletünk maradéktalan megoldásáról szólunk, azt a problémák gyökerestül való kitépésével, vagy a kulcs zárba való pontos illeszkedésével illusztráljuk.
A mesék arany kulcsocskái is erről a misztériumról szólnak, az önismeret nagy problémájáról - amikor a szív és az ész nincs együtt – amely minden ember életének nagy feladata.

A MIAZMA

A tények makacs dolgok, tartja a közmondás. Ám nem szabad azt gondolnunk, hogy a „tények” olyan könnyen kihámozhatók a történések láthatatlan szálainak szövedékéből és egykönnyen tévedhetetlenné tesznek bennünket. Magukkal a megnevezésekkel kezdetüket veszik a dolgok, viszont később a szavak jelentésbeli holdudvarának tágulásával az eredeti jelentésre sok minden rárakódik, el is fedve azt. Így van ez a MIAZMA szóval is, amely – ma már némileg meghaladott nézet szerint - eredetileg a talajból származó, fertőző, ragályt terjesztő kipárolgás volt. Később Samuel Hahnemann (1755-1843) homeopata orvos szóhasználata kiterjesztette az ALKATRA, az öröklött betegséghajlamra. Sőt, kategorizálta a miazmákat: pszórikus, szikotikus és szifilitikus mintákban. Az indiai homeopátia ezt kibővíti a malária, tífusz és lepra miazmákkal.
A betegségek „tényéből” kiindulva elmondhatjuk, hogy mindig is voltak különféle betegségek, járványok, és vannak is, amelyeknek a leküzdése, megúszása, gyógyítása, vagy azokból való kigyógyulás nem teljesen kiszámítható folyamat. A mai szemléletben már némileg tért hódított a pszichoszomatika, – vagyis a betegségek lelki eredete – de hogy miként torzulnak az energetikai folyamatok, és hogyan lehet azokat korrigálni, ebben ma is sok a megválaszolatlan kérdés.
A mikroszkópot a 17. században találták fel, de a lencséje alatt vizsgált baktériumok és a betegségek közötti összefüggést csak 200 évvel később ismerték fel. Semmelweis Ignác 1847-ben jött rá a gyermekágyi láz elkerülésének lehetőségére a klórmeszes kézfertőtlenítéssel.
De még ezeken is túllépünk, amikor ma azt mondjuk, a betegségeket nem a vírusok, baktériumok „okozzák”, hanem a hajlamaink miatt betegszünk meg különféle módokon. Ennek értelmében a „miazma” egyfelől magát a fertőző anyagot jelenti, másfelől annak kisugárzását, amely által a fertőzés dinamizmusában átterjed másokra, de jelenti a hajlamot is, amely ezt az átterjedést lehetővé teszi.
Emiatt a finomenergetikai mozzanat miatt alkalmazható a viselkedés, a magatartás fogalomkörében is, hiszen, ha anyagról, energiáról, információról szólunk, ugyanarról beszélünk.
A lélek maga az élet. A keletiek életerőnek – pránának – nevetik a testi-lelki-szellemi életünket fenntartó működést. A lélek (=élet) soktitkú testet öltése, amelynek folytán leszületünk a Földre, statikus szemléletnek nem nyújt megértést, felismerést. A test megbetegedése nem érthető meg csupán materialista, kémiai anyagok szintjén és természetesen nem is gyógyítható meg ezen az elszigetelt szinten. Testünket, ezt a csodálatos szervezetet MIKROKOZMOSZNAK szoktuk mondani, mert ugyanazon elemekből épül fel, mint a természet, az egész világegyetem. Ezáltal testünkkel, élettörténetünkkel, önmagunkra eszmélésünkkel a végtelen életfolyamathoz kötődünk, abban létezünk, a végtelen idő egy emberöltőnyi körülrajzoltságában:

• de ennek időben zajló apró, pillanatnyi folyamatai, mozzanatai analógiában vannak az egész idői folyamattal,
• miként cseppben a tenger, pillanatban az öröklét,
• vagy a „pars pro totó” holisztikai elv fogalmaz.

Az élet maga a mozgás, a szakadatlan áramlás, ám ebben az örökös változásban SZELLEMI MINTÁK rajzolódnak ki, amelyek megszabják az alakulásokat, formákat, az alkatokat, a hajlamokat.
Visszatérve a viselkedési miazmákra, még a nem túl kifinomult érzékű ember is veszi a benyomásokat társairól, a kisugárzást, a vonzó, vagy taszító jellemet, amely befolyásolja saját közeledését, vagy elzárkózását, kapcsolódási rezonanciáját. A helytelen viselkedések ragályosabbak, mint a pallérozottak, mert az indulati szint lávája könnyebben magával ragadja az embereket, mint az éteri hangzás.
A lelki megbetegedések számszerűségükben nem maradnak alul a látható, testi tünetektől és komoly szenvedések forrásai. A lelki fájdalmak felülmúlják a testieket.
Tartsuk szem előtt, hogy az eredendő meghibásodás a szellemi mintában történik, ez a dinamizmus hozza létre a további torzulásokat.
Ez a „tény” minden bizonnyal a legmakacsabb.

ARANYFEDEZET NÉLKÜL

Ez év márciusában visszakerült hazánk aranytartaléka Londonból. Emlékeznünk kell, hogy Rákosi pajtás alumínium forintjának a munka volt a fedezete. A kőkemény ateista, materialista, marxista szemléletben az ARANY kapitalista csökevénynek számított, ezt pótolhatta a kétkezi munka.
De ez még hagyján! Más korszakalkotónak vélt változások is lezajlottak a pénz történetében, amióta a hajdanvolt aranypénz, vagy egyéb nemes fémek ötvözetéből a király által engedélyezett pénzverés átkerült az állami monopóliumba, később a magánjogba, valamint papírpénz és értékpapír lett. A királyságok idején a király annyi pénzt verethetett, amennyinek volt aranyfedezete. De ma már nem tanítják az iskolákban, hogy

• az értékrend függőleges hierarchiájában a király az égi rendet jelképezte és védte,
• az aranyfedezet pedig a transzcendenciát szimbolizáló hitelfedezet.

Sajátságos, hogy a FEDEZET szó egyaránt jelenti:

• a védelmet, a betetőzést, a felelősséget,
• és a takargatást, a titkolózást, a leplezést, a falazást.

Ily módon, amikor a kapitalizmus egyik markáns vadhajtása nyomán megszüntették a pénzek aranyfedezetét, a közgazdászok könnyen túltették magukat ennek fonák következményein. Mindenekelőtt azon, hogy a pénz ezáltal fiktív lett, a hiteles értékmérés helyett. Másrészről pedig azon, hogy vérszemet kapott a bűnözés, mind a hitelezések, mind az értékpapírok kibocsátása terén, nem is beszélve a valuta árfolyamok szédítő ingadozásairól. Ne feledkezzünk meg például a mi Bróker Marcsikánkról, aki vindikálta magának a jogot kölcsönök folyósításáról.
Míg a feudalizmusban az égi rend volt a központi érték, és a termőföld volt az alap, amely eltartani képes az embereket, addig a szabadrablásos kapitalizmus fedezet nélküli fiktív tőkéje változatos futamokban rója pályáját, manipulációktól, spekulációktól, válságoktól övezve, palackból kiszabadult szellem mintájára ellenőrizhetetlen, széthullást és anarchiát előidéző manővereivel. Az USA-ban az állami pénzkibocsátás magánkézbe került a FED (Federal Reserve System) formájában, amely ezután az ellenőrizhetetlenség talaján különféle érdekcsoportok harctere lett.
Egyszóval a cserekereskedelem óta az áruk és értékek által kialakított pénzpiac – fedezet nélkül – sokszor került a teljes összeomlás szélére. A kapitalizmus ugyanis arra építkezik, hogy kölcsönt ad, és annak többszörösét visszakapja. Erre persze nincs garancia.

A HITEL, az adott szó szentsége, az erkölcsi erő, az önbecsülés hiánya miatt ma a minél nagyobb csalás a „menő”, gondoljunk csak a frank alapú hitel kálváriájára a fizetésüket forintban kapó emberek esetében.

De ezzel még nem ért véget a pénz kálváriája, a vadhajtások özöne:

• most megjelent a BITCOIN,
• a virtuális világ fedezet nélküli fizetőeszköze,
• párosulva az on-line átverési lehetőségekkel,
• persze máris sokan bekapták a tetszetős horgot.

Elegánsan KRIPTOVALUTÁNAK becézik. Ezzel szellemesen utalnak a nehezen kideríthető titokra, amely minden komoly átverés nélkülözhetetlen kelléke.

NEM LÁTNI A FÁTÓL AZ ERDŐT

Az optikusok bizonyára örülnek a rövidlátás tényének, hiszen szemüveget írhatnak fel, és ez javítja gazdaági mérlegüket. Ám a lelki-szellemi rövidlátásnak javításának nincs ilyen jól bevált technikája. A lelki kibontakozásnak, a személyiség kialakulásának összetettebb folyamata és feltételrendszere van, amelyek kívül esnek a technika hatókörén. A tapasztalat, az okulás, a megbánás, az értékrend kialakítása, a világ élő összefüggésrendszerében való eltájékozódás, helyünk megtalálása, önvédelmünk optimális működtetése – ezen nem a támadva védekezést értjük -  önbecsülésünk, etc. sok szálból szövődik, és fokozatosan alakulhat ki lépésről-lépésre, fokról-fokra.
Amikor testmagasságunk még egy méter alatt van, a horizontunk is más, és mindent nagynak látunk. Ha visszamegyünk egy faluba, ahol gyermekkorunkban éltünk, vagy jártunk, felnőve meglepetten tapasztaljuk, milyen alacsonynak tűnnek a házak, amelyek kiskorunkban hatalmasnak látszottak. A régi kertek bejárhatóbbak, amelyek akkor egzotikusan nagyok voltak, az utakon rövidebb idő alatt végigmegyünk, mint apróléptékű korunkban.
A logikánk is lassan fejlődik ki, amellyel a dolgok mögé tudunk látni, megértjük a folyamatokat, „átlátunk a szitán”, vagyis a látszatokon, ráérzünk a hamisságokra, hazugságokra, félrevezetésekre, manipulációkra, álságosságokra, amelyekkel lépten-nyomon találkozhatunk. Meg kell küzdenünk önzésünkkel, hogy bölcsességhez jussunk, és képesek legyünk megbirkózni egy igazi egocentrikussal, ha az élet ilyennel hoz össze bennünket, akinek a látása csőlátás, perspektívája békaperspektíva. Mintha megrekedt volna életérzése és világlátása a középkori nézeten, amely a Földet képzelte a világegyetem statikus közepének. Vagyis azt gondolja, körülötte forog a világ.
Ma is vannak ilyen lezárt, megrögzött meggyőződések, amelyek megingathatatlannak tűnnek. Valójában tudatlanság, tájékozatlanság, korlátoltság mindez. A népi mondás, „nem látja a fától az erdőt”, igen találóan tapint rá a lényegre, a rész és egész viszonyára, amely a holisztikus világlátás kiindulópontja.
Valóban nem könnyű a mindennapok apró részleteiből összerakni az EGÉSZET, felismerni a RENDET, amelynek részei, működtetői, fenntartói vagyunk apró tetteinkkel. Ahogyan egy villamosvezető a főváros zavartalan közlekedési vérkeringésének fenntartója, vagy apró-cseprő cselekedeteinkkel voltaképpen a sorsunkat alakítjuk, reinkarnációs méretekben. Nagy érettség kell ahhoz, hogy életünket belehelyezzük a végtelen létezés örök folyamatába.
A fentiekben idézett népi mondás abban a vonatkozásban is telitalálat, hogy a társadalom az erdővel analóg. Jól ismert, hogy a népmesékben az identitás keresés jelképe. A hős átvergődik a réz-, ezüst- és aranyerdőn, így jut el céljához, „üdvéhez”. Testi, lelki és szellemi megpróbáltatások által. Amikor a kapcsolatainkban, az iskolában, később pedig a munkahelyünkön megtapasztaljuk az intrika, az árulás, az irigységek és törtetések keserű élményeit, - azt szoktam mondani – ez olyan, mintha egy dzsungelben lépkednénk, ahol soha nem tudhatjuk, mikor esik ránk egy madárpók, vagy mikor lépünk kígyóra.
Az erdő a tudattalan lélekműködés jelképe is, tele ismeretlen indítékokkal, helyekkel, láthatatlan ösvényekkel, egyszóval úttalan utakkal.
Legfontosabb arra gondolnunk, hogy a társadalom egyénekből áll, nem lehet más, mint amilyen emberek alkotják. Természetesen alakul ki, miként az erdő az egyes facsoportokból lesz fenyves, tölgyerdő, etc.

Jó bemerészkedi és az erdőt járni.

DEFENESZTRÁCÓ

Az ABLAK igen előkelő helyet foglal el a szimbolikában, mint a külső/belső tér, evilág/túlvilág közötti elválasztó elem, és az isteni fény, a világosság közvetítője, beeresztője. Az ablak nyitás és zárása a lelki közeledés, kitárulkozás és elutasítás kifejezője is. Épületek, templomok ablakainak tájolásánál fontos szerepe van a beáramló fénynek.
Ehelyütt a 400 évvel ezelőtti, defeneszráció epizódját idézzük, azaz a 30 éves háború (1618-1648) kiváltó okaként, amikor is Prágában a cseh protestáns rend vezetői a szó szoros értelmében kidobták az ablakon a német császár követeit. A történet a következő:

• Két sérelem érte a protestánsokat: az egyik egy templomuk lerombolása, a másik egy templomuk katolikusoknak való átadása.
• Ez volt a hadi szembenállás kiváltó oka.

A követek ugyan szerencsésen túlélték a 18 méter magasból való lezuhanást, de a császár a gyilkossági kísérlet miatt feljogosítva érezte magát, hogy leszámoljon az ellenlábas csehországi protestánsokkal. Ők Bethlen Gábor fejedelemhez fordultak segítségért, amit meg is kaptak. Így tört ki a 30 éves háború.
A kiváltó ok a katolikus – protestáns ellentét volt, de a Habsburg – Bourbon hatalmi versengés bontakozott ki belőle. Mindez a reformáció, a humanizmus és reneszánsz korában, parasztlázadásokkal megtetézve. A kiterjedt rokoni és hűbéresi kapcsolatok révén szinte az egész kontinens belesodródott a háborúba:

• A Habsburgok oldalán a Német – Római Császárság, az osztrák tartományok, a Magyar Királyság. A levert lázadás után Csehország is.  Támogatását élvezték a Lengyel- Litván Uniónak, és a rokoni kapcsolatok révén a Spanyol Királyságnak.
• A másik oldalon Franciaország, a Dán és Norvég Királyság, az angolok és skótok, Hollandia és az Erdélyi Fejedelemség.

Ha számításba vesszük, hogy Európa szinte minden országa érintett volt ebben a háborúban, szinte az első világháborúnak mondhatnánk. Végül a Habsburgok meggyengülésével 1648-ban a vesztfáliai békével ért véget. Északon a Dán és Svéd Királyság, nyugaton a Bourbon XIV. Lajos francia király kapott területeket a Német – Római császártól, Hollandia és Portugália pedig a spanyol Habsburgoktól vált függetlenné.
A történet részint a szörnyű pusztítás jelképévé vált, részint híres parancsnokok emlékét őrzi, mint például a svéd II. Gusztáv Adolf hadvezérét, a svéd királyt, „észak oroszlánját”, aki 17 évesen lett király és 37 évesen esett el egy csatában. (1594-1632)
De jelen írás az ablakra fókuszálja figyelmét, amely itt a béke és a háború közvetítője volt azáltal, hogy a német követeket a prágai vár ablakán át kihajították.
Történelmi térelválasztás is bekövetkezett a „felvilágosodással”, amely túlságosan racionálissá tette Nyugatot. Ennek hatását ma is érezzük „Nyugat alkonyában”.

AZ ALMA

Kultúrtörténete az Édenkertig nyúlik vissza, egyszerre hordozván áldást és átkot. Gömbölyűsége a tökéletesség jelképe, de a beleharapás a bűnbeesés kezdete lett, világ bekebelezése, az isteni tudásra vágyás túlméretezettsége.
Gyönyörű a virága is. Hosszában kettévágva a férfit és a nőt, vagyis Ádámot és Évát jeleníti meg, keresztben vágva viszont a magház ötszög rajzolata a kvintesszencia gondolatkörében a magasabb megoldás, a bölcsesség szimbóluma.

Mindez kötődik az Édenkerti Tudás Fájának gyümölcséhez.
Történeti vonulatából a mitológia sem hagyható ki:

• A Heszperiszek kertjéből származó aranyalmát, amelyet Erisz,  viszály istennője gurított be az istenek lakomájára, Parisz Aphroditének, mint a legszebb istennőnek ítélte oda. A másik két istennő, Héra és Athéné, akik szintén igényt tartottak az almára, nem tudott belenyugodni a vereségbe, családjuk és hazájuk elkeseredett ellenségei lettek.
• A trójai háború is ennek nyomán robbant ki.

A tudományt is érinti az alma összetett szimbolikája, I. Newton a gravitáció törvényét akkor fedezte fel, amikor egy alma a fejére esett.
De talán a legbeszédesebb mégis a bibliai történet, amely a megismerés gyümölcsévé teszi:

• Jelenti a testbe zárt szellemet,
• a tudatunk keletkezését abban a vonatkozásban, hogy Ádám és Éva az első harapás után és nyomán ébredt rá férfi és női mivoltára, testi vágyra, amely az emberi sors egyik hatalmas hajtóereje.
• Feltehetjük a kérdést: Ha nem lett volna bűnbeesés, nem lenne emberiség?

Svájc történelmében is szerepe van az almának, Tell Vilmos Walter fiának a fején lévő almát lőtte át nyílpuskájával. Schiller egy drámája is megörökíti a történetet.

A keresztény valláskörben is szerteágazóan megtalálható:

• A Szűz Mária képeken, ahol a kis Jézussal látható, gyakran alma is van a kezében.
• „A kis Jézus aranyalma” szállóigévé lett mondat híven őrzi ezt az összetett attribútumot.  
• Ugyanakkor arra is utalás, hogy Mária jelképesen a második Éva, aki részt vállal a megváltás folyamatában.

Képzőművészeti motívumként is számtalan formában láthatjuk:

• St. Dorottyánál kosárban,
• St. Miklósnál aranygolyók között,
• H. Bosch A gyönyörök kertje című képén is láthatjuk,
• a sírkőművészetben is megtalálható a moralizálás és halálábrázolás motívumaként.

Az alma a szerelem, a termékenység és a halhatatlanság jelképe egyben.
Természetesen a népművészetben is jelen van. A népi bölcsességet hordozza a mondás: napi egy alma, az orvost távol tartja. Az alma nem esik, messze a fájától pedig a genetikai kötelékek szorosságára utal.
Egyes helyeken, a karácsonyfán is láthatjuk:

• ahol a karácsonyfa világfa, a világot jeleníti meg, az eget tartja, az almák rajta a csillagok,
• az örökzöld fenyő egyben a halhatatlanság jelképe is.

Ne feledkezzünk meg a mesékről sem, amelyekben szintén gyakori elem az alma. Például almából bukkan ki, születik meg a hős, a szegény asszony almafájának gyümölcséből, aki mágikus erőkkel felruházottan viszi végbe hőstetteit.
Az ORSZÁGALMA az uralkodást, a teljes birodalmat fejezi ki. A magyar koronázási jelképeken apostoli, kettős kereszttel látható.
A modern korban pedig az egyik legismertebb telitalálat Steve Jobs APPLE elnevezése számítástechnikai cégének.

Remélem, elindul tisztelt Olvasóimban az ihlet, amely tovább göngyöli az alma kultúrtörténetét.

AZ ERÉNY

Sajnálatos, hogy posztmodern korunkban

• a világrend,
• a hagyomány,
• a becsület, a szokásrend, a csoportszimbólumok,
• a tisztelet, az eskü, a fogadalom,
• a tekintély,
• a tiszta erkölcs, az adott szó,
• és sorolhatnánk tovább,

a NORMÁLIS TERMÉSZETESSÉG eme kivesző félben lévő állapotát. Tapasztaljuk is eme hiányok zavaró hatását, ugyanis ezek szabályozhatják az ösztönök uralmát, ezek adhatnak struktúrát a személyiség fejlődéséhez, ezek adhatnak normális menetet az anarchiával szemben, valamint támpontot és kiszámíthatóságot az egyén, a család, a kultúra és a társadalom egészének szövevényes futamaiban kapaszkodókat.
Más szavakkal ezt úgy is megfogalmazhatjuk: AZ A NORMÁLIS, AMI MORÁLIS.
A szinonimák arzenáljában a MORÁL szavunk tekintetében sincs hiány, jelent:

• ethoszt, mórest, etikát,
• virtust, érdemet, értéket, feddhetetlenséget, tisztességet, romlatlanságot,
• etc.

Sajnos azonban, hogy mind az egyéni, mind a társadalmi életben inkább a hiányát tapasztalhatjuk. Legfőbb ellenfogalma a bűn, a vétek. Ám azt is tudnunk kell, hogy a bűn hiánya még nem egyenlő az erénnyel, mert

• az erény hatóerő,
• tettekbe váltott szándék,
• a JÓ ritmusán és spirálmenetén véghezvitt cselekedet,
• látható eredményekkel.

Valójában teljesen magától értetődő lenne, hogy a jót tegyük és ne az anarchiát tartsuk fenn, de az emberi természet furcsa esendősége miatt a szabad akaratnak nem mindig a jó irányba visz bennünket. Pedig már Szókratész (i.e. 469-399) is azt tartotta, hogy létezik egy örök, változatlan erkölcsi törvény, amely minden emberrel vele születik, és ennek az ismerete a LEGFŐBB TUDÁS.
 A filozófia feladata, hogy ezt világra segítse a lélekből. Ezért nevezte saját magát a lélek bábájának.
Gondoljunk bele:

• a legfőbb tudás a lelkünkbe van írva, eredendően,
• az onnan kiolvasható, felszínre hozható,
• csupán a belső hangunkra kell figyelnünk,
• mert velünk született Vezérlő Csillagunk.

De hát a kőbe vésett 10 parancsolatot sem tartja meg az emberek nagy része, hanem lop, csal, hazudik, manipulál, tévelyeg. Valóban nagy, igen erős mágiával hat ránk az igaztól, a jótól való eltérítő csábítás.  Miként Faust is eladta lelkét az ördögnek, mi is mindenféle alkuba megyünk bele a lelkünk árán.
Például igen nehéz megérteni a háború „kultúrtörténetét”, hogy immáron a kőbaltától az atomfegyverekig tartó íven történt „haladás” miként képes folytonosítani a világméretű viszályokat, amely lényegében az élet szentségének tagadása.
Elvéti az emberiség az önmagáért, az életért, az egész emberiség sorsáért rámért felelősséget.
Pedig a jó egyszerű, önmagáért beszél, nincsenek variánsai. Ettől ERÉNY.

A RENDEZŐELV

„Az ateisták semmiféle rendezőelvben nem hisznek” – szaladt ki a száján ez a megfogalmazás egy ismerősömnek, aki maga sem mély istenhit által vezérelt. Sőt, serdülő korában kifejezetten ateista volt, ily módon megfogalmazásában lényegében önmagából merített. Most, mintegy húsz év múltán a lázadás csillapodott benne valamelyest, és már nem a totális anarchiába veti a hitét. Sőt, úgy fogalmazott, hogy a szeretet és a jóság fontos rendezőelvek. Később a jóságot visszavonta, mert túl szentimentálisnak érezte, de az univerzum működésében fellelhető RENDET megemlítette, mármint például a napkeltét és napnyugtát, amely ciklikusan ismétlődik nap mint nap.
A világ az emberben és az ember a világban gondolat eltűnődésre késztette, de lázadó korából a rosszalkodáshoz, a hámból való kirúgáshoz való kötődése, vonzódása még megmaradt. A Böjte Csaba atya „Jónak lenni jó” alapítványának ellensúlya nem született meg benne sem úgy, hogy rossznak lenni rossz, sem úgy, hogy rossznak lenni jó. Csak egy kicsit néha rosszalkodni van kedve, rongyos farmerban járni, munkát elszabotálni, etc. mert az felfrissíti a lelket.
Így a szeretetet egyértelmű rendezőelvnek mondta, hangsúlyozván, hogy a szónak nincs is ellenfogalma, az mindenek felett áll.
Mivel az embereknek általában problematikus, hogy mi a jó és mi a rossz, túlléptem én is ezen, nem boncolgattam a témát, nem bonyolítottam azzal, hogy olykor a rossznak milyen nagy szerepe lehet a jó megtalálásában. Inkább a MÉRTÉK felé irányítottam gondolatfűzésünket, amely szintén fontos rendezőelv, és a légzéssel analóg. A ki- és belégzés mérték szerint tartják fenn egymást, egyik a másik nélkül nem lehetséges. Utaltam Exupérire, aki, amikor a sivatagban lezuhant és csaknem szomjan halt a cimborájával, megtapasztalta a halál közeliség legszélső állapotát, mielőtt egy beduin odavetődött és megitatta őket. „A puszta légzés voltam, semmi több. De éltem!” – írta.
Ezt a gondolatot sem vittem tovább, hogy maga az egész teremtés is ilyenfajta „légzés” rendezőelve alapján hozta létre a megnyilvánulatlan, láthatatlan világból a megnyilvánult, láthatót, amelyek sajátságos egymásrautaltságban görgetik tovább a földi életünket, analógiában a tudattalan és tudatos lélekműködésünkkel. Egyáltalán, az evilágra és túlvilágra, az ismeretlen dimenziókra sem tereltem a szót, amelyekbe az átjutás, az átemelkedés igen szigorú szabályozottság révén, vagyis rendezőelvekhez igazodóan történhet. Megelégedtem azzal, ahogyan az én hangulatomat megtermékenyítette ez a szó. Örültem, hajdanvolt ateista ismerősöm kezdeti felismeréseinek, remélvén, hogy benne is tovább fog munkálkodni ez a kezdet.
Nyilván ő maga is sokat küzd hamis érzéseivel, egoista indítékaival, kissé halogatott felnövekedésével, a mindenfajta félelmeivel és belső bizonytalanságaival.
A modern ember számára már nem nyújt teljes biztonságot a mennyei magasságokban trónoló istenkép, akihez mindenféle segítségért folyamodhatunk imáinkban, és ha azok nem találnak meghallgatásra, akkor perbe szállunk az Úrral.
Az individualitás korában az emberek jobban hajlanak belső indítékaikban, talentumukban, lelkiismeretükben, morális érzékükben felfedezni az isteni rendezőelvet, mint a vallásos liturgiákban. Annak kockázatával is, hogy ez a magános út sokféle elágazásra, mellékútra terelheti.
De azt is tudnunk kell, hogy a JÓ az mindig egyféle, lényegében magától értetődő, megkérdőjelezhetetlen. Vagyis tényleges rendezőelv az Isten, a szeretet, a jóság, a mérték, az értékhierarchia mellett.

A JÓGA

Bár fővárosunkban szinte minden utcában találunk jóga stúdiót, és az indiai „mestereknek” is virágzó iparága, kereskedelmi vállalkozása lett jóga exportálása, nem állíthatjuk, hogy teljes mélységében értjük magát a szót, annak jelentését.
A régi görög mondást, hogy ép testben ép lélek a pszichoszomatika 180 fokkal megfordítja, bár kérdéses, végiggondolható-e az „ép lélek” mikéntje. A holisztikus szemlélet mindemellett inkább a láthatatlan rész számbavételére irányul.
A jógának ma már számtalan irányzatát kidolgozták és művelik – olyan túlkapásokat is beleértve, mint a hahota jóga – de ehelyütt hármat vegyünk górcső alá:

• a rádzsa,
• a bhakti,
• a hatha jógát.

Ez a három irányzat lényegében a szellem, lélek, test hármasságát tartalmazza:

• a rádzsa jóga a gnózis, vagyis átismerés, beleértés, felismerés, ráébredés, megértés aktusa,
• a bhakti a szeretet jógája, az érzések megfinomításán túli vezéreltség, a szívcsakra rezgéskörébe való emelkedés révén,
• a hatha jóga pedig a Nap és Hold, vagyis a jin és jang egységének jógája, a testi szféra ászanákkal való egyensúlyban tartása, ebből alakul ki a karma-jóga, vagyis a tettek következménye, az anyagi világ ok-okozatisága, a létforgatag látható világa.

Ami a legfontosabb a jógában, hogy egyszerre fejezi ki a rész é egész kapcsolatát, az egységet és annak sokfelé való ágazását. Érdemes belegondolni a magyar „iga” fogalom szóbokorra, erre fordítják általában a szóz:

De tartalmazza az elmélet és gyakorlat egységét is, mert bár a jóga létfilozófia, lényege a

• gyakorlás,
• a helyes magatartás,
• az égi rendhez való igazodás.

Mindez lényegében olyan „sorsteremtés”, amely kiszabadít a létforgatag mókuskerekéből, a meddő ismétlődésekből.
És mindez egy négybetűs szóban.

SZINESZTÉZIA

Valamiféle együttes észlelést, érzékelést, érzést jelöl. A három történés némileg elkülöníthető egymástól:

• az észlelésnek, mint felismerésnek, már vannak megfigyelési és emlékezési összetevői,
• az érzékelés a pillanat történése, az éppen „megérintettség”,
• az érzés pedig az ú.n. limbikus agyunk felségterülete.

Ez utóbbi kettő az „ÉR” szóból képződik, amely igei és névszói jelentésű.
A régebbi öt érzékük:

• látás          szem
• hallás        fül
• tapintás     bőr
• ízlelés       nyelv
• szaglás      orr

az idők folyamán jelentősen bővült az:

• egyensúly, a hő, az idő, a tér, a beszéd, az én, a mozgás, a testhelyzet érzékelésével,

és ne feledkezzünk meg a VALÓSÁGÉRZÉKELÉSRŐL sem. Ez utóbbi az öntudathoz, a gondolkodáshoz és a beszédhez kötött.
Külső és belső ingerek jelenlétéről kell beszélnünk az érzékelések kapcsán.
Látható, hogy, az érzékelések száma folyton bővül, gyarapszik, de nem beszélhetünk elszigetelődésről, sőt, inkább keveredésről. Mivel maguk az ingerek sem elszigetelten érkeznek hozzánk. Egy arc megpillantása, egy hang vétele, vagy egy íz etc. nagyon is összbenyomást alakít ki bennünk: egyszerre észleljük, érzékeljük és érzelmileg is rezonálunk rá. Egy erőltetett jókedvet, megmerevedett nevetést, indiszkréciót sértő tolakodást, vagy fölösleges visszafogottságot azonnal felfogunk.
A technika századában hazugságvizsgáló szerkezeteket is alkalmaznak az igazságszolgáltatásban. Többdimenziós szemüvegekkel ú.n. virtuális világgal próbálják becsapni az agyunkat. Budapesten is van ilyen terem a Kálvin téren.
E sorok írója számára mindennél fontosabb a természetes egyszerűség, és teljesen fölösleges „virtuális” valósággal operálni, amikor a VALÓSÁG = EGY.
Viszont érzékletes hömpölygésben árad ránk, miként a költők ezt a megérzéseikben, hangulataikban szavakba, képekbe öntik. Ezeknek a szavaknak pedig íze, színe, ritmusos áradása van. Mindez ihletből, mesterséges és fölösleges igyekezetek nélkül, a látszatok, a látványok és divatok világában.
Ami éppen jó, az nem több és nem kevesebb a kelleténél.

VÉLEMÉNYBUBORÉKOK

A csodálatos magyar nyelv szóbokrai kapcsán a szavak igen tág jelentésbeli holdudvarát vehetjük górcső alá. Így van ez a „VÉL” = vall szavunkkal is, amely a sejt, gyanít, hisz, feltételez tartalomtól a véletlen, a vaksors, váratlanságát kifejező íven tág mondandót rejt magában.
Persze ez is megosztja az embereket, hogy vannak-e véletlenek, vagy nincsenek. Akik a létezésben hisznek, azok bekalkulálnak valamiféle magasabb nézőpontot, felsőbb törvényszerűséget, amely például a szinkronicitás jelenségét irányítja. Akik a tagadók táborába tartoznak, azok vélekedése inkább a csoda témakörébe sorolja a nem várt eseményeket.
Egy újságírói szlogen szerint „A hír szent, a vélemény szabad” . Nehéz együtt élni az efféle diktátumokkal, amelyek a hírhisztéria, a rémhír, a hangulatkeltés teljes negligálásával mintegy „szentté” avatják a sokszor inkább hírhedtségnek mondható dolgokat ahelyett, hogy inkább a tények, a valóság igazság tartalmára helyeznék a hangsúlyt, terelnék a figyelmet. Ami pedig a vélemény „szabadságát” illeti, a szlogen megfogalmazója nyilván nem gondolt abba bele, milyen sok belső mérlegelés szükséges ahhoz, hogy az ember meglátása ne legyen félrevivő, primitív, nyers, kiforratlan, körvonalazatlan, egyszóval:

• véleménybuborék.

Amikor az egypárti diktatúrából átestünk a ló másik oldalára, a többpárti anarchia vélekedés orgiájába, újfent elveszett a bábák között a csecsemő. Az, hogy mindenki hallatni akarta a hangját, nem hogy nem az igazi, klasszikus szólásszabadságot hívta életre, de egyenesen a szabadosság libagágogása lett.
Ehhez csatlakozott a média az értelmezések értelmezéseinek az értelmezéseivel, a különféle vélekedésekről való vélekedéseivel.
Az sem ritka, hogy olykor a riporterek valóságos jóslatokat várnak és kérnek a „szakértő” interjú alanyoktól a választási eredmények, a gazdasági mutatók, külpolitikai fordulatok, etc. vonatkozásában
Ezek a sajtóüzengetések, személyeskedő, kakaskodó, gyűlölködő, cinikus hangvételű ítéletek igen megmérgezik a közhangulatot, befeketítik a közbeszédet, feszültség teljessé teszi a BESZÉDTERET. Mert vannak:

• a véleményformálók,
• a véleménydiktátorok,
• a tabu témák,
• a makacs tények,
• a szemérmetlen manipulációs törekvések.

Ezek a véleménybuborékok, ha előbb, vagy utóbb el is pukkannak, sok felesleges és félrevezető futamaikkal a világórületet erősítik. Elporlasztják az emberekben azt az igazi törekvést és szándékot, hogy igaz, kiforrott, megformált álláspontjuk legyen, a véleménybuborékok részigazságai helyett.

ELŐÍTÉLET

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt. 7.) bibliai intelem a mai anyagias és egóvezérelt világunkban is nagyon aktuális. Utal arra a nyilvánvaló dinamikára, hogy vajon kinek van JOGCÍME arra, hogy egy tettet, vagy helyzetet valóban tisztán lásson és igaz módon mérlegeljen. Ez a judícium különösen fontos a mai világban, ahol a JOG SZENTSÉGE helyett a jogrelativizmus zsákutcájában tévelyeg a történelem, következésképpen igen nagy zavarodottság uralkodik:

• a jó és a rossz,
• az igaz és a hamis,
• a gondolat-, érzelem- és akaratvezéreltség útvesztőiben,
• és magában az értékrendben

Ebben a zavarodottságban hamarabb születik egy „elítélés”, mint a dolgok valódi igazságának türelmes mérlegelése és bölcs felismerése. Azt se feledjük, hogy más a vélekedés, az értelmezés, mint a VALÓSÁG meglátása, felfogása, amely az igazság érzékelésével, az intuícióval, inspirációval, egyszóval a magasabb képességeink latba vetésével lehetséges. Et pedig felülmúlja az egyszerű ok – okozati okoskodást.
Visszatérve a bibliai idézetre, jobb, ha elkészülünk arra, hogy amennyiben gőgösen pálcát törünk valaki felett, hasonló elbánásban részesülhetünk. Jobb, ha megfogadjuk az aranyszabályt:

• Ne ítélj, itt élj!

Mert viszonyulhatunk jóindulatú, segítő, biztató erőkkel is mások törekvései felé, de lehet hozzáállásunk negatív is, ehhez tartozik az előítélet:

• a helytelen általánosítás, mégha vannak is negatív tapasztalataink az érintett témában,
• esetenként az indulattól való elsodródás tesz elhamarkodottá bennünket,
• vagy a mindenáron való reagálni akarás, amely a jól értesültséget akarja sugározni.

Mindez ahelyett, hogy a józan belátástól hagynánk magunkat vezéreltetni. Ennek a „józan” belátásnak a türelem is feltétele. Időt kell hagynunk a belső mérlegelésre. Egy azonnali ítélkezés jobbára elzár bennünket a nyitottságtól, amely nélkül a mérlegelés is lehetetlenné válik. Főleg, ha ez a beszédkényszer feltűnési viszketegséggel is társul. Ennek sok kockázata van, felsülhetünk véleményünkkel.
A józanság további feltétele a mérték és a normalitás:

• a mai kificamodott közgondolkodásban, ahol túl sokan akarják hangjukat hallatni, könnyen negligálódik a mérték,
• a határtalanság utópiája, a választóvonalak tagadása pedig elmossa a normalitás és abnormalitás törésvonalát.

A józanságnak a BÖLCSESSÉGHEZ van köze, ez pedig a spirituális távlat vételét jelenti, a túlemelkedést a fizikai anyagba való beleragadtságon, a részletekben való megfeneklettségen. Mindezek a holisztikus TELJESSÉGLÁTÁS diametrikus ellentétei.
Az egocentrizmus is előítélethez vezet, amely csak egyetlen, a saját nézőpontját favorizálja. Ha ez társul valamiféle traumával, sérelemmel, és ez regresszívvé teszi az érintettet, az előítéletébe minden bizonnyal beleviszi egyéni élményét, és minden probléma kiindulópontjává teszi azt.

ELVÁRÁS

Az elvárás az előítélet ikertestvére:

• természetesen lehet jogos, ám, hogy kitől várja el az ember, az komoly befolyásoló tényező, amelyben az önismereti vakfolt kellemetlen végkimeneteleket hozhat magával.

A magyar nyelvben az igekötőknek jelentős módosító szerepük van:

• El- várni, MEG- várni, KI- várni, VISSZA- várni, más és más hangulati elemet rejt magában.

Mindegyik a jövőben bekövetkezendő eseményről szól, de az elvárásba beleépül az a bizonytalansági faktor, hogy nincs garantálva a holtbizonyos megvalósulás. Míg a többinél utalás van arra, hogy egyszer már megtörtént, most csak ismétlődik. Sőt, ha szóvá is tesszük, hogy elvárunk valamit, abban enyhe fenyegetés is megbúvik, ami persze a partnert ép úgy sarkallhatja a megbízhatóság, mint az „azért sem!” irányába.
Mindez az árnyékszemélyiségünkben kavargó bő kínálatból fakad, amelyek el- eltűnnek, vagy éppen felszínre törnek a kiszámíthatatlanság erejével. Hazugságra, lopásra késztetnek, vagy a bosszú és káröröm felé terelhetnek bennünket. Furcsa élmény ötvenes éveinkben ráébrednünk arra, hogy irigyek, sértődöttek, csalódottak vagyunk, mint egy óvodás kisgyerek, és annyira naivak, hogy tantörténetet lehetne írni a történetünkből.
Vegyük például az ESKÜSZEGŐKET:

• katonáknak, politikusoknak, orvosoknak, etc. esküt kell tenniük hivatásuk kezdetén, mintegy felesküsznek a korrekt, erkölcsös magatartásra, a becsületre. Túl a házassági eskü megszegésén idézzünk egy kis hazánkban nemrégiben megtörtént komédiát, amikor egy honatya nem volt hajlandó esküt tenni az Alkotmányra. Később meggondolta magát, egyénileg mégis letette, hogy a mentelmi joga ne vesszen el.

Azért minden szabadosság mellett, amely a mai közéletet jellemzi, a párok nagy része elvárja a hűséget a másiktól, kimondva, vagy kimondatlanul. Eme elvárás ellenére „mindenki másképp csinálja” a gyakorlatban.
Az is jogos elvárás, hogy ittasan senki ne üljön volán mellé, és a megengedettnél ne hajtson gyorsabban, mégis rengeteg baleset és halál történik ennek kapcsán.
Elvárjuk, hogy a szülők felneveljék gyerekeiket, de az inkubátor a szülészetek előtt más megoldást kínál a felelőtlen anyukáknak. (Persze jobb, mintha szemétbe dobja csecsemőjét.)
Az állam megszervezi az iskolákat, hogy senki ne maradjon analfabéta. mégis rengeteg az iskolakerülő, aki képzetlen marad.
A régebbi időkben elvárás nélkül is tisztelte a nagytöbbség a szüleit, az őseit, az időseket, a nemzeti hagyományt, és a hazaszeretet is a természetes érzések közé tartozott, ma ezek sokak lelkében fehér foltot képeznek.
Sokat fordíthat a dolgok elfajulásán, ha mindenekelőtt az önmagunkkal szemben támasztunk elvárásokat, mint például:

• a becsületes munkából való megélés az ügyeskedések helyett,
• nem teszünk másokkal olyat, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek,
• az igazmondást műveljük,
• a bölcsesség örömében akarunk gyarapodni.

Hiszen már a jó öreg Szókratész is megmondta, minden emberben megvan eleve az erkölcsi jó, amely minden tudásnál többet ér, csak azt napvilágra kell segíteni. Attól kezdve minden bölcsesség önmagát fogja éltetni.

A KORONA

A K és R mássalhangzók közé illeszthető magánhangzók sok szót alkothatnak:

kar, kár, kér, kerek, kor, kör, király, korona, korong, etc.

Ha a KORONÁT, mint uralkodói jelvényt a maga teljességében akarjuk áttekinteni, a fent idézett szavakból a KÖRT, mint a teljességet, tökéletességet, az égi szférával kapcsolatot teremtő alakot kell szemügyre vennünk, és a KIRÁLYT, aki az égi hatalom reprezentánsa.
Maga a kör az idő körforgását, a lét folytonosságát is jelenti. Szoláris eredete az ég és a föld közötti közvetítésre utal. Ez a régi időkben, amikor az istenkirályság elfogadott volt, magától értetődő természetességgel élt a lelkekben. Egyiptomban például a fáraó kettős koronája – a piros és a fehér színekben – az Alsó- és a Felső Birodalom egységére utalt. A korona formája szerint lehet nyitott, abroncs, vagy zárt.
Viselője a szó szoros értelmében a kimagaslást, a fensőbbséget jelenti, amelyben a fejére helyezett korona is segíti fizikai értelemben.
A királyi koronák aranyból készülnek, drágakő- és gyöngyberakásokkal, emlékeztetve a régi napkirályok dicsfényére, az égi rendre, a maradandó értékre.
A korona eszméjéhez szervesen fűződik:

• az égi eredetű uralom és uralkodó,
• magas fokú államszervezési rendszer,
• a világmindenség jelképének hordozása.

A Korona Boreális csillagkép, Ariadné aranykorona jegyajándék Dionüszosztól, aki az égbe emelte őt, miután Theseus Naxos szigetén hűtlenül elhagyta, noha a labirintusból Ariadné fonala vezette őt ki. Ily módon az Úr kegyének is a hordozója a korona a hatalom mellett.
Mint ilyen, viszont az Élet és az Igazság koronája is.
A szentek és mártírok fejét övező fénykoszorú a megdicsőülés jele.
A magyar Szent Korona az isteni eredetű hatalom szimbóluma. Az Országház kupolatermében őrzik.

Bizonyos értelemben a koszorú fogalomköre közel áll a koronához. Flórának, a rómaiak virág istennőjének diadémja virágokból készült. A költők babérkoszorúja a halhatatlanságra utal. A menyasszonyi koszorú a felavatottságot, a megszentelődést jelképezi. Apuleios Aranyszamár című könyvében rózsakoszorú változtatta át a szamáralakban bolyongó hőst emberré. A halállal is összefügg: a sírokra koszorút szokás helyezni.
Mindezek kör alakú füzérek, kapcsolósnak a K és R hangok hangzás- és jelentés horizontjára.

A TURUL – MITOSZ

Az idők fájának is van gyökérzete a földben, a múltban, a láthatatlanban való léte. Ezek a mítoszok, a mesék, a legendák, a mondák, regék, álmok, a csodák világa. Ezekből hajt ki a fa koronája a történetek elágazásaival.
A magyarok eredete a Turul – mítoszban van, Emese álmában, mert Álmos ivadékai adták az Árpádházi királyokat. Ez a mi népünk őstudása:

• a gyökerünk,
• a múltunk,
• a tájékozódásunk, irányultságunk,
• értékrendünk,

amely nélkül elvesznénk, és amely tőlünk elvehetetlen.
Az eredet – mítosz időszámításunk előtti időkből való, az írásbeliséget is megelőzi,

• szájról –szájra,
• népi hímzésekben öltésről – öltésre terjed,
• ábrázolásaiban pedig a fafaragók inspirációjához hasonló indíték jellemzi.

Mitikus madarunk talán a kerecsensólyomhoz hasonlítható leginkább, vagy a saskeselyűhöz. JELHORDOZÓ:

• Emese álmában való megtermékenyülése az isteni szándékot tartalmazza,
• a szent akaratot,
• a fogantatás szentségét,
• ÁLMOS KÜLDETÉSÉT.

Hasonló Ozirisz fiának, Hórusznak apja szemsugarától való fogantatása, vagy Szűz Mária Szentlélektől való megtermékenyülése.
A kiterjesztett szárnyú madár az égi áldást és védelmet fejezi ki.

Az Árpádházi királyok és fejedelmek hatalmának isteni eredetére utal.
Attila címerállata a koronás turul volt, a győzelmes haderőt jelképezvén, analógiában a római birodalmi sassal, Jupiter madarával. Ez a hun királyban újraéledő hatalom jelképe.
A honfoglalás 895-ben Álmos fiához, Árpádhoz fűződik.
Álmos, közvetlenül a honfoglalás előtt rituális királygyilkosság áldozata lett, az archaikus szokásnak megfelelően, amely hit szerint a feláldozott szelleme ott marad az utódok között, erősítve őket.

A NYUGVÓPONT

A nyugalom és a csend ereje éppen úgy átárad az emberre, mit a kapkodásé, rohanásé, ricsajé. Csakhogy az előbbi áldásosan harmonizál, míg az utóbbi felzaklat, felizgat, nyugtalanít.
Azt is tudjuk, hogy a nagy ellentétek középpontjában, ahol azok találkoznak, nyugalom van:

• a mozdulatlan mozgatóban.

Bár az élet a pillanatban, a jelenben zajlik, nehéz megélni az ÖRÖK JELENT, helyette vagy a múltban, vagy a képzeti jövőben vagyunk:

• kapkodva eszünk a félórai ebédidőnkben, mert már azon jár az eszünk, mi mindent kell még délután megtennünk,
• nem élvezzük a sétát a pályaudvarra, mert attól félünk, hogy lemaradunk a vonatról,
• nem is beszélve a vizsgák szabott idejéről, amely rengeteg szorongás és félelem forrása.

Percig sem gondolunk arra, hogy stressz mentes életet, és kiegyensúlyozott nyugalmat is megélhetnénk. Azzal is foglalkoznunk kell, miként lehet a nyugvópontot a legnagyobb ricsaj, zajlás, zűrzavar ellenére ás közepette megteremteni, elérni?
Azt a nyugvópontot, amelyben:

• a végtelenség és betöltöttség együttes jelenléte adja az örömet, mint a kisgyermeknek a játék (na persze csak ha egyáltalán tud játszani),
• amikor az időből is kiesünk,
• vagy éppen teljességében megéljük. Ki tudja?

A zen mesterek erről úgy szoktak beszélni:

• Amikor alszom, alszom, amikor eszem, eszem.

Ezt a bölcsességet adják át nagyravágyó tanítványaiknak.
Gyakran figyelem, kit mennyire tölt be az, amit éppen csinál:

• a csavargót az, hogy csavarog,
• az anyát az, hogy babakocsiban tolja a kicsinyét,
• a színészt az, amit éppen alakít,
• a pénztárost az, hogy mennyi pénzt kell visszaadnia,
• a festőt a szín, amelyet éppen használ,
• az írót a gondolatok szavakba, mondatokba terelése,
• etc.

Ma nagy divat a meditálás, bár nekem nagy kételyeim vannak afelől, hogy ennyi ember lenne képes a kiüresedésre, a cikázó gondolatok és tennivalók leállítására, a nyomasztó gondok és emlékek elhallgattatására, amely a meditáció előfeltétele, hogy a Mindenségben, a Végtelenségben lebeghessen.
Weöres Sándor egy ízben így fogalmazott:

• Nekem a versírás a jógám.

Úgy éreztem, ebben jobban benne van az, hogy amit meg kell tennünk, amire születtünk, feladataink megoldása, az az igazi nyugvópont:

• amely nem eltölti, hanem MEGTÖLTI életünket,
• amely olyan mondatba fogalmazza meg életünket, amelynek a végére pontot tehetünk,
• vagyis igazi befejezés, letárulás.

Egy szerelmi csalódást követően, vagy bármilyen önbecsülésünket érintő sérelem esetén csak az alkímiai munka, a lelki energia átalakítása folytán lehetséges a nyugvópontot elérni, amikor az energia nem feszül, nem háborog többé. A félbemaradt dolgok elvarratlan szálai újabb és újabb hiányokat, befejezetlenségeket hoznak létre, alakítanak ki. Mintázata van ezeknek a tetteknek is, amelyek ismétlődésekre adnak lehetőséget.
A nyugvópont a közép.
A MÉRTÉK, amelyen a végletek libikókáznak.
Az ember „közepe” valamiképpen a szíve:

• ahonnan a légzés üteme, ritmusa, igen szabott határok között irányítja kilengéseinket.

REZONANCIA

Minden gondolkodás alfája és ómegája, hogy az ember, mint mikrokozmosz, miként illeszkedik lelkével és tudatával az egész világmindenségbe. Elnagyoltan, vagy nagyonis lényegre törően azt mondhatjuk, a rezonancia a világegyetem működésének egyik legfontosabb alapelve, a hullámhosszok és frekvenciák törvényszerűségeivel. Ami kívül esik hullámhosszunkon, vagy frekvencia tartományunkon, azt nem tudjuk venni. Így van ez a rádióadóknál, vagy a színvakoknál a színek vételénél. Ám, hogy az energiák  - amelyeknek a cseréje a rezonanciában is zajlik – mitől egylényegűek, azt már nehezebb átlátni.
SZINKRONICITÁSNÁÉ például van valamiféle egylényegűség, melynek folytán együttesen történnek olyan események, amelyek között ok-okozatiság nem lelhető fel. Ennek kapcsán szoktuk elindítani a vitát, hogy véletlenek vannak-e, vagy nincsenek.
A hangszerek húrhosszáról és frekvenciájáról egyértelmúbben lehet beszélni, mint az emberi kapcsolatok indulati, hangulati, vagy szeretet rezgéseiről. Ha egy hangvillát megütünk egy zongora mellett, a megfelelő hang a billentyű érintése nélkül is meg fog szólalni. Ám az emberi viselkedésekben sajátos kétélűségeket tapasztalhatunk a hatások tekintetében:

• ugyanaz a megszólalás kiválthat ellenállást, szembeszegülést,
• vagy egymást erősítő rezonanciát.

Egyszóval sokkal több súrlódást, torzsalkodást, diszharmóniát tapasztalhatunk az emberi kapcsolatokban, mint megértést. Az energia vámpírozásának igazi nagymesterei bomlasztják kapcsolatainkat:

• projekció és provokáció minden mennyiségben,
• noha az is köztudott, hogy amit elutasítunk, az bennünk is megtalálható valamilyen formában és mértékben,
• és hogy aki hibáztat, magyarázkodik, mentegetőzik, az messze van a valóságtól.

Érdekes példa a rezonanciára a Bibliából ismert jerikói kőfal leomlása hanghatásra.
A mantrák és a közös éneklések is rezonanciába hozzák lelki energiáinkat, komoly erősítő hatással, pozitív élménnyel.
Mindenkinek van kisugárzása, szellemi atmoszférája, amely vonzást, vagy taszítást vált ki. Mind a sikernek, mind a kudarcnak van aurája. Természetesen némileg kívül esik a tudatosságunk határán, azon, hogy mennyire vagyunk urai életkörülményeink alakításának, legyen az jó, vagy éppen akadály. De a SORSTÖRVÉNYT sem lehet kibogozni a rezonancia törvény mellőzésével.

Ne szabad tehát mindenhatónak képzelnünk magunkat, és kapni is csak annyit és olyan minőséget kaphatunk, amelynek a vételére van készenlétünk.
Ráadásul mindez „történik”, vagyis nem a görcsös akaratnak engedelmeskedik. Mindazonáltal érdemes a rezonanciát tanulmányozni.

A MÉREG

A mérgek természetrajza igen összetett. Mindenekelőtt azért, mert ki adagban gyógyító hatásúk, nagyobb dózisban viszont halálosak. De ezeken túlmenően kedélyvilágunk meghatározó elemei is:

• a harag, düh, gyűlölet, epésség, felháborodás valamiképpen mérgezett állapotokra utal,
• „méregfoga” nemcsak a kígyónak van, hanem a fullánkos embernek is,
• a „méregkeverők” pedig az áskálódó, viszályt szító, fondorkodó, ármánykodó, gonoszkodó emberek jellemzője,
• a folyton háborgó, pukkancs embereket pedig méregtarisznyának, méregzsáknak mondjuk.

Kirajzolódott hát a méreg fizikai és lelki hatása, és széles körben ismertek azok a növényi mérgek, amelyekkel az emberek a gyilkosságokat és öngyilkosságokat elkövetik. Ismeretesek a történelem nagy mérgezéses históriái:

• Szókratész bürökpohara,
• Rudolf Steiner és Mátyás király megmérgezése,
• Kleopátra kígyómarásos halála,
• vagy a háborús bűnösök ciánkapszulái.

Nem lehet elég óvatosnak lenni az ártó szándékú emberek vonatkozásában, akik kontrollvesztettségük folytán hihetetlen dolgokra képesek. Lássunk néhány példát:

• Nemrégiben gyümölcsterrorizmus híre járta be a sajtót, mert tűket rejtettek egy gyümölcsszállítmányba.
• Egy ausztrál kisfiú talált az utcán egy injekciós tűt, és viccből ezzel szurkálta társait, akiket kórházba kellett szállítani.
• De még elképesztőbb a hazánkban ez évben történt CSATTANÓ MASZLAG ügy, amellyel az őrölt köménymagot fertőzték meg, így azokat ki kellett vonni a forgalomból.

Más veszélyeket is tudunk idézni: Mányoki Attila szavad vízi úszó esetét, aki az Észak Írország és Skócia közötti csatornán úszta volna le a hosszú távú tengeri versenyét, de OROSZLÁN MEDÚZÁK támadták meg és életveszélyes állapotban mentették ki. Nem tudta leúszni a versenyét, mert olyan mérgezettséget szenvedett, hogy életmentésre szorult. A medúzák idegmérge folytán még testhőmérséklete is lehűlt 27 fokra. A történtekre természetesen nem emlékszik.

ÉV, ÍV, ÖV, ÓV.

Nem kell különösebb metafizikai attitűd ahhoz, hogy felfedezzük a címben felsorakoztatott négy, kétbetűs szó közötti analógiát:

védelmez, átível, felölel, befejez, összeköt, felövez dinamikák valamiképpen körkörösségben mozognak, azt alakították ki, ily módon érintik az évkört és a középpontot is.

Hiszen a PONT, mint a két legtökéletesebb idom és test, mármint a kör és a gömb középpontja magát az egész idomot, testet is magában foglalja, mintegy a középpontjuktól terjednek azok ki. Az évkör pedig a Napot idézi – aki persze maga a fényes istenség – a zodiákuson megtett éves útjával, a körkörös idő megjelenítésével. Ezek az ismétlődések a különféle emberi lelkekben különféle mélységekig hatolnak. Ugyanúgy fókuszálhatják a múlandóságot, mint az örök változást, az élet szentségét, vagy a szimpla élvezetvágyat, a teremtő hit nyomait a lélekben, vagy a felületes nihilizmust, cinizmust.
A technikai információrobbanás előtt a természettel való kapcsolatunk bontatlanabb volt. A kör megőrizte varázskör jellegét, amelybe beleállni, azt létrehozni egyszerűen jó, mint körtáncot járni. A mogyoróvesszőhöz is fűződik ilyen népi hagyomány, - amely egyébként is „varázsnövény” - hogy egy olyan mogyoróvesszőből kell készíteni egy karikát, amely egy évig nőtt, é a keresztútnál ebbe kell beállni. Mind a mogyoróvessző, mind a belőle kötött kör a szent évet jelképezi, képviseli, vagy testesíti meg, amely életünk elemzésénél a viszonyítási pont.
Az időszámításban Hold-hónapot és Nap-évet alkalmazunk, és bár a zodiákus 360 fokos, az év 365 napból áll. A hagyományokban arra is találunk utalást, hogy a táltosok botján, amellyel a varázskört rajzolják, 365 görcsnek kell lennie. A zodiákus pedig a 12-ősség jegyében tartalmaz többrétegű információt, analógiában a 12 levelű lótusszal ábrázolt szívcsakrával. Építészetben is találkozunk 365 szobából álló kastélyokkal, pl. ilyen a beregszászi.
Ha tehát az évről szólunk, a visszatérés gondolatát idézzük, az évről-évre való ismétlődést. Miként az avul szó is az „évülés” múlandóságát jelzi. Egységet és teljességet az örök körforgásban, amely a folytonos újrakezdést is lehetővé teszi.
De idézi a mindenkori cselekedeteink szakaszosságát is, amelyben elérjük a teljességet, a befejezettséget, a kikerekedést. Ezt a képességünket őriznünk kell, hogy majd a Halál Küszöbén átlépve, ott, az érzékszerveinken túli, láthatatlan világban is meglegyen ez a szent, holisztikus élményünk.
Az ókori görög színházak kör alakúak voltak, a színpad a kör közepén lent volt, a nézőtér körülölelte, lépcsőzetes sorokba elrendezetten. Látható az óriási szemléletváltozás a mai emelt, és csak szemből látható színpadok vonatkozásában. Ez komoly befolyásoló tényezőt is rejt magában a darab hatását tekintve, annak mondanivalójában és a katarzisban egyaránt. A körszínházban nagyobb lehetőség nyílt a lényeg kirajzolódására eme körbelátás és körbejárás kapcsán. Mivel a középpontban az EGYSÉG, vagyis az istenség jelenik meg, az ilyenféle varázskörökben mintegy megidézzük, előhívjuk az isteni, teremtő erőket.
Szólnunk kell az emberi beszéd isteni eredetéről is:

• ahogyan a tartópilléreket jelentő, jang természetű mássalhangzók jelentését a melléjük, vagy közéjük helyezett jin erőt hordozó magánhangzók meghatározzák.

Ezt idéztük a fentiekben a V mássalhangzó kapcsán:

HOMEOSZTÁZIS

Bár az élet adott, - hiszen éljük – de a folyamatainak megfigyelése, megérése sokkal kevésbé elérhető. Ha szervezetünk „egészségéről” szólunk, ott is könnyen félreléphetünk. Például az „ép testben ép lélek” mondást ma sem szokták megfordítani, hogy t. i. az ép lélek alakítja és tartja fenn az egészséget, a jó állapotot, tartja távol a betegséget. A jóléti társadalom is nyakig földbe döngölt, élvhajhászó, stressztől hajszolt kapzsi emberek nyugtalan, hajszólt élete, messze van a jótól, lelki-szellemi távlattól mentes eltompultság inkább.
A Cannon által leírt HOMEOSZTÁZIS a szervezetünk belső, élettani folyamatainak az összességét tartalmazza, amelyek a belső állapot állandóságát biztosítják, őrzik. A Cannon – syndróma egyfajta vészreakciót ír le, amely fokozott adrenalin kiáramlással jár, erős testi, vagy lelki behatás esetén.
Selye János stressz-kutatásai nyomán megerősödött a belső elválasztású mirigyek működésének összefüggés rendszer, de a gyakorlatban mutatkozó cukorbetegségek, pajzsmirigy rendellenességek, meddőségek etc. arra utalnak, hogy még mindig dominál a betegségek elkülönült, és az ember lelki-szellemi dimenzióiját nem igazán figyelembe vevő szemlélet a gyógyászatban.
A homeosztázist is lehet szűkebb és tágabb értelemben vizsgálni. Szűkebb értelemben a vegetatív és humorális szabályozást tartalmazza:

• a hipothalamusz által szabályozott zsigeri, szomatikus, endokrin válaszreakciókat, ezek mintázatát.

Viszont tágabb értelemben a mostani elracionalizálódott, technikai civilizációban a figyelem kezd az elfojtott érzelmek felé fordulni. A vallástalan, Istennel perbe szálló EGO cinikus mértékvesztése igen sok társadalmi torzulást okozott. A családok felbomlásával elveszett az a természetes közeg, amely a szeretetteljes, normális kapcsolatok táptalaja, és ezáltal az ÉRTÉKREND kialakulásának is bázisa. A modern ember identitáskrízisben, értékválságban éli életét, és markánsan társadalombomlasztó tényező lett. Mert a jóllakottságon és az anyagi biztonságon túl az emberségnek olyan specifikus érzelmek is a tartozékai, mint:

• az önbecsülés,
• az önmegvalósítás,
• a szociabilitás
• az etikai érzék,
• az igazság és valóság felfogása,
• etc.

Ezek túlmutatnak a homeosztázis fentebb taglalt szűkebb értelmezésén.
Az alvás bizonyos tudati homeosztázist biztosít:

• a tudatos és tudattalan lélekműködés dinamikus egyensúlyát a tudattalan képekben megjelenő szimbólumai alakítják ki,
• a szimbólumok az energia átalakításának eszközei, amely lényegében az életenergiával egyenlő.

Ha meggondoljuk, hogy a mai időkben az alvászavar mennyire általános, és hány ember él altatóval, nyugtatóval, kedélyjavító serkentőkkel, komolyan szembesülhetünk a normális, természetes élet hiányával. És akkor még nem is beszéltünk a több műszakban zajló munkákról, amelyek az életritmust kizökkentik.
A tágabb értelemben vizsgált homeosztázis valójában a VISELKEDÉST szabályozza, más szavakkal a magatartást:

• aktivitásunkat és tartózkodásunkat,
• részt vevéseinket és kívül maradásunkat,
• indulat-, akarat- és érzelem vezéreltségünket, vagy a bölcs belátásunkat,
• önzésünket és segítőkészségünket,
• mennyire jutottunk az önismeretben,
• mi a véleményünk a sorsról,
• milyen félelmeink vannak,
• mit gondolunk a születésünk előtti és a halálunk után életünkről,
• a hit és tudás antagonisztikus ellentétében hiszünk-e, vagy értjük az erény lényegét?
• etc.

Mármint azt, hogy az ERÉNY = a legfőbb TUDÁS.
Ez világossá teszi, hogy a bűnöző esetében például nem beszélhetünk lelki homeosztázisról, Persze nem feledhetjük, hogy minden vétek önmagában hordja a büntetését, a következményét. Ez pedig már a homeosztázis önmagát szabályozó jellegéből fakad.
Szellemi értelemben sem mondhatunk mást: aki nem hisz a „magasabb erőkben, az nihilizmusába fullad bele.

SZILUETT

Az árnyéknak ugyanakkora szerep jut érzékelésünkben, eszmélésünkben és az ábrázolásban, mint a fénynek. Vagyis mind a fizikai látásban, mind a megértés, felfogás folyamatában megtaláljuk a fény és árnyék kettősségét. Ilyen a tudás és tudatlanság, vagy a fényképnél a pozitív és negatív kép.

• A DAGERROTIPIA szó a fotózás kezdeti, 19. sz. első feléből származik, a másolhatatlan pozitív kép neve. A szó a német feltaláló nevéből alakult: Louis Daguerre nevéből, a görög „tüposz”= véset, mintázat, megjelölés szó hozzáadásával.

Itt is tetten érhető a kétféle energia működése, egymásra való hatása, egymást feltételezése, amely a világot látható és láthatatlan részre osztja.
A történetekből is kirajzolódik valamiféle vezérfonal, amelynek mentén szövődik, kulcsszó, amely címet ad, és amelyek segítik a mondanivaló körvonalazódását:

• figyeljünk fel mind a kör, mind a vonal szóra, mert összetételükben azt a KONTÚRT fejezik ki, amely a kör tökéletessége, és a vonal, mint a látható és láthatatlan világ elválasztója szerepel.

Az „élethű” megörökítés minden ábrázolásban örök vágy, csakúgy, mint az igazságnak megfelelő kimondás. Úgy tűnik, hogy ennek az élethű ábrázolásnak és az igazság kimondásának a titka valamiképpen a látható és a láthatatlan világ, vagyis a fény és az árnyék együtt járásában rejlik:

• a képzőművészek az ú.n. domborműben alakítanak olyan sziluetteket, amelyet, ha kivágnak, körülvágnak, sablonszerű lehetőséget nyernek a megrajzolásra.
• Emberi kapcsolatokban pedig kissé elvontan ugyan, de mégis érezhetően rajzolódik ki az az árnyékkép, amely sugárzó fénnyel, szeretettel, vagy éppen a sötét szándékok kemény kontúrjával övez bennünket. Mindenképpen markánsan.

Ez a belső fényünk és árnyékunk. A Naptól vetett árnyékunk is igen különböző lehet napszaktól függően:

• délben szinte egy velünk,
• ám napkelte, vagy napnyugta idején, attól függően, hogy merre vesszük az irányt, vagy előttünk halad, vagy követ bennünket, de átlépni soha nem tudjuk.

Az árnyékolás, mint képzőművészeti technika, a térbeliség ábrázolásához kell. Ú.N. sraffozással, vagy satírozással, vonalkázással veszik körbe az ábrázolt tárgyat, amely jobban kiemelkedik ezáltal a háttérből. Élethűbb lesz.
A legősibb árnyképek talán a barlangrajzok, amelyeknek az életszerűsége a mai embert is elkápráztatja.
A sziluettek fekete papírból való kivágása és mintegy sablonként való alkalmazása egyes források szerint a francia XV. Lajos király pénzügyminiszteréhez, Étienne de Silhuette-hez (1709-67) kötődik, mint ábrázolásmód. A francia silhouette szó árnyképet jelent. Futótűzként terjedt el a fekte papírból kivágott, vagy fekete színnel körberajzolt árnyképkészítés az egész világon.
A 19. sz. második felében feltalált és alkalmazott fotográfia kissé héttérbe szorította. Ám a fény és árnyék sokrétű látvány játékának egyéb változatai még napjainkban is komoly információkat nyújtanak a látható és láthatatlan világ kapcsolatában, viszonylatában.