Április:
„A kelet az kelet, a nyugat az nyugat”


A pszichológiában is minden kétélű.
A szavak is kétélű kardok. Esetenként amit kimondunk, az nem hatásosabb, mint amit nem mondunk ki, elhallgatunk, vagy lebegtetünk. Újév napján Janus arcának előre és hátranézése kapcsán pillanatra felötlik a mögöttünk lévő és ránk váró esztendő, majd sodródunk az időfolyammal, mit sem törődvén a távlatokkal.
Ötéves korunk táján az Ödipális élmény pillanatra kirajzolja nemi identitásunkat, hogy milyen felnőtt lesz belőlünk apánkhoz és anyánkhoz való hasonlóságunkban, majd éljük tovább gyermekségünket.
A lét és az élet is polarizáltságban van. A lét a Teremtő, az örökkön örökkévalóság, a Minden a Mindenben. Az élet a láthatóvá tétel, a mulandósággal ellensúlyozott, a felaprózott hangyányi életek morzsái, amelyek az időben,a folyamatban, a fejlődésben nyernek formát, az örökös változás történéseiben.
A létezés egyetemes, az élet személyes.
A létezés megelőzi a teremtést. A teremtés a létezés teljességét nem meríti ki.
Ha tehát a világról szólunk, többdimenziójú kettősséget idézünk, amelyben van előre és hátra térben és időben, itt és ott, ez és az, fent és lent, kint és bent, semmi és minden. Ezek a folyamatok lineárisan, körkörösen, vagy spirálmenetben zajlanak. A Kos ezekben a folyamatokban egy kezdet, kiindulópont, napkelte, a mundán aszcendens, a tavasz, az ifjúkor, égtájak közül a kelet.
 
„A kelet az kelet, a nyugat az nyugat”.

Íme egy angol mondás, amely fején találta a szeget.
Túl a felkelő Nap országán és a nyugati dekadencián, árnyaltabban és  körültekintőbben kell eljárnunk ebben a témában, ebben a vízszintes polarizáltságban. Bár ennek a vízszintességnek a hatóköre óriási, miként az láthatjuk az egyéni életek érzelmi és értelmi hasadtságában csakúgy, mint a világpolitikát hidegháborúba sodró és osztó szemléletben. A  szocializmus és kapitalizmus hidegháborúja – amelyet bízvást nevezhetünk idegháborúnak is - a  21. században szociálkapitalistává mosódott össze. Morálisan és mentálisan agymosott képviselői valóban nem látják a fától az erdőt. Az EU-ban az úgynevezett baloldali liberális demokrácia és a jobboldali nemzeti keresztény demokrácia törésvonalában, polarizáltságában ölt testet, anélkül, hogy bárki végiggondolná, mi a demokrácia? Ebben a vízszintességben nehéz rálátásra szert tenni, és látni, mi ütközik mivel, így a probléma nemcsak állandósul, de egyre markánsabb ’meddő terebélyé” duzzad, Weöres Sándor kifejezésével élve. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez a bal és jobb oldal csak szemben állni tud egymással. Pedig ha például a Nap pályáját nézzük, keleten kél, délben delel, nyugaton eltűnik a láthatáron. Majd az éjféli mélypont után újra feltűnik. Mivel a problémák azon a szinten, ahol létrejönnek, nem oldhatók meg, hasznos lenne a körforgást alkalmazni a megoldásukban.
Ha egy angol konstatálja, hogy a keleti csudabogarakat nem értheti meg, valóban rögzít egy állapotot, amely ahhoz hasonló, mint egy újszülött és aggastyán között feszülő különbözőség. Ők sem beszélnek egy nyelvet. Hasonlóképpen nem érti meg a szegényt a gazdag, a műveletlent a  művelt, az északit a déli, a férfi a nőt.
Semmire sem lehet jutni, ha a polarizáltságokat elszigetelt vízszintességben vizsgálnánk. Az csak növelné a bábeli nyelvzavart. Tágabb horizontok és újabb nézőpontok a függőlegességben adódhatnak. A függőlegesség hierarchiába rendezi az alacsonyabb és magasabb értékeket, így integrálja működő egységbe a különféle szinteket. Erre legjobb mintát és példát az emberi  test szervezettsége nyújt. Az agy szintjei például az agytörzs, a vitális központokkal, a limbikus agy az érzékelő központokkal és a kortex, az agykéreg, amely domináns és szubdomináns agy féltekénket harmonizálja. Ez által alszunk és ébren vagyunk, képesek vagyunk két kézzel evezni, lábainkkal váltakozva lépegetni, és fejlett formában a szívünkkel gondolkozni és gondolatainkkal érezni.
A kereszt, mint az ember jelképe is a vízszintes személyes életből a függőleges, egyetemes létezésbe való emelkedést jelképezi. A mulandó életből az örök létezésbe jutást.
Ez a dinamikus szemlélet fontos a polaritás dimenzióinak megértéséhez. Mert így láthatjuk, miképpen egyenlítik ki egymást és váltanak át egymásba. És megmenekülhetünk a végpontok kijegecesedett statikusságától, amelyek csőlátóvá tesznek bennünket.

Május:
Földi lét és égi mű

Mi választja szét és köti össze az eget a földdel, a bánatot az örömmel, a mulandóságot az örökléttel, a fényt a sötétséggel?
A görög mitológiában Démétér a földanya, az istenanya. Nevének „métér” része analógiában áll a mater = anya és a matéria = anyag szavakkal. Ő a termékenység, a gabonaföldek istennője, a tápláló anya, a halhatatlanságot adó istennő. A nevéhez fűződő eleuziszi misztériumok hosszú időn át kultivált vallási szertartások voltak. Zeusszal való frigyéből született Perszephoné lányuk. A földanya története leánya elvesztése és megtalálása körül forog. Perszephoné elrablásának története a következő:
A réten játszott társnőivel, amikor egy különösen gyönyörű virág jelent meg előtte. Utánanyúlt, hogy leszakítsa, amikor megnyílt a föld és Hadész fekete paripákkal vont kocsija bukkant elő és magával ragadta a  kislányt.
Démétér tengeren és szárazföldön, kezében fáklyával kereste elrabolt gyermekét, de sehol sem talált rá.
Végül Hekaté tanácsára Héliosztól kérdezte, nem látta-e az égi magasból, mi történhetett. Megtudta, hogy Zeusz helybenhagyásával került az alvilágba.
Bolyongásai alatt terméketlen lett a föld. Öregasszonynak öltözve járta a vidéket, senki sem ismerte őt fel. Így vetődött Eleuziszbe.
Közben Zeusz meg őt kezdte kerestetni, hogy megengesztelje, de sokáig nem talált rá. Amikor egy küldönc  felismerte, Démétér rendíthetetlenül tartotta magát ahhoz, hogy addig kihalt lesz .a természet, amíg a lányát vissza nem kapja, és addig az  Olimposzra sem tér vissza.
Zeusz Hermészt küldte az alvilágba, hogy az alvilágba, hogy az év egy részére engedje fel hitvesét. Hadész gránátalma magokat etetett , Perszephonéval, hogy visszatérjen.
Így az év egy részét, a telet a férjével, a másik részét anyjával tölti, tavaszt hozván, virágot és gyümölcsöt.
Fájdalmas bolyongásai alatt Eleuziszben Metaneira királyné újszülött kisfiának a nevelője volt. Ambróziával etette. Halhatatlanná akarta tenni. Ám egy este, amikor éppen tűz fölé tartotta, hogy a halandóságot kiégesse belőle, Metaneira váratlanul belépett. Pánikba esett a látottakon. Démétér ekkor felfedte kilétét és megparancsolta, hogy építsenek neki  templomot.
A terem megtelt fénnyel és illattal, az istennő égi ragyogásával.
Így alapította meg misztériumát, amely a személyes részvétel alapján maradt fenn sokáig, írásos dokumentum nélkül.
A misztériumok, mint beavatási szertartások, a megtisztulással és áldozattal függenek össze. A földi lét fájdalmának sorskohó voltára utalnak, amely megnemesítő. Mintegy a fájdalom tüze égeti ki a történetekből a lényeget, mint az ércből a nemesfémet.
Démétér és Perszephoné története gyönyörű foglalata a földi lét és égi mű kapcsolatának.
A fény „sorsát” az elemek átváltozásában és fénnyé való visszaalakulásában érthetjük meg.

Gondoljunk csak a gyémántra:
A föld mélyén, a sötét szénbányában, hatalmas nyomás alatt, hosszú időn át alakul ki a gyémánt.
De amikor megcsillan, valahogyan összehozza az eget a földdel, a fényt az anyaggal.

 

Június:
Tested bodhifa legyen

Tested bodhifa legyen,
csillámtükör az elméd,
tartsd mindig tisztán, fényesen,
hisz  por borítja el még.

Testünk nem is bodhifa,
nem is tükör az elme.
Hisz legbelül nincs semmi sem,
ami piszkos lehetne.

Első olvasatban a fenti szútra az egyszerű igenlés, tagadás ívén mozog. A neti/neti, sem ez, sem az ingalengésében. Szaladás a ló egyik, vagy másik oldalán, a lovon nyergelés helyett.
De ha nem állítjuk le az ingalengést, termékeny élményhez juthatunk  a kettősségek témájában. Kézenfekvő átgondolni az asztrológiai mandala polarizáltságait:

  • Én/Te
  • Evilág/túlvilág 
  • Mikrokörnyezet/makrokörnyezet
  • Múlt/jövő
  • Gyermekkor/társadalom
  • Karma/lélekóceán.

Ez az  alap polarizáltságú struktúra többféle tartalommal töltődhet fel. Például az Oroszlán jelhez rendelt gyermekkor tartalmazza a kreativitást, az eredendő talentumot, a szórakozást, az élvezeteket, a művészetek közül a festészetet, a színészetet, a nap aranyat és így tovább.
Jelenthet egy pszichoterápiás probléma inventárt. Hiszen ha valaki pszichoterápiára jelentkezik, magától értetődő, hogy változnia kell és ezt be is látja, csak azt nem tudja, hogyan és honnan induljon el. Ehhez kér segítséget, útmutatást. A sok sérelem, indulat, vádaskodás, tehetetlenség, félelem, bűntudat, kisebbségi érzés, keserűség, harag szövevényéből jól a zodiákus jeleihez rendelhető problémák is előjönnek. Íme az inventár

  • Egocentrizmus, amely hatalmi játszmákra készteti, sodorja,
  • Indulat, amely elvakítja, elzárja a magasabb nézőpontoktól,
  • Megrekedés a részletekben, az aranyifjúság korában, amely visszatartja attól, hogy felnőtté váljon,
  • Érzelmi ragaszkodás, amely elzárja attól, hogy az egész sors tudatát alakítsa ki szemléletében,
  • Csalóka szerelem, szétaprózott energia, amely nem jut kozmikus távlatokig, nem éli meg a szerelem misztériumát,
  • Megmentő szerep, amely nem megoldás a félelmeire.

Mert könnyű vádaskodni, hogy a partner nem szerei őt, de nehéz szembenézni saját szeretetlenségével.
Az indulatok átemelése az övön aluli szférából hosszú nevelés és önnevelés eredménye, semmiképpen nem egy hétvégi gyorstalpaló beavatás.
Az én-határok tágítása, mint kinőtt kígyóbőr levedlése sokszor idő előtti halállal jár. Ez azzal egyenlő, hogy nem emelkedett túl a problémáján.
Könnyebb út ragaszkodni, mástól energiát nyerni a függőségi kapcsolatokban, mint szárny próbálgatni saját erőinket sok kockázattal, nekirugaszkodással.
A szerelem rózsaszín ködének eloszlása után saját animuszunk és animánk egyensúlyát  célszerű megvizsgálnunk, ahelyett, hogy futnánk azután, ami már múlt.
A menekülések is mindig az önmagunk elől való meneküléseket jelentik, csakúgy, mint a mentési akcióink, amelyeknek elsődleges alanyai mi magunk vagyunk.

A megnyilvánult világban nincs:

- szellem, test és lélek nélkül,
- lélek, test és szellem nélkül,
- test, szellem és lélek nélkül.

Az anyag és antianyag világában, a tömeg és sugárzó energia történéseiben, a paradoxonok segítette eszmélésekben egy holografikus világkép rajzolódik ki, ez a valószínűségi hullámok valószínűségi kapcsolatrendszere, dinamikus energia mezője.
Ebben a testünk is a hét csakrához fűződő, hétrétegű aurával alkot holografikus energia mezőt. A világ, az ember, a valóság, a létezés, a személyes tudat koherenciájában.

Lehet a testünk bodhifa, mint a Magasztos fája, amely alatt a megvilágosodása bekövetkezett.
Ha üdvösségre jutunk, ama világról szavakkal szólni nem lehet.
Ezért mondják ”semminek”.

 

Július:
Érzések, ellenérzések

Való igaz, hogy az érzések poláris természetűek és a jin, jang erők felismerése meghatározó tényező lett mind az életfolyamatok  elemzésében, elképzelésében, leírásában, mind a betegség és gyógyítás, a viselkedés, a kommunikáció megértésében. Mégis nagyobb távlatban szándékozzunk az
érzések / ellenérzések témáját taglalni annál, hogy vannak pozitív és negatív érzések. Azt is revideálnunk kell, ezek miként váltanak át egymásba, vagy emelkednek más dimenzióba, és ez a párban létezésük miként van. Előljáróban annyit, hogy például a szeretet soha nem válthat át gyűlöletbe, minthogy annak nem ellenkezője. A szeretetnek nincs is ellenérzése, legfeljebb hiánya. A gyűlölet pedig inkább indulat, mint érzés, és öngyűlöletünk projekciója.
Az érzelmek polaricitása a Rák jel vízelemi jellegéből és az uralkodó Hold bolygó változékony természetéből jól követhető. A vízelemből jól kibogozható az elemek körforgása, hiszen a víz minden halmazállapotot fel tud venni. Az érzelmek köznapi leírásában gyakran szerepelnek vízzel kapcsolatos megfogalmazások: a búsulás árad, a harag elpárolog, a manipuláció befolyásol. A szangvinikus temperamentum a legfontosabb testnedvünkhöz, a vérhez kapcsolódik. A Rák szülöttek érzelmi élete igen nagy végletek között hányódik. Kedvességük, nagylelkűségük, megértésük pillanatok alatt átválthatnak nyers elutasításba, szúrós-harapós kedvbe, engesztelhetetlenségbe. Zsarnokságukat kitűnően tudják gyengédséggel álcázni. Látszólagos puhaságuk, engedékenységük mögött ösztönös hajlíthatatlanságuk munkál. Érzelmeiket ritkán képesek megtagadni, feláldozni pedig végképp nem. Kognitiven nem  képesek azokat felülmúlni,  a racionális kritikát nem képesek elviselni. Nehéz számukra az objektivitás. Ingerlékenységük a majomszeretet és nyílt ellenszenv között imbolyog. Mindehhez hatalmas teatralitás társulhat, nagy sírások, jelenetek, dühkitörések. Látszólag én-gyengék, akik megerősítésre, védelemre, megértő támogatásra szorulnak. Dependensek, ragaszkodóak, amely olyan fokú lehet, hogy az már hatalmi tényezőnek számít. Kiszolgáltatottnak tűnő gyengébb nem helyzetét kiválóan tudja önérvényesítésre fordítani. Befolyásoló hatásuk áldozatokat képes szerezni. Intuitíve beleképzelik  magukat a másik habitusába, helyzetébe, kiismerik gyengeségeiket, erősségeiket, ezen keresztül szivárognak be és áradnak szét a mások lelkébe, helyzetébe. Látszólagos szemérmességük mögött hatalmas hiúság munkál, híven tükrözvén a jel alapvető ambivalenciáját: kardinális és negatív jellegét. Az anyáskodás eme két tulajdonság ötvözete sok esetben, amikor gondoskodással valósággal kicsiholja a másikból a törődést, az anyagi javakat.
A Hold elsősorban a tudattalan lélekrészünket képviseli az  érzésekkel, vágyakkal, fogékonysággal, szenvedélyekkel. Ehhez fűződik a gazdag álomélet, a megérzések, mindenféle mediális képesség, amely az igazi önismerethez nélkülözhetetlen. Ám nem a víz lehúzó, örvénylő ereje által, hanem az oldás, finomítás, alakítás, szublimálás révén.
Mindezen folyamatoknak fontos pszichoszomatikai vetülete is van. Gondoljunk csak bele:

  • keserűségeink epekövekké sűrűsödnek  az idők folyamán,
  • a szív megkeményedik a rossz érzésektől,
  • gyomrunk felfordul a felháborító dolgoktól,
  • a sok szomorúság a tüdőt támadja meg,
  • a félelem a vesét károsítja,
  • a migraine orgazmus problémákról árulkodik,
  • a bőrkiütés fojtott agresszió következménye,
  • a rekedtség a bennünk rekedt mondanivalóról szól,
  • a bőrbajok kapcsolati disszonanciák.

Ezek persze csak nagyvonalakban érintik az ellenérzések testünket is károsító hatásait.
Minden szellemtudományi tanítás tartalmazza az etikus magatartás szabályait, akár a Buddha természetet, akár Krisztus tökéletes magatartását írja le. Hatalmas listák vannak már a pszichológiai irodalomban is a negatív vagy ellenérzésekről, amelyek a spirituális fejlődés abszolút gátjai.
Ilyen például a kétely, a kétségbeesés, a csüggedés, az  aggodalom, a bizonytalanság, a megbizonyosodás hiánya, a negatív elvárások. Igazi mérgek ezek, nagy belső ellenségek, amelyek aláaknázzák a hitünket önmagunkban, az életben, a sorsban. Az igazi tanítvány soha nem kételkedik a kegyelemben. A tudat nehezen képes legyőzni a kételyt, mert a tudattalan dédelgeti, erősítgeti, a türelmetlenséggel újból és újból szárnyra kelti. Az állandósult nyugtalanság pedig igen megbetegítő.
A normális viselkedés, az adekvát gondolkodás, a helyes önértékelés, a jó memória a szem fényében tükröződik. A gyengült én erő a hanghordozásban, hangerőben, hangszínben is megmutatkozik. A harag – ha nem párolog el  - kemény  védekező páncélja lesz a gyermekkori csalódásoknak, tehetetlenségeknek, kényszerű  engedelmességeknek, sértődöttségeknek, mint ezek fedő érzése. Ne feledkezzünk meg a visszaélésekről sem. A telefonos segély szolgálat munkatársai gyakran szembesülhetnek a magányos segélykérő indokolatlan követelődzéseivel, akik bezárkózva jajongnak, belátásra képtelenek, a „nekem jár!” attitűdből próbálnak szabadulni furcsa lelki nyomásaik alól, amelyben saját előidéző szerepüket nemigen keresik.
A pszichoterápeuták között is van  agresszív, támadó, ítélkező, provokáló, megalázó, aki gúnyolja, lehordja a hozzá fordulókat, nem hallgatja meg őket, nem hagyja kibeszélni bajaikat, felületes általánosságokat mond, alaptalan következtetéseket vonnak le, amelyek sokszor tévesek.
Ismerjük a fojtott / kirobbanó embereket, a türelmes rámenősöket. Gazdag a paletta.
De mindig van egy pszichológiai pillanat, amelyben eldől, hogy az érzések milyen irányt vesznek, a káosznak, vagy az igaz, veretes érzéseknek nyitnak utat.
A jó érzések a lélek gyöngyei, igazi lelki gyöngyhalászat azokat előhozni a mélyből.

Augusztus:
12 gondolat az egységről,
kettősségekről és a sokféleségekről

- A Möbius szalag egy egyszerű megtekeréssel téri végtelenséget alakít a szalag éléből, a végtelen nyolcast.

- A tibetiek és a maják mágikus csomói a végtelenség téri és idői dimenzióit csomózzák össze.

- Vajon a mikro- és makro világ törvényszerűségei mindenben fedik egymást?

- A természet mintázataiban egyaránt megfigyelhetőek a stabil, és szabad, vagy dinamikus határok alakulása. Például a víz megfagyásánál, amely lehet kívülről és belülről induló megszilárdulás. Ha kívülről indul, mint a jégkocka, vagy egy folyó, tó felszíne, akkor stabil és sima határok keletkeznek. De ha a kristályosodási folyamat belülről indul, mint egy magból, ilyen a jégvirág, a hópehely, akkor csipkézettség, elágazások és felhalmozódások alkotnak kontúrt.

- A rend és káosz, vagy szabályosság és rendezetlenség is csak együtt vizsgálható. „Az élet kiszívja a rendet a rendezetlenség tengeréből. Az élő szervezet bámulatos tulajdonsága, adománya, hogy képes a rendezetlenség áramlását magára koncentrálni.”
– fogalmaz E. Schrödiger, a kvantumelmélet atyja. –

- A szimmetria állandóságot, egyensúlyt, nyugalmat, statikus rendet fejez ki. Az aszimmetria izgalmas nyugtalanságot, mozgást, szabálytalanságot, véletlenszerűséget, még önkényességet is. Az egyik formai szigort, a másik játékosságot, szabadságot, egészen más hangulatot áraszt és vált ki.

- Az érzékszervek felfoghatóságán túli világ nagyon gazdag. Amit látunk, elhanyagolható a láthatatlanhoz képest. Ne zárjuk be magunkat érzékszerveink kalitkájába.

- Thomas Kuhn a paradigmaváltásról:
A felszaporodott problémák miatt minőségi váltás szükséges. Ám, hogy ez mi és hogyan, inkább titok. Leírhatatlan, ha intuitív dimenziónak mondjuk. Olyasmi, amit az orientalista kultúra tudattalannak nevez.

- Talán jobb, ha nem törekszünk egységes magyarázatra, amelybe minden beilleszthető, amely befejezett, kerek, egész. Hiszen olyan sok mindenről nem tudunk most még. Például a sugárzásokról. A természet sem „ befejezett”. Nehéz szavakkal leírni azokat a törtneteket, amelyek a természetben zajlanak. Hiszen azok is valamiféle láthatatlan, ezáltal inkább csak kispekulálható rendező elvnek a következményei.

- A helyzetek mindig átfordulhatnak önmaguk ellentétébe. Gondoljunk csak a diktátorok trónfosztásaira, kivégzésére. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy a rossz, a helytelen valójában nélkülözhetetlen.

- Korszellem, jelenkortudat, az idők jelei, korszerűség, ezeket mindig újra kell gondolnunk. A Vízöntő korszak az emberiség kollektív tudattalanjából sok archaikus, primitív, anakronisztikus ismeretet, töredékeket dob felszínre. Sok felfordulás, kifordulás, összeomlás kíséretében. Az eszmei földrengések, hurrikánok, vulkánkitörések korát éljük.

- Mindenki a mennyországba szeretne jutni, de nem akar meghalni.

 

Szeptember:
Probléma inventárium

Hogyan lehet

- A kapcsolatokban szuverénnek maradni?

- Felnőni úgy, hogy gyermekségünkből is őrződjék a bontatlan ártatlanság?

- Tapasztalatokra szert tenni anélkül, hogy előítéletek rabjaivá válnánk?

- Dönteni megbánás nélkül?

- Állhatatosnak lenni földhözragadtság nélkül?

- Kijutni a béka perspektívából?

- Mérlegelni a másik szempontot is ambivalens cibálódás mentesen?

- Önmagunkhoz hűnek maradni a folytonos megfelelni akarás helyett?

- Abbahagyni az önsajnálatot?

- Nem elvérezni a részletekben?

- Kiszabadulni a félelmek karmaiból?

- Kezelni a saját és mások indulatát?

Még folytathatnánk a problémák gyűjtögetését, köthetnénk különféle csokrokba, de ezek mindegyike jobbára a hamis elvárások és teljesületlen vágyak mókuskerekében pörget bennünket egészen a „szét dőlésünkig”.
A válaszokat az egyenrangú kapcsolódásokra az alábbi három kör jól kifejezi:


        

Amikor életünkben minden összeomlik, akkor a megújulást tovább halogatni már nem lehet. A „hogyan?”, az a következő kérdés.
Az a fiatalember, akinek 40 éves korában a válási földrengést követően minden összeomlott az életében, úgy tűnt, mindent egy lapra tett fel: a házasságára. Született is két gyermekük az együtt töltött tíz évben, amikor a felesége „szerelmes” lett, és elkezdte bántó, megalázó kettős életét, mintegy talonban tartva mindkét férfit. Az első fellángolás idején a szerető azt játszotta, majd eldöntik ők, mármint a házaspár az ügyet, és adott esetben ő mellszélességgel felzárkózik a nősülés mellett. Amikor kezdett vészesre fordulni a helyzet, és a gyerekek nevelési problémái jobban körvonalazódtak, már kihátrált volna, de addigra a férj beadta a válókeresetet.
Ezt követően a probléma a férj óriási lelkiismeret furdalása volt, amit maga sem értett, hiszen elég egyértelmű „lecserélése” volt kilátásban az első perctől kezdve. De nem akart bűnbakot csinálni a hűtlen feleségéből, és sokáig úgy érezte, meg tudna neki bocsátani, ha nem lennének a csábítgatások, hazudozások, amelyek lehetetlenné tették az eligazodást, a bizalmat pedig végképp aláaknázták.
Amikor gyűjtögetni kezdtük a megoldandó problémákat, az annyi volt, hogy hamar egy asztrológiai inventáriumot töltött meg. Azzal együtt, hogy tudjuk, minden problémának van egy mélység- és szélességbeli kiterjedése, elágazása, azt is látnunk kell, hogy valahol a problémák egyetlen pontból kezdődnek. Az asztrológiai házrendszer a jelek szimbólumához és uralkodó bolygóihoz igazodóan jól fel tudja térképezni a probléma területeket. Fontos azonban szem előtt tartanunk, hogy a félmegoldások az életben rengeteg új problémával tetézik az addig egyszerűbb ügyeket, meddő terebéllyé burjánzanak. Hasonlatosan a parttalan vitákhoz, ahol sokszor még a moderátor is elsodródik, és nem sikerül a főcsapáson tartania a kérdést a folytonos részletekbe való belekapkodással.

Íme a probléma inventárium:


 

Október:
Normalitás / abnormalitás

Az ambivalencia nem jó kiindulópont a konfrontálódó dolgok megértéséhez, és nem is igazi nyitottság. Az ambivalencia csiki – csuki, kibújás az igazi szembesülés elől és alól,

„egyszer így, egyszer úgy, hogy igazat sose tudj”

viselkedés, mint azt a Weöres versben olvashatjuk. Az ambivalens ember egyszerre akar igent és nemet, a megütköztetés és döntés helyett cserélgeti nézetét, húzd meg, ereszd meg játékot űz, mindezt a tetszetős hajlékonyság, játékosság, olykor a jópofizás örve alatt, hangoztatván, hogy csak az ökör következetes. Úgy tesz, mintha mind a két felet megértené, így aztán végképp nem lehet tudni, mi a véleménye. Az ambivalens ember két véglet között cibálódik, vergődik, hányódik, mert egyidejűleg szeretné azokat érvényesíteni, és ettől az érzései, a szándékai, egész viselkedése érthetetlen, követhetetlen, kiszámíthatatlan lesz.
Az ellentétes pólusok közötti energiák mindig feszültségben vannak, ütköznek és a változást mozdítják elő. Kivéve az állóharcot, a hidegháborút, de ez a politikában sem szokott örökké tartanai. Ez a szembenállás a magánéletben idegháború.
Az ambivalencia azért sem jó kiindulás a konfrontáló dolgok megértéséhez, mert egy megrekedt állapotot tükröz, amely maga is problematikus viselkedés, amelyből ki kell nőni, amelyen túl kell lépni, különben feleslegesen fecsérlődik az energiánk. Döntési helyzet ez, amely szükségképpen áldozattal jár: a fontosabbért, a jobbért, a magasabb értékrendet jelentőért fel kell áldozni a lényegtelent, a rosszabbat, az alacsonyabb rendűt. Sokan éppen emiatt az áldozat miatt nem választanak, hanem próbálnak két lovon nyergelni, két vasat tartani a tűzben, vagy hezitálnak, lebegtetnek, halogatnak.
A normalitás / abnormalitás kérdése különösen kényes ügy. Ha igaztalanul sütjük valakire az abnormális bélyeget, személyiségi jogot sértünk, ha abnormálisan igazodunk az abnormális helyzetekhez, magunk is megbetegszünk. Sokan szívesen játszadoznak azzal a gondolattal, hogy ez a dilemma lényegében eldönthetetlen, semmiféle éles határvonal nem húzódik  a két véglet között, jól el vegyülnek az emberek  között, és a nevelésben is együtt kell iskolázni a különféle fogyatékkal élő és az egészséges gyermekeket. Nagy indulatokat  kavaró kérdés, amely a közéletet is képes megfekélyezni, egyes esetekben jogi problémává nőheti ki magát
Vagy vegyük a szólásszabadság kérdését. Az embereknek joguk van véleményt nyilvánítani, de nincs joga gyűlöletet kelteni, uszítani, obszcén stílusban beszélni. Joga van extravagánsan öltözni, a haját kékre vagy zöldre festeni, de nincs joga közízlést sértően öltözködni, megjelenni.
Törvényekkel a viselkedést szabályozni igen nehéz. A pszichológia könnyebb helyzetben van, mert a hosszú ideje tartó megfigyelés  tapasztalatai alapján ki tudott dolgozni olyan kategória rendszert, amely a normától eltérő viselkedést leírja, diagnosztizálja. A jog és a pszichológia szervesen összetartozik, egy érem két oldalát jelentik a viselkedés tudatos és tudattalan motívumainak feltárásában. A jog a törvénykezésben megállapítja a normákat, ez a racionális lélekmunka része.  
A tudattalanunk pedig a közösségi elvárásokhoz igazodik belátással, magáévá téve azokat a normákat, amelyek az értékrendjét alakítják ki végső soron. Ez a lelki kibontakozás felségterülete.
Lecsontozva a kérdést úgy fogalmazhatunk:

  • normális az, aki a normát tudja, képes trudja és akarja követni,
  • abnormális az anómia állapotában élő ember, aki törvényen kívülinek, vagy felülinek képzeli magát.

Fontos látnunk, hogy az ANÓMIA nemcsak a fennálló és többség által elfogadott rendnek az elutasítása, hanem egyáltalán a szabályok, a következetesség, a kiszámíthatóság, a felelősség hiánya. A spontán, a végig nem gondolt, olykor bomlasztó, destruktív.
Pszichológiailag  jobban körüljárhatók ezek a félbe maradottságok, végig nem vitt küzdelmek, gyermeki állapotban való megrekedtségek, mint a jogilag, amely némiképpen a büntethetőség szempontjából ítéli meg a kihágásokat.
Nyilván van a spontaneitásnak is van rendező szerepe az élet menetében. Nyitottnak kell lennünk a véletlenre, a váratlanra, a csodára. Időjárás tekintetében erre markáns edzéseket kapunk az utóbbi időkben, ahol üstökös, hurrikán, cunami, árvíz, belvíz, földrengés, vulkán kitörés, erdőtűz edzi a kiszámíthatatlanságokhoz való igazodásunkat.
A társadalom az évszázadok során három féle zárt intézet létesítésével próbálta megoldani a társadalomba beilleszkedni képtelen emberek helyzetét:

- az értelmi fogyatékosokat gyógypedagógiai iskolákban képezik,
- a bűnözőket börtönbe zárják,
- a pszichotikusok számára elmegyógyintézeteket működtetnek.

Segítő foglalkozásúakat mozgósít hatalmas létszámban és igen sok pénzért a megoldás reményében.
Vegyünk szemügyre néhány polarizáltságot a felvetett témában, amely tágíthatja szemléletünket:

NORMÁLIS:

Normát követ,
Következetes,
Strukturált,
Integrált,
Jóhiszemű,
Egyértelműen kommunikál,
Segítőkész

ABNORMÁLIS:

Anómia állapotában van,
Be- és kiszámíthatatlan,
Elmosódott, körvonalazatlan,
Széthullt,
Szélhámos,
Össze-vissza hadovál,
Visszaél, elutasító.

  

Külön probléma, hogy a sorsukra hagyni ezeket az anómia állapotban létező embereket  azért nem lehetséges, mert az energia, amely a  szabályokhoz, írott és íratlan törvényekhez való igazodásban normálisan levezetődhetne, ennek hiányában destruktív irányt vesz, önpusztító és másokat is veszélyeztető menetekben vezetődik le.
Pszichológiailag az ösztönfejlődés, a lelki képességek kibontakozása, a csakra szintekhez  köthető frekvencia finomodás jól bejárható  utat rajzol a függőlegességben, egy axis mundin, ahol az érték hierarchiák függőleges rendben következnek egymásból. De anómia esetében nincs függőlegesség, csal szétzilálódás és lesüllyedés.
Nehéz helyzet az, hogy az abnormális esetekben belátásra, felismerésre, átfordulásra alig lehet számítani, mivel az alkímia belső folyamat, amely nem kényszeríthető, és a szankcionálás sem igazán érinti.
De hát erről szól az egész számszára, az egész emberiség története. Valahol kiegyenlítődik az égi rendet követők és az azt tagadók szembenállása. 

 

November:
Hűség / hűtlenség

 

A tulajdonságok párban vannak bennünk, de általában csak az egyik oldalt lehet látni. Sok esetben ami látszik belőlünk az igen ellentétes a rejtett oldalunkkal. Indítékainkat, szándékainkat mi magunk is alig értjük, és amivel ütközünk a külvilágban, az saját belső önellentmondásunk.
Hűség és hűtlenség kérdésében is gyakran egymás árnyékhordozói a párok. Egymás vonzáskörébe kerülnek, az ellentétes attitűdök: egy hűséges nő bevonzhat egy csélcsap szoknyavadászt, vagy egy hű férj egy nimfomániást. De ha látjuk széttéphetetlenségüket, egymásra ítéltségüket, nem gondolhatunk másra, mint hogy egyikük mélylelke a másik látszatképét tükörként jeleníti meg.
Így volt ez a harminc éves, három gyermekes fiatal asszony esetében is, aki házasságuk hetedik évében tudta meg, hogy az addig hűnek vélt férje számtalanszor megcsalta. Maga a férj állt elő a vallomással, amely igen felbolygatta életüket. Egyfajta nem lehet elfogadni és nem lehet nem elfogadni helyzet állt elő, hiszen ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni.
A fiatal anya hűség értékrendjének összetört cserepein nagy érzelmi hullámveréseken esett át. Egyik pillanatban arra gondolt, azért mégis csak jobb, hogy a férje mindent elmondott. De rögtön az jutott eszébe, vajon megváltozik-e. Vagy csak ezután nyíltra akarja vinni hűtlenségét, majd hogy nem kérkedve a saját magának megszabott szabadságával? Egyáltalán mi változott azzal, hogy minden kiderült? A másik pillanatban viszont arra gondolt, jobb lett volna, ha nem mondja el. Mert ha minden marad a régiben, ő pedig „megbocsát” neki, akkor valójában az ő tudtával teszi tovább ugyanazt, az pedig elviselhetetlenül megalázó. Adja rá áldását, jóváhagyását?
Roppant zavaró volt az is, hogy a férje mindig azt mondta, őt szereti, és azt állította, hogy azok a rövid futamok a házasságukat lényegében nem sértik. Maga sem tudja, mi készteti erre őt, és körülményekre alig emlékszik.
Felmerült az is, hogy a férje beteg? Ugyanis fennen hangoztatja, hogy egyáltalán nem érzi betegnek magát. Néhány pszichiáterhez elmentek, ahol készségesen előadta a történetet.
Az együtt maradás megfekélyezett lett, a válás alig kivitelezhető, főleg a gyerekek miatt.

Egy másik hasonló esetben a nem vallomás révén derült fény a valóságra, hanem a titok kipattant.
A férj lebukott, házasságuk huszonötödik évében.
A férj először tagadással próbálkozott: „Mit képzelsz rólam? Hogy is feltételezhetsz ilyet? „ De a szaporodó gyanús telefonok után már nem ment a hitegetés, hazudozás, tagadás.
Előállt az „ez nem lehet igaz!” elképedés. Majd belevetették magukat a történet kibogozásába, hogy mi történt és főleg miért. Ők is felkerestek néhány pszichiátert, és szakirodalom tanulmányozásába kezdtek. Sok gyermekkori élmény bukkant elő mindkettőjük múltjában. A nőnél előjött, hogy nyolc éves korában egy ügyvéd molesztálta. Valami szerszámot kért a kislánytól, majd ölébe vonta és fogdosni próbálta. A kislány össze-vissza karmolta. A sima beszédű ügyvéd kimagyarázta magát. A férjnek az anya komplexusa jött elő. Az addig tabunak számító mamáról az derült ki, hogy átkozott boszorka volt. Nem igazán segítettek rajtuk. Néha az asszonyt hibáztatták, hogy nem szereti igazán a férjét, ez különösen rosszul érintette őt. Úgy érezte,, összeesküsznek ellene és a férjét védik, amikor arról beszélnek, lépjen túl az egészen. Az is zavarta, hogy a férje szélsőséges reakciói, már mint a sírás, könyörgés, tagadás, hazudozás, mentegetőzés nemcsak a bizalmát nem állította vissza, de komoly gyanú ébredt benne, hogy a férje pszichopata lehet. Végére akart ennek járni, hogy tudja, képes lesz-e megváltozni, vagy nem.
Még az is gyanús volt, hogy ebben a kutatásban a férje készséges partnernek mutatkozott. A fullánkot, hogy mindennek nem lett volna szabad megtörténnie, ez a készséges együttműködés nem húzta ki. Inkább azt érezte, ezzel a férje megszabadul a felelősségtől.
Azon végképp nem tudott az asszony túllépni, hogy a férjének nem volt lelkiismeret furdalása, igazoló elméleteket gyártott az abnormális viselkedésére. Minden feltolult benne a gondolatra, hogy egy pszichopatával élje le az életét.
Gyilkos indulatok gerjedtek benne, bosszú, gyűlölet, megvetés, lenézés. Néha kést ragadott, ilyenkor le kellett fogni őt.
A férj váltig azt állította, hogy ezek a „gyalog prosti” nők lényegében a házasságukat mentették meg, mivel azok a feszültségek más módon nem voltak levezethetők. Néha úgy érezte, anyja zsarnokságát torolja meg, máskor minden nőben az uralkodni vágyást vélte felfedezni. Beszélt félelmeiről, jéghideg végtagjairól, kézremegéséről. Azt összegezte, hogy ezek a nők nem voltak örömforrások számára.
Az asszony fegyvere a válással való fenyegetőzés volt, ilyenkor a férje meghunyászkodva a negatív agresszióhoz folyamodott.

Ezek a hűség / hűtlenség történetek Héra és Zeusz házasságát idézik a mitológiából. Amikor Héra megelégelte Zeusz hűtlenségeit, bánatában magányba vonult a hegyekbe, a boldog fiatalsága színhelyére. Zeusz látta, hogy nem akar visszatérni hozzá. Azzal próbálta felszítani a féltékenységét, hogy bejelentette: megnősül és új asszonyt visz a háthoz. Megrendezett egy bohókás esküvőt, ahol a mennyasszony egy szobor volt a fátyol alatt. Ez a tréfa megnevettette Hérát és visszatért trónjára.
Mert a trónfosztottság, a száműzöttség még rosszabb lett volna.

 

December:
Kettőslények

 

A mitológia kettőslényeinek szimbolikája  a testből és lélekből, az állati vadságból és kifinomult bölcsesség keveredését hordozó lényeket jelöl, akik külső megjelenésükben is hordozzák ezeket a beszédes jeleket. Embereket és állatokat is képviselhetnek.

A khimaira például oroszlánfejű és oroszlántestű mesés állat, hátán kecskefejjel, farka helyén kígyóval. De lehetnek három fejűek, tüzet okádók, félelmetes szörnyek, akiket nem könnyű legyőzni. Metaforisztikusan a sors nehézségeit szoktuk jelezni vele, amelyet ha nem győzünk le, ő győz le bennünket. A téveszmék is efféle fojtogató szörnyek az ember életében.

A kentaur lova is az ösztönvilágot, az alvilágot jelképezi, lovasa az ég és az alvilág között közvetít. Embereknél erősebb, az isteneknél gyengébb.
A kentaur esetében a lovas a személyiségben a felettes ént jelenti, a morális érzéket, a magasabb eszméket, az égve törekvő elvonatkoztatásokat, a kultúrateremtést. Ám a felettesén csak az ösztön hathatós megzabolázottsága és az önös indítékok feláldozása, felülmúlása révén juthat igazi érvényre.

Nyilas szülötteknél ezek az eget ostromló optimizmusok rengeteg akadályba ütköznek, nagy esélye van arra, hogy szétszórja magát az álmok és ideálok kergetésében. Túlzásai, nagyot mondásai lenyűgözőek lehetnek, fellengzős beszédek, lódítások könnyen szélhámosságba torkollhatnak. Nagyzol, fontoskodik, felvág, megszépíti élményeit, vággyal keverve azokat.
Az alacsonyrendű típus különösen veszélyes lehet: farizeus, köpönyegforgató, képmutató, beképzelt, öntelt, sarlatán, aki nagyképűséggel kompenzálja felületességét, azt, hogy semmihez sem ért igazán, könnyelmű, kalandor. Szerencsejáték, hazardírozás, megszállott lóversenyező, nagy kártyás. Lehet vérlázítóan istentagadó, szeret pereskedni, részrehajló, elfogult.. Embertelensége nagyon komisz tud lenni, gőgösen gázol át másokon azzal a meggyőződéssel, hogy felette áll a dolgoknak, akire a törvény és társadalmi rend nem vonatkozik. A vak optimizmus, az öntömjénezés, a reális dolgoktól való elvonatkoztatás, a gőg igen nagy akadályai lehetnek a Nyilas szülött szellemi kibontakozásának, amelyre pedig eleve kiválasztottnak érzi magát.
Extraverzív személyiség, diplomata, filozófus, jogász, pap, előadó, felfedező lehet belőle, ahol az ünnepélyesség, szertartásosság, tisztelet övezheti.
Különösen az ősibb kultúrákban még ma is élnek sámánok, táltosok, jósok, varázslók. Ők a törzs vezetői, akik felsőbbrendű lényekkel érintkeznek. Gyógyítanak, tanácsot adnak, döntéseket hoznak, esetenként a természet erőibe is beleavatkoznak, például esőcsinálók. Többnyire valamilyen testi bélyeget is viselnek magukon, mint a rendellenes fogazat, hat ujj a kezükön vagy lábukon. A mesebeli táltos paripa égi úton közlekedik és parázzsal etetik.
A szfinx is misztikus keveréklény: fekvő oroszlántestű és emberfejű, uralkodói fejdísszel. Monumentális az egyetlen sziklából faragott Gizai szfinx, aki a napisten földi megjelenítője. Hórusznak, a felkelő Nap urának a szobra. A mindentudás, a mindenhatóság és királyi hatalom megtestesítője.  

Sok rejtett bölcsességét talán még ma sem ismerjük.

A karnaki Ámon templomhoz vezető utat kos fejű és
oroszlántestű szfinxek szegélyezik.  

 

A szfinx a görög mitológiában is szerepel, története Thébához  Oidipuszhoz szervesen kapcsolódik:

  • Laiosz, Théba uralkodója homoerotikus szerelemre lobban egy fiú iránt, akit kocsi hajtásra kellett volna megtanítania. A fiú apja megátkozza Laioszt fia megrontása miatt:  nem szabad fiút nemzenie, különben fia keze által hal meg, felesége pedig fiuk hitvese lesz.
  • Laiosz megnősül, és bár a delphoi jósdában háromszor is figyelmeztetik az átokra, fiúk, Oidipusz megszületik.
  • A szülők félelmükben átszúrják a csecsemő lábát, összekötözik és kiteszik a hegyekbe. Itt egy pásztor talál rá, ő neveli fel. Az Oidipusz nevet adják neki, amely „dagadt lábút” jelent.
  • Egy részeg lakoma alkalmával valaki odakiáltja neki, hogy a nevelőszülei nem az igazi szülei. A kételytől nem tud szabadulni.  Elmegy a Delphoi jósdába, és ott megtudja az egész szörnyű titkot és átkot. Hogy sorsát elkerülje, másfelé indul haza.
  • Thébát a Szfinx ostromolja, amelyet Héra küldött, megbosszulván Laiosz homofil szerelmét.
  • Laiosz szolgái hadától kisérve tart a Delphoi jósda felé, hogy tanácsot kérjen, miként szabadulhat meg a Szfinxtől. Itt találkoznak szembe inkognitóban apa és fia. Az egyik szolga durván félrelöki Oidipuszt, utat kérve. Verekedni kezdenek. Laiosz kihajol a kocsiból, egy buzogánnyal megüti Oidipuszt, mire ő dühében lelöki a kocsiról és megöli, majd több szolgával is végez. Csupán egy ember menekül meg.
  • Thébában a Szfinxtől egy rejtvény megfejtése révén lehet megszabadulni: „Van egy kétlábú a földön és egy négylábú, ugyanazzal a szóval nevezett és háromlábú is. Minden élőlény közül, aki a földön, a levegőben és a tengerben mozog, egyedül ő változtathatja az alakját. Akkor halad a leggyorsabban, amikor a legtöbb lábán jár.”
  • Oidipusz megfejtése: „Az emberre gondoltál, aki amikor megszületik, a  földön csúszik-mászik, négy lábon jár. Amikor pedig öreg lesz, harmadik lábként botot használ.
  • A rejtély megoldódott, a Szfinx a szikláról a mélybe zuhan.
  • Oidipusz, mint Théba megmentője, megkapja a királyságot és Iokaszté királyné, - aki saját anyja – hitvese lesz. Négy gyermekük születik, köztük Antigoné.
  • Egy idő után az istenek pestist küldenek Thébára, Laiosz király meggyilkolásának vétke miatt. Maga Oidipusz kiadja a parancsot a gyilkos keresésére. Egy vak jós szemébe mondja, hogy ő ölte meg apját annál az útelágazásnál, és hogy a hitvese az anyja. Oidipusz félőrülten keresi anyját, majd amikor megtalálja őt felakasztva, ruhája arany csatjával megvakítja magát.
  • Metaforisztikusan itt anyja a Szfinx.
  • Majd beteljesül rajta a büntetés, amelyet ő szabott Laiosz gyilkosára, száműzik az országból. Antigoné  lesz vak apja kísérője, mint anima.
  • Eljutnak Kolónoszba, ahol Theseus veszi oltalmába. Átadja neki  misztériumát, meghagyván, hogy azt csak fiának adhatja tovább.

Megdicsőült héroszként kerül az alvilágba.
Sírja szent hely.

Az Oidipusz komplexus minden ember öt éves kori története, a nemi identitás kialakulásának fontos állomása a szülőkkel való azonosulás és rivalizáció kapcsán.

Mi emberek is keveréklények vagyunk múlandóságunk és öröklétünk, megdicsőülésünk és esendőségeink, láthatatlan történéseink és látható eseményeink forgatagában.

 

Január:
Introverzió, extraverzió

A két személyiség típus leírása C.G. Jung nevéhez fűződik.
A Bak jelhez fűződő karakterisztikum vonatkozásában jól példázódik ez a két irányultság.
Az asztrológiai irodalom kétfajta kecsketípusról beszél:

  • A hegyi kecskéről, amely a szédítő magasságokban magányosan él, olykor a szakadékba veti magát.
  • A házi kecskéről, amely lánccal egy cölöphöz kötve igen szűk területen éli le életét.

Az első típus a társadalmi ranglétrán való felemelkedés jelképe és megtestesítője. A másik az akadályozott, kis fűparcellához láncolt, feltörési és versenyzési lehetőségek nélküli élet, amelynek ugyanúgy megvannak az ambíciói, de  csak ha igen okos, akkor lelheti meg saját nyugalmát, belső haladásának útját. Talán ez a Bak legnagyobb titka, ahogyan egyesíteni képes végtelen magában a végtelen belső és külső távlatokat, végleteket. A végtelen befelé fordulást a legnagyobb perspektívával. Az örvénylő mélységet a szédítő magassággal. A legteljesebb magára utaltságot  a fényűző, pompás karrierrel, közszerepléssel, ismertséggel, népszerűséggel, amilyen például egy komoly politikus, államférfi, tudós vagy művész pályája.
Mindezzel tántoríthatatlan igazságérzet, abszolút lényeglátás párosul, kötelességtudat, felelősség, fegyelmezettség. A Bakban nincs semmi felületesség, igen céltudatos. Ezt a kettősséget érdemes áttekinteni, összefoglalni:

Mélység, befelé fordulás:

  • szűk körülmény,, akadályoztatottság,

  • fenséges nyugalom,
  • elmélyülési hajlam,
  • koncentrált  szívósság, hihetetlen tűrőképesség,
  • emberkerülés, gyanakvás, töprengés, bizalmatlanság
  • a legmélyebb gondolatok előbányászása,
  • ínség, nyomor,
  • magány
  • óriási önuralom

Magasság, tágulás:

  • örökös életveszély a
    szédítő magasságban,
  • gőg, becsvágy, uralomvágy,
  • kitörés, felfelé törekvés,
  • céltudatosság, fantasztikus kitartás,

  • hiúság

  • legmagasabbra szárnyalás
  • mesés vagyon, gazdagság,
  • híresség,
  • hatalom mások felett.

Élvezetes humorérzék jellemzi kicsit száraz, de néhány szóban magvas, igen találó megjegyzései igazán mulattatóak. Szűkszavú, lényegre szorítkozó, halk megjegyzések embere, aki csupán oda- odamormog egyet-egyet.
Energiatöltete óriási. Saját maga gazdálkodik erőivel, nem tűri, hogy beleavatkozzanak a dolgaiba, viszont ő sem turkál mások ügyeiben.
Önmagába zárt személyiség, de a szónak nem a primitív értelmében, hanem az önmagában való kiteljesedettség elkülönültségében.
Érzelmei igen mélyek, de nehezen mutatja ki. Rejtett, diszkrét, visszafogott, hű, ragaszkodó, tisztességes. Barátságban is a legkorrektebb, legmegbízhatóbb. Érzelmei csiszolt kövek.
A Bak nem gyorsfelfogású. Töprengve, átforgatva érte meg a helyzeteket, sokáig tanulmányozza azokat, de amit megért, valósággal élő módon strukturálja ismeret rendszerébe és nem felejti el. Gondolkodásmódja maga a konstruktivitás. Mindig előremutató úgy a részletek, mint az egész vonatkozásában. Valamiféle céltudatossággal teszi félre azokat a dolgokat, amelyek útjáról eltérítenék. Szüksége van a folytonos előrejutásra, épülésre, mindig hosszú távra tervez. Egészében képes látni az életét. Pályáját nem a vak szerencsére bízza, nem arra alapoz. Szívesen megdolgozik a sikerért, józanul, megvesztegethetetlenül, szigorúan. Önmagához és másokhoz is egyaránt szigorú. Nem használ ki másokat, a segítségért hálás és visszaszolgálja azt.
Ez a maximálódási tendencia a Nap évi körforgásának ciklusából is kitűnik:

  • december 22- január 22-ig tartózkodik a Nap  Bak jelében
  • ez az időszak a leghosszabb éjszaka és a legrövidebb nappal találkozása,
  •  leghosszabb éjszakában a természet erőinek begyűjtése folyik, raktározódik, maximálódik,
  • miközben a FÉNY születésével elindul a Nap emelkedő ívű pályája.

Az alacsonyrendű típus önző, fukar, érzelmetlen, kishitű, korlátolt, igénytelen és embergyűlölő. Ha túlértékeli önmagát, kapzsi, bürokrata, rideg, számító, kegyetlen, gáncsoskodó, bigott és meggyőzhetetlen. Nincs benne lendület és könnyűség, goromba, otromba, ostoba, bántóan bizalmatlan.

A mundán képletben a Rák – Bak tengely az MC – IC tengely megfelelője. Az inkarnációs múltat köti össze  az életformánk megteremtésével, mint sors feladattal. Uralkodóját, a Szaturnuszt sorsbolygónak is mondjuk.
A Bak anyagszerűsége eltér a Bika és Szűz jelekétől. A mag, a kő, a csont, mint összesűrített lényeg, az időnek és pusztulásnak is ellenáll, ez az ellenálló anyag jelenti a Bak princípiumot. Ez az állandóság és megörökítésre való törekvés éppen diametrális ellentéte a szembenálló Rák jel változékonyságának.
A Bak fontos célja, hogy felfedezze önmagunkban is azt, ami maradandó. Ezért jelenti a személyiségben a mentális vázépítést, azt a struktúrát, amelyre az életvitel épül, amelyet az életformánk alakít ki.
A földelem erőinek generálásával belül a karakterünket, kívül az életművünket építi.

 

Február:
Ádám Évában, Éva Ádámban

A létezés megelőzi a teremtést.
A teremtett világ a létezés teljességét nem meríti ki, nem tudja maradéktalanul megszólaltatni. Amikor polarizáltságról beszélünk, a látszat és valóság kettősségére gondolunk, amely az emberi lélekben is munkál. Az eredendően hímnő lét a teremtésben ketté válik, férfiként, vagy nőként születünk a Földre, és további kettősségek munkálkodnak bennünk, mint tudatos, tudattalan lélekrész, intuíció és racionális gondolkodás, halandó és halhatatlan részünk, jin és jang erő.
Ahhoz, hogy ezeket a kettősségeket megérthessük és áttekinthessük, nem is elég a görögökig visszamennünk, a kezdetekhez, Ádámhoz és Évához térünk vissza, hogy láthassuk a variációkat egy témára, mitológiai, pszichológiai, asztrológiai  és vers nyelven írva:

  • az örök nő és örök férfi kapcsolata ugyanaz, mint
  • a Nap és hold,
  • a Mars és Vénusz,
  • a gravitáció,és kiterjedés,
  • centripetális és centrifugális dinamika, kölcsönhatás.

Ezek az erők teljesen ellentétesek, azonban egymásra vannak ítélve, kölcsönös függésben vannak egymástól, a közepükön, a mozdulatlan mozgatóban egységben vannak. Kiegészítik kompenzálják, ellensúlyozzák egymást, dinamikus egyensúlyban működnek.
Az Édenkert mítosza minden ember lelkében él, mint aranykor, vagy a Boldog Lelkek Sziget, Elizeusi mező. Mindenképpen egy szerelemféltés előtti állapot, telített csend, amikor az ember a létezéssel azonos, zaklatottság, zavarodottság, viszály, hazugság, méreg, bosszú, csalódottság és félelem nélkül.
Ám a vágy, a szükséglet, a sóvárgás az igazi, a teljes után és egyéb hiányállapotok elfedik a lelkünk igaz központját. Kon fú ce  azt írja a Ji King kommentárjában:
„A lét akkor válik tökéletessé, ha az ég és föld, a szellem és a természet, a teremtő és befogadó lény egymást kölcsönösen áthatja.”.
Ez az egymást kölcsönösen átható egyesülés a férfi és a nő között a szerelem misztériumában valósul meg.
Mindannyian Ádámok és Évák vagyunk akik a vétkünk kapcsán kiűzettünk a Paradicsomból, elvesztettük androgün állapotunkat, munkálkodással, létfenntartással, világrajövetellel kell vezekelnünk. Mindannyiunknak meg kell találnunk a módot, amellyel  halandó és örök létünket egybedolgozzuk, miként Jakob Böhmé fogalmazott, hogy amikor a cipó talpát és felsőrészét összeöltögette, azt élte meg, hogy az eget és a földet stoppolja egybe.
A szerelmet azért mondjuk misztériumnak, mert amikor a férfi és a nő kölcsönösen áthatja egymást, akkor egyesül a Nap és a Hold, az idő az öröklétbe olvad a mindenható pillanatban. Az eggyé válás maga a misztérium. Amit belsőleg elvesztettünk, azt a külvilágban kell megtalálnunk. 
A férfi animáját hordozza a lelkében, az anya, a feleség, a nővér, a barátnő, a szerető, az őrangyal, a boszorkány és istennő alakzatokban. Ez lélek mélyi emlékezete Évára a Paradicsomból.
A nő lelkében hordozza animusát, az apa, a fivér, a harcos, a lovag, a tanító, a mester, a példakép, az arkangyal, az útonálló, a rablóvezér, a kalóz alakba sűrített Ádám  ősképben.
Ez a lelkünkben hordozott archetípus már testet öltésünk idején munkál bennünk, amikor kiválasztódik apánk és anyánk, akik világra hoznak bennünket. Ez folytatódik, amikor a férfi anyjához hasonlító feleséget, a nő apjához hasonlító férjet választ magának.
Ha nincs egyensúlyban férfi és női részünk, csak függő kapcsolatot tudunk  létesíteni, amely maga a fragmentált létezés. Minden éhség, szomjúság, szexuális vágy és lelki ínség, szeretethiány a töredezettségünk, részletekben való megfeneklettségünk velejárója, kínja. A függőség lényege, hogy hiányzó lelkierőnket mástól akarjuk kicsikarni.
A kapcsolati viszályok hibáztatásai, kritikái, elégedetlenségei, szemrehányásai, vádjai, a bosszú, a féltékenység, az ingerültségek saját árnyékunk mérgezettségei, amelyeket partnerünkre vetítünk.
A házasság soha nem két személy között jön létre izoláltan, hanem a mindenkit övező családi tudattalan is fontos összetevője. Anyós, sógornő, mostoha, féltestvér mind részét képezik a kapcsolati köteléknek.
A férfi – női kapcsolat társadalmi / történelmi próbálkozásokban is munkál, mint például a patriarchátus és matriarchátus szemléletben.

animus,
Ádám,
extraverzív, társadalom
a hódító
 a behatoló
a macsó
anima,
Éva,
introverzív biológiai lét
a csábító,
a befogadó,
a hetéra, a gésa, a céda, az örömlány

Mitológiai példa Ámor és Psziché története,  az égi és földi szerelemről szól. .
A műfaj variációk a platói szerelemtől a diák kapcsolatokon, szabad szeretői viszonyom, titkos kapcsolaton át a szakrális házasságig tartó íven számos verzióban megformálódhat.
Az irodalmi példákat alig lehet számba venni: Heloise és Abélard, Trisztán és Izolda, Romeo és Júlia, Dante és Beatrice, Orpheusz és Euridiké, Anna Karenina.
A szerelem, a tragédia és halál édes testvérek.
Életünk legfontosabb tartozéka.

Fluidum

Kisimul a távollétek érdes görcse,
ha megpillantom szeretőm arcát,
boldogság könnyűzi lépteim iramát.

Kialszik a síró marjúdás parázson,
ha  körülfonsz csillogó áradáson.

Erőddel árasztasz, fénysugár kezeden,
kiisszuk egymást csordultig telt kehelyben.

 

Március:
Egy téma variációi

asztrológiául:

az ÉN a TE
természet túlvilág
mikrokörnyezet makrokörnyezet
múlt életforma
kreativitás kommunikáció
munka lezárulás

 

pszichológiául:

 

holisztikául: Szakrális játékok

A játék: kultúr jelenség, szellemi tevékenység. A gondtalanság, a spontaneitás, a kötetlenség teszi szellemivé. Ha látunk, vagy átélünk egy igazán elmélyült játékot, amely leköt és betölt bennünket, azonnal felfedezhetjük, hogy valami elsődleges élet kategóriával állunk szemben, valami EGÉSSZEL, a játék maga ez az egész mivolt. Jelentéstartalma a szakrális szféráig terjed. Célja önmagában van és érdek nélküli.

A logika számára hozzáférhetetlen az élményvilága, amely a feszültség és egyensúly, az ellentét és változatosság, kötöttség és lazítás, feloldozás tarka folyamatában lenyűgöző és elvarázsol bennünket. Áldás és jólét.

A jog, a rend, a közlekedés, a tanítás, a kenyérkereset, a költészet és minden művészet, a tudomány  mind komoly belső  összefüggést mutatnak a játékkal.
Kapcsolódik a versenyhez is. Az archaikus kultúrákban minden ünnep, a kultikus cselekedetek az egész közösség számára boldogság forrást jelentettek. A királyi hatalom elnyerésének velejárója a hős csodás erőpróbája, amellyel felébe kerekedik a többieknek.
Megmérkőzés, tréfa, szórakozás, balgaság, bölcsesség, humor, zene, tánc mind a játékforma részét képezik.

EGY CSÓNAKBAN A PRO ÉS KONTRA


A 18. század az Uránusz, a 19. a Neptun, a 20. a Plútó hatása alatt formálja ki a kor szellemét. A múlt század a mélylélektan és az űrkutatás függőleges ívén igen nagy távlatokat nyitott szemléletünkben,  átformálta világlátásunkat.
Ma a világegyetemet egy hatalmas, többdimenziójú hologramnak képzeljük el. Hatások, információk, jelek, fényrészecskék, energiamezők, elektromágneses erőterek lüktető, egymással szoros szimbiózisban működő egységének.
Nincs külön lét és tudat, szellem és anyag, megfigyelő és megfigyelt, tánc és táncos, hangszer és hang. A modern gyógyászat a testenergiákkal gyógyít, akupunktúrával, akupresszúrával, csakra energiák aktiválásával, életerővel. A jövő gyógyászata A FÉNYGYÓGYÁSZAT:  a fény kicsiholása életenergiáinkból.
A Vízöntő korszakban a lélektan, a filozófia, a teológia  és ezotéria  együttesen hozza létre azt a tudatváltozást, amely az egész társadalmat forradalmasítani képes.
A fogalmak, a szavak is erőterek, szinonimák és antonímiák  egypetéjű ikrekként működnek. Idézzünk néhányat:

 

Ne feledkezzünk meg az etimológiáról sem, amikor a fogalompárokat fókuszáljuk.
Vegyük a siker és kudarc párost:

  • a siker = sikér, a gabona fehérje anyaga
  • a talaj ragadós összetevője,
  • ragad, ragaszt, ragasztó sikér.
  • sikértelen = nem ragasztós, nem hatékony.
  • kudarc német jövevény szó: kurz = kurta, sovány, rövid.
  • Zu kurz kommen : megrövidül, rosszul jár.
  • a rövidebbet húzza: Einen kurz schieben.

Más szóval a hiánynak és többletnek is mondhatjuk.

 

ECCE HOMO

Ha „az” emberről szólunk, azt csak a leegyszerűsíthetetlen összetettség elve alapján tehetjük meg. Már túl vagyunk a „teremtés koronája”, vagy „a teremtés művének befejezője” meghatározásokon, mert ezek konkrétságuk ellenére alig hasznosíthatók. Carl Rogers, az úgynevezett humanisztikus pszichológia egyik megalapítója egy írásában úgy fogalmaz: „ilyen vagyok!” Nem törekszik afféle meghatározásra, hogy KI VAGYOK ÉN?, amely az ókori görögöktől ránk maradt költői kérdés kétezer éve.
Jól tudjuk, hogy az ember ilyen is, meg olyan is, mivel a rengeteg álca, manipuláció, rejtőzködés, kompenzálás alakítja viselkedésünket. Együtt van benne a nagymenő és az elesett, az öntelt és sebezhető, az érdeklődő és érdektelen, a zárkózott és kifecsegő, a széplélek és a bestiális gyilkos. Ez utóbbihoz két példa is eszembe jutott. Az egyik a Kékszakáll históriája Charlie Chaplin alakításában. Ebben egy szép tavaszi napon, amikor a fák virágba borulnak, ő a kertben sétált és egy kis kukacot emelt fel gyengéden a földről, mert majdnem rálépett. A háttérben a kazán ontotta a füstöt, az éppen aktuális „felesége”  égett benne. A másik az olasz maffia filmekből jól ismert epizód: az elfogott maffia főnök utolsó kívánsága, hogy a galambját engedjék szabadon a ketrecből. Ezek a nagyfőnökök a műkincsekkel telezsúfolt lakásukban barokk zene mellett merengtek, miközben saját családjuk tagjainak a meggyilkolásától sem rettentek vissza.
Azt is ismerjük, hogy a legrafináltabb csalókat éppen a halk szavú, engedékenynek tűnő, behízelgő simulékonyságuk segíti a nagy átverési akciókban.
Egy ízben egy zsúfolt villamoson arra lettem figyelmes, hogy egy férfi a táskámat próbálja kinyitni és kotorászni készül benne. Szúrós tekintettel lepleztem le. Neki szeme sem rebbent. Mosolyogva nézett vissza rám, kicsit megvonta vállát, mintha azt mondaná: „Ez van, ezt kell szeretni!”. A tolvaj történetekből nem lehet kifogyni. Egy szabad szeretői kapcsolat két elvált, már idősödő ember között rossz irányt vett, mert a férfi italozni kezdett. Színes, eleven, humoros ember volt, beköltözött a nő házába, elvégezte a kerti munkákat, így éldegéltek néhány évig. Ám a férfi vagyonkája, amely a váláskor eladott lakásuk fele volt, hamar elkopott a torkán leengedett rövid italok és borok folyásán. Bár akkor már a nő megengedte, hogy bejelentkezzen hozzá, mégis elküldte, mert nem akarta, hogy az ő bugyellárisa is a silány kiürülés sorsára jusson. Így a hajdanvolt lovag hajléktalanná avangált. Annyi haszna maradt, hogy a bejelentett lakcím miatt ingyen ebédet kapott. Még egy dolog volt, ami a férfi kilakoltatását sürgette: szemérmetlenül lopott, és kereskedett az elemelt tárgyakkal. Amikor a nő a szemére lobbantotta, az volt a válasz, hogy nem ínségben élő embert lopott meg.
Ráadásul vannak született gonosztevők, akiket a normális emberek közösségének kell és lehet a lelki fordulathoz segíteniük. Sem a törvény, sem a börtön, sem a büntetések nem tudják kellő hatékonysággal segíteni az erkölcsi értékrend kialakulását. A családok felbomlása is az etikai nihilt támogatja. A társadalom nem veheti át azt a feladatot, amelyet a szülői-rokoni környezetnek és személyes kapcsolatnak kell és lehet megtennie. A természetes kötelék megszakadása, amely a gyermekeket a szülőkhöz, genetikai rokonokhoz, a családi és nemzeti tudattalanhoz kötik, egyre több pszichés károsodás melegágyává lett. Identitásdiffúzió és értékválság ma már szinte divatosnak mondható. Játék a hasadtsággal, az ab normalitással, a balhéval, megtetézvén mindezt a norma és mérték tagadásával. A pókerarc már nemcsak a kártyajátékosoknál visz fő szerepet, de a politikában is egyre gyakoribb. Bár olykor egy-egy tikkes arcrángatózás áruló jel lehet a közelképen, valójában a széles tömegek nem képesek megítélni a közéleti inkompatibilitást. Pedig a közélet tágabb terébe sokan bevonzódhatnak, akik ott nem találván kapaszkodókat, a zavarosságot árasztják magukból és igazi bomlasztó elemekké válnak. A kampány, egy-egy részfeladat zászlóra tűzése nemcsak a politikában divat, tüntetések, menetelések, hangoskodások, követelődzések minden mennyiségben, mintha a világ lázadó suhancokból, bekódoló serdülőkből állna, akik elfelejtettek, vagy nem is képesek felnőni. Woody Harrelson amerikai színész, aki pacifista, környezetvédő, árvaházat támogat, egy ízben azt nyilatkozta: „Nem hiszek a politikában. Szerintem az emberek akkor is jól ellennének, ha önmagukról gondoskodnának.” Ehhez hasonló naiv álláspontok szép számmal találhatók a magán- és közéleti emberek között.
A politikával való meghasonlás kor- és kórtünet lett napjainkban, nem is teljesen jogtalanul. Hiszen valóban rengeteg újgazdag belesodródott a vezető szerepbe, amelyet nem tud betölteni, mivel eredendően kis kaliberű, szűk látókörű, kiforratlan, és bedőlt a tévhitnek, hogy pénzzel minden megvásárolható. Ezek az emberek kívülről próbálják elérni a változtatásokat, rendeletekkel, szankciókkal, erőszakkal. Sajnos, nem jó, követhető példával, mivel maguk is zavarodottak.
Ez a nagy „demokratikus” követelődzés, migráció, útkeresés, próbálkozás, amely világszerte nehezen kezelhető problémává nőtte ki magát az EGYÉN és TÁRSADALOM kapcsolatában, a tudattalan lélek működésünk harmadik tétegének az aktiválódása, amelyet e sorok írója politikai tudattalannak nevez, és amely a Vízöntő korszak átmenetével áll szerves összefüggésben. Minden felbolydult: a születések rendje, a családban való nevelődés, az ifjúkor kibontakozása, az öregek helyzete, mind mind kampánytéma lett, hangoskodásokra ad okot, kieresztik a gőzt az ezekben résztvevők. Elfecsérlik az energiákat, mert ezek rendre eredménytelenek maradnak. Ugyanis ezek a dolgok csak belülről oldhatók meg. Belső rendezettséggel, érettséggel, belátással, a bennünk lévő férfi és női energia – animus és anima erők – dinamikájának a felismerésével, harmonizálásával a sok kompenzálás, túlkompenzálás, hasítás, görcsökbe merevedés, kapkodás és egyéb hiábavaló hibás törekvések mellett. A jogot fölösleges „követelni”, mert a jog magától való a rend működtetésében, a Vízöntő korszakba való átmenet természetes velejárója. Ezzel természetesen nem szavatolni szeretném a zavarodottságot, csupán a hiábavaló erőfeszítések fékezése a célom.
A precessziós kultúr periódusok 2160 évig tartanak, az átmenetek több száz évet is kitehetnek. A Halak aion nagy bomlása a francia forradalommal kezdődött, 1789-ben, a királyi pár lefejezésével. Két év múlva fedezte fel William Herschell angol csillagász az Uránuszt, a fiai által féltékenységből kasztrált és elűzött Ég Urát. Az 1990-es években a saját jegyén haladt át, jelenleg a Halak jelében van.
Megfigyelhető, hogy a különféle korok igen eltérő EMBERKÉPEKET alakítanak ki. Nem kell arra törekednünk, hogy valamiféle mesterségesen konstruált emberképet hozzunk létre, de a nagy, zavarodott kavalkádból mégis ki kell tűnnie annak az arcnak, amely adekvát a jelenkorral, amely speciális információ özönt áraszt ránk, és adja a nagy kihívásokat. Könnyen elvéthetjük az önmagunkhoz való hűség és a mindenféle kihívásnak való megfelelés mértékét.
Egy kliensem egyszer úgy fogalmazott: hogyan lehet úgy nevelni egy gyereket, hogy ne neveljük? Ezen azt értette, hogy ne neveljük félre, hogy adottságaihoz igazodjunk és ne gátoljuk öntörvényű kibontakozásában.
Régebben a művészek nem sajnálták az időt és fáradságot, hogy önmagukra találjanak, és adekvátan fejezzék ki igazi lényüket. Ma könnyebben lehet a zavarodottságból stílust kovácsolni, a világ tele van balhé művészekkel, tiszavirág életű fel-és letűnésekkel, akik félbemaradtak, nem nőttek fel, nem forrtak ki. De talán ez is szerves része a Vízöntő korszakba való átmenetnek, amelyben az ember kozmikus távlatba képes helyezni magát és érettebben találja meg helyét a társadalomban, amely az igazi értékek mentén strukturálódik majd. 

EZOTÉRIA – EXOTÉRIA

 

 

Szélkakasok, vihar-ütemre forgók,
mohos kriptámban hallom hangotok!
A hadvezérekhez vagytok hasonlók,
csak vázatok vas, lelketek titok.

(Weöres Sándor: Dalok Na Conxy Panból)

A tenger mélye, a lélekóceán akár a csillagos ég: a kétfajta végtelenség, amelyet az emberi eszmélés pásztáz. Az egyiket az emlékezéssel, a másikat a képzelettel. Mert van tudattalan emlékezés is, rejtett, ezt az irodalom kriptomnéziának nevezi. Ezek a váratlanul, véletlenül felbukkant emlékképek, amelyek kicsúsznak a kontroll és irányításunk alól és nem megrendelésre jönnek elő. A képzelet lényege is a spontaneitás. Madárszárnyakon száll. De a TITOK is összeköti a két végtelent, amely különös vonzerőt gyakorol az emberi lélekre. Minden kérdés, keresés, zörgetés a titokhoz, főleg az úgynevezett végső titokhoz irányít bennünket, aki Isten és a teremtés. (Mt. 7/7 )
Prelogikus gondolkodásnak is nevezhetjük azokat a törekvéseket, amelyek ezeket a magas és mély titkokat próbálják megközelíteni és megfejteni.
A modern emberekben van egyfajta gőg a természeti népek iránt, akiket a gyarmatosítók leigáztak, kifosztottak és primitíveknek bélyegeztek. Pedig ha mélyebben belegondolunk a primitív szóba, annak a „kezdet” – legesség vonatkozása a kiinduláshoz való közelséget jelzi. Akár „homo divinans”-nak is mondhatnánk a primitív emberek istenközelségét, a természethez fűződő elementáris kapcsolatát, amelyet nem a hatalmaskodás jellemez, hanem az élet szentségének tisztelete. Ezeknek a népeknek a vezetői a mágusok, a titkos erőkkel kapcsolatban állók. Metakommunikációjuk, a jelenben létezésük, valóságlátásuk inkább példa kellene, hogy legyen, nem fensőbbséges lenézés és megvetés.
Miként az egyéni fejlődés is egyfajta eltávolodás a buddhai meditatív állapottól, amely az újszülötteket jellemzi a hosszú, csendes, nyugodt alvással, majd a beszéd, a járás megtanulásával és az öntudatra ébredéssel markánsan a racionális világ felé navigálódunk, úgy a homo divinans is a homo faber lett az idők folyamán. Ezek a szerszámok, fegyverek, közlekedési eszközök újabb prioritásokat adtak az életüknek. A korábbi családi és törzsi kötelékek társadalmi kapcsolatokká bővültek, ez pedig együtt jár a közigazgatással, amely társadalmi szabályokat és korlátozó erőt jelent a szervezettség és védettség mellett.
A külvilágot bekebelezni akaró hajlam többféle szinten elhatalmasodott az embereken. Nemcsak az anyagi mohóság tekintetében, hanem az istenközelség elvesztésével párhuzamosságban a csodaszerek felé fordultak, mintegy visszaszerzendő az elveszett békésebb létet. Az alkímia fénykorában az emberek olyan tinktúrákban hittek, amelyek az ólomból aranyat csinálnak, lelki és szellemi szinten pedig olyan elixírekben, amelyeknek az elfogyasztása mindenhatóvá teszi az embert, feltárul előttük minden misztérium. Nemcsak tinktúrák terjedtek el, hanem rítusok, beavatási szertartások, iskolák, lépcsőfokok, amelyeken haladva a megvilágosodás, a felébredés, az üdvösség felé visz az út.
Ez később átterjedt a gyógyszerek mágikus használatára, amely a mai időkben már egyenesen gyógyszer lobbivá terebélyesedett és fajult, virágzó üzlet lett. Elfajulás abban a tekintetben, hogy a belső erőből való gyógyulás hite felcserélődött a gyógyszer gyógyít meg képzettel, a külső erőbe vetett hittel. Manapság a „beavatás” is ilyen: részt veszel egy gyorstalpaló hétvégi vezetett meditáción, elvégzed az előírt gyakorlatokat, és célba jutsz. Pontokba szokták szedni, mi mindent kell kerülni és megtenni ahhoz, hogy a dolog menjen. Próbák is szoktak lenni, amelyeket azután ebben a teljesítményorientált világunkban sokan követnek. Mindezekben a probléma belső változás útján történő megoldása helyett külső mester, a kontroll átruházása más személyre, lényegében a felelősségtől való megszabadulás zajlik. Ez a tendencia ma a 21. században szélsőségesen extrovertált, racionális és technikai világot alakított ki, ahol a kapitalista demokrácia próbál iránytű lenni.
Mindehhez még más polaritások is fűződnek, nevezetesen az intimitás és exhibicionizmus, az igaz és a hamis, a hitelesség és a mímelés. Hiszen mindeddig azt fejtegettük, hogy amit az ember belsőleg elveszít, azt a külvilágban igyekszik pótolni, helyettesíteni, megszerezni. Az örök mostban való létezés és tevékenység felcserélődi az idői folyamatoknak való elköteleződéssel. A belső nyugvópont helyébe a feltűnni vágyás és a külső megerősítés keresése lép. Ez alól a „titkos társaságok” sem kivételek, és a nagy segítők, tanítók, akiknek elsősorban saját magukon kellene segíteniük és nekik kellene sokat tanulniuk. Ezeknek a társaságoknak a célja lehet merő profanitás, akár alantas befolyás- és pénzszerzés, és az emberi hiszékenységekre alapozott megtévesztés, agymosás. A tapasztalat arról vall, hogy olyan extrémitást még soha nem találtak ki az emberek, amelyet, mint hal a horgot, be ne kapnának.
Az igazi titok önmagát őrzi. A profán titok ki akar pattanni, mint a víz alá nyomott labda, mindig feljön.
Az igazi titok személyiségünk, egyedi létezésünk, életfeladatunk megtalálásához, az istenség megértéséhez kötődik. Ez nem tárul fel a kóklernek, a hamis mesterek manipulációinak, nem enged a kíváncsiskodásnak, a faggatásnak, és ha visszaélnek vele, megbosszulódik. Nem engedelmeskedik semmiféle technikának, mert a szentséggel kapcsolatos. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a hozzá vezető utat, vagy megfejtéséhez a kulcsot. A külvilágban nem találhatjuk meg azt, amit belsőleg elvesztettünk.
Mindazonáltal évszázadok óta léteznek titkos társaságok, amelyekkel a mai ember is igyekszik megtalálni és felvenni a kapcsolatot. Ilyenek a rózsakeresztesek, a szabadkőművesek, az illuminátusok, a Fehér Lótusz, hogy csak a főbbeket mondjuk.
A XX. században az antropozófia és a teozófia hódított.
Ehelyütt az asztrológiáról szólunk, mint titkos tudományról szólunk. Jóllehet minden bulvár lapnak van asztrológiai rovata, ahol felületes, olykor profán ismereteket közölnek, tanfolyamok, könyvek is szép számmal találhatók a „piacon”, itt mégis az ezoterikus jellegét kívánjuk hangsúlyozni, megvilágítani, utalván a legrégibb időkre, amikor a fenti és lenti, a kinti és benti, az égi és földi, emberi és a kozmoszi egységben volt megkérdőjelezhetetlenül.
A középkorban ismert hét bolygó a mai időkben már kiegészült az Uránusz, a Neptun és a Plútó bolygók felfedezésével. Ez a táguló összefüggésrendszer még nem mondható kimerítettnek, mert még két bolygó hiányzik a teljességből.
Ám akár a bolygókról, akár a zodiákus 12 jeléről szólunk, valójában a megnyilvánult és megnyilvánulatlan istenség titkairól beszélünk. Az emberi lélekben a külső és belső végtelen találkozik. Az asztrológia ezt az egybeesését szolgálja: a világmagyarázatot és az önértelmezést.
Az asztrológiával való kapcsolatba kerülés sorsszerű s kegyelemteljes. Megközelítéséhez transzcendens érzék szükséges. Ezt hétköznapibban a valóság, a lényeg látásának nevezzük. A régi időkben halállal büntették azokat, akik az égi jelenségeknek racionális magyarázatát adták.
Az asztrológia a kozmikus princípiumokat és az ember ezotériáját fogja egybe.
Ezotériával nem azoknak kell foglalkozniuk, akik a világgal való kapcsolatukat elvesztették. Miként a filozófia a halállal való foglalkozás, úgy az ezotéria tanulmányozása is bizonyos szellemi érettséget feltételez:

  • a világ ellentmondásainak átélését,
  • a paradoxonok természetének a tanulmányozását,
  • megoldások kimunkálását az élet különféle területein,
  • az önösségen való túlemelkedést,
  • magasabb nézőpontok kimunkálását,
  • a szív közepébe való jutást.

Az ezotéria az ember belső erejét aktivizálja, a legmélyebbre nyúl a személyiségben, annak titkaiba, katartktikus élményhez juttat megrázó szembesüléseken keresztül, fájó dolgok tudomásul vételét követeli. Vezérlő csillagunk és belső fix pontunk megtalálását segíti.
Tekintsük át a jegyek poláris dinamikáját, ezoterikus és exotérikus irányultságát, hogy közelebb juthassunk életünk vezérlő elveihez:

  • Kos: nagytüzű, öntudatlan lobogás,
  • Bika: vaskos örömök,
  • Ikrek: csapongó játékosság,
  • Rák: gomolygó érzelemörvény,
  • Oroszlán: egoista, nyugodt nagyvonalúság,
  • Szűz: hűvös cizelláltság,
  • Mérleg: harmónia, kiegyenlítődés,
  • Skorpió: élet és halál találkozásának megrázó misztériuma,
  • Nyilas: horizontális vetületben: kapcsolat, társadalom, morál,
                vertikálisan: vallás, filozófia, világnézet.
  • Bak: a matéria kozmikus titka: „A Küszöb Őre”,
  • Vízöntő: hiperszenzibilitás, moráltalan morál,
  • Halak: unió a meg nem nyilvánult istenséggel.

VESZTESÉGBEN NYERTESNEK, VERESÉGBEN GYŐZTESNEK LENNI

Nem tudom, hogy a strucc a valóságban szokta-e homokba dugni a fejét, mert az igen veszélyes lehet a sivatagban, ahol az oroszlán rátámadhat. De a struccpolitika kifejezés a szűk látókörű embert  ehhez a futómadárhoz hasonlítja, amikor csak azt vagyunk képesek meglátni, ami számunkra kedvező, és nem a lényeget. Így például nem polarizáltságban szemléljük a poláris világot, hanem úgy teszünk, mintha igaz lenne az amerikaiak által hangoztatott „egypólusú” világ, vagy a fülig érő szájjal való vigyor az állandósult happy állapot lenne. A siker filozófiák a legritkább esetben fókuszálják a kudarc fontosságát a sikerre való törekvésben. Inkább azt hirdetik, hogy mindenkiből minden lehet, mindenki mindent elérhet, milliomos és államelnök lehet és így tovább. Holott a gazdagság is csak a szegénységgel ellensúlyozódva jöhet létre, bármennyire is fájdalmas polarizáltsága ez a világnak. De a rabszolgatartó társadalom óta mindig törésvonal és szakadék van a gazdagok és szegények között. A gazdagok olykor tetszelegnek abban, hogy őket a szegények irigylik, de óvakodnak végiggondolni, miből fakadhat előnyös helyzetük, van-e abban saját erőfeszítés, vagy csak besimultak az örökségbe, esetleg a panamába, átvertek-e, kihasználtak-e másokat és így tovább. Az igazságtalanság és jogtalanság mérlegelése sem a kenyerük, nem hiányzik a lelki békéjükhöz. Itt rögtön találunk egy utalást, vagy verziót a címben megfogalmazott, első pillanatra paradoxnak ható megállapításra, amely az  erkölcsi fölényre, a tisztességre, a belső tartás értékére, a gerincességre utal, mint nyereségre és győzelemre, szemben a meghunyászkodó, haszonleső, elvtelen, kispályás magatartással szemben
A régebbi idők gyermekjátékai jobban neveltek erkölcsi tanulságokra, miként a mesék is beavatási történetek abban a vonatkozásban, hogy milyen akadályok és segítségek, saját tapasztalatok és megszabott feladatok, világos lényeglátás és tudatlanságban tévelygés árán juthatunk célba. A fogócska, a bújócska, a versenyfutás, a karikázás pontosan kirajzolta, ki a győztes, és a vesztesben fel sem merült, hogy ezen változtatni kellene vagy lehetne. Bár ma már a sport is üzleti vállalkozás és a sportolóknak árfolyamuk van, hadd idézzem egy kedvenc történetemet Balczó Andrásról. Amikor valamelyik világversenyén második helyet ért el, sajnálkoztak körülötte: „Ez tragédia, Andriskám!” „Mi van ebben tragédia? – így Balczó – A  sportban mérhető eredmények vannak, és én egy ponttal kevesebbet értem el.”De ilyen a marokkó, a malomjáték, a „Ne nevess korán!” társasjáték, és sorolhatnánk azokat a játékokat, amelyek az erkölcsi tanulság okán felülmúlják a mai számítógépes, mobilon játszható program játékokat, amelyekben nincs igazi részvétel, nincs igazi küzdelem és tapasztalat. Virtuális térben játszódnak, nincs közük a szabad természethez.
Néha a szülők is elrontják az erkölcsi nemesedés lehetőségét azzal, hogy kedvezni akarnak csemetéjüknek, nyeréshez segítik, kegyesnek vélt csalással. Egy apuka mesélte, hogy amikor négy éves volt a kislánya, egy kártyajátékban, mialatt a kislány egy kis időre kiment a szobából, a nyertes lapokat osztották neki. Örömmámorban úszott a kislány. Ám amikor évek múlva ezt a szülei elmondták neki, mélyen megbántódott és azt mondta, ezt nem lett volna szabad.
Van egy másik, mélyen elgondolkoztató történetem is. Egy tanítónő mesélte, hogy ő gyermekkorában mindig hatalmas hisztit vágott ki, amikor a társasjátékban vesztett. Apja nem szerette ezeket a kitöréseket, és azt a döntést hozta, mindig az a nyertes, aki a Kati. Ez egy darabig jól működő fedőművelet lett. Ám amikor apja serdülő kora táján öngyilkos lett, mégis nagy veszteséget és vereségeket kellett elviselnie.
Emlékszem, amikor apám bennünket sakkozni tanított, úgy védte ki, hogy ne kapjunk három lépésből suszter mattot, hogy bábú előnyt adott nekünk. Előbb bástyát, később csak futót vagy lovat. Így ha sikerült is megmattolnunk őt, a helyén kezeltük a nyertességünket.
Sokan nehezen akarják elfogadni, hogy az életnek van egy természetes pulzálása. Nem lehet örökké a topon lenni, folyton profithoz jutni és a folyamatoknak csak a gyümölcsöző szakaszát élvezni. Itt a mérsékelt égövön a tél kihalt kopársága előzi meg a rügyezést, de hol van az még a gyümölcstől!
A cseresznyefa virágzása Japánban külön ünnep, de a cseresznye szüreteléséig nem szabad elfeledkeznünk a szorgos méhecskék beporzásairól sem.
Mintha ösztönnevelődésünkben a vereség és veszteség elviselésére nem lennénk kellőképpen kondicionálva. Az állatoknál ezek a küzdelmek egyértelműen kirajzolódnak és nem vesztik érvényüket. Amikor az oroszlánok között a hímek megverekszenek az utódnemzés jogáért, ott a győztes hím győzelmét a vesztesek nem vonják kétségbe. A kutyák életre-halálra való marakodásánál van az úgynevezett abszolút reflex. Ez abból áll, hogy a vesztes kutya odatartja nyakát, harapja át az erősebb. Ám ekkor a küzdelem véget ér, mert a győztes nem harapja át az odatartott ütőeret. Az agancsos állatoknál is van ilyen összeakaszkodás és küzdelem, de egy ponton, amikor a viadal eldől, a vesztes magától elkullog.
Az embereknél  nehezebb ügy a veszteség és nyereség érzése, az ego sokáig nem adja meg magát, amikor már nyilvánvaló, hogy le kellene mondania posztjáról, szakítania kellene a kinőtt kapcsolattal, bele kellene törődnie, hogy nem ő örökölt, és így tovább. Az emberekben az irigység, a kapzsiság, a mohóság, a nyerészkedés, a pozícióharc sokkal markánsabb, esetenként hosszú évekre nem huny ki a szembenálló felek között. A királyi házak története is tele van intrikákkal, orvgyilkosságokkal, erőszakkal. Ezekben a történetekben nemességet hiába keresünk. A társadalmi hierarchia minden szintjén megtaláljuk azokat a frusztráltságokat, amelyek nem képesek nyugvópontra.
Iskolai osztályzatoknál is rengeteg visszaélés történhet, amelyek megzavarják az egészséges önbecsülés kialakulását. Egyes gyerekek megalázónak tartják, hogy jobb érdemjegyet kapnak, mint amire rászolgáltak. Más gyermekeket ez kaján örömmel tölt el. Az is kétélű, ha valaki rosszabb jegyet kap: vagy elkeseredett dac lesz benne, vagy arra érez késztetést, hogy megmutassa a tanárnak, ő jeles.
A mai extrovertált világban kevesekben él a taoista egyszerű embereszmény, aki belső tartását, önértékét, bölcsességét akarja kimunkálni, és nem a feltűnés, kitűnés motiválja, mint a celebeket. Ezekről írja Lao ce, hogy kincset hordanak daróc ruhában, egyszerűek, mint a kavics, kerülik a hivalkodást, a kápráztatót, a túláradót. Magukat nem hirdetik, ezért híresek, nem állnak a fénybe, ezért fényesek. Ma, a menedzserek világában még a hiányt is menedzselik. Egy politikai kampányban megjelennek az önjelölt vezetők, akik nem különösebben mérlegeli, képesek-e a vezetésre, van-e átfogó szemléletük. A „demokratikus” átalakításoknál nem ritka, hogy ötvennél több párt indul, valamilyen kis eszmécskével, csőlátással. Részletkérdéssel. Felkarolnak egy-egy társadalmi réteget, a gyerekeket, a diákokat, a nőket, az öregeket, a bevándorlókat, de nem látják a fától az erdőt, vagyis a társadalom egészét. Arra is van példa, hogy a vesztes pártvezér annyira megsértődik, hogy nem képes gratulálni a győztesnek. Pedig ennek megvannak az írott és íratlan szabályai a sportban is. Teniszezők a meccs végén mindig kezet fognak.
Életünk során nagy szükségünk van az önlegyőzésre is. Van egy mondás: qui perde, peché, vagyis aki veszít, az a bűnös. Nem a szó büntetőjogi értelmében, hanem a nemes küzdelem vonatkozásában. Le kell győznünk például az elbizakodottságot, a gőgöt, a hiúságot, a narcisztikus önimádatot, mintha a győzelem és nyereség csak nekünk dukálna. A „véni, vidi, vici” emberek mögött olykor nagy reinkarnációs múltat kell feltételeznünk, amely miatt Schubertek, Shakespearek, Hamvas Bélák lehettek. Sem fennhéjázónak, sem alázatosnak nem kell lennünk, csupán A JÓT tennünk.
A polaricitásban működő dinamikában  nincs nyereség veszteség nélkül, vereség győzelem nélkül, mert ezek egymást feltételezik.
Aki nemesen és reálisan elfogadja a másik pólust is, felér a nyereséggel önlegyőzés vonatkozásában. A veszteség pedig arra nézvést edzés, hogy a végén mindent és mindenkit itt kell hagynunk, a testünket, a sorsunkat, az eredményeinket, csak eszmei értékeket vihetünk át.

Jobb ezt mihamarabb megértenünk, mert ez komoly fékező erő lehet minden túlzásnál.

A LELKIERŐ

Én is a világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni,
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

(Weöres Sándor:
A „Rongyszőnyeg”sorozatból)

Miként a magzati élet kilenc hónapja alatt megismétlődik az élővilág törzsfejlődésének hosszú története, úgy a felnőtté válásunk folyamatából az egész emberiség lelki fejlődéstörténetét kiolvashatjuk. A kisgyermek animizmus korszaka – amikor mindent élőnek vél – analógiában áll az ősember totemizmusával, amely hit szerint a megölt állat valamelyik testrészéből készült tárgy viselése révén az állat ereje védi őt. Ebben a folyamatban a testi erő mintegy lelkierővé való átváltozását is tetten érhetjük. Ezen kívül a felvértezettség a személytelen erőkkel szemben is segítség, mint a természeti csapások, a villám, a hurrikán, az özönvíz, a földrengés. A talizmánok és amulettek a legősibb időktől kezdve csodaerők hordozói, amelyek vagy szerencsét hoznak, vagy a bajt hárítják el. Összekötik a biológiai- lelki- szellemi élet szféráit, mint erőhatást, erőteret.
Az ERŐ fontos létfilozófiai kategória, végső soron az isteni teremtőerő a kiindulópontja, minden Istenből és Istentől indult ki, és oda tér vissza. Ez az ÖRÖK ERŐ, amely a világ rendjét is működteti, ez intézi az keletkezést és elmúlást, a láthatóvá válás és formabontás megannyi variációját. Ezért az erőt transzcendensnek mondjuk, hatását a paradoxonokon keresztül lehet megérteni.
Az erő erejének erejét mondjuk szentségnek, amellyel az életet jelöljük. Ebben a megközelítésben az erő nem azonos az energiával, inkább fogalmazzunk úgy, hogy az energia hordozza az erőt, amely az ő mozgatója. Az energia már „anyagibb”, vagyis rezgés, amelynek irányultsága van, lefutása térben és időben. Az erő a „semleges energia”, a lehetőség, a megnyilvánulás előtti állapot.
A holisztikai hármasság – test/lélek/szellem – analógiája az anyag/energia/információ. Ezek híven fejezik ki a testetöltés, a láthatóvá válás folyamatának a megsűrűsödéssel való összefüggését.
A lélek egyfelől összekötő az anyag és szellem szférája között, másfelől éltetőerő. Maga az élet, amely a légzés ritmusában működik és ölt formát. Ilymódon amikor azt mondjuk, hogy Isten a teremtés titkát a lélekbe írta, ez fokozottabban a lélek felé irányíthatja figyelmünket.
Helyes tehát a polarizált világunkban külső és belső erőről beszélnünk, és megvizsgálnunk, milyen erők működnek a világban és a lelkünkben. Mindez abból a kiindulásból, hogy az erő a valóságos, amelyhez képest az anyag csupán másodlagos képződmény, látszólagos, múlandó. A lélek indítékaiban, sikeres vagy akadályozott meneteiben kavargó erők és energiák közül nézzünk néhányat:



A teljesség igénye nélkül.
Ezek motiválják tetteinket, a marathóni futót arra, hogy élete árán is elvigye a győzelem hírét, a katonát a haza védelmére, a sportolót a maximális erőkifejtésre, a versenyzésre, az orvost a gyógyításra, a tanárt a tanításra, az anyát a szülésre, a jogászt az igazságszolgáltatásra, az alkotót műve létrehozására.
A lelkierő egyik legfontosabb formája az ERKÖLCSI ERŐ. Ez működteti értékrendünket, ezen keresztül az elkötelezettségünket, meggyőződéseinket, elveinket, egész világnézetünket.
Fontos szólnunk az erő transzcendenciájáról és arról, hogy paradox módon működik. A mottóként idézett Weöres versből ezt tisztán láthatjuk. A költő arról az introvertáltságról szól, amely diametrális ellentéte a hírnek, hírességnek, presztízsnek, közkedveltségnek, vagyis a világhódításnak. Önmagunkat kell meghódítanunk, megértenünk, megismernünk, legyőznünk. Ez a nehezebb kihívás. Az önismeret fájdalmas szembesülések sorozata az árnyékszemélyiségünk árnyéj figuráival, olyan negatív alakokkal, mint a tolvaj, a hazudozó, a betörő, a gyilkos szándék, az irigység, a kisebbségi érzés, az egocentrikusság, a narcisztikus önimádat, a haszonleső, az élősködő és így tovább. Utal arra a tükörre, ahogyan a fenn és lenn, a kint és bent, az úr és szolga, a gyilkos és áldozat egymás megfelelői, mint két összeláncolt hegymászó.
Az erkölcsi paradoxon az, hogy aki önmagát – egóját – legyőzi, feláldozza a magasabb értékért, éppen ezáltal jut igazibb, az eredendően jó énjéhez. Az önlegyőzéssel jut magasabb dimenzióba. Ez a mag elpusztulásához hasonlítható, amelynek révén a növény kisarjadhat belőle, vagy a kígyó kinőtt, levedlett bőréhez.
Fontos információ mindez arra nézvést, milyen irányultságot vegyen lelki erőnk kifelé, a világ megértése és meghódítása, vagy befelé, az önismeret irányába. Mert BEFELÉ VEZET A TITKOS ÚT, a szívünkbe. Ott van a kiindulás, amely mindenre megoldás, mégpedig a szeretet erejével.
A szeretet frekvenciatartományát bizony sokkal könnyebb elvéteni, mint abba visszakerülni. A szeretet maga a teremtési lehelet
Jó, ha sikerül megtapasztalnunk a szeretet erejét azon át, ahogyan azt tetteinkben gyakoroljuk. Mérleget vonni naponta, mikor voltunk igazak, jók, magvas beszédűek.
A Vízöntő korszakban nyitottabbak vagyunk a lélek magasabb erői iránt, reneszánszát éli a túlvilág, a metafizika, a természetfeletti, az okkult világ iránti érdeklődés. Világnézetünk a családi, társadalmi tudattalanon túli kozmikus távlatokat ostromolja. A három Szaturnuszon túli bolygó felfedezése az égen mélylelki képességeinknek is utat nyitott. A Neptun az intuíciónak, az Uránusz az inspirációnak, a Plútó az imaginációnak lett a bábája.
Úgy véljük, a technika mintegy előfutára annak az ugrásszerű fejlődésnek, amelyet a relativitás elmélet, a határozatlansági reláció, a Gestalt elmélet, a mélylélektan, a holisztika fémjelez.
Mindezt a lelkünkből a lelkünkkel kell és lehet kibányásznunk.

AZ ALSÓ ÉS A FELSŐ VILÁGOK KOMMUNIKÁCIÓJA

Minden kommunikáció eleve két szinten zajlik: amit mondunk és ahogyan mondjuk. Aki az előbbire figyel, az inkább lényeglátó, mint az utóbbi, akit a benyomások, érzelmek, feltételezések könnyebben elragadnak. Láthatjuk, hogy ez a két szint más és más dimenziókat jelöl és újabbakat nyit meg. Ha ez a két szint nincs szinkronban, abból származnak a sok zavart okozó félreértések, hiszen mindenkit a saját atitüdje vezet.
Életünk első két éve, a beszéd előtti szakasz, akkor alakul ki a metakommunikatív jelek vétele, érzékelése, ez munkál később az „ahogyan” összetevőhöz. Az arckifejezés, a mimika, a gesztus, a hanghordozás, a hangerő és így tovább, alakítják a kapcsolatunk dinamikáját, egyensúlyát vagy egyensúlytalanságát. Egy szemöldök felvonása, vagy egy ajakbiggyesztés sokat árul el szándékunkról, indulatunkról, ellenérzéseinkről, elutasító, vagy segítő hozzáállásunkról.
A kommunikációban persze mindig kettőn áll a vásár, ámbár nem tagadhatjuk, hogy tele van kiszámíthatatlan elemekkel.
A kommunikáció élő folyamatában sokrétű információcsere történik.
A kommunikáció művészetét éppen ez a sokrétűség teszi érdekessé, izgalmassá, kutatás tárgyává.
Az emlék a múlttal, a képzelet a jövővel kapcsolatos, miközben az élet a jelenben zajlik.
A kommunikáció időutazásában az emléknek száz ideje van.
Minden ember a lelkében hordja az egész emberiséget, a világtörténelmet, a számszárát, miközben égi eredetünkről is van tudomásunk.
A jelen és múlt, valamint az alsóbb és magasabb világok kommunikációja komoly felszólító jelleggel ostromol bennünket, az egyik leghangsúlyosabb momentum életünkben. Minden veszendőség érzetünknek ez lehet a forrása.

Az Ég és Föld, a mélység és magasság, a függőlegesség, az önmagunkon való túlemelkedés, az a bizonyos „Jákob létra” amely jelen írás témája.
A mitológiai teremtés történetben Zeusz, az Ég Ura, Uránusz és a földistennő, Gaia egyesüléséből jött létre a világ.
A bibliai teremtéstörténet a LOGOSZ, a teremtő ige a kezdetek kezdete.
Az EGY megkétszereződött, létrejött a láthatatlanból a látható, a formátlanból a forma, a káoszból a rendezettség, az időtlenből az idő.
Ezt az eredetet a KINYILATKOZTATÁS őrzi: a Szentírás, a természet és a lélekbe írt titkok, amelyek látomásokban, hallomásokban, különös extatikus állapotokban törnek elő belőlünk.
A legutóbbi kinyilatkoztatás a keresztény vallás, Krisztus földi pályafutása, passiója és evangéliuma.
A korábbi hagyományok könyvei, misztériumai, beavatásai a tao-te.king, Csuang-ce írásai, az orfika, Dionüszosz szakrális ittassága, a Kabala, a szufi, a jóga.
A kinyilatkoztatás valamiféle HANGOLTSÁGBAN érzékelhető, fogható fel:

  • A hangoltság a hang misztériumával, a teremtő ige erejével kapcsolatos.
  • A hangoltság nem ihlet, nem intuíció, nem sugallat.
  • A Logosznak emberfeletti ereje van, csak élőszóval adható át.
  • A hangoltság éberré tesz, amely lehetővé teszi az érzékletek feletti érzékelést, a vidja (tudás, látás) állapotának elérését.

AVIDJA:
életmohóság
az életéhségben nyugtalanul szétszóródik
az alacsonyabb szint ereje, amelyet meg kell fékezni

VIDJA: /mellé/
Hangoltság,
Bizonyosság nyerése,
A magasabb megvalósítása.

A kinyilatkoztatás isteni eredetünkről szól.
A legfontosabb ismeret.

SZAMSZÁRA:
Biológiai, pszichológiai, szociológiai vágyak, ösztönök,sóvárgások,
Gyönyör- és élvezetvágy,
Káprázat

EXTÁZIS:
Kiszáll a természet körforgásából,
Szabaddá tesz az énemtől, önmagamtól,
Az én fölötti világba emel,
A valóság szintje.

Az orfika, a szufi, a mahajána, a zen, a Kabala, a jóga, a tao, az ima, a meditáció szolgálja az extázisba emelést.

Természetesen a két állapot, az életszomjúság és a magasabb erőre való hangoltság, noha egymás ellentétei, nem zárják ki egymást. Fokozati különbség van közöttük, és a MÉRTÉK által szabályozódnak Egymást feltételezik, mivel a teremést a polaricitás tartja működésben.
Persze ha a vak ösztönvezéreltségnek adjuk át magunkat, a vágyak, kívánságok, kielégíthetetlen szenvedélyeknek, hogy ki ne maradjunk valamiből, el ne mulasztjunk valamit, végül felfal, elnyel ez a mohó ösztön bennünket.
A rendnek hatalma van a rendezetlenség felett.

Fentebb említettük a Dionüszosz szakrális ittasságát, amely túlemel önmagunkon. Meg kell különböztetnünk az egyszerű életmámort a beavatásitól, ebben az önkívületi állapot elmúltával az ember visszaesik úgymond a hétköznapi megszokottságába, ez állandósul. Az archaikus extázis technika az élet minden lépését tudatossá teszi, állandósítja a magasabb, elért állapotot, fokozatot, ezt nevezi Hamvas Béla realizálásnak, megvalósításnak. Ez működik az alkotásban, az imában, a meditációban, minden elmélyülésben, legyen az szépség, szerelem, zene, gyönyörködés, tánc.

Ez az ÖRÖKLÉT MÁMOR.

A jóga is több utat kínál a felsőbb világ, azaz magasabb énünkkel való egyesüléshez:

  • a dnyána a megismerés útja,
  • a karma a tevékenységé,
  • a bhakti a szeretet gyakorlásának útja.

Ezekben az elragadtatott állapotokban az észt meghaladó tudáshoz és élményhez jutunk.

Ez a gyémántnál keményebb tudás, amely még a szabadulás vágyától is szabaddá tesz.

A zen szatori élményében a meghökkentés, a felriasztás, a szellemi villámcsapás a felébresztő, ráébresztő momentum. Ez lényegében egy határon, egy küszöbön való átjutást jelent, amely korábban elválasztott bennünket a valóságtól, vagy legalábbis egy magasabb dimenziótól. A változások mindig ezeken a határokon történnek.
Keresztelő János tanítás egy mondatba foglalható:
- „Térjetek meg!”

Az alsó és magasabb világ, amellyel indítottunk, analóg a tudatos és tudattalan lélekműködéssel. Hiszen minden művészet, gondolkodás, mesterség, viselkedés, tevékenység, az egész civilizáció a tudattalanunk objektiválódása, az örök dinamika a két lélekrész között, a kiemelkedés a lélekóceánból és az abba való visszasüllyedés. Nem mentesen a projektív és provokatív dinamikáktól.

Az extázis, amelyről Hamvas Béla ír, az énből való kilépés, önmagamból önmagamtól.
Ezt szolgálja a tao nem cselekvése, amely természetesen nem tétlenséget jelent, hanem az örök áramlásba való beilleszkedést, azt nem zavarván.
Az alkímia munkamódja a szublimálás, az anyag megfinomítása az ólomtól az aranyig terjedő íven, a szellemi naparany, a fény kimunkálása.

Visszajutni oda, ahonnan jöttünk, a teremtés előtti létbe.

A TEGNAP EMBEREI ÉS A HOLNAP EMBEREI

Az idő legmélyebb létélményünk. Még a felejtéseket is beleértve, hiszen a lélek mélyéről a legváratlanabb pillanatokban a legváratlanabb semmiségekre csodálatos élmények hívódhatnak elő. És mint tudjuk, az emléknek száz ideje van.
Egy másik érdekes jelenség, hogy úgymond, ki lehet esni az időből, azaz nem azt éljük át, ami reálisan és aktuálisan zajlik, hanem szubjektív állapotunkat, az ihletet, a mámort, a szerelmet, esetleg a bánatot, a gyászt, az elkeseredést.
Ugyanígy a betegség is kiragadja az embert a történésekből, megtölti a lelket a betegség élményével és állapotával, néha regresszív emlékkel, és statikus helyzetet kényszerít az emberre. Megálljt parancsol, bármennyire is „akarnánk” változni.
Az állandóság és változás kérdése is fűződik témánkhoz. Minden változik, nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba a nagy Hérakleitosz megfogalmazása szerint, de ha azt mondjuk, a folytonos változás az állandóság, ez a paradoxon fejbevág bennünket.
Számolnunk kell a biológiai idővel is, amely a fejlődési, kibontakozási, öregedési szakaszokat jelzi egy emberöltőn belül. Itt már sok eltolódást vehetünk észre: láthatunk koravén fiatalokat, örök ifjú élteseket, selypegő kismamákat, bakfis nagyanyákat, örök diákokat, egyszóval változatokat, amelyeket egyfajta beleragadás jellemez a már megélt, elmúlt élethelyzetbe.
Az életmenet egyfajta sorsvonulatot is tartalmaz, hiszen az egyes életszakaszoknak igen eltérő feladatai vannak, mint tanulás, munka, családalapítás, társadalomba való integrálódás, kultúrcél. Ez igen nagy szóródást mutat a különféle népek történetében. Nyilvánvaló, hogy a természeti népeknél, ahol a lányok már 13 éves koruktól fogva anyák lehetnek, ott egyetemi végzettségről nem beszélhetünk. A modern világ karrier womenjei viszont 40 éves koruk táján lesznek anyák.
Reinkarnációs elemek is előbukkannak az egyes sorsokban. Champollion, aki 1822-ben megfejtette a hieroglifákat, minden valószínűség szerint egyiptomi múltat kellett, hogy a lelkében hordozzon, amiért így rátalált a feladatára. De hozhatjuk példának a zenész, író, vagy orvos dinasztiákat is, ahol a családi tudattalan komoly védőháló a tehetség kibontakozásához. Egy ilyen szülöttre, akinek a felmenői is zenészek voltak, mint például J. S. Bach, vagy W. A. Mozart esetében, joggal mondhatjuk, hogy a tegnap embere, csak azt folytatja, ami akkor abbamaradt. A Requiem története még egy abbamaradás, a befejezetlenség megrázó erejével.
De egyéb foglalkozások is a múlthoz  köthetik művelőiket, mint például a történészek, archaikusok, geológusok, utazók, akik a régi, vagy az úgynevezett primitív kultúra kutatói.

Más foglalkozások a jövőbe tekintenek. Charles Lindbergh (1902-74) amerikai pilóta, író, feltaláló, társadalmi aktivista, 34 óra alatt repült Amerikából Párizsba 25 éves korában.1927.05.20-án indult és másnap landolt Párizsban. Igazi Vízöntő embet, az új korszak előfutára.
Leonardo da Vinci a technikai találmányaival, Exupéry, aki a pilóták Ikarosz sorsának egyik áldozata, csak úgy, mint Gagarin, messze a jövőbe mutató életet éltek. A futurológia sokat foglalkoztatta mindenkor az embereket, bármennyire körvonalazatlan a tárgya és iránya.
Mind a múlt, mind a jövő rengeteg üzenetet tartalmaz, küld felénk folytonosságban. Kérdés, megszólítanak-e bennünket ezek az üzenetek.
A régebbi világban az emberek az Istennel, vagy istenekkel való kapcsolata sokkal kézenfekvőbb volt, mint a mai elidegenedett életünkben. Egy példa: az egyiptomiak a Nílust az istenség megtestesülésének tartották, és minden bogárban is látták az isteni létet.
A modern űrkutatás túlságosan technikai szempontú, hiányzik a gondolat, hogy a belső végtelenünkben ugyanazok a csillagok vannak, mint az ekliptikán láthatók. Az időszámítás előtti időkben az emberek a csillagos éggel is együtt éltek, ez képezte az időszámításuk alapját.
Életünk idővonulatai, amelyekre az események is mintegy ráhúzódnak a kezdetükkel, kibontakozásukkal és lezárulásukkal, és amelyekben a hagyományőrzés és megújulás is szerepet kap, a korszellem is formáló erő. Fúgaszerűen  egyesülnek dallammá, hangzássá, különös szimfóniává az egyes elemek. Amikor megpróbáljuk a történésekből kihámozni a történeteket, hogy valójában miről szólnak azok, mi körül forog az életük, sok dallamvonalból lehet és kell visszamennünk az indító alap dallamig.
A kisgyermekeknek a járással és beszéddel, a mondatokban való beszélni tudással egyidejűleg alakul ki a 3 dimenzió tudata, a tegnap és a holnap, ami elmúlt és ami majd csak még jönni fog. Játékukban, ha az igazán elmélyült, betöltött és lekötött állapottal jellemezhető, az örök jelent élik meg. Később, amikor programokkal táblázódik be az életük, ez a spontán, jelenben való élés igen megbomlik, csaknem lehetetlenné válik.
Kényszerbetegségeknél például nagyon látványos idő regresszió rögzül a viselkedésben. Akár tisztálkodási kényszerről legyen szó, amely rongyosra mosott kezet eredményez, akár arról, hogy bezártam-e az ajtót, elzártam-e a gázt, becsuktam-e az ablakot, stb. valamiféle különös földhözragadtság rajzolódik ki. Például megragadás abban az érzésben, hogy nem tudom jól intézni a dolgokat. Egy fiatal lány azt mesélte, ráment a kapcsolata a kényszerességre, mert a barátja nem tudta elviselni, hogy reggelenként az elindulásuk a negyedórát is túlszárnyaló procedúra  volt a folytonosan ismételt ellenőrzések miatt. Ebben az esetben ennek az önbizalom hiánynak, bizonytalanságnak, az erre rárakódott  félelmeknek valóságos külön élete lett, ez borította el egész pszichéjét, mint a gyom a  kertet. Nehezen tudott ebből a gyermeki állapotból felnőtt, felelősségteljes dimenzióba átlépni, mert ez sok bizonytalanságot sejtetett, amelyekhez képest ez a helyben topogás védett helyzetnek számított. Ezer szállal fűződött a túlzott anyai védelem által megerősített infantilis állapothoz, amelyből az elrugaszkodás, a kitörés igen nehezítetté vált.
Amikor erre ráébredt, így fogalmazott: „Hát nem rémes? A szputnyikok korában élünk, és én egy ajtóval vacakolok órákig!”

Ezzel a kitöréssel érkezett saját idejébe

Más foglalkozások a jövőbe tekintenek. Charles Lindbergh (1902-74) amerikai pilóta, író, feltaláló, társadalmi aktivista, 34 óra alatt repült Amerikából Párizsba 25 éves korában.1927.05.20-án indult és másnap landolt Párizsban. Igazi Vízöntő embet, az új korszak előfutára.
Leonardo da Vinci a technikai találmányaival, Exupéry, aki a pilóták Ikarosz sorsának egyik áldozata, csak úgy, mint Gagarin, messze a jövőbe mutató életet éltek. A futurológia sokat foglalkoztatta mindenkor az embereket, bármennyire körvonalazatlan a tárgya és iránya.
Mind a múlt, mind a jövő rengeteg üzenetet tartalmaz, küld felénk folytonosságban. Kérdés, megszólítanak-e bennünket ezek az üzenetek.
A régebbi világban az emberek az Istennel, vagy istenekkel való kapcsolata sokkal kézenfekvőbb volt, mint a mai elidegenedett életünkben. Egy példa: az egyiptomiak a Nílust az istenség megtestesülésének tartották, és minden bogárban is látták az isteni létet.
A modern űrkutatás túlságosan technikai szempontú, hiányzik a gondolat, hogy a belső végtelenünkben ugyanazok a csillagok vannak, mint az ekliptikán láthatók. Az időszámítás előtti időkben az emberek a csillagos éggel is együtt éltek, ez képezte az időszámításuk alapját.
Életünk idővonulatai, amelyekre az események is mintegy ráhúzódnak a kezdetükkel, kibontakozásukkal és lezárulásukkal, és amelyekben a hagyományőrzés és megújulás is szerepet kap, a korszellem is formáló erő. Fúgaszerűen  egyesülnek dallammá, hangzássá, különös szimfóniává az egyes elemek. Amikor megpróbáljuk a történésekből kihámozni a történeteket, hogy valójában miről szólnak azok, mi körül forog az életük, sok dallamvonalból lehet és kell visszamennünk az indító alap dallamig.
A kisgyermekeknek a járással és beszéddel, a mondatokban való beszélni tudással egyidejűleg alakul ki a 3 dimenzió tudata, a tegnap és a holnap, ami elmúlt és ami majd csak még jönni fog. Játékukban, ha az igazán elmélyült, betöltött és lekötött állapottal jellemezhető, az örök jelent élik meg. Később, amikor programokkal táblázódik be az életük, ez a spontán, jelenben való élés igen megbomlik, csaknem lehetetlenné válik.
Kényszerbetegségeknél például nagyon látványos idő regresszió rögzül a viselkedésben. Akár tisztálkodási kényszerről legyen szó, amely rongyosra mosott kezet eredményez, akár arról, hogy bezártam-e az ajtót, elzártam-e a gázt, becsuktam-e az ablakot, stb. valamiféle különös földhözragadtság rajzolódik ki. Például megragadás abban az érzésben, hogy nem tudom jól intézni a dolgokat. Egy fiatal lány azt mesélte, ráment a kapcsolata a kényszerességre, mert a barátja nem tudta elviselni, hogy reggelenként az elindulásuk a negyedórát is túlszárnyaló procedúra  volt a folytonosan ismételt ellenőrzések miatt. Ebben az esetben ennek az önbizalom hiánynak, bizonytalanságnak, az erre rárakódott  félelmeknek valóságos külön élete lett, ez borította el egész pszichéjét, mint a gyom a  kertet. Nehezen tudott ebből a gyermeki állapotból felnőtt, felelősségteljes dimenzióba átlépni, mert ez sok bizonytalanságot sejtetett, amelyekhez képest ez a helyben topogás védett helyzetnek számított. Ezer szállal fűződött a túlzott anyai védelem által megerősített infantilis állapothoz, amelyből az elrugaszkodás, a kitörés igen nehezítetté vált.
Amikor erre ráébredt, így fogalmazott: „Hát nem rémes? A szputnyikok korában élünk, és én egy ajtóval vacakolok órákig!”

Ezzel a kitöréssel érkezett saját idejébe

A BIG BANG LOGIKAI ABRONCSAI

Az élet és a világ keletkezésének teóriái előbb-utóbb zsákutcában szoktak kikötni, főleg a racionális okfejtések. A bibliai teremtéstörténet kevesebb nyitott kérdést hagy maga után, mert egy megkérdőjelezhetetlen Isten a kiindulópontja, az egyetlen létező.
The Divine is only real.
Akik ezt a nézetet vallják, és az élet legparányibb részletében is Istent fedezik fel, a levelek formájától a csillagok keringéséig, azok nem bajlódnak feleslegesen Isten létének bizonyításával, mert energiának, teremtőerőnek, szeretetnek, életnek, mindenhatónak, bölcsnek ismerik és fogadják el, és ezáltal közelebb is jutnak a nagy titkokhoz. Ez a nézőpont elfogadja, hogy a világnak láthatatlan része is van, miként a lélek is láthatatlan, csupán működésében ismerhető meg, és nem merevíti tagadásba, indulatba, körben forgó okoskodásba a problémát. Ezek a felesleges, meddő és destruktív energiafutamok a másik oldalon a létezés iránti áhítatba, tiszteletbe, odaadásba tevődnek át. Egymást jól kiegészítő és feltételező opponális elvekbe képes rendezni életérzését és világnézetét:

  • megnyilvánulatlan / megnyilvánult,
  • fény, világosság / sötétség,
  • rend / káosz,
  • halál, vég / születés, kezdet,
  • láthatatlan / látható,
  • anyag / szellem,
  • evilág / túlvilág,,
  • nappalok / éjszakák

és a világ világossága  jelenti a legnagyobb szellemi odaadást.
A keresztény vallás nagy tagadói nem látják, hogy mint minden vallás, ez is fényvallás, a Nap által jelképezett fény vallása. December 25-e  a Sol invitus, a legyőzhetetlen Nap, Krisztus születése, a hosszabbodó nappalok kezdete az évkörön. Ezzel szemben a június 23-a, a St. Iván napja, a nyári napforduló éppen a rövidölő nappalok kezdete.
Krisztus születése a Fényisten világrajövetele.

Ami az „ősrobbanást” illeti, e sorok írójának véleménye szerint inkább mondható kozmológiai spekulációnak, mint bármelyik világvallás személyes vagy személytelen, panteista nézetének.
A Big Bang fogalmának megalkotója Fred Hoyle (1915-2001) angol asztronómus és sci-fi író. Spekulációját maga sem vette komolyan, a „majdnem stacionárius állapotú világegyetem”  (quasi steady state) képzetéről. De az ősrobbanás mégis berobbant egy sereg tudós és mindennapi ember agyába, s az elmélet burjánozni kezdett.
Ez az elmélet a világkeletkezés ama logikai bukfencét, hogy miként lett a semmiből valami, úgy igyekezett megoldani, hogy azelőtt is volt világegyetem, csak az egy nulla kiterjedésű és végtelen sűrűségű pontba zsugorodottan létezett. Mintegy 15 milliárd évvel ezelőtt egy pillanatban – amikor persze még nem volt idő, sem történet, sem előtte és utána – a végtelen sűrűség okán ennek az őspontnak fel kellett robbannia, és létrejött a ma ismert  téri- és idői világegyetem.
Mint láthatjuk, itt az Isten fogalmát a „szuperrészecske”, az ősatom, de mindenképpen az ANYAG helyettesíti. Ebből  is világosan kirajzolódik a világmagyarázat alul- és felülnézete, annak minden kettősség tartalmával és elágazásaival.
Ebben az egyetlen pontnyi világegyetemben az anyagnak csak ez az egyetlen szuperrészecske formája volt. A robbanás eme részecskék heves ütközése, mégpedig a kezdetet jelentő első pillanatot követő 10 -43 – másodperc alatt zajlott le a tágulás és kihűlés, amellyel kezdetét vette a világegyetem kialakulása. Ezek a tömeg nélküli részecskék, mármint az elektronok, fotonok és kvarkok részben megszilárdultak, részben további alakulások indultak meg. Létrejöttek a neutrínók, a protonok és neutronok. Ezekből az atommagok, majd az első elemek, a deutérium, a hélium, a lítium.
A röpke másodperc töredékéből az elmélet könnyedén átlép az évmilliók nagyságrendjébe és gondtalanul dobálózik sűrűségekkel, tágulásokkal, hőmérsékletekkel.
Ez az alulnézet valóságos logikai abroncs lett a materialisták és ateisták gondolkodásában.
Ennek másik verziója az ember főemlősöktől való származása az eszközhasználat révén. Bár ez ama első főemlős óta nem ismétlődött meg, a főemlősök főemlősök maradtak, de a spekuláció tovább él a lelkekben és befutja a maga pályáját.
Sajátságos, hogy ezek az emberek az evolúcióban hisznek. Persze saját evolúciójuk elakadását nem veszik észre. Már öt éves korban el lehet akadni, amikor az Ödipális mindenhatóságot éljük meg. Ha az elakadás pubertás korban történik, akkor ő lesz a lázadó serdülő, aki ágál a tanári és minden tekintély ellen, mivel baja van saját autoritásával. Ám amíg a feje lágya be nem nő, nem lehet jobb belátásra bírni.
Ha túl sok félbemaradt ember van egy társadalomban, nehezen fogják az emberek a helyüket megtalálni. Akik éretlenek, azok azért, akik kiemelkedően tehetségesek, azok emiatt lesznek meg nem értettek.
A Big Bang elmélet továbbvivői ügyesen forgatták ki az energia megmaradásának elvét. Tekintve, hogy az energia összmennyisége állandó, a pontnyi világegyetemnek annál sűrűbbnek kell lennie, minél messzebbre megyünk vissza a „nem időben”. Vagyis a robbanásnak szükségszerűen be kellett következnie  a sűrűség és forróság egy bizonyos fokán. Itt már kételynek semmi helye nincs.
A világegyetem tágulása lett a következő divatos tovább gondolás. Erre a matematikusok is ráharaptak követhetetlen absztrakt számításaikkal a pillanat töredékeinek negatív hatványban való kifejezésével.
Azt is észre kell vennünk, hogy a Big Bang elmélet nem a teremtésre, a létrehozásra fókuszál, hanem a robbanásra, amely inkább destruktívnak mondható, mint építőnek.
Az ezt követő szabály és rendezettség mikéntje sem okoz fejtörést az ősrobbanás hívőknek. Miközben kitörésről, tágulásról szól a forró elmélet, valójában logikai bilincsek verik rabságba a gondolkozást. Az egocentrizmus, a morális felelőtlenség, a tudatlanság.
Ám a rombolási tendencia híven rímel a kor formabontó tendenciáira, amely minden szinten jelen van: a művészetben, a politikában, a joggyakorlatban, a tüntetésekben, a propagandában. Igen sok ember leli kedvét a destrukcióban. Egyfelől provokatív és projektív mozzanatok vezérlik ezeket a tetteket, ezt a belső feszültség levezetésének tekinthetjük. Másfelől viszont tarkítva lehetnek patológiás elemekkel, mint például pirománia, szociopátia. Mint ahogyan az atom- és hidrogénbomba, a biológiai fegyverek feltalálóinak sincs etikai kételye annak kapcsán, hogy az effajta tömeggyilkosság hogyan fér meg az emberi együtt éléssel és méltósággal.
Talán nem túlozunk, amikor azt mondjuk, az emberi élet legnagyobb drámája az anyag és szellem küzdelme.

Akik látják, hogy az anyag és energia ugyanegy, csak különböző megjelenési forma, azoknak könnyebb ez a belső, lelki változás, amely az élet normalizálásához  minden időben szükséges. De különösen jelen korunkban, az új korszak küszöbén, hogy  a Vízöntő korszak ne beteg, buta és gonosz emberek korszaka lehessen.

 

MATRIARCHÁTUS – PATRIARCHÁTUS

Ha valamit sikerül „nevén neveznünk”, - vagyis fején találjuk a szöget – akkor egyfelől - kiemeljük a lényeget, másfelől viszont lehet, hogy túlhangsúlyozunk egy részletet, amellyel éppen eltereljük a figyelmet a lényegről. Vegyük példának a feministákat. Ez a nőiességet tűzi zászlajára. Azok csatlakoznak ebbe a táborba, akik úgy érzik, animájuk el van nyomva, a férfiak korlátozzák őket.. De mialatt versenyre kelnek a férfiakkal, önérvényesítésbe kezdenek, hatalmi harcot folytatnak, egyenjogúságot követelnek, nem veszik észre, valójában férfi energiáikat mozgósítják. Ezáltal férfi energiával küzdenek a férfiak ellen, ami nem hogy a nőiességüket nem védi, vagy erősíti, de egyenesen lelohasztja azt. Ágálnak, vitáznak, okoskodnak, meggyőzhetetlenek, erőszakosak, békétlenek. Éppen nem befogadó, alkalmazkodó nőies lágyságot gyakorolnak. Amikor erőszakosságukkal elriasztják maguktól a férfiakat, tovább duzzad bennük a harciasság marsikus ereje.
Egy példával próbálom alátámasztani, mennyire elfajult napjainkban a férfi és női erőről való képzet és annak gyakorlata. Valaki mesélte – egy magányossággal küzdő menő nő – hogy elment egy hétvégi workshopra, amely a nőiességről szólt. Nem érezte, hogy használható tanácsokat  kapott volna. De amikor a kurzus következő részét egy átoperált transzvesztita tartotta – amelyen már nem vett részt – mondván, hogy nála jobban senki sem értheti a női lelket, csalódását és felháborodását alig titkolhatta. Hangulatát bátran megrökönyödésnek is mondhatjuk.
Ha a jinről és jangról beszélünk, a világ legtermészetesebb jelenségéről szólunk. Vajon honnan ez az elfajulás, amely a társadalmi berendezkedésben is testet ölt, miként azt a címadó matriarchátusban és patriarchátusban is jeleztük?
A Ji King zseniálisan összegzi a 64 hexagramba a fiatal és öreg férfi és női erők egymásba való átalakulását, a „változás” menetét. A feminizmus, amikor paradox módon független, önálló, céltudatos akar lenni, és társadalmi szerepet vállalni, átesik a ló túlsó oldalára. Nem veszi észre kóros egyoldalúságát, az újabb egyensúlytalanságát.
Amikor férfi és női erőről, energiáról szólunk, az abszolút értéket próbáljuk megcélozni, azt a belső muníciót, amely jól képes működtetni  ezt az egész világot átható és dinamikában tartó alapvető jellegzetességet. Túl a macsón, a piperkőcön, a hódítón, a hímsovinizmuson, az alfa hímeken, a csábítókon és a nagy átverőkön.
Az biztos, hogy az ipari forradalom alapvetően befolyásolta az apa-fiú kapcsolatot, amelynek lényege a példakép volt, ami által könnyen lehetett az apa nyomában haladni. A fiú testi-lelki közelségben hamar részt vett apja munkájában, legyen az földműves, vagy bármilyen mesterség.  Része volt ezáltal szülei közegének, ahol életkorának megfelelően bontakozhatott ki, megélvén a felnövekedés stádiumait, míg érett felnőttnek mondhatta magát. Az iparosodás, városiasodás révén a gyári munkákban kikerültek eredeti, természetes  közegükből, a részfolyamatokat érintő munkákban elidegenedés lépett fel, vákuum keletkezett a lélekben, amely együtt jár az identitás krízissel, az öntudat és önbecsülés sebzettségével, hiányával. A lelki vákuumba pedig a jó példaképek, elérhető célok helyett démonok költöztek be, mint például a gazdagság utáni vágy, a társadalmi presztízs, a hatalom, az elismertség pót fontossága. Egyszóval átléptek az extraverzív térfélbe, ahol külsőleg próbálják pótolni, amit belsőleg elvesztettek. Pontosan látható a belső muníció hiányán kialakult külső megerősítés, támogatás pótcselekvésének burjánzása.
Hiányoznak a közösségek szent emberei, akik az antik világban az eszménykép szerepét töltötték be, akiket  mindenki tisztelt, akihez mindenkinek igazodnia lehetett. A városi munka környezet nem analóg a természetes emberi közösségekkel.
A mai társadalmi közfelfogás hatalmas bukfence nemhogy nem tiszteli a bölcs öregeket, de egyenesen fiatal titánok kultuszát hirdeti meg, teszi menedzserré. Az öregség egyre inkább valamiféle szégyellni való tehernek kezd mutatkozni.
A tisztelet és spiritualitás hiánymezején  nagy elfajulások kaptak lendületre.
Egyik ilyen a matriarchátus illetve a patriarchátus egyoldalúság elmélete és gyakorlata.
Hasonló egyoldalúságok még a békemozgalmak, a zöldek, az állatvédők etc. próbálkozásai.
Naiv dolog csak a békéről szólni, amikor az atomkorszakban élünk, ahol atom-, hidrogén- és biológiai fegyverek gyártása, amerikai űrfegyverkezés és  masszív fegyver lobbi fejti ki áldatlan tevékenységét. Ez utóbbi minden megszorítás nélkül fegyverzi fel a  Közel Kelet népeit és kormányait, mivel a fegyvert el kell adni, ha már busás haszonnal meggyártották. Nemrégiben az Ukrajnában végrehajtott puccs is külföldi segítséggel történt. Kevesen látják a kérdést a maga egészében, hamar állást foglalnak mindenféle indulati felkavarodásban az egyik oldalon. A zöldek is úgy tesznek, mintha nem tudnának az iparosodás nyomán láncreakciószerűen elindult környezet rombolásról. Gondoljunk a vasúthálózatra,  az esőerdők kiirtására, í műanyagra, a műtrágyára etc. Az  állatvédelem, - amely mindig a saját ösztön megzabolázásával cseng egybe – odáig fajulhat, hogy harci kutyák embereket tépnek szét az utcán. (A mai napon, amikor ezeket írom, Komáromban három kislányt támadott meg egy kutya, az egyik súlyos arcsérüléseket szenvedett.) A harciasságot férfi erőnek tudhatjuk, ebben a témában is a két alaperő egyensúlytalanságának egyi verzióját kell felismernünk.

A bölcsesség a minden dolgok két oldalának egymást kiegészítő, integrált szemléletében áll. A jót és rosszat manapság deklaráltan sok ember nem tudja  megkülönböztetni. A rossz „elfogadása” nem ennek továbbvitt gyakorlatával egyenlő, csupán azzal, hogy tudunk róla, mint ellen- vagy egyensúly tényéről, de nem kell azt erősítenünk a jó rovására. A világosság nyilván kedvezőbb, mint a  sötétség, de a fényesség elkülönüléséhez a sötétség kell. A létforgatagban való részvételünk rengeteg halandó célra predestinál bennünket, de van egy aránya annak, amennyit az öröklétünkért kell tennünk. A gyermeknevelés például az öröklétbe, egy végtelen életfolyamatba kapcsol bennünket. Mindig annak kell, hogy prioritása legyen, amely az örökléttel van összhangban. Az alak a háttérben képes kirajzolódni. Ahhoz, hogy gazdagok legyenek, a szegények tábora is kell.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a két erő egymásra utaltságát, együttműködését, harcra  és harmóniára való törekvését.
Az asztrológiai mandalában hat pozitív és hat negatív töltésű jel van.. A Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg és Nyilas a pozitív, a másik hat a negatív. A jelekben található bolygók jelzik, számszerűsítik, mennyi férfi- illetve női energiával működtetjük sorsunkat. A párkapcsolatokban mindig egyfajta árnyékhordozás alakul ki. Az érzelmileg lágyabb férfi harcos amazont vonz be, mindkét fél a másikon éli meg hiányzó részét. Az amazon a gyengédséget, a ragaszkodó férfi a kockázatot.

A két erő jelenlétét a társadalom szerveződésében is nyomon követhetjük. Az anyajogú társadalomban a nőket csak az otthoni szerepekben tudják elképzelni, ilyen a gyerekszülés, a gondozás, a háztartás. Bár első látásra  úgy tűnhet, ez totál elnyomás, de ne legyünk egyoldalúak, és látnunk kell, hogy ez a csalás védelme. Ma megfigyelhető, hogy a nagy emancipáció lendületében a gyereknevelés kezd társadalmi feladattá válni, a bölcsődéktől kezdve.
A patriarchátus szemléletben a struktúra, a  hierarchia, a struktúra, a szervezettség, a szintek kirajzolódása a mérvadó. A történelemből láthatjuk, mennyire nem egyszerű törzsi szervezetből államot létrehozni. Kadhafi esete ezt jól példázza.
De a legnagyobb paradoxon talán az anyaszentegyház megszervezésében van, amely nevében női, papi méltóságok hierarchiájában nagyonis férfi jellegű. Miközben az egyház lényege a befogadó, anyai közösség lenne.
De hát tudjuk, a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek ide a földre.

Ezért még sokáig kell tanulnunk az egyensúly megteremtésének mikéntjét.

 

A TULAJDONSÁGOK PÁRBAN VANNAK.


„Ha elegendő megismerésem lenne, hogy a tao útján járjak, csak attól félnék, hogy ne erőszakoljam a dolgok folyását” – írja maga a tao mester.
„Hogyan lehetne úgy nevelni, hogy ne neveljünk?” – fakadt ki egy sorsával elégedetlen fiatal ember.
„Én jó vagyok, de mindig rossz dolgok történnek velem” – mondta egy bulimiás fiatal lány.
Érdekes példákat láthatunk az állatoknál utódaik nevelésénél. A szirti sasokról például feljegyezték, hogy ha nem akarnak felcseperedni, önállóan repülni, szüleik kilökik őket a fészekből. Ilyenkor általában szárnyra kapnak a zuhanástól való félelmükben. De ha ez nem következik be, az apamadár utánuk száll a mélybe és felkarolja őket.
Hány és hány ember szeretné átírni az élettörténetét, más szülőket, tanítókat, helyeket és helyzeteket képzelvén a maga számára megfelelőbbnek, mint amilyenek az adottságai. De a scripteket nem lehet és nem is kell átírni, tudni kell olvasni belőlük. Ezen persze nem azt értem, hogy minden úgy jó, ahogy van, semmin nem kell változtatni, de azt sem, hogy a magam sorsának és szerencséjének kovácsa vagyok.
Ha sikeresen túljutunk az ötéves kori Ödipális mindenhatóságunkon, az esendőségeinkkel is jobban megküzdünk.

A jobb és bal agyféltekénk működése a kultúrát is keleti illetve nyugati kultúrára osztotta. A keletihez tartozik a szemlélődés, a meditáció, a szimbólumok, az álommunka. A nyugati a racionális, a „vagy-vagy” polaritás, amely csak azt tartja jónak, ami logikus, ok-okozatilag rendezett. Ez a bal agyfélteke intelligens, de nem bölcs, mert a szív intelligenciája elsikkad a kilúgozott értelemben. Kiválóan alkalmas az analízisre, az apró részletek kutatására, de sokszor nem látja a fától az erdőt, vagyis nem átfogó.
Nemi megoszlásban ez úgy működik, hogy a nők intuitívebbek, a férfiak lényeglátóbbak, jobban átlátják a helyzeteket, a nők könnyebben leragadnak az érzelmi részleteknél.
A hangulat ingadozásainak is megvan a maguk végleteket érintő sémája a feldobottságtól a kétségbeesésig. Mai szóhasználattal bipolárisnak hívjuk a régebben mániáko-depresszívának mondott kóros hangulati ingadozásokat. Sokan élnek azzal a túl kedvvel, amely pillanatok alatt átcsaphat sértettségbe, indulatba. A nevetés sírásba. Még a színészeknek is vigyázniuk kell, ne játsszák túl a nagy érzelmeket,  mert nem lesznek hitelesek, és az ilyesmi könnyen visszájára fordul.
Nem könnyű kiismerni a viselkedés színét és visszáját. Amikor tenyérbe mászóan pimasz, tolakodó, lehengerlő emberrel állunk szemben, nem mindig vesszük észre a határozottság máza alatt megbúvó határozatlanságot, belső bizonytalanságot, esetenként az önbizalom hiányát, amelyet csupán kompenzál az erőteljes fellépéssel.
Eric Berne, az  Emberi játszmák írója úgy vezeti be ezeket a viselkedési anomáliákat: „Mit mondasz a halló után?” Minden találkozáskor van egy kis zavaró feszültség, van aki ezt jól kezeli, mások idétlenül mosolyognak, fölösleges kérdéseket tesznek fel, zavarukat azzal leplezik, hogy gyorsan mondanak valamit. Van aki azonnal viccet mesél, ha megérkezik valahová, ezzel biztosítván, hogy kedves, hangulatos, humoros embernek tartsák.
Ugyanakkor a bohócokat általában szomorú és keserű embereknek tartjuk, akik nevettetnek, de maguk keveset nevetnek. Pierot egyenesen könnyezik.
Bölcs Salamon jó emberismerő volt, átlátott a szitán. „Ha kedveskedve szól, ne bízzál benne, mert hét iszonyatosság lakik az ő lelkében.” Példabeszédek  26/25.
Az is az ő meglátása, hogy búsulásban is kegyetlenség van, a haragban áradás
Egy ízben egy fiatal anyuka azt mondta, nagyon igyekszik jó anyuka lenni. Nagyon meglepődött a kérdésemen, hogy ezek szerint nem jó anya? „Hogy kérdezhetsz ilyet?” – mondta felháborodva. „Mert igyekezned kell” – volt a válaszom. Mélyen eltűnődött.
Az extra- és introvertáltság is párban van bennünk. Életünk során jobbára mindkét végletet megéljük, mert ezek átfordulnak egymásba. Aki teljesen befelé fordul, hamar meg kell tapasztalnia, hogy átnéznek rajta, semmibe veszik. Jobb, ha lazít ezen a visszavonultságon. Az extraverrtáltak is megkapják a maguk sebeit az örökös kezdeményezéseikkel, fárasztó aktivitásukkal, mindenbe való beleavatkozásukkal, és kénytelenek takarodót fújni. Pároknál nagyon gyakori, hogy az ellenkező attitűd vonzása hozza őket össze. A befelé fordulónak imponál a másik bátor kezdeményezése, a felületes becsüli a másik elmélyültségét.

Ennél drámaibb, amikor az  árnyékhordozás a hű és hűtlen emberek között alakul ki. Aki éppen hű, ritkán ismeri fel, hogy lelke mélyén nagyonis csapodár.
Nehéz dolog tulajdonságokkal leírni, megfogni egy-egy személyiséget, főleg annak ismeretében, hogy a tulajdonságok ellentéte is megvan bennünk. A pszichológiai irodalom sok ezerre tehető tulajdonságot gyűjtött egybe.
Ma már nem operál az irodalom karakter rajzokkal, bár ez a „véset” olykor igen találó is lehet, mint például az asztrológiai jegyek jellemzői. De persze a temperamentumok is keveredhetnek, miként maga a szó is keveredést jelent.
Bonyolult a bizalom kérdése is. A megbízhatóságot a párok mindenkor tesztelni próbálják, kevés haszonnal. Különösen divat ma az ősbizalomról, illetve annak elvesztéséről beszélni. Ennek melegágya a kicsi kortól idegen környezetben való nevelkedés, a családi kötelékek helyett. Tudnunk kell, hogy rengeteg projektív és provokatív elem is belecsempésződik a nagy biztonság és bizonyosság keresésébe. Lényegében saját magunkban kellene elsődlegesen bíznunk, de ehhez nagy önismeret szükséges. Ezt persze nem szabad összetévesztenünk az elbizakodottsággal. A  sorsunkban, az életben oly módon lehet bíznunk, mint a napfelkeltében. A nagy fogadkozások és ígérgetések mindig gyanúsak. Az „ígérd meg, hogy…” játszma már sok keserű csalódást okozott. Csak ritkán adódik olyan válasz, hogy valaki nem akar kezességet vállalni olyan tettért, amelyet fél évszázad múlva fog elkövetni.
Cseles a tökéletesség mánia is. A vájt fülű azonnal észleli, hogy aki tökéletes nőt vagy férfit keres, saját maga tökéletlenségével van alapvető baja. Nehéz viselkedést provokál, mintegy kényszerítvén partnerét, hogy megfeleljen annak, aminek nem lehet megfelelni.
Ennek ellentéte, amikor valaki kihívóan próbál tőkét kovácsolni fogyatékosságaiból, anélkül, hogy azokon változtatni próbálna.
Az erőszak kérdése is igen összetett. Az erőszak erőszakot szül, nem tudja megszüntetni azt. Gandhit, az erőszakmentesség apostolát megölték!
Tibet szelíd szellemisége is bevonzotta a fémcsizmás kínai kommunistákat.

Itt abbahagyjuk fejtegetéseinket a viselkedés színéről és visszájáról, ahol mindig felfejtődnek az elvarratlan szálak.
Csak az ÖNAZONOSSÁGUNK kérdését hagyjuk nyitva:

  • a nevünkön való megszólíthatóságunkat,
  • a testünkkel való azonosságunkat és nem azonosságunkat,
  • mennyire vagyunk saját életünk főszereplői?
  • milyen kényszereket kívánnak a társadalmi szerepeink?
  • függőségeink kérdése,
  • értékrendünk és az anyagi világ ügye,
  • egyszóval: mennyire vagyunk egyek a szívünk közepében lévő isteni szikrával?

 

 

MAGÁNHANGZÓK ÉS MÁSSALHANGZÓK


Ha a hangok világát akarjuk tanulmányozni, akkor csak abból indulhatunk ki, hogy

MINDEN A FÉNYVÓBŐL LETT.

Ezen végső soron a világteremtést értjük, és Istent magát mondjuk FÉNY-nek, aki a teremtés folyamatában  mintegy láthatóvá tette a fény kettős természetét:

  • a korpuszkulát és a hullámzást.
  • létrejött az anyagi világ, azzal a fenntartó dinamizmussal karöltve, amely a folyamatos pusztulást és  megújulást is körforgásban tartja,
  • vagyis a múlandóságot és az öröklétet.

Lehet, hogy nem könnyű belátni, hogy a kő, a kavics sem más, mint megsűrűsödött fény. Talán a drágaköveknél, azok csillogása miatt ez könnyebb. Ugyanez van a víz esetében is, ha azt leszakadt fénynek mondjuk, azt elsősorban a csillogása és hullámzása miatt érezzük hihetőnek. Hérakleitosz  „A TŰZ FILOZÓFUSÁNAK” mondta magát, valójában ez a fény alulnézetből.
A víz  H2O, vagyis két légnemű anyag keveréke. Ez fejezi ki legjobban az elemek egymásba való átalakulásának folyamatát és törvényszerűségeit.
A levegő vezet bennünket a hangok világába, mivel a hangok levegőrezgések.
Szoktunk beszélni a tér erővonalairól is, például a sporttal kapcsolatosan. A diszkosz-, vagy kalapácsvetésben, a gerelyhajításban, a gólrúgásban, labdaröptetésben mindenkor ezek az erővonalak szerepelnek. De vehetjük a természetes hangtüneményeket is:

  • a  mennydörgést,
  • az eső hangjait: a csepergést, a szemerkélést, a  zuhogást, a kopogást,
  • vagy a madarak hangjait, a lekottázhatatlan csicsergést, turbékolást, fütyülést, huhogást, vijjogást, éneklést,
  • a tenger morajlását,
  • a földrengés hangját,
  • a sivító szeleket,
  • a láng lobogását,
  • a tűz ropogást, és így tovább,

ezek mind a levegőben terjednek.

Külön kell szólnunk a zenei és a beszédhangokról:

  • a kottáról, amely olyan univerzális nyelv, amelyet mindenki tud olvasni,
  • a beszédhangok tekintetében már nincs efféle egyöntetűség, főleg a magánhangzók kiejtése eltérő, de a mássalhangzóknál is hatalmas eltérések vannak.

Lényegében ezek az eltérések mutatkoznak a különféle írásokban, amely igen eltérő az egyes kultúrákban, legyen az kép-, vagy betűírás.
A képírás ősibb, a rajzhoz kötődik. „Egy kép többet mond, mint 10 000 szó”, szoktuk mondani, és ez könnyen belátható. Például a háromdimenziós hieroglifák több mindent jeleznek:

  • a szkarabeusz bogár a keletkezést,
  • az emberfejű madár a lelket,
  • a száj a beszédet,
  • a láb a járást etc.

A betű, mint a hang képe, későbbi képződmény.
A SZIMBÓLUM, mint JEL és KÉP ma is őrzi a szellemi üzenetet,  a szimbólumokkal való foglalkozás komoly szellemi tevékenység. A jel mindig abszolútumot hordoz, az önmagával való azonosságot, a kép ezt próbálja „leképezni”.
Vegyük példának az  álomszimbolikából a járművet, vagy házat, amely a személyiséget jelöli, mint építményt, amelyet mi alakítunk ki az életünk folyamán. A gyöngy, a drágakő, a geometriai idomok pedig úgynevezett mélyén jelképek, azt az énségi szikrát jelzik, amely múlhatatlan lényünk őrzője, velünk született

A hangok közül a magánhangzó az . ősibb, amelyből sokkal kevesebb van az ABC- ben. A  kisbabák a beszédtanulást megelőző évben magánhangzókat képeznek, azokat hajlítgatják, vagyis dallamosítják. Mélyről jön elő belőlük ez a jelzés, amelyet csak az anya tud megfejteni, aki a tudattalan lényével egybe tud kapcsolódni a kisbabájával. Ez a háton fekvés korszaka, amikor gurgulázik, játszik a magánhangzókkal, élvezvén azok zeneiségét.
A mássalhangzók képzése későbbi stádiumban következik be, nagyjából a felállás idejére esik, vagyis a második dimenzió meghódításának idejére. Először az ajakhangokat mondják ki, a ’b” és az „m” hangokat. Ezek szerepelnek a mama és baba szó első szótagjában is.
Az a tény, hogy a magánhangzók önmagukban is kiejthetők, amíg a mássalhangzók nem, kapcsolatba hozza a kétfajta hangzót a múlandósággal és az örökléttel:

  • a MGH  a maradandót jelképezi,
  • a MSH s múlandót, mivel magukban nem mondhatók ki,
  • az AUM szent szó,
  • a mindent magába foglaló
  • és mindent átfogó szó,
  • a torokhang ’A’, a hömpölyögtetett „U” és az ajakhang „M” adja azt a zengést, amely a világ formáit és neveit érzékelteti.
  • őshang, miként a fehér szín is tartalmazza a színeket. Ez is tartalmazza a hangokat tartalmukkal és jelentésükkel együtt.
  • mint első szó, közvetlen megnyilatkozás, örökre szóló.

A hangok mély szellemiséget, értelmet, tartalmat, jelentést hordoznak azok számára, akik titokzatos eredetüket vizsgálják.
Ebbe próbál  jelen írás bepillantani.
A lélek Isten leheletéből lett, „lelket lehelt belé”.
A „H” hang ez a lehelet, afféle fél mássalhangzó.
A beszéd lelkét a magánhangzók adják.
A mássalhangzók anyagibb, durvább megtestesülések.
Mind a beszéd, mind az írás égi eredetű. Miként Patandzsali fogalmaz: „Az írás, égi eredetű, öröktől fogva van. A nyelv és írás révén a nagy Isten a halandókba belépett.”

A mássalhangzók a tartópillérek, a jelentést a magánhangzók adják:
Például a T és R esetében:

A modern világ szellemtől való eltávolodását folyton láthatjuk. Az anyagba süllyedtségre utal a törvény betűje és szelleme megkülönböztetés. Ez az igazságszolgáltatást olykor teljesen gúzsba kötheti.
Amikor arról beszélünk, hogy a betű öl, a lélek megelevenít, a nyomtatásra, a sokszorosításra, iparosodásra is gondolunk.
A kalligráfusok ecset kultusza fontos, ezek a rajzok és írások lélekkel telítettek. Amikor nekilátnak a festésnek, bemártják ecsetüket, eleven áramlatok rezdülését érzik végigfutni a gerincükön. Enélkül el sem szabad kezdeni a műveletet.

Mert „minden a lélek!”

A VISELKEDÉS SZÍNE ÉS FONÁKA

     

Mind elvarrtuk hát gond szőttesünk szálát,
göcsörtöket csomózva  a fonákon?

Igazság Úrnője!

Hiába mutatsz arculatokat,
ha igaz arcod hallgatás a homályon.

Vagy talán,
így tanulom lelkem kimondani,
a kényszerítő, néma faggatáson?

 

Társas, társadalmi helyzetünk a természetes közegünk, lételemünk, mint madárnak a levegő, vagy halnak a víz. Ám kapcsolataink tartalma, hatása nagyonis kétélű, mint a pszichológiában minden. Mert amennyi visszajelzés, megerősítés, tükör, harmonikus illeszkedés van benne, legalább annyi akadály, frusztráció, fájdalom, keserűség, szenvedés, szeretetlenség. Exupéry a pozitív hatásokat fókuszálta, amikor azt mondta: egyetlen luxus van, az emberi kapcsolatok.
Gyermekkorunkban egy darabig működik a feltétlen őszinteség, a keresetlen spontaneitás, a bizalom, de később a szociális maszkok, az álságosság, a rejtőzködés, a kompenzálás, a tehetetlen indulat torzítja, fedi. Egy 28 éves nő egy ízben úgy jellemezte magát: „Ártatlanságomat akkor vesztettem el, amikor a barátomat, aki első kapcsolat volt az életemben, és akivel közel 16 éve éltünk együtt, megcsaltam. Egy délamerikai, színesbőrű szalsza táncossal.” Amikor vidékről együtt  feljöttek a fővárosba, azzal a szándékkal indultak neki az életnek, hogy összeházasodnak, családot alapítanak és boldogan élnek. De nem így lett. Sok évi kapcsolati horzsolódás és zátonyra futás után még évek múltán is járták a pesti éjszakákat, kirúgva a hámból. A nő 35 évesen anya lett egy nála tíz évvel fiatalabb, elbűvölő szélhámostól, akiről ritkán lehetett tudni, hogy éppen a földgolyóbis mely pontján bujkál, éppen milyen nemzetiségű nő tartja el, és hány gyermeke van szanaszét a világban.
Ennek a nőnek a viselkedésében mutatott könnyedség volt a zavaró. Úgy tett, mintha hidegen hagyná s partnere kicsapongó élete, miközben rettegett attól, hogy „a szívét összetörik”. Ez a nimfomán, éjszakai menetekre volt jellemző. Ám korábbi hűsége sem volt őszinte, inkább használták egymást a fiúval serdülő koruk óta, hogy a budapesti váltás zökkenő mentesebb legyen.
A modern világ szabadossága, folytonos próbálkozása, felcsiklandozott ingeréhsége szétzilálja a családokat. Ma sikk, hogy mindenki a más gyerekét neveli, ennek következménye a sok gyökértelen ember. Egy szomorú fiatalember apja után érdeklődtem.  Tudtam, hogy úgynevezett jó családból való, ahol az apák generációkon keresztül magas pozíciókat töltöttek be. „Melyik apámat tetszik kérdezni, a genetikait, vagy valamelyik nevelő apámat?”- volt a viszont kérdés.
Ismerjük, hogy egyes mostoha szülők kompenzálásképpen, amiért saját gyermekeiket elhagyták, hihetetlen áldozatokat hoznak az új partner gyerekeiért. És akkor még nem szóltunk a féltestvér féltékenységekről, amely nehéz iszapként rakódik le a lélekben. Természetesen a kompenzáló mostohák a brutális alakokkal állnak polarizáltságban.
Ilyen tapasztalatok alapján hasonlította a fenti mottó  „gond szőttesnek” a  kapcsolatokat, amelyeket az egyensúlytalanság, a függőségek, az önismereti analfabetizmus, a lélek fehér foltjai jellemeznek. Az egymásra ítéltség, utáltság, utaltság inkább látható, mintsem az illeszkedés, a dinamikus egyensúly, a normális kibontakozás menete.
„Ha kedveskedve szól, ne bízzál benne, mert hét iszonyatosság lakik az ő lelkében” – olvashatjuk a Példabeszédek  26/25. versében. A hét iszonyatosság közül talán legveszélyesebb az ámokfutó gyilkos. A bostoni fojtogató  például csak úgy találomra csengetett be a házakba, hogy csepeg a csap, ködös, epileptikus állapotban, és nem emlékezett, hogyan jött ki a házakból, megfojtott embert hagyván maga után.
A házasságszédelgők is mind sima modorú, behízelgő emberek. Ch. Chaplin Kékszakáll alakításában mesteri, hogy miközben a kazánban ég a meggyilkolt valahányadik feleség, ő egy kis kukacot  emel fel a földről, amelyre majdnem rálépett sétája közben.
A Polip című filmből tudjuk, hogy a nagy maffiózók lakása műkincsekkel van tele, és barokk zene szól, miközben bármelyik családtagjukra kimondják az „eltenni láb alólt”. Egyik nagy jelenet volt, amikor a lebukott nagyvezér utolsó kívánsága az volt, engedjék szabadon az addig kalitkában tartott galambjait.
A tenyérbe mászó pimaszság jól ismert a serdülő süvölvény suhancoknál, ami pedagógust próbáló lehet. De a közélet is tele van hőzöngő nagymenőkkel, a zsarolókkal, a követelődzőkkel, a fenyegetőkkel, ahol nem mindig sikerül leleplezni gyengeségük kompenzálását.
Kevesen látják a mai diplomáciai és politikai életben a viselkedés jól kirajzolódó színét és fonákját:

a racionális, felfegyverzett amerikai stratégia ütközik a tudattalan lélek munkamódjának megfelelő közel keleti társadalmi berendezkedéssel és a muzulmán vallási megszállottsággal.

Amerika a „demokrácia” fedőművelete alatt olajkincsekre pályázik és a fegyverpiacra lel a térségben.
Világosan fogalmazott Ferenc pápa, hogy a pénz, a hatalomvágy, a fegyverlobbi a harmadik világháború szélére sodorja a világot, az egész emberiséget.
Magasabb cél és irányultság hiányában a destruktivitás, a rombolás ösztöne kerekedik felül, az kezd működni.
Hatalmas az etikai debilitás a világban:

az isteni rendhez való igazodás helyett az igazság tagadását, a tekintély rombolását és a tisztelet hiányát látjuk a viselkedés legfőbb devalválójának.
Materializmus, ateizmus és vallási megszállottság a velejárói.
Örök vitapont marad, hogy a genetikai meghatározottság, vagy a társas, társadalmi körülmények alakítják-e döntően a viselkedésünket.

Ezzel párhuzamosságban azt is tapasztalhatjuk, hogy az elfajzás egy pontján, amikor a dolgok visszafordíthatatlanná válnak, nehéz visszamenni a  problémák gyökeréhez. A problémák ugyanis  mélységi és szélességbeli kiterjedésűek. Olyanok, mint a növények, minél magasabbra nőnek, annál mélyebben ragaszkodnak a gyökereikhez. Ám a problémákat „gyökerestül” kitépni, az a legritkábban szokott sikerülni. Ezt láthatjuk az orvosi gyógyításban, a lelki defektusoknál, a társadalmi kríziseknél egyaránt.
Megkockáztatom, hogy a problémák egyik fő gyökere az etikai debilitás:

  • az embert „emberré” a VILÁGRENDHEZ való igazodás teszi.
  • A világrend minden pillanatban érthető: a Nap minden nap felkél, az évszakok körbemennek, az embernek meghatározott fejlődési stádiumokon kell átmennie a felnőtt koráig etc. A világrend törvényszerűségei alól senki sem vonhatja ki magát, attól nem lehet független.

A Tao te king 37.verse ezt így fejezi ki:

ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.

Ez a titkos természet az etikai magatartás, az ember eredendő jósága, az isteni szikra a szívben, amelyből az élet kiindul.

Vegyük hát észre a jeleket, amelyek a viselkedési anomáliákról árulkodnak:

  • figyeljük a testtartást, a tekintetet, a hanghordozást,
  • a kézfogást,
  • a nyugodt erőt, vagy izgatottságot,
  • a kedélyt, a szorongást, a bizalmat az életben, a sorsban, önmagunkba.

Aki hamisan énekel, abban biztos más hamisság is fellelhető.
Aki felvállalja gyengeségeit, az könnyebben túljut azokon, mint aki tagadással megerősíti, konzerválja azokat.


HÍD A 16-17. SZÁZAD ÉS A JELENKOR KÖZÖTT

Időszámításunk előtt is hatalmas civilizációk és kultúrák alakultak ki az emberiség történelmében. I.e. 600-ban például, miként Hamvas Béla a Scientia Sacra című könyvét kezdi, a Föld különböző pontjain olyan hatalmas szellemek működtek, mint Lao ce, Buddha, Zarathusztra, Hérakleitosz, Püthagorasz.
Ám az időszámítás kezdete, amely egyfelől a Halak aiont, másfelől az isteni kinyilatkoztatást jelentette Krisztuson keresztül, hatalmas változást jelentett, mindenekelőtt a lélektani ismeretek vonatkozásában. A Halak alapjáraton a lélekóceánt jelképezi, szemben az előtte lévő Kos korszakkal, amely a 10 parancsolat törvényét adta a zsidóságnak, a Kos individualitását, a görögség bölcseletét, amely az egyiptomi tudást örökítette át, és a rómaiak harcos világhódítását ezen idő alatt.
A lélekóceán mellett a kereszt a Halak aion adománya, vagy üzenete, amely az ember vízszintesből a függőlegesbe való emelkedését fejezi ki, az axis mundit, az égi rendhez, a szent hierarchiához való igazodás eszméjét hordozza a szeretet által. Ez az igazodás és szeretet nem mondható, hogy mindig irányítója lett volna az egyéni és társadalmi életnek, de a 20. századi ateizmusnak és materializmusnak sem sikerült megkérdőjeleznie a keresztény értékeket. Sőt, a 20. században a tudattalan felfedezésével és leírásával új lendületet vett a lélekismeret, hatalmas távlatok nyíltak meg mind a belső, mind a külső végtelenség irányába.
Most a Vízöntő korszakba való átmenet idejét éljük, amely tágabb horizontba emeli az embert, átrajzolja a társadalmi életet is. Megváltozik

  • az egyén társadalomhoz való viszonya,
  • a közigazgatás rendszere,
  • az értékrend,
  • a metafizikai távlat.

A feudális rend évszázadokon át jó hierarchiában működött, az égi rend leképezésében.
Megingatását a francia forradalom idejére, és az Uránusz bolygó felfedezésére, az 1790-es évekre tehető. A királyi pár lefejezése mintegy a feudális rend „lefejezését” is szimbolizálta.
De már korábban, a reneszánsz és az úgynevezett felvilágosodás korában jelentkezett a középkor korszellemében hasadás a hit és a tudás között, amely lényegében a természet és lélek, más szavakkal a tudatos a tudattalan lélekműködés konfliktusának mondható. Ez a konfliktus a 19. században valóságos hasadást eredményezett. Legjobban Nietzsche „Isten halott!” elhíresült kifejezése mutat rá arra a metafizikai űrre, amely a világháborúkig vezetett.

Miként az i.e. 600-ban is nagy szellemek mentették át az igaz tudást, a teljesség igénye nélkül felsorakoztatunk néhány nagy szerzőt a 16-17. századból, akik mintegy hidat képeztek a jelenkor világszemléletéhez:

  • Luther Márton (1484-1546) a reformáció elindítója,
  • Kopernikusz (1473-1543), a „fordulat” megfogalmazója,
  • Paracelsus (1493-1541), a híres alkimista gyógyító,
  • Michelangelo (1475-1564)
  • Leonardo da Vinci (1452-1519)
  • Jakob Böhme (1575-1624) misztikus író,
  • Kepler (1571-1630) a bolygó törvényeivel,
  • Giordano Bruno (1548-1600), akit máglyán égettek el,
  • Shakespeare (1564-1616)
  • Angelus Silézius (1624-1677) orvos, költő, misztikus,
  • Keresztes Szent János (1542-1591) A lélek éneke című, az egyik legtöbbet elemzett vers szerzője,
  • Nostradamus (1503-1566) az asztrológiai centuriák szerzője.

Az ezredforduló viharaiban előkerültek ezek a centuriák Nostradamus már .életében igen nagyhatású volt, legendák övezik.
Egyik ilyen, hogy állva temették el, felemelt karokkal Salonban a. Cordeliers templomban.
A márvány táblán a következő szöveg áll:

„Itt nyugszanak a híres Michael Nostradamus maradványai. Minden halandó szerint csak az ő majdnem isteni tolla volt méltó, hogy a csillagok hatására rögzítse az egész világ jövőbeli eseményeit. 62 évet, hat hónapot és 17 napot élt. Salonban hunyt el 1566-ban. Utókor, ne zavard édes nyugalmát! Anne Ponce Gemelle igazi boldogságot kíván férjének.”

A francia forradalom idején mégis megzavarták nyugalmát. A katonák lebontották a templom falát, majd üvöltve menekültek.
Jó okuk volt erre, mert a síron az a dátum volt, amely napon azt feltörték.
Később a Szent Lőrinc templomban újratemették.



FÜGGŐSÉG / FÜGGETLENSÉG

„Mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértéseknek.”
Oscar Wilde

Az Anonim Alkoholisták mintájára a kábítószeres szenvedélybetegeknek is van önsegítő csoportja, amelyben minden megszólaló úgy kezdi mondandóját: „X. vagyok függő”. Ez a szokás annak a tapasztalatnak a mentén alakult ki, hogy ha simán tagadná betegségét, azzal bebetonozná magát abba. Ez a felvállalás viszont sok esetben igazoló elméletté és védekező páncéllá lett. Csak kis százalékban eredményezi a betegségen való túllépést, és a csoport megmarad az ő elfogadó közege.
Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a függőség kérdése alapvetően érinti a szenvedély kérdését, amellyel kapcsolatban már Hérakleitosz is azt írja, nehéz ellene harcolni, mert a lélekből kér árat:

  • egyszerre szenvedés és örömforrás,
  • a „szenved” szó etimológiailag a senyved, csenevész szavakból származik,
  • „kiszenvedni” a halált jelenti
  • A „szenvedély” szó a másik származéka, azt a lávaömléshez hasonlítható lelki löketet jelzi, amelynek valóban nehéz ellenállni, legyen szó farkasétvágyról, vásárlási mániáról, gyűjtőszenvedélyről, hazudozási vagy kleptománia hajlamról, másokon való uralkodni akarásról és sorolhatnánk tovább.
  • A „szenveleg” is ennek a származéka, a mesterkélt, kényeskedő viselkedést jelzi, és azt a paradoxiát, amellyel a betegségekhez is ragaszkodunk, hosszasan fenntartva ezáltal szenvedésünket.

Ha statisztikát lehetne készíteni arról, hány ember marad hosszasan, esetleg egész életén át
rossz kapcsolatban, úgy vélem, riasztó számok jönnének ki. Ez összefügg  az árnyékhordozás jelenségével, amikor a párok rejtett pólusukat párjukban találják meg:

  • a szenvedélybetegek például mindig találnak egy úgynevezett kodependens társat,aki esetenként lehet, hogy goromba, de kordában tartja őket, megmenti, segíti, megveszi neki a szert, nagy korholások közepette. Ezzel lényegében saját rejtett szenvedélybetegségének adózik.

Akik nagy én erővel, nagy önbizalommal vannak áldva (esetenként verve), azok sokszor primitíven, végig nem gondoltan hangoztatják „függetlenségüket”, amelyet összekevernek a szabadsággal, illetve a szabadossággal. Jobb azzal kezdeni, hogy mindannyian egy összefüggésrendszerbe születünk, amelyet nem mi irányítunk és amelyen nem lehet változtatni, ezek:

  • a  hely, ahová születünk,a
  • az idő, amikor lejövünk ide a Földre,
  • a szülők, akik világra hoznak bennünket,
  • a kor, amely a korszellemet alakítja, és ez többször háború, mint boldog békeidő,
  • és természetesen a testvérek rendje,  sora, ahová betagolódunk, tekintettel a fél- és  mostoha testvérekre is,
  • hogy csak a főbb függelmi viszonyokat említsük.

Ezek egyben sorstényezők is, amelyekbe még az is beletartozik, hogy férfinak, vagy nőnek születünk-e Persze a paradox sorsból nagyon nehéz kihámozni, hogy hol dőltek el az események, hol volt az a választásunk, amely mindazt eredményezte, amely az osztályrészünk lett. Ez természetesen reinkarnációs előzményeket is takar:

  • Remekül utal erre „a kocka el van vetve” mondás. A dobás ereje dönti el, hogy meddig repül a diszkosz, a gerely, a kalapács, az ezt követő pillanatokban ezen már nem módosíthatunk. Míg labdajátékoknál az éppen elindított labdának adhatunk egy gellert, például egy belefejeléssel.

Igen, az események is kaphatnak váratlan gellereket, ezzel arra kívánok utalni, hogy amikor a „függetlenségünkről” nyilatkozunk, kalkuláljuk be a kiszámíthatatlan fordulatokat is. Ez kezelhetőbbé teszi a bizalomhoz való kapcsolatunkat is, amely ma különösen divatos téma, mivel az egész létezésbe, az isteni rendbe vetett hit és bizalom sokak ateista és materialista lelkében zátonyra futott.
A mai nagy házasság ellenes kampányok és gyakorlatok idején a klienseimet mindig arra sarkallom, határozzák meg kapcsolataik és életük műfaját. A műfaj fontos eligazító forma. Más a lírai lágyságú, vagy az epikusan hömpölygő, vagy a drámai megrázkódtatásokkal jellemezhető élet és kapcsolat. Kitaláltam egy modern műfajt, a „kötetlen függőséget” azok számára, akik sem elköteleződni, sem magányosan élni nem akarnak. Ebben a műfajban nem kell ígérgetni, fogadkozni, gyakorolható a szabadosság, és jó esély van arra, hogy zsák megtalálja a foltját. Lehet játszani a nihilistát, jobban kiderülnek a rejtett elvárások, miközben azt játsszák, hogy ilyenek nincsenek közöttük. Jobbára kiderül, hogy ezeknek a nihilistáknak is a szeretetigény a sebezhető pontjuk. Általában azonban ez olyan csomagolásban, hogy engem szeressenek, nem abba, hogy tele vagyok szeretettel. Arról ritkán szól a fáma, hogy ki milyen szeretetet tud / mer / képes adni.
Mert valójában a szeretet az az élmény, amely túlemeli az embert a függőségi kivámpirolódáson, és  amelynek hiánya sok nyugtalanság, kielégületlenség, meddő futam forrása.

  • Szeretnünk kell önmagunkat, amely az elfogadásunkat jelenti.
  • A függő kapcsolatok mintája: „én ugyan nem szeretlek téged, de neked szeretned kell engem!”
  • Szeretnünk kell az ÉLETET. Mert bár néha úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint ide lejönni a Földre, valójában ez nem így van. Tisztelnünk kell az élet szentségét, az örökkévalóságot, amelyet itt, ebben az emberi életben, testi formában kapunk megízlelésre.
  • Tisztelnünk kell az embereket, akik nélkül nem élhetünk, vagyis az emberiséget, amelynek mi magunk is csupán egy sejtje vagyunk, egy nehezen áttekinthető összefüggésrendszerben.

Igen, a holisztika egyik, nehezen kibogozható elve a

  • MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG

De hogyan?
Ezeken a különböző szinteken, külső és belső történéseken, látható és láthatatlan, érzékelhető és érzékfeletti szinteken, az azonnal bekövetkező és később jelentkező következményeken, a szinkronicitásban és így tovább. Nincs vétek következmény nélkül, de azok nem minden esetben válnak világossá számunkra.
A mennyiségi burjánzásból nehéz a minőségbe átlépnünk. A pillanat a mindenható, amelyben az élet zajlik, de elszalasztott pillanatokból torzul életvitelünk. Tele vagyunk „függő helyzetekkel”, azaz lezáratlan, befejezetlen, megoldatlan problémákkal, elvarratlan szálakkal.
A szabd úszók – free lance – is szeretik magukat függetleneknek tekinteni, mivel nincs főnökük, nem intézménynek dolgoznak, de persze a megrendelőiktől, vagy fogyasztóiktól ők is függenek. Sok tragikus újságírói karriernek lehetünk napjainkban tanúi, akiket Közel Keleten lefejeztek.
Testünkön belül jobban átláthatjuk az összefüggésrendszert, mint társadalmi, vagy világméretekben. Egy izgalmas információ megemeli a vérnyomásunkat, a pulzusunkat, hevesen ver a szívünk, esetleg égnek áll a hajunk, és mindez egy aktuálisan rossz hírtől. De a cunamik, tornádók, földrengések, árvizek „okát” nehezebb kisilabizálnunk. Ha sikerül is, ez nem biztosíték arra, hogy a jövőben sikerül elkerülnünk ezeket.
A társadalmi földcsuszamlások még bonyolultabb függelmi rendszerek.
A viselkedés törvényi szabályozásának mindig ellenáll a tudattalan lélek indítéka, szándéka, vágya. Ezek összehangolódása egyéni szinten sem zökkenőmentes, társadalmi szinten csaknem lehetetlen.

Remélem, Olvasóim e sorok kapcsán kedvet kapnak a világ összefüggésrendszerének boncolgatására, mégha az nem is kecsegtet azonnali sikerrel.
Legviccesebbek a pártjukból kilépő és magukat „függetleneknek” mondó honatyák, a közélet szereplői, a parlamenterek, akiket ugyan pártjuk juttat be a parlamentbe, és képviselniük kellene körzetük lakosait, de hirtelen elhatározással úgy vélik, felszámolták kötelékeiket
Belső tudatlanságuk rabjai.

BELSŐ UTAK ÉS KÜLSŐ UTAK

Az „ÚT” metafizikája talán legjobban a Tao te kingből érthető meg.

„Az út és erény könyve” – ezt a címet adta Lao ce máig felülmúlhatatlan 81 versből álló kötetének.
A  mai tülekedő, versengő, teljesítmény-, siker-, és pénzorientált kapitalista kapálózásban az „ERÉNY” nincs reflektorfényben. Tagadás, nihilizmus, meghasonlás és belső üresség van helyette. Régebben megpróbálták „hit és erkölcstan” címen tantárgyként oktatni az iskolákban, de a világ elfajulása nem igazolta, hogy ez sikeres lett volna. A hit és az erkölcs valóban nem tanítható, nem tantárgy, nehezen mérhető le a beszéden, vagy tetteken, törvényileg alig szabályozható. A korrupció a közélet járványa lett. Akik harcolnak ellene, inkább megerősítik. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, kiirthatatlan gyomnövényhez hasonlítható. A bírósági eljárások sem tépik ki gyökerestül a vétkeket, egy-egy hajtást szankcionálnak, de a tő ágazik-bogazik tovább.
 
A KORRUPCIÓ GYÖKERE UGYANIS AZ ETIKÁTLANSÁGBAN VAN.

Abban a hiánycikkben, amelyre minden más elfajzás épül, kezdve a jogtalanságtól, a pénzmágián keresztül a tudatos kegyetlenségig. Szándékosan beszélünk „jogtalanságról”, mert a justizmord még feltételez valamiféle igazságot, jusst, jogot, amelyet megöltek. Ám a jogtalanság a juss, az erkölcsi hagyaték, örökség hiányára utal. Ez lehetővé teszi, hogy ne tudjuk:

  • mi a jó és mi a rossz,
  • mi az igaz és mi a hamis,
  • mi a megengedhető és mi az elutasítandó,
  • mi a korrekt és mi a tisztességtelen,

egyszóval nem relativizálja a normális és abnormális közötti törésvonalat. Mert az ősi korrumpálódás ennek talaján indul el:

  • az erkölcsi romlottság,
  • a megvesztegethetőség,
  • a megvásárolhatóság,
  • az elrontott, a tönkretett, a tévútra vezetett,
  • az eltört és megsebesített,
  • a visszás magatartás talaján

amely felrúgja a becsületesség, a szavahihetőség, az adott szó súlyát, érvényét, helyébe érthetetlen megszövegezésű „szerződéseket” tesz, amelyek a kiskapukat, a jogi csiki-csukikat, átveréseket, kihasználásokat foganatosítják.

  • Mert a törvénynek is van betűje és szelleme,
  • csak ebben a polaritásban értelmezhető, hogy a szavak mögött az eleven valóság van,
  • az érem egyik oldala a törvény, a jog, a másik a pszichológia, a lelki tényező
  • enélkül a jog nem érthető meg.

Ehhez a megértéshez a kulcs: a tudatos és tudattalan lélekműködés összhangja:

  • itt van az abszolút törésvonal mind az egyéni lelkekben, mind az emberiség történelmében, mind a társadalomban.

A világ poláris, ezért beszélhetünk belső és külső utakról:

  • a befelé, az önismeret felé vezető lelki útról,
  • és a kifelé, az extroverzióba, a társadalmi kapcsolatokba vezető, karrier építő utakról.

„Királyi útnak” nevezzük az álomfejtést, amely saját szimbólumok mentén vezet lelkünk mélyrétegébe. Lássunk egy példát:

IDŐFOLYAM

"A barátomnak, Robinak akarom az idő múlását demonstrálni.
Egy nagy, szürke sáros folyó partján állunk. A folyóban a jelen idő folyik, a teremtéstől napjainkig. Iszonyatos sodrása van.
Bárhol bele lehetett ugrani, ahol csak az ember akart, de az elején a sodrást nem lehetett kontrollálni.
Belevetettem magam, háton fekve gyorsan végig hömpölyögtem, és visszaérkeztem a partra. Robi egyáltalán nem értette, mi zajlik és hogyan. Újra meg újra beugrottam, hogy megmutassam neki, de ő nem akarta kipróbálni.
Ha 1973-nál ugrottam be /ekkor születtem/, akkor pillanat alatt a jelennél voltam. Ha az idő kezdeténél, akkor kicsit tovább tartott a jelenbe érkezés."

Az álmodó reinkarnációs emléknek és élménynek értékelte álmát.
Magát a Robival való kapcsolatát is úgy élte meg, hogy ők már máskor is együtt voltak, szinte „az idők kezdete óta”. Más szavakkal: minden út a barátjához és a jelenhez vezet.

A folyó az álomszimbolikában az életutat jelképezi.

A polaritáson túl az út értelmezhető fizikai vonatkozásban, amelyen haladni lehet, hiszen az út vezet valahová. Lelki szinten a példakép követését jelenti, szellemi szinten a kozmosz rendjéhez való igazodást, amely maga az erkölcsi törvény.
A Nap évi és égi körforgásával sok földi folyamat analóg, például az időszámítás.
A korábban idézett tao is a természettörvény mentén rajzolódik ki, maga a természetes út.
Az út vivőereje különösen misztikussá teszi valóságát. Az utazások, a zarándoklatok minden időben az élet fontos részét képezték. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a keresés, a felfedezés, a tanulás ezen utak célja, olykor beavatás jelleggel, a különféle szintek, dimenziók átlépésével, a profán térből a szent térbe jutáshoz kapcsolódnak, a boldogság szigetének, a belső békének a megtalálásával. Vagyis van megérkezés jellege, szemben az úton levéssel, amely valamiféle átmeneti állapot.
A halál utáni életet is túlvilági útnak gondoljuk. Dante Isteni Színjátékában a Pokolból a Paradicsomba jutás a tudatlanságból a tudáshoz való érkezés jelképe. Kötődik az önmagunkra találáshoz, az önismerethez, amely lényegében teremtett mivoltunk felismerése.
A külső és belső utak sajátságos összefüggésben vannak egymással:

  • Miközben külső feladatokat oldunk meg és akadályokon jutunk át, azon közben belső fejlődésünk munkálódik, ez főként az egónkon való felülkerekedésünk jegyében zajlik.
  • Önlegyőzésünk folyamatában mind magasabbra emelkedünk a függőleges érték hierarchián, az axis mundin.
  • Az igazi erényes út lényegét a Jézusi megfogalmazás is elénk tárja:
    ÉN VAGYOK AZ ÚT AZ IGAZSÁG ÉS ÉLET. /Jn.14/6./

Magának az egyházi életnek is van külső és belső útja:

  • az egyházi közösségek, a templomok, a szentségek felvétele a látható szférában zajlik,
  • az informális, tanúbizonyságok alapján való evangelizáció a belső úton való terjesztés.

Ez utóbbi semmivel sem kevésbé hatékony, mint a misszionáriusok térítő munkája.

AKIK SAJÁT ÉLETÜKET ÉLIK, ÉS SAJÁT HALÁLUKKAL HALNAK MEG

Évekkel ezelőtt láttam egy francia filmet, amely egy jogásznőről szólt, aki a kollégájától született gyermekét egy bevándorló fiúval neveltette. Ez a fiú volt a gyerek baby sittere és a jogásznő felkaroltja. A zavarosság főként a genetikai apa erőszakos távoltartásából fakadt. Egy ponton ez a bevándorló fiú megunta az anya szeszélyeit és kilépett az életükből. A nő maró gúnnyal támadt rá: „Jól van! mehetsz vissza az utcára, ahonnan én felkaroltalak. Éhezhetsz és fázhatsz, mint hajdanán”. De a fiú nem tántorodott el szabadulási vágyától, azt válaszolta:

  • „A magam életét akarom élni!
  • Én akarok életem főszereplője lenni!”

A világban tapasztalható nagy össze-visszaságokban valóban elképesztő variációk adódhatnak.
Egy kliensem bátyja autóbalesetben halt meg 31 éves korában. Egy januárvégi napon gyorsan hajtott a jeges úton, fának csapódott  és azonnal meghalt.
Tépett családban nőttek fel, mert apjuk még öt éves koruk előtt elhagyta őket, később visszatért. A gyerekek hamar kirepültek a családi fészekből, önállósodni próbáltak, de ez nem sikerült. A fiú balesete éppen akkor történt, amikor mindketten hazaköltöztek, a lány a kisbabájával.
Édesanyja teljesen összeomlott a baleset miatt, pszichiátrián kezelték fél évig, később méhrákkal operálták. Azóta is gyógyszereken él, és újabb daganatos megbetegedések lépnek fel nála.
A halálesetet követően húga azt álmodta, fivére túlélte a balesetet, tolókocsiban hazakerült. Húga kiütötte a falat szobájuk között, mondván, milyen jól meglesznek a nagy térségben. De bátyja lehorgasztott fejjel csak annyit mondott: „inkább meghaltam volna”.
„A BÁTYÁM NEM A SAJÁT ÉLETÉT ÉLTE” – fogalmazott a kliensem.
Volt még egy visszatérő álma testvéréről:

  • Kőkorszakbeli körülmények közötti kunyhóban éltek anyjukkal és nagynénjükkel. Kunyhójuk kigyulladt. Mindenki menekült, de a fiú valami miatt visszament az égő házba.
  • Kétségbeesetten gondolt arra, vissza kellene menni érte, de abban a pillanatban felébredt.

Mindez 10 éve történt, édesanyja azóta sincs túl a gyászmunkán.
Mintha ő sem a saját életét élné.

Egy anyuka második gyereke súlyos fogyatékosságokkal született. Járás- és beszédképtelen volt, képezhetetlen. Az apa elköltözött. Az anya emberfeletti erőfeszítéssel gondozza magatehetetlen fiát. Elsőszülött gyermekét nagyon zavarja, hogy öccse éjszakánként nyüszít, nem hagyja aludni őket. Az anya erőfeszítéseket tesz, hogy orvosi hibának minősítsék az esetet, kártérítést és magas gyermekgondozási segélyt szeretne. Erre szinte nulla az esély.
Kinek az életét éli?

Egy igazi, amazon természetű anya 22 évi házasság után elvált férjétől, serdülő gyerekükről lemondott, mert úgy érezte, férje árnyékában él, hiába végzett egyetemet, a házasságon belül nem tudja önmagát megvalósítani.
A vagyon megharmadolása után nem volt szüksége arra, hogy dolgozzék.   Nős férfiakkal volt kapcsolata nagy szabadságában, semmiféle őstehetség nem tört elő belőle. Tanfolyamokat végzett minden mennyiségben.

Réka apja dúsgazdag, újgazdag. Réka mindent megkap, amit szeme, szája megkíván. Már középiskolás korában odaköltözhetett hozzá barátja. A  liberális nevelésben a kábítószer sem volt tiltott. Több évi késedelemmel végezte el az egyetemet, évekig kábítózott, hamar anya lett egy drillestől, aki lebukott és börtönben kötött ki.
Réka nem dolgozik, apja tartja el őt és gyermekét, a férjétől elvált. Csak olyan fiúk a partnerei, akik egzisztenciálisan a kezdetek kezdete előtt vannak és jóval fiatalabbak nála. Számolatlanul költi apja pénzét, nem sok fogalma van a pénz értékéről. Persze azért súrlódást okoz, amikor a fiúk is apja vagyonából akarnak élni.
Vajon apuka saját élete a pénzügyi transzakciók lebonyolítása nap mint nap?
Réka saját élete az apuci kedvence élet?
A sodródó srácok kinek az életét élik?

A pszichológiai szakmában kering egy kérdés: Ki segít a segítőnek?
Van-e a segítő szakmában dolgozóknak annyi muníciójuk, életörömtöbbletük, hogy lelki kiégés nélkül támogathatják az öntehetetlen, depresszív, függőségekben élő embereket?
Egy pedagógus csoportban, ahol probléma megoldással foglalkoztunk, az egyik résztvevő azt taglalta, mennyire nem boldogul serdülő fiával. A tanfolyam végén azzal állt elő, hogy serdülő gyerekekkel akar foglalkozni. Watzlavick  erre azt mondaná: „Ugyanabból még több.”

Az emberi életutak nagy általánosságokban nem rózsaszirmokkal felhintettek szoktak lenni. A bonyolult családi, társadalmi és történelmi körülmények, amelyekbe beleszületünk, reinkarnációs örökségeket is hordoznak. Problémákat, amelyeket korábban nem sikerült maradéktalanul megoldanunk, így súlyozottabb mértékben visszük tovább.
A születés és halál közötti időszakban a halálunk mikéntje is kimunkálódik. Nem azt akarom  állítani, hogy ez minden esetben, egy az egyben nyomon követhetően kirajzolódik, de a hosszú tapasztalati úton, amelyen szeretteinket, ellenségeinket, barátainkat, ismerőseinket elveszítjük, lassan kialakul halál filozófiánk. Vannak egyszerűbb felismerések, mint például a balesetekben  rejlő rejtett öngyilkossági hajlam. Ám az olyan nehezen megfejthető dráma, mint amikor egy házaspárnak két gyermeke hal meg  úgy, hogy leesik a fáról, már nehezebben jutunk szóhoz. Csak eltűnődhetünk a történteken.

Királyi házakban is elgondolkodtató esetek adódhatnak. Lady Di 36 évet élt. Mert milyen élete lehet egy elvált wellsi hercegnének, aki a trónörökös édesanyja?
Erzsébet királynőt egy olyan ember szúrta le, aki azt sem tudta, kit ölt meg.

Mindent összevetve a saját halállal, a betelt mértékkel való meghalás ugyan olyan lényeges, mint az, hogy saját – életünk főszereplői legyünk, saját sorsunkat éljük, ne másét, ne alárendeltségben. Mert a zsarnokok élete sem saját út, miként Lao ce fogalmaz a 33. versben:

A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el.

 

CENTRIPETÁLIS ÉS CENTRIFUGÁLIS ERŐ

Földi életünkben a gravitáció nélkülözhetetlen. Bár mérték és számszerűsítették is, valójában megfoghatatlan erőről van szó, lefelé húzó vonzásról, amely mintegy talpra állít bennünket. Mint minden erőnek, ennek is van ellenereje, mégpedig a centrifugális, vagyis a távolító erő.
„Zuhanással” jövünk a láthatatlan világból, zuhanó álmok gyakran idézik ezt az élményt, amikor hirtelen felülünk és fel is ébredünk. Ezt a lélek alászállásának gondoljuk foganásunk pillanatában, amikor életre kelünk. Halálkor pedig a lélek kiszáll belőlünk, a testünkből és visszakerül a láthatatlan világba, a létbe, az időtlenbe, a forma nélkülibe.
Mind a zuhanástól, mind a nagy tágulástól elementáris  félelem él bennünk. Ez utóbbi az én vesztéssel kapcsolatos, miként a szexuális frigiditásban is az a félelem munkál, hogy a túlzott odaadásban „elveszítjük önmagunkat”.
Mint minden kétirányú erőhatásban, ahol a mérték szerinti dinamika nem jól szabályoz, vagy a középen való találkozás lehetősége fel sem sejlik, szakadás következhet be. A lélekben ilyen hasadás például az, amikor égi  mivoltunkat megtagadva, ateista-materialista szférában próbálunk lavírozni. Ez lényegében a lét elárulását, feláldozását jelenti a kisebb távlatért:

Ez a koordináta rendszer fontos eligazítást adhat abban, miként egyensúlyozzunk többdimenziós kettősségeinkben:

  • az időtlenség világában,
  • a mérhetetlen terekben,
  • a láthatatlanban,
  • a megfoghatatlanban,
  • egyszóval a végtelenségekben.

A régebbi megfogalmazások ezt evilágnak és túlvilágnak mondták, de nevezhetjük múlandónak és öröklétnek is.
Aki a spirituális világról  lehasad, az menthetetlenül megbetegszik, gravitációját elveszti. A modern kor számtalan neurózisa, amit bízvást nevezhetünk LELKI ATAXIÁNAK, mind a spirituális pólus hiányát jelzi az életben. Az ataxia irányvesztés, a FÉNY felé való törekvés hiánya, amely természetesen nemcsak a fizikai fényt jelenti, hanem a mentális megfinomodást, a lelki alkímiát, az ösztönenergia át szellemiesítését, a csakrákon való felfelé haladást, vagy ami ugyanaz, a hétfokú skálán a maga C hangig vezető út megtételét. Növényeknél ilyen ataxia nem fordulhat elő, a növények mindig a fény felé irányulnak, felfelé nőnek ki a földből, gyökereikkel táplálkoznak, ez a gravitációjuk.
A modern világ tele van gyökértelen emberekkel, akik igazi közepüktől eltávolodva, elvesztették önmagukat, elidegenedetten sodródnak az élet tengerén, evező nélkül a nyílt óceánon.

A POSTURA a medikus szótárban a testtartást jelenti:

  • a posturális reflex pedig azon reflexek összefoglaló neve, amelyek működése kapcsán az izomtónus mindig igazodik a testhelyzethez,
  • illetve a megzavart, kibillent testhelyzetet visszaállítja.

A postura felelős azért, hogy a kisgyermek a háton fekvéstől a hasra forduláson, négykézláb mászáson, ülésen, álláson keresztül végighaladva eljusson az önálló járásig, vagyis birtokba vegye a 3 dimenziót. Ezt a reflexsorozatot nevezzük fiziológiás mozgássornak.
Vagyis a postura jelképesen az a centrifugális erő, amely nem határtalanul, de ellenerejét képezi a centrumban való passzív megmaradásnak. Formateremtő.
A GESTALT elmélet – amely eredendően érzékelés lélektan – a növénymorfológiához is kötődik:

  • a növény magból, mint centrumból való kialakulása, centrifugális erővel alakítja ki a növény egyedi formáját, a Gestait ez az élő formálódás,
  • nem geometriai kontúr, hanem folyamat.

Sérelmes, amikor Madách Imre Tragédiáját Goethe Faustjához hasonlítják.

  • A Tragédia beavatási mű, a teremtés drámájáról szól.
  • Faust alkut köt Mefisztóval az életélvezetést, a hatalomért cserébe mintegy a „lelkét dobja oda”, a múlandóságért az öröklétet.

Az élet súlypontja a láthatóságon túl, azon kívül van, mint valamiféle „túlvilági gravitáció”. (Hamvas Béla szava)
Minden pillanatban a valóságot kellene tudnunk látni annak jelein keresztül, miként az antik egyiptomiaknál láthatjuk ezt.
Vagyis a sorsot a menny határozza meg, noha tetteink következményeként ölt formát, eseményt, kényszerűséget, kalodát vagy szabadulást.
Mind az egyéni, mind a családi, társas, társadalmi, történelmi életben ez a kétirányú dinamika alakítja a folyamatok menetét. A csillagos égen a bolygók mozgását is.
Fritz Riemann pszichiáter (1902-79) a bolygók keringésével hozza kapcsolatba az alap pszichiátriai kórképeket:

  • 1. a skizoid,
  • 2. a depresszív,
  • 3. a kényszeres,
  • 4. a hiszteroid személyiségeket.

Ezeknek leírásában a centripetális, a nehézségi erő mellett, amely a tartósságot eredményezi, és a széthúzó, centrifugális erő mellett szerepel a Föld rotációs, vagyis saját tengelye körüli, és a revolúciós, vagyis a Nap körüli keringése is.
Ezen mozgásokban rejlő, törvényszerűségek, kvázi követelményként szerepelnek a személyiség alakulásában, hiányuk pedig a félelmeket, és a rájuk épülő kórképeket éltetik.

A 4 „követelmény”:

  • 1. A Föld tengelykörüli forgása az individuum egyszeri és megismételhetetlen jellegére utal.
    A függő viszonytól való félelem társulhat hozzá.
  • 2. A Nap körüli keringés analógiája a kapcsolatteremtő képességet fókuszálja, a csere kapcsolatokat az én és nem én között, a külvilággal, a társadalommal.
    A hozzá fűződő félelem a védelem hiánya, az elveszettség érzése, egyaránt fél az elszigetelődéstől és az önmagává levéstől is. Ez alakítja ki a ma divatos szóval élve a „megfelelni akarást”.
  • 3. A centripetális erő a változástól, a múlandóságtól, a bizonytalanságtól való félelmet táplálja, ha a tartósságra való berendezkedésünket a külvilági zajlás veszélyezteti.
  • 4. A centrifugális erő a változásra, továbblépésre, próbálkozásokra motivál. A hiszteroid karakterben ezt a dominanciát a szükségszerűtől, a  végérvényestől való félelem ellensúlyozza, ez a szabadság elvesztésétől való rettegés lényegében.

Ily módon alakul ki:

  • 1.A skizoid személyiség túlzott bizalmatlansága, beteges én központúsága, amelyhez téveszmék egész arzenálja társulhat, például érzékelési csalódások, amelyekben a külső és belső hangok összemaszatolódnak,
  • 2. A depresszív személyiség, mint más körül keringő, külső viszonyítást és megerősítést kereső, visszhangszerű élete. Az elutasítottságot, önértéktelenséget harag és gyűlölet formájában vetíti ki.
  • 3. A kényszeres személyiség – mint centripetális erő – a változástól, a múlandóságtól fél. Élete csupa circulus vitiosus, például: akkor nem félne a víztől, ha tudna úszni, de mivel nem mer vízbe menni, nem tanul meg úszni.
  • 4. A hiszteroid személyiség fő félelme a lehatároltság, a szabadságot korlátozó lehetőség. Képtelen elviselni a hiány feszültségét, a logikát, ész érvekkel igen nehezen győzhető meg. Egyaránt fél ugyanakkor a szabadság kísértéseitől, és annak korlátozásától is.

Remélem,a  tisztelt Olvasó lelkében visszhangra talál a dinamikák bonyolult, de az irányultságban mégis áttekinthető erőhatása, amely segíti mind az önmagunkban, mind a világban való eltájékozódásban bennünket.

 

 

EGZISZTENCIA ÉS PÓTCSLEKVÉSEK

Most, hogy a rendszerváltás és az internet betört kis világunkba, az önmegvalósítás új módozatai is felütötték fejüket. Biofarmok, ashramok, Osho-táborok, Krisnások, jóga telepek és buddhizmus széles kínálata nyújt lehetőséget. De mire is?

  • hóbortos próbálkozásokra,
  • önmagunk és mások megvezetésére,
  • valódi önismeretre,
  • létélményre?

Mindenki meditál, sőt, transzcendensen meditál, sokan elhivatottságot éreznek, hogy kilépjenek a családi kötelékekből, főleg a kötelezettségekből, és otthagyják a számszárát, a gyereknevelést az asszonyra, hogy az elképzelt, olvasott szellemi magasságokat célozhassák meg. A világot elárasztották  a „megvilágosodott” keleti guruk, akik paradox módon jól prosperáló világtanítói egzisztenciát teremtettek a maguk számára. Járják a világot, osztják az észt, gyorstalpaló hétvégi „beavatásokon” jól megszedik magukat a hiszékeny rajongóiktól. Polihisztornak adják ki magukat, holott sokszor csak gyermeteg mázolmányokról, zenében egyszerű dallamokról, neoprimitív a nagy próbálkozásokról van szó. Mindez persze többnyire „szexuálmágiával” fűszerezett, de az a tapasztalat, hogy minél jobban eltér valami a normálistól, annál nagyobb figyelemre tarthat igényt, annál vonzóbb lesz. A divatos nyitottságra kínál alkalmat, és főleg hozza a pénzt.
A mai időkben, amikor a társadalom egy része megélhetési bűnöző, egy másik nagy része megélhetési politikus, nem rökönyödünk meg az árucikké  silányított „spiritualitáson”, mivel a dolgok maguktól értetődése és egyértelműsége már alig lelhető fel. Mindez felveti a kérdést:

  • MIBEN EGZISZTÁLUNK?
  • mi a létalapunk?

A múlt században, elsősorban Kierkageard (1813-55) nyomán lételméleti filozófiai ágazat alakult ki a fenti kérdések megválaszolása kapcsán. Az  EGZISZTENCIALIZMUS eredendően keresztény ellenes és a hegeli filozófiát is tagadó kérdés feltevésekkel indult és sokakra nagy hatást gyakorolt. Kierkegaard rövid, mindössze 42 éve, elfogadással és elutasítással tarkított pályafutása egy fontos kulcsszót adott az egzisztencia fogalmában. Műveinek egy részét álnéven írta, hogy a nagy megütközésnek elejét vegye, de a finom lélektani megfigyelések és a személyes átélések pszichológiai követelményei e sorok íróját is mély tisztelettel tölti el a szerző iránt próbálkozásai tekintetében, amelyek

  • az egyén és társadalom kérdését,
  • a társadalmon kívüliség problémáját,
  • az emberi lét metafizikai beteljesülését,
  • a hedonisztikus, vagy etikus életút kérdéseit, problematikáját érintik.

Ezek a kérdések a 21. században is megválaszolatlanok:

  • az időfolyamban ritkán döbbenünk  arra rá, hogy az élet a jelenben zajlik,
  • hogy a pillanatok paradoxonjában villannak be a magasabb felismeréseink,
  • hogy mindaz, amiben részt veszünk életünkben, mennyire pótcselekvés jellegű, amely elidegenedéshez, lelki kiszáradáshoz vezet.

Mikor teszünk olyan számvetést, hogy miben egzisztálunk:

  • a történelemben
  • a sorsban,
  • a morálban,
  • a politikában,
  • a történetben,
  • a korszellemben,
  • a családban,
  • a társadalom valamely presztízst biztosító szerepében,
  • a munkában?

Tudjuk, hogy az érzelem vezérelt embert egy racionális elme ritkán képes megérteni. Persze nem szabad azt gondolnunk, hogy ők a szó klasszikus értelmében „szív-emberek”, vagyis tiszta és igaz érzések vezérlik őket.
Ezek a kérdések, amelyek Kierkegaardot is keményen megkínozták, a mai emberek életéből sem hiányoznak:

  • múlandóság és öröklét,
  • lényeg és lényegtelen,
  • szabad akarat és felelősség / felelőtlenség,
  • úton lenni és/vagy megérkezni.

Ily módon maga az egzisztencia szó, miként azt a fentiekben is kulcsfogalomnak mondtuk, újabb és újabb felszólító jelleggel hat ránk. Újból és újból fel kell tennünk a kérdést magunknak:

  • miben létezünk,
  • hol a gravitációs pontunk,
  • cselekedeteink szívből jönnek-e, vagy pusztán kényszerű alkalmazkodásból, megfelelni akarásból fakadnak,
  • szavaink az igazat mondják-e ki, vagy csupa körülményeskedések, mellébeszélések, értelmezések, vélekedések, feltételezések,
  • választásaink, döntéseink pillanatnyi hasznokat szolgálnak, vagy távlatuk is van,
  • egyszóval mennyire éljük meg a pillanat adta valóságot, mennyire vesszük annak jeleit saját lényünkön átszűrve?

Hamvas Béla PSZEUDOEGZISZTENCIÁNAK nevezi ezt a magunkon és a valóságon kívüli ténykedést, mert hamis, zsákutca, romboló.
Hiábavaló pótléka annak, aminek lennie kellene és lehetne, csakhogy a döntés pillanatában rossz felé mentünk.
Még a szavak is disszonanciát keltenek, amelyek a pénzben egzisztáló embereket fejezik ki: olajmágnás, drogbáró, pénzarisztokrácia, sajtómágnás etc. Ők az előkelő idegenek, akik felső tízezernek képzelik magukat, úgy vélik, társadalmon kívül és felül állnak, annak csupán haszonélvezői.
Ám a másik végleten, azok a társadalmon kívüliek vannak, akik hontalanok, nincs fedél a fejük felett, kóborolnak, ténferegnek, menekülnek. Ez a fajta tagadás, nívón aluli élet is pótcselekvés, mert a semmiben nem lehet egzisztálni.

A Tao te king ÉGI ÚTNAK nevezi az egzisztenciát a 73. versében:

Az égi út nem harcol,
mégis győzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas,
bár rika szövésű,
rajt át nem hatolhatsz.

HÍMSOVINIZMUS ÉS FEMINIZMUS

Az oppozíció vérbeli drámai fényszög, mert

  • vagy ütközik,
  • vagy szétszakad, ha egyesülni nem tudnak a végletek,
  • vagy ambivalens cibálódásra késztet hosszasan, amely felőrli az energiát.

Hasadáskor elidegenedés következik be, és ebben az a paradox mozzanat, hogy miközben úgy tűnik, a másik nemtől idegenedett el, valójában a benne lévő animus / anima harcról van szó, vagyis az elidegenedés saját női vagy férfi részével kapcsolatos. A tudatos és tudattalan lélek munkamódja fut zátonyra az együttműködés tekintetében, mert minden problémának ez a gyökere.
Ma már az óvodás gyermekek is tudják, hogy agyunknak van egy domináns, a baloldali, racionális, és egy jobboldali, szubdomináns, szimbólumokkal dolgozó térfele. Ez utóbbi analógiásan gondolkodik.
A világ is Nyugatra Keletre szakadt:

  • Nyugaton most a buddhizmussal próbálkoznak a kereszténységgel meghasonlottak,
  • Keleten viszont hódít a kereszténység.

Az édenkerti átok, amelynek értelmében férfinak arca verítékével kell kenyerét megkeresnie, a nőnek fájdalommal megszülnie gyermekét, társadalmi méretekben létrehozta a patriarchátust és a matriarchátust, megvetve ezzel olykor a gyűlöletig fajuló ellenérzéseket a két félben. További elfajulások a nők szexuális rabszolgasága tárgyában alakultak ki, és azokban az esetekben, amikor az apák nem gondoskodtak gyerekeikről. A gyűlölet kioltotta az élet szentsége iránti érzést, végeláthatatlan szakadásoknak lehetünk tanúi a férfiak és nők konfliktusában Az ősi kínai jin – jang ábrázolás ezt a végtelenített hasadási lehetőséget jól ábrázolja, az egybefogottság mellett.


Ma már divat lett, hogy mindenki a más gyermekét neveli, a családok szétzilálódtak, a fél- és mostoha testvérek rokoni szálai követhetetlenek, a „nemzetségi” vérvonalak összekuszálódtak, amely még a feudalizmusban egy társadalmat strukturáló erő volt. A házasságon kívül született gyermekekről nem is beszélve, akik ezáltal mindenféle jogi védelem alól kiesnek.
Nem régiben hallottam egy történetet egy 36 éves nőről, aki az apját még soha nem látta, mert a születése előtt eltűnt anyja életéből. Anyja ezután valamikor férjhez ment, második gyermeke nem igazán szerette féltestvérét.
Apjától született féltestvérei megkeresték a facebookon, megszerveztek volna egy megismerkedési találkozót, de apja erre nem ment el. Nagyon lecsúszott, alkoholista lett. Elsőszülött lánya valahogyan átlátta a helyzetet, hogy valójában segítséget várt volna tőle, gyermekei közvetítésével.
Ez sok fájdalmat mobilizált a lelkében, hiszen nagy akadályok és kanyarok révén építette ki egzisztenciáját.
Gyermeket nem akar. Pillanatnyi partnere jóval fiatalabb nála.

Elvált szülők gyerekei gyakran rajzolnak fél házakat:

  • a ház egyik fele lelóg a képről, azaz nincs.
  • Társul ehhez a másik szülő elvesztésének a félelme is.
  • Csak kevés esetben sikerül az apukát úgy „megmenteni”, hogy a gyerek bejelenti, ha az apja elmegy, ő vele tart. Az ilyen esetek gátat szabnak azon férjvadász nőknek, akik nős apukákra vetik ki hálójukat.

Egyszóval a gyermekkori családi anomáliák mentén hamar kitermelődnek az anya- vagy apakomplexusok, amelyek további problémákat eredményeznek

  • Az anyakomplexusban szenvedő férfi, ha nem marad agglegény, általában bünteti a nőket. Rajtuk veri le a port, amelyet az anyjuktól elszenvedett sérelmek miatt hordoznak. Megcsalják, elhagyják, megvetik a nőket.
  • Több házasságot is köthetnek, akár hármat, négyet, ambivalens cibálódásban a feleségek felé, akiknek meg is akarnak felelni, de a boldogtalanságukért is őket vádolják.
  • Az apakomplexusos lányoknak sem könnyebb a helyzetük, mert ők valamiféle szeretetlenségi neurózistól megverve, értéktelenségi szorongásban szenvednek. Ez pedig a partner kapcsolat súlyos gátja, hiszen ha az ember nem szereti saját magát, megszerettetni is kevésbé képes. A szerelmi kapcsolatok nem terápiák, ahol gyógyulást remélhetünk.
  • Az is áldatlan helyzet, ha „apucikájuk kicsikéi” gyermekkorukban, ez elindítja azt a nárcizmust, amelynek a kielégítéséhez nem találnak partnert. Nem fogják egyfolytában csodálni őket.
  • Ez utóbbihoz rendszeresen anyagyűlölet is társul, a rosszul megélt Ödipális komplexus kapcsán, amely a nemi identitás kialakítására lenne hivatott. De ezek a lányok benne ragadnak az „olyan férfi kell nekem, mint az apukám” képzelgésbe, amelyet rendszerint megerősít az apa libidonális kötődése a lányukhoz. Ezt úgy szokták megfogalmazni: a lányom életem nője.

A női szereprepertoár, amely az integráltság híján pótcselekvéses életvitel lesz:

Nagy általánosságban mind a férfiak, mind a nők esetében az életnek négy szakasza van:

  1. a tanulói,
  2. a családalapítói,
  3. a társadalmi szerepvállalásé,
  4. a bölcs öregség stádiuma.

Ez utóbbi csaknem teljesen hiányzik a modern életvitelben.

Normál esetben a férfiszerepek szellemisége

alappillérein nyugvó kellene, hogy legyen.

Ám a mai extrovertált életben a férfi aktivitás feloldódik a státusz szimbólumokban, megannyi külsőségben.  Egy olaj-, vagy sajtómágnás, ügyvezető igazgató, menedzser, (aki lehet, hogy a hiányt menedzseli, mert manapság ilyen is van) jobban megtestesíti az alfahímet, mint a jámbor, önmagát nem fényező, kevesebbel beérő, egyszerű férfi.

Bár az egoisztikus nagyravágyás hihetetlen energiákat emészt fel, és lényegében a semmiért, amit ma hímsovinizmus névvel illetnek, azon efféle sikerembereket értenek.
Nem annyira rajzolódik ki a nőkkel való problémájuk, mint a feministáknál, akik kifejezetten férfigyűlölők. Lenézik a férfiakat, versengenek velük, anélkül, hogy észrevennék, éppen a versengő férfi energiájuk riasztja el a férfiakat.
A hímsoviniszták feminin vonásai a természettől a természetes testi kihívásoktól, a férfias dolgoktól való eltávolodás jegyében alakulnak ki. Autóval közlekednek egész nap a számítógép mellett ülnek, edzőteremben edzenek, etc.
Egy példa a férfias helytállásra: Munkácsy Mihály asztalossegéd korában tutajon kellett bútorokat szállítania az örvényes Maroson, megküzdve az időjárás mindenféle viszontagságával.
A mai férfiak „gyúrnak”, harci művészet tanfolyamokra járnak, miközben a keleti harcművészet szellemisége igen távol van tőlük.
A feminista nők nem akarnak anyák lenni, tanfolyamokon tanulják a nőiességet. Idegen tőlük a gyerekekkel az első évek idején kialakítandó metakommunikatív kapcsolat, amely minden későbbi intimitás alapját képezi. Babysitter neveli a gyerekeiket, vagy a bölcsőde. Az számít, amit pénzzel meg lehet vásárolni.

Ez a fentiekben vázolt bomlasztó erő társadalmi krízisekben is látszódik.
Csak régebben a patriarchátus és matriarchátus túlhangsúlyozta a férfi- és női jelleget, így lett belőle autoriter hatalom és alávetettség, a hímsovinizmus és feminizmus a nemi jellegek valamiféle cseréjét testesíti meg:

  • a férfiak femininek,
  • a nők maszkulinok lesznek.
 


24 SZENTENCIA

Ha magad vágod a fát, kétszer ad meleget.
(Henry Ford)

Lehet fogalmunk arról, mire képesek az emberek, ha van pénzük, és ha nincs?

A többségi társadalom és a kisebbség békés/békétlen egymás melletti élete.

A néplélek és a táj analógiában van egymással.

A gazdagok soha nem értik meg a szegényeket, a szegények pedig a gazdagokat.

Akit megölnének, nem lesz meddő. ( Tao te king 36. vers)

A halálbüntetés azt teszi, ami ellen harcol.

Az igazság paradox természetű.

A lényeglátás az analógiás gondolkodásból fakad.

A semmi ugyanaz, mint a minden.

A mennyországhoz a poklok poklának megélése is kell.
Nagypéntek nélkül nincs Húsvét.

Átkozott / áldott.

A „vezetéknév” a nemzetségre, az apai ágra, az animus vonulatra utal.
A magyar szokásrendben ez van elől. A „keresztnév”, amelyet az egyházközösségbe való felvételünkben kapunk, lényünk feminin természete.

A természeti/társadalmi/kozmikus emberkép az ego emberkékkel ellensúlyozódik.

A BOLDOGSÁG mindenekelőtt az igazsággal függ össze. Ahol hamisság van, ott csak álboldogság lehet.

Az ÖRÖM más, mint a boldogság. Inkább pillanatnyi, mint
például a virágnyílás. Az örömtelen élet megbetegítő, illetve a beteg élet velejárója.

Van lineáris IDŐ.
A körkörös időben a jövő már megtörtént.

A szépség transzcendenciája kifejeződik a kalokagathiában:
szép = jó = igaz.

A gazdaságban és a politikában azok is elitnek nevezik magukat, akik adott esetben csődbe vitték országukat.

Ideológiai rögeszmék.

A részigazságok foglyai.

A halál, mint megszabadulás élmény.

A politika marketing pártjai.

Identitáskrízis és értékválság.

RELATIVIZMUS

a tudományos elméletek és empirikus, szubjektív vélekedések ütközetében sok minden megkérdőjeleződik:

  • „az” igazság,
  • a vagy - vagy, azaz a tercier non datur
  • az is - is, azaz az eldöntetlenség,
  • a számon kérhetőség az adott helyzet mérlegelése kapcsán,
  • az eredendő és származtatott fogalmak
  • az értékrend, és annak változása,
  • a tények és a körülmények.
  • etc.

A folyton változó világban mindenféle kapaszkodókat, fix pontokat, eligazodási segítséget keresünk, miközben téveszméink egyre több akadállyal torlaszolják el önmagunk és a világ megismerését, megértését.
Albert Schweitzer (1879-1955) relativitáselmélete kapcsán hamar lábra kapott a „minden relatív” eszméje, majd a sok szédítő imbolygás ezt is revízió alá kell, hogy vegye napjainkban.
Maga A. Schweitzer is sokat fejlesztett elméletén. 1905-ben indult útjára a speciális relativitás elmélet, amely lényegében a fénysebesség állandó értékét fogalmazta meg. Ami előrevivő ebben az elméletben, az az idővel és térrel kapcsolatos, amelyben a fény terjed, vagyis a „négydimenziós” változat. Az invariáns fénysebesség „abszolút” mennyiség. E sorok írójának számára a Fény maga a Teremtő.
Tizenegy évvel később, 1916-ban, az általános relativitás elmélet az anyag és a tér viszonyát boncolgatja, azt mutatja ki, hogy a világ nem-euklideszi geometriájú, amely gondolat Bólyai János (1902-60) munkáiban is le van fektetve. A tér szerkezete függ az anyagtól, a gravitáció a tér és az idő „görbülete”.
A relativitás felváltotta a newtoni világszemléletet a fizikában és filozófiában, teret hagyva a „végső igazságnak” is, azaz Istennek.
A nyomában burjánzó mindenféle relativizmus nem mentes a bomlasztó hatásoktól:

  • Az individualisztikus relativizmus a mindenféle emberek különféle vélekedéseknek ad teret, amelyek lehetnek teljesen kiforratlanok, sőt ostobák.
  • Erre hamar ráépült a társadalmi relativizmus, amelynek széthulló tendenciáját a jelenlegi politikai történések híven igazolják. Itt a hangoskodások, követelőzések, ellenségeskedések komoly hatalmi törekvésekkel szövődnek, ahol abszolút igazságot nehéz találni. Nagy a zavarodottság az emberi méltóság, vagy az élethez való jog kérdésében is.
  • A tudományos relativizmus nagy törésvonala az anyag és szellem, más szavakkal a materializmus és a teológia között húzódik. Ma már nincsenek deklaráltan teokratikus államok, az úgynevezett világi és es egyházi hatalom már régóta szakadóban van. Sokan összetévesztik a vallásokat az eredendő istenhittel és ez igen megkomplikálja a társadalmak életét. Jelenleg is dúlnak a vallásháborúk a Földön.
  • Az etikai relativizmus talán a legvégzetesebb gyakorlat, mert teljesen ki tudja vetkőztetni az embereket emberi mivoltukból. Például ma már van „emberiesség” elleni vétek kategória is. Mindazon által a háborús bűnök igen különféle megítélés alá esnek. Ki is mondhatjuk, hogy a 20. század a két világháborúval és az atomkorszakkal a pszichózis százada volt. Jó lenne, ha a 21. század a lélek, vagyis az élet százada lenne. Az etikai érzék az öntudatra ébredéssel párhuzamban alakul ki a kora gyermekkori családi közösségben. Ám a női emancipáció folytán a családi élet szétzilálódott, a társadalom által átvett „szocializáció” sok bumerángot tartalmaz. Alapjaiban megrendült, hogy mi a jó és mi a rossz, például, ezt követi a „tudom, hogy baj lesz, mégis megteszem” gyakorlat. Hazugság, csalás és lopás jobban átszövi a társadalmat, mint bármikor.
  • A jogrelativizmus még keményebb dió. Egyfelől magának a jognak a fogalma nem definiált, másfelől időközben leválasztották az igazságról. Hans Kelsen (1881-1973) nevéhez fűződik a jogpozitivizmus elmélete, amely szerint a jog és erkölcs összefüggése nem szükségszerű, csupán történeti. Természetesen az igazság kívánalma is elkallódik ebben a szemléletben, vagyis relativizálódik. Ez a természetjogtól való eltávolodás sok félreértelmezésnek, meddő jogvitának, eljárás hibának, végtelenített  pereknek lett a táptalaja. Ebben a szemléletben ugyanis a jognak nem az a feladata, hogy érvényt szerezzen az igazságnak, ez pedig igen megnehezíti a problémák megoldását. Nemrégiben egy biztonsági szakértő a világ migrációs hullámával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a kérdésben a morál és a politika ütközik, és a politikának kell érvényesülnie. Való igaz, hogy a közel-keleti háború napjainkban vegytiszta politika.
  • A fogalmak körül is van relativitási probléma, hiszen a szavaknak hatalmas jelentési holdudvara van, és hogy ki mit ért egy szövegkörnyezetből, annak sok kiszámíthatatlan eleme van.
  • A logikák között is nagy különbözőségek lehetnek, amely talajon eltérő gondolkodás alakul ki.

Sorolhatnánk tovább a példákat, amelyek az ellentmondásokat, a fundamentális és származtatott relativizmust taglalják.
Záró gondolatként az ÉRTÉKRELATIVIZMUST fókuszáljuk, amely átfogja az anyagi és szellemi világ szféráit. Ma már nem mindenki előtt világos, hogy az ARANY miért fedezete a papírpénznek. Az sem rajzolódik ki  mindig egyértelműen, hogy az úgynevezett anyagi veszteség előmozdíthat lelki – szellemi változást, irányultságot.

Hamvas Béla FÉNYVALUTA kifejezése híven utal az abszolútumra és a relativizmusra a Teremtő és teremtett világ viszonylatában.

EMBER EMBERISÉG

Más szavakkal individualizmusnak és kollektivizmusnak is nevezhetjük azt a kettősséget, vagy szembenállást, amelyben kifelé, vagy befelé irányulunk, és amely létrehozza:

  • az Én és a Te,
  • Én és a Ti,
  • Én és az Ők világát,
  • utakat épít és belső utazásokat tesz,
  • információs sztrádát, hálót alakít ki a világban,
  • felejt és nyomot hagy,
  • eltemet és kifejez,
  • a régmúltban kutakodva a jelenbe ér,
  • a múltból a jövőt próbálja elképzelni,
  • másnak lát másokat, majd egyszer csak rájön, hogy ugyan olyanok, mint ő.

Mert élők és holtak is szerves egységet alkotnak. Nem a sírkertek és emlékművek okán, hiszen ezek is gyakorta a pusztulás vagy szándékos rongálás martalékai lesznek, eltűnnek a fizikai világból. De a lélek emlékezetében élnek az ősök, a régmúlt, amelyek és akik váratlan pillanatokban egyszer csak megelevenednek:

  • egyidőben fedeznek fel matematikai, vagy geometriai tételeket,
  • megfejtik a hieroglifákat, mint Champollion 1822-ben,
  • összeáll a Mendelejev táblázat az elemek rendjéből,
  • összeomlik egy birodalom, mint például a SZU,
  • leteszik az idő mérföldkövét, és elkezdődik az időszámítás.

A festők sokszor önarckép festéssel kezdik tevékenységüket, az írók saját történeteiket írják meg, önmagukat formázzák meg alakjaikban, az építészek a homlokzatokra arcokat építenek, a házak szemei az ablakok, a redőny a szemhéj megfelelője, az ajtó a száj, etc.
A tárgyakba beleépül a maszkulin, behatoló és a feminin, befogadó jelleg, hiszen ez a dinamika élteti a világot. Ezeken az alkotásokon keresztül átjönnek és megőrződnek az emberiség kulturális tapasztalatai. Néha fejlődésnek, máskor csupán haladásnak nevezzük azt a történés folyamatot, amelyen a változásokat számba vehetjük a településeken, a közlekedésben, a hírközlésben, az emberi kapcsolatokban, a földművelésben, a társadalmi rendszerekben, művészeti stílusokban, a morálban, az értékrendekben, a nyelv és beszéd kifinomultságában, új kifejezések születésében, és így tovább.
A rabszolgatartó társadalomban a rabszolgákat „beszélő állatoknak” tartották. Az úgynevezett fejlett demokráciákban is eléggé szétmaszatolódik, valójában ki és miként uralkodik, hiszen a „nép” egy összefoglaló fogalom, az emberek sokaságát jelöli. Ki tudja, beszélhetünk-e népakaratról, ha a kérdéseket a szavazatok mennyisége dönti el a parlamentben. Az is kérdés, hogy a képviselők mit képviselnek. Sokszor tetten érhető, hogy belső hiányosságaikat kompenzálják közéleti szerepléseikkel.

Változatos formában és folyton megújuló erővel rajzolódik ki az egyén és társadalom ütközete, illeszkedési képtelensége:

  • gondoljunk csak a máglyára küldött tudósokra,
  • vagy a politika áldozataira.

Ha csak egy pillantást vetünk a diktatúrákra, ahol a közjó és közérdek deklaráltan hiánycikk, fel tudjuk fogni, hogyan alakulnak ki az emberiség- és emberiesség ellenes rendszerek?
Olykor egész láncolatok nyomon követhetők, mint például VIII. Henrik, a „véres” Erzsébet, Stuart Mária történetében.
A pszichológia is nehezen bogoz ki ilyen lelki gordiuszi csomókat. A tudattalant mondjuk árnyékban rejtőzőnek, ahonnan olykor napvilágra kerülnek tények.
Mindenesetre az ember / emberiség kérdésre komoly válasz érkezett C. G. Jung (1875-1961) gondolatával, amikor leírta az objektív, vagy kollektív tudattalant, mint közös emberi örökséget, közös emberi emlékezetet.
A szónak komoly felszólító jellege van, aki kapcsolatba kerül vele, nem tud csak úgy szó nélkül elmenni mellette. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az objektív pszichének nevezett lélekrész felfedezése és leírása teljesen új alapokra helyezte az emberről szóló tudást, évezredek kultúrájának összegzését. Az archetípusok erőcentrumai a létezés szívébe kalauzolják az embert, hiszen az önismeret végső soron, lételméleti kérdés, az ember és a valóság viszonyát taglalja. Jung felfogásában az ember, mint megismerő lény nem úgymond szemben áll az objektív valósággal, hanem azzal folytonosságban együtt létezve, személyes életében és objektív pszichéjével ismeri meg a Teremtőt, a mundust (világot) és önmagát.
Az archetípusok képei, az áloméletünk szimbólumai az egész emberiség tapasztalatainak ősképekbe sűrített kódjai. Ilyenek:

az anya, a családapa, a testvér, a tanító, a tudós, a bölcs, a szent, a pap, a mesterember, minden foglalkozás, a magatartások, viselkedési szerepek, tevékenységek, élethelyzetek mintázatai, formái, amelyekkel az imaginációban egyesülünk, hívó- és válaszrímek formájában.

Ezek csak részben tartalmi vonatkozásúak, inkább energetikai mozzanatok, intuíció, inspiráció és imagináció lendületén jönnek elő a lélek mélyéből. Noha az életvezetés lényegi elmozdulás pontjain fejtik ki hatásukat, racionálisan nem közelíthetők meg. Sorsszerű mozzanatokkal kapcsolatosak, mint a gyermekünk születése, a szerelem, a hivatás választása, az alkotás, az önismereti érdeklődés, reinkarnációs sejtések.

Fontos, hogy a technika századában allegóriával, metaforával, szimbólumokkal, archetípusokkal, mítoszokkal közelítsünk az ember / emberiség valósága felé, lételméleti kérdés felvetésében. Modern kifejezéssel élve, dekódolnunk kell saját tudattalanunkat.
Dekódoljuk az ember és emberiség reinkarnációs phaisztoszi korongját.

 

A TÖRVÉNY BETŰJE ÉS SZELLEME

ALATTUNK A FÖLD, FELETTÜNK A CSILLAGOS ÉG, BENNÜNK AZ ERKÖLCSI TÖRVÉNY, A REND RENDSZERE, MINT LELKI LAJTORJA.

Amikor a viselkedéssel kapcsolatosan a „jó”, a „helyes” kifejezéseket használjuk, azoknak nyilvánvalóan van ajánló, vagy előíró mozzanata, mint minden kritikai észrevételnek. Ámbár ezek lehetnek teljesen, leszűkítetten szubjektív vélekedések, valójában távlatot nyitnak a nagyobb, tágabb, átfogóbb erkölcsi ítéletek felé. A kritikákkal szembeni ellenállásunk éppen ebből a leleplezettségből, elmarasztalásból fakad, amelynek lekicsinylő attitűdje bántó. Ezenkívül érinti a döntés, a szabad akarat kérdését is, hiszen saját meggyőződés és értékrend hiányában semmiféle emberi méltóságról nem beszélhetünk.

Kell tehát szólnunk:

  • külső, kőbe vésett törvényekről,
  • belső, meggyőződésből kialakított iránymutatásokról.

Talán Hamurabival kezdhetnénk az i.e. 1750 körüli időkből, a Babilonban akkád nyelven írt törvényeivel.

Uralkodásának 14 évében, a rivális városállamokkal szemben létrehozta birodalmát, komoly szabályozásokkal. Személyesen felügyelte a csatornaépítést, az öntözést, az adószedést, létrehozta a postaszolgálatot, középületeket építtetett, ő volt a bírák vezetője és komolyan vette az igazságszolgáltatást. Törvénykönyve ugyan mindenki számára biztosított valamennyi jogvédelmet, de inkább a szigorúságáról híresült el. Széles körben alkalmazták a halálbüntetést, a testi  megcsonkítást, miközben minden a király nagyságának kinyilatkoztatásával kezdődött. Az oszlop tetején – mert ez a „könyv” fekete bazaltoszlop volt, amelyre ékírással vésték fel a törvényeket – Shamas babiloni isten szobra volt, amint átnyújtotta a törvényeket a királynak. A két méter magas oszlopot Marduk templomában helyezték el, másolatait pedig szerte az országban. A birodalom szétesésekor hadizsákmányként elhurcolták, ma a párizsi Louvre-ban van.

A mózesi tízparancsolatot az írások tanúsága szerint „Isten a saját ujjával írta”. Büntetési tételeket nem tartalmaz, tiltások gyűjteménye. De a büntetési gyakorlatban a megkövezés, a megégetés és lefejezés is szerepelt a főbenjáró vétkek megtorlásaként.

A 10 parancsolat az emberi lét rendjének 4 szintjére utal:

  • 1              a név, a kinyilatkoztatás,
  • 2 3 4        szellemi szint
  • 5 6 7        lelki szféra
  • 8 9 10      testi, anyagi szint

 

A modern demokráciák alkotmányba, azaz írásba, BETŰBE rögzítik a törvényeket, amelyek az esetek nagy részében igen eltávolodtak a szívbe íródó szabályoktól. Hiszen a betű csak a képe a hangnak, a mondat a gondolatnak, a törvény az erkölcsi rendnek, a rendezettségnek.
Fragmentálódott világunkban a jog, az erkölcs, a politika és igazság külön utakon jár. Ezért egy hatályos törvényt lehet a „betűje” szerint alkalmazni anélkül, hogy annak „szellemisége” átjönne a tényálláson.
A mai bírói gyakorlatban a TÉNYÁLLÁS valamiféle kulcsszó, vagy fontos kiindulópont lett, amely az eligazítás mellett komoly félrevezető hatással is lehet az értelmezési szerteágazásban:

  • A nyomozó hatóság kiindul a bűncselekményből, mint eredendő cselekvési tényállásból.
  • Az ügyész vádat emel és ezzel elindul a büntető eljárás.
  • A bíró rendelkezésére álló törvény, ha etikai szempontokat is figyelembe vesz, a metafizika lélektani területére jut, amely a tényállást eltérővé teheti az ügyészitől. Például gyilkosság esetében eltérő megítélés alá kell tennie, hogy előre megfontolt szándékkal tették-e, vagy hirtelen felindulásból, gondatlanságból, vagy csupán halált okozó testi sértésről van szó.
  • A szándék felségterülete már mindenképpen pszichológiai illetékesség, a tudattalan réteg motivációja. Ez pedig a megfoghatóság és mérhetőség határán kívül esik.
  • Márpedig minden kétséget kizáró bizonyíték nélkül nem lehet ítéletet hozni.
  • Ezen kívül van még a „vádhoz kötöttség elve” is, amely leszűkíti a bírói büntetés hatáskörét. Ez komoly dilemmát okoz abban az esetben, ha valaki több tényállásban bűnözik, mert az egyikben esetleg súlyos büntetés járna, de egy másik enyhítő körülmény.

Láthatjuk, hogy az etikának is  megvan a maga filozófiája, betűkbe fektetett tényállásai.
Olykor azért felbukkan, hogy a tárgyalóterem SZAKRÁLIS TÉR:

  • ahol mélylelki folyamatoknak kell és lehet zajlaniuk,
  • ahol nem a büntetés a lényeg, hanem  a bűnhődés, a megbánás, a belátás, amely a fordulatot kimunkálhatja a lélekben.
  • A tárgyalóterem nagy nyomása, maga a tárgyalás erre komoly lehetőséget adhat.

Látnunk kell ugyanis, hogy a kemény büntetéseknek a bűn megelőző, visszatartó hatása igen csekély. Még a halálbüntetés sem mondható abszolút elrettentőnek, mert az indulat ragadós és felkelti a vérszomjat.
Ha a csakrák lelki lajtorjáján szemléljük a lelki fejlődés függőleges útját, azt kell mondanunk, hogy a gyilkosság ösztöne az első csakra felségterülete. És aki kimondja a halál ítéletét, és aki végrehajtja, ugyanazon gyilkos ösztön rabja, mint az eredeti elkövető.
Az energiák megfinomításának nem ez a módja, mert ez csak ugyanabból a problémából még több.

Az etikai érzék a szívünkbe van kódolva, csak elfedődhet. Informális úton adódik át, példamutatással, személyes kapcsolatban, tanúbizonyságok által. A  racionalizálódás folyamatában az etika különféle ágazatai alakultak ki, mint például az intuicizmus, emotivizmus, és egyéb megfoghatatlanságok. Híven utalnak arra, hogy a törvényhozásban is az anyag és szellem egysége/hasadtsága működik, mint a betűképben és a hang szellemi létében.

 

METSZÉSPONTOK

Amit feldobnak,
az hamar leesik,
mert nem önmagától emelkedik.

Amit erőltetnek,
elerőtlenedik,
mert ellenállások fékezik.

Amit elhazudnak,
tartóssá teszik,
mert ártó behatásoktól mentesítik.

Kőbevésett törvények, és
érzékfeletti élmények.

A minden és semmi ugyanaz?
A fent és lent, kint és bent
egy tőről fakad?

Szellemből lett lélek,
lélekből lett test,

forma, mozgás, tudat vagyok,
Szent és profán metszéspontján
az vagyok, aki vagyok.

 

TECHNIKAI CUNAMI

A görög tehnikósz szó eredeti jelentése: művészi, művi, művészethez tartozó, tudományos, a művészet tanítója.
Nemzetközi szó lett belőle, igen kiterjedt jelentésbeli holdudvarral, a beszédtechnikától a jogtechnikáig, egyre másra rábukkanhatunk.
Ez az eredendően

  • mesterségbeli tudást,
  • majd gyártási módot,
  • később műszaki berendezést, felszerelést jelentő szó,
  • techné = „mesterség”

sokat veszített a természeti törvényeket hasznosító jellegéből, a módszerek és eljárások elmélete és gyakorlata lett.
Mai napig megfejthetetlen az egyiptomi piramisépítők „technikája”, amellyel létrehozták ezt a világépítményt. Többet sejtünk  a háttér ismeretekből, mint ami csupán technika lenne.
A jelenlegi atomkorszakban mintha a pusztítás hangsúlyosabb lenne az építésnél, sokfelé tapasztalhatjuk a bomlasztást, a részekre hullást.
Pedig bele kellene gondolnunk, hogy egy atomháborúhoz képest a cunami hirtelensége is eltörpülne. Noha külső ellenőrzési intézmények ellenőrizni látszanak az államok atomarzenálját, nukleáris és biológiai fegyvereit, ezek a belső, morális szabályozásra, erkölcsi felelősségre nem terjednek ki. A hidrogénbomba feltalálója például egy ízben azt nyilatkozta, hogy senki sem tilthatja meg egy tudósnak, hogy azt kutassa, amit kutatni akar és azt „találja fel”, amit feltalál.
Nos, a Pinokkiótól a  Gólemig tartó íven sok minden történt az emberiség históriájában.
Talán nem tévedünk, ha az ipari forradalom idejére tesszük a nagy elfajulás kezdetét, amelynek sok szükségszerűen jó hatása bomlasztó tényezők melegágya is lett. Mindenekelőtt a mennyiségi szaporulat tekintetében, amely a minőség rovására történt, valamint a kézművesség visszaszorítása is egy következmény lett. A „kézművesség” lelki részvétel a munkálkodásban, az alkotás folyamatában, amely a szakrális kultúra lényege. Nyilvánvaló, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a robotszerű, emberi erővel végzett munka felváltódjék gépekkel, könnyítést hozván. A gőzgép, a közlekedésben tapasztalható ugrásszerű fejlődés az autó, a vonathálózat, majd a repülőgép hatalmas változást indukált a helyhez kötöttség, a gyalogos és lóháton való közlekedéshez képest. De a levegőszennyezés mértékét akkor sem, most sem képes senki felmérni, amely ebből a fejlődésből keletkezik. Jó, hogy a telefon, a telegráf megkönnyíti és gyorsabbá teszi a kommunikációt, de megöli a telepátiát, túlzottan extrovertálttá tette az embereket. Ma már nincsenek postagalambok, és a maratoni futó „győztünk!” híre, erkölcsi áldozata is szinte teljesen feledésbe ment, és „ modern „  testedzés lett belőle.
Régebben a vasat főleg eszközkészítésre használták, ma fegyvergyártásra. Az elektromosság „meghódítása” után a kő és a tűz használata, amelyből hajdan a növénytermesztés és állattenyésztés civilizációja lett, ma nagyvárosok természeti ritmushoz alig igazodó élete lett, amely persze egyfajta talaj elvesztése is a lábunk alól. A könyvnyomtatásról nem is beszélve. Hól vannak már a kézzel másolt kódexek, a gyönyörű iniciálékkal, amelyekbe a szerzetesek lelke is beleíródott? McLuhant (1911-80) a Gutenberg-galaxis című könyvében széleskörűen taglalja, hogy a könyvek elterjedése miként forradalmasította a tudatot. Új viszony alakult ki az egyén és a társadalom között azáltal, hogy a szóbeli érintkezést, a hagyományok személyes átvételét felváltotta az írott közlés, amely szükségképpen elvont szférába viszi az olvasót a személyes kapcsolathoz, a beszéd érzelmi töltöttségéhez viszonyítva.
Erre az elidegenítő képzetvilágra az elektromos média még rátett sok lapáttal, amelynek csúcsán jelenleg a számítógép van.
A mennyiségi burjánzást a bulvársajtó és az információ éhséget kiszolgáló média nagyban segíti. A „hír szent, a vélemény szabad” szlogen árnyékát, mármint a hírhisztériát és a vélemények profanitását, nem szokták fókuszálni.
Az „ipar” szó etimológiája mellett se menjünk el szótlanul, észrevételek nélkül. Valamikor a nyelvújítás idején került a köztudatba az iparkodás, mint tüsténkedést, felserdülést, erőre kapást, ágaskodást, igyekezetet, törekvést jelző kifejezés. Eredendően a gazdaságnak a természeti kincsek, a nyersanyagok kitermelésére, üzemszerű feldolgozására, különféle szolgáltatásokra szakosodott ágazata volt. Ma már ez a szakosodás igen kibővült, szépség-, szabadidő-, szórakoztató iparrá, és ipari katasztrófákkal is bővült.
A technicista szemlélet elburjánzásával sokan még a művészi alkotásokban is a technikának adnak meghatározó szerepet, szemben az ihlettel, a kreativitással, az eredetiséggel.
Az ilyen mértékű elterjedés magával hozza a technofóbia kialakulását is, amely már-már kóros ellenérzést táplál a technika vívmányaival, azok alkalmazásával szemben.
Társadalmi vonatkozásokban ma már beszélhetünk technokráciáról, vagyis a műszaki és gazdasági szakemberek érzékelhető hatalmi helyzetéről a modern társadalomban.
Már mesterségesen előállított sugárzó fémünk is van, a technécium, vegyjele: Te.
A világháló létrehozta az úgynevezett információs társadalmat, amelyet, ha a kommunikáció személyes, lélektől-lélekig tartó formájára gondolunk, inkább antikommunikációs társadalomnak mondhatunk.
Új iparágat is kilátásba helyeztek a nagy kutatók, ez pedig az űrturizmus.
Ha helyre akarjuk tenni a technika szerepét a kultúrában, helyezzük el az asztrológiai kardinális keresztre:

Jól látható, hogy csupán ¼ rész, nem több.

 

 

 

GRAVITÁCIÓ ÉS LEVITÁCIÓ


A szellemfelejtés és szellemi emlékezés korát éljük. A Vízöntő korszakba való átmenet idején az egész emberiség kollektív emlékezetéből előhívódnak az Akasha – krónika lenyomatai. Az emberek nagy része nagyobb távlatokhoz képes igazodni, minthogy egy példaképe, vagy foglalkozása töltse be lelki életét. Felbukkannak a régi mesterek, történetek, beavatások, az ezotéria zavaros egyvelegét adván a türelmetlen, fel- és kitűnni vágyó emberek tömegével, akik rengeteg féle formában teszik árucikké félműveltségüket. Mert a szellemfelejtés markáns előkészítője a materialista/ateista vasfüggöny volt, amelynek a lebontásával a liberális és kapitalista eszme vette át a hangadó szerepet, anélkül, hogy fogalma lenne a szabadság transzcendenciájáról és a „tőke” fiktív mivoltáról. Sajnos a számítógép virtuális világa sem jelentett kognitív disszonanciát az emberek nagy részének elméjében.
Mióta a Big Bang ötlete megpróbálta Isten létét negligálni a világból, azóta az Igazság, a Valóság, a Szentség, a Jog, a Jó etc. kifejezések tekintetében nagy fogalomzavar uralkodik:

  • Ám nem állíthatjuk, hogy a paradoxonok helyét a mindenféle relativizmusok sikerrel betöltötték volna,
  • míg a paradoxonokban valamiféle kikerekedettség, irányultság, megfoghatóság van, addig a lebegtetések lezáratlansága zavaró, bizonytalanságokat kelt, nyomtalanul elszálló odavetettség csupán, amely után hiányérzet marad bennünk.
  • „A látszat nem a valóság, a valóság nem a látszat” például rendet teremt, rendet fejez ki. Míg a „ki tudja, mi a jó és mi a rossz?”, megkérdőjelezni látszik a tao-t, amely pedig világos ÚT-ról szól , a világrenddel való összhangról, az összrendezettségről.
  • A  relativizmus, mintha kívülre helyezné a világ „minden mindennel összefügg” alapigazságát, örök lebegtetésben tartva a kérdéseket és a nem- válaszokat.

A művészetben is volt egy Sturm und Drang pezsgési folyamat  az ezer-hétszázas években, ez most a szellemiség keresésében ölt új formát. A világot elárasztották a „megvilágosodott” guruk, marketing ágazat lett a jóga, a meditáció, és mindenféle gyorstalpaló beavatás, amely régebben csak személyes kapcsolatokban volt lehetséges, és írásban soha nem rögzítették. Felborult a mennyiség és minőség egyensúlya, illetve feledésbe látszik merülni a megfinomodási folyamat, amely a kvintesszencia kiválasztásával értékhierarchiát jelent, miként azt a hangok magasságának frekvenciasávjánál jól láthatjuk.
Ezen a „piacon” egyfelől mindenki nagyhamar akar eredményt, hasznot, másfelől azt gondolja, hogy pénzért minden megvásárolható. Holott a lelki fejlődésnek áthághatatlan törvényszerűségei vannak, például nem gyorsítható, mindenki a maga ütemében haladhat és onnan indulhat, ahol éppen van, valamint a saját korlátait is figyelembe kell venni.
Egyik ilyen divatcikk például a testen kívüliség, a levitáció. Bizonyos értelemben az elterjedt droghasználat is ezt célozza, tudattágulásnak, az érzékek kifinomulásának, elszállásnak, utazásnak szokták mondani, a bumeráng hatásról kevesebb szó esik.
Nemcsak célt tévesztenek a kiforratlan próbálkozások, de az irányultsággal is baj van, bár a függőlegesség/vízszintesség koordinátái igen pontos eligazítást jelenthetnének. Nem is beszélve arról, hogy az emberek nagy része valamiféle ámokfutásban kívül keres, kapkod össze-vissza, megismerés, megértés, megnyugvás nélkül.
Régen, amikor azt hitték, hogy a Föld lapos korong, olyan képek születtek, hogy a peremen leülhetünk és a lábunkat lelógathatjuk a semmibe, vagyis a világűrbe. Később, a Föld körülhajózásával ez a szemlélet megváltozott. Akkor olyan képek születtek, hogy a Föld velünk áttelenes oldalán az emberek „fejjel lefelé” függenek. Nem esnek a világűrbe, mert a gravitáció  tartja őket.

Ma már árnyaltabban gondoljuk és szemléljük ezt a kérdést:

  • a gravitáció a Föld középpontja felől hat ránk,
  • ez átrajzolja a képet, miként helyezkedünk el a felszínen,
  • a „fejjel lefelé” helyzetet pedig a középpont vonzásában levés váltja fel.
  • Ez a KÖZÉPPONT = KIINDULÓPONT pedig a legfontosabb tájékozódási lehetőség az életünkben, tekintve, hogy mi is egy középpontból jövünk létre, mégpedig a szívünkből.
  • A vágyak és indulatok lefelé húznak bennünket, a képzelet pedig eltávolít térben és időben, a gondolat szintén.
  • A szív igazi ritmusa a szeretet hullámhosszán rezeg, ez a hullámhossz a legfontosabb mérték, amely utunkat  megszabja.

Az okkult ismeretek vonatkozásában szólnunk kell azok mértéktelen felaprózódásáról, felhígításáról, amelynek folytán hatóerejük elvész, jelentéktelenné válik. Aprópénzre váltódnak, megkötődnek részletkérdésekben, afféle „nem látjuk a fától az erdőt” helyzet alakul ki. Annak is mértéke van, mennyire távolodhat el a periféria a középponttól.
A kör közepéből akárhány kör rajzolható.
Egy kliensem egyszer úgy jellemezte önmagát, hogy ő egy csigavonal, amelynek nincs kiindulópontja, a spirálok nem sűrűsödnek egy pontba, illetve nem egy pontból tágulnak kifelé. Ez lényegében a gravitációs pontjának a hiányát jelenti.
A tudati határállapotok is a levitáció felé visznek, tágítanak bennünket, mint az ihlet, a mámor, a megérzések, a látomások, a hallomások etc. De mindig vissza kell térnünk a biztonságos frekvencia sávunkba, a saját szívünkbe, ahol a lent és fent, a kint és bent, az én és a te egyensúlyozódik. Az ösztönöket megfinomítja, a képzeletet a megvalósítás irányába mozdítja. A spiritualitás és a személyiség nem  különülhet el, csakúgy, mint a saját ösztönünkből sem léphetünk ki. A spirituális megvalósítás nem valamiféle ránk épített, külső dolog, hanem az önmagunk megfinomítását jelenti, amely csak onnan indulhat, ahol éppen vagyunk:

  • a mi sorsunkból,
  • a mi időnkből,
  • a mi szívünkből,
  • a mi tempónkból,
  • a mi energiánkból.

A Vízöntő korszakban az emberek szellemi/metafizikai/vallásos élete sokban megváltozott.
Túl a szenzáció hajhászáson, az árucikké silányított  „arkánumokon”, a perzsa vásárt irányító pénz lobbikon, csak önmagunkhoz találhatunk vissza, csak önmagunk mesterei lehetünk.
Ennek morális követelményei sem mellőzhetők, a mélységet és a magasságot át kell hidalnunk.
Amikor arról beszélünk, hogy mindenki a maga mestere kell, hogy legyen, úgy is fogalmazhatunk, hogy PONTIFEX.-szé  kell válnunk:

  • hittérítővé,
  • önmagunk főpapjává.

Jóllehet mindig azt tanultuk, hogy Adeptusok őrzik az időtlen bölcsesség igazságait, valamiféle transzcendens megfogalmazásban, és ezekkel kell kapcsolatba kerülnünk. A sok „látó” és „tudó” ember napjainkban devalválta az okkult ismereteket. Ezért hangsúlyozzuk, hogy

  • MEGÉLT, BELSŐ FELISMERÉSEKRŐL

beszélünk a gravitáció lehúzó és a levitáció felemelő erejének dinamikájában.
A sajnálatosan devalválódott gyakorlatot messze el kell kerülnünk, amely újabb világőrület forrása. Azokat a „parapszichológusokat”, akik soha nem voltak pszichológusok.
A Vízöntő korszak szellem segít bennünket ebben az áthidalásban:

  • mert átfogalmazta a szabadságot, a kommunikációt, az egyént és a társadalmat,
  • mert az Uránusz újból látszik az égen, visszajött a hosszú száműzetés után.

A függőlegesség tengelyét mindenütt megtalálhatjuk:

  • a Föld Észak – Déli pólusában,
  • testünk gerinc-tengelyében,
  • az értékek hierarchiájában.

A mélységek megjárása után a felemelkedés következik.

FELTÖLTŐDÉS ÉS SZŰRÉS

a rosta, a szűrő, a szita, a szitakötő

A telítődés és kiüresedés örök önfenntartó folyamatát sok szinten vizsgálhatjuk. Még a történelem is az IDŐK ROSTÁJÁVAL működik, amely kiszűri a hősöket és árulókat, a példaképeket és áldozatokat, az eseményfolyamok lényegét. Mint ilyen, valamiféle meg- és letisztulást jelképez, amely elválasztja egymástól a jót és a rosszat az emberi viszonylatokban. Az ítélkezés mozzanata is felfedezhető ebben a rostálásban, amely az értékek mentén dönt. Ady hasonló című versében így ír:

„Az Úr, az Idő áll örökké.
De elmúlnak a renyhe népek”

De igazság szerint hullunk ki a kegyetlen óriás rostán.

A rosta, a szűrő, a szita, mint női princípiumot szimbolizáló edény, az egész égbolt jelképe is:

  • az éjszakai égbolton a csillagok, mint szita-csillagzatok ragyognak át az égszitán, a szitalyukon
  • Az egyiptomi mitológiában a Fiastyúk (Plejádok) Nut istennő teste.

Az időjárás fogalomtárában ennek a jelenségnek sok analógiáját megtalálhatjuk: a fény átszűrődik a lombokon, az eső szitál etc. Népi mondások özöne is kapcsolódik a témához:

  • aki szeplős, arra azt mondják, hogy szita alatt napozott,
  • átlát a szitán, aki nem hagyja becsapni magát,
  • új seprő jól seper gondolat
  • rostával akar vizet hordani, aki hiábavalóságokat művel,
  • szitává lyuggat, szitává lő valakit,
  • átcsúszik a nagylyukú rostán, aki megússza a dolgokat,
  • az új szita szegen függ, az új seprő jól seper az új helyzetekbe való beilleszkedés visszafogottabb stádiumára utal.

A szűrő főleg a folyadék átengedését, megtisztítását jelzi a lyukacsos eszközön. Kötődhet a halászatban a hal kifogásához használt hálóhoz, a borkultúrában pedig a bor leszűréséhez.
Ezzel szemben a szita szilárdabb dolgok elkülönítésére szolgál, csakúgy, mint a rosta. A lisztet szitáljuk, a pelyvából a magot rostáljuk.
Érdekesség a szitakötő etimológiája:

  • a szita szó előtagja után a kötni szó melléknévi igeneve járul,
  • vélhetően az előtag a hálószerű, szitára emlékeztető szárnyra utal, míg az utótag talán magára a szitakötő mesterségre.

Valójában nem akarjuk témafűzésünket lehorgonyozni a látható világban fellelhető, eddigiekben érintett vonatkozásoknál. Ki kell térnünk az emberi szervezetben is fellelhető szűrésekre, beleértve a lelki élet történéseit is. A telítődés és kiüresedés ritmusát minden lélegzetvételben megéljük, belélegezvén az életadó pránát, kiszűrvén a széndioxidot a triád ritmus átváltásában. Hasonlóan az anyagcsere folyamatoknál tapasztalható máj méregtelenítő, vese kiválasztó funkciójához. A levegő, a víz és a salakanyag három szintjén folyamatosságban zajlanak ezek a műveletek.

Az információzuhatagban, amely manapság nap mint nap ér bennünket, és az, hogy az interneten tárolt adatok, ismeretek egy gombnyomással elérhetők, különösen fontos szűrést tesz szükségessé. Ezek a lelki, mentális „szűrők” elementáris kapcsolatban vannak az önismerettel, a morális fejlődéssel, személyiségünk alakulásával, sorsunk megértésével, amelyek végső soron szellemi irányultságunk zálogai.
Jó, ha a technika századában túl tudunk lépni intellektuális elbizakodottságunkon, érzelmi labilitásunkon, versenyszellemű, akarati hajszoltságunkon, és ezáltal megérthetjük, mik az éteribb világba való emelkedésünk nehézségei, buktatói.
A magasabb világokból való információkat mindig az érzékszervi érzékelés fogalmaival írjuk le, látomásokról, hallomásokról, hallucinációkról, telepátiáról, telekinézisről szoktunk beszélni, ezek kötődnek a különféle szerveinkhez is. Rosszul működő kiválasztó szerveink ezeket az érzékfelettinek vélt ismereteket sokszor patológiás mértékben és formában befolyásolják.
Sötét vágyaink, bevallhatatlan szenvedélyeink, rosszindulatú szándékaink és gondolataink még a környezetünkre is mérgezőek. Mindez társulhat igen elszabadult képzeti eseménnyel a reinkarnációs emlékek és a médiumi közvetítések nyomán.
A múlt század utolsó éveiben az űrlények látogatása volt a divat most ez a hiszékenység kissé alábbhagyott.
A médiumi csatornák szűretlen „kozmikus igazságainak” ma is nagy keletje van. Különös, hogy az emberek egy része szívesebben vesz részt efféle másodkézből való információk vételében, mintsem saját sorsát, saját idejét, saját indítékait vizsgálná, amelyet maga szűr meg természetének megfelelően, ahelyett, hogy agymosásnak vetné át magát.
Pedig mindenkinek van lelki-szellemi szűrőrendszere, amely ismereteit megfelelően összerendezheti.

Ebben a bölcsesség szűrői a legfontosabbak.

A médiumi csatornák szűrése nem könnyű kihívás.

 

Éltem az emberi jót és rosszat,
s elsötétült szeretetem láthatára.

Megismertem az emberek erkölcsét s bűneit,
s kegyetlen lett aggódó gondolatom.

Osztoztam az emberi jámborság s hitetlenségben,
s az élet terhe nehézzé vált.

Követtem becsvágyában a fajt,
s hiúság lett az élet dicsősége.

S most értem csak titkos szándékát a vágynak

Jiddu Krisnamurti (1895-1986)      

 

A TEREMTÉS ÁLDOZATA ÉS KEGYETLENSÉGE

Ha elfogadjuk a világ polaricitását, hogy minden az önmaga ellentétével egyensúlyozódik, akkor az Isten / Sátán, áldozat / megdicsőülés, kegyelem / kegyetlenség, irgalom / irgalmatlanság dinamikáját is látnunk kell.
Mindezt nem a Luciferi hányavetiséggel tesszük, miként ő szállt szembe az Úrral: „Mivégre az egész teremtés, dicséretedre írtál költeményt”, hanem emberi nézőpontból, amely talán túlzás nélkül a szenvedés nézőpontja. Jóllehet a boldogságnak is megvan a maga filozófiai, pszichológiai, teológiai, szociológiai, mesetörténet felöli elemzése, a szenvedéstörténetek elemzése kegyetlen keménységeket nyújt nekünk.
A szenvedés és extázis polarizáltsága jól látszik a misztikusok életében, amely bővelkedik fizikai, érzelmi és spirituális kihívások és megpróbáltatások elszenvedésében. Gondoljunk csak:

  • Assisi St. Ferencre,
  • Assisi St. Klárára,
  • Avilai St. Terézre,
  • Siénai St. Katalinra,
  • Pio atyára.

De persze a hétköznapi emberek háborús, szegénységi, elvetemült gonoszságok által nyújtott lelki darálódásai sem kevesebbek, csak az üdv nem adatik meg.
Testet öltött szellemi lények vagyunk, szabad akarattal felruházva, az isteni szikrával a szívünkbe oltottan, félelemmel és hittel áldva és átkozva, morális érzékkel, amely ellen könnyen és sokszor vétünk. Döntéseink és választásaink hozzák létre a sors szövedékét, életeseményeink láncolatát, természetesen PARADOX módon, mivel döntéseink végkimenetelét nem tudhatjuk, ezáltal csak részben vagyunk urai cselekedeteinknek, vagyis a fizikai világnak. Sem a világot, sem a testünket, sem a sorsunkat nem „uralhatjuk” teljesen. Egónk, akaratunk, vágyaink, gondolataink, emlékeink, képzeteink etc. kavalkádjában éljük fizikai köntösbe burkolt lelkiségünket, szellemiségünket, amelynek folyamatait jó esetben a magas HIT vezérli. Ám ha a félelem, a kétely, a rossz hajlamok kerülnek túlsúlyba, mint a TEREMTÉS ELLENERŐI, a folyamat aláaknázódik, destruktív fordulatot vesz, zavarodottság és szenvedés következik.
Tekintve, hogy minden döntésnél, választásnál valami „feláldozódik”, vagyis elvész, az ÁLDOZÁS SZENTSÉGE rajzolódik ki:

  • az alacsonyabb érték feláldozódik a magasabbért,
  • a múlandóság az öröklétért,
  • a kis örömök a perspektíváért,
  • az élet az életműért,
  • az időtlenség az időért,
  • az EGÉSZ a szétszabdaltságért, a részekre hullásért, etc.

Mert EGY világ és EGY Isten van, ennek az integráltságában kell és lehet léteznünk, ide kell visszatérnünk. Miként az elemek fényben, a színek a fehérben, a hangok a Teremtő Igében egyesülnek.
A teremtésmítoszok híven őrzik ezt a paradox folyamatot:

  • Uránusz és Gaia egyesülése az ég és föld egyesülését jelenti,
  • az anyag és szellem egyesüléséből született fiuk, Szaturnusz hatalomféltésből kasztrálta apját,
  • az Ég Ura hosszú száműzetéséből csak a bolygó csillagászati „felfedezése”idején tért vissza 1791-ben.

Ebből is kiolvashatjuk az isteni erő „sorsát” a fizikai, látható világban.
De erről szól:

  • Ozirisz feldarabolása,
  • Orpheusz története,
  • Dionüszosz világrajövetele,
  • és minden tragédia és mámor.

Van tehát válasz a luciferi kérdésre, hogy mivégre az egész teremtés?
A teremtésben a megnyilvánulatlan EGY ÖRÖK ISTEN megnyilvánul:

  • elindítván a láthatatlan ÉLET körforgását a létből,
  • ez a körforgás a létforgatag,
  • amelynek megvan a maga önfenntartó ereje, miközben megismétli a teremtés aktusát, folytonosságban keletkezik és elmúlik,
  • vagyis megújul.

A Teremtő Ige felaprózódott az emberi nyelvek sokaságának bábeli nyelvzavarában, de a madárcsicsergésben, a szélsuhogásban, a vízcsobogásban, tengermorajlásban felismerhető. Az idő a pillanatokra, az energia történet mintázatokra, a létfenntartás megannyi erőfeszítésre, sorsra aprózódott. De minden lezárulás hordozza a kezdete előtti állapotot, őrzi, vagy újraindítja azt.
Isten a teremtés titkait beírta a lélekbe = életfolyamatokba. De kiolvashatók azok a matematika, a geometria, a zene, a grammatika, a tánc, az írás, a beszéd etc. tételeiből is, testünk építményéből lelki öneszmélésünk, öntudatra ébredésünk folyamataiból. Mert Isten az öntudatra ébredés lehetőségét is belénk oltotta, szentségének szikráit. Ezek a szentségi szikrák:

  • az ihlet, a mámor, az extázis,
  • a felismerések,
  • a szeretet,
  • az együttérzés, a megértés,
  • az alkotás,
  • az áldozat,
  • az önzetlen segítség.

Miként a boddhiszattvák is visszatérnek, nem hírességért, rangért, presztízsért, vagyonért, hanem hogy a világ üdvét elősegítsék.
Sokféle istenkép és istenképzet él az emberekben, a különféle vallásokban. Talán legősibb a panteizmus lehet, hiszen valóban, Isten minden fűszálban is benne van. Akik a kereszténységgel nem tudnak megbékélni, azoknak a személyes isten gondolata irritáló. Saját személyiségükkel van problémájuk, mivel maga a személyiségében szentséget hordozó ember eme szentség által válik megszólíthatóvá. De éppen ezt az Isten képére és hasonlatosságára való teremtettséget nem látják, nem ismerik fel. Persze nem a nagyszakállú, trónon ülő istenségre kell itt gondolnunk, hanem a személyiség elvontságára és egyben konkrétságára. Ez Krisztus személyében, isteni és emberi mivoltában gyönyörűen kirajzolódik. Passiója a múlandóságról és egyben az öröklétről szól. Arról az eredendő polarizáltságról, amely a teremtés lényege.
Egyes nézetek a teremtés előtti állapotot tartják káosznak, amelyből a rendezettség született.
Más nézet az EGY-ből történő megsokszorozódás folyamatát látja a világ létrehozásában.
Vannak, akik a férfi és női erőt firtatják a teremtésben.
Mások a számszára és nirvána egységében foglalják össze világnézetüket.

A teremtés áldozata és kegyetlensége gondolatkörében az isteni erő, mint FÉNY szentségének a felaprózódottságát fókuszáljuk a 4 elem kapcsán és a szenvedés kegyelmét:

  • jelesül azt, hogy a szenvedésnek az az értelme, hogy megtanuljunk megszabadulni attól,
  • mivel minden szenvedés lényege az isteni rendtől való eltávolodás.

Azt látjuk, hogy valamiképpen az isteni egység is áldozatul esett:

  • a megsokszorozódásnak,
  • a minőség a mennyiségnek,
  • az örök pillanat az időfolyamnak,
  • a lényeg a látszatoknak.

Ez magyarázza az öntudatra ébredésünk lényegét:

  • az ember a teremtés munkájának befejezője,
  • ez az ÜDV.

Bár a destruktív eltévelyedés óriási, az anyag és FÉNY harcában csak az utóbbi győzhet.
Mivel a fény maga az isteni valóság.

ÖRÖMÖK ÉS ÜRÜMÖK A ZODIÁKUSON

ÖRÖME VAN:

 

az alfának és az ómegának,
a napkeltének és a napnyugtának,
a keletkezésnek és az elmúlásnak,
a szegénységnek és a gazdagságnak,
a pillanatoknak és az időmúlásnak,
a fortélyoknak és bölcs belátásoknak,

 

 

a régmúltnak és a jövendő várásának,

a vízáradásnak és a csontok maradandóságának,
az örömnek és az önfeláldozásnak,
a gyermeki ártatlanságnak és a vétek túlkapásának,
a sorsnak és a sorstalanságnak,
a harmóniának és a felbomlásnak,
a halálnak és a feltámadásnak,
a törvénynek és a kihágásoknak,
a formának és a formátlanságnak,
az égi műnek és a földi áldozásnak,
az Akasha Krónikának és a személyes vallomásnak,

A SÍRÁS ÖRÖMÉNEK,
AZ ÖRÖMKÖNNYES SÍRÁSNAK.

TERMÉSZETESSÉG, TERMÉSZETELLENESSÉG

Etimológiáját tekintve nagyon beszédes szót fókuszálunk, amikor a természet szót tanulmányozzuk:

  • a „terem” = születik, származik, nő, ered, támad, kezdődik szó származéka,
  • miként a latinban is a natura szó a nasci = születik szóból ered.

A természetről szólva egyaránt gondolhatunk a teremtett világra, a világ élő környezetére, és az emberi természetre, amelyen a velünk született adottságokat értjük. E sorok írója abban hisz, hogy mindenki „születik valamire”, aki ide lejön a Földre, talentummal érkezünk, vagyis azzal az isteni szikrával a szívünkben, amely teremtettségünkből fakad. Bár ezzel nem mindig sáfárkodunk jól. Ezáltal nemcsak a „poéta nascitur”, hanem mindenki életének van egy közepe, amely körül a történetének ki kellene forognia valami látható, megfogható értelemmé, tanulsággá, felismeréssé. Tapasztalhatjuk, hogy az esetek nagy részében ez a kialakulás nem megy végbe. Sok az irányt vesztett, céltalanságban felmorzsolódott, széthullott élet.
Amikor arról szólunk, hogy a dolgoknak van természetes, magától való menete, irányultsága, célba érése, kikerekedettsége, rögtön felbukkannak a művi, a mesterséges, a sürgetett, az elkapkodott erőltetések is, vagy éppen az elhanyagolás, az abbahagyás, a megfeneklés, a mímelés.
Ahol az ember megjelenik és felüti sátorfáját, ott a környezet már nem marad természetes. Egyes növényeket kiirtanak, másokat termesztenek a letelepedők. „Vadon” természetet már alig találni a földön. Mert ha bekerítették a „természetvédelmi” területet, az már nem eredeti. A kertművészetben is dominál a mesterséges telepítés, a növények formájának alakítása. Gondoljunk a sövények egyenesre nyírt tetejére, vagy a kocka alakú lombozatra, amelyet fémhuzalokkal korlátoznak a szabad növekedésben. Az útépítések is elementárisan befolyásolják a tájat. Nemcsak a vasútra gondolunk, hanem a városépítészetre is. A Gellért hegy például valaha szőlőhegy volt. Emlékét a valaha volt Kertészeti és Szőlészeti Főiskola őrzi, amely ma már más néven működik.
Valami elsikkad a természetből az emberi ténykedés nyomán. A táj arculata ugyanúgy eltűnik, miként az ember eredeti természete is sok esetben nem jön át a viselkedésben, a rárakódott szociális maszkokban, a megfelelni akarásokban, félelmekben, szorongásokban, csalódásokban.
Ha természetességet keresünk, gondoljunk csak az IZÜLETEINKRE:

  • a csontok ízesülései megszabják a pályát, amelyen mozoghatunk,
  • az ízületi vápába pontosan illeszkedő másik csontvég fejecse meghatározott ívben és nagyságban hajlíthatja be karunkat, térdünket, bokánkat, etc.
  • Ha ezt átlépi, az ízület kificamodik.
  • Ez az „ízesülés” szó is tág jelentés horizontú:
  • az íz, ízlés, ízlelés, ízelítő etc. a nyelvbimbók funkciójához kötött eredendően.

Metaforisztikusan a természetes illeszkedést, a harmóniát, a zökkenőmentes folyamatot jelzi.

Ízetlennek mondjuk a bántó viccelődést, ízléstelennek a nem helyénvaló viselkedést, szemben az ízléses öltözködéssel például, ahol a stílus eltalált.
Ha egyszerűen azt mondanánk, hogy az a természetes, ami a normális, ez sokaknál kiverné a biztosítékot, lévén, hogy a mai sokféle túlkapásban a normalitás sokak által megtagadott, negligált. A szólásszabadság például sokszor személyiségi jogokat sért, gyűlöletkeltő is lehet, ettől még a normakontrollt teljesen mellőzheti. Maga a jogorvoslat sem tud minden esetben éles határt húzni a normális (=természetes) és a patológiás viselkedés között.
A természetes szépség is elveszőben van, a szépségipar kiterjedt működésbe lépése folytán:

  • túl az anorexiás soványságon,
  • a tetovált szájakon és műmelleken,
  • a zsírleszívásos és gyomorszűkítő műtéteken,
  • tucatnyi természetellenes beavatkozásokról szólhatnánk.

Hasonlítsuk csak össze egy sokszoknyás, népviseletbe öltözött, haját vastag fonatban viselő lány szép ringó lépteit a kifutón csípőjét riszáló, majdhogynem keresztezett léptekkel haladó modellel, akinek arcán az egyen maszk semmiféle mimikát nem tesz lehetővé.
A divat világában található ízlésficamnak se szeri, se száma. A meghökkentés sokkal hangsúlyosabb, mint a saját stílusunkhoz való igazodás.
De a legtöbb ficam talán mégiscsak a viselkedésben lelhető fel. Ma már az őszinteséget is hétvégi tanfolyamokon tanulják az emberek, csakúgy, mint a nőiességet, vagy a nevetést. (hahota jóga) Az, hogy valaki csak úgy egyszerűen önmaga legyen, keresetlen, spontán, az adott helyzethez illeszkedő hangvétellel, alig lehetséges Imázs építő kiképzéseken kell átesni, hogy hatáskeltést tanulhasson, feltűnjön, beszéljenek róla.
Persze a másik verzió is létezik, amikor valaki álszerényen alulbecsüli magát, könnyen leleplezhető provokatív szándékkal, hogy dicsérjék őt. Ez is természetellenes.
Elidegenedni saját természetünktől, temperamentumunktól, adottságainktól és korlátainktól, ez adja a modern ember identitásdiffúziójának és értékválságának az alapját. Virtuális világban (számítógép) virtuális tettekbe öli idejét és energiáját, amelynek egyetlen tétje van:

  • önmaga elvesztése.

Feminin férfiak babáznak, maszkulin nők hadseregtábornokok.
Hol hallunk ma olyan epizódokról, mint a Munkácsy Mihály életéből ismert történet, amikor asztalos inas korában az örvényes Maroson tutajon kellett a bútorokat szállítania? A mai férfiak edzőtermekben futópadokon futnak, boxzsákokkal hadakoznak, „gyúrnak”, pulzusmérővel kontrollálva igénybevételük mértékét. Igen, a természetesség elvesztésében a nemi szerepek felcserélődésének is hatalmas szerepe van.
Tagadhatatlan, hogy a vidéki élet némileg természet közelibb, mint a város, ahol a fák ládákban vannak a tereken.
Az is tény, hogy a társadalmi szerepek vállalása nagyban elidegenítheti az embert saját magától:

  • a főnök elviselése,
  • a lélekölő munka,
  • zárt helyen, légkondicionálás mellett való dolgozás,
  • a művirágok,
  • a közületi étkezés, amely nyilván nem követheti igazi ízlésünket,
  • a hamisított és tartósított ételekről nem is beszélve.

A természetesség problémája nem új keletű. Már Jean-Jacques Rousseau (1712-78) is írt erről „Vissza a természethez!” címen: „Az ember szabadnak született, mégis rabláncban él” – fogalmazott. Valóban,

  • a szabadságból szabadosság,
  • a művelésből torzulás,
  • az eredetiből másolat,
  • az igaziból hamis lett,
  • valamiféle mennyiségi burjánzás minőségi továbblépés nélkül.

A természet a MÉRTÉK szerint működik, és szabályozza önmagát. Mint például a légzésben:

  • a ki- és belégzés egymás fenntartói,
  • a pulzusszám 72, ha ez izgalomra felgyorsul, visszacsillapodik,
  • testhőmérsékletünk 36 fokon természetes, a lázas állapot sokáig nem tartható fenn, és így tovább.

A ritmus, a normalitás, a nyugalom ereje sokak számára, akik a végletek adta tapasztalatok megszállottjai, dögunalom. Ők akkor is esznek, ha nem kellene (anorexia-bulimia), túlörülnek és túl bánatosak (mániáko-depresszíva), hatalomra vágynak akkor is, ha ehhez nincs muníciójuk (diktátorok).
Ez a széles palettája a természethez, önmagunkhoz, a társadalomhoz való abnormális viszonyulásoknak. Egyszóval az élet szentségétől való természetellenes eloldódásnak.

A BELSŐ ÉS KÜLSŐ MINTA

Az „IMPRINTING” kifejezés az állatlélektanból került ki, a korai viselkedést jelöli az állatfajoknál. Azt a bevésődést, rögzülést, amelynek során például a kiskacsák anyjukat követik az úszásban.
Természetesen az emberek életében is jelen van a szülői, testvéri, rokoni minta, amelybe beleszületik, a példa, amelyet követni próbál, vagy éppen elutasít, valamiféle összehasonlítás folytán. Serdülőkorban különösen fontos, hogy példaképeket találjunk akár tanáraink, akár tanulmányaink folytán, mert ezeknek meghatározó személyiségformáló hatásuk lehet. Jézus példázatokban beszélt, minta történeteket adott elő, idézett, amelyekben a tanítványok analógiákat fedezhettek fel saját életükkel. Ugyanígy hatnak a drámák, az olvasmányok is. A nyelvtan és matematika „példatárai” is a közös struktúrára vonatkoznak.
Praxisomban sokszor találkozom azzal a problémával, hogy a rossz példa, vagy a példa hiányára hivatkozva keresnek a kliensek igazoló elméleteket vagy mentségeket a viselkedési anomáliáikra:

  • apám elhagyott bennünket, amikor két éves voltam, nincs apai mintám,
  • anyám nem szeretett engem,
  • én házasságon kívül születtem, nagyanyám nevelt, később anyám férjhez ment, és a házasságában  született féltestvéremet favorizálta,
  • a testvérem volt a „bezzeg” gyerek, a zseni palánta, én rám soha nem figyeltek, soha nem dicsértek,
  • etc.

Ám az embernek van egy BELSŐ MINTÁJA is, amely vele születik, és amelynek a követése sokkal lényegesebb az életében, mint amilyen mintát kap. Ezekre szoktam mondani: „a nem minta is minta, mert megtudom, milyen nem akarok lenni.” Ez a belső minta ötéves korunk táján előbukkan az Ödipális komplexus során, amikor kirajzolódik nemi identitásunk a szülőkkel való azonosulás kapcsán. Felbukkan egy kép, milyen felnőttek leszünk. Megjegyzendő, hogy a mai liberális kapcsolatokban, amikor mindenki a más gyermekét neveli, ez az azonosulás súlyos traumát szenved. A távozó apukával, és az összeomlott anyukával nehéz azonosulni. Amire itt fókuszálni kívánunk a belső minta alapján, az a belső készenlét, amely nyitottá teszi a gyermeket a példa befogadására. Ráadásul ennek a nemi identitásnak az előbukkanása párosul azzal is, hogy mivel akar majd foglalkozni, mi legyen a munkája, mi érdekli elementárisan. Túl azon, hogy a kisfiúk tűzoltók, katonák és kukások, a kislányok énekesnők, táncosnők, TV bemondók akarnak lenni, előbukkanhat az is, mire születtek:

  • Egy súlyosan dadogó kisfiú, aki a bölcsődei trauma folytán lett dadogós, mert még beszélni nem tudó korában szakadt el az anyjától, amikor csak sírással tudta a bölcsőde elleni tiltakozását kifejezni, a terápia során mindig a pilótaságnál kötött ki.
  • Szülei megerősítették, hogy kiskorában mindig erről beszélt.
  • A terápia idején már nyolc éves volt. Szépen kirajzolódott a felülemelkedés, a túljutás, a felülnézet a problémán a repülésben.
  • Egy fiatal lány, aki táncosnő szeretett volna lenni, művészet terapeuta lett.

Az, hogy a későbbiek során erre az eredeti belső elképzelésre hangolódunk-e, vagy attól teljesen eltávolodunk, az nagyon sok mindentől függ, és sorsot építő jelentőséggel bír majd. Testünkbe, történetünkbe, alkatunkba van kódolva, ám ettől még nem biztos, hogy meg tudjuk nyitni, olvasni tudnánk abban.
Bonyolítja a dolgot, hogy folytonosságban alkotunk magunkról képet, és a visszajelzésekből is folyton tükröt kapunk, egyszóval a bőség zavarával is meg kell küzdenünk. Egy vágyat is hordozunk magunkban, mik szeretnénk lenni, ez sem mindig illeszkedik a reális lehetőséggel.
A vágy és képzelet „önmagát beteljesítő jóslatként” is működhet:

  • A Heine-Medin járvány idején egy súlyosan lebénult kétgyermekes anya azt mesélte, annyira ki volt merülve, hogy „örült” a betegségnek, mert azt remélte, végre kialhatja magár. Az elején nem tudta, hogy ez nem egy kis nátha, hanem gyermekparalízis.
  • Bele is halt.
  • Élettörténetének volt egy másik epizódja is: gyermekkorában orosz katonák megerőszakolták, és a művi abortusz emlékét nehezen heverte ki.
  • Amikor meghalt, arra gondoltam, ez csak a megismétlése annak a „lebénultságnak”, amelybe már korábban is csaknem belehalt.

Mindezt inkább a tűnődés és szemlélődés mondatja velem, nem törekszem megdönthetetlen megállapításokra, hiszen életünk mitológiai forgószínpadán, a tudattalan lelkünk belső végtelenjében az egész emberiség Akasha Krónikáját magunkban hordozzuk, archetipikus minták, lenyomatok formájában. Amikor tehát belső mintákról beszélünk, az archetípusok megelevenedésére gondolunk. Ez történik mindig igazi nagy szerelemnél, hivatásnál, fordulópontoknál. Csontváry Kosztka Tivadar is belső mintát követett, amikor elindult a Napút megfestésére.
Sok gyógyíthatatlan betegség hátterében is gyanítható az eredeti belső kép és a konkrét élethelyzet inkompatibilitása, amely a betegség formájában mutatkozik meg. A sámánoknak át kell esniük egy sámánbetegségen, ezáltal válhatnak gyógyítókká. Tudnunk kell, hogy nem az orvos, vagy a gyógyszer gyógyít, hanem az energiarendszer működése normalizálódik, vagyis lényegében saját erőnkből gyógyulunk meg. Ez persze nem teszi feleslegessé az orvoslást, a lelki zavarokkal való foglalkozást, hiszen a külső lökés sokat segíthet. Szenvedélybetegeknél nehezebb a helyzet, mert ott a mélyben valahol az önbecsülésük kielégítetlensége bomlaszt, amely a végletek adta tapasztalatokból sem állt helyre. Ezért nem „akarnak” a végletességből kigyógyulni, inkább belehalnak.

A lehetőség és megvalósulás örökzöld talánya az életnek, hiszen:

  • a sorsunkat karakterünkből építjük szabad akaratunk közreműködésével,
  • a sors pedig lehetőség.

Nem a külső minta a meghatározó.

A MINDEN ÉS A SEMMI

„AZ EGÉSZSÉG NEM MINDEN, DE EGÉSZSÉG NÉLKÜL A MINDEN SEMMI”.
(Schopenhauer)

 

Az egészség a létteljesség magva:

  • a részek integrált egysége,
  • tartalmazza a mindent, az összest és a semmit,
  • a rendet és a rendetlenséget,
  • a keletkezést és az entrópiát,
  • a befejezettséget, a kikerekedettséget, a szellemi alakot, az „ÉP”- séget.

Egyszóval maga a létfilozófia, amelyhez minden ember eljut, ha eleget élt és szenvedett. Mert:

  • keletkezhet-e a semmiből valami?
  • megsemmisülhet-e az, ami létezik?
  • egyáltalán, van-e „semmi”?

Univerzumnak, Mindenségnek, Mindennek mondjuk:

  • a végtelen világot,
  • amely lényegében energia,
  • de TÉRNEK is mondhatjuk, struktúrának, alaknak, szerkezetnek, működésnek,
  • amelynek természetes eleme a mozgás,
  • van kezdete és vége,
  • vagy „végtelen”?
  • hiszen az Univerzum létrejötte a „kezdetek kezdete”,
  • amelyet tágulónak képzelünk, a növekedés és fejlődés folyamatában,
  • amelyben a fény útját fényévekkel „mérjük” (helyesebben számítjuk),
  • amelyet „kék égnek” látunk, éjjel hunyorgó csillagokkal, persze csak azokkal, amelyeknek a fénye elér hozzánk,
  • de a csillagzatok között is kozmikus hálót sejtünk a centripetális és centrifugális erők egymásra hatásában.

Ha tágulásról szólunk, sűrűsödésről is kell beszélnünk.
Mondhatjuk, hogy a teremtés az Istenben sűrűsödött energia szétszóródása?
Ez az az eleven erő, amelynek erőtartaléka örök. Tartalmazza a rendet és a rendezetlenséget, vagyis a változást:

  • a dolgok rendje az, hogy a rendezetlenség felé haladjanak, vagyis az entrópia növekedés irányába.

Ezek a gondolatok, amelyek a bizonyosság és valószínűség közötti mezsgyén születnek, az univerzum pusztulását is belenyugvással fogadják, mint a legnagyobb változást. Mivel a legnagyobb rendezetlenség vége a halál.
Változás = rendezetlenség, entrópia, halál, amelyet új rend, új struktúra létrejötte követhet, tekintve, hogy az energia örök, vagyis nem keletkezik és nem pusztulhat el, csak a létezési formája változik.
Ha a tér jelenti a „mindent”, a „SEMMI” a légüres térben, az űrben, a vákuumban keresendő. Csakhogy igazi űr, üresség valójában nem létezik, mert EZ A TITOKZATOS ENERGIA MINDENÜTT OTT VAN.
A matematika a NULLA (zérus) fogalmában ügyesen fejezi ki a semmi paradoxonját:

  • a nullát az ősi Mezopotámiaban az üres helyi érték jelölésére használták,
  • ám, ha valamit már jelölnek, az nem lehet „semmi”, hiszen a jelölés a létezésre vonatkozik,
  • akkor is, ha „üresség”.

A vákuum tehát inkább valamiféle metafora abban az esetben, amikor, ha valamely keletkezés, vagy eltűnés látszólag a „semmiben” zajlik, vagyis nincs látható nyoma. Viszont dinamikai szempontbók mégis elevennek mondható, azaz nem üres.
A MOZGÁS a másik nagy talány, amely az élethez, az univerzumhoz, a térhez, a mindenséghez fűződik. Az emberek mindig is próbálkoztak perpetuum mobile, azaz örökmozgó tárgyak létrehozásával, amely mechanikai okokból nem sikerült.
Miközben a folyton változó világban láthatjuk az örökmozgást:

  • a magukra hagyott forró tárgyak lehűlnek,
  • átadják a hőt a környezetüknek,
  • a kövek elporladnak,
  • a vizek párolognak,
  • a csillagok is lehullhatnak.

Mindez energia, amely átalakul látszólag a mindenből a semmibe.

EZ és AZ

Szeress erőszak és elvárás nélkül,
légy jó, esendőség nélkül,
tökéletes, elbizakodottság nélkül,
hittel telt gőg nélkül,
büszke, megvetés nélkül,
szólj igazan bántás nélkül.

A szenvedés a boldogság mélypontja,
a rendet a rendetlenség tanítja.

A nyugtalanság az erőt szétszórja,
az elmúlás az új kezdet nyitja.

Sebezhető pontunkban a legyőzhetetlenségünk,
múlandóságunk mögött öröklétünk.

 

A KÜLSŐ ÉS BELSŐ KORLÁTOK

AZ UTAZÓK HAMARABB FELFEDEZIK A FÖLD „TERRA INKOGNITA” RÉSZEIT, MINT A LÉLEK FEHÉR FOLTJAIT? VAGY FEKETE LYUKAIT.

„Ellehetetlenült helyzetnek” szoktuk mondani azokat a nemkívánatos dolgokat, amelyekből nem tudunk kikerülni, amelyeket nem sikerül maradéktalanul megoldanunk. Nem fedi a valóságot a kifejezés, mert éppen is tartósan benne vagyunk, vagyis „lehetővé tesszük” azok fennmaradását. Az más kérdés, hogy nem ismerjük fel, nem látjuk be, miként vesszük ki az oroszlánrészt a problémák generálásában és szaporításában. Igen, az „ugyanabból még több” már maga a sikertelen próbálkozások, a félmegoldások következménye. Esély is lehetne az újabb megoldási nekirugaszkodásnak, de többnyire csak ragaszkodás lesz belőle. Ezt láthatjuk, ha valaki betegségből betegségbe vándorol anélkül, hogy meggyógyulna, benne marad a rossz kapcsolatban, önsajnálattal, haraggal tetézve az amúgyis kínzó hangulatát, csődbe megy anyagilag, mégsem gondolja át vállalkozását, és persze lehet irreálisan optimista is, vagy fölöslegesen mindentől rettegő. Ezek egyaránt bekerítik, leterítik, korlátozzák, gúzsba kötik. És mégha keresik az okokat, könnyebb külső dolgokra újjal mutogatni, bűnbakot keresni, mint saját viselkedési repertoárját, indítékait, felelőtlenségét górcső alá venni.
Sajnos a segítések nagyrésze is „halat ad és nem halászni tanít”, miként a japán mondás fogalmaz. Látjuk is a külső segítségek, mint félmegoldások csődjét, hiszen segíteni csak azon lehet, aki maga is részt vállal a megoldásban és nem csupán vigasztalást és felkarolást vár. De a tapasztalat azt mutatja, hogy rengeteg pénz, energia, idő, erőfeszítés vész kárba a felkaroló próbálkozások nyomán. Rengeteg magyarázkodás, igazoló elmélet, hamis okoskodás születik a téma során. Ilyen például az „önhibáján kívül” nézet:

  • az anyuka nem tehet arról, hogy férje elhagyta őket,
  • a home less arról, hogy utcára került,
  • a börtönviseltet a gonosz társai juttatták rács mögé,
  • a kábítószeres rossz társaságba keveredett,
  • a játékfüggő elpengette a közös vagyont,
  • etc.

Bár a pszichoszomatika már gyakran rámutat arra, hogy szívbetegségek, rákhalálozások nagy száma mögött súlyos lelki zavarok vannak, még mindig inkább a „testi gyógyítás” a megcélzott: szervátültetés, vérhigítás, protézisek, gyógyszerek, antibiotikumok, szemüvegek, etc. ahelyett, hogy a sok mesterséges próbálkozás helyett a természethez, a természetességhez, saját magunk adottságaihoz folyamodnánk. Pedig:

  • az önismeret,
  • a helyes kommunikáció,
  • a tökéletes viselkedés a kulcs.

Ezek hiányában a belső korlátokból látványos külső korlátok, valóságos kínai falak épülhetnek. Ám ez sem garantálja az igazság felismerését.
Ami az önismeretet illeti, valóban nem kellemes saját agresszióinkkal szembesülnünk, vagy azzal, miként gázolunk bele mások önérzetébe, amiért túl nagy előzékenységet és elismerést nem várhatunk cserébe. Ezek lórugásként érhetik az embert. Ám a megszégyenülésre, őrlődésekre, megbánásokra van szükségünk, hogy ez a lelki energia megfinomodjék, örömteli módon működjék a kedvszegettség és megbetegítés helyett.
Hasonló a helyzet a kommunikációval is. Minden kommunikációs csörtében működik egy hatalmi reláció, amely jó esetben kiegyenlítődik, rossz végkimenetben az egyik vereségével, veszteségével végződik. A megszólalásunkban szerepeket osztunk ki, amelyeket a másik vagy felvesz, vagy nem, és ennek függvényében alakul viselkedése, végső soron a sorsa:

  • hazug beszédre hazug dolgok épülnek,
  • amelyek elpukkadnak, mint a túlfújt lufik, vagy kártyavárként omlanak össze,
  • még azok a hazugságok sem jöhetnek be, amikor elvárjuk, hogy a másik rásegítsen az igazságra.

Ami pedig a tökéletes viselkedést illeti, az mindig az adott helyzethez kell, hogy igazodjék. Bármilyen paradox, nem előre gyártott panel elemekből áll. Egy kifakadás, a „nemet” mondani tudás éppen úgy lehet tökéletes, mint az, hogy szóvá sem tesszük, amit gondolunk. Csak az a lényeg, hogy ne építsen korlátokat. Sem belsőt, sem külsőt.

Remélem, sikerült érzékeltetnem a pszichés gátak energia természetét, amelyek a helyzetekben, az emberi kapcsolatokban külső gátként öltenek testet. Ez persze társadalmi méretekben is így van, de ott még összetettebb és komplikáltabb kérdésekkel állunk szemben, mivel a lélek politikai tudattalanjának rétege igen ingoványos. De az önismeret, a kommunikáció, a lényeglátás rendezett helyzeteket képes teremteni.

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG

VAJJON A „GYÓGYÍTÓK” ÉRTIK, MITŐL BETEGSZÜNK MEG ÉS MIKÉNT GYÓGYULUNK?

A „Natura sanat” ősi mondás elég világosan utal a fenti kérdéskörre, ám akik idézik, nem mindig gondolnak mélyen ennek igazába. Ez talán abból fakadhat, hogy a természet és a természetesség szavak sem működnek tudatunkban a maguk teljességében. Sok a fennhéjázó, a racionális, vagy szentimentális közelítés a témához:

  • Az öntelt pszichoszomatikus szemléletet vallók egy része nem veszi észre a betegség sorsszerűségét, amikor teljesen hasztalan azzal szembeszállni. A fölényes diagnosztizálás sokszor mellőzi a család dinamikai, vagy társadalmi tényezőket, amelyek komoly kiváltói lehetnek egy-egy elfajulásnak.
  • A racionálisok a gyógyszerekbe vetik hitüket, függetlenül azok életellenes mellékhatásaitól. Anyagi szinten vizsgálják az anomáliákat és anyagi szinten vélik azok megoldását.
  • Az érzelem vezéreltekkel sem sokkal jobb a helyzet. Lehet, hogy bennük van alázat, empátia és a csodák iránti nyitottság, de nem biztos, hogy világosan látják a megbomlott REND helyreállását.

Mert összességében elmondhatjuk, hogy

  • az egészség = a REND állapota,
  • a betegség ennek megbomlása, amely külső jegyekben is jól nyomon követhető.

Komplikálódik a gyógyulás kérdése a tekintély / alávetettség hatalmi relációjával, amely gyakran magát az érintettet kvázi felmenti a saját egészsége iránti felelősség alól, átadván azt az orvosoknak, pszichológusoknak, homeopata gyógyítóknak, természetgyógyászoknak, etc. A transzplantációk, csípő- és térdprotézisek korszakában kevesen gondolkodnak el azon,

  • mi az igazi gyógyulás,
  • mitől lehet azt megkapni,
  • mi a maradéktalan megoldás?

Számítógépes adatbázis őrzi leleteinket, vérképünket, vérnyomásunkat, már-már az egészség beprogramozhatóságában kezdenek hinni egyesek. A táplálkozási és mozgási tanácsok mellett az egészségtelen ételek dömpingjét is reklámozzák, a bor- és pálinka fesztiválok mellett.
Azonban ha egészségről és betegségről beszélünk, nem ragadhatunk le azok testi, anyagi szintjénél. Látnunk kell a lelki amortizálódásokat is:

  • a csaló önmagát is becsapja,
  • a hazugságok újabb hazugságok láncolatát indítják el,
  • egyszóval: magának árt, aki másnak árt,
  • mert a lelkéből fizet árat a hamisságokért.

Ideje lenne már mögé látni a szív-, a rák- a szenvedély betegségeknek, kiolvasni a magas halálozási statisztikákból a betegségek és történetek üzeneteit.
A világnak van egy RENDJE, amely mindenben megmutatkozik, a kristályok, növények, állatok, az éghajlat és az emberek vonatkozásában. MÉRTÉKE van

  • a szépnek/jónak/igaznak,
  • a szeretetnek,
  • a fejlődésnek,
  • a változásnak és átalakulásnak.

A materialista-ateista szemlélet képviselői cinikusak, nihilisták, nem foglalkoznak „végső kérdésekkel”.
Való, hazugság nélkül, biztos és igaz – ez a Tabula Smaragdina bevezető mondata.
A betegség a VALÓSÁGTÓL távolít el bennünket, megköt egy hamis, virtuális, képzeti világban.
Jobb, ha tudjuk, a terápiában a valóság hat, az gyógyít meg bennünket. A valóság képes mozgósítani azokat a lelki energiákat, amelyben azután az egyensúly a szervezetünkben magától helyreáll.

A SZENT ÉS A PROFÁN


Az ellentétek:

  • vonzzák és taszítják,
  • kiegyenlítik és váltják,
  • körforgásban tartják egymást,

de középen, a mozdulatlan mozgatóban eggyé válnak.
Vagyis valójában a középpontból születnek, és két ellentétes irányultság révén hozzák létre a poláris dinamikát. A nagy beszorítottságból kitörés lesz, a hét szűk esztendőt hét év gazdag termése követi, derűre ború jön, aszályra felhőszakadás, a diktatúrákra forradalmi anarchia következik és folytathatnánk a példákat szinte a végtelenségig.
A szent nyomába is mindig odaszegődik a profán. Krisztust is megfeszítették, ráadásul két lator között. Ezek közül az egyik megtért – ezzel is alátámasztván a fentebb idézett poláris dinamikát. – De a két lator jelentheti a négydimenziós világ vízszintességben való billegését, míg a kereszt koordináta a hierarchia függőlegességét, amelyet végül a feltámadás, a mennybemenetel jelképez, fejez ki teljes egyértelműséggel. A tér is idő világának pokoljárását követő üdvözülést.
A demokráciák gyakorlatában is az kormánypártok és az úgynevezett ellenzék – vagyis a kisebbség – gyakran ellenséges törésvonalat képez a hatalom irigylése nyomán. Az ellenzék sokszor profán megnyilvánulásokban ad hangot elégedetlenségének, nemtetszésének.
A pápa ellen merényletet követett el egy bérgyilkos, az angol királynőt is megdobálják olykor záptojásokkal. Akiknek saját autoritásukkal bajuk van, azok tekintélygyűlölők lesznek, könnyen lázadó/behódolóvá válnak, szétfecskendezik energiáikat, ellövik puskaporukat. Nemcsak a csatákat, de a háborút is elvesztik.
A világtörténelemben az úgynevezett egyházi és világi „hatalom” már régóta hasadtságban, szétváltságban működik, amely igen abszurd. Hasonló profán történés, hogy még az egyistenhívő vallások sem képesek közös platformot alakítani, részben sajátságos nézőpontjuk, részben lehatárolt távlataik miatt.
Ezoterikus körökben is van egy belső ás külső, ezoterikus és exoterikus elkülönültség a centrumhoz tartozó és az azokon kívülállók között.
Nagy szellemek sokszor kontraszt környezetbe, vagy korba születnek le, az a sorsuk, hogy érvényt szerezzenek a negligált magasabb értékeknek, hagyományoknak. A kortársak általában nem értik meg őket, de haláluk után felfedezik őket, követőik támadnak.
Tekintsük át a szent és a profán szavak mélyebb jelentéseit. A profán szó

  • a PRO FANUS = szentély előtti szóból ered,
  • a pokol tornáca,
  • az önelveszítés szférája,
  • az avatatlan, a távoltartott,
  • a világi, vagyis nem egyházi,
  • a közönséges, a szentségtelen, a kegyeletsértő, a szentségtörő,
  • a durva, otromba, lealacsonyító.

A blaszfémia és obszcén szinonimái beszédben és viselkedésben egyaránt.
PRO + FANUM nem azonos a szentéllyel, istenségnek szentelt hellyel.


 

 

ASSZIMILÁCIÓ ÉS AKKOMODÁCIÓ

A környezet és a szervezet, vagy más szavakkal a külső és belső világ léte és kapcsolata mindig is nagy kérdés volt. Ennek dimenziói nemcsak fizikai szinten jelentenek problémát, hanem lelki, szellemi szférában is. Fizikai szinten a környezetszennyezés, a védett természeti környezetek, az állatvédelem a legfőbb területei. Lelki szinten ez a kapcsolatok hatalmi viszonyait tartalmazza:

  •  ki kit mivel és hogyan győz le, kebelez be,
  • vagy miként illeszkedünk, idomulunk különféle helyzetekhez anélkül, hogy teljesen feladnánk magunkat,
  • lehet-e olyan energiacserés kapcsolat, ahol mindkét fél nyertes, éa nem vámpírozódik ki.

A szervezet és környezet adaptivitását komplementer folyamatban valósítja meg az asszimiláció és akkomodáció:

ASSZIMILÁCIÓ AKKOMODÁCIÓ

Noha ezek ellentétes irányt mutatnak, szorosan összetartozó egységet jelentenek:

  •  asszimiláció: bekebelezés, hasonulás,
  • akkomodáció: igazodás, idomulás

Az előbbi a külvilágot önmagába veszi, az új információkat beépíti rendszerébe, míg a másik önmagát alakítja a külvilághoz, sémát alakít ehhez a működéshez, azaz belső rendszerét megváltoztatja.
A két folyamat a LÁTÁS lélektanából és fiziológiájából vett hasonlat, ugyanis a szemlencse alkalmazkodik ilyen formán a formák és távolságok vételéhez.
Társadalmi méretekben – igen összetett személyiségünkből és identitásunkból fakadóan – én vesztéses félelem társul mindkét folyamathoz. Asszimiláció esetén a teljes én vesztés fenyeget, amikor mintegy olvasztótégelyben, teljesen beleolvadunk a környezetbe. Némi módosítást ugyan okozunk ezzel, de az eredeti mivoltunkból nem marad semmi markáns megfoghatóság, kirajzolódás. Ez az etnikai kisebbségeknél a nyelv, a kultúra, a szokások, a vallásgyakorlása, az öltözködés etc. megtartását, illetve annak akadályát jelenti. Érinti az AUTONÓMIA kérdését, a saját szabályokhoz való ragaszkodást.
Az akkomodációban sem egyszerű megőrizni magunkat. Gondoljunk csak a viselkedési szokásokra, a megjelenésre, amelynek vannak írott és íratlan szabályai, és amelyeket az egy közösségben élők természetes egyszerűséggel gyakorolnak, tartanak be. Ebből az becsöppent idegen nagyon kirívó lehet. Ha az előbbit az autonómiával hoztuk kapcsolatba, ez a heteronómiával függ össze, a számunkra ismeretlen szabályokhoz való igazodással. Ez bizony vezethet az önmagunkból való kivetkőzéshez.
Kapcsolódik a két folyamat a programkötöttséghez, illetve az ingerkötöttséghez. Az introvertált attitűd a konzervatív, inkább válasz gátlásos, míg az extrovertált a motivált, a kereső, a megközelítő, a konfrontáló, változásra inkább kész, könnyebben szétszórja magát. Az előbbi szűr, szelektál, saját énjével szoros és intim kapcsolatban van. Az utóbbi nyitott, elragadtatja magát, készebb könnyebben megfeleledkezni magáról. Az egyik a deduktív, az általánosból halad az egyéni felé, a másik az induktív, azaz az elemekből általánosít.
Már ennyi felvezetésből is jól érzékelhető, mennyi törésvonal adódhat a két komplementer, de ellentétes állapotból, metódusból.
Fentebb utaltunk, hogy szellemi vonatkozásai is vannak a kétirányú adaptációnak, a befogadó, vagy inkább ráidomuló hozzáállásnak. A különféle vallásgyakorlásokba ez jól nyomon követhető. A kereszténység például elfogadja Isten létét, mint „külső” valóságot, míg a buddhizmus a nirvánában valamiféle „megisteniesülést” ír le, amelyet az ember ér el. Nem is beszélve arról a nézetéről, amely szerint nincs is külvilág, hanem azt csak mi vetítjük ki magunkból.

 

A MÉRTÉK MÉRTÉKE

Szeress önzetlenül,
légy őszinte nyerseség nélkül,
szabad, szabadosság nélkül
hiteles, magától értetődően,
kedves, selypegő kedveskedés nélkül.
Sugározz, elvárás nélkül,
szenvedj szenvelgés nélkül.

A többlet a hiányt kipótolja,
a mérték az egyensúly irányítója.

A mértékletesség az élet tanítója,
a mérték mértéke,
az érték értéke.

AZ IDŐJÁRÁS ÉS A LELKI ÉLET ANALÓGIÁJA

Az angol nyelvben az időt a Time, az időjárást a Weather szó jelöli.
A mitológiában Kronosz az idő istene. Alakja keveredik a latin Saturnus alakjával, aki eredetileg a vetés istene volt. Uralkodásának idejét Aranykorszak néven őrzik, tiszteletére tartották a szaturnália ünnepeket. Ezeken a vigalom, az ajándékozások, a szerencsekívánatok szerepeltek, amikor úr és szolga között eltűnt a határ, sőt, szerepet is cseréltek.
A magyar nyelvben az időjárás kifejezés egyértelműen utal az IDŐ nehezen megfogható létélményére, a vele szinonim „éghajlat” pedig a természeti erőre. (angolban climate):

  • Az éghajlatot egy adott hely hosszúsági és szélességi köre határozza meg döntően, valamint a kontinens óceánhoz, tengerhez viszonyított helyzete. Ilyenformán osztályozzuk a trópusi, sivatagi, mérsékelt, sarkvidéki, vagy hegyvidéki kategóriákba.
  • Meghatározói a hőmérséklet, a csapadék, a páratartalom, a napsütéses órák száma, a szélerősség. etc.

A mitológiában nemcsak az időnek van istene, hanem az elemekhez kötődően beszélhetünk például tűzistenekről, a mennydörgés és villám uráról. Szélistenek közül említsük a Boreast, a Zephirust. A nymphák a forrásoknál, a vizeknél találhatók, olykor jósolnak is. Tündérei vannak a fáknak. Mindezek kiegészülnek a szalamanderek és gnómok alakjaival.
A mítoszok a tudattalan lélek színterén zajlanak, kiszámíthatatlanságokkal, váratlanságokkal, csodaelemektől átszőtten, szabad árjárásokkal a képzeti világokba.
E sorok írója minden ember életét mitológiai forgószínpadon zajlónak látja. Olykor megelevenednek bennünk az istenek, vagy istennők, egyes történetek pedig az emberi élet és sors alapvető struktúrájának részei, mint például az Ödipusz komplexus, vagy Héraklész 12 hőstette, amely a zodiákust fogalmazta meg az Akasha Krónikában. Az Atlantisz történet hasonmását is megtalálhatjuk a mitológiai vízözön históriájában:

  • Deukalion és Pyrrha idejében az emberek már annyira romlottak voltak, hogy Zeusz elhatározta, vízözönnel megsemmisíti őket. Csak a jámbor házaspár volt kivétel, ők bárkát építhettek, és ezen megmenekültek.
    A Parnasszus hegyén kötöttek ki kilenc nap múltán, amikori is hálaáldozatot mutattak be Zeusznak. Hermész utasítására köveket dobtak a hátuk mögé. Deukalion köveiből lettek a férfiak, Pyrrha köveiből a nők.
  • Ők lettek az emberiség újraalkotói. Fiúk, Hellén, a görögök ősatyja.

Ha górcső alá vesszük az emberi viselkedés, a lelki élet „elementaritását”, nem nehéz az analógiát felfedeznünk az árvizek, a földrengés, a ciklonok, a vulkánkitörések, vagy éppen a „fagyos” tartózkodás között. A folyóvizek mindig is a néppel való összefüggés hordozói. Ám az idei rendkívüli módon kemény tél, amely jégtorlaszokat fagyasztott a Tiszára, nagyon is kifejezte azt az általános ellenállást, amely világszerte tapasztalható a vezetők és a népakarat között. Leglátványosabb ez az EU-ban.
Persze nemcsak történelmi méretekben láthatjuk ezt az analógiát. Néha előtör belőlünk olyan vehemenciával a düh, vagy igazunk kimondása, hogy magunk is csodálkozunk, miként lehetséges ez? Nemrégiben egy nevelő apát küldött padlóra mostoha lánya, aki beolvasott neki, ne képzelje magát nagyon jónak, jobb, ha megtudja, nagyon is önző, és az anyjának sem olyan jó második férje, mint ahogyan ó azt képzeli.
A temperamentumok is híven követik az elemeket. Ismerünk tüzes vérmérsékletű, szélvész természetű, érzelmekben szétfolyó és földhözragadtságban megkeményedett viselkedéseket. Mindezek ugyanazon életenergia mozdulásai, amelyeken keresztül az időt is megéljük:

  • múlandónak, vagy örökkévalónak,
  • teremtőnek, vagy pusztítónak,
  • mozgásban lévőnek, vagy éppen megálltnak, gyógyítónak, vagy ránk nehezedőnek,
  • etc.
A kiszámíthatatlanságban is nagy azonosság mutatkozik lelki életünk és az időjárás között.
Az önuralomnak is megvannak a maga korlátai.

EGÉSZSÉG  IGAZSÁG

Azt, hogy az egészség az épség, a hiánytalanság, a zavartalan működés, azt senki sem vitatja. Az már kevésbé kézenfekvő, hogy az EGY szóból fakad, miként az igazságnak az IGÉHEZ van köze, a teremtő szóhoz, amely a világot létrehozta:

  • Kezdetben vala az Ige,
  • az Ige vala Istennél,
  • és Isten vala az Ige.
                       (Jn. 1/1)

        

Elvétve még ma is hallhatunk gyógyító igéről, vagyis gyógyító szóról. Az ige, mint cselekvést, történést kifejező szó, rendelkezik gyógyító, helyrehozó erővel. A főnév, nem.
A pszichoszomatikai kutatások óta ma már sokak előtt világos, hogy a betegségek nem a testi szinten kezdődnek, hanem a láthatatlan szférában. A testi szinten manifesztálódnak, láthatóvá, érzékelhetővé válnak. Ezért a testi szinten történő beavatkozások az esetek nagy részében nem hoznak maradéktalan megoldásokat. Gondoljunk csak a kóros elhízásokra, amelyeknek a hátterében az úgynevezett farkaséhség munkál lelki szinten. Ezért a gyomor műtéti megkisebbítése, vagy a koplalás – amelyet mindig a mértéktelen zabálás előz meg és követ – nem hozzák meg annak a ritmusnak a rendeződését, amely egyfelől csak annyit fogyaszt, amennyi szükséges, másfelől a lelki telhetetlenségre is figyelmet szentel. Ez utóbbi a kielégítésre váró szenvedély, az érdeklődés, a tanulás, az eszmecsere, az alkotásra való irányultság, azaz elvontabb "anyagcsere", mint az evés-ivás.
Egyes alternatív gyógyászati eljárások pedzegetik, hogy az egészségnek spirituális összetevője is van, az életszentség tisztelete, az egocentrizmuson túlmutató kozmikus távlatokban való tájékozódás, nagyobb horizonton való elhelyezkedésünk élménye, gondolta. Nem kerülgetvén a forró kását: ezek az Istennek való kapcsolatunkat feszegetik, amelyre minden időben, minden embernek, minden korosztálynak magának kell rávezetődnie. A világrendben való hit nem igazán tanítható, példákat ugyan láthatunk (elvétve), de a HIT, magától való.
Ebben a vonatkozásban az egészség az EGY ISTENT, az IGAZSÁGOT jelenti.
Egészségesnek az isteni világrenddel összhangban élő ember mondható:

  • hiszen Egy Isten van,
  • egy EGY van,
  • egy kiindulás,
  • mégha a szétágazó és elaprózódott világban ezt nem is mindig sikerül meglátnunk,
  • Isten teremtő igéje maga a SZERETET
  • amely természetesen nem egyszerű érzés, amelynek ellenfogalma a gyűlölet lenne,
  • a 12 dimenziós szeretet a szív eredendő bölcsessége, sugárzó fényerő.
  • A szeretetnek is gyógyító ereje van, az igaz töltéssel kimondott jó szónak, amely az igazságot tartalmazza.

A technika századában és az elracionalizálódott gondolkodásban életvitelünk sokszor nem alkot "egészet" a tudattalan lélekműködésünkkel. Például ritmustalan az alvás és ébrenlét, sőt, az éjszakai élet egyenesen kívánatosnak hirdetett széles körben. Aszklépiosz templomában alvással gyógyítottak és gyógyultak az emberek. Az álmok üzenetén keresztül, amelyet akkor értettek.
Az EGY az egyesülést is jelenti a folyamatokban:

  • a jin és jang,
  • a külső és belső,
  • a fent és lent,
  • az égi és földi,
  • az anyag és szelem egyesülését.

A magyar nyelv ezt híven fejezi ki:

de az ágy is idetartozó szó,
és az üdv is az egy távlata.

Az alvás az ágyhoz köti az embert, miként a betegágy is. A születés, a nász, az alvás és halál színtere az ágy, az egészség és boldogság háttér jelentéseivel. De még az ágyék szó is ebből jön, a Kundalini kígyó fészke, a hétfokú csakra-létra kiindulása. Tudjuk, hogy a csakrák a hangokkal is analógiában vannak, a magán-és mássalhangzóból épült szavak, vagyis a beszédünk szintén égi eredetű. A Kundalini kígyó gerincünk axis mundiján kúszik felfelé, az égi irányba. Az éggel való kapcsolatunknak soha nem szabad megszakadnia. Innen jöttünk és ide kell visszatérnünk.
A betegségek kerülőutakra kényszerítenek bennünket.

ERŐ, ELLENERŐ

A lelkiállapotok és a látható világban kirajzolódó helyzetek megértésének kulcsa minden bizonnyal a dinamikai elemekben van, amelyek nagyon is láthatatlanok. A keleti harcművészet „békés harcosainak” a titka is az ellenfél (amúgy láthatatlan) szándékainak vételében van, az ehhez való igazodásban. Nem is lehet ezt egyszerűen akarati indítéknak gondolni, hiszen a lelki, a mentális rezdülés a meghatározó ebben a küzdelemben.
A nevelés gyakorlatában „ellenállásként” tapasztaljuk a gyerekek és a diákok hajthatatlanságát, amikor elutasítják az őket irányítani akaró, olykor szankcionáló erővel történő nevelési szándékot. Nem mindenkor mérlegeljük a különbséget aközött, amikor valaki saját indítékát, meggyőződését követve cselekszik, vagy csupán reagál, engedelmeskedik, esetenként akarata ellenére.
Valamikor három éves korunk táján indul el az a fajta öntudatra ébredésünk, amely az anyától való újabb, lelki köldökzsinór elvágásával bekövetkező elszakadás, a járás és a beszéd megtanulását követően. Ebben az első dackorszakban zajlik saját akaratunk első szárnypróbálgatása a minket szabályozni, korlátozni szándékozó szülői féltéssel szemben. Itt hatalmas túlkapásokra nyílik lehetőség, ha a patikamérleg kibillen. Itt vannak első mintái az álengedelmességnek, az önfeladásnak, vagy a kőkemény ellenállásnak.
Persze okulni csak a megélt próbálkozásokkal lehet, a következmények vállalásával. Ezt más szavakkal FELELŐSSÉGNEK mondjuk, válasznak egy olyan „kérdésre”, amely valójában nyíltan nem hangzik el, hanem belső mérlegelés tárgya és etikai érzékünk működtetése. Ezen dől el, mi a jó és mi a rossz, ez szabályozza etikai irányultságunkat abba az irányba, hogy valóban felelősségteljes felnőttekké válunk, kilépve a gyermekkori védettségből a sokkal tágabb és összetettebb pszichológiai térrel meghatározott TÁRSADALOMBA, vagy meghúzódó, visszavonuló, megbúvó életet választunk.
Ebben a fejlődési folyamatban mintákat és példákat kapunk a minket megelőző generációktól, és persze a szüleinktől is, amelyet nem minden esetben tanácsos követnünk. Vagyis ellenpéldákat is kapunk, de lényegében azok is példák abban a vonatkozásban, hogy mit nem akarunk követni. Ez is sok belső mérlegelés tárgya életünkben, stílusunk kialakításában, életfeladatunk megtalálásában. Ilyen értelemben mindenki a maga lelkének bábája, ahogyan világra segíti igaz lényét.
Mozartnak például igen erőszakos apja volt, szerencsére az ő művészlelkében nem vert gyökeret a gyűlölet, így nem kellett ellen azonosulnia apjával, és zeneszerző lett, aminek született. Salieri gáncsoskodásain is túltette magát, túlemelte jóhiszeműsége és a szent talentumához való hűsége.
Rengeteg probléma adódik abból, ha az akadályozott, vagy megtört lendület önmagunkat is aláaknázó ELLENERŐVÉ válik:

  • ilyen a félbemaradottság,
  • az abbahagyott küzdelmek,
  • a véghezvitel megerősítő erejének eljátszása,
  • a sértett gőgbe való visszavonulás,
  • a mások hibáztatása,
  • a lázadó serdülő kényszerű behódolása,
  • torzkép önmagunkról, a világról, a távlatokról,
  • hogy csak a kirívóbbakat említsük.

A pszichológia régóta taglalja a KONFLIKTUSKERÜLÉS témáját, amely valójában nem más, mint a különféle erők egymásnak feszülése, ütközete. Ezek persze hatalmas belső csaták is, sok önfegyelmet kívánnak, az indulatok megfékezését, a toleranciát egészen a bölcsesség eléréséig tartó úton.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az értékhierarchia függőleges. Ennek a fejlődésnek az erőterei, a frekvenciatartományai a csakrák létráján jól követhetők:

  • I. a túlélés, az indulat, a küzdelem életre-halálra.
  • II. a párharc dinamikája, a birtoklás, a féltékenység.
  • III. a napfonat az értelem/érzelem/akarat egyensúlyán építkezve már a harmonikus személyiségfejlődés alapját is képezi.
  • IV. a szívcsakra a SZERETET energiáját hivatott működtetni, azt a mindenfelé való sugárzást, amelynek nincs ellenérzése, 12 dimenziósnak szoktuk mondani, a mandala erőterét jelképezi.
  • V. a torokcsakra a tiszta beszéd felségterülete, az IGAZ SZÓ kimondásában rejlő hatóerő, amelyet a Tabula Smaragdina úgy fogalmaz meg: Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
  • VI. a homlokcsakra az egybelátás, részint térileg, részint a tudatos és tudattalan harmonikus összehangolódása révén
  • VII. végül az ezerlevelű lótusz az üdv jelképe, amelyben minden együtt van.

Jobb, ha tudjuk, hogy végső soron a betegség is valamiféle mentsvár. Akik betegségből betegségbe vándorolnak, valójában ellenállnak a gyógyulásnak.
A BÜNTETÉSEK közül a halálbüntetés is az ellenerő kategóriájába tartozik:

  • azzal büntet, amit büntet.

A jutalmazásnak is komoly hátulütője a megvásárolhatóság:

  • akik megvásárolhatók, azokat nem érdemes megvásárolni, mert könnyen ÁRULÓKKÁ válhatnak. Ennek Júdás az egyik legmarkánsabb képviselője. A tanítványból áruló lett.

Nem térhetünk ki az ellenerők legvégzetesebb összecsapásának ténye elől sem, amely a háborús konfliktusokban ölt testet. Paradox módon manapság - a harmadik világháború küszöbén – „diplomáciai megegyezésről” beszélnek azok, akik a feleket felfegyverzik, a fegyver lobbi emberei, akiknek sajátságos rövidlátását nehéz ép ésszel megérteni.

Mintha ők is az ellenerő bástyája mögé süllyedtek volna a belátás, a felismerés, a valódi bölcs tettek helyett. Ők is csupán lázadó serdülők, akiknek még nem nőtt be a fejük lágya, és ezért nem képesek VÉGIGGONDOLNI a kérdéseket és feleleteket?

 

NEMZEDÉKEK KÖZÖTTI KONFLIKTUS

Tekintve, hogy négy nemzedékhez tartozóan zajlik életünk, a konfliktusok igen sokrétűek és szerteágazóak lehetnek. Nem szűkíthetőek le egyszerűen a gyerek/felnőtt szembenállásra. Társadalmi méretekben pedig elsősorban az oktatást és az egészségügyet érinti. De persze ne gondoljuk, hogy a megoldást segítő szemléletben:

  • a gyermekek nevelődése vonatkozásában a bölcsődével kezdődő „szocializáció” megtette a maga identitáskrízist, értékválságot, elidegenedést okozó hatását,
  • szemben a családi gyökerek biztonságot jelentő tényezőjével.
  • Az egészségipar pedig a technikai irányultsággal szinte kimosta a lelkekből és agyakból a saját felelősséget egészségünk megőrzése vonatkozásában,
  • minden a szerkezetekre és mérésekre lett bízva, on-line karórára például, amely mutatja a vérnyomást, a pulzust, a vércukor szintjét, és gombnyomásos kapcsolatot teremt a háziorvossal.

A világ természetes rendjétől való eltávolodás mentén az „ipari társadalom” mellet már „digitális jólétről” is hallhatunk, miközben a szülők azt sem tudják, milyen metódussal fékezzék gyermekeik számítógép függőségét. Személyes kapcsolatok helyett facebook szörfölések kötik le az emberek zömének rengeteg idejét, felcsigázott izgalommal, ám lelki-szellemi öröm nélkül. Az egyén és társadalom kapcsolata talán még soha nem volt ennyire megbomlott, mint a mai időkben, ahol igen kevesen vannak a helyükön. Főleg azért, mert igen sokan elvesztették értékorientációjukat ebben az új-szegény és új-gazdag világ szétziláltságában. A mindenféle maffia hálózatok ráerősítenek az eredendően bankárok által kitalált és működtetett kapitalizmusra, gondoljunk csak az embercsempészekre napjainkban, vagy a drog drillerekre. A gyökerüket vesztett emberek valamiféle túlzott extraverzióban, kívül keresik válaszaikat, amire valójában belül kellene tátalálniok, például a biztonságot. Követelésekkel és kritikával fordulnak a közélet felé, miközben tele vannak tudatlansággal, esetenként beteges indítékokkal. Vagyis képzetlenek, önzők, kapzsik, akik nem tudják, hogy a legfontosabb értékeket nem lehet pénzért megvásárolni, mint például a talentumot, a szeretetet.
Visszatérve a nemzedékekre, és a közöttük kialakuló konfliktusokra, itt is az átfogó szemlélet teljes hiányát tapasztalhatjuk:

  • hol a csecsemőket védik, akiknek „joguk” van megszületni,
  • az anyákkal szemben, akiknek szintén „”joguk” van az abortuszra,
  • a nőket a férfiakkal szemben,
  • a diákokat a tanárok ellenében,
  • a fiatal „vezetőket” a tapasztalt, rangidős kollégák helyett,
  • az öreg tehetetleneket,
  • a bűnözőket, az áldozat elmarasztalásával,
  • etc.

A tisztelet teljesen kihalófélben van, szülői jogokról is keveset hallunk ebben a határtalanul „szabad” szemléletben. A félbemaradt emberek bomlasztó tevékenysége még tetszést is kiválthat egyes esetekben, például a nemzeti ünnepléseket megzavaró sípolók.
Világszerte nehéz ügy a serdülők nevelése. Hadd idézzünk egy esetet Frank McCourt Tanárember című könyvéből:

  • Kezdő tanárként bevándorlókat tanított az USA-ban egy szakközépiskolában. Maga is ír bevándorló, nehéz gyermekorral a háta mögött, de ő elfogadta a családi körülményeket, tanult és igazodott a feladatokhoz, nem lázadt minden és mindenki ellen.
  • Ebben a szakközépiskolában, ahol szinte a föld minden régiója képviselve volt, igen meglepő élményekben volt része. A diákok köszönés nélkül rontottak be a terembe, egymást lökdösték, rángatták, olykor felbuktatták. Lármáztak, ugratták egymást, a tanárral mit sem törődve.
  • Egy tízóraizás alkalmával az egyik gyerek elkurjantotta magát: Kell valakinek egy parizeres kenyér? Mire azonnal rákontráztak: Hülyéskedsz? Anyád nagyon utálhat téged, ha ilyen kaját adott. És már repült is az uzsonna. Üdvrivalgás tört ki, bunyó kezdődött, miközben az uzsonna a földön landolt.
  • A tanár úgy ragadta meg a pillanat lehetőségét, hogy felvette a szendvicsez és megette. Torkukra forrt a nevetés és a szó, szemükből elismerés sugárzott, a kötözködni próbálókat leintették. Még arra is nyílt mód, hogy a tanár méltatta a szendvicskészítő édesanya gondosságát, mivel saláta is volt a barna kenyér között.

Azonban az igazgató éppen elsétált a folyosón, és látta a falatozó tanárt. Kihívta és megintette, amiért az órán reggelizett.
A tanár nem szólt egy szót sem.
A gyerekek elismerését a maximumra srófolta, hogy az összegyűrt papír betalált a kosárba. Zúgásuk azt érzékeltette, hogy megvédenék a tanárt az igazgatóval szemben, ha erre szükség lenne.
Látnunk kell, hogy a gyerekes viselkedések mögött valójában fel nem nőtt emberek kavalkádja zajlik. És sokszor ez a regresszív gyerekesség a viselkedés „gyenge láncszeme”.
A második világháborút követően valamiféle torz gyerekszemlélet alakult ki. Mindenekelőtt a tárgyakkal való elhalmozás, a szeretet és lelki kapcsolat helyett. Ez pedig követelődzővé, teszi őket, a mérték hiánycikk lett. Már pedig a MÉRTÉK tarthat rendet a nemzedékek között is, az a természetes tapasztalat, hogy

  • az újszülött nem nőhet fel szülői gondoskodás nélkül,
  • és ez a gondoskodás a szülők számára is fontos formáló erő,
  • és csak bizonyos határokon belül testálódhat ez át a társadalmi intézményekre.

Azt is tudnunk kell, hogy a bölcsesség kiérleléséhez sok tapasztalat kell, és ez nem az aranyifjú emberek erénye.

Mindenki négy generáción keresztül cseperedik fel születésétől a haláláig, ebben a folyamatban a nemzedékek egymásra vannak utalva.
A napbárka útja
Az időszámítás alapját minden kultúrában a Nap körforgása képezi.
A Nap rajzolja ki az évkört az időben.
Megtekint
Mitológia
Kleio, a történet múzsája.
Kezében pergamen tekerccsel ábrázolják.
Megtekint
Interjú

A jó kérdés már önmagában válasz is.

Megtekint
Holisztikáról holisztikául

Minden mindennel összefügg.
Az egész világ egy összefüggés-rendszer.

Megtekint
Pszichológiai és asztrológiai esettanulmányok
Miként cseppben a tenger, úgy egy-egy esetben
komplett történet rejlik.
Megtekint
Több dimenziójú kettősség
A teremtett világban minden megkettőződés
a poláris párjával létezik, ellensúlyozódik.
Megtekint
Végtelen kommunikáció
A rezgő világegyetemben minden információ
odatalál a frekvenciasávjába.
Megtekint
Szerzők, recenziók
Idézetek, címszavak, kulcsfogalmak,
kivonatok, felvillanások.
Megtekint
Eszmefuttatások
Gondolatok, amelyek megfutják pályájukat,
formát öltenek.
Megtekint
Politikai tudattalan
Tudattalanunk harmadik rétege, a közösségeket is magában foglaló /társas/ társadalmi tér.
Megtekint
Gnómák

Csiszolt kövek, amelyek kötőanyag nélkül illeszkednak a valóságba,
mint a piramis építőkövei.

Megtekint
Hamvas Béla Kör

1989-ben Budapesten alakult az ELTE-n, nyitott szellemi kör.
Előadások, havi rendszerességgel.

Megtekint
Lap tetejére