Április: Én-határok és pszichés és küszöbök |
||||
M.: Akkor jártam pszichoanalízisbe, amikor a férjem elhagyott. Több, mint húsz évi házasság után. A nő, akivel összeállt, csaknem egyidős volt a mi gyerekünkkel. |
M.: Lehet. |
|||
![]() |
Május: |
|||
A.: Már túl vagyok a hatodik X-en, de még mindig társat keresek. |
R.: Szeretettel bánt vele? ![]() |
|||
![]() |
Június: Egy „vallási materialista”fizikus |
|||
R.: Roppantul érdekel, hogy a fizikus hogyan holisztikus. |
R.: Érdekes az elemek periódusos rendszere is.
|
|||
![]() |
Július: Dialízis |
|||
J.: Jó, hogy tetszik jönni beszélgetni velünk, nyomorultakkal. Csak itt fekszünk a halál torkában, szinte. Gondolkozhatunk mindenről. |
Ebben hiszek, hogy halhatatlan. Kiszáll a testből és új testbe költözik. |
|||
![]() |
Augusztus: Amazon |
|||
R.: Egy amazon története következik? |
Nincs bennem időpánik, bár már a harminchoz közelítek. Jobb nekem az én életem, nem akarok más lenni, mint aki és ami vagyok. A szeretet, az ambíció, a ragyogás. |
|||
![]() |
Szeptember: Sorstitok |
|||
I.: szeptemberben születtem, egészen pontosan elsején, de hogy hány órakor, azt senki sem tudja, mivel szülőanyám ismeretlen. |
Kinyitottam és ott megtaláltam az örökbefogadási papírt, amelyből napnál világosabb lett az én furcsa történetem. |
|||
![]() |
Október: Csonka gúla vagyok |
|||
V.: Jártam már korábban is pszichológusnál.
|
R.: Én azt gondolom, nagyon szereti magukat. Éppen a csúcsa hiányzik, a lényege.
|
|||
![]() |
November: Intraokuláris tumor |
|||
L.: Te dolgoztál baleseti sebészeten, ugye? Meg tudtad szokni a látványt, a szörnyűségeket? |
Ez az én szopránságom. L.: Igen, ezek igaz dolgok.
|
|||
![]() |
December: „Neked zenéltem” |
|||
K.: Hol is kezdjem? |
Fogalmam sincs, miért tette. |
|||
![]() |
Január: Domina |
|||
D.: Nagyon szenvedek a hangulati ingadozásaimtól, hol elszállok az eufóriától, majd mély depressziós gödör jön. |
R.: A szerelmi csalódás kikerülhetetlen. Meg kell tanulni túlemelkedni a frusztráltságán.
Utóirat: Amerikában összejött egy 8 évvel fiatalabb fiúval, akivel összeházasodnak. Az esküvő öccse esküvőjével együtt lesz. A fiú egy gyermeket akar. A tengerparton fognak élni. |
|||
![]() |
Február: |
|||
Mielőtt feljött, az utcán elszívta cigarettáját, szenvedélyesen letüdőzve a füstöt. Műtét után volt, tüdőrákkal operálták. |
Nagyobbik lányunk viharos serdülőkort élt meg a fiúkkal és a kábítózással. Fiatalon lett anya, de most nem a fia apjával él, hanem egy idősebb elvált férfival, akinek érettségiző gyereke van. Kisebbik lányom útja egyenesebb, ő Londonban volt oper, angol szakon végzett, két gyermekes anya. Naplót írok, élénk az áloméletem. Néha megálmodom előre, ami történni fog. Öt hónap múlva meghalt. ![]() |
|||
![]() |
Március: |
|||
K.: Kicsit fekete történetem van. Jöhet? |
K.: Igen. A mi családunk mélyen hívő család. Az unokatestvéremnek négy fia van, teljes harmóniában élnek.
|
DIALÓGUS 1990-ből, az ún. „rendszerváltás” idejéből Egybecsengeni a történésekkel… Nándor: |
Eme tengés-lengés közben lettem illegálisan KISZ-tag. Budapest, 1990. augusztus 9. |
![]() |
|
MI KÖRÜL FOROG AZ ÉLETE? Cs.: Kicsit túl komplikált vagyok, talán még zavarosnak is mondható. De Ruth talán kibogoz engem. Egy álmot is hoztam. |
R.: Egy kliensem az 5. félelemnek nevezte a magányt.. Ismeri a Buddha legendát, úgy-e? |
![]() |
|
SÍRJAK, VAGY NEVESSEK? Zs.: Az én történtem nagyon kacifántos. Ha nem én lennék a főszereplője, jóízűen nevetnék. De így ez nehezebb. Nem tudom, Ruth mit fog szólni hozzá.
|
Természetesen nem volt egy fillér sem nálam, a mobilom is G.-nél maradt, ugyanis ő vette. Sokat kellett hadakoznom a taxissal, adja kölcsön a mobilját, hogy anyámat felhívhassam. Zálogba kellett neki adnom a gyűrűmet, amíg anyámtól pénzt kaptam, hogy kifizethessem a taxit. R.: Mi következett ezután? Zs.: Tettünk feljelentést a rendőrségen, de mivel én nem oda vagyok bejelentve, így a „kilakoltatás” bűntény nem állhat fenn. A nős barátom karolt fel, hozzá költöztem. Később G. visszaadta a ruháimat, de csak azokat, amelyeket nem ő vett. A telefonból pedig lemezre vette az adatokat és üresen adta vissza. Arra kért, beszéljük meg a kapcsolatunkat, utazzunk el egy hétre Párizsba. A nős barátom az mondta, ha elutazom vele, ő kilép az életemből. Elutaztam G.-vel Párizsba. Tudom, hogy zsarol, zsarnok, birtokol, szemre hány, megkínoz, de úgy érzem, nekem mégis ebben a kapcsolatban terem babér. R.: Milyen babér? Zs.: Hát például az utazások. Most például Svédországba készülünk. De persze van még más is. R.: Mi volna az? Zs.: Van egy másik rendőrségi ügyünk is a kilakoltatáson kívül, meg az engem lejárató képek közlése az interneten. /ismét sír/ Aláhamisította a nevemet egy hamis kölcsön szerződésre, mintha ő adott volna kölcsönt a renoválásra. R.: Mennyit? Zs.: Három milliót. Valóban besegített valami összeggel, de soha nem írtunk kölcsön szerződést. R.: Vigyázni kell az ilyen végletekkel, mert egyszer csak nem sikerül visszalendülni. Zs.: Tudom. Apámmal is ez történt. Ezért akartam Ruthnak elmondani, mit szól hozzá. R.: Sírjak, vagy nevessek? Zs.: De mi a megoldás? Egyáltalán, van megoldás? R.: Ha kívül keresi, akkor nincs. Mert a játszmájuk lendkereke már be van programozva a apályára, amelyen fut. Az is látszik, hogy valahol a lelke mélyén élvezi a balhékat. Ha azt mondanám, hogy ez a kapcsolat nem babér, hanem egyenesen veszett fejsze nyele, azzal csak azt érném el, hogy Szputnyik sebességgel menne vissza hozzá. Zs.: Ruth karmikusnak látja a kapcsolatunkat? R.: Lényegében mindegy, egy régi rossz kapcsolat le nem futott menete, vagy éppen most írják a következő üresjátukat, vagy a zsákutcát. Be kellene fejezni a tanulmányait, dolgoznia kellene és felelősséget vállalni a saját életéért. Nem is indul nullpontról, van lakása, főiskolára jár. Nincs oka ilyen mértékű anyagi és lelki függőségben élni G.-vel, aki a sebezhető pontját próbálja védeni a kapcsolatuk szado-mazo játszmájával. De Zsófi a saját lelkéből fizet árat, miközben úgy véli, ez a kisebb ellenállás, mint a saját lábára állni. Zs.: Játszom a tűzzel? Vagy pénzéhes vagyok? Az biztos, hogy ha G. nem Audin járna, hanem kerékpáron, szóba sem állnék vele. R.: Pedig a kerékpár nagyszerű jármű. |
![]() |
|
NEM ELÉGGÉ SZERETEM és A.: Annyi bajom van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
|
|
![]() |
|
AZ ELSŐ SZERELMEM K.: Semmit nem tudok csinálni, az iskola sem érdekel, minden nap elkések, matekból bukásra állok, mert mindig csak őrá gondolok, az én magas, karcsú, gyönyörű Robimra. Bár fiúkra nem szokás ilyesmit mondani. |
|
![]() |
|
IZABELLA NŐVÉR KRÓNIKÁJA Az Úr adja kegyesen, hogy hű tanúja lehessek mindannak, ami egy bizonyos monostorban – a nevét emlegetni, imába foglalni illő és istenes – történt a setét középkor nyolcas és kilences esztendejében.
Magyarázatukat oly kézenfekvőnek találván sokszor nem is szégyenkezvén, hogy nem lelvén rá magam is a megoldásra, büszkeséggel tölt el egy-egy eset után a beavatottság érzése. Néha szinte magam magasztalom magamat a választott szent eszméért, amely így hangzik: „Mert az igazság ereje szétárad, mint a jóság!” Egy közülünk nem csupán a matematikai természet szent könyvének olvasásához értende, hanem osztogatá tanácsait abban is, hogy mi miként olvassuk és értelmezzük azokat. Ez igen hasznosnak bizonyula az elmúlt és az elkövetkezendő napok egymásutániságában a mindenféle dolgok mindenféle megértéséhez. Az elmúlt idők pergéséből kihámozám a lelki segélyszolgálat néhány jó tanácsát, intelmeit a magam számára. Ezek: TÜRELMET GYAKOROLVÁN
ÖNFELÁLDOZÁSSAL
RÁOLVASÁSSAL:
ÖSSZEHASONLÍTÓ MÓDSZERREL:
DACOS ELLENTÁMADÁSSAL:
A TUDOMÁNY SEGÍTSÉGÉVEL:
Fázom az elkövetkezendőktől. Hüvelykujjam is sajog. |
|
![]() |
|
NEM ELÉGGÉ SZERETEM és A.: Annyi bajom van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. |
|
![]() |
|
MÉRGEZŐ CSALÁDI TITOK
R.: Azt is ki kell bogoznunk, hogyan kötődik a történet Anna életéhez. Végtére ez azzal aktualizálódott, hogy abban a meditációban elhangzott az „égi szózat”.
|
R:: Még nem látom a kapcsolatot Annával.
R.: Hát akkor?
|
![]() |
|
KRÓNIKUS PANKREATITISZ V.: Annyi bajom van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Ekkor valamennyire a Balog család is megbékélt velünk, mert a házasságkötés idején kitagadták a mostoha apámat. |
V.: Részletezné? Karácsonykor egy hosszú verset küldött, amelynek a refrénje:
|
![]() |
|
A SZERETETRŐL E.: A múltkor elmeséltem egy gyerekkori álmomat az aranyról, amelyet felébredéskor kerestem, és nagyon szomorú voltam, amikor nem találtam. Szeretetet bármilyen ember tud adni, nem függ az észtől, az intellektustól. Rengeteg megnyilvánulási formája van, mert minden helyzetben más számít annak. Mégis érezhető, aki már ismeri. A világ nagyon sok problémája a szeretet-hiányból származik. Az enyém is. |
A szeretet a játszmákat megszünteti. Valószínűleg a legnagyobb kincs, ami az emberé lehet. Ez az alkímiai arany. Ez a nyílt titok, ami ott lebeg a levegőben, mégis kevesen tudnak róla. Kevés szeretet van a világban. A szüleim nem tudták ezt a szeretetet adni, vagy csak ritkán. A szeretet könnyen összekeverhető sok más dologgal, aki nem ismeri. El lehet felejteni, hogy milyen az. Sok érzés között elveszhet a szeretet. Azt hiszem, végső soron mindenkinek szeretetre van szüksége a leggonoszabbtól a legjobbakig. Hát ennyi. R.:Nagyon köszönöm, hogy mindezt megosztotta velem.
|
![]() |
|
NYOMORÚSÁG P.: Biztosan tudja Ruth, hogy én most Párizsban élek néhány éve, csak rövid időkre szoktam hazalátogatni. Először én is nevettem rajtuk a többiekkel. De hamarosan mélyen elszomorodtam. R.: Ez a reinkarnációs gondolat nagyon figyelemreméltó. P.: De még nincs vége. |
De eltűnődtem, vajon van-e asztrális kapcsolat közöttünk. Már gondoltam, végre kiszállok és nem lesz több metró epizód aznap, de nem ez történt. Annyira eluralt a nyomorú érzés, hogy sírhatnékom támadt. Hazafelé menet bőrig áztam a zuhogó esőben. Lefekvés előtt írtam egy néhány soros végrendeletet, arra az esetre, ha nem ébrednék fel. R.: Nem lehet, hogy idegennek érzi magát Párizsban?
|
![]() |
|
HAZARDÍROZÁS T.: Egészen jól éltem eddig, sportoltam, szórakoztam, élveztem az életet. De most egy 12 évvel fiatalabb kurva miatt kifordultam önmagamból.
|
Szívesen szórná két kézzel a pénzemet, amely hozzám sem ömlik folytonosságban. Egy autó ügyleten nemrégiben több száz dollárt veszítettem. |
![]() |
|
KÉNYSZERESSÉG Z.: Igen élénk áloméletem van. |
Hagyjuk átalakulni az energiákat.
|
ÖNINTERJU: A NÉMA MAGVAK
R.: Mi történt?
R.: Kíváncsi vagyok, hova fogsz kilyukadni, ha majd elmondod, mi nem történt meg.
R.: Egyszerűen nem kelt ki?
|
R.: Ez tényleg érdekes. Szimbolikus üzenete is lehet.
R.: Minden bizonnyal. Találkoztál azóta Vadvirággal?
R.: Vagyis valóban fordítva szemléled a világot, az akasztott nézőpontjából.
R.: Ó, Ruth! De jó, hogy ez inkubálódott lelked vegykonyhájában! Látom benned az igazi örömöt.
|
![]() |
|
„A BUTASÁG AZ ÉN ÖNVÉDELMEM”. T.: Beteg vagyok, nagyon beteg, az is lehet, hogy halálos. |
R.: Némi önpusztítás is jellemzi őt, nem-de? A dolognak volt egy ismétlődés jellege, ugyanis annak idején is szerelmes voltam belé, de hozzámentem a férjemhez, terhesen. Most is éppen elköteleződni készültem egy férfinak, aki persze nem független. Olyan képem alakult ki a kapcsolatairól, hogy mindegyik férfival egy csónakban eveznek, csak éppen háttal egymásnak.
|
![]() |
|
ZSÁKMÁNYSÁGOM TÖRTÉNETE
S.: Megbetegedtem, tüdőgyulladást kaptam. Valahol azt olvastam Ruthtól, hogy a tüdőgyulladás valamiféle érzelmi betegség. Mélyen magamba szálltam és megpróbáltam megérteni kapcsolataimat életem során most, hogy lassan a 7. X-be érkezem. Átgondoltam a házasságomat és válásomat, vajon tényleg mindent értek-e, ami összehozott és szétrobbantott bennünket. Vajon tényleg nincs már dolgom ex-emmel, vagy csak azt szeretném hinni? A végén a nyaralót kiharcoltam, ő maradt a lakásban, én pedig visszaköltöztem a szüleim három szobás lakásába, ahol annak idején az öcsém is lakott a feleségével és a gyerekével. |
|
![]() |
|
„NEM VAGYOK BUTIKMACA! /27 éves, csinos nő, tetovált száj, műmell, műköröm. Kicsit zaklatott./
|
|
![]() |
|
SÉRTŐDÉKENYSÉG
|
Mellbe vágva ébredtem fel. Ruth mit szól hozzá, azon kívül, hogy én vagyok a hitelkártya? N.: Értem.
R.: Én is köszönöm ezt a szívből jövő beszélgetést. |
![]() |
|
SZÉGYENPADON
|
Közben az édesanyám élet halál között van, rákkal operálták. Egy hete kómában van. Ez is nagyon megvisel, hogy közben ebbe a nagy bűnös örömbe menekülök. |
![]() |
|
A MULATÓ
|
T.: Mulatni jó! Vagy nem? |
![]() |
|
SZERETNÉK NEM LENNI!
R.: Mit gondol erről az álomról?
|
Részvét és félelem kelt benne, hogy ez a sors őt is elérheti. De búcsúzóul hadd idézzem Pilinszkyt, aki szintén átment egy sorskohón:
|
![]() |
|
AZ ELVETÉLT SZÍNÉSZNŐ
|
|
![]() |
|
SZENVEDÉLY ÉS SZENVEDÉS S.: Furcsa, hogy a szenvedély és a szenvedés egy tőről fakad, a szenv szóból, holott igen ellentétes hangulatuk van. A szenvedély az nagyon jó dolog, szenvedni viszont ki szeret?
|
S.: Igen, a saját örvényünkbe bukunk bele. |
![]() |
|
KÉT SZÉK KÖZÜL A FÖLDRE
|
R.: Mégis? |
![]() |
|
AZ ELVESZTETT SZERELEM
|
|
FÉLELEM AZ ÉLETTŐL ÉS HALÁLTÓL. M.: Nem tudom, Ruth megfog-e érteni engem, én nagyon komplikált és nagyon boldogtalan vagyok, tele félelemmel, 20 éves kori totál kilátástalansággal. |
Egy másik álmomban autista kisfiú voltam. Rettegtem a durva, alkoholista apámtól, aki sokszor meg is vert. Akkoriban feltámadt az érdeklődésem a gyógypedagógia és a pszichológia iránt, de amikor ezt az apámnak említettem, mindennek lehordott. „Idiótákkal akarsz foglalkozni, és éhen dögleni?” Én mindig is humán érdeklődésű voltam, de ezt apám, a money maker megpróbálja kiirtani belőlem.
M.: A szorongás a tettek helyett van. |
![]() |
|
A VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR
P.: Történt velem valami, amelyen nem tudom túltenni magamat, nem hagy nyugodni az ügy. De a legrosszabb, hogy nem értem, mi furdal legjobban az egészben, amikor már különben is kész, lezárult, vége van. Azt is kikötötte, hogy személyesen akarja átadni, ne legyen semmiféle átutalás. Ebbe is belementem. Mit tehettem volna? Ha nem megyek el, a fele is elúszik a pénznek. R.: Milyen volt a személyes találkozás?
|
Majd ecsetelte, milyen úri módon megegyeztünk, talán még meg is köszönte. P.: Értem. Köszönöm.
|
![]() |
|
BIZALMATLAN BIZALOM Á.: Még soha nem jártam pszichológusnál, nem is tudom, milyen az. De most minden összeomlott, muszáj volt eljönnöm. |
A kommunikációban osztódnak ki a szerepek, amelyek megszabják az egész viselkedést, végső soron pedig az egész sorsot.
Á.: Érzelmi gabalyba vezető úttalanság?
|
![]() |
|
FORMA NÉLKÜLI ÉLETFORMA K.: 25 éves vagyok, kicsit talán hihetetlen, de elég jól értem magamat. |
|
![]() |
|
A KÖLDÖKZSINÓR, A PÓKFONÁL, AZ ÖKÖRNYÁL ÉS A HAJSZÁL
|
A.: Nagyon csalódott vagyok. A.: Igen, irigylem! De tudom, hogy ezt nem szabad, és szégyellem is! |
![]() |
|
AZ EGÉSZSÉGTELEN ÖNZETLEN-SÉGTŐL AZ EGÉSZSÉGES ÖNZÉSIG.
|
R.: Ezt miből gondolja? Miből következteti? R.: Nem gondolja, hogy édesanyja életének a húszas évei túl sok erőt vihettek el belőle, és emiatt lett most „kiégett”? |
![]() |
|
AZ ASSZISZTENS
|
|
![]() |
|
AZ ANYADÉMON D.: Annál trágyább érzést nem éltem meg, és elképzelni sem tudok, mint hogy én vagyok a hibás, minden rossznak az oka, én barmolom el a dolgokat, én tehetek mindenről! |
D.: A százas válaszra gondol? D.: Még csak az kéne!.
|
![]() |
|
„ÉN NEM TUDOM, MI AZ A SZERETET.” E.: Tudja Ruth, milyen az, amikor azt érezzük, hogy nem érzünk semmit? E.: Rendben.
|
E.: Azt, hogy elutasított, kioktatott, reménytelen alaknak lát, akin nem lehet segíteni, akit sorsára kell hagyni. Hogy lényegében csalódott bennem. |
![]() |
|
„ÉS MI VAN AKKOR, HA ÉN TÚLSÁGOSAN SZENVEDNI AKAROK?”
|
|
![]() |
|
MI AZ ÉLET ÉRTELME?
|
|
![]() |
|
AZ ELLENDRUKKER K.: Elmondom kacifántos történetemet Ruthnak, hogy jobban érthesse, miért vagyok minden természetes rend ellendrukkere, vagy más szavakkal hogyan lett az életem a fel nem vállalás magasiskolája.
|
Koraszülött lett, rengeteg gondom volt vele.
R.: 7 szó?
|
AZ EL NEM SÍRT KÖNNYEK J.: A legutálatosabb öregségemet élem, a 8. |
Egyáltalán nem hiszek abban, hogy mindenki lehet milliomos, még csak gazdag sem, mivel a gazdagság és szegénység egymást feltételezik. Gazdagok azért vannak, mert a szegények rovására tudtak meggazdagodni. |
![]() |
|
A VÍZ ÉS OLAJ TASZÍTÁSÁNAK FORMAVÁLTOZATAI N.: Én egy palackba zárt Mars vagyok!
|
Ez volt a bosszúja. Csak Dionüszosz rábeszélésére szabadította ki anyját. |
![]() |
|
KI ADJA VISSZA NEKEM AZ ÉN ELFECSÉRELT IDŐMET? T.: Nagyon magam alatt vagyok.
|
|
![]() |
|
KI A DUÁL-PÁROM?
N.: Ruth úgy-e hisz a duál-párban? Valahol olvastam, hogy azt írta, az embernek csak egy párja van, aki nem cserélhető fel mással. Valahogy így fogalmazott. |
Szerintem ő is a duál-párját keresi.
|
![]() |
|
AZ ELKALLÓDOTT SZERETET
Egyszer rajzolt nekem egy lapot, tele tulipánokkal.
|
|
![]() |
|
A SORS ÉS A VÉLETLEN A.: Nem tudom pontosan, mi a sors, de a magam sorsát képtelen vagyok elfogadni. Mindenféle képzésekre járok, hogy nyugvópontot leljek, de a legnehezebb azt belátnom, hogy a sorsunkat magunk hozzuk létre.
|
A.: Apám testvérének van egy „bezzeg” fia, mérnök, boldog családi életet él, már a negyedik gyermeküket várják.
De azt gondolom, jobb, ha pozitívan állunk hozzá. Azt szoktam mondani, valahogyan úgy kell bíznunk a sorsunkban, mint a napfelkeltében.
|
![]() |
|
NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL! L.: Miért? Miért? Miért? |
|
![]() |
|
CSALÁDI ÁTOK
|
R.: Nem akarom megkerülni a kiinduló kérdést.
|
![]() |
|
ÓLOMMÉRGEZÉS T.: Kilenc éve operáltak rákkal. A főorvos akkor igen nyersen azt mondta, nem tud meggyógyítani, ha mentálisan nem változom. De 10-12 évet még élhetek esetleg. Most voltam kontrollon, említettem neki a 10-12 éves jóslatát, most sem biztatott, a 10 évre utalt, de a leleteim jók. Amikor a múltkori jóslatára utaltam, és ő a 10 évet hangsúlyozta ki, ráéreztem, hogy talán egy év múlva már nem leszek. Rövidesen betöltöm a 81. évemet, mit is akarhatnék még? |
Négy hónap után a doktornő azt mondta, hagyjam abba, mert maradandó károsodást fogok szenvedni. A fogaim valóban kihulltak félév alatt.
|
![]() |
|
APRÓPÉNZRE VÁLTOTT SZERELMEK I.: Az én legnagyobb problémám az, hogy nagyobb bennem a megfelelési vágy, mint a saját meggyőződésem felvállalása. |
R.: Ő is nős?
|
![]() |
|
A KÜSZÖB É.: Nagyon odavagyok!
|
Hát ez a nagy lengéstávolság az én itteni életem anyám betegségével és az előtte álló világ között.
É.: Értem. Köszönöm. R.: Én is köszönöm az őszinteségét
|
![]() |
|
ŐSZINTESÉG A VITRINBEN S.: Van bennem egy csillapíthatatlan nyugtalanság, én zezegésnek mondom ezt. Folyton úgy érzem, hogy támadnak engem, vagy fölém akarnak kerekedni, amit persze nem tűrök. Visszatámadok, olykor menekülésre késztetnek a helyzetek, amikbe belekerülök, egyszóval elég bonyi.
R.: Indulásnak nem rossz. R.: A nők nem a férfiaknak, és nem is maguknak szülnek gyereket, hanem világra hoznak egy lelket, aki le akar ide születni, miként őt is világra hozták. A modern világ zűrzavarában a duál-párban már alig hisznek az emberek. Viselkedésüket a szerelmi szabadosság szövi át. A felek nemcsak egymást, de önmagukat is becsapják.
|
|
|
FELELŐTLENSÉG
M.: Közel állok ahhoz, hogy mély depresszióba zuhanjak, de nem akarok nyugtatókon élni. (elsírja magát)
R.: Azt nagyon bölcsen teszi.
Akkor inkább mondja el, mi nem hagyja nyugodni.
M.: Jó.
Elvált asszony vagyok, túl az ötvenen.
Egyetlen lányom, akit jószerivel egyedül neveltem fel, gyűlöl engem.
Az egész életemet rá áldoztam, és most így vagyok. (elakad a hangja)
R.: Miből gondolja, hogy gyűlöli Magát?
M.: Mert kimondta. Már serdülőkorában is kifakadt egyszer ellenem:
„Gyűlölöm, gyűlölöm! És tudom, hogy ő is gyűlöl engem!”
Ez az első randevúja idején történt, amikor azzal vádolt, hogy akadályozom az életében.
R.: Talán túl féltette?
M.: Hát hogyne féltettem volna, mikor nekem csak ő van!?
Persze, hogy aggódtam.
R.: Tudja, Mártikám, a pszichológiában minden kétélű. Természetes, hogy az ember félti és védi a gyerekét, de az is fontos, hogy ne bénítsuk meg az önállóságát, a tettrekészségét. Hadd mondjak egy példát a saját életemből:
Amikor a lányom már nem akarta, hogy hogy fogjam a kezét, mentünk az utcán, és azt mondtam neki: „Jó, fuss előre, de a Ménesi útnál állj meg. Rendben?”
Persze volt esély arra, hogy nem áll meg, hanem átfut, de megállt. Talán éppen az én megelőlegezett bizalmam miatt. Utolértem, és átmentünk, kézen fogás nélkül.
A nevelésben az a legfontosabb, hogy a HITÉT AKTIVIZÁLJUK a gyerekeinknek: hogy higgyenek önmagukban, a jó sorsban, és vigyék végbe, amit kell.
M.: Hitét aktivizálni? Hiszen az én hitem is cafatokban lóg.
M.: Pedig hinnie kell abban, hogy a dolgoknak végül jó kimenetele kell, hogy legyen. Vagy abban, hogy – mint a mesékben – a jó tett helyébe jó következik, vagy abban, hogy a szeretet viszont szeretetet szül.
M.: Az én esetemben gyűlöletet szült.
R.: Ne ítélkezzünk elhamarkodottan, inkább próbáljuk MEGÍTÉLNI a helyzet valóságát.
Azt mondta, jószerivel egyedül nevelte fel a lányukat. Hogy van ez a történet?
M.: Nagyon fiatalok voltunk az ex-emmel, amikor megismerkedtünk, húsz évesek.
Ő bölcsészhallgató volt, irodalom szakos, költő bimbó, én művészettörténetet hallgattam. Nagyon egymásra találtunk alkotási ambícióinkban, remek volt. Élénk kapcsolatot alakítottunk ki az akkori korszak prominens művészeivel, pezsgő szellemi életet éltünk. (eltöpreng)
R.: Ez megszakadt valamitől?
M.: Igen, a gyerekünk megszületésével. Péter továbbra is élte a pezsgő társasági életét, én pedig otthon voltam Petrával.
R.: Megkérdezhetem, miből és hol, hogyan éltek? Hiszen egyetemisták voltak.
M.: Szüleink támogattak bennünket, Péter írt lapokba, néha én is megnyitottam egy-egy kiállítást. Péter keresztanyja egy lakást a rendelkezésünkre bocsátott, szóval elvoltunk.
De amikor befejeztük az egyetemet és a saját lábunkra kellett és lehetett volna állnunk, Péter nagyon elfajult. Visszaélt a korábban nekünk nyújtott segítségekkel. Egyáltalán nem tudta a pénzt kezelni, valami nagy szabadosság lett úrrá rajta. Állandóan éttermekbe járt, mindene volt a társaság, Petrával egyáltalán nem törődött…
R.: Egyszóval beköszöntött az egyensúlytalanság.
M.: Így is fogalmazhatunk finoman. De a való igazság a TOTÁLIS FELELŐTLENSÉG. Ma is fülembe cseng mondata, a gyilkos gúnnyal:
„Túlságosan hamar felnőttél, kis Mártika!”
Ezt válásunkkor mondta, amikor elköltözött.
R.: Mikor és hogyan volt ez a válás?
M.: Petra négy éves volt.
Péter keresztanyja Petrára íratta a lakást, mi maradtunk ott. Én, mint megtűrt koldus, ma is ott lakom.
Petra pedig egyre inkább érezteti velem, hogy ő a lakástulajdonos.
R.: Megértem, hogy ez igen fonák helyzet.
M.: Ez sovány vigasz nekem.
R.: Nem vigasztalni akartam. Csupán új nézőpontból jobban átlátni a problémát.
M.: A probléma, az probléma. Attól, hogy átlátjuk, még ott van.
R.: A probléma megértése átalakítja az eldugult, megakadt energiát, amely a problémát okozza.
El is hangzott Márta szájából a kulcsszó, amely a megoldást adhatja.
M.: Igazán? Éspedig?
R.: A FELELŐTLENSÉG.
Ez egy nagyon kifejező szó, abban a vonatkozásban, amikor egy kérdésre nem adunk választ, nem felelünk.
M.: Nem teljesen értem.
R.: Mondom tovább.
A felnövekedésünknek, lelki fejlődésünknek, személyiségünk kialakulásának megvannak azok a lépcsőfokai, amelyeknek meglépése a kérdésekre adott feleletekhez hasonlíthatóak. Ezek a „kérdések” általában nem füllel hallhatók, vagy szemmel olvasható kőbe vésett kérdések. Ilyen például a felnőttség kérdése is. Ex férje azzal ironizált, hogy Márta túlságosan hamar felnőtt. Ezzel lényegében azt deklarálta, hogy bezzeg ő nem, ő még mindig a boldog, gondtalan gyerek, aki elodázhatja felnövekedését, hiszen mások megoldják a problémáit helyette.
A felnőttkor legfontosabb kritériuma a FELELŐSSÉG:
Én ebben az iróniában inkább dicséretet látok, mert Márta valóban becsülettel vállalta az anyai sorsot.
Nyilván lelke mélyén van egy könnyed - kicsit talán naivan jóhiszemű – tendencia, amely belemegy a dolgokba, azok végiggondolása nélkül. Például anyaság az egyetemi évek alatt. Ez a könnyedség hasonlíthat Péter gyakorlatához.
Valószínű, hogy volt egy előfeltételezés és elvárás Péterrel szemben, hogy megbízható, korrekt, kiforrott, gerinces, erkölcsös is, akire építeni lehet. De ez nem így volt.
Az ön- és emberismeretet egy életen át tanulmányozhatjuk, nem jutunk a végére.
M.: (kifakadva) Becsapott, átvert, elárult, cserbenhagyott, még Petra életét is károsan befolyásolta!
R.: Ez így igaz. Ám minden kommunikációban és kapcsolatban kettőn áll a vásár. És ha az ember jóhiszeműségével visszaélnek, attól még nem kell rosszhiszeművé válnunk.
M.: Azt akarja mondani, hogy fogadjam el az elfogadhatatlan?
R.: Én ilyet nem mondtam. Nem elfogadni, hanem elbocsátani kell, tudván azt, hogy minden bűn önmagában hordja a büntetését.
A felelősség és a felnőtté válás nem odázható el a végtelenségig, de legyen ez a Péter sorsa.
Mártának a lányával való egyensúlyos kommunikációt kell helyreállítania, mert ő a szomorúság ellen tiltakozik, amikor nem tekinti Magát igazi példaképnek.
Ezért ne mutassa megbántottságát, amikor fölényeskedik, kritizálja Magát, és lázadozik. Nem akar ő is boldogtalan lenni.
Mártának sebezhetetlennek kell lennie ezen vádakkal szemben, mert az erkölcsi tartás ad önbizalmat az embernek, Mártában pedig az megvan. Korrektség, felelősség, szeretet, erkölcsi tartás.
A gyűlölet projektív indulat: a saját magunkkal való elégedetlenséget, tehetetlenséget, irigységet vetítjük a másikra, persze anélkül, hogy valójában megszabadulnánk azoktól.
Meggyőződésem, hogy Petra nem gyűlöli Magát, csak talán még ő sem nőtt fel eléggé.
M.: Adja az Úr, hogy így legyen!
Köszönöm a beszélgetést.
R.: Én is köszönöm.
ELKÖTELZŐDNI AZ EL NEM KÖTELEZŐDÉSNEK
D.: Kicsit kiestem a komfortzónámból. Nem érzem jól magam a bőrömben.
R.: Mi történt?
D.: A kapcsolatommal van a baj. Mindketten mást akarunk. Tamás meg akar állapodni, családot, gyereket szeretne. Az én életembe a gyerek nem fér bele, legalábbis pillanatnyilag.
R.: Mi fér bele?
D.: Hát a vállalkozásom, a cégek, az üzletek. Minden erőmet és időmet lekötik.
Még úgy sem akarok gyereket, hogy Tamás maradna otthon vele.
R.: És ő szívesen maradna?
D.: Adott, vagy kényszerhelyzetben igen. De egyelőre a házassággal nyaggat.
R.: Nyaggatja?
D.: (kényszeredetten elneveti magát.)
Tamás egy tradicionális családban nőtt fel, ez a mintája. Annyira normálisak, hogy az már nem is normális.
R.: Látom, jóban leszünk a paradoxonokkal.
D.. (nevetve) Megpróbálhatjuk.
R.: És Dalmának milyen családi mintája van?
D.: Én apám második házasságából születtem. Apám első házasságából született féltestvérem, a fivérem, tavaly lett öngyilkos. Még negyven éves sem volt. De erről nem akarok beszélni, ez már a múlt.
Nekem nincs testvérem, és azt hiszem, családi mintám sincs. Szüleim között elég nagy a korkülönbség, szerintem anyám soha nem volt igazán szerelmes az apámba. Nem is tudom, miért ment hozzá. Anyámmal van közös cégem, bőrdíszművesek vagyunk.
R.: Iparművészek?
D.: Igen.
R.: És az édesapja?
D.: Tradicionális mérnök, a racionalitás élteti.
R.: Térjünk vissza a „nyaggatásra”. Ezek szerint nem hangzott el a boldogító igen?
D.: Még nem! És nem is akarom, hogy elhangozzék!
R.: Mitől ez a házasság fóbia?
D.: Ellenemre van ez a templomi hacacáré is. Rengeteg ismerősöm van, akik elváltak. Apám is, mint mondottam előbb. És az együttélések is tele vannak súrlódásokkal
R.: Kivéve Tamás szüleinek abnormálisan normális kapcsolatát.
D.: Ne is mondja! Ők el sem tudják képzelni, hogy nem mindenki olyan, mint ők. Rettegve gondolok arra, hogy majd mindenbe beleszólnának.
R.: Nem mindenki engedi elsodródni magát a kritika, a kifogásolgatás, a negatívumok felé, mert a dolgoknak vannak pozitív hozadékaik is. Ha csak a rosszra fókuszálunk, könnyen negatív örvénybe kerülünk, amelyből nehéz kijönni.
D.: Negatívnak talál?
R.: Címkézés helyett inkább elemezzük kapcsolatuk harcait.
D.: Ó, abból van rengeteg! Mindjárt a lakás. Mindkettőnknek van lakása. Én az Andrássy út közelében lakom, ő Budán, az erdőszélen. Nem akarom, hogy ő költözzön hozzám, de nekem ez a környék a lételemem. Úgy érzem, hatalmas áldozatot hoznék, ha odaköltöznék hozzá.
R.: Pedig a közös életforma nélkülözhetetlen a házassághoz.
D.: Ezért nem akarok házasságot, csak kapcsolatot.
Emiatt sok szemrehányásban részesülök. Azt szokta mondani, csupán „használom” őt.
R.: Dalma ezt hogy látja?
D.: Ő is használ engem!
R.: Visszatérve az esküvői „hacacáréra”: a házasság jogi keret …
D.: (idegesen közbevág) Keretről ne is beszéljünk!
Nekem senki ne szabjon keretet!
R.: Nem kell haragudni a keretekre, és nem kell azt gondolnunk, hogy azt mindig kívülről szabják meg és kényszerítik ránk. Szerintem a folyamatok maguk alakítják ki a saját kereteiket, megakadályozva ezzel, hogy azok szétfollyanak, amorfak legyenek. A keret állandóságot és stabilitást ad a benne zajló, változó folyamatoknak
D.: Hogy ne follyanak szét?
R.: Igen.
Például az apa – anya – gyerek is egy ilyen jogi keret. Egy házasságon kívül született gyerek és az édesanya is némi jogfosztott helyzetben van.
D.: Az örökösödésre gondol?
R.: Arra is, meg az együtt megélt és meg nem élt időkre. A hétvégi apukák és anyukák helyzete teljesen más. Azok nem igazi kapcsolatok sem a gyermekkel, sem a partnerrel.
Úgy kezdett, hogy nem érzi jól magát a bőrében. Kicsit beszélgessünk a boldogságról. Dalma szerint mitől boldog az ember?
D.: A sikertől, a gondtalan élettől… (kicsit elbizonytalanodik)
R.: Exuperynek van egy mondása: „Egyetlen luxus van: az emberi kapcsolatok.”
Igazán megérteni a társunkat, és szeretni őt, - nem úgy, mint a húslevest – hanem igazi szeretettel. Egyetértek Exupéryvel, hogy az emberek a lelki békétől boldogok és nem a tárgyaktól.
D.: Én inkább harcosnak látom a férfi – női kapcsolatot, nem békésnek.
R.: Ha az ego harcok játszmáira gondol, azokban valóban nincs nyugvópont. Saját magunkon kell felülkerekednünk, áldozatokat kell hoznunk a magasabb értékekért.
D.: Most, hogy ezeket mondja Ruth, eszembe jutott a ma reggeli álmom, amiből felriadtam. Egy szót sem értek belőle. Nagy marhaság volt.
R.: Fogalmazzunk pozitívabban: vajon mi az üzenete? Biztosan üzen valamit.
D.: A Püthagorasz tétel bukkant fel álmomban, de rögtön az is, hogy ez valójában Archimédesz törvénye. Tudja, az a „minden vízbe mártott test…”
R.: Nahát! Ez fantasztikus! Két görög bölcs szólt Dalmához!
D.: De mit?
R.: Püthagorasz a hangok és a számok HARMÓNIÁJÁRA tanította növendékeit, hogy segítse a lelki energiájuk jó mederbe terelődését. Még vallási vonatkozásban is.
D.: Ez valóban érdekes.
R.: Mert vannak SZÍNARANY érzések, mint például a szeretet, és vannak mindenféle hamisságokkal ötvözött érzések és gondolatok is.
Lerajzolom Magának a Püthagorasz emberkét, ez az ő tétele:
Ami pedig Archimédesz törvényét illeti, az egy csalásnak köszönheti a születését. Hieron koronát készíttetett és azt gyanította, hogy az ötvös nem színaranyat használt, hanem ötvözetet. Archimédeszt bízta meg az igazság kiderítésével. Archimédesz tudta, hogy a víznek felhajtó ereje van, ezáltal a belemerített testek veszítenek a súlyukból. Az arany és az ezüst fajsúlya eltérő, ezt a mérést alkalmazta a probléma megoldásához.
D.: Jó, de hogyan kapcsolódik ez az én ügyemhez?
D.: Dalma az el nem kötelezettség híve.
A házasság és a gyermekvállalás afféle „vízbemerülés”, új közeg, amelytől súlyveszteség származhat. Fél, hogy elveszíti magát…
D.: Veszítek a nyomatékomból.
R.: Pontosan.
Pedig a korona korona maradt, csak mérhetővé vált az összetétele a vízbemerítéssel.
Amikor az ember a sorsát felvállalja, azt éli, éppen hogy nem veszíti el önmagát, inkább veretessé válik attól, hogy önmagát éli mindenféle pótcselekvés helyett.
D.: De hát honnan tudjam, hogy mi a sorsom?
R.: Egy nőnek az anyaság természetesen adott sorsa, ráadásul az egész emberiséget érintő kérdés, maga a prioritás:
D.: Még nem következett be a 180 fokos fordulat bennem, bár úgy érzem, értem, amit Ruth mond.
R.: Nem is engem kell követnie, hanem a belső hangját.
Mindenki saját szavad akaratából dönti el élete nagy kérdéseit.
Én csak kicsit tágabb perspektívát villantottam fel a boldogság és a szeret teljes kapcsolat vonatkozásában.
D.: Nekem a szabadság nagyon fontos.
R.: A szabadságnak is van kerete: éppen a bölcsesség és szeretet szab határt. Azt szabad, amit LEHET. Nem kell a lehetetlenségeket megkísértenünk.
D.: Elgondolkodom ezeken
Az arany fajsúlya nem változik a vízbemártáskor.
R.: A fajsúly is állandó.
D.: Köszönöm a beszélgetést és hogy meghallgatott.
R.: Én is köszönöm, nagyon tanulságos volt.
A MINTA
Zs.: Anyám már por és hamu, de így sem vagyok képes neki megbocsátani.
R.: És mit kellene megbocsátani?
Z.: Először talán azt, hogy világra hozott!
De még sok mindent. Hogy mennyire nem volt őszinte, hülye dolgokat csinált, az öcsémet bálványozta, reménytelenül epekedett egy húsz évvel fiatalabb fazon iránt, nem adott mintát… mondjam még?
R.: Nem, ennyi elég.
Mikor halt meg?
Zs.: Két éve. És nem szégyellem bevallani, megkönnyebbültem, sőt, örültem, hogy jobbléte szendeült a mellrák után.
R.: Maradjunk a mintánál. Milyen mintát nem kapott meg Zsófi?
Zs.: Hát a normális kapcsolatét! Apám és anyám folyton marakodtak, nem is lehetett tudni, min. Ezt rémes volt hallani. Végül elüldözte apámat, elváltak.
R.: Akkor hány éves volt?
Zs.: Négy.
Újabb házasságot kötött egy szörnyalakkal, hamarosan megszületett az öcsém, őt imádták.
R.: Mondhatjuk, hogy féltékeny volt?
Zs.: Az öcsémre? Erre a pipogya hülyegyerekre? Nem, egyáltalán nem. Csak utáltuk egymást. Semmi nem lett belőle. Még mindig apjával él, semmit nem tanult ki.
R.: Hány éves az öccse?
Zs.: Harmincon túl van ő is.
R.: A MINTA érdekes és fontos dolog. Arra gondolok, hogy a kapcsolatokban mindig kirajzolódik egy struktúra, valamiféle helyzet, amelybe a résztvevőknek valamilyen szereppel lehet beilleszkedniük. Vagyis mindenképpen van egy energiaáramlat, amely összefűzi a történet résztvevőit. Mindenki bevonódik.
Zs.: Bevonódik? Igen, én voltam a rettegő gyerek, aztán pedig a mellőzött, a semmibe vett.
R.: Apját jobban kedveli?
Zs.: Nem. Ő is egy lehetetlen alak.
R.: Valamilyen példaképe van esetleg? Aki imponál, szimpatikus, akit követni lehetne?
Zs.: A masszőr tanfolyamon az oktató. Tízen éves kora óta ezt csinálja, hosszú évtizedekig a Lukács fürdőben volt, tartózkodó, nyugodt, teljesen leköti a munkája, fáradhatatlan.
R.: Zsófi is masszőr?
Zs.: Igen, persze.
R.: És szereti a munkáját?
Zs.: Nem annyira, mint a mester, de valamennyire.
R.: Érdekes foglalkozás: az ÉRINTÉSRŐL szól.
Zs.: Az érintésről? Erre soha nem gondoltam.
R.: Sőt, a fizikai érintésen túl a lelki tapintatról, amit az előbbiekben idézett is az oktatójáról.
Hát akkor egy minta, egy példa mégis csak van, amit követni lehet.
Zs.: Ez igen sovány vigasz.
R.: Nem akarom vigasztalni. Csupán a mintáról, mint irányultságról beszélni. Mindenkinek saját mintája van. Még akkor is, ha netán folytatja a szülők foglalkozását, életformáját. Mint ahogyan a rossz példa is „példa”, amelyet elkerülünk, ezáltal közelebb kerülünk saját indítékainkhoz.
Zs.: De mi van akkor, ha nincs saját minta?
R.: Arról beszélek, hogy akkor is magunknak kell kialakítanunk, betölteni a szerepeket, ha úgymond előre meg vannak írva. Ha pedig nincsenek megírva, nekünk magunknak kell azokat kialakítanunk, megteremtenünk. Ez lényegében szabad választás az igenlés és tagadás, a jó és a rossz között.
Tudja, mi a különbség a minta és a példa között?
Zs.: Fogalmam sincs.
R.: A mintában személyesen részt veszünk, a példa pedig akkor is követhető, ha pl. olyan történelmi személyről van szó, aki évszázadokkal korábban élt, akit soha nem is láttunk, de nyomot hagyott maga után.
Zs.: Hát anyám sem minta, sem példa nem volt.
R.: Arra még soha nem gondolt, hogy a kapcsolatokban kettőn áll a vásár?
A kapcsolatban mindketten részt vesznek.
Szerintem mindenki, aki leszületik a Földre, le akar születni. Én hiszek a reinkarnációban, és azt gondolom, sok törvényszerűség szabályozza ezeket a leszületéseket, de mindenki oda, akkor és azokhoz a szülőkhöz kerül, ahová a belső adottságai alapján való
Zs.: Remélem, nem azt akarja mondani, hogy én választottam a szüleimet?
R.: Nem ilyen racionálisan, mert a leszületések nem így engedelmeskednek az akaratnak. De mindenkiben vannak belső önellentmondások, és ezekre a helyzetek rárezonálnak.
Zs.: És ezeket a belső önellentmondásokat honnan lehet megtudni?
R.: Az önismeretet, saját magunk elemzését, megfigyelését egész életünkön át művelnünk kell. Ebben az asztrológia sokat segít.
Zs.: Ruth foglalkozik asztrológiával?
R.: Igen, hűséges tanulója vagyok. Zsófi is ért hozzá?
Zs.: Ó, valamennyire. Ikrekben van a Napom és Skorpió az aszcendensem. Akinél tanultam, az mindig az Ikrek játékosságáról beszélt, olykor ezt felületesnek mondta. De nem éreztem, hogy megfogott volna.
R.: Nem szabad determinisztikusam kezelni a jeleket, a bolygókat, a fényszögeket, ezek szimbolikáját. Ezek csupán lehetőségek. Mivel a pszichológiában minden kétélű, és a tulajdonságok is párban vannak, nagy belső dinamikákban történik a kiegyenlítődés.
Zs.: Bennem milyen belső önellentmondásokat fedezett fel Ruth?
R.: Például túl kritikus, amely nem tudom, ellensúlyozódik-e kellő önkritikával. A másik az indulatok, az ellenérzések, amelyekből hiányzik a szeretet és a megértés.
Elítélés helyett jobb MEGÉRTEI az embereket és helyzeteket, mérlegelni, hogy lássuk a valóságukat, nem szabad a gyűlölettől elragadtatni magunkat. A gyűlöletek mélyén mindig öngyűlölet is van.
Zs.: Öngyűlölet?
R.: Igen, elégedetlenség saját magával, amiért nem állt helyt önmagáért, nem szerzett érvényt az igazságának. Vagy riadtan fedezi fel, hogy miközben azt gondolja, nem akar olyan lenni, mint az anyja, mégis olyan.
Zs.: Hát a válás szempontjából valóban olyan vagyok. Csak nem akarok több gyereket, főleg olyan boldogtalant nem, amilyen én vagyok.
R.: Ne mondjon ilyen elmarasztaló ítéleteket önmagáról se.
A boldogság nem készen kapott minta, mindenkit más tesz boldoggá.
Zs.: Ruth miért lett pszichológus?
R.: Többek között azért, mert érdekelt, MI A SORS?
Zs.: A sors? Na, és mi?
R.: A karakterünk ölt látható formát és irányulást a sorsban.
A sors a tetteink következménye, de a tetteink a karakterünktől függnek. Karakterünk szerint választunk a jó és a rossz között, és ennek a választásnak a függvényében alakulnak dolgaink. Mindenki felelős saját sorsáért ezáltal.
Zs.: Én nem tudom, hogy mi a jó és mi a rossz. Én csupa abnormáliák között élek.
R.: Aki abnormáliákról beszél, annak tudnia kell arról is, mi a normális. Zsófiban is van egy eredendő, veleszületett etikai érzék, amely értékrendjét alakítja. Az értékrendet sem örököljük, hanem magunk alakítjuk, akár kapunk jó mintákat és példákat, akár nem. Személyes átélésben alakítható ki. Anyja békétlensége például Zsófit terelheti a harmónia és egyensúly felé is. Nem kell úgy élnie, miként ő élt, és főleg nem kell kárhoztatnia azért, amiért világra hozta magát. Hiszen ez mindkettőjük részére lehetőséget ad az élet tiszteletére. Sőt, a szeretetlenségtől még szeretetet is lehet tanulni.
Zs:: Én is anya vagyok És szeretem a kisfiamat.
Köszönöm!
R.: Én is köszönöm a beszélgetést.
Legyen sok öröme benne!
A TOLMÁCS
T.: Nagyon kétségbe vagyok esve! A világ legszerencsétlenebb tagja vagyok. Engem senki sem szeret, a negyedik férjem most hagyott el.
R.: Kezdjük az elején a felgöngyölítést.
T.: Nagyon szégyellem, hogy négyszer mentem férjhez.
45 éves vagyok, a szörnyedelmes kisfiam, Dani, 10. Csíp, rúg, harap, teljesen elvadult. Nem bírok vele.
R.: Keressünk egy pontot az életében, ahol rendben vannak a dolgok.
Mi a foglalkozása?
T.: Tolmács vagyok, olasz és angol nyelven. Ez jól megy. Elég ismert és keresett vagyok a szakmámban.
R.: Vázolja fel a házasságait.
T.: Dani a harmadik házasságomban született.
Az első férjemmel egyetemi évfolyamtársak voltunk, nagyon fiatalon kerültünk össze. Kicsit talán otthonról is menekültünk, de erről majd később. Két koraszülött gyerek jött világra ebből a kapcsolatból. A második halála után 9 nappal a férjem motorbalesetben meghalt.
Gondolhatja, teljesen összeomlottam.
R.: Igen, részvétem. Ez nagyon tömény.
T.: Külföldre mentem, Olaszországba, ott próbáltam vigasztalódni és regenerálódni. Egy igazi, gondtalan digóval keltem egybe, akinek az anyja nagyon utált és lenézett engem. Ezt olyan kitartóan művelte, hogy néhány év alatt szétmart bennünket.
Ezt követően hazajöttem. Itt hozott össze a sors Dani apjával, Karcsival. Ő szakmabeli, fordító, irodalmár.
Sokat gondolok rá, ő volt az igazi. Nem kellett volna elválnunk.
R.: De hát miért váltak el?
T.: Muszáj elmondanom?
R.: Nem muszáj, de jobb lenne.
T. (nagyot sóhajt)
Dani születése után hét évig nem élt velem házaséletet.
Eleinte elviseltem, de aztán lett egy barátom. Őt ez nagyon sértette, mármint hogy megcsalom. A végén sok civakodás után elváltunk.
R.: A negyedik férj ő, akivel a házasságtörést elkövette?
T.: Igen, de a Karcsi történetnek van egy súlyos következménye, amely engem bűntudattal terhel.
A válás után megnősült, egy roma nőt vett feleségül. De ez csak akkor derült ki, amikor a roma rokonok elárasztották a lakásukat. Karcsi ezt nem bírta.
Gyógyszert szedett be. Egy erdőben találtak rá.
Talán Dani azért lett ilyen szörnyeteg, amilyen lett, mert apja elmondta neki, hogy megcsaltam. Örökösen vádol, szemrehányásokkal illet.
R,: Mindez mikor történt?
T.: Három éve.
R.: Sajátságos antikommunikáció lehetett a családban. A szülők nem tudják megbeszélni problémáikat, ráadásul tolmácsok, fordítók. A gyereket pedig beavatják olyan problémába, amit végképp nem érthet meg.
T.: De mi köze van mindennek a tolmácsoláshoz?
R.: Hát, a tolmács: közvetítő:
De most ebben a beszélgetésben úgy érzem, Tamarának sikerült igaz módon tolmácsolni a helyzetét, igaz képet festeni önmagától.
T.: Pedig a javát még el sem mondtam, pedig lehet, hogy abban gyökerezik az egész.
R.: És mi volna az?
T.: Hát az anyám!
Az én szüleim hamar elváltak, én apámhoz kerültem, anyám lemondott rólam.
Apám második feleségének volt egy velem egykorú lánya, később fiuk született. Elég idegenül éreztem magam ebben a kacifántos családban.
R.: Nagyszülőkkel volt kapcsolata?
T.: Apám nagybátyja volt a pótnagypapám, igazi művészlélek.
Az ő hatására tanultam tovább és lettem tolmács. Ő valahogy jobban értett, mint bárki a felsoroltak közül.
R.: És az édesanyja?
T.: Látni sem akarom! Hallani sem akarok róla! Minden kapcsolatot megszüntettem vele, nem tudok róla semmit.
R.: És az édesapjával milyen a kapcsolata?
T.: Afféle: nesze semmi, fogd meg jól!
Laza, idegen, nem igazán érdekeljük egymást.
R.: Még a negyedik házasságáról nincs teljes képem.
T.: Hat évvel fiatalabb nálam, talán infantilisnek is mondhatnám.
Házasságunk tiszavirág életű volt, mert szörnyeteg kisfiam mindent megtett, hogy szétmarjon bennünket. Én is nehezen bírok vele, de ő végképp tehetetlennek bizonyult a leszerelésében. Megverni pedig nem akarta.
Végül azt mondta, nem tud részt venni az életünkben, az én küzdelmeimben, mert ez nem az ő élete. Elköltözött, kilépett az életünkből.
R.: Tamara ezt belátja, el tudja fogadni?
R.: Mondtam már, hogy Karcsi volt az igazi. Tőle nem kellett volna elválnom.
R.: Ami történt, megtörtént. Az nyomot hagy, kijelöli a következő történések irányvonalát, vonulatát. Nem lehet meg nem történtté tenni.
Saját történetünket is el kell fogadnunk. Nem léphetünk ki a bőrünkből.
Sőt, szeretnünk kell az életünket, magát AZ ÉLETET.
Minden életből kivonható valamiféle kvintesszencia, tanulság, igaz mag.
T.: Írni kezdtem.
Meg akarom írni az élettörténetemet attól kezdve, hogy anyámnak nem kellettem és lemondott rólam.
R.: A története ott kezdődik, hogy világra hozta.
T.: Igaz.
Az említett művész nagybácsi fontos példakép nekem.
R.: A nemzedékek között is lehet tolmácsolni. Őrizni a családok szellemi – erkölcsi – lelki hagyatékait.
T.: Egyenlőre magamnak írom.
Nem érdekel, hogy mit gondolnának róla, akik elolvasnák.
Úgy érzem, Ruth megértett engem. Nagyon köszönöm.
R.: Ha szeretettel írja meg a történetét, Danihoz is szeretettel tud majd szólni, belőle is kihozza a szeretetet. Mert minden ember szeretetre vágyik, Dani sem kivétel.
Szeretet nélkül az élet igen meddő. Az élet a szeretetben teljesedik ki.
T.: Én szeretem a Szörnyecskémet.
R.: Igaz érzéssel.
És mint tudjuk: „Az igazi, a teljes, mindenfölé terül” – ahogyan Lao-ce fogalmaz a 22. versében.
T.: Köszönöm a beszélgetést.
R.: Én is köszönöm.
ŐSZINTESÉG A KIRAKATBAN
J.: Ruthnak mi a véleménye az on-line társkeresőről?
R.: Milyen vonatkozásban?
J.: Hát, hogy mennyire eredményes, mennyire őszinte, bizonyos értelemben kockázatai is vannak, zűröket, felkavarodásokat eredményez-het, csalódásokat, hiábavalóságokat.
R.: Jól érzem, hogy valami személyes csalódás fogalmazta meg a kérdést?
J.: Jól. De mielőtt ezt előadnám, tényleg szeretném hallani az általános véleményét.
R.: Statisztikám nincs az eredményességéről. De. Pusztán az ismerőseim körében tudok teljesen bejött, házasságban, családalapításban végződő verziókról, és persze totális Canossa-járásról is.
J.: Hát ez az! Én ez utóbbi vagyok.
R.: Nincs előítéletem. Akikkel elemeztem megtörtént eseteket, ott mindig találtunk tanulni valót, felismeréseket.
J.: Nekem ez sovány vigasz.
R.: Nem vigasztalni szántam. A véleményemet kérdezte.
Hogy miként sül el egy on-line próbálkozás, az nagymértékben függ az érintettek szándékától, szükségleteitől, lelki érettségétől, önismeretétől, attól, hogy mennyire TUD, KÉPES, AKAR és MER őszinte lenni.
Én hiszek az élet SPONTÁN RENDE-ZŐELVÉBEN, és ez csak részben cáfolja az on-line formációt, hiszen spontaneitás és a kezdeményezés valahol karöltve járnak. Úgy értem, nem lehet sült galambot várni ölbe tett kézzel, a kezdeményezésen itt a belső készenlétünk kialakítását, megteremtését értem. És persze mindennek a hiteles, meggyőző, őszinte vállalását.
J.: Hát itt van a kutya elásva!
R.: Az őszinteségben?
J.: Inkább ennek hiányában.
R.: „Társkeresőnek” mondják a szóban forgó felületet. Ez a szó igyekszik lefedni a pár, partner, barát, haver, szerető, szerelmes, élettárs, gyerekem anyja/apja, házastárs etc. fogalmakat. Őszinteség vonatkozásában érdemes górcső alá tenni a kérdést, sok tanulságot nyerhetünk. Amikor például egy negyvenes éveit taposó előadóművész nagy szerelmi csalódása után azt írta a facebook-ra: „Keresem gyermekem apját” – nem hogy nem találta meg, de egyenesen elriasztotta a férfiakat.
J.: Pedig őszinte volt.
R.: Az őszinteség is kétélű, mint minden a pszichológiában:
az anyaság a mai időkben valóban kitolódik valamelyest, de az igazi ideje nyilván nem a negyven éves kor utáni élet. Mintegy húsz évnyi felületes kapcsolódások után egy ilyen megfogalmazás inkább önismereti csődnek hat, mint adekvát viselkedésnek.
J.: Való igaz, hogy sok nő „komoly kapcsolatot” keres, a férfiak pedig inkább kalandot.
R.: Gondolom erre utalt, amikor kockázatokról beszélt.
J.: Pontosan.
R.: Ezt pedig szellemesen át lehet hidalni, vagy kikerülni. Egy ismerősöm jelszava pl. a „Zsákbamacska” volt. Szülei viharvert kapcsolata és válása kapcsán számot vetett azzal, hogy az ő élete is efféle mintákon formálódhat. Húszas évei végén áldott állapotba került az akkori partnerétől, akihez nem akart hozzámenni, de esze ágában sem volt elvetetni a gyermekét. „Ez a sors!” – nyugtázta, és senkit nem hibáztatva éli életét, bízván a „jó sorsában”.
J.: Az én szüleim is elváltak, de én nem ilyen sorsra vágyom.
R.: Ez csak egy példa arra, hogy az élet ilyen is, olyan is.
Az őszintétlenség mindig ott kezdődik, amikor valamit nem fogadunk el, és kozmetikázásba, csomagolásba kezdünk, rejtőzködésekbe, kitalálósdikba, kimondatlan elvárásokba, feltételezésekbe, egyszóval mindenbe, ami nem az igazi, élő, zajló kommunikáció, dialógus, egymás „kóstolgatása”, megközelítése kellene, hogy legyen, a megismerés jegyében.
J.: Jó, akkor elmondom, én hogyan jártam.
R.: Az jó lesz.
J.: Korban, végzettségben, egzisztenciában velem egyenlő emberről van szó, mindketten közgazdászok vagyunk. Ő most coach – képzésen vesz részt.
A személyes találkozás előtt egy hétig leveleztünk, elég intenzíven. Áradozott rólam, folyton bókolt, hogy milyen klassz vagyok, sokoldalú, művelt, kiegyensúlyozott. Magáról annyit írt, jóban van az érzéseivel, ő aztán nem fojt el semmit magában, ezt leendő szakmájában biztosan gyümölcsöztetni fogja.
R.: Az őszinteség apostola?
J.: Olyanformán.
Találkoztunk, sétáltunk, teáztunk, moziba mentünk, nagyon kellemes volt az egész. Konkrét találkozásban nem állapodtunk meg elváláskor, de az volt az érzésem, hogy folytatása következik.
R.: És nem így lett?
J.: Még aznap este írt, hogy ne haragudjak, de benne nem gyúlt szikra irántam, köszöni a találkozást, de részéről ennyi.
Gondolhatja, mekkorát huppantam.
R.: Az egy heti – őszintének vélt – ömlengés után.
J.: Teljesen megzavarodtam, felkavarodtam. Azt gondoltam, hasonló szöveget kapok aznap este. Erre egy percig sem számítottam.
R.: És mit válaszolt?
J.: Nem is tudom. Úgy emlékszem, őszintén utaltam a csalódottságomra, hiszen a könnyeimmel küzdöttem.
R.: Csalódottság itt valóban van, csak az a kérdés:
ki kiben csalódott?
önmagában, vagy a másikban?
J.: Ezt hogy érti, Ruth?
R.: Júlia készpénznek vette a heti ömlengést …
J.: Nagyon jól esett.
R.: Nem gondolt arra, hogy ez egy ismeretlen férfitől csupán udvarlási fogás, széptevés, hogy behízelegje magát Júlia lelkébe?
J.: Nem, fel sem merült bennem. Már kezdtem elhinni, hogy ő az „igazi”.
Naivnak gondol,
R.: Nem szeretek címkézni.
Mi következett ezután?
J.: Mindenféle magyarázkodás. Arra is kitért, maga sem tudja, nem lett volna-e jobb azonnal színt vallani.
R.: Vagyis nincs is őszintesége a topon.
Bizony, nem az elegáns formát választotta az elbocsátó szép üzenetre.
J.: Rögtön bocsánatot is kért, mentegetős pengeváltás következett, egyszer ő is megbántódott. Nekem az volt a legzavaróbb, hogy utólag világos lett, nem is értett belőlem semmit, miközben hatásosan nyomakodott.
R.: Való igaz, hogy ez a „nyomakodás” nem a színtiszta őszinteség.
Inkább afféle „ŐSZINTESÉG A KIRA-KATBAN”.
Persze a megbántottsága helyett Júlia is mondhatta volna: „Ellőtted a puskaporodat?”
J.: Hú, az tényleg ütős lett volna. De akkor még túl nagy volt a fájdalmam.
Viszont amikor megkérdezte, maradunk-e barátok, végképp felháborodtam.
Nemet mondtam.
R.: Végső soron miből táplálkozik a nagy csalódottsága?
J.: Egyfelől a hazug ömlengésből.
De másfelől lehet, hogy barátok maradhattunk volna.
R.: Jól érzem, hogy Júlia szerelmet keres a társkeresőn?
Ez ezzel a közgazdásszal nem jött össze.
Az elutasítást pedig kissé megbánta.
J.: Úgy valahogy.
R.: Adjon több teret a TÖRTÉNÉSEKNEK, a párkáknak, akik szövik a szálakat. Ha belsőleg megerősödik a szerelmi készenléte, megérkezik rá a válaszrím.
Önmagunkhoz őszintének lenni semmivel nem könnyebb, mint másokhoz.
J.: Ez biz így van.
Köszönöm.
R.: Én is köszönöm a beszélgetést.
MITŐL VAGYOK BOLDOGTALAN,
VAGY
MITŐL LEHETNÉK BOLDOG?
G.: Elég boldogtalan vagyok, pedig a barátaim szerint boldog is lehetnék. Házasságban élek, a férjem eltart bennünket, otthon vagyok a két gyermekünkkel. De valami nagyon nem gömbölyű.
Nem érzem, hogy szerelmes lennék a férjembe, meg is csaltam, de ettől sem lettem boldogabb.
Érti ezt?
R.: Még persze nem teljesen, hiszen nagyon keveset tudok magukról.
De azt előrebocsátom, hogy a boldogság PARADOX TERMÉSZETŰ, ezért nem árt megvitatni.
G.: Kezdetnek ez nem is rossz.
R.: A kezdet pedig az Édenkertben van, tudja, amikor az első emberpár – akik persze mi magunk is vagyunk – engedett a kísértésnek. Ezt követte az a zuhanás, amely a létforgatag mélye, vagyis a védettségből a bizonytalanságba, a gondtalan életből az erőfeszítésbe, a biztonságból a felelősségbe, egyszóval az Aranykorból a létforgatag boldogtalanságába csöppentünk.
G.: Vagyis saját magunknak köszönhetjük ezt az egész herce-hurcát?
R.: Fogalmazzunk kicsit árnyaltabban. Mindenekelőtt különböztessük meg az örömet a boldogságtól, amelyek, bár rokon fogalmak, de az angol is külön szavakkal jelöli, happy és joy kifejezésekkel.
G.: Én is érzem a különbségüket: a boldogság kitartóbb állapot, az öröm a pillanat múlékonyabb hatásának tűnik.
R.: Pontosan.
G.: De van egy apropós-ja annak, hogy felkerestem Ruthot.
R.: Éspedig?
G.: Egy álomtöredék:
Valami barlangfélében voltam, a félhomályban egy bölcs guruval beszélgettünk. Egyszerűen fogalmazott, minden érthető volt, amit mondott.
Jé! Most jut eszembe: „örömmel” hallgattam!
Valahogyan tudatában voltam annak, hogy álmodok, így nagyon igyekeztem figyelni, mit mond, el ne röppenjenek a szavai. Tőle is megkérdeztem, mitől vagyok boldogtalan? Válaszában azt fejtegette, hogy az embereknek alapvető tévedése, hogy a boldogságot az anyagi javakban, a testi örömökben vélik megtalálni. A vágyvilág hiábavalóságát ecsetelte, de akkor a kislányom szólongatott, a hangjára felébredtem, és vége szakadt a kulcsfontosságú tanácsoknak. Ez nagyon rossz volt.
R.: Ne keseredjen el, mert az álmok általában nem szájbarágósak, inkább arra sarkallnak bennünket, hogy a tanulságokat az ébrenlétben kamatoztassuk.
G.: Egy üzenet valóban megmaradt, hogy a boldogságnak szintjei vannak, talán ez az, amiről Ruth is sokat ír a holisztika test/lélek/szellem szintje kapcsán.
R.: Nagyszerű! Úgy-e tud a csakrákról?
G.: Persze.
R.: A csakrák az eltérő szinteket, frekvenciatartományokat jelölik, eltérő boldogság lehetőségekkel és üzenetekkel.
G.: Hát ez nagyon izgalmas!
R.: Csak fussunk végig egy-egy gondolattal:
Dzsingisz kán szerint a férfi legnagyobb boldogsága, ha legyőzi az ellenségét és kiirtja annak családját. Ezt akkor mondta, amikor átjutott a Kínai Nagy Falon. Ez jól kifejezi az 1. csakra túlélési indítékait.
A számok rendjét követve beszélhetünk a párkapcsolati egyensúlyról a második, az értelem/érzelem/akarat hármashangzatáról a harmadik csakra vonatkozásában, 12 dimenziós szeretetéről, a torokcsakra igazmondásáról, a homlokcsakra polarizáltságot egybelátásáról, és a fejtetői csakra, az ezerlevelű lótusz üdvértékéről, amely az ihletben, a hívő hitben, a betetőződésben mutatkozik.
G.: Az jutott eszemben, hogy ha az álom öreg bölcse is én vagyok, akkor tulajdonképpen én adok tanácsot saját magamnak. Vagyis van egy magasabb rendű intelligenciám is a hétköznapi felett, amely majdhogynem kinyilatkoztatásokra képes. Csak ez itt az ébrenlétben nem ennyire világos.
R.: valóban van magasabb identitásunk, amely kontrollt gyakorol az indítékaink, szándékaink, vágyaink. etc. felett.
G.: De azt nem igazán értem, hogy az álom magasrendű bölcse – vagyis én – itt, a 3 dimenziós világban hová lesz?
És a fizikai világban engem körülvevő lények is én vagyok?
R.: Említettem, hogy a boldogság paradox.
Nos, ez a tudatos és a tudattalan lélekműködésünkkel analóg, annak együttműködésére, vagy egymás ellen való munkájából fakadóan alakul ki. Az analógiás, képi gondolkodásnak és a racionális logika ütközetében, különbözőségében. Ennek a dinamikának a függvényében alakul egész életvezetésünk, vagyis attól függ, sikerül-e megőriznünk belső vezéreltségünket, meghalljuk-e belső hangunkat…
G..: (közbevág) vagy a mindenféle „megfelelni akarásnak” rendelve alá magunkat, elveszünk.
R.: A hamisságokban. Mert ezek a képzeletbeli megfelelések sok esetben soha el nem hangzott és meg nem fogalmazott kérdésekre adott „válaszok”.
G.: Említette a 7, csakra üdvértékét. Az jutott eszembe, hogy a halottakat gyakran „megboldogultaknak” szokták mondani.
Ahhoz a sok belső, saját magunkkal vívott csatához, vitához, konfliktushoz képest, amelyeket magunkkal vívunk tipródásainkban, töprengéseinkben, valóban boldog nyugalom lehet a túlvilág.
R.: Általában nem emlékszünk a túlvilágra, ahonnan lejövünk ide, a földre.
Még egy szó erejéig térjünk vissza az emberekhez, akikkel összetalálkozunk életünk során. Én azt gondolom, annak is van rendezőelve. Sok esetben tükröt tartanak nekünk, ugyan azokkal a problémákkal küzdve, mint mi. Ez az azonos bennük és bennünk.
G.: A reinkarnáció is ilyesmiről szól: adósságainkról, el nem kötözött szálainkról, fájdalmainkról, amelyeket korábban mi okoztunk másoknak, és most visszakapjuk. A létforgatag a gyakorlópályánk.
R.: Visszatérve a boldogságtémájához, az Édenkertből indultunk el, mondván, hogy ez végigkíséri az egész emberiség történetét.
Hasonlóan a mítoszokhoz és a mesékhez.
A mesék jobbára úgy fejeződnek be, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
De a filozófia is boncolgatja a boldogság kérdését. Arisztotelész a Nikomakhoszi etikájában a tudással, az etikai érzékkel teszi egyenlővé a boldogságot.
G.: Gondolom, a pszichológia is foglalkozik a témával.
R.: Ó, persze! Csíkszentmihályi Mihály FLOW fogalmában:
= a életáram megélése a lélekben.
Maurice Maeterlinck (1862-1949) Nobel-díjas flamand belga író „kék madárnak” mondja a boldogságot. Ez a gondolat a múlt század fordulóján tűnt fel a végtelen kék égen.
G.: (ismét közbevág) Igen, ismerem. Amikor a kisgyerek kiengedte a kalitkából a madarat, a torokgyíkból is meggyógyult.
R.: Hát akkor? Van válasz a feltett kérdésre?
G.: A sötétséggel szemben, úgy tűnik, van egy FÉNYBIRODALOM is.
Talán ez az ÜDV, a 7. csakrából való kiszabadulás után.
Nem szabad kívül keresni azt, ami belül van, a lelkiállapotban.
R.: Mondtam, hogy paradox. Hiszen láthatjuk, hogy még a boldogtalanságnak is van boldogsága.
G.: A sötétséggel szemben úgy tűnik, van egy FÉNYBIRODALOM.
AKI SZERETETRE VÁGYIK, AZT NEM VEZÉRELHETI GYŰLÖLET.
B.: Elég cefetül vagyok!
Elhagyott a barátnőm. Összebútorozott egy csávóval, aki háromszor annyit keres, mint én. Most boldog lehet.
R.: Azt gondolja, az anyagiak miatt mentek szét?
B.: Hát nemcsak, ez tény. Rengeteget civakodtunk. Zita már meg akart állapodni, családot, gyereket, összeköltözést akart, nem értette meg, hogy én még erre nem vagyok kész. Mindig akart valamit, ami engem folyton dühített.
R.: Miket?
B.: Utazni, világot járni, luxus módra, elegáns szállodákban lakni. Úgy tudom, a csávó most Rómába vitte.
Folyton ajándékot várt, étteremben akart vacsorázni, efféléket.
Hát nekem erre nincs pénzem!
R.: Akar beszélni a pénzről, mint örökzöld témáról? Hogy mennyire boldogít és mennyire nem?
B.: Engem tökéletesen boldoggá tenne a gazdagság.
A milliomosok gondtalanok.
R.: Azért azt se felejtsük el, mi mindent nem lehet pénzért megkapni.
B.: Engem ez nem érdekel!
Legszívesebben bérgyilkos lennék!
R.: Bérgyilkos?
B.: Az hát! Annak nincs főnöke, nem kell bejárnia a munkahelyére reggel nyolcra, kap egy nagy halom pénzt, és élheti világát.
Nemrég láttam egy filmet egy bérgyilkosról.
R.: Egy boldog bérgyilkosról?
B.: Igen, menő fej volt.
R.: Én is láttam bérgyilkos filmet, a Sakált. De Guelle merénylőjét, de ő egyáltalán nem végezte jól. Egyrészt lebukott, másrészt meg is halt. Sehová sem jutott.
B.: Én is láttam azt a filmet, de egyáltalán nem tetszett. Dögunalmas volt.
R.: Maga szerint mindenki lehet milliomos, mint azt Amerikában hirdetik?
B.: Hát persze! Csak szerencse kell hozzá!
R.: Mindenki, bárki?
Gondoljon csak bele. Szerintem azért vannak gazdagok, mert szegények is vannak. Olyan ez, mint a tőzsde: azért lehet nyerni, mert vannak vesztesek is.
„Mindenki” nem lehet milliomos, mert nincs a világon olyan bőségszaru, amely kifogyhatatlan lenne.
B.: Engem csak az érdekel, hogy nekem jusson.
R.: Szerették egymást?
B.: Szerelmes voltam belé. Tíz évvel fiatalabb nála, huszonöt éves. Isteni alakja van. Éppen a zsánerem.
R.: Mert más a szerelem, és megint más a szeretet. Egyetért?
B.: Persze! Jógáztunk, tudom mik a csakrák. A szerelem a második a szeretet a szívcsakra, a negyedik.
R.: Nagyszerű!
B.: De most gyűlölöm! Őt is, a csávóját is!
Meg tudnám ölni őket! Ők se legyenek boldogok!
R.: Amikor ilyeneket mond és bérgyilkosságról beszél, melyik csakrájába gyűlt össze az energia?
B.: Nem mindegy? Gyűlölöm őket, és kész!
R.: Azért nem mindegy, mert a gyilkosságok lényegükben öngyilkosságok.
B.: Hát ezt meg hogy érti?
R.: Olyan ez, mint a balesetek önbüntetése.Az emberélet- és halálösztöne nagy belső harcban állnak egymással.
Nagy életveszély esetén tapasztalhatjuk, hogy minden megmozdulhat bennünk, ami életben tart bennünket, máskor pedig feladjuk.
Működik bennünk az Erósz, a szeretet, a szerelem, a kapcsolódási vágy, az öröm, az elfogadás, a megértés, az együttérzés, szemben a szadista destruktivitással, elutasítással, szorongással, félelemmel, összefoglalva: a gyűlölettel.
Amikor úgy fogalmaztam, hogy a gyilkosságok lényegében öngyilkosságok, arra gondoltam, hogy az ÖNGYŰLÖLET ellen irányulnak, a tehetetlen düh ellen, amely lehorgonyozta őket, és saját maguk ellen irányítják a pusztító áradatot.
Mert minden gyűlölet mélyén öngyűlölet van, irigység, féltékenység, kisebbségi érzés, értéktelenségi szorongás.
Erre még nem gondolt?
B.: Nem. Én jóban vagyok magammal.
Egy szerelmi szakításnál az önbecsülés kérdése mindig terítékre kerül. Sérelmes, ha dobnak bennünket, kitúrnak, vagy lecserélnek. Ha nem ránk esik a választás. Ez a kapcsolati veszteség olykor már-már a gyászmunkával vetekszik.
Balázs nem így látja?
B.: Ha nem igazán szeretett az a ribanc, akkor még dühösebb vagyok rá.
R.: De azért arra is gondol, hogy maga igazán szerette-e őt? Vagy nem?
B.: Mondtam már, hogy szerelmes voltam belé.
R.: Maga szerint a szeretet, vagy a szerelem ár tud fordulni gyűlöletbe?
B.: Hát át tud, mert én most gyűlölöm őt!
R.: Itt a földön van egy „érzelmi iskolánk” is:
a szeretni és szeretve lenni.
Ez a legnagyobb vizsgatételünk.
Ez az, ami nem tanítható, ami a saját sorsunk része, lelki fejlődésünk kapcsán csak megélni, megtapasztalni lehet.
B.: Igen, szeretve lenni nagyon jó lehet.
R.: Azt nem gondolja, hogy aki szeretetre vágyik, azt ne vezérelheti gyűlölet?
Ehhez mit szól?
B.: Szeretetet sem várhatok tőle.
Ahhoz pedig, hogy leszámoljak vele, fontos a gyűlölet.
R.: Köszönöm a beszélgetést.
B.: Én is köszönöm, hogy meghallgatott.
LELKI EMÉSZTÉSI ZAVATOK
A.: Érdekes beszélgetést folytattunk a feleségemmel a minap. Az életerőről jött szó, és igen messzire elkalandoztunk, de nem jutottunk dűlőre. A kérdés akörül forgott, hogyan van ez az életenergia ügy? Kapunk valamennyi életenergiát, amely elég az életünkhöz, vagy el is herdálhatjuk mi az, amibe belehalunk, szóval ilyesmiről eszmecseréztünk. Igen, tudom már! Annak kapcsán jött elő a téma, hogy a keresztlányunk mononucleozist kapott, tizenhat éves. Mi az ötvenes éveinkben vagyunk. Ruthnak mi a véleménye erről az erőről?
R.: Hát nem csodálom, hogy nem jutottak dűlőre, a létfilozófiai témák nem adják könnyen a titkaikat. Ami az életenergiát illeti, kicsit mennyiségi oldalról hangzott el a kérdés az erő elfogyásának és eltékozolásának megfogal-mazásában. De az energia nem súlyra mérhető.
Az energia = DINAMIKA.
Csupán átalakul, miként azt a megmaradásának törvénye is megfogalmazza.
Ilyen átalakulás a probléma megoldásának, felismerése, mert az a átalakulás is a halmazállapot változással analóg.
Magam is energiával, a lélekkel foglalkozom, olyan kérdésekkel, miként lesz a szorongásból magas vérnyomás, a félelmekből vesebaj, a bánatból tüdőgyulladás, a haragból epekő, etc.
A.: Vagy Zitának mononucleozisa.
R.: Pontosan.
de úgy tudom, maguk jógáznak, és a Kundalini energia nem ismeretlen maguk előtt.
A.: Igen, jógázunk, tudjuk, mik a csakrák, van fogalmunk az auráról. De az érdekes, ahogy Ruth ezeket a példákat hozta a szervek megbetegedéseiről. Mit gondol a mononucleózisről?
R.: Más néven Pfeiffer szindrómának mondják. A vért érintő fertőző betegség. Vírusfertőzés következtében egy magvú fehérvérsejtek szaporodnak el a vérben, a nyirokmirigyek megduzzadnak és magas lázzal jár.
Volt valami a lelket megterhelő esemény Zita életében, amely ezzel kapcsolatba hozható?
A.: Éppenséggel, ha a húgomék válását idesoroljuk, az eléggé szétzilálta a családot.
R.: Ez mostanában történt?
A.: Két éve. A húgom szerelmes lett egy fazonba, egy hajdanvolt évfolyamtársába, színt vallott a férjének, és szétköltöztek. Azóta a két gyerek két hetet az apjánál, kettőt az anyjánál tölt váltakozva.
R.: Azt gondolom, a válás minden korban sokkírózza a gyerekeket, hasadást idéz elő a lélekben. Magam sem hittem volna, hogy rajzaikban ezt a FÉL HÁZZAL fejezik ki, amíg nem tapasztaltam meg a nevelési tanácsadóban. A ház láthatatlan fele lelógott a papírról.
A.: Ez nagyon érdekes. Valahogy úgy érzem, a húgom nem nőtt fel egészen, van benne egy hasadtság gyermekléte és anyasága között, pedig már elmúlt negyven éves.
R.: A csakrák vonatkozásában nagyon jól nyomon követhető a lelki fejlődés. Az, hová koncentrálódik az energia. Testi, anyagi vonatkozásban nevezhetjük lelki emésztési zavarnak, ha valaki a fájdalmat, csalódást, veszteséget, megrázkódtatást nem tudja „megemészteni”. Finomabban szólva: feldolgozni.
A.: Igen, a keletiek nagy súlyt helyeznek az emésztésre. A Tao te king erről így ír:
R.: Ó, ez nagyszerű! Ismeri a Tao te kinget.
Igen, a keletieknél a teljesíthetetlen vágyak, a békétlenség, egyáltalán a tudatlanság, nagyon nem kívánatos dolgok.
A.: Bonyolító tényező, hogy Zita éppen szerelmi szárnypróbálgatását éli, és anyjának ez az új fazonja éppen olyan infantilis, mint a húgom. A lázadó serdülő korukat élik.
R.: Vagyis az anyaság nem emelte át a húgát a kettes csakrából a hármasba?
A.: Milyen finoman fogalmaz, Ruth. Azt gondolom, ilyesmiről van szó.
R.: És komolyan veszik a lányuk betegségét?
A.: Azt gondolom nem annyira, mint amennyire kellene.
R.: A családi tudattalan kemény dolog. Mindenki benne van ebben a félre siklott dinamikában, még Zita is, aki ilyen helyzetben és ezekhez a szülőkhöz jött a földre. De András, mint keresztapa, érettsége folytán nyújthat nekik jó példát, amelyet követhetnek, hiszen a keresztszülőség éppen ilyesmiről szól. A szülők segítése a bonyolult sorsfeladatokban, ha elakadnak.
A.: Visszatérhetnénk a „fél házra”? Kicsit részletesebben kifejtené, Ruth?
R.: Elsősorban az animus és anima, vagyis a férfi és női lényünk kettéváltságát fejezi ki a fél
De a csakrák mindennek összefüggésben vannak, a számokkal, a terekkel, a bolygókkal, a fémekkel, a hangokkal, etc.
A kettesből, – a szerelmi viharok dinamikájából – a hármasba való átemelkedés téri történéshez hasonlítható:
A családdinamikában a szülőknek SZERVES EGYSÉGET kell alkotniuk, hiszen a gyerek csak így kaphat követhető és elfogadható mintát és példát nemi identitásához, a harmonikus együttműködéshez.
A.: Szerves egységet. Ez nagyon jó megfogalmazás.
R.: Nehezen önthető szavakba az a mély megfelelés, amely a szüleinkhez fúz bennünket, a család, amelyben gyökerezünk, mégha eltérő pályát futunk is be, mint ők, hiszen egy nemzedéknyi korszellem változás is elválaszt bennünket tőlük. De egész értékrendünk, önbecsülésünk, önérzetünk, irányultságaink ebben a közegben gyökereznek.
A.: Sajnos a húgomnál az Isten kérdés is sokkal felületesebb, mint nálam. Megkeresztelték a gyerekeiket, de a magasabb szférát nem érinti a gondolkodásuk. Rossz látni azt a laissez faire viszonyulást a bulizáshoz, cigizéshez, esetenként füvezéshez, amely Zitát is kezdi elsodorni.
R.: Nem szabad feladni a reményt, hogy még visszafordítható. Tudnia kell, hogy minden probléma megoldható, olykor át kell vágni a gordiuszi csomót.
A.: Hogyan van ez az egyik csakrából a másikba lépés ügy?
R.: Kiinduláskor lelki emésztési zavarnak neveztük az elakadásokat.
Finomabb megfogalmazásban LELKI ALKÍMIAI FOLYAMATOKNAK mondhatjuk a változásokat.
A.? Lelki alkímiai folyamatnak?
R.: Pontosan.
A csakrák = frekvenciatartományok.
Nagy válaszvonaluk a diafragma a derékvonalunk magasságában. Ez választja el az övön aluli és övön felüli részünket, az ösztön énünket az elvontabb lelki, szellemi részünktől. A 3.-ból a 4.-be, a szívcsakrába való átlépés igen nagy önmagunkon való felülkerekedést kíván meg:
A.: Erre utalt a beszélgetés elején, amikor a mennyiségi energia szempontot negligálta?
R.: Igen. A mennyiségi szempont az anyagi burjánzás.
Az életenergia, a talentum vonatkozásában minőségi kifinomodást jelent. Ez viselkedésben az egónkon való túlemelkedést, az egocentrikus horizont tágítását, a vágyak, a sóvárgás megzabolázását, esetenként áldozat vállalását kívánja meg.
Az emésztés is beszédesen utal erre, hiszen háromféle étellel élünk:
Ez utóbbihoz tartoznak a felismerés, a megértés, a belátás, a meggyőződés mentális folyamatai.
A.: Ez a betegségek pszichoszomatikája.
R:: A rák például térszűkítő folyamat, mennyiségi burjánzás. A ráksejt ebben a mértéktelenségben a végén maga is elpusztul, környezetét is tönkreteszi.
Remélem, válaszoltam az eredeti kérdésre, az életenergia elherdálódása vonatkozásában.
A.: A talentum, isteni szikra lángra lobbantsa nagyon előremutató.
Tetszik a 12 dimenziós szeretet megfogalmazás.
Értem, hogy Zitának szeretetteljes útmutatásra van szüksége identitása kibontakozásakor.
És húgom témájában is van tennivalóm.
Köszönöm a beszélgetést.
R.: Én is köszönöm.
PARAKAPCSLATOK
P.: Ruth szerint hogyan van az, hogy az emberrel éppen az ellenkezője történik, mint amit a lelke mélyén akar?
R.: A bumeráng effektusra gondol?
P.: Igen, effélére, vagy arra, hogy visszafelé sül el a puska.
R.: Konkrétan mire gondol?
P.: Valójában két dolog sem hagy nyugodni. Az egyik, hogy mi az igaz szerelem, ami után az ember nem mérgeződik meg a kételyektől, csalódásoktól, félelmektől?
A másik pedig az aktuális helyzetem: amikor megházasodtam, biztos voltam abban, hogy mi holtomiglan, holtodiglan együtt maradunk. És tessék! Elváltunk.
Ráadásul én csaltam meg a feleségemet.
R.: Az utóbbival kezdjük a beszélgetést.
P.: Jó. Mindketten elvált szülők gyerekei vagyunk. Amikor elmentünk a keresztanyámhoz, hogy a menyasszonyomat bemutassam, mindketten azt mondtuk, nem akarjuk megismételni szüleink mintáját. A keresztanyám is nagyon díjazta elhatározásunkat.
R.: És mi változott?
P.: Huszonöt évesek voltunk, engem éppen felvettek a jogi egyetemre, ez a második diplomám lett volna.
Tíz évig éltünk együtt. A jogot nem tudtam elvégezni, mert közben megszületett a fiúnk és a lányunk, én voltam a családfenntartó.
Feleségem viszont a gyes alatt elvégezte a jogot.
R.: Ez tüske magában?
P.: Akkor ez eszembe sem jutott, természetesnek találtam, hogy nem gátolom az előre haladását. De a későbbiek folyamán, amikor ő az ügyvédi vizsgán is túl volt és dolgozni kezdett, valami felborult közöttünk.
R:: A hatalmi egyensúly?
P.: Talán. Mondhatjuk így is.
Úgy éreztem, nem igazán becsül, mintha inkább csak használna.
Folyton felém akarna kerekedni. Megváltoztak a pénzköltési szokásai. Néha úgy éreztem, testileg sem tudom magamévá tenni. Fanyalgott, húzódozott. Rémisztően hatott rám arra gondolni, hogy kiszeretett belőlem.
Ez két éve csúcsosodott ki, amikor összejöttem a titkárnőmmel, aki természetesen single. Rajongott értem, nagyon odaadó volt. Gyógyír volt a sebemre.
R.: Lebuktak?
P.: Nem. Egy adandó alkalommal mindent elmondtam a feleségemnek, abban a reményben, hogy megérti és meg is változik, jobban figyel a lelkemre.
R.: Nem ez történt?
P.: Nem egészen. Ő az egészet megbocsáthatatlannak ítélte és azt mondta, akkor éljek a titkárnőmmel. Beadta a válókeresetet.
Azt mondta, nem kíván PARAKAPCSOLATBAN élni a férjével.
R.: Így fogalmazott?
P.: Igen. Azt mondta: parakapcsolat.
Jó kifejezés. Nem? Fején találta a szeget.
R.: Valóban. És ebből jön az első kérdés, mármint az igaz szerelem ügye?
Talán azt érzi, nem is szerette igazán a felesége, ha ilyen radikálisan szakított?
P.: Persze mindez azzal karöltve, hogy én igazán szerettem-e?
R.: Nagyon előremutató, hogy világosan látja: kettőn áll a vásár.
Mit gondol, mikor roppant meg az építményük, amely az ősi elhatározást aláaknázta?
P.: Ez az, amit nem tudok előbányászni.
R.: A feleségének ez volt az első diplomája?
P.: Igen. Korábban valami OKJ-s végzettséget szerzett. Megtáltosodott, amikor doktor lett. Mondta is, hogy én nem vagyok az.
R.: Patriknak mi a végzettsége?
P.: Közgazdász vagyok.
Igen, most, hogy ez előjött, furcsa volt a büszkélkedése. (eltűnődik)
Végülis az én hátamon jutott fel. De ez akkor természetesnek tűnt. Kicsit talán még büszke is voltam arra, hogy ennyi erőt tudtam a kapcsolatunkba befektetni.
Igen. Erősnek éreztem magam.
R.: Nagyon érdekes, amit mond. A pszichológia érzékeny patikamérlegén billegtetve a történetet, nekem úgy tűnik, egyensúlytalan volt az élete. Erősnek érezte magát a munkában, a felelősségben, az anyagiak megteremtésében, de lelkileg elhanyagoltnak, talán kicsit áldozatnak is.
Az is lehet, hogy túl magas piedesztálra emelte a feleségét, és ez az ő részéről nem történt meg.
Tett említést arról, hogy titkárnője mennyire becsüli magát, a felesége pedig arra büszke, hogy „doktor”.
Itt én gyanítok egy töréspontot, amely akkor még nem rajzolódott ki markánsan, de kikötött a titkárnővel való parakapcsolatban.
Felesége hű volt?
P.: Érdekes, amit mond.
Mindez egybeesett azzal, amikor megvettük a házunkat Tárnokon. Úgy éreztük, mindenben megérkeztünk, a helyünkön vagyunk.
Most ezt kiadtuk, elköltöztünk onnan.
R.: A családi házból, az apa- anya- gyerek egységet képező hármas kötelékéből.
Boncolgassuk kissé, hogy mintegy 10 évnyi, anyagi biztonság megteremtése után, mégsem volt kapcsolatuknak fix pontja.
P.: Az a kérdés, hogy mitől nem éreztem jól magam ebben?
Nem éreztem, hogy engem szeret, hanem inkább a körülményeket, beleértve az ügyvédi irodát, ahol nagyon jól érzi magát.
De hát én csaltam meg, én léptem ki először. Ne gondolja, hogy most hamut akarok szórni a fejemre.
R.: Nem gondolom. A TÉNYEKET halásszuk.
P.: Igen, a tényeket.
Az én anyám pszichológus, apám harmadik felesége. Öt éves voltam, amikor elváltak, a negyedik feleség miatt, aki elhagyta az ötvenes évei közepén járó apám miatt a gyerekeit. Haza-hazajárt segíteni a gondozásban az elhagyott ex- ének.
A feleségem szülei kicsit hosszabb ideig éltek együtt. Ott az anyósom kifejezetten lenézte vendéglátós férjét, nem volt megelégedve a keresetével. Átmenetileg maffiózó-féle alakokkal állt össze, majd talált magának egy gazdag embert, azzal él most is.
Lehet, hogy ezeket is át kell gondolnom ahhoz, hogy megtalálhassam a töréspontunk tényét.
R.: Úgy érzem, ezen az úton van, az igazi nyugvópont felé.
De mi a jelen? Most hogyan élnek?
P.: A házunkért kapott bérleti díjból törlesztjük az adósságunkat.
Én egy lakást bérelek, odajönnek a gyerekek hétvégenként, de nem ragaszkodunk merev láthatásokhoz. Közben is találkozhatunk.
A gyerekeket nem akarja egyikünk sem birtokolni.
Feleségem viszont összeházasodott egy nála jóval idősebb, természetesen elvált emberrel, akinek volt felesége olasz. Van egy kislányuk, ő anyjával él Olaszországban.
Engem javarészt a nagyszüleim neveltek, az ő kapcsolatuk igazi volt, afféle szentségi házasság. Jóban rosszban kitartottak egymás mellett. Nem úgy a pszichológus lányuk.
A féltestvéreimmel nincs kapcsolatom.
Szétszóródott család vagyunk. PARAKAPCSOLATOKBAN élünk.
R.: Ne szórjon hamut a fejére.
A korszellemben is benne van ez a darabokra hullás. A családok széthullása társadalmi méretekben is szétziláló erő, valamiféle circulus vitiosus kapcsolatban.
De éppen ez a kihívás, hogy zavaros és kontraszt környezetben is megingathatatlan ÉRTÉKRENDÜNK legyen. A moralitásban, a szeretetben, a hitben, a magasabb iránymutatásban, az istenségben. Nem szabad belefulladnunk a szenvedésekbe.
Krízis nélkül nincs katarzis!
Úgy látom, Patrik veszi ezt az akadályt.
P.: Én nem akarok új családot. A titkárnőm anya szeretne lenni tőlem. Erről szó sem lehet.
R.: Én is azt gondolom, hogy a sorsból nem lehet kilépni, el kell kötözni a szálakat.
P.: Értem. Köszönöm a beszélgetést.
Irány: az önismeret!
R.: Én is köszönöm a beszélgetést.
Inspirálólag hatott rám.
ház. Ez jelképeződik apánk és anyánk kapcsán, mint minta és példa.