Április:
Only child
Rohamszülés

 

Only child

Amennyire igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, az is megtörténhet, hogy éppen szétrobbannak. Ez utóbbi történt Mimi és Berci esetében is. Mimi ötgyermekes családban nőtt fel, Berci egyke. Mimi vidéken élt húsz éves koráig, Berci abszolút fővárosi környezetben, a széltől, a mozgástól, a próbatételektől védetten. Anyja afféle „gyenge fácska”- ként kezelte, paralizálta. De így védőbástya lett ingatag házasságában férje leterhelésére és megtartására. Ez az ingatagság részint abból táplálkozott, hogy anyja nyolc évvel volt fiatalabb apjánál, részint abból, hogy anyja nem akart dolgozni Így azután a hármas fogatuk remekül működött, két ember mindig össze tudott fogni a harmadik ellen. Ez a pairing a játszmák fenntartásában kiválóan működött, és a herdálásnak is teret engedett.
Berci húsz évesen alternatív művész csoportokhoz csatlakozott, tanulni végképp nem akart, és meg is nősült. Mimit a szülői házba vitte. Óriási üvöltözés előzte meg az odaköltözést. A lépcsőházból rángatták vissza egymást a kiátkozott, és éppen világgá menni készülő gyenge fácska és a családi szorításból menekülni készülő apa, a szomszédok nem kis rémületére.
Mimi a megőrző, egybetartó, Berci a herdáló, elfecsérlő erőt képviselte ebben a kapcsolatban. Ez némiképpen analóg volt Berci szüleinek kétféle értékrendjével. A gondtalan könnyedséggel szinte kérkedő anya-fia, és a gondterheltséggel, megszorításokkal küzdő
apa-meny.
Miminél akkor telt be a pohár, amikor férje kifogásolta, hogy a baráti bandába nem illeszkedik kellemesen, mert fojtott a hangulata. Szemben az ő könnyed, mindig a könnyebb ellenállás irányába sodródó meneteivel.
„Fojtott”, tűnődött el a fájdalmas igazságon.

  • Lehet, hogy valóban sokmindent elfojtottam magamban?
  • Vagy inkább ő csak egy gyerek.

Rohamszülés

Ó, hányszor sül el visszafelé a puska!
Lazítani szeretnénk, de görcsbe rándulunk, akihez kötődnénk, az elutasít bennünket, aki hozzánk ragaszkodik, attól menekülünk. És egyáltalán, amit végképp „nem akarunk”, az történik velünk. Mint például Norberttel. Barátnője otthon akarta világra hozni gyermeküket.  Norbert ezt nem nagyon értette, nem is akart belegondolni. Aggodalmát az is fokozta, hogy a hegyekben éltek, elég kieső helyen. Azt mondta, természetesen nem akadályozza meg, de nem is kíván részt venni benne, ő majd a szomszéd szobában fog tartózkodni az események alatt.

Elvonultak az új házukba, amely a Bakonyban volt, eléggé eldugott és meglehetősen nehezen megközelíthető helyen. Meg is pendítette párjának, hogy legalább két óra, amíg szükség esetén valaki odaér, de Ági folyton leintette az efféle aggályoskodást.

Közelgett az idő, de számításaik szerint még hetek voltak hátra. Ám egy reggel Ági „szükséglete” miatt bement a fürdőszobába, és akkor megindultak az események. Rögtön felfogta, hogy ezek túlmutatnak a szokványos méreteken, szólt hát Norbertnek, aki alákukucskált egy tükörrel, és akkor meglátta a fiuk fejét, aki már útra kelt. Felfogta kezébe az érkezőt, másik kezével a mentőt tárcsázta.
Szerencse, hogy ma már a mellékhelyiségekre is mobillal járnak az emberek, ahová hajdan a királyok is gyalog jártak.

Valóban közel két órát tartotta a babát a kezében, amíg a mentősök megérkeztek a köldökzsinórt elvágni. Az instrukcióknak megfelelően addig valahogyan melegen tartották a babát.

Ezt a történetet csak az a baba-mama eset múlja felül, amikor az újszülött az országúton  jött a világra egy közrendőr segédletével egy taxiban.

Május:
Rettegés
Hülye vagy!
Tüskepáncél

 

Rettegés

Ki gondolná, hogy a rettegés a négy nagy szenvedély egyike? Mármint a gyönyör, a fájdalom és a remény mellett. És hogy egyáltalán a szenvedély kategóriájába sorolható. Márpedig szenvedély, abban a vonatkozásban, hogy teljesen elborít, nem hagyja, hogy
megszabaduljunk tőle, betölt, leköt, megbénít, nem engedelmeskedik a belátásnak, az ésszerűségnek, a józan ész nem hat rá, hatalmában tart, ural, szívós a fennmaradásban.
Több és más, összetettebb, mint az egyszerű félelem vagy szorongás, bár az is része. Drámaibb ezeknél.
A rettegés a rettegéstől nehezen fékezhető öngerjesztő folyamat. Olyan kényszer, amelyet  az értelmetlenség puszta tudata nem képes leállítani. Sőt, szinte az őrületig képes fokozni a „mégiscsak nagy baj lehet velem” irtózatát, a képzelet mágia fekete szörnyűségeit.
Nehézlégzés és  a légzés elakadása lehet a kísérő testi tünete, esetleg olyan heves szívdobogás, amely majd szétszakítja a mellkasát.
Hallgassuk meg egy változatát:

  • Hisztérikus is tudok lenni.
  • Egyszer ketten voltunk otthon a húgommal, és ő viccből kizárt engem az erkélyre. Én betörtem ököllel az ablakot  és csúnyán elvágtam a kezemet. Ömlött belőle a vér. Minden  rettegés előtört belőlem, például az, hogy soha többé nem tudok majd gitározni. Külön bőszített, hogy a húgom falfehéren és dermedten a rémülettől tehetetlenül állt, és még a mentőket sem tudta hívni.
  • Még idegvarratot is kellett alkalmazni, de szerencsére rendbejött a kezem.
  • Egy évre rá eltörtem  ugyanezt a jobb kezemet. Biciklivel mentem volna pótvizsgázni németből. De persze nem készültem fel. Fohászkodtam az éghez, hogy „történjen valami!” Ekkor elvágódtam, és eltört a kezem. Begipszelték a János Kórházban, így mentem a tanát úrhoz. Megértő volt, mert nem sokkal azelőtt síelés közben lábát törte. Aláírta az  indexemet.
  • De az efféle rettegések még mindig nem múltak el teljesen az életemből. A legváratlanabb pillanatokban el tudnak kapni.

„Hülye vagy!"

Talán valamiféle óvodáskori viselkedés maradvány lehet az, amikor tanult, felnőtt emberek hülyézik egymást. Ki tudja miért a szótár kitörölhetetlen darabja, hogy egy feleség vagy férj gyakran lehülyézi  társát anélkül, hogy belegondolna ennek sértő  mivoltába.
Egy ízben görcsös nevetést váltottam ki egy asszonyból, amikor utaltam a Frim Jakab által alapított Hülyék Intézetére. Talán sikerült megértetnem, hogy a mi kultúránkban a hülye kifejezés egyértelműen utal a féleszűségre. Ezt támasztja alá a felhorkanással kísért kérdő forma:”Hülye vagy?”
Egy Rogers csoportban, ahol angolok is résztvevők voltak, az egyik angol megkérdezte, milyen őszinteségi fok lesz a csoportban. Vagyis ildomos-e jelezni, ha valakinél stupiditást tapasztal.

Tüskepáncél

Ha valakinek kölcsönt adtál, amelyet az vonakodik visszaadni a megbeszélt időre, és amikor te rákérdezel, mikor rendezi, ő pedig rád förmed, ócsárlásba kezd, hogy milyen pitiáner, pénzéhes és irigy vagy, az kimeríti a támadva védekezés  széles körben alkalmazott stratégiáját.
A gesztenye, amikor megérik, meghasad és leveti a tüskés bőrt magáról.
Serdülők tüskepáncéllal védekeznek, amíg azt ki nem növik.
De ha te megmaradsz  élemedett korodban is a tüskepáncélos mögött, azt már neurózisnak mondjuk.
Ügyelj a „3 P”-re: provokáció, projekció, paranoia!

 

 

Június:
Húgom lesz az anyósom?
A problémák és a tér

Húgom lesz az anyósom?

  • A húgom agyatlan, hiszékeny, naiv  idiótának tart engem, aki mindenkinek bedől.
  • Lehet, hogy a húgom lesz az anyósom.
  • Ugyanis a sógorom első házasságából született lányával járok, aki középiskolás. Éppen kétszer olyan idős vagyok, mint ő.
  • Mindenki ellenzi a kapcsolatunkat.
  • Néhány hónapig teljes titokban futott az ügy, akkor volt a leg izgalmasabb.
  • Elbűvölő fruskám szórja a pénzemet, szeszélyes, egy egész napra nem képes megbénítani, ha  a telefonját várom és nem hív fel, és a  szex sem mindig jó vele. Bukdácsol az iskolában, én segítek neki a tanulásban, készítem az érettségire. Mégis kell nekem.
  • Való igaz, hogy a fű és a kokain komoly kísérője az életünknek. Néha ezt vágyrongáltságnak élem meg. És a másnapok, a feldobottságokat követő kiégettségek, fásultságok, közönyök, érdektelenségek igen kínzóak. De éppen ezeket az érdektelenségeket szünteti meg az újrázás.
  • Negyven felé talán fel kellene már nőnöm, de ez vonz legkevésbé.
  • A magányt sem bírom, nekem kell a vidám társaság.
  • De néha már azt is érzem, hogy ez a hányaveti nihilizmus nem tartható egész életemen át.

A problémák és a tér

Minden probléma energetikai természetű, ezáltal kapcsolódik a térhez. Legyen szó holtpontról, zsákutcáról, megfeneklésről, összegabalyodásról, vagy bármilyen elakadásról. Minden esetben az energia áramlásának valamiféle akadálya, ütközése, vagy torzulása áll fenn. Az is ezt a dinamikai tényezőt támasztja alá, hogy olykor csőstül jönnek, egymást mintegy bevonzván, vagy kényszeresen ismételvén, halmozódnak. A baj nem jár egyedül, tartja a mondás. Belülről fojtogatnak bennünket a problémák, kívülről ránk nehezednek, vagy elsodornak.



Betegség, boldogtalanság, akadályoztatottság, kudarcörvény, egyszóval minden elénk dobott kihívás egyensúlytalanságból fakad, mégpedig a negatív állapotot jelenti.. Szemben a feldobottság emelt, szárnyaló, táguló állapotával, ez maga az összezsugorodás, a leszálló menet az energia hullámzásában. Ezt mindig kíséri egy tehetetlenség, amely a problémához való ragaszkodásnak tűnhet. Valójában inkább arról van szó, hogy a fordulat még nem munkálható ki.
Fentebb ütközés jelleget tulajdonítottunk a problémáknak, hangsúlyozván ezzel valamiféle materializálódott jelleget. Mindenesetre azt fontos látnunk, hogy „küzdeni” ellene, alig kecsegtet sikerrel. A hadakozás, a szembeszállás, a legyőzni akarás inkább erősíti azt, mintsem átemelné a megoldás magasabb szférájába. A tartós negatív állapot, ha azt a belátás, felismerés, tett, tudati munka nem képes átfordítani, krízishez vezet, amelyből nagy külső erő hozhat kilendülést, mint például a baleset.
Az is sokáig képes tartósítani egy problémát, ha annak okát kívül keressük, megfeledkezvén belső önellentmondásaink ütközéseiről, amelyhez a külvilág csak mintegy tükröt nyújt. Önazonosságunk keresésében is sokáig külső támaszra, megerősítésre, igazolásra várunk. Ez igen sebezhetővé tesz bennünket, mert elsorvasztja eredendő, megnyilvánulásra, önkifejezésre vágyó lényünket. Például ha testünkkel azonosítjuk magunkat, halálunk gondolata olyan veszteség, amelyen nehéz úrrá lennünk.
A teret hívtuk segítségül a problémák természetének felvázolásához. A tér valóságának a megértéséhez viszont az ŰR mibenlétének a megértése is hozzátartozik:

- az üresség bölcsessége a tér,
- a tér az űr dimenziója,
- az üresség az egyensúly, a harmónia, a teljesség, az egészség, a csend állapota,
- a fehér fényhez hasonlít, amelyben minden szín benne foglaltatik,
- ez a Buddha természetben való tartózkodás.

Amikor egy probléma „megoldódik”, lényegében eltűnik, semmivé válik. Feloldódik, mint a só a vízben.

 

Július:
Szíriusz
Dekoltázs

Szíriusz

Az egyiptomi mitológia – vagy történet – elsőszámú Holdistennője Izisz, az örök nőiesség, az emberiség anyjának kifejezője. Története az anyai és szerelmi  fájdalmon keresztül való felemelkedés útja. Karján a Hórusz ugyanúgy az emberiséget jelképezi,  mint a keresztény Madonnák a Kisjézussal.
Izisz a természet anyja, anya, nővér, feleség, lánygyermek.
A Hold, a szerelem, a házasság, az anyaság, a hajózás istennője.
Oziriszt az irigy és gonosz Széth orvul meggyilkolja, holttestét feldarabolja és szétszórja. Izisz halhatatlan szerelme erejével – sírásnak könnyei maga az áradó Nílus – megkeresi és összerakja  a szétdarabolt testet. A pillanatra feltámadt Ozirisz a szemsugarával megtermékenyíti. Fiuk, Hórusz, a sólyomisten megtorolja apja gyilkosát.
Ozirisz az Alvilág kapujában a lelkek mérlegelője lesz.
Izisz szentélye Philae szigetén van.
Az életkulcs is őt fejezi ki, mint ahogyan minden ábrázoláson kezében az Ankh-kal látjuk. Az életkulcs a Nílus stilizált képe, a nagy deltával, Egyiptom éltető ereje Az égi Nílus földi mása. Hordozza a víz három ideáját: az életadó, éltető forrást, a pusztító, elsodró veszélyeket és a megtisztító erőt.
Egyiptomban az áldást a Nílus áradása adja, amikor az iszap hordalékkal termékennyé teszi a földet. Ez az áradás Egyiptomban júliusban van. A Rák jel legfényesebb állócsillaga, a Szíriusz július 17-én kel fel. A Nílus áradását jelző állócsillagot a SZELLEMVILÁG KAPUJÁNAK mondjuk. Vele szemben áll a Vega a Bakban, ez Ozirisz csillaga.

A Szíriusz maga Izisz istennő, a földi lelkek segítője, útmutatója:           

„Vagyok, aki vagyok! Fátylamat halandó nem lebbentheti fel!”

 

Dekoltázs

Azt tartják, hogy az ízlések annyira különbözőek, hogy azokon nem lehet vitatkozni. Én nem teljesen osztom ezt a nézetet, noha az esetek számottevő részében nem sikerül megrendelőimet meggyőznöm arról, milyen ruha a legelőnyösebb nekik. Divattervező vagyok, menyasszonyi ruhákat tervezek, és Lucát sem sikerült jobb belátásra térítenem.
Luca nem is nádszál karcsú, inkább spagetti vékonyságú. De kisportolt, még nőiesnek is mondanám, noha – Mónika Vitti szavaival élve – „lapos, mint a Pó síkság. Találtunk egy gyönyörű esésű selyem ruhát, amely egyszerűségénél fogva volt elegáns, kifinomult, tökéletes. Mintha neki találták volna ki.
Előre kell bocsátanom, hogy Luca fél életét edzőtermekben tölti, szinte kizárólag farmerben jár, még sportos stílusnak sem mondható a puritán öltözködése. Nem szokott kosztümhöz, kis- és nagy estélyihez, harsogó színekhez, körömcipőhöz és nőies kiegészítőkhöz. Általában úgy jellemzi magát, hogy kissé rosszul öltözött ugyan, de ha megjelenik tenyérnyi bikinijében, az embereknek fennakad a szemük,, látván, mennyire kiművelt a teste. Természetesen nem sminkel, mert a természet lánya. Hajának is van egy enyhe hullámossága, amelyet a fodrászok többnyire elrontanak, amikor kisimítva „modern” tépett frizurát  alakítanak hajából.
Élete párja viszont felső vezető egy multi cégnél, csak öltönyben érzi jól magát, nyakkendőben és vasalt márkás ingben. Amikor meglátta Lucát ebben a szerintem tökéletes ruhában, azt kifogásolta, hogy túl zárt a nyaka, legyen inkább mélyen dekoltált. És Luca, akiről eddig azt hittem, hogy kiforrott az önismerete, azonnal lemondta ezt a ruhát és egy a mellén kicsit húzott, mélyen dekoltált ruhát választott.
Ahelyett, hogy azt mondta volna: hátul lesz mélyen dekoltált a ruhám.
A háta ugyanis nagyon szép.

Augusztus:
Erotománia
Aranykor

Erotománia

Ó, mennyi indítéka lehet a szexuális eltévelyedéseknek! Kicsit eltérő a nők nimfomániája és a férfiak promiszkuitása. Nőknél lehet a háttérben frigiditás, anorgazmia, amely próbálkozásokra sarkallja őket. A megerőszakolásokat követően olykor szabados futamok következnek, máskor sértett visszavonulás, csigaházba húzódás. Férfiaknál erőpróba a skalpvadászat, a nők legyőzése, birtoklása, és sok esetben a rossz anyai tapasztalatok miatt a nők büntetése, megvetése, hogy könnyen megkaphatók, olcsón adják magukat.
De ami közös a téma variációiban, az a libidó megrekedése a második csakrában. Sajátságos, hogy az esetek nagy részében az anyaság és az apaság sem képes ezt az ősenergiát megfinomítani, a harmadik vagy negyedik csakra frekvenciasávjába emelni, ahol az értelem, érzelem és akarat egyensúlya belátást, felelősségvállalást, magasabb nézőpontot tesz lehetővé, nagyobb horizontot nyit meg.
Az is előfordul, hogy az egyik rossz kapcsolatból a másikba sodródással, vándorlással valamiféle önmegvalósítási színezetet próbálnak adni a meddő futamoknak, de az is előfordul, hogy undorral és megvetéssel beszélnek saját magukról. Magas mércék is szerepelhetnek: festő, író, politikus, gyógyító, színész, filozófus szeretne lenni, de az első évfolyamon kibukik az egyetemről, és masszőrként éli szabad életét. Férfiaknál a birtoklásvágy társulhat azzal is, hogy mindenáron anyává tenni a partnert, aki persze képes eltartani a gyermeküket. Akárhány gyermeke lehet ily módon bármennyi anyától, a rejtett bosszú és az elégtétel soha nem következik be, ha például az van a háttérben, hogy őt is elhagyta az apja, vagy az anyja kicsi korában. Ezek a 10 - 15 gyerekes csapodárok ritkán veszik észre, hogy ők sem kötődnek a gyerekeikhez, miként hozzájuk sem kötődtek a szüleik. A második csakrában megrekedt energia erotomániássá teszi őket, a  soha ki nem elégülő  szenvedély rabjává.

Sokfajta szenvedély közül válogathatnak a meghasonlott modern emberek, akik a lelki alkímiát, a soul makinget nem gyakorolják.

Aranykor

Egyfelől az emberiség vágyott és eszményített, mitikus boldog múltja, bűn előtti állapota és kora, amikor a lét ősállapota a maga tökéletességében fénylett. Az édenkerti hely, mint a kozmikus középpont, Isten, a világ és a teremtmények harmóniája. Az időtlen létezés, szigetszerűen körülhatárolt hely, kert. Közepében az élet és tudás, vagyis a halhatatlanság és múlandóság fájával. Az első emberpár helye a teremtésben.
Az aranykort követő időszak a fokozatos romlás és elsötétedés kora. Az elkorcsosulást fémekkel is szokták jelezni, ezüst-, réz- és vaskorszaknak nevezvén azokat. Ez utóbbiban a nehéz munka, a betegség, a háborúskodás, óriási etikai eltévelyedés, bűnök és bűnhődések a jellemzőek. A jog, az erény, a bontatlan igazság uralmának helyét a görög mitológia a Parnasszusra helyezte, más hagyomány Atlantiszhoz köti. Mindenképpen túlvilági jellegű hely és történés az aranykor. Később az  eredetileg egységes hely morális szempontok alapján tagolódott az alvilág bevonásával három részre: a menny, a föld és a purgatórium szféráira.
Másfelől asztrológiailag az Oroszlán jeléhez köthető precessziós kultúr periódus, megközelítőleg az i.e. 10 000 - 8000 évre tehető időszak. Ismeretes, hogy a Tavaszpont 25920 év alatt teszi meg az ekliptikális útját, egy jelben 2160 évig tartózkodván.

Az aranykor a Nap kreatív hatását őrzi a spanyolországi barlangrajzokban. A színek nem fakultak meg, és a megszólalásig eleven mozdulatok is a szellemi erőkkel való együttrezgésből fakadnak, azt idézik. A gyönyörű, élénkszínű vésetek és rajzok mágikus erejű, teremtő képek, amelyek segítik a vadászatot és a termékenységet biztosítják.
Az ősi élet ideája él a lelkekben, ezek az örök életet adó csodaszerek, elixírek, ambróziák, nektárok és miden öregedést meggátló szer, ital, por erről szólnak. Csak minden korban más és más megfogalmazásban.

Múlandóságunkon keresztül és annak ellensúlyozásában jutunk el az öröklét ideájáig, az aranykorig.

 

Szeptember:
Cserebogár
„Valaki mondja meg már nekem …”

Cserebogár

„Óvodás koromban történt, jött egyszer apám, hogy hozott nekem valamit. Tartsam a markom, hunyjam be a szemem. És akkor átcsempészett a markomba egy cserebogarat, amitől én nagyon megijedtem, sőt, irtóztam.
Apagyilkos indulatomat úgy tudtam volna megfogalmazni: „Hát ilyen lelke van az én apámnak?!”
Csak mostanában kezdtem megérteni, hogy nem az apámtól kell  megszabadulnom, hanem attól az érzéstől, hogy apámtól kell megszabadulnom.”

 

 

„Valaki mondja meg már nekem …”

Gyakori szindróma az élet értelmének keresése, esetenként megkérdőjelezése, helyünk keresése a Nap alatt, a rendeltetésünk, a feladataink kérdései.

Többször megfogalmazódik a kérdés: „Valaki mondja már meg nekem, van-e tehetségem, és ha igen, akkor mihez?
A kérdés konkrétnak tűnik, de valójában nem az. Nem is szoktak megelégedni a válasszal, akkor sem, ha az hangzik el, mit kell tennie, akkor sem, ha általánosságban beszélünk a mindenkiben szunnyadó talentumról. Pedig fontos tudnunk, hogy valóban mindenki a neki megfelelő munícióval indul földi életében, beleértve osztályhelyzetét, szülei státuszát, családi állapotát, a kort, amelyben világra jött és így tovább.
Ám azt is jó tudnunk, hogy a tehetségnek két dolog végzetesen tud ártani:

  • ha egyáltalán nem törődnek vele,
  • ha túltenyésztik.

Mindkettő elsorvasztja az eredendő lendületet, az önmozgást, az öntörvényű kibontakozást, a flow megindulását, amely saját medret váj magának.


 

Legyen az bármilyen tevékenység, a földműveléstől kezdve a nevelésen, tanításon, rajzoláson, fémművességen keresztül a legmagasabb rendű alkotásokig, művészetekig.

A Money makerek esetében kicsit nehezebb a helyzet, mert ők azt gondolják, hogy pénzzel minden megvásárolható az élet piacán. Sőt, azt is gondolják, hogy az élet piac, adás-vételek folyamata.

A tehetség ez alól kivétel., mert igazában nincs pénz ellenértéke. Természetesen pénzzel meg sem vásárolható.
Ez nem cáfolódik meg azzal a ténnyel sem, hogy egyes alkotásoknak hihetetlenül fel tud szökni az árfolyama, vagy kereslete.   

Festmények esetében ez a hamisítási iparnak is lehetőséget ad, mint például Van Gogh Napraforgója. Mi inkább eszmei értéknek mondjuk ezeket.
A Money makerek hisznek a fedezet nélküli pénzben is, a papírpénzben, és „értékpapíroknak” mondják azokat.
A talentum = arany.
Arany, amely mindig arany marad.
Nem változtat rajta a különféle árfolyamokon való kereskedés ténye sem. Nemesfém lévén, nem rozsdásodik, értékállósága maga a fedezet, a hitelesség.

Az emberben a talentum az isteni szikra, a teremtettségünk, az eredendő fény, az aranykori tökéletesség, amely égi fénnyel itat át bennünket a szívből jövő szeretetteljes szavakkal, cselekedetekkel, munkálkodással. Ez a lelkünk mélyi aranyfedezet.

A beavatások folyamatában minden korban lelkünk mélységeibe szállunk alá, és metafizikailag felébredünk.
Sokan aprópénzre váltják talentumukat, de úgy tűnik, a világfolyamat egészéből ezek az elherdálódások sem maradhatnak ki.   

Október:
Multikultúra
„Ne ítélj, itt élj!”

Multikultúra

Tudjuk, hogy ahol szent dologról szólunk, ott a profán is azonnal felüti a fejét. Így van  ez a kultúrával is. Jóllehet ma már ez a szó is elvesztette a  magától értetődő jelentését, és a megkérdezettek csak kis százalékban tudnák megválaszolni, hogy mi a kultúra, valamiféle infantilis rajongás övezi és élteti a multi kultúrát, mintha az már egy remekül működő jelenség lenne a világunkban.
Szoktunk még magas – és sub kultúráról is beszélni, és persze van ellenkultúra is. Sőt, ne feledkezzünk meg a kultúra kufárjairól sem, akik a mások szellemi termékeivel kereskednek, és a kultúr sznobokról sem. Ez utóbbiak a magukat  elitnek nevező sznobok /= sine nobiliti/, akikre az írástudók árulása jelző sokkal jobban illenék.
A tapasztalatok szerint az elkeveredésnek, a színpompás ötvöződésnek, a beilleszkedésnek sokkal több buktatója van, mint amit a rész aspektusok hívei lobogtatnak és hangoztatnak. Ezekről a már-már inkább problémának, mintsem kihívásoknak becézett nehézségekről pedig nem ártana elgondolkodni.
Az egyik kiindulás a munkalehetőségeket kínáló migráció volt. Vendégmunkások özönlötték el a gazdagabb országokat, élvezvén a szociális háló előnyeit, sokkal kevésbé a kultúrát. Esetenként még a nyelvét sem tanulták meg a befogadó országnak. Nem beszélve a gyökértelenségükről, amely az ilyen be- vagy elvándorlás esetén bekövetkezik.
Ha a világot sikerülne rezgőrendszer mivoltában felfognunk, látnánk, hogy a különféle kultúrák is rezgés szinteket fejeznek ki, amelyek a harmónia törvényei alapján erősítik, vagy oltják ki egymást. Az ihlethez és az indulathoz hasonlóan tág íven mozogván.
A kultúra lényege a szakralitás: a szellem által formált és irányított tevékenység, értékrend, a megszentelt, áldott munka, cselekedetek, a szentség megjelenítése a látható világban.
Csak a szellem nőheti ki magát világ megoldássá, nem a multi kulturális elkeveredés zavaros, lehúzó ereje.
Archimédeszt is egy római katona szúrta le, amikor a homokba rajzolt köreit tanulmányozta.


„Ne ítélj, itt élj!”

Eöry Ajándok doktor fenti mondata igen termékeny talajra talált a lelkemben. Az igekötők figyelembe vétele is nagyon fontos: más megítélni egy helyzetet, mint elítélni. Nem, mintha az eligazodás az élet dolgaiban annyira kézenfekvő lenne. Sok tanulás, és még több tapasztalás kell ahhoz, hogy „úton legyünk”.
Mindenki beleszületik egy történelmi, társadalmi, politikai és családi környezetbe, amely az osztály helyzetét is nagyban meghatározza. Persze éppen oda és akkor születünk, amely az előző életeinkből hozott, ott összegyűjtött  sorscsíráinknak megfelel. Ezek lehetnek kontraszt és paradox helyzetek, fonákságok. Rengeteg igazságtalanságot és méltánytalanságot látunk és szenvedünk el életünk során.
Miközben a tapasztalatok mély nyomokat hagynak bennünk, és használnunk is kell azokat, őrizkednünk kell a negatív elvárásoktól, meg kell birkóznunk a félelmeinkkel  és a többi ember ránk vetített indulataival, haragjával, gyűlöletével, a sokféle tudatlanság romboló hatásával.
A különféle vallások útmutatásai  is nagyon eltérőek. A keleti vallások az egót negligálják, a mindenséggel való egyesülést preferálván. Az iszlám a közösségi kohézióba veti hitét. A judaizmus az isteni kapcsolatra épülő hagyományban hisz, kiválasztottsága reményében. A kereszténység a teremtés folytán belénk oltott isteni bölcsességet és kegyelmet fókuszálja. Lényegében a megtérés, az üdvösség, a megvilágosodás ugyan egy.
Noha Isten EGY és egy hagyomány van, a nagy elkülönültségben és a szellemi fejlettség igen eltérő fokában az emberek igen különbözőek.
Igaz életet élni a káosz világában, ilyesmit sejtet Eöry doktor mondata. Mindenki tegye a dolgát jó szívvel, teljes lélekkel, nem az ego érdekeitől vezéreltetve, akkor a példa erejével minden szabályozódik.
Végtelen út vándorai vagyunk.
Haladásunkhoz a közösségek ereje is hozzájárul. Még azzal is, ha nem ért egyet velünk.

 

November:
Érdek
Árulás

Érdek

Sokan úgy tartják, hogy a politika érdekekről szól, paktumokról, alkukról, titkos egyezkedésekről, amelyeket jobbára mások feje felett és háta mögött kötnek, és mindig valaki rovására. Ennek ellenére még az is lehet, hogy rendjén valónak találják.
Nemrégiben egy kliensem hozott egy álmot, amelyben ő érdek házasságot kötött. Hozzáment alibi  és reprezentatív feleségnek egy magas pozícióban lévő férfihoz, ezzel anyagi problémái teljesen megoldottnak tűntek.
Ébredéskor rossz érzése támadt az érdekházasság pejoratív vonatkozása miatt. A fejtés során felmerült, vajon van-e a jelenlegi házasságának érdek vonzata? Először azt mondta, nincs. De amikor kissé eltűnődött, az jött elő, hogy talán a gyerekek. Ő mindenáron anya akart lenni, egy zátonyra futott kapcsolat után. Férjének viszont már volt gyermeke, és anyagilag eléggé lenullázódott helyzetben volt. Ebbe belegondolva úgy nyilatkozott, hogy ebben a vonatkozásban minden házasság érdekházasságnak mondható.

Elgondolkoztunk a szó etimológiáján és széles származék szavainak holdudvarán. Az „r” mássalhangzóhoz csaknem minden magánhangzóval lehet kétbetűs szót alkotni a magyar nyelvben:

  • ár, ér, ír, őr, úr, űr.

Itt most az „ér” szót vesszük górcső alá:

  • főnévi értelemben vérér, kis folyócska,
  • igei értelemben az érni, érinteni, odaérni, megérni, elérni, felérni szavak jönnek elő,
  • ér valamit = értéket, mértéket jelöl,
  • az érem ennek tárgyi megfelelője,
  • érvény, hatóképességet takar,
  • érdek célorientáltságról szól,
  • érdem, az elért eredményről,
  • érez, érzékelési folyamatok sokasága,
  • ért, értelem, megértés, a létértelem szellemi szükséglet
  • érintés, megborzongtató élmény.

Ezekben a sorozatokban az érdek mindenképpen az alacsonyabb rendű szükséglethez, szférához kötődik, mert alku tárgya lehet és megfizethetőségi kategória. A meg nem vásárolható értékek más szférából valók.

 

Árulás

Az „ár” szó már önmagában is markáns jelentésű, ellenértéket, vételárat, becsértéket jelöl, amelyen valami eladható vagy megvehető.
Mindennek ára van, szoktuk mondani.
Markánsságát fokozza, hogy többjelentésű:

  • áradatot is jelöl, a víznek a medréből való kilépését és pusztító szétömlését, sodró hullámzását, a dagályt.
  • szúrószerszámot, amellyel a bőrt szúrják át,
  • valamint terület mértékegységet,
  • elvont vagy átvitt értelemben pedig erkölcsi, kockázati, áldozati árat.

Ez utóbbi olyan megfogalmazásokban bukkan elő, mint élete árán, mindenáron, vagy semmi áron.
Már a főnévi formája is tartalmazza azt a mozgást, dinamikát, amelyre az igei alakok épülnek: árad, áramlik.
Az ÁRU alapját is ez a szó képezi, mint az adásvétel témáját jelölő tárgy. Ennek a kapitalizmusban igen centrális helye van, mivel ez a rendszer a kereskedelemről és haszonról szól. Hozzátartozik az „árul” ige, megvételre kínál, vagyis kereskedik.
Ám a pejoratív ÁRULÓ és ÁRULÁS szavakat megfinomítani alig lehetséges, mert itt durva lealacsonyítás történik:

  • megvételre kínálnak egy olyan elvont értéket, amelynek pénz ellenértéke nincs.
  • ilyen a szerelem, a tudás, a bölcsesség, a művészet, egy közösség, az állam, az ország ügye, etc.

Milyen ellenértéke lehet annak az erkölcsi értéknek, amely az égi rendhez igazodóan JÓ? Egyszerűen jó és igaz, amelyet követni lehet anélkül, hogy félrevezetődnénk. Ezt nem lehet áruba bocsátani, erre nem kell licitálni, ez csak példaadással követhető, többnyire szavak nélkül, magatartásban, kisugárzásban, megfoghatóság nélkül. Miként a napsugarakat sem lehet kévébe kötni.
Minden árulás prototípusa Júdás Messiás elárulása 30 ezüst pénzért. Ezeket a végén szétszórta és felakasztotta magát.
Mert akit meg lehet vásárolni, azt nem érdemes megvásárolni.
És igaz árat kell fizetni a misztériumok titkaiért.

 

December:
The gold single
Lelki görnyedtség

 

The gold single

A nagy feminista áradat alaposan átstrukturálta a társadalmi partvonalakat, részben nagyon is szükségszerű változtatásokkal, részben viszont komoly hátulütőkkel. Erővonalaknak is bátran nevezhetjük ezeket a pályákat, amelyeken a nagy horderejű történések zajlanak. Persze a pénzdrog is fontos szereplője és motorja a históriáknak.
A férfi és női erőnek, más szóval a tudatos és tudattalan lélekműködés ütközetének is nevezhetjük a nők maszkulinosodásának és a férfiak feminizálódásának látványos folyamatát. A nők nem akarnak anyák lenni, a férfiak baby sitterekké válnak.
A single nők ténye pszichológiai és szociológiai kérdéssé nőtte ki magát. A harmincas  éveit taposó single előtt még ott a világ, negyven éves korától jön az anya- és házasság pánik. A magasan kvalifikált, esetenként vezető beosztásban dolgozó diplomás mondain lady rengeteg férfias tulajdonságot reprezentál: hangvétele parancsoló, olykor káromkodásában egy kocsist is felül tud múlni, indulatosságát sajátságos főnöki tekintélybe igyekszik csomagolni, kosztümöt, vagy nadrág kosztümöt visel, még szivarozhat is. Rengeteg pénzt keres, az ékszer, a brill gyűrű fontos státusz szimbólum, hangoztatott függetlenséggel. Hozzá hasonló kaliberű férfit nehezen talál. A nagyon sikeres férfiak – talán a rivalizáció és a hegemón szerep miatt – egyszerűbb lelkekkel is beérik, és zavarja őket az elvesztett nőiesség, kedvesség, és azt ezt felváltó keménység, munkamánia.
Az ilyen arany single, amikor már úgy tűnik, mindent elért élete négy évtizedében, lázas férj vadászatba kezd. Interneten próbálkozik, mivel egyetemi és munkahelyi közege már kimerült. Az esetek nagy részében kifog egy álmodozó, kedves, könnyed, a pillanatnak élő fiút, aki lehet évekkel fiatalabb is. Ebben az esetben az anyáskodás viszi zátonyra a kapcsolatot. Másik verzió az elvált, vagy válófélben lévő apuka, gyerekekkel és zavaros lélekkel. Itt a mentőangyal szerep nem szokott sikerülni. Beúszhat a képbe  olyan nagyjából kortárs, aki töredékét keresi annak, amit ő, egy idő után ez is bonyolult egyenlőtlenséget alakít ki. Nős férfi is szerepelhet a lehetőségek között, akinek esze ágában sincs elválni miatta, ez súlyos pöröly csapás az egóra.
Nagyritkán találunk olyan párost, akik nemcsak nem akadályozzák, de segítik is egymás kibontakozását, és nem is válnak el.
De az esetek nagy részében az arany lady fakó társat talál.

Lelki görnyedtség

Ezt hallgassa:
Atlasz  terhe, vállán a földdel, némelykor eltörpülhet attól a súlytól, amely a lelkeket képes nyomni.
Találkoztam a barátnőmmel, Szilvivel. Együtt nőttünk fel. Ledöbbentett, milyen görbén tartja magát. Elszorult a szívem. Tudom, serdülőkorában Schauermann kórt diagnosztizáltak nála és sokáig bulimiával is küszködött.
De ez lelki görbeség volt.
Azt is tudom, hogy nem szerelmes a férjébe, két csalódott ember összeállt családosdit  játszani. Ez a kapcsolatuk. Gyerekeik születtek, de Szilvi hihetetlen szerelmi sóvárgásokat képes megélni, többnyire olyan senki alakokkal, akik rá se fütyülnek.
Természetesen esküvő nélkül láttak neki a családi életnek, Szilvi nem dolgozik. Sógornője leplezetlenül irigyli és gyűlöli amiatt, hogy a testvére eltartja őt.  Ez is nagyon nyomasztó. Meg a testvére halála, az is nagyon bonyolult történet. Ez életét még halálfélelemmel is tetézi.
Annyira mondanám neki, hogy egyenesítse ki a gerincét!
De fölösleges mondanom, hiszen ebben a testtarásban minden benne van:

  • minden, amit megtett, és nem kellett volna,
  • és minden, amit nem tett meg, holott szükséges lett volna.

Mit is mond a zen a „nagy 9-ről”?

  • A bensőnkben uralkodó nagy káosz megzabolázására a mélység legaljáig kell hatolnunk,
  • Hármasságunk hármas átmunkálására, átformálására nagy munka vár,
  • Mert a test azzá lesz, ami a táplálékunk,
  • a lélek azzá, ami az érzésünk,
  • a szellem azzá, ami a gondolatunk,
  • és a sors azzá, amit tettünk.

De ez már négy rész lett.
Viszont azt is mondja a zen, hogy a testtartás a legmagasabb rendű tett, amelyben meghatványozódhatunk.

4*4 = 16

Nem összegződünk, hanem meghatványozódunk.

 

Január:
Vigasz
Rekedtség

 

Vigasz

Ó, hány és hány verzióban képes végtelenített csatáját vívni az ész és érzelem, más szavakkal a tudat és tudattalan, férfi és női lelkünk egymással!
Persze mindig úgy érezzük, hogy a másik emberrel csatázunk, aki nem ért meg bennünket, akit nem sikerül le- vagy meggyőznünk. Ritkán jut eszünkbe, hogy önmagunkkal csatázunk, belső önellentmondásainkkal, mi nem értjük saját magunkat, nekünk kellene belátáshoz jutnunk. Ez a „belátás” nagyon jó szó: jelöli a tágabb horizontot, a felülemelkedést, a rálátást, az új dimenzióba emelkedést.
De hogyan?
Hogyan lehet túljutni a fájdalmon, a félelmen, a gyászon, a frusztráltságon, a vigasztalanságon?
Mert amikor valaki a szomorúságát, a bánatát hozza elénk, együttérzést, megértést, támogatást, megerősítést kíván, ugyan arra a frekvenciasávra akar hangolni bennünket, amelyiken ő vergődik. Itt pedig az okos szó, a moralizálás, az összefüggések megvilágítása mit sem ér, sőt, irritáló lehet. Sovány vigasznak az ő érzelmi bajára, amelyet mi intellektuálisan próbálunk kezelni. Ő vigaszra vágyik, ami felvidámítaná a sötét őrlődésében, de valójában nem szabadítja meg a kínzó szenvedésétől, amelyhez  - bármilyen furcsán hangzik – de ragaszkodik. Ilyenkor egy-egy racionális odavetettség durva ostorcsapásnak tűnik, mintha egy érzelmi gyalogoshoz valaki magas lóhátról szólna le, hogy jöjjön már ki az ingoványából., az önmarcangolásából.
Mind a két fél nehéz helyzetben van.
A vigasz elég lehetetlen kérésnek tűnik és számolnunk kell a búslakodók agressziójával is, amellyel másokon csüggnek. Panaszáradatukkal, önsajnálatukkal  afféle negatív agresszióval igyekeznek erőt vámpírolni másokból. Bölcs  Salamon így fogalmaz: ”A búsulásban kegyetlenség van és a haragban  áradás, de ki állhatna meg az irigység előtt.” – a Példabeszédek 27/4 versében.
Egy fiatal lány, akinek serdülőkori kapcsolata ért véget, mintegy tíz év után a fiú elköltözött  tőle. A lány már családalapításra számított, a fiúnak esze ágában sem volt elköteleződni. Volt a lánynak egy álma:

  • Erdőben megy, elhagyatottan, magányosnak érzi magát. Sír.
  • Hirtelen ott van mellette a hajdanvolt szerelmese, átöleli, megnyugszik. Leülnek a földre, egy kis patak folyik ott, abba lógatják a lábukat.

Jó érzéssel ébredt, mintha a történet meg sem történt volna, vagy átíródhatna.
A  Szerelmem, Hirosima című filmben a hősnő, aki  francia színésznő, Hirosimában találkozik egy japán férfival, akinek el tudja mondani a serdülőkorban megélt tragédiáját. Egy német katonába szeretett bele, akitől anya lett. A katonát lelőtték, karjai között halt meg.



Annyira mélyen az emlékek hatása alá kerül, hogy a japán férfi egy ponton felpofozza, hogy magához térjen. De azzal, hogy meghallgatta, a színésznő valahogyan kigyógyult a közel két évtizedig lelkében hordozott történet fájdalmából.
Igen, néha az a vigasz, ha csak meghallgatunk valakit.

 

Rekedtség

A hanghordozás, hangszín, hangerő a személyiség erejét sugározza. Beszédünk hangvétele sok mindent elárul rólunk, mint szorongás, feltűnni vágyás, gátoltság, kompenzálás, erőltetettség, vagy a nyugalom ereje.
Vannak torokhangon beszélő emberek, akik valósággal préselik magukból a hangot, mert annyi letorkoltságban volt részük, annyiszor nem jutottak szóhoz, hogy most nyomatékot akarnak adni mondandójuknak.
Kellemetlen felhang kísérheti ezt a recsegő, ropogó beszédet, amely sérti a fület.
Még rosszabb az erőltetett, harsány nevetés, amely nem szívből gyöngyözik, nem gurgulázó kacagás.
A sírás is tág íven mozoghat, a legörbült szájú pityergéstől a hüppögő fulladozástól a szívet tépő zokogásig.
Vannak suttogók, pöszögők, orrhangon dünnyögők, motyogók, hadarók, a hangot elkenők és elnyelők.
A rekedtség is igen összetett szindróma.
Maga a szó is arról árulkodik, hogy bennünk rekedt, amit ki kellett volna mondanunk. Még akkor is jobb lett volna jelezni véleményünket, ha az indulat, ellenérzés, sértettség, mert ha elfojtjuk, búvópatakként elő- előjön, felbukkan később is, de addig hangunk elreked.
Ismerik ugye a krákogást, köhécselést, folytonos torok köszörülést?
A rekedt hang ingerültségről árulkodik, a visszafojtott kiáltás és kiabálás határán torlódik az érzés, hiszen ordítani, sikítani a felnőttek világában nemigen szokás. A Kabaré című filmben Liza Minnelli egy  híd alá járt kisikítani  magát, amikor azon a vonat átdübörgött.

A racionális kontroll sokszor belénk fojtja azt a mondandót, amely nagyon fontos lenne számunkra.

Torkig lehetünk a másoktól belénk tömött indulatokkal, kritikákkal, telítődhetünk, fed up leszünk.

A beszédkommunikáció torkolata a torok csakra

 

Február:
Lázadás, behódolás
Ijedség
, ijedelem

 

Lázadás, behódolás

A „megfelelni” szó rejtetten két réteget jelent:

1. választ adni egy feltett kérdésre,
2. illeszkedésbe, fedésbe kerülni egy helyzettel.

A lázadás az autoriter hatalom ellen már a szüleinkkel való kapcsolatunkban kezdetét veszi, később  ez kibővül a tanári tekintély, a munkahelyi főnök, a bürokrácia elleni nagy szembenállással.
Serdülő korban a leglátványosabb, köszönhetően a hormonális robbanásnak, amely az első szerelmet hozza életünkben általában és nagy lökést ad a szülőkről való leszakadás előkészületéhez. Persze egy diák soha nem győzheti le a tanárt, még akkor sem, ha az utóbbi nem áll a helyzet magaslatán, mert az érettségi bizonyítványt  mégis csak a tanárokkal működő iskolai intézmény állíthatja ki, ennek helyébe a diákok nem léphetnek. Ezek az engedetlenségek inkább csak bírálatokat, figyelem felhívó akciókat, tiltakozásokat jelenthetnek. Végig nem gondolt és végig nem vitt akciókat.
Általában behódolással végződnek, még azonosulnak is, mintát, példát merítenek a hatalomgyakorlás mikéntjéből.
A behódolás persze lehet kényszerű engedelmesség, betörés is, amikor az igazságtalanságokat eltűrik, elszenvedik az emberek.
Ez a kérdés sokkal hangsúlyosabb a félbemaradt embereknél, akik nem igazán nőttek fel, érzelmeik kiforratlanok, indulataikkal destruálják a társadalmat, hőbörögnek, de nincs igazi kiútjuk, megoldásuk, mert serdülő szinten működnek, miközben már több X van mögöttük. A politikai élet sem mentes az ilyen suhancoktól, a művészet balhé művészeknek nevezi ezeket a fékezetlen próbálkozókat, akik a celebek szűk rétegében kavarognak.
Fontos látni ezekben az éretlen viselkedésekben a félelem / engedelmesség /gyűlölet körforgását, mókuskerekét, valamint a kisebbségi érzésük túl kompenzálását.
Akkor felelne meg igazán egy konstruktív viselkedésnek, ha nem az éretlen serdülőkort dédelgetné lelke mélyén és nem annak akarna megfelelni.

De így csak felcseréli a lázadás függő helyzetét a behódolás függőségével.

 

Ijedség, ijedelem

A félelem fajtái számtalanok, nem lehet a végükre járni. Hatványozódási képessége folytán sokszor tapasztalhatjuk, hogy a félelem a félelemből táplálkozik. Lehet félni a nagy, tágas tértől és a bezártságtól, a zuhanástól, a tömegtől, az ismeretlen dolgoktól,, a villámlástól, vihartól földrengéstől, hurrikántól. Továbbá az elhagyatottságtól, a magánytól, a betegségtől, az öregségtől, a szegénységtől, a haláltól. Az öngyilkosok talán inkább az élettől félnek, mint a haláltól.
A kínzó lelki  élmény mellett a szimpatikus idegrendszerünk is mozgósítja  szervezetünk energiáit, markáns testi tüneteket mobilizál:

- emelkedik a vérnyomásunk,
- pulzusunk felszökik,
 -pupillánk kitágul,
- légzésünk felgyorsul,
- izzadunk,
- szájunk kiszárad,
- gyomrunk összeszűkül,
- hajunk égnek áll,
- hideg futkos rajtunk.

Ez a felfokozott fizikai aerousal jó esetben a paraszimpatikus idegrendszerünk energia tartalékoló tevékenységével helyreállítja az erősen kibillent egyensúlyunkat. De a pánikos légszomjnál fulladási veszélyt tartogat, és erre még több félelem kondicionálódik.
Nehéz megérteni azt az energialöketet, amely ilyen megrázkódtatást képes előidézni szervezetünkben, miként azt az  orvosi „sokk” kifejezés is őrzi: egy túl inger ütközik a szervezetünk inger felvevő apparátusával, nem képes azt felvenni, valósággal kiveri a túl inger a biztosítékot
Az ijedség is ilyen túl inger.
Egy-egy ijedségben az ember szinte holttá képes válni, egész életében hordozza emlékeiben, hogyan kapott frászt, miként akadt el a lélegzete, a szívverése, hogyan vert gyökeret a lába, hogyan fogta el a remegés.
Egy férfi egy ízben azt mesélte, hogy autóbaleset érte. Szerencsére  testileg ép maradt, de amikor kikászálódott a roncsokból, döbbenten élte meg, hogy fékezhetetlen remegés lett úrrá rajta.
Ez a szinte már-már önkívületi állapotnak mondható helyzet nagyon elgondolkodtató.
Egy fiatalember, aki gyerekkorában benyúlt a konnektorba, és leégtek az ujjai, úgy emlékezett vissza a történetre. „A baleset kiijesztett a testemből.”
Maradandó testi és lelki elváltozásokat hozott az életében.

A kismadár pedig ijedtében szárnyat bont, amikor anyja kilöki a fészekből, ha önmagától  nem akar repülni. Már pedig ősszel messzi útra kell indulniuk.

Március:
A nyelv géniusza
Kodependecia

 

A nyelv géniusza

Az ének ősibb, mint a beszéd. A kisbabák először magánhangzókat mondanak ki, egészen pontosan hajlítgatják azokat, ez az ének ősi formája. A mássalhangzókat, főleg az ajakhangokat akkor próbálgatják, amikor már állni tudnak, vagyis a második dimenzió lehetőségeit próbálgatják. Majd összekötik az ajakhangokat a magánhangzókkal, ezek a szótagok már szókezdeményeknek mondhatók. Lassan kiszűrik a felnőttek beszédáradatából  a szavakat, mint jelentés egységeket. Ám a folyékony beszéd általában csak akkor veszi kezdetét, amikor már járni képes, vagyis elindul a harmadik dimenzióban. Ekkor az idő hármassága is kirajzolódik eszmélésében, a múlt és a jövő képzete tarkítja az örök jelenben való létezését, amely korábban az élete volt. A mondatokban való beszédet is megelőzi a szándék, az indulat vétele. Például az elmarasztalást hanglejtésekkel még a beszélni tudás előtt remekül tudják kifejezni és utánozni.
Való igaz, hogy a valóságot nem tudjuk közvetlenül venni,  csak jelrendszereken keresztül. A beszéd is ilyen jelrendszer.
A dimenziók birtokba vételén kívül még azt a hármasságot is megtanulhatjuk a gyermekektől, akiknek tehát az „anyanyelv” elsajátítása a járással együtt alakul ki, - az ÉN, a TE és az Ő hármas lépcsőjét. Ez a világlátás metakommunikatív viszony rendszere lényegében, amely az ember társas lényének köszönheti létét:

  • Az ember társas lény.
  • A világ, a nyelv és az ember ennek összekapcsolt metaforája.
  • A világ szimbólum rendszere teljesen leképeződik a grammatikában. Nem véletlenül sorolták a görögök a grammatikát a hét szabad művészet közé.
  • A polaritás is leképeződik a nyelvben:
      -  a magán- és mássalhangzóban,
      - az igében, mint cselekvést, történést, létezést kifejező dinamikus szófajban,  - a főnév     alanyi princípiumot megjelenítő valóságában,
      - a gondolatok mondatban való testet öltésében.

A nyelv géniusza munkál az igazság és hazugság kimondásában is, a hazugság a nemvilág.
A nyelv világlátás és korlát is, képes lehatárolni és megkötni a gondolkodást.
A szavak megsűrűsödött energiája mindig engedi  utórezegni azt a metafizikai hatást, amelyet anyanyelvünk elsajátításánál szívtunk magunkba.
A nyelv pszichoszomatikus.
A szavak a valóság hírnökei, zenéjükkel, ritmusukkal, jelentésükkel, értelmükkel.

 

Kodependecia

Az élet- és halálszenvedély közötti íven még sokféle szenvedély marcangolja testünket, lelkünket, szellemünket. A marcangolódás a be nem következett kielégüléssel függ össze. Szervesen kapcsolódik a függőség és függetlenség problémájához is.
Rögtön előre kell bocsátanunk, hogy a világ összefüggésrendszerében abszolút függetlenségről egyáltalán nem beszélhetünk, mivelhogy a világból kimaradnunk nem lehetséges. Lucifer is egy pontot kért a világon kívül, ahonnan kimozdíthatná és megingathatná azt. De a teremtett világon kívüli világ a luciferi tagadással sem létesült. Függőség és függetlenség kérdésében is csak annak MÉRTÉKÉRŐL beszélhetünk, amely az igen – nem szinusz hullámzását fent tartja.
Az ember társas lény, természetes, hogy társra vágyik, jóllehet számtalan esetben elmarja magától az embereket lehetetlen viselkedésével. Ezen kívül patológiás kötésekkel  is kapcsolódhatnak egymáshoz, ilyen a kodependencia.
Szenvedélybetegeknél megfigyelhetjük, hogy mindig magukhoz tudnak láncolni valakit, aki megszerzi nekik a drogot, az alkoholt, kifizeti az adósságukat, befogadja és támogatja őket. Köszönhető ez az aranyos behízelgő oldaluk szerencsés működtetéséhez, amely odaláncolja a segítőt. Ha azonban ez az eredendően is aszimmetrikus segítő kapcsolat a mértéket nem jól működteti, igen sokféle, akár tragikus kimenetelt is eredményezhet.

A kodependens embernek  arra van szüksége, hogy szükség legyen rá.

- Ennek érdekében rengeteg megalázást tűr el,
- szeretetet koldul,
- fölösleges áldozatokat vállal, amely a segítettet tovább paralizálja,
- egyszóval lényegében legbelülről egy önzés mozgatja.

Lehet, hogy összeszedi az árokpartról az eszméletlen alkoholistáját, vagy eltartja szélhámos szerencsejátékost, de hálát ezért nem kap, mert a szado-mazo  játszmájukban a szerepek folyton felcserélődnek a körforgásban. Egymás árnyékhordozói ők. Kölcsönösen megteszik szemrehányásaikat, belegázolnak egymás önérzetébe, lelkiismeret furdalást ébresztenek egymásban, civódásaik magas feszültségeket teremtenek. Végzetes esetben gyilkosságig fajulhatnak az elszabadult indulatok.
Az egészséges kapcsolatokban kell, hogy autonómiája, intim tere legyen a feleknek, megfelelő szabadságfokot kell működtetniük.
A függőségi kapcsolatokban egymás nélkül félemberek, szárnyszegettek lesznek, csak ketten próbálnak egy egészet alkotni.

 

PÁNIK

„A pánik az élni akarásom kifejezője.”

A pánik különös roham – lelkiállapot, amelyben az a legérdekesebb, hogy még ha tetten is lehet érni a kiváltó okát, az ezt követő reakció semmiképpen nincs arányban vele a hevességét és intenzitását illetően. Ebben a vonatkozásban összevethető a hisztériával és a fóbiával, bár sok tekintetben viszont különbözik azoktól. Hosszú ideig el is különítették az úgynevezett aktuálneurózisokat a pszicho neurózisoktól. Ez utóbbinál gyermekkorból származó megoldatlan konfliktusokat feltételeztek.
Modern találó kifejezéssel élve a pánik: félelem a félelemtől. Vagyis ez a túlfokozott, ám mégis lebénító lelki energia maga is a további tettek akadályozójává válik.
A fogalom nemzetközi, Pán görög pásztoristen nevéből ered, akinek félelmetes hangja egy egész hadsereget képes volt rémületbe ejteni.
Ami a pánik legfőbb ismertető jegye, hogy légzés elakadással párosul, fulladásos tüneteket produkál, az elakadt lélegzet pedig markáns halálfélelmet kelt.
Egy elvetélt pszichológus egy ízben azt mondta saját pánik rohamáról, hogy metrón utazott, és C.G. Jung „A tudattalan pszichológiája” című könyvét olvasta, míg nem az egyik mondatnál elfogta a páni rettegés. A következő megállónál valahogy kikecmergett és mentőt hívtak hozzá. Hogy mi volt az ominózus mondat, nem akart utána járni. Azóta is a polcán a könyv, de nem szokta kinyitni.
A pánik roham hevessége társulhat kínzó szívdobogással és fázással is, akár hidegrázás is kísérheti Ilyenkor mély levegőt kellene venni, de hát éppen ez az, ami nem megy.
Az extatikus állapot, amely a kívülállónak is azonnal feltűnik, és segítségre sarkall, nem mentes valamiféle teatralitástól Persze nem akarjuk azt állítani, hogy ez szándékos lenne. De a figyelem felhívó jelleg mégis valami ilyesmiről árulkodik:

  • figyeljetek rám!
  • mert különben elvesztem,
  • nem érzem, hogy vagyok,
  • elnyel a semmi, az üresség, a légüres tér
  • eltűnök a fekete lyukban.

A figyelem megerősítést jelent. Amikor felfigyelnek az emberre, az még akkor is megerősítő, ha nem értenek egyet vele. A polgárpukkasztók abból nyertek pszichikai energiát, hogy elképesztették az embereket, mintegy rájuk vetítvén saját megvetésüket, ellenérzéseiket.
„A PÁNIK AZ ÉLNI AKARÁSOM KIFEJEZŐJE.”
Ez a mondat sok mindenre rávilágít a szóban forgó kérdéskörrel kapcsolatban.
A lány, aki ezt kimondta, a szerelemben tudta megélni magát, a szépségben, a vonzalomban, két ember alkati, kémiai összecsengésében. De a divatszakmában eltöltött évek, a verseny, a tülekedés, az irigység megfakították az eredeti, ártatlan szépségimádatot.. A csalódások fájdalmak sok elfojtásra késztették, mígnem fullasztó érzés lett belőlük.
A felfokozott állapot megmaradt, a semmi, az üresség, a megsemmisülés ellenpontjaként. A minden és semmi ívén végül a megsemmisüléstől való félelem kimondatta vele ezt a nagyszerű felismerést:

  • élni akarok!
  • égni, lobogni!
  • nem elfakulni, hamvamba hullni.

Vivisectionak mondható mértékig elemezte életét, tanulságait, kapcsolatait, talentumát.
Sorra vette ezek akadályait, és az élet mellett döntött. Gyógyszer nélkül jutott túl a pánikon.
A lelki energia átalakítása cseppet sem könnyű ügy. De a lelki fejlődés, a lelki-szellemi kibontakozás lényege éppen az energia megfelelő mederbe terelése.
Ilyen csodálatosan polarizálódik az élni akarás a sötét halálfélelemmel.

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

Az élet szentségének érzete ritka pillanatokban kapja el az embert. Rádöbbenni a puszta élet tényére, felülmúlhatatlan értékére jobbára csak szélsőséges esetekben adódik, mint például baleset, légzésbénulás, vagy mint Exupérynek a sivatagban való lezuhanása, amikor majdnem szomjan halt.
Akik a mesterséges intelligencia „megteremtésének” aktivistái, azoknak az élettel, saját magukkal komoly disszonanciái vannak, és eszméléseik szűk horizontján a technika bűvölete kápráztatja el őket. Többnyire felvállaltan materialisták, ateisták, a kérdések végig gondolása nem különösebben motiválja őket. Hogy miből, mitől és hogyan lehetett az ősrobbanás, ennek megválaszolása nem kardinális számukra, mint ahogyan az sem, hogy nincs napirenden a majmok emberré való átalakulása. Nézetük szerint az ember az állatvilágból emelkedett ki, és nincs lényegi különbség közöttük. Csak Istenről ne kelljen hallaniuk, mert az elindítja az indulatragályt a lelkükben, a megátalkodott luciferi tagadást, a hittel, vallással szembeni cinizmust. Alig áttörhető szóáradat páncéllal övezik fel magukat, amely vastag klisévé sűrűsödik az idők folyamán a hamis okoskodásokból.
Megkérdeztem néhányszor, mire jó a mesterséges intelligencia. Azt a választ kaptam, gyorsabb, pontosabb, megbízhatóbb, mint az emberi elme, és „minden” problémát megold majd. Sokkal jobb és hatékonyabb a természetes metódusoknál, amely kiszámíthatatlan és érthetetlen. Mint például a szervek megbetegedései. Megkérdezett emberem a transzplantációt hozta fel példának, ahol sokat kell donorokra várni. Milyen jó lesz majd a a mesterségesen előállított szervekből megoldani az átültetéseket.
Néha igaz, a technika is befuccsol, például nem áll meg a beprogramozott metró az állomáson, vagy másik oldalon nyílik ki az ajtaja, de ezen könnyen túl lehet  lépni.
Észre kell vennünk ebben a teremtési buzgalomban az EGO Ödipális szinten még elfogadható mindenhatósági képzetét, amely viszont a felnőtt létben már nem gyümölcsöztethető. Ötéves kori szinten megrekedni a lelki-szellemi kibontakozás útján nem túl kifizetődő. Az ego eme hipertrófiája irreális hatalomvágyat generál az emberben, könnyen elhiszi, hogy pénzzel minden és mindenki megvásárolható, és ezek a negatív célkitűzések valóban ellenkultúrát működtetnek, mivel a kultúrának is a szakralitás a lényege. A szakralitást nélkülöző „kultúra” ellenkultúra, kultúr sznobság, kufárkodás, irigy mímelése az igazi, a megszentelt, az áldást hordozó tevékenységnek.

Fontos a technika, segíti a hatást, a jó megformálódást, minden véghezvitelt. Egy négykarú mérlegen az egyik ág:

De mint láthatjuk, a logikus, racionális nézőpont a tudattalan szféra művészi, képi, analógián működő nézőponttal egyensúlyozódik, miként a technika a szakrálissal. Különben az ördög technikája lesz, és a technika ördöge megtréfál bennünket.
Akik a mesterséges intelligencia elkötelezettjei, azok életellenesek, és tagadják a lelket is, amelybe  Isten a lét titkait írta. Ezt a lelkünkből a lelkünkkel lehet és kell kiolvasni. Ezt az intelligenciát, isteni bölcsességet, mindenható energiát csak felismerni lehet, semmiképpen nem mesterségesen létrehozni, főleg nem sznob módon mímelni, utánozni, vagy több világot teremteni
Bár a technikának hatalmas szerep jut abban, hogy képességeinket fejlessze. De soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy amit az ember a külvilágban elér, az belső képességeink rovására történik. A kezdeti edények, szerszámok, építmények során ma már repülőn utazunk, vezeték nélküli szerkezetekkel kommunikálunk, de elvesztettük a metakommunikációs képességeinket, gyalogösvények helyett sztrádákon száguldozunk járműveken. Nemcsak elszakadtunk a természettől és természetességtől, de ellenségesek is lettünk velük kapcsolatban.
A számokat sem kellett és lehetett „kitalálnunk”, mert azok benne vannak a láthatatlan világ ritmusában, rendjében, arányaiban és mértékében. Csupán csak felismertük ezeket.
Egy Isten van, egy világ, egy Hagyomány.
A mesterséges intelligencia Góleme rákos burjánzáshoz hasonlóan elpusztítja környezetét és önmagát is destruktivitásával.

BARÁTSÁGOS SZÁMOK

Nyilvánvaló, hogy az emberek igen eltérő módokon viszonyulnak a számokhoz, beleértve azokat is, akiknek a számok érdektelenek. A magam részéről nem tartozom az utóbbiak közé, sőt, olykor már-már úgy érzem,, kezdek a számok megszállottja lenni. Főleg azok metafizikája vonatkozásában, valamint a matematikusok hitvallása okán, amely szerint az ő kutatásaiknak nemigen van közük a mindennapi alkalmazhatósághoz. Ők „absztrakciókkal” foglalkoznak, és magukat a számokat is absztrakcióknak definiálják.
Kötődik a számok világa a pszichológiához is. Nem a viselkedés kiszámíthatósága és bejóslása vonatkozásában, hanem a műveletekben. A számokkal végezhető műveletek ugyanis nagyon hasonlítanak a lélekben zajló folyamatokhoz. Mindkét esetben energiáról van szó, amelyek összegződnek, elkeveredhetnek, kivonódnak, osztódnak, hatványozódnak, vagy csökkenési pályán haladnak, mint például a gyökvonás esetében. A lélek is többletekkel és hiányokkal, űrökkel és fehér foltokkal, számhalmazokhoz hasonlítható elhatárolódásokkal, egymásba való átalakulásokkal alakítja a nehezen megfogható és kiismerhető világát. Bár inkább a lélekóceánhoz szokás hasonlítani, a számok terével is azonosságot mutatnak.
Amikor először hallottam a barátságos számokról, minden megindult bennem amiatt, hogy milyen számok lehetnek azok, amelyeket ilyen emberi jelzővel illetnek? Továbbá felfedezhető-e valamiféle analógia az emberek közötti barátság és a számok közötti „barátság” között?
Lehet, hogy a kérdés költői, de annál érdekesebb.
Lássuk a matematikai relációt.
Barátságos számok azok, amelyeknél az osztóik összege kölcsönösen a másik számmal egyenlő. Ilyenek például a 220 és a 284.
220 osztói: 1+2+4+5+10+11+20+22+44+55+110 = 284
284 osztói: 1+2+4+71+142 = 220
Ilyen a 1184 és a 1210 is.
Platónnál és Püthagóreusznál találkozunk először a barátságos számokkal.
Tabit-ibn-Korra /834-901/ arab matematikus ismertette a megkeresésük módját. A későbbiekben egymástól függetlenül fedeztek fel ilyen számokat Fermat és Brozek Ezek a 17296 és a 18416. Descartes nevéhez fűződik a 9 363 584 és a 9 437 056 páros felfedezése. Euler /1707-1783/. További 61 ilyen párost fedezett fel.

Az oszthatóság fontos holisztikai fogalom, a rész és egész témakörében a maradék nélküli bennfoglaltság kérdésében.
Úgy tűnik, az osztók kérdése az elementáris megfelelés témájával rokonítható. Az elemek is az „osztályrésszel” állnak kapcsolatban, mint leszakadt fények. A tűz áll legközelebb a fényhez, ezt követi a levegő, majd a víz és a föld a leg megsűrűsödöttebb, amelyben a fényt nehéz meglátni. De éltető ereje mindenki előtt ismert.

A számok az EGY-ből szakadnak ki.

PRÍMSZÁMOK

Az a törvényszerűségük, hogy nincs törvényszerűségük.
Másképpen törzsszámoknak mondatnak, nincs osztójuk önmagukon és az 1-gyen kívül.
A természetes számok halmazában való elhelyezkedésük komoly matematikai feladvány volt már az egyiptomi és mezopotámiai kultúrában is, később a görögöknél. Eme magányos oszlopként elhelyezkedő számok megszámlálhatatlanok. Akármennyi lehet belőlük:
2, 3, 5, 7, 11, 13. 17, 19, 23, 29, 31, 37,, 41 és így tovább.
Eratoszthenész /i.e. 276-196/ Alexandriában élő görög matematikus és csillagász szellemes módszert talált a prímszámok megkeresésére. Az „Eratoszthenész szitájának” nevezett módszer a következő:

  • A 2-vel kezdődő egész számok sorából először húzzuk ki a páros számokat,
    ezek a 2 többszörösei és 4-gyel kezdődnek.
  • Majd a 6-tal kezdve a 3 többszöröseit, 10-zel kezdve az 5 többszöröseit és így tovább.
  • A szitán áteső számok nem prímszámok, csak a rajta fennmaradók.
  • A nagyobb számoknál ritkul a prímszámok sorozata, de nem ér véget, vagyis nincs legnagyobb prímszám.

Ennek bebizonyítása Euklidész .nevéhez fűződik. Bizonyítási eljárását ma is megcsodálhatjuk:

  • Tegyük fel, hogy véget ér a prímszámok sorozata és jelöljük a legnagyobb prímszámot „p”-vel.
  • Szorozzuk össze p.ig az összes prímszámokat, és adjunk a szorzathoz 1-gyet.
  • Ez a szám sokkal ngyobb lesz, mint a p, és feltehetőleg prímszám. De ha nem, akkor is nagyobb lesz p-nél a legkisebb prímtényezője.

i

A RUBIK KOCKA METAFÓRÁJA

40 év elmúltával formálisan is berobbant a köztudatba, a kreatív kultúra világába Rubik Ernő szellemes, játékos és mély mondanivalót hordozó kockája.
Mindenek előtt egy olyan mindig együtt maradó együttesről van szó, amelynek tagjai „tudják” kötött mozgáslehetőségüket:

  • vagyis azt, hogy elforgathatók, de szét nem szedhetők.
  • Ez minden szakrálisnak mondható  játék kiindulópontja, hogy egy lehatárolt térben, adott szabályokhoz igazodóan lehet és kell viselkedniük Ilyen a sakk, a malom- és minden társasjáték.

A három irányban elforgatható kockaelemek ritkán rendeződnek homogén színű oldalakba, de a kocka így is minden esetben kocka marad. Sokak számára nem is zavaróak a színkeveredett oldalak, sőt, az is megeshet, hogy meg sem különböztetik a rendállapotú kockától. 
Ám a játék egyik legfontosabb célja és üzenete a harmóniateremtés, amely a sikeres elforgatás esetén mindig jelentkező örömben mutatkozik meg.
A kocka – mint minden geometriai idom és test – t é r m i n ő s é g , a megvalósítható állapotok halmazából egy. Jól fejezi ki a rend és káosz közötti különbséget: a rend, a helyes végkifejlet egyféle,míg a rendezetlenségi lehetőségek  4*1019-en.
Bár a rendezetlenség eme nagy számánál fogva statisztikailag nagyobb érvényességű, mint az egyetlen jó helyzet, és a rendezetlenség növekedése valószínűbb ezáltal, de nem abszolút érvényű. A rendezetlenség mértéke ugyanis az entrópia.
De a kocka egybefogja a rendezetlen színeket, és kocka marad.

A társadalom „Rubik kockájában” a tagok sokszor nem akarják tudomásul venni a kötött mozgáslehetőségeiket, ezek a partizán akciók, a puccsok, a lázadások, amelyeknek káosz, anarchia, entrópia a vége.

EGY FORINTOS TÖRTÉNET

A történet az ötvenes évekből való, amikor még házmesterek is voltak és egy forintért sok
mindent lehetett venni.
Sándor, a húszas éveit taposó szépreményű  fiatal ember Ilivel, aki később a felesége lett, szórakozni indultak. Amikor a belépőjegyet kellett volna kifizetni, észrevették, hogy mindketten otthon felejtették a pénztárcájukat.
Sándor talált a zsebében 1 forintot. Vívódtak, mit tegyenek? Menjenek haza két vonaljeggyel a pénztárcájukért? Igen ám, de már késő volt, és 50 – 50 fillér kapupénzért lehetett bejutni a házba. Így hát gyalog indultak neki az éjszakának
Útközben két suhanc megtámadta őket. Megbeszélték, hogy Sanyit leütik, akkor Ili szabad préda lesz. Sándor ezt meghallván az egyiket a falhoz szorította, és övön aluli ütésekkel harcképtelenné tette. A másik ezt látván, elrohant.
Közben Ili is levette a cipőjét, harckészültségbe helyezvén magát, hogy szétverje a fejüket. Erre nem lett szükség, de közben belelépett „valamibe”, így fél lábára mezítláb volt kénytelen hazasántikálni.
Eléggé szakadtan érkeztek meg.
A házmester ajtót nyitott, és döbbenten kérdezte, honnan jöttek, és mi történt velük, hogy ilyen állapotban vannak.
Röviden ecsetelték a történteket.
„Na, menjenek fel!” – mondta a házmester részvéttel.
Elengedte az 1 forintot.

PÉNZGÓLEM

Vitathatatlan, hogy a rettegve megkeresett és rettegéssel elvesztett pénz igen nagy rabságban képes tartani az embereket. A régi időkben, a tengeri kalózok idején fémládákban tartották az arany pénzeket, és az elásás jelentette a legnagyobb biztonságot. A Kincses sziget legendája szerint még ma is sok pénzes ládát rejt a földje.
A pénz mágikus hatása hihetetlen dolgokra sarkallja az embert, a legvakmerőbb bűnözést és a gyilkosságot is beleértve. Akár célnak, akár eszköznek tekintjük, nagy árat fizetünk a megszerzéséért, holott a  pénz maga is ár és áru.
Eredetileg értékmérő lett volna, ám az eszmei értékek anyagba való áttétele igen bizonytalannak mutatkozik. A bölcsességtől, tehetségtől, tudástól, a kapcsolatokon keresztül a tárgyakig igen nehéz meghatározni az értéket, mint elvontságot. Ezt igazolja a piacon tapasztalható és alkalmazott kötött és szabad ár fogalma.
Az elektronikus technika és a bankok idejében még viccesebb ez a pénz ügy, mert a számlákon látunk egy sok számjegyből álló konstrukciót, és azt tekintjük megtakarításnak.  Maga a konkrét papírpénzünk nem is lehet tudni, hol landol.
A feudalizmusban a pénzveretés a király joga volt és aranyfedezet kellett hozzá. A mai közgazdászok az aranyfedezetet teljesen negligálják, nem is értik, minek az. A mai köztudatban az arany nemesfém értéke, hogy nem oxidálódik, hogy FÉNYT jelképez, hogy romolhatatlan értéket hordoz, már nem magától értetődő. Ezért a papírpénz fedezeteként sem tűnik lényegesnek.
Az általános relativizálódási eszme a pénzzel kapcsolatos vonatkozásokat is átszövi, mint a jogot, az igazságszolgáltatást, és szinte mindent. A technika, a sokszorosítás, a mesterséges, a hamisítható egyre terebélyesebb  iparág lett. A mesterséges ember legendája sem új, az érzés- és gondolat nélküli robotemberé, a gólemé.
Gustav Meyrink (1868-1932) legnagyobb sikerű műve 1915-ben jelent meg könyv alakban Lipcsében. Előtte folyóiratban publikálták. Mintegy hat évig írta.
Gólem legendája a 17. századig nyúlik vissza. Egy Kabalában jártas rabbi egy mesterséges embert készített, hogy szolgája legyen és segítse a zsinagóga harangjait húzni és más nehéz munkát elvégezni. A Gólem csak nappal dolgozott, a szájába rejtett mágikus cédula segítségével. Ám egy este a rabbi elfelejtette kivenni a Gólem szájából a bűvös cédulát, így az éjjeli útján tört, zúzott, mindent elpusztított, ami az útjába került. Elszabadult fenevadként működött.
Végül a rabbi elé vetette magát, kivette a szájából a  mágikus szót, mire a Gólem élettelenül összerogyott. Csak egy kis agyag figura maradt belőle.

Vajon a vágtató  infláció és a gazdasági világválság destruktív Gólemének a szájából ki veheti ki a mágikus szót?

A HUMOR

A nagy sírás és nevetés egy kontinuumon helyezkedik el, és mindkettőben igazi felszabadító erő rejlik, amely katarzist idéz elő a lélekben. A szívből jövő nevetés még akkor is felvidító, ha mástól ered. Ha valakit megnevettetünk, annak szigorát megtörtük.
A szó latin eredetéből fakadóan, ahol folyadékot, nedvességet jelent, még a problémára is alkalmazhatjuk, mert „megoldja” azt. A humor valóban sokszor megoldja a problémát, feloldja az összecsomósodott ellentmondásokat, eltünteti azokat.
Ámbár a köznapi gyakorlatban szerepel száraz és fanyar humor is, amely híven utal az indulati és intellektuális elemekre az érzelmek szabad áramlásával szemben, de ennek is van kizökkentő szerepe a szokványos viselkedéssel és kommunikációval szemben.
Humortalan humorról is lehet hallani bizonyos megcsontosodott magatartások esetében, amelyek szöges ellentéte a szórakozás, a mókázás, a játék, a tréfa, a jókedv, a kedélyesség. Egy mozgásfogyatékos gyerekek intézetében az igazgató úgy nyilatkozott, náluk fontos cél, hogy a tanulóik sokat nevessenek.
A mulatozásnak, viccnek, ugratásnak fontos szerepe van a társasági és társadalmi életben is, hogy csak a farsangot, a királyok udvari bolondját, a cirkuszok bohócait említsük. A tarot kártyában is  van egy Arlequin.
Az irónia fontos megfinomítása az indulatnak, az ellenérzésnek, a kritikai hajlamnak. Amit leleplez, annak ő is részese. Szemben a szatírával, amely kívülállóként rántja le a leplet.
Akinek humorérzéke van, az valamiképpen egyszerre képes látni a dolgok színét és visszáját, mind mások, mind a maga vonatkozásában. Nagyobb távolságból, szélesebb horizontról szemléli az eseményeket, látván azok fonákját is. Ez az egybelátás hatalmas szabályozó erő, amely képes lehűteni a lelkesedést, megvilágítani a hiú reményt anélkül, hogy az bántó lenne. Képes szemet hunyni a gyarlóságok felett, és a kudarcok elviseléséhez is attitűdöket, alternatívákat kínál. Ez hatalmas tömörítő képességre utal, amely az adott pillanatban felvillant valóság meglátását jelentheti.

A humor az életet síró/nevető színházzá teszi egy mitológiai forgószínpadon.

IGEKÖTŐK

Talán nem tévedek, ha azt mondom, minden nyelv ige centrikus, hogy a mondatok centruma, elindító szikrája ez a cselekvést, történést, létezést kifejező szófaj. Egyes szavak egymagukban is igék és főnevek lehetnek, mint például a „hall”, amely a hangok vétele és a lakás része. Az angol nyelvben is sok ilyen kettős jelentésű szó található, a scorn egyaránt jelent lenézést, megvetést és annak igei jelentését. Az is az ige centrikusság mellett szól, hogy egy-egy mondatot néha ki lehet fejezni egyetlen igével, mint például megvirradt, esik, hajnalodik.
A magyar nyelv agglutinálása eltérő a többi nyelvekétől, mert a ragokat a szó után ragasztjuk. Még érdekesebb az igekötők módosító szerepe. Lássunk néhány példát:

  • ha csak összeverekedünk valakivel, ott a csata lezáratlan,
  • ha megverekszünk, ott van győztes és vesztes,
  • nehéz helyzetekből pedig kiverekedjük magunkat,
  • a csendet pedig felverjük.

Hallgatni arany, beszélni ezüst, tartja a mondás. Ezen belül a „hallgatni” azt is jelenti, hogy nem beszélünk, de azt is, hogy másokat meghallgatunk,

  • a lehallgatás titkos behatolás mások intim szférájába,
  • a kihallgatás vallatás,
  • az elhallgatás titokban tartás.

Az élni szó is igen árnyalt tartalmakat nyerhet az igekötőktől:

  • a gyermekkort csak megélni lehet,
  • az életidőnket leéljük,
  • a hedonisták egy idő után kiéltekké válnak,
  • a vagyonunkat feléljük.

Esetenként a le- vagy felmondás milliókat jelenthet a közalkalmazottak végkielégítésében. Ha valakinek felmondanak, végkielégítés jár neki. Ha ő mond fel, mehet Isten hírével és üres zsebbel.

  • Más az, ha valakit meglőnek, vagy lelőnek, megkéselik, azaz megszurkálják, vagy leszúrják.
  • A kivezetés, mint iránymutatás komoly segítség lehet. Ám a megvezetés az kaján átverés, átejtés, becsapás, kissé humorba csomagolt ellenséges indulat, hazugsággal fűszerezetten.

Nehéz lenne az ősigét megtalálni, amelyre ezek az irányok ráépülnek, kiterebélyesednek.
Az „ad” szó elég ősi lehet:

  • az adás /mint műsor/ és az adón túlmenően a megad komoly nyomaték arra nézvést, hogy valami megkapta az árát, az ellenértékét.
  • a kiad távolító, lehet az szoba, pénz, vagy elutasítás,
  • a felad, az küldemény, de lehet az erőfeszítés abbahagyása is,
  • elad, aki kereskedik,
  • lead, aki teljesíti ígéretét,
  • beadni orvosságot és kérvényt szoktunk,
  • ráadás esetén licitálunk, hatványozunk, megsokszorozunk.

Itt most abbahagyom eszmefuttatásomat  /ott-, el-, ki-, fel-, lehagyni/ hogy elkerüljem a mennyiségi burjánzást.
Hiszen csak egy minőségi be-, illetve felvillanása volt annak, hogy a nyelv géniusza  milyen csodálatosan tetten érhető egy kis alig kétbetűs igekötő használatával.

 

SZOMNAMBULIZMUS

Az éberségtől a mélyalvásig terjedő íven igen eltérő tudati állapotokkal vagyunk jellemezhetők. Még az alvás szintjei is nagyon különbözőek lehetnek. A mélyalvásról nincs tudomásunk, a felette lévő rétegekből az álom nyújt információkat. Aki álmában hal meg, az „elfelejt” felébredni.
A szomnambulizmus külön kategóriát jelöl ezekben a rétegekben. Eltér az alvajárástól, a holdkórosságtól, inkább fokozott aluszékonyságnak mondhatjuk. Az ilyen emberek még a nappali ébrenlét alatt is valamiféle szürrealisztikus állapotban vannak, olykor depresszívek és néha valósággal elöntik az álmok, amely a tudattalan betörése a tudatba, más szavakkal a tudattalan lélekrész kontrollálatlan aktivitása. Az ilyen állapot a nappali életvitelt nagyban akadályozhatja, mivel mágneses vonzást gyakorol az alhatnék. Az ilyen kielégíthetetlen alvásigény felkelti a gyanút a „nyugtalan szív” szindróma irányában, lelkiismereti konfliktust, erkölcsi dilemmát, lelki problémákat sejtet. Az önmagunkkal vívott belső és meddő harc alakítja ki ezt a tünetet, amely lényegében menekülés a valóság elől. Ez az álomittasság kétségbeesést takar, keresést, bolyongást, kóborlást, céltalan kóválygást kábán, ködben, mintha kómában lennénk.
Furcsa rabság rabságát.
Ideillik egy gondolat Püthagorasztól: „Ne szűnj meg védekezni az ellen, hogy a kábaság homálya elborítson!”
Ez a depresszivitásba erősen hajló öntehetetlenség igen megviseli a környezetet, a semmittevő elbújásában  rejtett elvárás lappang, hogy kíméljék, megértsék, segítsék, miközben nem fogad el segítséget, nem igazán akar kigyógyulni passzív állapotából. Egy kliensem így fogalmazott:

  • a kómában a kómával akarom megtalálni azt, hogyan szabaduljak meg a kómától.

Miközben minden idegszálával tiltakozott a belátás, a felismerések ellen, vagyis nagyon úgy tűnt, valójában egyáltalán nem akart ráébredni a betegségekbe való menekülés zsákutca jellegére.
Az említett kliens gyerekkorában átesett egy agyhártyagyulladáson, úgy tűnt, öntudata igen kötődött ehhez a hajdanvolt betegséghez, átmeneti állapothoz, valamiféle visszafelé éléshez az  időben, telve beteges okoskodásokkal, hogy rátaláljon valamire, amire nem igazán akar rátalálni, hiszen az szembesülés lenne a betegségre való ráhagyatkozásával, életellenes gyakorlatával, amelyet természetesen nem akart felvállalni.
Mindez társult az időzavarral is, súlyos halálfélelemmel, amelyet anyja öngyilkossága és apja morfium halála is táplált.
Hatalmas testsúlyfelesleget cipelt a haragból sértettségből, irigy féltékenységből, állandósult elégedetlen háborgásból fakadóan, és ez további éjszakai evésrohamokra sarkallta. Szalonnával és csokoládéval a kandida ellen újabb és újabb betegségeket hozott, magas vérnyomást, emésztési rendellenességet, májkárosodást. Ha bármilyen csekély konfrontálásba került, azonnal „besárgult+ és betegállományba vonult. Kezdődött  előröl a jól bejáratott circulus vitiosusa.
Egocentrikus indulatosságával sikerült elmarnia maga körül mindenkit, úgyhogy tehetetlensége még önsajnálattal is tetéződhetett.

A pszichológiában minden kétélű. A kulcs mindig a tudatos és tudattalan lélekműködés dinamikus egyensúlya. Így az álmatlanságot ugyanúgy a tudattalan túlsúlya okozza, mint a szomnambulizmust

FEMINISTA BUMERÁNG

Úgy tűnik, az embereknek szükségük van a végletek adta tapasztalatokra, mert az egyensúly nyugalma csak ezáltal értékelődik fel. Hol a ló egyik hol a másik oldalán futnak, hogy aztán a lovon is nyergelhessenek.
Így van ez a matriarchátus  vagy patriarchátus társadalmi rendekben, és a férfi-női kapcsolatokban is. A sokáig tartó, házasságon alapuló életben, ahol a nők a negatív agressziójukat gyümölcsöztették, most ez pozitívba váltott. A pénzkeresés, a karrier, a társadalmi presztízs, a vezetői szerep viszi a prímet az egyenjogúságért vívott harc mezőnyében.
Én még nem találkoztam olyan feministával, aki legalábbis rejtve ne lett volna férfigyűlölő, ne tépázná a rivalizációs agresszió, ne akarna mindenáron felébe kerekedni  a férfiaknak, azaz ne „kasztrálná” őket.
Mindez látszólag a nő „önmegvalósításával” veszi kezdetét. Önálló, független kíván lenni és hatalmas energiákat mozgósít a munkára.
Hamar feltűnik a magánélet sorvadtsága, az egyedüllét, a nagy függetlenség üressége, az érzelmi tétovaság. A legnagyobb bumeráng éppen ebben a letagadott szeretet- és kötődés vágyban van. Hiszen ez a legtermészetesebb lelki szükségletünk, hiába próbál a cinizmus és túlzott kritika álarca mögé rejtőzni.
A nőiesség, az anyaság és karrier hasadtságában csupán részfutamokról szól az élete, vesztett csatákról és a végén elvesztett háborúról. Ezt a háborút természetesen önmagával vívja, de nem tudja egységes egésszé integrálni magát, mert erejét felaprózza a meg nem vívott kommunikációs csörtékben, a hamis énképe fenntartásában és a félelem miatti támadva védekezésben.
Hadd idézzek egy sportoló nőt, aki nem ért el átütő eredményeket, de a túlhajszoltságot, a türelmetlen hajtást családi életében is folytatni próbálta. Ez konkrétan napi több kilométer futást jelent reggel és este. Férjével a szexuális harmónia soha nem volt a topon, bár fizikálisan tetszik neki  közel két méteres atlétája. Ám az ágyban úgymond nem bajnok, ami miatt megszállott futónk sokszor megtagadja az együttlétet vele. Ez a furcsa önbüntetés is bumeráng lett, mert a férje megcsalta. Ez igen rosszul érintette, főleg az, hogy férje a nagy lebukás után sem kecsegtette sírig tartó hűségről. Három opció maradt számára:

  1. pár- és családterápia hosszasan, hogy lelki-szellemi megoldás születhessen,
  2. második gyerek,
  3. válás.

A második verziót választotta, gondolván, hogy két gyermekkel majd csak magához láncolhatja, amúgy kicsit megvetett férjét.

Hatalmas űr tátong a feminista nők lelkében a tudattalan motivációk, a magukkal hozott családi minták, a berögződött kompenzáló attitűdök, a tudatos és tudattalan vágyak, elvárások, hitek között. Ezek a hasadások sok ostoba döntés forrásai.
Az is bumeráng lehet, ha korábban sokat keresett és utazott, és ez nélkülözhetetlen etalon lett életvitelében. Akkor az anyaság „24 órás” szolgálata menekülésre készteti, mert másfajta társaságokhoz szokott, mint a babával való intim együttlét.
Az intimitás egyébként is gyengéje a sok elfojtás, önbüntetés, önámítás miatt, hiszen ezt cserélte fel exhibicionizmusra, amely izgató, felcsigázó, látványos.
Gyakran nős férfival kezdenek, abban a biztos hitben, hogy sikerül kiütni a nyeregből a feleséget, bár mostoha anyák egyáltalán nem akarnak lenni. Ha ez nem jön be, és marad a kínos másodhegedűs szerep az irigyelt és gyűlölt feleség mellett, ez újabb férfiellenes kirohanásokat erősít lelkében.
Ha csak manipulációval és erőszakkal sikerül kiköveznie a karrier útját, az is bumeráng, mert lelke mélyén önbecsülése csorbát szenved. Az ilyen kivetített öngyűlölet a kapcsolatok igazi rákfenéje.
Irányítani, uralkodni akarnak a férfiakon, de csupán elriasztják őket maguktól.
A férfiak is azokat szeretik, akik szeretetre képesek, nem csupán mohó, kielégíthetetlen vágyaikat kínálják nekik.

SZERELEMHIPNÓZIS

Életünk racionális és beprogramozott menetében különös erőforrást jelentenek az olyan elbűvölő jelenségek, mint a varázslatos szépség, az egyszeri és megismételhetetlen dolgok, a váratlanság, a kiszámíthatatlanság, a csoda.  Ezek közé sorolhatjuk a szerelmet is, amely megtörténik velünk, ránk talál, előjön belőlünk. A szerelemben végtelen erők megmozdulását érezzük magunkban, a szerelem feltartóztathatatlan, titkolhatatlan, aki szerelmes, az a talaj fölött lebeg és úgy érzi, övé a világ.
Ez még a reménytelen, egyoldalú szerelemnél is így van, amikor mintegy rávetítjük szerelmi készenlétünket az utunkba vetődő vándorra, aki ezt nem viszonozza, mert benne nem hívódott elő semmi.
A legkeservesebb csalódások közé tartozik, ha az ember saját, szerelemnek vélt érzése kérdőjeleződik meg, és azt kell látnia, hogy az csak egy függőségi szükséglet, valamilyen érdek, hiúság, önzés, vagy egyéb tévedés volt csupán. A sok szerelmi tévelygés, ámokfutás, cselvetés és csábítás, hitegetés mezején nehéz mércét húzni az igaz és hamis vezéreltség között.
E sorok írója – természetesen csak metaforisztikusan – archetipális erők mozdulását véli kritériumnak, a mélylelki erőcentrumok megelevenedését, amely összerímel a külvilági történéssel, a személy felbukkanásával, akiről úgy érezzük, már találkoztunk, vagy soha el sem szakadtunk, és a kezdet valójában folytatás.
A szerelem ugyanúgy „másállapot”, mint a nők várandóssága. Tudati határállapot, egy se ide, se oda helyzet a két világ között, mint az álom és ébrenlét köztes helyzete, vagy a hipnotikus utazás, amikor verbálisan kontaktusban állunk a hipnotizőrrel, de más terekben és időkben vagyunk, mint amit a reális naptár mutat. A paraszimpatikus idegrendszerünk túlsúlyával jellemezhető belső éberségben. Megelevenedett vágyainkban és képzeletünkben rózsaszínben látjuk szerelmünket, képesek vagyunk olyannak látni, amilyennek szeretnénk, hogy legyen. Ebből később keserű az ébredés.
A szerelemben a szépségnek is fontos szerepe van, hiszen a szépség valamiféle tökéletesség, amelynek valóban magával ragadó ereje van.
Démonikus erők is működnek a szerelemben és szexualitásban.
A születéssel és halállal való összefüggés okán titokzatos, keveredik az intimitás, a szégyen és szemérem érzés benne.
A szerelem mindenképpen a személyiség egyik nagy titka, speciális élmény anyag fűződik hozzá. Inspiráció, átszellemültség, semmihez sem hasonlítható boldogság, beteljesülés érzés.
A hipnotikus állapottal a beszűkült figyelem okán analóg. Olykor ez a megszállottságig fokozódhat. Okkult képességek, médiumisztikus élmények, telepátia léphet fel, az intuitív „másik világ” tapasztalata, élménye.
Ilyen a művészi alkotó munka is.
Transz állapotnak is mondhatjuk bízvást a mélylélekben megelevenedő erők, képességek miatt. Mindezt nevezhetjük sugalmazhatóságnak is, mivel a szerelemhipnózis a szokványos, mindennapi lelki állapotoktól markánsan eltér.

 

REZIGNÁLTSÁG

Ó, mennyi gyerekességet hurcolunk életünkben, amelyekből ki kellene lépnünk, mint a kinőtt cipőből, vagy levetnünk, mint a kinőtt ruhát. Ilyen például a sértett visszavonulás, amikor hátat fordítunk azoknak, akiktől nagyon is sokat várnánk. Ez a rezignáltság etimológiailag a szignó, az aláírásunk visszavonását tartalmazza. Az „aláírás” a jelenlétet, ottlétet, az elfogadást, hitelesítést, részvételt, önmagunk képviseletét jelenti.
Persze ez a „képviselet” is elvesztette közvetlenségét a létezésünknek, a mimagunknak, annak, akik valójában vagyunk, mert az a születésünk, a Földre való lejövetelünk óta sok-sok réteggel fedődött el.
A nagy Paracelsus (1493-1541) szignatúra tana arról szól, miként tartalmazza minden dolog látható formája a benne rejlő szellemi esszenciáit. Ily módon a nevünk, az aláírásunk, az arcunk, a hanghordozásunk, hangszínünk, a gesztusaink, a mozgásunk, az elejtett szavaink, a testalkatunk, stílusunk egyfelől jelzi, másfelől szétaprózza esszenciális valóságunkat, azt az információt saját magunkról, amelyet szívünk közepében őrzünk, de a periférián való keringésben sokszor elérhetetlen.
Ha például valaki megsért bennünket, az komoly próba, miként maradunk önmagunk urai, vagy meghunyászkodunk, elbizonytalanodunk, és mintegy lemondva önmagunkról, sértetten visszavonulunk abba a barlangba, ahol senki nem fog keresni bennünket. Ezek a megbántódások a kommunikáció csörtéiben igen meghatározott időpontban szoktak testet ölteni, és rendszerint ezen áll vagy bukik a kommunikáció kimenetele. A mindenható pillanatban, hiszen az élet a jelenben zajlik, a pillanatban ragadható meg. A rezignáltságban ezt a pillanatot elszalasztjuk.
Mindez szoros kapcsolatban áll a sebezhető pontunkkal. Ismeretes a mitológiából, hogy Achillesz sebezhető pontja oly módon maradt a sarka, hogy annál fogva kellet őt tartani, miközben a halhatatlanság vízébe mártották.
Mindenkinek van sebezhető pontja, olykor több is. Ezt is már kora gyermekkorban kell megtanulnunk, hol a sebezhető pontunk és miképpen védjük azt. Mert igazán nem várhatjuk egész életünkben, hogy mások védjenek meg bennünket.
Jobb, ha felhagyunk azzal a mimóza viselkedéssel, hogy mások találják ki, mi a bajunk, mi a vágyunk, mit szeretnénk. Rejtett elvárások helyett rukkoljunk elő ezekkel, így reálisabban kirajzolódhatnak a lehetőségeink és lehetetlenségeink.

A TŰZHANGYÁK HANGYATUTAJA

Az  összetartozás erkölcsét művelni minden szinten nélkülözhetetlen, legyen szó párkapcsolatról, családról, kortársakról, kollégákról, a társadalom széles rétegeit felölelő nemzetről. Ám a tapasztalat legalább annyi széthúzásról, bomlasztásról, uszításról, megosztásról tanúskodik, mint az egymást és egy ügyet segítő összefogásról.
A tűzhangyák az esőerdőben élnek. Az ott szokványos hatalmas esőzések ellen, amelyek őket teljesen elmosnák, elsodornák, speciális védekezést alakítottak ki: összekapaszkodnak csápjaikkal és lábaikkal, összefüggő és áttörhetetlen tutajt építenek saját magukból, amely ellenáll a vízzuhatagnak.
Kutatók nem tudták szétfejteni ezeket a tömör úszóalkalmatosságokat, olyan hatalmas volt az élő összekapaszkodás. (E sorok írója már kevésbé lelkesedik a módszerért, hogy lefagyasztva vizsgálták és szedték szét őket.) Ily módon „megússzák” a vizet, formálisan úgy  közlekednek, mintha tömör fa  lennének.

Embereknél az élő láncok hamar elszakadnak. A leggyengébb láncszem általában az önzés, a kiválni akarás.
Már három ember esetében is pillanatok alatt kialakul az úgynevezett pairing: két ember összefogása a harmadik ellen. Egy kollégám egyszer azt mesélte, az ő szülei nagyon jól megvoltak egymással, összeillő párt alkottak, de ő ebbe az együttesbe nem fért bele. Ahol csak egy gyerek van a családban, ott ez a dinamika úgy is működhet, hogy a szülők hol egymással, hol a gyerekkel fognak össze a harmadik ellen. Elvált szülőknél nem ritka, hogy  elvárják gyermeküktől, oly módon érezzen az eltávozott szülő iránt, amint ők, akiket elhagytak. Ez persze az érzelmi zavarodottság magasiskolája, a rengeteg féle neurózis melegágya.
A kortárs csoportok nem is teljesen veszélytelen villongásait a „Pál utcai fiúk”című könyv nagyon reálisan teszi kézzelfoghatóvá, a tűzhangyák viselkedésének ellenpéldájaként.
A „felnőttek” politikájában sem sokkal jobb a helyzet. Ha megnézzük a világháborúk szövetségeseit, mind a győztesek, mind a vesztesek között csak az elfajulást láthatjuk.
A múlt századi nagy felbolydulás napjainkban sem mondható lezajlottnak, befejezettnek. A szerbeknél például nincs egyetértés abban, hogy Gavrilo Principe nemzeti hős, vagy közönséges gyilkos. Mostanában emeltek szobrot neki.
A hatalmas migráció, amely napjainkat jellemzi, a menekült áradatok, nemcsak hatalmi túlkapásokról tanúskodnak, hanem identitás keresésről, meghasonlásokról, értékválságról. Tele van a világ kis nemzetiségekkel, amelyek nem képesek államalapításra, de a betagolódás más államba, az integrálódás idegen földön, szintén nem megy. Valószínűsíthető, hogy éppen azért morzsolódtak fel, vagy szét, mert az a kohéziv erő, amely a tűzhangyáknál bontatlan, náluk nincs meg. Az külön művészet, hogy valaki a nemzeti identitását olyan környezetben is megőrizze, akol kisebbségben, vagy üldözöttségben van. A demokráciának ez a kisebbség/többség vonatkozása rengeteg probléma világszerte ma is.
Remélem, senki nem fogja felróni nekem e sorok olvasása közben, hogy a hangyáknak nincs személyiségük, öntudatuk, hogy könnyű nekik, mivel ők nem a teremtés koronái. Ők valóban ösztönösen képesek a magasabb értékeknek alávetni az alacsonyabbat, ez esetben a túlélésért tutajt építeni testükből, a víz túlereje ellen.

          

A KESERŰ KEHELY

Az edények, mint a pohár, a serleg, a kehely, a csésze, befogadó jellegükből fakadóan feminin szimbolikájúak. A kehely még összetettebb jelentésű, mivel teteje is van: két félgömbre választott része világtojás jelleget hordoz. Mint ilyen, a bőségre és halhatatlanságra is utal. Ha egy oszlop tetejére helyezik, olyan embert jelent, aki felajánlja magát az égnek. Mint az eddigiekből is láthatjuk, a kehely szimbolikája tág, kozmikus horizontot is átívelő üzeneteket hordoz.
Nem véletlen, hogy egyes házassági szertartások részét képezi a csésze összetörése, vagy kicserélése, amely hűségre, értékrendre utal.
A mitológiában is gyakran találkozunk a kehellyel, mint attribútummal. Az isteneknek mindig van pohárnoka. A Vízöntő jelképe is egy felső kehelyből az alsóba, levegőn átcsorgatott, függőlegesbe emelt víz, amely az égi bölcsesség földre juttatását hirdeti.
Mint az élet italát, az életvizet tartalmazó edény, sokrétűen utal az örök életre. Sírköveken is gyakran láthatjuk. A kígyós kehely a gyógyszerészek emblémája. Weöres Sándor „hajnal harmatával telt kehelynek” nevezi édesanyját az Anyámnak című versében.
Ha az élet italáról szólunk, némiképpen a sorsra utalunk, mivelhogy az életvonulat jobbára nem szokott gördülékeny, sima, rózsaszirmokkal felhintett lenni. Sok okulás kell ahhoz, hogy a jót a rossztól meg tudjuk különböztetni és nagy belső szilárdság, hogy felelősséggel, méltányossággal vállaljuk a próbatételeket, vagy viszonyuljunk a kísértésekhez. Szörnyen nehéz megérteni, mitől annyira különböző az egyes emberek sorsa. Például ha valaki fogyatékkal születik, az nyilván a szüleit is érinti, vagy háborúban, természeti csapásban korán elveszti szüleit, esetleg száműzött uralkodó, és sorolhatnánk tovább a példákat. Pedig a karma törvénye matematikai pontossággal szabja ránk azt a menetet, amelynek elindításában oroszlánrészünk van. És akkor még nem szóltunk azokról, akiket öngyilkosságra kényszerítenek koholt vádak alapján, mint például Szókratészt, a filozófia első mártírját, akivel bürök poharat ürítettek ki.
Mérget tartalmazó serlegről Szókratész halála óta olvashatunk, hallhatunk. Platón tollából ismertes Szókratész halálának története.
Bizonyos, hogy az élet sok keserű cseppel kínál bennünket, fájdalmakkal, csalódásokkal, erőfeszítésekkel, amelyeknek sokszor nem látszik az eredménye a tűrések, elviselések nyomán. Mindezeken túlmenően, ha valaki úgymond tele serleget kér az élettől, annak összes fájdalmainak elfájását, az nagy elszánásnak mondható.
Egy kliensem történetében anyja hosszantartó, súlyos betegségében az apja évekig odaadással ápolta. Az is látszódott, hogy a szülők kapcsolata cseppet sem volt felhőtlen, nem volt mentes bizonyos játszmáktól, anyja részéről, aki a betegséggel vámpírozta társát. Ilymódon a feleség halála úgymond mindenkinek megváltás lehetett volna. Ám nem így történt, mert a férj alig félévvel felesége halála után, váratlanul elhunyt. „Fenékig ürítette ki a keserű kelyhet” – szaladt ki a számon a történet hallatán. Kliensem nagyon ledöbbent ennek hallatán.
Idekívánkozik az isteni/emberi szenvedés örök példája:

Uram! Múljék el tőlem ez a keserű pohár!
Mindazon által ne úgy legyen, ahogy én akarom.
Legyen meg a Te akaratod!

 

MEGBOCSÁTÁSI MEDDŐ FUTAMOK

Az emberi együttélés morális szabályai egyetemesek, nem kötődnek speciális fajhoz, valláshoz vagy nemzetségekhez. A nem ártás elvéből a katonai morál természetesen kilóg, hiszen a katonákat nem hogy a nem ártás elvére, de egyenesen a gyilkosságra  képezik ki. Ezen napjaink haditechnikája csak annyit módosított, hogy néha valamivel kevesebb a személyes részvétel, gombnyomásra megy minden. Az ítélet végrehajtásokban is van módosulás. Régebben lefejezték, felakasztották, karóba húzták, kalodába tették, máglyán elégették az embereket, ma méreginjekció és villamosszék van ezek helyett. De a katona, aki az atombombát Hirosimára ledobta, később öngyilkos lett, amikor egyáltalán megtudta, hogy az a gombnyomás mit okozott. Truman elnök pedig vígan élt tovább.
A gyilkosság minden bizonnyal a legsúlyosabb vétség, amelyet csak elkövethetünk, és nehéz rá mentséget találni, noha ennek nagy gyakorlata van a történelmi és társadalmi életben.
A „vétek” szó képletesebben fejezi ki a viselkedési mérték megszegését, mint például a bűn. Ismeretes a Bibliából a magvető példázata az útfélre, a köves talajra, a tövisek közé és a jó talajba vetett magvakról. (Mt. 13.) A konkolyról és mustármagról is esik szó ebben példázatban.
A gondolat / szó / tett körforgása hozza létre a nagy számszárát, amelyben oly sokat fulladozunk.
Kora nevelődésünktől fogva sok kisiklás történik a dolgok normális menetéből. Egyik ilyen a megbocsátás igazi megbánás nélkül.
Hiszen vétkezni, az elkerülhetetlen, de azt okulásnak kell követnie. Erre ötéves korunk óta van lehetőség, amikor már némi belátásra is képesek vagyunk. Ám ha a szokványos bocsánat kérésre kondicionáljuk a gyerekeket a „legalább kérj bocsánatot!” felszólítással, éppenséggel elmondhatja az üres szöveget, de ez teljességgel meddő futama az energiának, mert nem történik változás.
Sajátságos, mennyire elterjedt a diplomáciai életben is ez a fajta bocsánatkérésre való felszólítás, annak a követelése, és a „nesze semmi, fogd meg jól!”jellege. Mert amikor a politikusok kiállnak és rezzenéstelen arccal elmondják az amúgyis mimikátlanra merevedett arcukkal a szabvány mondatot, az elszáll a levegőben.
Tény, hogy a megbántottat a neheztelés, a harag, a tehetetlenség, a megalázottság érzése nagyon nyomasztja, de a megbocsátás, vagyis az odasűrűsödött energia elengedése, kibocsátása, az annak mérgező hatásától való megszabadulás és kiürülés, az ettől az üres mondattól nem történhet meg. Az ennél bonyolultabb, összetettebb alkímiai folyamat.

Összegezve elmondhatjuk:

  • Véteknél olyan dolog történik, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
  • Két felet érint a vétek, a megbántót és a megbántottat.
  • Elképesztő megbocsátani olyan vétkezőnek, aki ezt nem kéri és megbánásnak nyoma sincs benne.

Ezzel mintegy levesszük a válláról a következmények viselésének terhét, teljesen fölöslegesen átvéve azt a rossz érzést, hogy valójában nincs bennünk nyugvópont, csak úgy teszünk, mintha lenne. Ezáltal még önmagunkat is megvetjük a hazugságunkért.
Márpedig a bűn következményeit annak kell viselnie, aki azt elkövette. Hogy egy bérgyilkosban, maffiózóban, tolvajban mikor jön a megbánás, a nagy lelki fordulat, az egészen kiszámíthatatlan. Azt azonban látnunk kell, hogy a ma használatos büntetések, még a szabadság megvonása is, mennyire kevéssé hatékony.

Idézzük Csuang ce morális útmutatóját:

  • Akiről az emberi dolgok leperegnek, annak ÉGI TERMÉSZETE van.
  • Akinek pedig az égi erők segítenek, az AZ ÉG FIA.
 

A JÓSLÁS

A vásári jövendőmondástól az asztrológiáig terjedő íven, amely a „végső” dolgokkal, halállal, túlvilággal, purgatóriummal, végítélettel is foglalkozik, tág ívet ölel át az eljövendő iránti kíváncsiság, vágy, kutakodás, hiszékenység. Az emberek egy része szinte megszállottan irányul a jövő felé, míg másrészük valósággal elzárkózik attól, hogy megtudja, mi rejlik abban.
A jóslás gyakorlata és tudománya minden időben megtalálható.
Püthagorasz neve például a „Püthia Hírnököt” jelent, mivel születését  a delphoi Püthia jelentette meg apjának.
Püthia tanácsát uralkodók is gyakran kikérték döntési helyzetekben. A legenda szerint Apollo isten segítette őt a látomásokban.
A vallásossággal mélyen átitatott görög és római korban a jóslás magas művészetnek számított, és csak kevesek kiváltsága volt az istenekkel való kapcsolat tartásnak ez a módja. Zeusz például egy szent tölgyfa közvetítésével nyilatkozott meg papjainak, akik a tölgyfa leveleinek suhogásából hallották ki a kérdésekre adandó választ.
Az augurok – madárjósok – a madarak röptéből olvasták ki az égi jeleket, de a jóslás ideje alatt felbukkant váratlan eseményekre is figyeltek.
Akár ómennek is értékelhetjük a 2014-es football világbajnokságon a brazil csapattal történteket. A rengeteg sztrájk, tüntetés, tiltakozás, stadionok és hidak összeomlása előzte meg a nyitó mérkőzés ÖNGÓLJÁT. A horvátokkal vívott első meccsen a brazilok egy öngólt lőttek. Majd a Columbiával vívott meccsen lerúgták Neymart, aki csigolyarepedést szenvedett el, a kapitányt kiállították két sárga lapja miatt, a kapus pedig sárga lapot kapott egy 11-es gól kíséretében. Végül a németektől kapott 7:1 vereség már igazi mélypont volt.  A holland meccs 3:0 állása folytán a negyedik hely jutott nekik. E sorok írója a braziloknak drukkolt. Óvakodtam a jóslásoktól, de a baljós jeleket első pillanattól látnom kellett.
Híres jövendölés a kínai Ji King az 50 pálcikából és a különböző számokkal jelölt fiatal és öreg, illetve férfi és női vonalakkal, amelyek a 64 hexagrammot alkotják. Az átváltás és változás folyamatainak törvényszerűségeit értelmezik a hexagrammok kialakulásának folyamatában.
Felsorolni is lehetetlen, hányféle jóslási módszer divatozik napjainkban is. Gondoljunk csak a tarotra, a kockavetésre, a cickafarkból, színes babból való olvasásra, a felhőjárásból, csillagállásokból való jövendölésekre. A számmisztikáról se feledkezzünk el, és a „látókról”, akik vagy paranormális látással rendelkeznek, vagy bizonyos helyzetekben azok lényegét és logikáját képesek meglátni. A látomásokat, hallomásokat a módosult tudatállapotok közé soroljuk.
Ismeretes, hogy minden betűnek van számértéke is, a bolygóknak mágikus négyzetük, ahol a számok összege minden irányban azonos.
És persze tenyérből, kávézaccból és kristálygömbből is zajlik a jövő kutatása.       

KISHITŰSÉG

Ismét egy pszichológiai patikamérleg: bízni magunkban, de nem elbizakodott módon, és persze görcs nélkül.
A hit hegyeket mozdít meg, a hitetlenség maga a halál.
Semmilyen küzdelem nem vihető sikerre tántoríthatatlan hit nélkül. 
Ha valaki nem bízik magában, a sorsában, a tehetségében, a kegyelemben, hogyan várhatja el, hogy más aktivizálja hitét?
A nevelésnek is a hit példája az alapja.
A hit racionálisan nem közelíthető meg, inkább lélekmélyi, sui generis jelenség. Nem adható át, nem követelhető meg, ha ki akarják kényszeríteni, az bumeráng lesz.
Akkor értékes, ha önmagától van. Illetékességi köre mindenképpen pszichológiai: a morális konfliktusban, a külső káosz ellen belső rendezettséggel ellensúlyoz az, aki a megoldásokban hisz.
Hiánya vagy ellentéte a csüggedtség, a negatív elvárások, és főleg a sokféle félelem.

Mindig azt gondolom, a sportolók közül, aki lemarad a dobogóról, az fél a sikertől. Nem igazán bízik abban, hogy ő valamiben világelső, és valami hibával aláaknázza magát. Például elcsúszik a jégen, leesik a lóról, leveri a lécet, és így tovább.
A Mary Poppinsban a nagybácsi addig tudott a levegőben maradni a nevetőgázzal, amíg vidám volt. Az első szomorú gondolatra azonnal leereszkedett a földre.
A gyermekek rajzban jobban ki tudják magukat fejezni, mint a beszédben. Emlékszem egy kisfiú igen beszédes rajzára azokból az időkből, amikor gyermekekkel foglalkoztam. Fát rajzoltattam, és ez a fiú mindig olyan fenyőfát rajzolt, amelynek az ágai lefelé konyultak. Emlékeim szerint a fenyőfa ágai felfelé irányulnak. Rá is kérdeztem, de ő váltig állította, hogy a fenyőfák ilyenek. Komoly, szomorú kisgyerek volt. Atópiás dermatitisszel született, amelyből serdülő koráig sem sikerült kigyógyulnia. A kínos, állandósult viszketés igen megkeserítette az életét. Természetesen egyáltalán nem bízott abban, hogy ebből ki lehet gyógyulni.
Van, aki konstansan a rossz hírre áll rá. Ha levelet kap, el sem tudja képzelni, hogy abban jó hír lesz. Az elutasítás villan át az agyán, mielőtt a levelet felbontja.
Az idejekorán abbahagyott próbálkozások is kishitűségről tanúskodnak. Tenzing, a serpa, hétszer indult neki a Himalája megmászásának, mint írta, nem kevélyen, győzni akarással, hanem alázatosan, ahogyan a kisgyermek anyja ölébe kéredzkedik. Hetedszerre teljesült élete nagy álma, hogy feljutott a Csomolungmára. Ez a hit.
Más, mint a merészség, nem is akarat dolga. Töretlennek nevezhetjük, amely a próbák, és kihívások által megacélosodik, még visszavonuláskor is erőt gyűjt. A visszatartottságban is működik, nem tékozlódik el.
Nyilvánvaló, hogy a legértelmetlenebb dolog a világ értelmének megkérdőjelezése. A legmélyebb hit éppen a lét szentségének tudatából fakad.
Végső soron a nihilisták, a cinikusok, az agnosztikusok kishitűsége éppen ennek a szent életérzésnek a hiányából fakad.

Természetesen itt nem a sors megerőszakolásáról beszélünk, hiszen az anyagvilág adja a maga akadályait, a gondolat, a szó és a tettek megszülik a maguk következményeit.
A fent idézett fiú egyik eltűnődésében azt mondta: „Nem szeretem a kiszáradt fákat.”

CIRCULUS VITIOSUS

Ki ne tapasztalta volna meg a hiány hiányt szülő menetét, amely kínos, stagnált, kiúttalan helyzetben tartja az embert, amelyből nem képes kihúzni magát? Ördögi körnek, vagy mókuskeréknek is mondjuk azokat  a körben forgó, szédítő meddő  futamokat, amelyek soha nem érnek célba.
Mert minden hiány újabb hiányt szül, csak többlettel szüntethető meg. Ám aki hiányokkal küzd, annak honnan lenne többlete?
Kóros körnek is szoktuk mondani azt az okoskodó hibás gondolkodást, amely a meghatározandó tételt önmagával akarja indokolni, ami végül is bukfenc lesz.
Az asztrológia a 90 fokos fényszöggel jelzi az ilyenfajta konfliktust, amelynek a megoldása a legnagyobb kihívások egyike.

Lássunk néhány példát:

Egy dialízisre 15 éve járó dramaturg egy ízben így fogalmazott: „Ha meggyógyulok, megírom a régóta dédelgetett témámat, Francesco Stabilé (1257-1327) Cecco d,Ascoli álnéven élő olasz enciklopédistáról és asztrológusról, akit az inkvizíció bevádolt, és mint eretneket, Firenzében kivégeztetett.” Meglepetésemben alig kaptam szót. „Ha megírná, meggyógyulna” – mondtam csendesen, de annál nagyobb meggyőződéssel.
Hirtelen megértettem a 15 éve tartó circulus vitiósusban való toporgását, annak esetleges reinkarnációs vonatkozásaival.
Természetesen nem írta meg a könyvet.
A dialízis által kiváltott járulékos betegségben halt meg nem sokkal az elhangzottak után, idő előtt, ötvenes éveiben.

Hasonló „ha …akkor” feltételezések munkálkodnak az első könyvek vagy lemezek kiadásánál is:

  • ha ismert lennék, azonnal kiadnák,
  • ha kiadnák, ismert lenné

Rengeteg külső személy vagy körülmény szerepelhet hibáztató ágensként az ilyenfajta elakadásoknál:

  • ha lenne társam, sikerülne az életem, a karrierem,
  • ha sikerülne az életem, társam rám találna.  

Ezeknek a gondolatmeneteknek a hátterében súlyos önbizalomhiány, önértékelési zavar és rossz tapasztalat munkál, amelyen nem léptek túl. Valójában elégedetlenek önmagukkal, nem is fogadják el magukat az egészséges önszeretet mértékében, de elvárják, hogy mások megértsék,  elfogadják, támogassák, megerősítsék őket.
Erre szokott épülni a ma olyan divatos „megfelelni akarás” megfogalmazás. Ezek persze csak gyerekes képzelgések, kitalációk, soha el nem hangzott kérdésekre imitált válaszok, saját dédelgetett elvárásaiknak talaján. „Ha soványabb, gazdagabb, diplomás, jó családból való, városi etc. lennék, biztosan kellenék neki” ingoványos talaján.
A leglehúzóbb kudarcörvény az adósságcsapda, amikor a tartozásból újabb tartozással próbálunk kinavigálódni, amely természetesen nem lehetséges.
De ilyen örvénymenetek a szeretet hiányából fakadó játszmák, lélekölő hatalmaskodások:

  • én megvetlek, lenézlek, nem tisztellek, de te ismerj el engem!

Az ilyen végeláthatatlan acsarkodás elakadt lemezként évtizedeken át ismétlődhet, megbetegítő indulat rohamokban, a szívet mérgező gyűlölettel.

Soha ne felejtsük el: a hiány hiányt generál.

Így elkerülhetjük, hogy belépjünk ebbe a csapdába. 

TANDEM

A 20 éves Flórának rengeteg baja van az apjával, – helyesebben önmagával – de ez most apaellenességben ölt formát.
Mindenekelőtt szülei házassága nem nagyon tetszik neki, ugyanis apja negyedszázaddal idősebb anyjánál. Anyja harminc, apja ötvenöt éves volt megszületésekor. Afféle „véletlen” gyerek, mivel szülei a két bátyja után nem terveztek több gyermeket. Valami homályos sejtés burkolja ezt a történetet, hogy anyja csak akkor szólt, amikor már nem lehetett változtatni. De ez Flórában nem úgy él, hogy anyja nagyon akarta őt, hanem úgy, hogy az apja nem akarta. Innen az ellenséges indulat gyökere.
Ráadásul korábban kövérkés, gátlásos kislány volt, nem az az elbűvölő aranyosság, akiktől az apák elolvadnak. Ez marcangolta belsejét és az önelfogadásban is gátolta.
Fiúsan nevelték, néha az öltözködés sem volt előnyös. Kiröhögték a társai egy rövidnadrág miatt, amelyet a kisebbik bátyjától örökölt.
Elkeseredései olykor suicid gondolatok felé hajtották. Amikor biciklivel közlekedett, - megfordult fejében, milyen jó lenne, ha elütnék, ő meghalna. Megtörténne a megsemmisülés anélkül, hogy ő tenné. De a mamája miatt elhessegette a gondolatot, mert nem akarta volna elszomorítani.
Egy ízben saját halálát is megálmodta, hogy homlokon lövik. Látta magát meghalni homloksebével. Álmában arra gondolt, hogy ez megtörtént vele előző életében, és saját hangját hallotta: „karma”. Foglalkozott is a sorssal, hogy az nem determináció, nem predestináció, rajtunk is múlik, mit hozunk ki az adottságainkból, egyszóval inkább a szabad akarat. De a halál gondolata kísértette továbbra is, például nagymamája halála idején.
A családban ő volt a jó tanuló, az engedelmes, apja ambícióinak megvalósítója, mivel bátyjai nem tanultak tovább Apja Amerikában akarta taníttatni, amit ő végképp nem akart.
Ám egy álomban éppen felvételire megy, apja viszi egy tandemen.
Apja vezet, Flóra hátul ül. Látja apja hátát, amint emelkedőn hajt felfelé.
Feljutnak, Flóra sírni kezd.
Apja azt mondja, nézzen körül, milyen szép itt minden, ne sírjon.
„Éppen azért sírok, mert olyan szép” – volt a válasz.
Ezután tudott az apjáról úgy beszélni, hogy jó fej, sikeres, tekintélyes férfi.

CIFRA ÖRÖKÖSÖDÉSI HISTÓRIA

Három testvér, két lány és egy fiú örököl a szülőktől egy nagy értékű budai lakást. A férfi lemond húgai javára. Feleségül vesz egy gazdag, milliomos nőt, gyermektelen pár maradnak.
Leánytestvérei közül az egyik férjhez megy, születik egy fiuk, de az apa nem bírja a testvérek közötti szimbiózist, elköltözik, elválnak. A fiút a nővérek nevelik, főleg a nagynéni.
Ám a bátyjukkal történik egy „baleset”: egy nagy házibulin egy rajzasztalon anyává teszi a műszaki rajzolóját. A drámában a gazdag feleség elválik tőle, de a gyermeknek ő lesz a keresztanyja.
A báty az anyagi lenullázódás után visszatér húgaihoz, megbánva a hajdanvolt ajándékozási nagyvonalúságát. A viszony a műszaki rajzolóval folytatódott, további gyerekek születtek, összesen négy, a végén egy ikerpár. Amikor a gyermekeit egyedül nevelő anyának kiutaltak egy lakást, a báty elvette feleségül és elköltözött testvéreitől.
Időközben a húga fia is felcseperedett, szerette volna részét az anyai örökségből, mégpedig úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Hiszen anyját és nagynénjét nem tehette az utcára. Gondolta, afféle ügynöki húzással épít egy kétszintes házat, amelynek egyik szintje az övé, másik anyjáéké lesz. Az induló tőke a lakás 21 milliója lesz, és egy barátja telkén húzza fel a házat.
Árulni kezdte a lakást, jött is vevő. De amikor látta, hogy anyja személyi igazolványa lejárt, bizalmatlan lett és visszalépett.
Ekkor a báty volt felesége haszonélvezetével megvette 18 millióért. Ráadásul a szerződés csak 6 millióról szólt, hogy az illeték kisebb legyen.
A férfi anyja lealkudott 3 millióját eleve árulásnak tartja.
Más bosszút nem tudott kieszelni, mint hogy nem fogja megadni nagybátyjának a régebbi, néhány milliós kölcsönét.
Közben az építkezés teljesen kútba esett.
A részletekben utalt pénzt jobbára eldőzsölte.

Mindenki derékig taspagol a családi tudattalanban.


A BARÁTSÁG

Madarat tolláról, embert barátjáról ismerhetjük meg, tartja a  közmondás .Mert a madárnak van egy külső jegye, a tolla, amely őt megkülönbözteti a többi madártól. Ez különbözik az  ember ruházatától, amely nem természetesen adott. Az embert a külső megjelenése olykor inkább elfedi, mintsem hű képet adna róla. A népi bölcsességnek arra nézvést is van észrevétele, amelyet az idegen tollakkal való ékeskedésnek mond. Míg viszont, ha valakinek nincs barátja, az semmiképpen nem emeli renoméját, mert összeférhetetlennek, magányos farkasnak, békétlen embernek gondoljuk.
A baráti társaságok is az egyik leglényegesebb csoportosulásnak mondhatók a rokoni kötelékek mellett. Óvodáskortól kezdve a barát valamiféle eltéphetetlen köteléknek mondatik. Csalódni egy barátban nemcsak lélekzuhanás, de egyenesen árulásnak szoktuk minősíteni. Ha úgy fogalmazunk, hogy a barátság kötelez, nemcsak azt mondjuk ki, hogy nem ártunk a barátunknak, nem hagyjuk őt cserben, hanem a puszta, természetes segítségen túlmenően magas morális tartalékainkat is mozgósítjuk érdekében, az összetartozásunk szentsége jegyében.
Mindenesetre követhetetlen és kiszámíthatatlan a Moirák ténykedése, ahogyan a szálakat szövik és összevezérlik a térben olykor nagyon távoli embereket a barátság harmonizáló rezgőkörébe.

Sokan összetévesztik és összekeverik a szerelmet, a szeretetet és a barátságot. Ez utóbbihoz még csakrát sem rendelhetünk, miként a szerelmet a második, a szeretetet a negyedik csakrához  tartozónak mondjuk.
A barátságban intimitás, hősiesség, bajtársiasság, rengeteg összevillanás, játékosság és főleg magától értetődés van. Teljesen mentes s féltékenységtől, a gőgtől, a hatalmi harctól, a primitív önzéstől. Talán ezek miatt merül fel a kérdés, lehet-e férfi és nő között barátság, vagy ez  a szenvedélyes vonzalom miatt kizárt? A válaszunk csak az lehet, hogy igen, de csak a második csakrát meghaladó szférák szintjén. A kételkedőkben nyilván a megfékezhetetlennek gondolt libidó teremt akadályokat, miközben a barátság éppen ennek az energiának a megfinomított működése.
A barátság biztonsági sávjában nincs eszeveszett kilengés, forróság és jéghideg zuhany, inkább valamiféle állandóság folytán kiegyenlítődni tudás irányítja a hömpölygését, amelyben főleg a keresetlen őszinteség  dominál. Egy nő elmondta immáron húsz éve tartó barátságának történetét:

Egyetemisták voltak. Társa, a későbbi barátnő, lerohanta: „Fuj! Te rágod a körmödet? Ez undorító!” Ez rántotta ki őt a közel két évtizedes körömrágásból, és azóta is bizalmas barátok.

A barátság harmóniájában olyan összeillés, illeszkedés van, ahol a varratok is eltűnnek. Mint ama bizonyos krisztusi köpenyen, amelyre kockát vetettek. Ugyanakkor mindenki megmarad önmaga ebben az illeszkedésben, nem kell kivetkőznie magából. Az eszmecserékben a barátok egymás gondolatait képesek előhívni lelkük legmélyéről.

A barátság az érintés, az odaérés, a megérintettséggel analóg.
Montaigne a házasságról azt írja, annak nem a szerelem az alapja, mert annak sistergő hőfokát az élettársi kapcsolat  nem bírja ki. Inkább a barátság gyengéd társulásához, a kitartáshoz, a bizalomteljességhez, a kölcsönös felelősséghez hasonlítható a hitvesi kapcsolat, amelyet házasságbak mondunk.

Talán akkor tudtam meg legtöbbet a barátság mélylelkéről, amikor a „barátságos számokról”  hallottam. Éppen  BRÁTSÁGOSNAK nevezték el azokat a számokat, amelyeknél az egyik szám önmagánál kisebb osztóinak összege egyenlő a másik számmal, és viszont. Ilyen például a 220 és 284, az 1184 és az 1210.

Philia a barátság istennője a görög mitológiában.

A MUNICIÓ

A mai köznyelvben ritkán használatos, elavulóban lévő szó. Talán köszönhető ez annak a hatalmas változásnak, amely a hadi életben bekövetkezett a két világháborút követően. A mi nyelvünkben ugyanis a „hadianyagot” jelentette eredetileg. Ezen nemcsak a lőszert értették, hanem a katonák élelemmel való ellátottságát is.
De változtak az idők, változtak az emberek. A kuruc – labanc háború idején még világosabban kirajzolódott, hogy a kurucok harca és a németek, valamint a Habsburgok ellen harcoló főurak lényegében a hazájukért harcoltak. Akkoriban még a nemzettudat az értékrend meghatározó eleme volt. Természetesen akkor is voltak kihágások, például a kurucok néha átálltak a labancok oldalára, mert ott jobb volt az ellátás – a muníció – de ez nem ásta alá a nemzeti hovatartozás kérdését, világos volt, ki az áruló.
Akkor még ez a szó az erődítmény erősség, vár, sánc, élelmiszer és lőszer összefoglaló neve volt. Azt jelentette igei vonatkozásban, hogy megerősít és ellát valamilyen bővítményekkel.
A lőszerkészlet, az utánpótlás, és tartalék konnotációk a technikai hadviselés idején áttevődtek  a lelki és szellemi síkra. Mert a harc és védekezés a mai életnek is szerves része, de tárgyában, irányultságában jelentős módosuláson esett keresztül.
Érdemes még egy kicsit elidőznünk az etimológiánál:

  • a „municípium” a lakóinak polgárjogot biztosító római város volt, a közterhekben osztozó lakost jelentette,
  • ebben a kontextusban a „munia” terhet, adót adományt, a „capere kifejezéssel analóg fog, vesz, vállal jelentéssel analóg.
  • Ez jogi, törvényhatósági vonatkozásban való jelentés bővülést mutat.

Ebben a 20. századot követő, mindent érintő nagy felfordulásban természetesen a közigazgatás is felfordult. A ma divatos „jogegység” úgymond a világnézetek piacán nehezen tud megszületni.
A jogértelmezés, a pervezetés, az eljárások és azok hibái, a jogi csűrés – csavarások, a csiki – csukik, a kiskapuk és kibúvók, a végtelenített peres eljárások mondhatjuk felaprózták azt a JOGI MINÍCIÓT, amely éppen a dolgok rendezésére lenne hivatott. Relativizálódott a tisztesség, a méltányosság, az emberi méltóság, az élet, a közélet, a közjó, a közjog.

Egyszóval MINDEN KONTRAPRODUKTÍV LETT.

A poliszok idejében még világos volt, mit jelent a politika. Ma totálisan összemosódik a gazdasági érdekekkel, a törvénykezés ad hoc lett, érvényét vesztheti, vagy akkor még hatályos volt, etc.

Alig van muníció a jogállamiság, a nemzetállam megvédéséhez.
A közéleti zsibvásár az uszítással, gyűlölettel, hataloméhséggel, primitívségekkel elszabadult pokolhoz kezd hasonlítani.

2014-ben két kevés munícióval is találkozhattunk a világ közéleti eseményeiben:

  • a football VB Brazíliában,
  • a skót függetlenségi népszavazás.

A mai szóhasználatban hangsúlyosabb a lelki erőnlét jelentése.

AZ ABSZOLÚT REFLEX

Mindenki ismeri az állatviadalokat, nagy látogatottsága van például a kakasviadaloknak.
A kutyáknak is van egyfajta életre / halálra menő csatája. Általában megfigyelhetjük, hogy az állatok csatái egyértelműen dőlnek el, a vesztes megérti és elfogadja vereségét és elkullog. Kutyáknál ez úgy zajlik, hogy a vesztes odatartja nyakát, hogy a nyaki ütőerét harapja át legyőzője. Ám ez nem szokott megtörténni, mert aki megadja  magát, azzal nem lehet harcba szállni. Szarvasoknál is megfigyelhető, hogy összeakasztják agancsaikat. Külső szemlélő nem látja, mivel jött a győzelem, de egyszer csak azt lehet látni, hogy szétakaszkodnak, és a vesztes távozik a csata színteréről.
Embereknél a fehér zászló tölt be ilyen szerepet, ez békeküldöttséget jelez, és fogadni kell őket tárgyalásra.
Csatában pedig van az élő pajzs: a túlerővel szemben a kisebb tábor emberei összeakaszkodnak, ilyenkor nem szabad lőni. Az ez évi nyári izraeli-palesztin háborúnál Izrael felrótta ezt az élőpajzsot, és civilekre támadt a Golan fennsík  porig bombázásánál.
Az emberi gyilkosságoknál nem ritka az orvtámadás, a bérgyilkosság, a szőnyegbombázás, és atombombát is dobtak le Hirosimára. A háború etikátlan etikájában ilyen szabályok, mint élni és élni hagyni, nem szerepelnek.
Az is különbség az állatok és emberek között, hogy az előbbiek nem törekszenek világuralomra. Falkában élnek, védik a territorriumukat, de tiszteletben tartják a mások  területeit.
Persze a kakukk idegen fészekbe rakja tojásait, erre is van példa. De az ember „abszolút reflexének” ez a hiánya súlyos kérdéseket vet fel.
Tapasztalhatjuk napjaink hatalmas migrációjában, hogy a társadalmi beilleszkedés nem megy a nagyon eltérő kultúrájú emberek között. Ez termelte ki a finom rafinériával „megélhetési bűnözésnek” nevezett gyakorlatot, amely megérteni próbálja a rablást, betörést, ököljogot és egyéb visszaéléseket.
Bár az élet nem matematika, azért könnyen kiszámítható, a hiányhoz többlet kell, hogy ne termelődjék újra:
/-1/ + /-1/ = -2
Itt a hiányok összeadódnak.
/-1/ + /1/ = 0
Itt kioltódnak. Azaz egyhelyben topogás állt be.
Ez az iskolai nevelésben is örök kérdés, külön, vagy együtt kell nevelni az igen eltérő IQ-val rendelkező diákokat. A tehetségeseknek igen nagy visszahúzó erő a kontraszt környezet, a gyengébbeket pedig sok esetben nagyon is frusztrálja a színvonaluk közötti nagy különbség.

Ha az abszolút reflexet a viselkedést  kellő mérték szerinti szabályozó erőnek fogjuk fel, emberi vonatkozásban nemcsak a fizikai csatáknál látunk hiányosságokat, hanem mindenekelőtt a lelki, etikai fronton. Ebben nincs semmi szokatlan, hiszen az emberi közösségekben az etikai érzék éppen az ösztönök megfinomítása árán, az ösztönvezéreltség legyőzésével történik. De ha az ösztönök nem tudnak megfinomodni, - amelyről az agresszió szabályozatlanságai árulkodnak, mint a pornó ipar, a gyerekek molesztálásai, a fehérgalléros bűnözés, a mindenféle maffia a szervkereskedelemtől az embercsempészetekig – akkor csak  értékválság és identitáskrízis lehet az eredmény.
Az emberi együttélést nem lehet törvényekkel szabályozni, ámbár rengeteg jogi meddő futamot tapasztalhatunk.
Pedig az embert az állattól mindenekelőtt az öntudata, a létértelemre való ráébredés különbözteti meg.

A mi életünk nem korlátozódhat csupán az ösztön szférájára.

ELŐJELEK, ELŐÉRZETEK

A jelek csodálatos dolgok, bár jelzéseik többnyire néhány pillanat alatt elsuhannak, mégis nyomot hagynak maguk után, tűnődésre késztetnek bennünket. Ma már a természeti jelekben, a széljárásban, a felhőkben, a madarak röptében kevesen tudnak olvasni. Egyes állatok jobb időjósok, mint a meteorológia. A viselkedés kimondatlan jeleiben, gesztusaiban sem sikerül mindig vennünk azok üzenetét. Jane Fonda az Eddigi életem című könyvében ír anyja egy szokásáról:

a verandán ült egy viaszos vászonnak  leterített asztalnál. Előtte befőttes üveg, amelybe egy pillangót tett be. Az vadul verdesett. Majd csipesszel felvett egy vattacsomót, éterbe mártotta, és bedobta az üvegbe. Az eszeveszett verdesés lassult, majd a pillangó kimúlásával abbamaradt.  Béke lett.

Amikor Jane anyját próbálta megérteni,  megfejteni és szeretni, vissza- visszatér ehhez az epizódhoz gyermekkorából, hiszen mindössze 13 éves volt, amikor az anyja öngyilkos lett, egy borotvával átvágva a torkát, 42. születésnapján.

Az előérzetek igen meghatározóak lehetnek életünkben.
Winnetou „fekete szárnyak suhogását” érezte, amikor halála közeledett.
Egy nő mesélte, hogy néhány hetes asszony korában együtt heverésztek a férjével, amikor egyszer csak, maga sem tudta miért, azt kérdezte, elválasztják-e a házastársakat, ha az egyik börtönbe kerül. Férje igen meglepődött a kérdésen. Pedig fél év múltán államellenes izgatás miatt valóban börtönbe került.
Talán Petőfi Sándort is megsuhintotta korai halálának előszele, amikor nászéjszakáján megírta a Szeptember végén című versét, a halhatatlan sorral:

Elhull a virág, eliramlik az élet.

Ugyanezt mondhatjuk az Egy gondolat bánt engemet versére, 25 éves üstökös sorsa megfogalmazására. De a magyarság történetéből kitörölhetetlen, nincs település, ahol ne lenne utca elnevezve róla.

Az első mozdulat dönti el a játék kimenetelét. Bob Simpson ausztrál krikett csapat kapitány szerint minden sport a kezdő mozdulattól függ, ha az rossz, az egésznek már befellegzett.
A JEL csodálatos dolog, rengeteg fogalom ágazik ki  a szóból:

a megjelenés az első benyomást adja, amelynek alapján eldől a szimpátia / antipátia kérdése. Egy zenész egyszer úgy fogalmazott, hogy amint a felvételiző kezébe veszi a hegedűt, ő már látja, lesz-e belőle nagy művész, vagy sem.

  • Minden művészet valóságlátás és  megjelenítés.
  • A jelenlét is beszédes fogalom.
  • A megjelenítés, mint információ közvetítés, szintén a jel szó származéka.

A kommunikációnak rengeteg rejtjele van: a testtartás, a gesztus, a  hanghordozás, az artikuláció, a mimika, etc.

Sok belső jelet is kapunk saját magunkból, a megérzésekben, a tűnődésekben, az előérzetekben.

Az égi jelekre is nyitottnak kell lennünk, mint például a nevünkön szólító égi hangra.



BUKFENC

A nyolcéves Marci felsült torna órán, mert nem tudott bukfencet vetni.
Elpanaszolta nagynénjének, aki mozgásterapeuta, és foglalkozik is vele hetente egy alkalommal. Oldja, mobilizálja, masszírozza, beszélget vele.
Marci édesanyja pánikbeteg, és ez az egész családra bénítólag hat. Marci például kényszeres lett, folyton feszeng, akadékoskodik, megtorpan a feladatok előtt, tanulási nehézségekkel küzd.
A bukfencnél például nem tud átgördülni, ellenáll. Leteszi a fejét, a gerince befeszül, képtelen begörbíteni a hátát. Fejállásba megy át, majd hátraesik átgördülés helyett. Lendületből sem sikerül a művelet, mert a túlfeszítés lefékezi.
Eszembe jutott egy gyermekkoromban olvasott novella, ahol a gyerekeknek a toborzó útját járó Kossuth Lajost várták. Az egyiknek üdvözlő szavakat kellett volna mondania, de az izgalomtól nem jött ki hang a torkán. Azt is elfelejtette, mit kellett volna mondania, mi volt a jól betanult szöveg. Kínjában vetett egy HENGERBUCSKÁT, így üdvözölvén a kormányzót.

A bukfenc egyik legősibb mozdulatunk, a gyerekek ugyanolyan spontán módon tudják, mint a hintázást. Ez az úgynevezett embrió póz fordítottja. Az embrió póz lazító jóga gyakorlat, ezt a háton való görgetést bölcsőgyakorlatnak is hívjuk.

A bukfenc letérdeléssel kezdődik, amely alázatot, odaadást jelent.
Marciból vélhetően az álengedelmeskedések és az anyja ijedelmes állapotainak az elviselése vált ki ellenállást, megkeményedést. „Fejre áll”, de nem képes átfordulni, átgördülni, ami az attitűdváltást, a másik szempont figyelembevételét jelentené.
Etimológiailag a bukfenc a „bukik” szóból fakad. Népetimológiailag a bakfitty szóval rokonítható. Vélhetően kapcsolódik a baklövéshez is, a bakihoz, a hibázáshoz, a kirívó hibázáshoz, amely nevetségessé teszi az embert.
Marcinál megmerevedett ellenállást váltott ki.

HIÁBA  

Hiába temet a rút sírgödör
a múlandóság úgysem pusztul el.

Persze nemcsak a múlandósággal van bajunk,  amelyet egy serdülő fiú úgy fogalmazott meg: „Minek születünk, ha úgyis meghalunk?” Egy szarkasztikusabb felnőtt pedig: „Fölösleges öngyilkosnak lennünk, úgyis meghalunk.”
Ám azt is tudjuk, hogy az élet örök, megölhetetlen, és ez a legfontosabb viszonyítási pontunk kellene, hogy legyen.
Nem születhetünk és nem halhatunk meg hiába.
A nagy nihilisták az egész teremtést hiábavalónak tartják. Lucifer a Tragédiában úgy száll perbe az Úrral: „Mivégre az egész teremtés? Dicséretedre írtál költeményt.”
Az első parancsolat: az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába ne vedd! Mármint a szádra, ki se mondd. Nem is beszélve az istenkáromlásról, hiszen a sima, mindennapi káromkodás sem old meg semmit, csak kifecskendezi a lélek méreglevét.
Akik a keresztény vallást nem értik, Krisztus áldozathalálát is hiábavalónak gondolják, függetlenül attól, hogy az öt világvallás közül nem törlődött ki a kétezer év alatt.
Paradox fogalommal állunk szemben. Erre mi sem világít rá jobban, mint hogy a „HIBAVALÓ” szó lényegében valóságot ad a kifejezésnek. Az angolban a „vain” a haszontalan, illuzórikus, fölösleges, csalóka, HIU jelentést tulajdonítja  a szónak. Az „in vain” a hiábavalóságot jelöli.
Van is valósága. Gondoljunk csak a nagy kataklizmákra, például az 1440-es évek hatalmas búbópestis járványára, amely nem megtizedelte, de milliós nagyságrendben pusztított el embereket. Bár az egyház istencsapásnak ítélte ezt a mérhetetlen szenvedést, ez sem magyarázatnak, sem megoldásnak nem bizonyult. Ezután jött a reformáció, a reneszánsz, tudósok és művészek teljesen új világszemlélete, új kultúrája.
Van aki úgy értékeli, hogy eme pusztulás nélkül a megújulás sem lett volna lehetséges. Igen, ezt mindannyian megtapasztalhatjuk, hogy a poláris világban sokszor a rossz az, amely a jót megvilágítja, kidomborítja.
A búbópestis a modern orvoslást is elindította a boncolás terén, amely addig főbenjáró bűnnek számított. Megvetette a művészi életben is nélkülözhetetlen anatómiai ismeretek alapját is. Leonardo is boncolt titokban.
Mondhatjuk-e, hogy Szókratész, Archimédesz, vagy Giordano Bruno áldozathalála hiábavaló volt, amikor eszméik túlélték az évszázadokat?
Tagadhatatlan, hogy a szenvedések és próbatételek olykor nagy mennyiségük ellenére sem hoznak megoldást, megváltást, és akkor fölöslegesnek érezzük azokat. Miközben lehet, hogy csak az utolsó cseppet nem ittuk ki a keserű kehelyből, abbahagyván az erőfeszítéseinket.
A HIU szóhoz kapcsolódóan fókuszálnunk kell, hogy ez egyfelől önteltséget, elbizakodottságot fejez ki, amely végül a „meghiúsulást” eredményezi. Másfelől viszont az ürességgel, az űrrel, üreggel, hézaggal azonosítható, mit például a megfordított csónak alatti tér, amely életmentő lehet. Rokonítható a „héj” szóval is, amely a padlástéri szintre utal.
Fontos a hiány ahhoz, hogy a többletet létre tudjuk hozni.

TIGRISEK TEMPLOMA

Thaiföldön egy fiatalembernél leukémiát diagnosztizáltak és korai halált. A fiatalember nem vetette alá magát semmiféle radikális kezelésnek, hanem kiment a vadonba meditálni. Az őserdő magányában egy anyatigris árva kölykével „találkozott” Az ottani szokás szerint az ilyen kölyköket kolostorba szokás vinni. Ő is ezt tette, sőt, maga is szerzetes lett. Mindennek már több, mint 30 éve. Egyfelől teljesen meggyógyult, másfelől már azóta 16 tigrist nevelnek ebben a vadonban épült kolostorban, sok más állattal együtt. Thaiföldön a tigris védett állat, tilos a tigrisvadászat, ám a vadorzók virágzó kereskedelmet bonyolítanak illegálisan külföldiekkel a megölt tigrisekkel.
A buddhista reinkarnációs elmélet a tigriseket az emberekkel egyenrangúként kezeli. A befogadott tigrisekkel kezdetben együtt reggeliznek, később a gondozói munkában tigriseknek való eledelt kapnak a kezdeti rizs és citromos csirkeleves után. A szerzetesek nem félnek a tigrisektől, úgy tűnik, nyugalmuk és békéjük képes féken tartani a nagy ragadozókat. Ez a gyakorlat és felfogás alig vethető össze a modern állattenyésztéssel. Persze nem szabad felhőtlennek gondolnunk ezt a különös szerzetes – tigris életmódot. Állandó gondot jelent a helyi hatóságokkal, a rendőrséggel való konfliktus, a helyi bürokráciával vívott harc. Állatorvosuk is kételyekkel próbálja ellátni nem mindennaposnak mondható feladatát. Az állatokat ketrecekben tartják, de gondoskodnak napi sétájukról. Ez sem teljesen probléma mentes, mert az incselkedő gyerekekre rátámadhatnak. Szerencsére ilyen eset még nem fordult elő.
Tenyészet is zajlik a kolostorban: a nőstény hívó hangjára hímet engednek hozzá. Az újszülött kis tigriseknek égi neveket adnak, mint Fénylő Csillag, Felhő, Szivárvány. Ám a második tenyészetnél már gondot jelent a belterjesség, és az is, hogy a tigrisek mellé ma már sok ezer más állat is került. A vaddisznó falka például úgy, hogy a szerzetes egy megsebesült vaddisznót megmentett. Együtt reggelizett vele, megszelídítette. A vaddisznó felépült és elment. Egy erdőtűz alkalmával azonban az egész falka a kolostorban keresett és kapott menedéket. Azóta a tigrisek nemcsak az emberekkel, hanem a vaddisznókkal és a többi állattal is békében élnek.
A rendfőnök azt tartja, hogy ezek az állatok a karmájukat képezik. Nem „akarták” ezt az állatmenhelyet, hanem folyamatosan alakul az ottani élet, nem irányítja az ember az álatok közösségét. Bár soha nem tudják, mit hoz a holnap, mindeddig sikerült kordában tartani az állatokat. Ha például egy tigris bemegy a bivalyok tavába, ki kell onnan csalogatni, mert a helyzet elfajulhat. Hússal csalogatta ki.
Naplemente után meditáció következik a templomban, önismerettel való foglalkozás és a buddhista tanokban való elmélyedés.

Újabban gondot okoz az állatok etetése. Mirelit hússal etetik őket, mert a nyers hús fogyasztásából madárinfluenza veszély adódhat.
Ma már több ezer állat lakik a kolostorban a megmentett 16 tigris mellett, amelyeknek a visszakerülése a vadonba természetesen csupán ábránd. Mármint, hogy a tigrisek kiirtását Thaiföldön ezáltal megfékezik. Több tigriskölyköt már nem is tudnak befogadni. Gondoltak egy tigrissziget létrehozására, vízárokkal körülvett terület lenne ez, ahol „mintha” szabadon élhetnének. De a rendfőnök úgy döntött, a pénzhiány miatti kényszerűségből ismertté teszik a kolostort: tigrisekkel,

  • a belépődíj azért kell, mert nem tudják fedezni az állatok eltartását.
  • A főnök lovagol a tigriseken és fogadja az adományokat, a támogatókat, és a sajtó nyilvánosságától sem zárkózik el.

Ez lett a szerzetesek és tigrisek közösségéből.
Kapitalista vállalkozás, amelynek a végét nem nehéz megjósolni.

BABONA

Lekopogta már, ha egy kínos, vagy veszélyes dolgot sikerült elkerülnie, lehetőleg bal kézzel és alulról? Megszabadult ily módon az aggodalmaitól? Szokta mondani, hogy „el ne kiabáljuk!”, ha éppen egy folyamatban van, amelynek a végkimenetele még nem dőlt el? Szokott bal lábbal kelni, vagy pech éri, ha fekete macska halad át az úton előtte? Szokott ólmot önteni Szilveszterkor, kulcson át hideg vízbe, hogy megtudja,  mit hoz az Újesztendő? Hisz a szerencsés illetve szerencsétlen napokban?
Egyszóval hisz a babonában és megtapasztalta azt?

Indítsunk egy történelmi példával:

  • A  REMÓRA egy kicsiny hal, amely megállásra tudja kényszeríteni az óceán hatalmas hajóit.
  • Caligula császár egy hajóútján egy ilyen parányi hal rátapadt a kormánylapátra, ezzel megállította a hajót.
  • Amikor a császár visszatért Rómába, meggyilkolták.
  • Plinius azt írta, ez jeladás volt.

Nemcsak baljós előjelek vannak. Olykor sikerül olyan bizalommal nekikezdeni valaminek, hogy elbizakodottság nélkül is biztosak lehetünk a sikerben.
Nemrégiben egy cirkuszos filmet láttam. A kellékes arról beszélt, a cirkuszosok nagyon babonásak. Nem mindegy, melyik cipőjüket húzzák fel először a lábukra, a kabát melyik ujjába dugják a karjukat, és így tovább. Ezt egy légtornásznál még meg is lehet érteni, ahol minden a pillanatokon és a centimétereken múlik.
Amit viszont a hétköznapi életben babonának mondunk, abban mindig van  hiszékenység, félelem, rettegés, amely primitív, ősi, diffúz világképben gyökerező tudatlanság. Kiszolgáltatottság érzés valamiféle láthatatlan erővel szemben, és az efölött való hatalomgyakorlás kísérlete. Ezért kívánunk egy nagy kalap „szerencsehozót”, vagy „jó kéz- és lábtörést” a vizsgára indulónak, mert tudjuk, hogy nem megy tuttira. Nem olyan, mint a zen íjász, aki mindig tízest lő. Ha megkérdik, ez hogyan lehetséges, nem is érti a kérdést. Hogyan lehet nem tízest lőni? Akkor minek kezd hozzá?
Sokat lehet manapság hallani a pozitív és negatív gondolkodásról, az önmagát beteljesítő jóslatról, arról, hogy a félelem miként teremti meg tárgyát.
Az idők folyamán bővülnek és változnak az amulettek, talizmánok, amelyeket hordunk. A kéményseprő, a négylevelű lóhere, a patkó szerencsehozó ereje kihalóban, a sátánisták fordított keresztje hódítóban. Kávézaccból ma már nemigen jósolnak, tenyérből is kevesen, de a kártyavetés ma is dívik. A modern babonában a tarot, az auratisztítás, az ingázás a menő ezoterikus praktika. Ne felejtsük el a techno mágiát sem: a mobiltelefon teljesen kiirtani látszik a metakommunikációt, a technika megszállottjai a robotemberek világát képzelik el.
Nagy lett a távolság az isteni ősforrás és az emberi lelkek között.
A valóság megértése helyett gyakoribb a környezet feletti egoisztikus uralkodási  vágy.
Saját, eredeti természetünktől eltávolodtunk, elidegenedtünk, mintegy elfelejtettük azt. Félelemtől hajtva, félszívvel űzzük a babonás rituálékat, ne csodálkozzunk, ha azok hatástalanok.
Jobb, ha a belső készenlétünkre, összeszedettségünkre koncentrálunk, a meddő praktikák és próbálkozások helyett. Így talán vesszük a valóság folyton ható jeleit.

CSERBENHAGYVA

Ó, a nyelv géniusza, amely színes és elevenen ható kapcsolatot képes teremteni az analógia kapcsán a látszólag egymással összefüggésben nem álló dolgok között. Ezt mutatják a szólás-mondások is, amelyek csak úgy a szánkra jönnek, és kimondjuk azokat.
Nemrégiben egy családi vállalkozás kapcsán hangzott el a cserbenhagyottság élménye:

  • Az apa egy jól prosperáló vállalatot hozott létre, és amikor nyugdíjas korú lett, azt szerette volna, ha a gyerekei közül az egyik, vagy inkább mind a kettő az ő munkáját viszi tovább. De a gyerekei érdeklődése más irányt vett. A nagyobbik szinte képtelen volt ezt folytatni és fenntartani, a kisebbik összeszorított foggal és némi undorral közel öt évig vitte a vállalatot. Majd összeültek, és elmondta, nem akarja ezt csinálni tovább, kérte testvérét, vegye át.
  • Meg kell jegyeznünk, hogy a vállalat anyagi hasznából az egész család fényesen profitált.
  • Az idősebbik testvér nem akarta átvenni a stafétabotot, és jól bevált módszerrel támadva védekezett. Testvérét „hóbortos hugicának” mondta, aki most Isten sem tudja, mit akar kezdeni magával.
  • A hóbortos hugicából kiszakadt a keserűség, megírta testvérének, hogy cserbenhagyva érzi magát.

Elgondolkozva megjegyeztem, hogy apja is cserbenhagyva érezheti magát. Ezen mályen eltűnődött.
„Nagyon beszédes kifejezés a cserbenhagyás” – folytattam.
„Miért? Hát mit jelent?”- volt a válasz.
Felidéztem a kifejezés etimológiáját: a cserfa kérgéből készült csersavat, amelyet a tímárok használnak a bőr kikészítésénél, és cserzővarga cipészek. Ám ha nem éppen optimális időtartamig van a bőr a csersavas folyadékban, tönkremegy, használhatatlanná válik.
Átvitt értelemben ezt arra szoktuk mondani, aki szégyent vall. Ennek is itt a gyökere.
Ráéreztem ebben a kontextusban a csersav és a családi kötelékrendszer analógiájára is az optimális elválás vonatkozásában:

  • amikor új családot alapítunk, a szüleinkkel való kapcsolat szükségszerűen meglazul. Óvatos mérlege van annak, hogy a régi kötelék ne kapjon nagyobb befolyást a kelleténél az új kapcsolatban.
  • Az érett alma egy pillanatban leválik az almafáról, nem maradhat ott az idők végezetéig.

Még beszédesebb volt, amikor valaki azt mesélte, interjút készítettek vele, de nagyon zavarban volt, össze-vissza beszélt, mert „cserbenhagyta az önbizalma”. Csak főtt a saját levében, nem tudta ügyesen kivágni magát a pácból.
Olykor az emlékezetünk is cserbenhagy bennünket. Pedig

"Aki nem veszti természetét, hosszú életű,
aki nem veszti emlékezetét, örökéletű" - olvashatjuk a Tao te king 33. versében. -

SZEMÉLY, SZEMÉLYISÉG

Mai szétszabdalt világunkban, ahol „minden egész eltörött” /Ady/, a személyiség kérdése is összekuszálódott. A hajdani szokás, amikor életfát ültettek az újszülöttnek, az valódi személyiség jelkép volt, mert a fa gyökerével, törzsével és koronájával, a befejezettség, a kikerekedettség hordozója. Ilyen a MAG is, amelyből egy egész növény kifejlődik. Amikor földbe kerül, osztani kezdi a teret és az időt:

  • gyökeret hajt lefelé, amellyel megkapaszkodik a talajban,
  • kicsírázik fölfelé, a Nap felé,
  • és tavasztól őszig lombot, virágot, gyümölcsöt terem.

Mindezt a tér is idő  koordinátáiban.
Az ember személyisége az ÉNTUDATBAN gyökerezik. Valamikor 3 éves korunk táján ébredünk öntudatra a beszéd és járás megtanulásával karöltve és ez társul a valóságérzék megjelenésével. Ám a bonyolult családi és társadalmi élet az én erőt is szétzilálhatja és ez szükségképpen aláaknázza a személyiség harmonikus kialakulását, megformálódását.
A formáció nem forma, csupán egy befejezetlen kezdeményezés, amely felbomlik, mielőtt megszilárdult volna. Holott a személyiségnek

EGYSZERI, EGYEDI ÉS MEISMÉTELHETETLEN

jellege van.
Kiemelkedő személyiségek mintegy beírják magukat az emberiség lelkébe, emlékezetébe. Shakespeare, Mátyás király, Napóleon, II. Rákóczi Ferenc, és folytathatnánk a sort, sok lélekben él. Senki mással össze nem téveszthető személyiséget alakítottak ki magukról. Ez nem állítható a hét milliárd ember mindegyikéről.
A személyiség valamiképpen átemeli a személyes életet az egyetemes létezésbe. Megvalósítása, kialakítása a legfontosabb, ha nem az egyetlen életfeladat a sorson, a gyermeknevelésen, a munkán, a tanuláson keresztül.
Maga a kifejezés a SZEM szóból ered. A tekintetről felismerhető az ember.
Ha perszónának mondjuk, a szó a personare = áthangzik szó származéka. Azt értjük rajta, ami a személyiségen, mint arculaton keresztül átjön, kirajzolódik, megjelenik. Pejoratív vonatkozású is, „na, szép kis perszóna!”
Ha személyiségről szólunk, nem a mindennapi önismeretre gondolunk, amely úgy véli, hogy tulajdonságokkal meghatározhatók vagyunk. Tekintve azonban, hogy a tulajdonságok párban vannak bennünk, ilyenek is, olyanok is vagyunk, miként a temperamentum is a négy elem sajátságos keveredése.
A személyiségben a múlandó és örök részünk egybefonódottságban kellene, hogy működjék. Életformánk és cselekedeteink legfőbb motivációja az életszentség kellene, hogy legyen:

AZ ÉLET SZENTSÉGE.

Személyiségünkben vagyunk megszólíthatók.
Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette:

  • ez a személyiség megértésének kiindulópontja,
  • alfája és ómegája

„Korunkban a személyiség a szakralitás hordozója” – fogalmaz Hamvas Béla.
C. G. Jung életének főfoglalkozása volt a személyiség titkának megfejtése, az egész életén áthúzódó téma, vezérfonal. Amikor megfogalmazta a személyiség mandaláját, körbe írt négyszöget


a középkor nagy geometriai dilemmáját is megfogalmazta:

A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSÉT.

Ez lényegében az ég és a föld összehozása, a kör az ég, a négyzet a föld.
Vagyis a személyiség maga az égi távlat.

CSONTVÁRY ÖNÉLETRAJZÁBÓL:

Nem rajzoltam, nem festettem, hanem csak figyeltem és bámultam a természet monumentális szépségét, a hangulat csendes, mély ütemét, a gyönyörnek a legszebb zenéjét.
 
Hajnalban nap – nap után a lángoló Kárpátokat figyeltem, s egy délután csendesen elbóbiskoló tinós szekéren akadt meg a szemem. Egy elképzelhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzirónt, s egy vénypapírra kezdtem rajzolni a motívumot.

Ismerem az utat, amelyen mennem kell.

Lelkem kívánságait kiolvasó idegen volt a görög, aki Baalbekbe irányított.

A szín és a  színhatárok,  a  kiindulási pont és a vége.

Napkultusz: a világító szellem erőiből táplálkozni.

Magyarország népe súlyos körülmények közé került, amelyen nem változtathat senki és semmi más, mint a mi szellemünk s a dolgozó karunk.

A látás kegyelmi ajándék, amely csak Istentől jöhet.

El fogok menni a romok közé, magányban élni, vallatni fogom a régi emlékeket, az elmúlt idők bölcsességét.
Baalbek, mint a nagy idők tanúja.

Az „élő természet” levegő perspektíváját nem találtam meg mások képein. Tehát nekem is a fejlődés volt kijelölve, ez volt a kis magnak az értelme, amelyet a tenyeremen láttam.

1907.06.07. a Baalbek kép kiállítása Párizsban
A Herold Tribuné azt írta a kritikában: „Minden festészet túl van szárnyalva”.

Képei a budapesti műteremben és a Gácsi patika padlásán hevertek.
A világháború végén az értéktelennek tűnő festményeket a fuvarosok akarták kiárusítani a finom vászon miatt.
Az utolsó pillanatban toppant oda Gerlóczy Gedeon építész, aki megvásárolta a vásznakat.

Egyes hírek szerint a fuvarosok dühödten bántalmazták.

SZÉPSÉGIPAR

Az ipari forradalom, amely a XVIII. század végén Angliából indult, alaposan átformálta a világot. Nemcsak a gépesítés tekintetében, hanem az elidegenedés, a lelketlenül végzett munka vonatkozásában is, amelynek súlyos társadalmi következményei lettek. A fonó- és szövőgép, a vasút, a gőzgép etc. ugyan felgyorsította a termelés ütemét, ám ezzel a gépi ütemmel még a mai időben is nehéz lépést tartanunk. Igaz, hogy az ipar által nyújtott tömegtermelés olcsóbb lett, mint a manufakturális termékek, és a haszonelvűség mindig fontos motiváló erőnek bizonyult, de a kényszerítő tempó a lelket károsítja. Ez a felgyorsulásra való kényszerítés jól tükröződik az „iparkodás” szóban, amely a szorgalom mellett a nagyüzemileg megszervezett különféle szolgáltatásokat is jelzi. Ma már a teheneket géppel fejik, a szárnyasok keltetőgépekben bújnak ki a tojásból, a nyomtatás futószalagon megy és így tovább. Ki beszél ma már a kézzel írt kódexekről, a csodálatos iniciálékkal?
Ez az iparosítás még a szépség területét sem hagyta érintetlenül. Ez a hatás nagyban a természetesség ellen működik. A természetes szépség, a szexepil valóban nem mindenkinek adatik meg, de a smink sem hoz igazi megoldást, ha az maszk, mint az álságos viselkedés.
A szépségideálok is koronként változnak. Ma már a kislányok nem készítenek rongybabát, Csutka Rozált, Fakanál Annát, hanem készen kapnak Barbie fiút és lányt, idealizált hosszú combokkal, valószerűtlenül karcsú derékkal, hajzuhatag frizurával, amilyen a valóságban nincs. De mint ideál, mégis ott lebeg a szemük előtt, időnként nehezen kezelhető önelfogadási problémával társulva. Példaként említem egy ismerősömet, aki ruhában „napozik” a Balaton partján, nem vesz fel fürdőruhát, mert szégyelli a testét.. Nem is fürdik, csak ül a parton.
A szépségipar gyakorlatában van az általam egyen maszknak nevezett alapozó, amelyet a TV szereplőinek az arcára kennek, ami által egy mimika mentes gumiarcot kapnak. Ezen valóban csak az egészen mély barázdáltság tud áttörni, de ez még rémesebb, mint az eredeti ráncok, amelyek kirajzolnak valamiféle karaktert. A nevetést sem lehet ráncok nélkül megúszni, tehát akkor ne is nevessünk?
Hasonló beavatkozás a szemöldök kitépése, és helyette egy ceruzavonal húzása. Különösen az orr fölött összenövő szemöldök ellen szeretik ezt a merényletet elkövetni, holott ez az arcnak igen markáns jelleget ad.
A tetovált, úgynevezett kádszájak is az esetek többségében idegen terjeszkedésben éktelenkednek a színésznők arcán, az ember csak arra tud gondolni, hogyan kerülhetett ez erre az arcra?
A ráncoktól való irtózat egyik megoldási módja a botox feltöltés, amely élettelen, feldagadt hús benyomását kölcsönzi.
Se szeri, se száma a plasztikai sebészeti beavatkozásoknak, ehelyütt csak az orrplasztikára térünk ki. Egy filmsztár ma már nem létezhet átszabás nélkül, de ezek az orrok már – már személyiség csonkítást jelentenek e sorok írójának számára. – Az orr ugyanis valamiféle pars pro toto hatás alapján az egész személyiség foglalata, mint a fül, vagy a kéz. A holisztikus szemlélet kiveti magából a részeknek ezt a mesterséges felduzzasztását, vagy csonkítását, mert az már nem tud az egész harmóniájába illeszkedni.
A nőiességüket vesztett  modern ladyk műmellekkel és műkarmokkal próbálnak maguknak érvényt szerezni, feltűnni. A műkörmök alatt  az eredeti köröm általában tönkremegy.
Óriási divat manapság a tetoválás is, egyesek a fél testüket beborítják ezekkel a képekkel, amelyek felemás üzeneteket hordoznak. Nyilván a trópusokon élő embereknél ennek megvan a kultúrája, hiszen ők némileg ruha helyett viselik azt.
Hatalmas lendülete van a haj alakításának is. Akinek a haja göndör, az kiegyenesíti, akinek sima, az göndöríti. Külön ágazat a fodrászatban a hajhosszabbítás. A külföldre járó „táncosok” – vagy vetkőzők – karrierje enélkül nem menne.
Legutóbb a 3D szempilláról hallottam. Azt is elmondták, hogy amikor azt leveszik, az eredetinek garantáltan hűlt helye marad.

HÚR ÉS HÚRELMÉLET

Attól kezdve, hogy Hermész feltalálta a lantot – egy levágott ökör beleit egy teknősbéka átlyukasztott páncélján áthúzta – a húr jelentés horizontja igen széles lett. Kialakult a húros hangszerek csoportja:

Két szilárd pont között kifeszített szalag alakú test, amelyen a hangot keltik pengetéssel, ütéssel, vonóval, leszorítással.

  • A húrok anyaga sokféle lehet a nádszíjaktól kezdve a növényrostokon át, haj- és szőrszálak, valamint fém. Közben még inak, idegek, selymek és drótok is szerepeltek. Még a billentyűs zongorának is vannak húrjai.
  • A HÚRELMÉLET pedig világnézet lett, amióta a világegyetemet rezgőrendszernek látjuk.

Hermészt szivárvány- és szélistennek tartották, mivel a szél a magasból fúj, a szivárvány pedig összeköti az eget a földdel. Az istenek hírnöke is, valamint a holtak kísérője az alvilágban, mivel átjárása van a három világ határai között. Képzettársítás folytán a változó szerencse istene is, mivel a széljárás kiszámíthatatlan fordulatokat képes produkálni.
A neki tulajdonított számvetés, betűírás, csillagászati ismeretek, álomfejtés és kockajáték mind a láthatatlan világ erőhatásaiból származik, csakúgy, mint a HERMENEUTIKA, az értelmezés tudománya.
Attribútuma a szárnyas sarú és a kígyóval átfont varázsbot, mint lélekvezetői jelképek.

A görögöknél még Püthagorasz foglalkozott a hangok, hangközök és számok világával, a szférák zenéje kifejezés is tőle ered.
A reneszánsz egyik nagy fiának, G. Galileinek apja is zenész volt. Ő maga is sokat foglalkozott a húrokkal. Megállapította, hogy a hangok magassága nemcsak a húr hosszától, hanem annak anyagától, átmérőjétől és feszességétől is függ. Azt vallotta, hogy minden húr egyedi hangolást igényel.
Egyik barátja úgy fogalmazott, hogy ahogyan a vérkeringés felfedezése forradalmasította az orvoslást, a távcső a csillagászatot, az iránytű a hajózást, a puskapor a hadviselést, oly módon elmondhatjuk, hogy a húrelmélet is forradalmasítja jelenlegi világlátásunkat.
A metafizikai forradalom a fény kettős természetének a felismerésével kezdődött, majd a kvantumfizika adta a következő lökést a szemlélet váltáshoz. Ez utóbbi szétzúzta a statikus és szilárd testek sokáig érvényben lévő képzetét, és a hullám mintázatokkal helyettesítette azt. Ezek valószínűségi kölcsönhatása nagy lépést jelentett a világ egységének felismerése vonatkozásában, abban, hogy a világ élő összefüggésrendszer, amelyben minden mindennel összefügg.
A 80-as évek szuperhúr elmélete a teret – univerzumot – különféle frekvenciájú, húrszerű ENERGIAVONALAKNAK tekinti, amely a négydimenziós világon túl van. Ez lényegében a rezgő világegyetem modellje, amely energiafolyamatok dinamizmusa.
A holografikus szerkezetben minden kis rész, darab rejtetten magában hordozza az egész információját. Ez a holisztika pars pro toto elve, minden rész az egészért van.
Ily módon a tér- és időbeli kapcsolatok megannyi meglepő jelensége, mint például a szinkronicitás, egészen új megvilágításba kerül, csakúgy, mint a véletlen kérdése. Fölösleges ölre menni a vitában, hogy azok vannak, vagy nincsenek, mert minden attól függ, melyik szférából tanulmányozzuk azokat. Ami „itt” érthetetlen egybeesés,, az magasabb nézőpontból törvényszerű kapcsolódás.
Ez a világegyetem INFORMÁCIÓJA, amelyet természetesen nem az ember talált ki, csupán rátalált.

Azóta sikerül látnunk az anyag/energia/információ egysgét, triangulumát.

A TAGADÁS PARADOXONA

A szakirodalom az egyik legalapvetőbb, úgynevezett én védő mechanizmusnak a tagadást tartja, a másik a meg nem történtté tevés. Praktikák és irányzatok mindig is kísérleteztek valamiféle „lelki radírozással”, amely mintegy eltűntetné a történések nyomait. Ehhez hasonló az agymosás.
Magának a gyászmunkának is az első fázisa a tagadás: például egy hirtelen halálhírnél első szavunk a tagadás: „Nem! ez nem lehet, hiszen tegnap még …” Ám az elutasítást követő stádiumok, a düh, a lázadás, az alkudozás, a depresszió végül – jó esetben – az elfogadáshoz vezetnek, amint azt Elizabeth Kübler Ross.  A halál és a hozzá vezető utak című könyvében leírja.
Ki ne tapasztalta volna a kisgyerekeknél azt a tagadást, hogy amikor már a remélt szobatisztaság idején vagyunk, de hatalmas tócsában látjuk őt, és ráförmedünk: „Már megint bepisiltél!?”, a riadt válasz: „Nem!”
A szocializációs maszkok egyébként is sok tagadást kényszerítenek az emberre. Az angolok szellemes How are jou? kérdésére a szokványos válasz a visszakérdezés.
Egy kliensem egyszer nagyon szellemesen azt mondta: „Akkor leszek jól, ha majd  csak úgy egyszerűen, minden kertelés nélkül el tudom mondani, mi van velem.”
Amiket átélünk, azoknak nyomuk van a lélekben. Tapasztalhatjuk, milyen kis hívószavakra elő tudnak jönni rég elfeledettnek hitt emléktöredékek. Kötetlen beszélgetésben, álomban, tűnődésekben, utazások alkalmával, és így tovább.
Általában jó benyomást szeretünk kelteni. Ki szereti a siránkozó, panaszkodó, indulatosan elégedetlenkedő embereket hallgatni? Ám amikor titkoljuk, letagadjuk fájdalmainkat, bánatainkat, tehetetlenségeinket, kudarcainkat, mert félünk attól, hogy megvetnek bennünket, valamiképpen kiiktatjuk belső világunkat, elszigeteljük azt a mindennapi élet forgatagától. Ezáltal belső világunk egyre mélyebbre süllyed a tudattalan lelkünkben, és érzékleteink, cselekedeteink, viselkedésünk, gondolkodásunk ismeretlen mozgató rugóivá lesznek. Természetesen jobbára inadekvát felcsattanásokban, kifakadásokban, kritikákban, etc. Vagyis megtapasztalhatjuk a tagadás életben tart, megőríz.
Nagyon paradox ez, de így van.

Ami történt, megtörtént,
nem lehet meg nem történt.

A tagadásban semmi sem vész el,
hiába küszködünk az eltűntetéssel.

A tagadás időkapszulába zár.
Tagadd csak, amit őrizni akarsz,
a kapszula megnyitásra vár.


ELÉGEDETLENSÉG

Tudjuk, hogy a búzába bele lehet fulladni. Egy ízben egy kliensem olyan panaszáradatot zúdított rám, kénytelen voltam megkérdezni, elmondhatom-e, hogyan érzem magam. „Mintha egy magtárban lennék, ahol zúdul be a búza, és eltemetéssel fenyeget.” Majd amikor láttam, hogy sikeresen kizökkentettem az önsajnálatából, azt mondtam: „Milyen elégedetlen!”
Felcsattant: Hogyan lehetnék elégedett?

  • Nem mondtam, hogy legyen elégedett. Arra utaltam, nagyon elégedetlen. Az elégedettség és elégedetlenség közepén az ÉPPEN JÓ van. Ez hiányzik magából, a mérték, amely a magatartást szabályozza.
  • Az irodalom enough anyának mondja azt az anyát, aki sem a dédelgető indulatot, sem a vasszigort nem preferálja. Éppen eltalálja annak a mértékét, hogy szabad teret is adjon a próbálkozáshoz, de a veszélyektől is megvédje gyermekét.
  • A kisgyermekek még ismerik a jóllakottság élményét, egy falattal sem esznek többet, mint amennyi éppen elég, kiköpik, ha beléjük akarják tömni a  felesleget. Később ez a nagyszerű érzés valahogy elsikkad és átváltozik falánksággá, mohósággá, telhetetlenséggé. Ez a bekebelezési ösztön túlterjed az étkezési területen, lehet belőle mindenféle birtoklás, amely még a szerelmi birtoklást is magában foglalhatja.
  • Ez a fajta pókösztön nemcsak a nőknél található meg, – mint a fekete özvegy esetben – hanem szélsőségesen kóros esetekben férfiaknál is. Mint például a Kékszakállú herceg történetében. A Kreutzer szonáta is hasonló esetet dolgoz fel.

Minden kincsszerzés, aranyláz, tőzsde megszállottság mélyén szenvedély munkál, mint tudjuk, ez jobbára kielégíthetetlen. Néha meg is fogalmazzák, hogy az elérhetetlenre vágynak, a mesés gazdagság délibábját kergetik, hírnévre vágynak, akár hírhedtség árán is, hatalomra, dicsőségre.
A szenvedély kell az élethez, ám ha nem találja meg igazi tárgyát, igen félrehangolhatja az életvezetést.
Egy kliensem sokáig vívott gyerekkorában, versenyeken vett részt, de a középiskola után abbahagyta a sportot. A győzni akarás szenvedélye évekig a kábítószer rabságában tartotta. Csak akkor sikerült ebből kigyógyulnia, amikor zenével és irodalommal kezdett foglalkozni.
Amilyen nagy a becsvágy, ugyan akkora pusztító erővé is válhat, ha irányát és  tárgyát veszti.

Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.

Tao te king 46. vers.

BÖLCSESSÉG ISTENNŐI                    
ATHÉNÉ

A villám és a bölcsesség istennője. Apja Zeusz azt a jóslatot kapta, hogy Métisztől született gyermeke meg fogja fosztani trónjától, ezért elnyelte nejét. Amikor heves fejfájás kínozta, megkérte Héphaisztoszt, hasítsa ketté a fejét bárdjával. Ekkor teljes harci fegyverzetben kipattant a fejéből

Athéné, kezében apja aigészével. 
Pallasz azt jelenti, villámot szóró.
A bölcsesség és okosság istennője lett.
Minthogy nem anyától született, inkább az ész vezérli, nem a szív.
Az okos, nemes hősöket oltalmazza, Akhilleuszt, Odisszeuszt.
A női hiúságtól sem teljesen mentes, Hérával és Aphroditével szépségversenyre indult és Parisz előtt, és nem ő nyert.


Kedvenc földje Attika, amelynek fővárosa, Athén, tőle, róla kapta nevét.  
A város birtoklásáért versenyre kelt Poseidónnal.

Annak ígérték a várost, aki becsesebb ajándékot ad annak. Poseidón egy lovat, Athéné olajfát ajándékozott. Neki ítélték a várost, mert az olajfa elpusztíthatatlan. Amikor a perszák felperzselték a várost, az athéni fellegvár csúcsán elültetett fa még jobban kivirult.
Ünnepe négy évenként augusztusban nagy fényünnep.

 

MINERVA

A görög Athéné.
Giordano Bruno írja:

  • Őt szerettem, kutattak ifjúkoromtól fogva. Őt vágytam hitvesemnek és szerelmese lettem alakjának. Imádkoztam, hogy jöjjön el hozzám és maradjon velem, munkálkodjon velem, hogy tudhassam, minek vagyok híján.

Az emberben a gondolkodás által működő isteni erő megtestesítője.
Ünnepe március közepe, temploma a Capitolium.
Neki szentelték

  • az olajfát,
  • a baglyot, mint az éberség jelképét,
  • a kígyót, mint az okosságot,
  •  a kakast, az éberség jelképét.

Sisakkal, dárdával, medúza fős pajzzsal ábrázolják.

KÖNNYCSEPP

A könny csodálatos dolog.
Ha azt mondjuk, cseppben a tenger, bízvást állíthatjuk, hogy a könnycseppben is tengernyi információ van:

  • összekapcsolja a lelkeket a részvétben, az együttérzésben,
  • sebeket gyógyíthat,
  • helyreállíthatja a látást,
  • az ártatlan őszinteséggel rablókat riaszthat el,
  • kimossa a fájdalmat a lélekből,
  • népi hagyományokban a gyógyító készítmények kötőanyaga,
  • folyókat áraszthat el, miként Ízisz könnyei a Nílust,
  • teremtőereje van, szeretetre tanít, miként a szufi mondás tartja: „Törd össze a szívemet, hogy új hely jöjjön létre a Határtalan Szeretet számára!”
  • és sorolhatnánk tovább.

A mesékben gyakran találkozunk a könnycsepp világot megváltoztató hatásával, erejével. Van egy afrikai mese, ahol a varázsló úgy rejt el egy szökött rabszolgalányt, hogy annak sok sírásából vízesést hoz létre, amely mögött a lány el tud bújni.
A kigördülő könnycsepp gömbalakja szinte lencseként működik új látásmódunk kialakításához.
Máskor patakzik a szemünkből, amelyben forróság, szenvedély, fájdalom hívogató kiáltása elegyedik.
A túlcsordult örömöt is könnycsepp jelzi.
A gyermekkönnyek hihetetlen történeteket képesek megjeleníteni. Egy műfaj is született belőlük: a lacrimoso panaszos zene, a sirató ének műfaja.
A lacrimatorium kis illatos edény a koporsóban, amely a halottsiratók könnyeit őrzi.
A Lacrima Christi pedig híres olasz vörösbor, Krisztus könnyei emlékére.

A NAGY TÁRSADALMIASÍTÁS

Milyen könnyen átesünk a ló egyik oldaláról a másikra, ott futván meddő köreinket, ahelyett, hogy a lovon nyergelnénk.
Így van ez az egyén és a társadalom vonatkozásában is. Vannak, akik úgymond zökkenő mentesen beilleszkednek valamelyik társadalmi rétegbe, osztályba, családi kötelékeik, foglalkozásuk alapján, vagy anyagi helyzetük segítségével. A kapitalizmus erre sok lehetőséget ad. Ámbár megfigyelhetjük, hogy a rendszerváltás óta kialakult újgazdag és újszegény tagolódásban az életminőség alakulása sok fonákságot mutat. Az elhízás és a tárgyak halmozása közepette zajló élet pazarlásai semmiképpen nem mondhatók jóléti társadalomnak, inkább rosszlétinek nevezhetjük azt. Főleg, ha a lelki, szellemi vonatkozásokat is számba vesszük.
A TÁRSADALOMRÓL – megkockáztatom – még a szociológusok nagy részének sincs igazán használható, átfogó képe. Az indiai kasztrendszerben sokan az átjárhatatlanságot látják, anélkül, hogy átgondolnák, a műveltségnek és munkának milyen nagy szerepe van a társadalom alakításában. Végtére is az ember abban generalizálódik, amit folyamatosan művel, legyen az semmittevés, hedonizmus, fizikai munka látástól vakulásig, vagy szellemi foglalkozás:

  • A sokak által lenézett paraszti munka, vagyis a földművelés a természetről való tudás igazi tárháza.
  • A kézművesek szeretetet visznek a különféle anyagok megmunkálásába.
  • A katonák – eredendően – a hazát, a társadalmat, a szülőföldet, a közösség egészét, az országukat védték. Sajnálatos elfajulása ennek a hősiességnek a zsoldosság, a megfizethetőség, amely az eredeti lelkiség teljes negligálása, aláásása.
  • A brahminok, mint szellemi kaszt, a hagyományokat őrzik, ők az isteni rend képviselői a társadalom működésében, a spirituális pólus, amely a függőlegességben létező hierarchia kialakítója. Miként a csakrák rendje is valamiféle spirituális létrának mondhatók a gyökércsakrától az ezerlevelű lótuszig.

Amióta a spirituális pólus hiányzik a társadalom szerkezetéből, azóta még zavarosabb lett a társadalomba való beilleszkedések menete. A szerteágazó problémahalmazból vegyük csak a nevelés témáját. Ma szinte már divat lett, hogy „szocializálódás” céljából a kisgyermekek egyre kevesebb időt töltenek az anyjukkal, a családdal. Az „anyanyelvet” is a bölcsődében sajátítják el, az Ödipális azonosulás sem a szülőkkel zajlik, hiszen a házasságok, vagy „kapcsolatok” tetemes része ekkorra már fel is bomlik, a szülői példa a későbbiekben sem lesz etalon.
A közvélemény csak halványan utalt a bölcsődékben felnőtt nemzedék lelki ürességére, akikből a szülői érzék hiányzik. Pedig az anyai ösztön súlyos sérülését láthattuk. Meg kell jegyeznünk, hogy a szülészetek elé kitett inkubátoroknak is van egy hátulütője: felmenti a felelősségtől az anyát, aki oda helyezi újszülöttjét. Nyilván ez jobb megoldás, mintha kukába dobja, megfojtja vagy küszöbre teszi, és e sorok írója csupán a félmegoldást kívánja fókuszálni. Hiszen ennek a kétélűségnek az a lényege, hogy az állam felneveli a gyerekeket a szülők helyett.
Ha a probléma gyökeréig akarunk menni, térjünk vissza az identitás kialakulásához:

  • Az identitás kialakulása szinte lehetetlen, ha valaki az eredetét, vagyis azt, aki őt „nemzette”, nem ismerheti.
  • Öntudatának,, önbizalmának olyan fokú meghibásodása ez, amely felnőtt korában is igen nehezen lesz korrigálható
  • Én határainak csökevényes kialakulása igen sebezhetővé teszi.
  • Szeretethiányos élete továbbvivődik.
  • A meggyőződés, az értékrend kialakulásának csorbultsága igen nagy akadály lehet a társadalomba való normális beilleszkedésnek.
  • És sorolhatnánk a megannyi meghasonlást, hasadtságot, lelki megterhelődést, amely természetesen a testben, a betegségekben, az életvitelben nyomot hagy, csak győzzük kibogozni.

Amikor beteg társadalomról beszélünk, soha ne tévesszük szem elől, hogy a társadalom egyénekből áll, ők a sejtjei. Bizonytalan és függőségekbe kapaszkodó emberekből nehezen épülhet normális és egészséges társadalom.
Csak a nevelés vonatkozásában: ennek a kérdésnek a társadalom felségterületére való áthelyezése – amelyet a címben társadalmasításnak neveztünk – melegágya a félbemaradottságnak, a felelőtlenségnek, valamiféle naiv elvárásnak, hogy az állam megteszi azt, amit ők elmulasztottak.
A politikacsinálók is kihasználják az alsóbb rétegek eme kiforratlanságát, főleg a kommunizmus  proletár centrikus ideájában láthattuk ennek áldatlan következményeit, amikor hatalomhoz, vezető pozíciókhoz  juttatták az arra teljesen inkompatibilis embereket, természetesen az arra rátermettek háttétbe szorításával. Meg is lett a következménye, a „szegénység szocialista apostolaiból” lettek a legmohóbb, szabadrablásos kapitalisták.
A demokráciával is rengeteg visszaélés történik. Kevesen értik, hogy a tudatos és tudattalan lélekrész dinamikáját képezi le. A tudattalan a „nép”, a víz, amely, mint Petőfi írja, viszi a gályát, a kormányt, tökéletes egymásra utaltságban. A nagy árvizek mindig a medréből kiáradó népharagra emlékeztetnek.
A Vízöntő korszak jobban fókuszálja a lelki élet és a társadalmi elkötelezettség rímelést, illeszkedését, azt a morális egységet, amelyből mindkettő fakad. Ebben a közéletiség természetes folyamat, túlkapásoktól és egyéni érdekek túlhangsúlyozásától mentesen. Mert a rákbetegség is egy ráksejtből kezd burjánozni, féktelenül, mígnem önmaga és a szervezet is elpusztul a mennyiségi burjánzásban. Mivel nem veti alá magát a magasabb értékrendnek, az egészbe való integrálódásnak.

 

AZ ÖRÖMTELI EMBER

A boldogság és öröm, bár mindkettő a jó hangulatra, lelkiállapotra utal, igen eltérő jelentésű. Míg az előbbi tartósabb jó kedélyre utal az utóbbi, az öröm inkább pillanatnyi felfénylés, az igen változata és rövidebb időtartamra vonatkozik. Ám ha „örömteliségről" szólunk, azzal arra kívánunk utalni, hogy az öröm megélése, ha pillanatnyi is, nem múlik el nyomtalanul.  A puszta emlékezés is mosolyt csal arcunkra. A virágnyílás pillanatához hasonlíthatjuk leginkább, a rügyek és bimbók kibomlásához. Főleg találó ez a hasonlat, ha rövid ideig való virágzásra gondolunk, mint például a hibiszkusz, amely csak fél napig tart, reggel kibomlik, este becsukódik, majd lehullik. Ha az öröm hamar elpárolog, az valóban hasonlatos a sziromhulláshoz. Eszembe jut egy epizód az életemből, amely ezt jól példázza. Júliusi rekkenő hőségben elmentem anyósomnak virágot venni születésnapjára, akivel a kapcsolatom nem volt felhőtlenül szeretetteljesnek mondható. Kiválasztottam egy gyönyörű, hosszúszárú rózsát, a hűtőből vette ki az árus. Mire hazaértem, elhullajtotta a szirmait.

Etimológiailag vitatott szó:

  • finnugor eredetben a vidám, jókedvű, örül a töve,
  • török származásban a malom őröl, köröz igéből származtatható, a forgás és örvendezés közötti fogalmi kötődés miatt, hasonlatosan a repdes, repes igék dinamikájához.
  • A főnévben megszilárdult öröm kifejezés árasztja ezt a dinamikát.

Kötődik a lelki egészséghez, némileg a valláshoz és kultúrához, mint például a deviánsak „káröröme”, amely persze más kategória.
Az igazsághoz azáltal kötődik, hogy annak kiderülése, felismerése örömteli.
Néha valamiféle képességnek mondjuk, hiszen van, aki semminek sem tud örülni. Tény, hogy a sok negatív érzés, vagy irreális vágy lefékezi az örömképességet. Ezzel szemben, ha valaki fel tud oldódni abban, amit csinál, az kölcsönöz neki nyugalmat és ragyogást.
A jógik például:

  • Istenben oldódnak fel,
  • mindenkor jelen vannak a jelenben,
  • cselekedeteik tökéletesek,

miáltal élményeik túlmutatnak az érzéki élvezeteken, transzcendens jellegűek.
Igen, az örömnek van transzcendens kicsengése,, az igazság, a tökéletesség, az elkötelezettség okán.
Sok ember elveszíti az örömre való képességét, amikor kötelességét teljesíti elköteleződés nélkül. Füst Milán ezt „kötelességektől terhelt kedélynek” mondta. A pozíció harcban, a szorongva elnyert presztízsben kiszáradnak lelkileg, örömtelenekké válnak.
A jó tetteknek az örömfaktor a jutalma. Ez teszi a megerősítést belsővé, a külső elismerésre vágyás helyett.
Az örömképes ember szabad. Ez összefügg korlátaink felismerésével és elfogadásával, sőt, az egyetlen módja korlátaink meghaladásának.
A szabad, örömteli ember identitását is képes megújítani. Ez a fajta önmagunkban való megerősödés nem a viselkedési szerepeinkkel azonos, hanem a változásra tesz képessé bennünket.
Az öröm spontán, inkább történik, semmint, akarni, tenni kellene.
A bűntudat komoly akadálya. Tiszta lélek kell hozzá.

KLIMAPOLITIKA

Tény, hogy a politika annak is átszövi az életét, aki csökönyösen, vagy meghasonlott undorodással igyekszik magát távol tartani attól. Még az is beleszól a politikába, aki anyátlan – apátlan árva, és lelencházban nő fel, mert a nevelés, a méltányosság, az állampolgárok felkarolása is a mindenkori politikai helyzet függvénye.
A lelki életet gyakran hasonlítom az időjáráshoz szélsőségei és kiszámíthatatlanságai miatt. Ezek például:

  • a vihar előtti (vészt jósló) csend,
  • a halál előtti eufória,
  • a baljós előérzetek, vagy következményeik, amelyeket a népnyelv „derült égből villámcsapásnak mond” etc.

A politikának is van klímatermészete:

  • a terror, a fenyegetettség, a megfélemlítés,
  • ritkán a béke időszak,
  • a feszült csendek,
  • a partizánakciók, a tömegmozgalmak, a kampányok, amelyek az árvizekhez hasonlíthatók.

De mi ehelyütt a klímapolitikáról akarunk szólni, mert úgy tűnik, ez egy újabb ágazata a közéletnek.
Egyfelől a mérhetetlen környezetszennyezés nyomán indult el, de kötődik az édesvíz hiányához is egyes helyeken. Ezzel kapcsolatosan megindult a „vízturizmus és vízmigráció”.
Nem tudhatjuk, valóban több-e a vulkánkitörés, a cunami, a földrengés, az árvíz, a hurrikán, mint régebben, vagy csak a média hírhisztériája teszi lehetővé, hogy perceken belül értesülünk ezekről. Bár tény, hogy aszály és árvíz váltja egymást, hó hullik délen, ahol ez eddig nem volt szokványos, a globális felmelegedés fenyeget a jégkorszak jegeinek megolvadásával és a tengerszint megemelkedésével.
Egyszóval a klímapolitika úgy érzi, elérkezett a tettek ideje.
De hogyan?
Mit tehet a tényfeltárási riadalmat követően?
Hiszen tudjuk, hogy

  • a szélnek nem parancsolhatunk,
  • a földrengéseket és vulkánkitöréseket sem sikerül teljes biztonsággal bejósolni,
  • árvizek és belvizek évente áradnak,
  • a többnapos hóesésekben ma is meghalnak emberek,
  • nincs olyan tél, hogy ne fagynának meg jónéhányan,
  • a hőség is szedi áldozatait etc.

Nálunk 2013-ban volt dunai árvíz, a Tiszát évszázadok óta nem sikerült biztonsággal „szabályozni”.
Amióta 2006. aug. 20-án a váratlan hurrikán emberáldozatokat is követelt, azóta a meteorológia inkább rosszabb kilátásokat jósol, hogy felkészítsen a katasztrófákra.
Ez már klímapolitika?
Megerősödött a katasztrófa védelem. Külföldet is segítjük alkalom adtán, például földrengéseknél kutyák segítenek a romok alól való mentésben.
Ma már nincs annyi nap az évben, ahány világnap van: a föld, a víz, a HIV-fertőzöttek, a transzplantáltak, a tánc, a színház, a vers, a dráma etc. napja.
De nincs átfogó ismeret az elemekről, a FÉNYRŐL, amelyből minden lett.
Pedig ezek körforgása, egymásba való átalakulásuk az egyik legfontosabb ismeret, és ez elvezet az energiáról való gondolkodáshoz is. Hiszen az elemek és halmazállapotok közös nevezője az energia.
Sajnos, a múlt század utolsó évtizede az agy évtizede lett, nem a léleké. Ez híven utal az anyagba ragadt gondolkodásra.
A táj, a klíma, más néven éghajlat szellemi természetű.
A helynek géniusza van.
Fontos lenne, hogy a politika ebből a nézőpontból közelítsen felé.

A VERÉS

A verés és verekedés, mint a legkézenfekvőbb testi fenyítés, ma sem ment ki a gyakorlatból, bár módosulásokon esett keresztül az idők folyamán. Például az iskolában a tanár már nem ütheti meg a tanulót, ez büntetendő kategória lett, míg a régebbi időkben a fiúk fenekelése és a lányok körmöse bevett szokás volt.
Ma a törvény kiterjesztette hatáskörét a családon belüli erőszakra is, és szankcionálja azokat.
Utcai verekedések is vannak olykor, bár az ököljog már kiment a divatból.
Élettörténetek kapcsán sokszor elő- előbukkan az anya vagy az apa már-már szadisztikus méreteket súroló bántalmazása. Egy férfi azt mesélte, anyja őt ha kellett, ha nem, naponta megsuhintotta. Semmiféle logikát, következetességet nem tudott kihámozni, mikor és  miért kapja a pofonokat. Amikor anyja megözvegyült, odavették magukhoz, évekig velük élt. Amikor megkérdezte, miért verte őt gyerekkorában, azt mondta, ő nem verte.
Egy kisfiú a Nevelési Tanácsadóban a családrajzon anyját rajzolta a menet élére, kezében fakanállal.
Szívszorító, ahogyan Várkonyi Nándor /1896-1974/ a Pergő évek című munkájában arról ír, hogy apja egyetlen nevelő eszköze volt a verés, porolóval, nádpálcával, kutyakorbáccsal, valamint a földhöz verés és fojtogatás, de sohasem a pofozás. Soha nem lehetett tudni, miért ütlegelte őket, legtöbbször minden ok nélkül. Dermedve és elsötétült arccal és lélekkel látta, hogy a verés különös kielégültséget okozott apjának. Förgeteges ütlegelés orgiáknak nevezi könyvében ezeket az emlékeket, és apja idegzetét szadizmussal terheltnek mondja. Arra is kitér, hogy eme pedagógiával szemben konok makacsságot tanúsított, ez a nyakasság pedig az őrjöngésig fokozódó dühöt váltott ki apjából.
A hajóskapitányok kikötöztették az árbochoz, akit megvesszőztek, szájába tettek valamit, hogy a fogait ne törje ki csikorgatás közben.
Más verziókban hasra fekve vesszőztek, akkor a padhoz kötözték ki az áldozatot. Ludas Matyi a fához kötözte Döbrögit.
Egy szó, mint száz, az emberiség indulati szinten való tombolása nem halt ki a mai időkben sem, gondoljunk csak a football huligánokra, hogy csak egyet említsek. Talán „az asszony verve jó” népi mondás és gyakorlat már kiveszőben van, a nagy emancipáció és feminista mozgalmak nyomán.

Elvontabb szinteken is használatos a verés, verekedés kifejezés:

  • Ha valaki sorozatosan szerencsétlen epizódokat él át, azt szoktuk mondani, Isten verése van rajta.
  • A nehéz, ellenmondásos helyzetekből pedig „kiverekedjük” magunkat.

Különbséget kell tennünk az össze- és megverekedés között. Az előbbi valamiféle meddő indulatroham, eredmény nélkül, míg az utóbbinak van győztese. Mint az állatviadaloknál, amelyeket addig kell csinálni, például a vezérhímségért vívott mérkőzésekben, amíg az egyértelműen eldől. Aki a vesztes, az elkullog. Nem úgy, mint egyes esetekben az embereknél, akik a vereségbe nem tudnak beletörődni. Sportolók óvást emelnek, politikusok újraszámoltatják a voksokat. A legutóbbi választásnál nálunk például az egyik vesztes párt nyíltan elmondta, nem hajlandó gratulálni a győztesnek. A politikai indulatok alig térnek el az utcai verekedésektől. Még a hidegvérű angoloknál is megesik, hogy a parlamentben a képviselők összeverekednek. Ezt finomítva úgy szokták kommentálni, hogy az összecsapó indulatok a „tettlegességig fajultak”.
A SZAVAKNAK IS VAN KORBÁCSA. Az elementáris  átoktól nem alaptalan a félelem, akire ráhull, ott megfoganhat. A hetykébb emberek sokszor azt állítják, rajtuk nem fog az átok.
Talán a szemmel verés a legelvontabb változata ennek a fizikai/lelki bántalmazásnak. Emlékszem egy ízben a Balatonnál nyaraltam egy kis faluban, ahol a falu szélén egy magányos, kicsit elmeháborodott öreg nő  élt, aki kövekkel dobálta meg, akik elhaladtak a háza előtt. Szemében az a gonosz fény villant meg, amely mindig áruló jel, ha valaki nagy, élet/halál harcra készül. Tekintet elszántságát hordozza.

Végezetül idézzük Hamvas Bélát, aki a Szarepta című könyvében azt írja:

  • A különbség Róma és Oroszország között az, hogy ha Rómában negyven botra ítéltek valakit, harminckilenc ütést mértek rá, nehogy negyvenegy legyen.
  • Oroszországban negyvenegyet, nehogy harminckilenc legyen.

A LUXUS

A FÉNY életünk nagy kincse, isteni adomány. A Nap égi útja természetesen ritmizálhatná napjainkat, ám a modern, a civilizált, a városi élet nem ebben a ritmusban zajlik, hanem mesterséges fényekkel pótolja azt, amiből kimaradt, mert éjszakai életet él, és élvezeti cikkei is természet- és élet idegenek.

A luxus szót „fényűzőnek” szokták fordítani.

  • Ennél jobban nem is fejeződhetne ki az a sok paradoxon, amely a fogalom holdudvarát teszi ki, tölti be.
  • Mindenekelőtt, amit „űzünk”, azt valójában elhajtjuk magunktól. Felmerül hát a kérdés, hogy aki pompában, vágyai teljesültségében él, az valóban „fény”? Vagy csak űzi, hajszolja, keresi azt a beteljesülést, amely minden szenvedély nagy hiánycikke, a nyugvópont igazi belső ereje, amelyet lényegében soha el nem ér.

Ismeretes a történelemből a nagy római lakomák néhány velejárója:

  • Egyfelől a pávatoll alkalmazására utalunk a túlevés kapcsán.
  • Másfelől a Tiberisbe dobott edények, poharak herdálására, amelyet később úgy fékeztek meg, hogy hálót feszítettek ki a folyóban és kiszedték azokat.

Az úgynevezett luxus élethez mindig járul egyfajta hivalkodás, gőg, figyelem felkeltése, dicsekvés, amely sokakban képes ellenérzést kiváltani. Mária Antoanett lefejezése is összefüggésben van egy olyan fokú tékozlással, amely még az arisztokrata körökben is visszatetszést szült.

Az űzésről persze azonnal eszembe jut az ÜZÉRKEDÉS:

ez pedig a fentiekben idézett meddő igyekezetnek a kereskedelmi életre vonatkozó  változata, amelyhez hozzájárul. rosszhiszeműség is természetesen. Mármint  ha árucikket csinálunk valamiből, ami nem kereskedelmi tárgy, és nincs pénzértéke, vagy nagyobb haszonra vágyunk, mint ami megillet bennünket.

Kapcsolódik a luxus témája a sznobság kérdéséhez is:

még akik sznobnak vallják magukat, minden szégyentől mentesen, azoknak is kevés fogalmuk van arról, hogy a szó jelentése eredetileg a sine nobility, azaz nemességtől mentes. Vagyis mímelés, utánzás, a külső jegyek majmolása, belső tartalom nélkül. Ezt remekül fejezi ki a drogbáró, a pénzoligarcha, a pénzarisztokrácia kifejezés, amelyek mögött a született nemesség hiánya miatti irigység munkál. A pünkösdi király népszokás legalább utal arra, hogy ez csak játék, nem vérre megy.

Abban is kevés igazi fény van, amikor egy történelmi helyből turista paradicsomot alakítanak ki, szállodákkal, popzenével, bazárokkal, mindenféle ricsajjal. Így például Luxor két megmaradt kövezett útja mentén ma aszfalt utak futnak, amelyeken hemzsegnek a taxik. Az ösvényekről, csatornákról ma már csak a képzelet tud.

De az eltévelyedés csúcsa az, amikor valaki azzal állít be, hogy neki „luxus problémái” vannak. Ezen az értendő, hogy mindene megvan, mégis boldogtalan, ezért talán nincs minden rendben benne vagy vele.

R.: Nincsenek luxus problémák. A probléma az probléma, a nincstelenektől a javakban dúskálóknál egyaránt. Az ÖRÖM, az egyfajta felfénylés a lélekben, hamisítatlanul. Kinek egy új kocsi, kinek a tücsökcirpelés váltja ki. Örömtelen az élete? – teszem fel a kérdést.
Úgy tűnik, igencsak, mivel adni is kell az életben, nemcsak kapni.

A nemesség kötelez, nemcsak születési előjogokat ad. Az arisztokrácia ügyelt az egyensúlyra: mindig támogatták az elesetteket, a periférián élőket. Nem előkelő idegenek voltak a társadalomban, hanem összehozták a fentet és a lentet, a hiányt és a többletet.
A számszárának is megvan a maga boldogsága.
Miként Exupéry fogalmazott: Egyetlen luxus van, az emberi kapcsolatok.
Vagyis a szeretet, a béke, az öröm, és minden, ami JÓ.

A FEADAT

Életünk tele van feladatokkal, amelyek nem mindig töltenek el bennünket örömmel, sokszor inkább ellenállásokat, megfutamodást váltanak ki.
Emlékszem, középiskolás koromban így voltam a fizika példákkal, amikor súrlódási hővel, sebességekkel, időkkel etc. kellett számolni, hogy mennyi idő alatt gurul le a golyó a lejtőn. Ez a kérdés nem csigázta fel az érdeklődésemet.
„Idefigyelj, Fabóczi, - így becézett a tanárom – nem kell félned, csak írd ki, milyen adatok szerepelnek a példában, majd keress egy képletet, amelyben ezek vannak, helyettesítsd be, és így kiszámolhatod a hiányzó adatot, vagyis a kérdést.” Valójában hálás voltam Szinusznak , -  mi meg így hívtuk őt – mert így valóban megbirkóztam a fizikai feladatokkal.
A „FEALADAT” az, amelyben adatok vannak.
Beszédes szó.
Annál is inkább, mert ha megfutamodunk a megoldás elől, akkor „feladjuk” a küzdelmet.
Ez az „adat” szó is figyelemre méltó, az adni szóból ered. Adat, adalék, valami rész, amelyből egészet kell kihoznunk műveletekkel, folyamatok kialakításával.
A feladatokban tehát olyan információkat kapunk -  adnak nekünk – amelyek fontos belső folyamatokat indítanak el bennünk, motivációt a megoldás felé, vagyis többrétűen megérintődhetünk. Amikor megfutamodunk, az érintettség elől is menekülünk. Mert a megoldás első lépése, magának a feladatnak a :MEGÉRTÉSE:

  • ez azzal egyenlő, hogy belső intellektuális rendszerünkben, a logikánkban a feladatnak, kérdésnek, a problémának megvan a helye, abba szervesen illeszkedik, azaz integrált, érdeklődésünket felcsigázza, ez is az ér, odaér, érint szóból fakad.

Ez a megértés együtt jár azzal, hogy a megoldáshoz fel kell adnom a hátráltató megrögzöttségeket, a szűk látókört, a lehatárolt intellektust, gondolkodásmódot, vélekedéseket, előítéleteket. Előfordulhat, hogy az egész önmagamról alkotott képem alapjaiban rendül meg, de ugyanez lehet mások vonatkozásában is.
Kreatív folyamatot indít el ez a kettős jelentésű szó, magát a feladást is tartalmazza, amely a változáshoz nélkülözhetetlen. Hiszen egy feladat igazi megoldása mélyreható, átstrukturáló változásokkal járhat együtt.
Vagyis a feladatnak fontos „feladata”, hogy előhozza rejtett oldalunkat, amely két irányban is befolyásolhatja viselkedésünket a tudattalan lélekműködésünkön keresztül:

  • vízszintességben a domináns és szubdomináns térfelünket aktivizálja, ahol az  idői/téri, illetve a beszédbeli és képi folyamatok zajlanak,
  • függőlegességben pedig az agykérget, a limbikus rendszert és az agytörzsi túlélő központokat mozgósítja, ezek erőit veti be.

Ezekben a mozgósításokban akár reinkarnációs emlékek is felszínre bukkanhatnak. Ha például egy autista kisgyerek monotonon naphosszat egy kereket forgat, látnunk kell, talán rejtve itt az zajlik, mi körül forog az élete. A kerékpározás is azért olyan nagy jelentőségű az álomszimbolikában, mert olyan tevékenységről szól, amelynek folyamán haladunk, beindul a flow, az önmozgás, amely nélkül a dolgok nem mehetnek végbe.
Saját magunk vagyunk a legnagyobb feladvány saját magunknak:

  • a sorsunk, az önismeretünk, a létezés, az öröklét etc. megannyi kérdés.

Lássuk meg hát a feladatokban azokat a JELKÉPEKET, amelyet hordoznak:

  • jelet és képet a láthatatlan világból,
  • amelyet nekünk kell értelmünkkel egybelátnunk, megértenünk, magunkévá tennünk.

Ebben a rendezői tevékenységben a spontaneitásnak igen fontos szerep jut, mivel nem minden engedelmeskedik az akaratnak és vágynak. Gondoljunk csak bele, életünk során mindig azzal a feladattal kerülünk szembe, amelynek a megoldása elemi érdekünk, az a könyv „ugrik ránk”, amelyet érdeklődésünk éppen bevonzott, és azokkal az emberekkel találkozunk, akik  aktuálisan az alteregóink.
Legyünk nyitottak a feladatok felé.
Egy fiatalember, aki dupla víz asztrológiailag, mivel Napja a Halakban van, aszcendense pedig Rák, azt mondta, az ő életfeladata a struktúra teremtés, különben szétfolyna.

Álljon itt egy FEADVÁNY:
az alábbi szónégyzetbe 42 szó van elrejtve, 2, 4, 6, 8, 10, és 12 betűből álló szavak , 144 mezőben:

F B Ö L C S E S S É G H
M É S L E R E T E T I F
I T N P R O F A N A H Ő
S E M Y S O R S N L A L
Z R É É S Z O Y S D R D
T E R L É Ö T A Z O M Ö
É M T E R Ö T R É Z Ó N
R T É T B I R É P A N F
I É K B R E N D T T I U
U S L A R N Y É K S A T
M E N A P A R A N Y É Ó
T L É T F O R G A T A G

 

A LEFEGYVERZŐ ŐSZINTESÉG

Ha a tökéletes magatartásról akarunk értekezni, igen körültekintően kell eljárnunk, mert az éppen megfelelő viselkedés nagyon sokmindentől függ. Mindenekelőtt az igazság kritériumától, amely persze nem azt jelenti, hogy a meztelen igazság csak úgy, minden helyzetben bevethető döntő argumentumként. A lelki emésztési folyamatokban is fontos a fokozatosság, az adagolás.  Egy fiatalember, aki igen nehezen volt képes szembesülni rengeteg önellentmondástól feszülő árnyékszemélyiségével, „fényadagolásnak” nevezte a tudnivalók elfogadható mértékű nyújtását. Amikor rájött néhány ambivalens tulajdonságára, azt kérdezte, ez tapintat, vagy átverés, mármint az én viselkedésem. Egy más hasonlattal élve: a virágokat is egy vékonycsövű locsolókannával öntözzük, és nem zúdítunk rájuk egy vödör vizet, amelytől tövestől kifordulhatnának, ha cserepes növényről van szó, vagy a víz lecsurogna a cserepek oldalán.

Ebben a látszatvilágban, amelyben élünk, a valóság érzékeny téma. Ha például valaki házasságának sokadik évében megtudja, hogy társának kezdettők fogva parakapcsolata volt, vagy váratlanul meghal valakink, megmondják, hogy gyógyíthatatlan betegek vagyunk és napjaink meg vannak számlálva, ez a „valóság villámaként” hat ránk. Ilyen villámcsapás akár végzetes is lehet, más esetekben végső energiákat mozgósít bennünk. Napóleonra például már csak száműzetés várt a döntő vereség után.

Az őszinteség  elvesztése, annak átváltása valamiféle színlelésbe legtöbbször egy valós, vagy vélt elváráshoz való igazodásból fakad, társul hozzá a félelem, hogy elveszítjük annak jóindulatát, akihez nem igazodunk. Ma rengeteget hallhatunk ezekről az elvárásokhoz való megfelelni akarásról, amely sok esetben valósággal kivetkőztet magunkból, és két szék között a földön találjuk magunkat, mert még el is utasítanak bennünket.

Széllovasoknak, keni-feni, gumigerincű embereknek nevezzük a mindenáron alkalmazkodni igyekvőket, akik valójában csak konfliktus kerülők, és a kellemetlen érzések ellen küzdenek.
Jól ismerjük a támadva védekezés metódusát és a visszatámadásokat, amelyek kölcsönössé teszik a fentiekben említett rossz érzéseket. Ha ilyen esetben valaki védekezni kezd oly módon, hogy „én csak őszinte voltam”, mentegetőzésével már el is fogadta a vádlott szerepet, vagyis nem vitte végig eredeti szándékát, lényegében visszakozott. Ezek a helyzetek nehezek, mert azzal is kapcsolatosak, hogy kinek van igaza. Diametrálisan szembenálló feleknél ez valóságos salamoni per lehet.
A ma divatos coach, a team buildingek, meditációk etc. nem mindig a természetesség irányába terelik a feleket. Paneleket kapnak, amelyeket jó védekező páncélként tarthatnak maguk előtt. Ilyen például „ez a te problémád” panel, annak minden lekezelő elutasításával és felfuvalkodottságával.
Bonyolult dinamika alakítja ki az önmagunkról való képet, amelyben természetesen a visszajelzéseknek hatalmas szerep jut. Ám az is megfigyelhető egyes közéleti szereplőknél, színészeknél, politikusoknál, művészeknél, hogy hamis népszerűségi hitben fürdőznek, nem számolva azzal, hogy ezek általában tetemes mennyiségű ellenérzésekkel szövődnek át és ellensúlyozódnak.
Mindig akad olyan ember, aki boldogan belegázol mások sebezhető pontjába, erre külön fel kell készülnünk. Naiv jóhiszeműséggel kezdjük a társadalmi pályafutásunkat, de ez hamar zátonyra fut, amikor kemény, racionális emberekkel kerülünk össze, és egyéb más akadályokkal.
Sem a sértett visszavonulás, sem az előkelő idegen szerep felvétele, amely felsőbbrendűségi tudattal táplált, nem az igazi őszinteség.
A bohém, a „csavargó” művész, az értelmiségi, aki társadalmi kívülállóságával tüntet, komoly áruló jel, mennyire megveti azokat, akik nélkül képtelen élni, mivel az ő elismerésüket, tiszteletüket akarják kivívni. Nem is veszik észre, ez a magas lóról való letekintés mennyi viszont elutasítást képes kiváltani.
E sorok írójának mély meggyőződése, hogy a belső tartásnak nagyobb nyomatéka van a viselkedés patika mérlegén, mint a külső megerősítésnek. Ehhez még gyengeségünk beismerése is hozzátartozik, vagy legalábbis az, hogy nem álcázzuk azt erőnek.

A tökéletes magatartás mindig az adott pillanathoz igazodik, de nem az önmagunk feladása révén, hanem azzal a LEFEGYVERZŐ ŐSZINTESÉGGEL, amely valóban az igazság erejével hat.

A HIÁNY

Sokat segíthet szemléletmódunk formálásában, kikerekítésében, ha a fogalmaknak, amelyekkel találkozunk, megkeressük az ellentétét. A visszafogottnak a rámenőst, az introvertáltnak az extrovertáltat, az áldozatnak a tettest, a hiánynak a többletet.

Ez utóbbi már jól érzékelteti a hiány örvénymenetét, azt, hogy a hiány hiányt szül, amelyet csak a többlet egyenlíthet ki. Erre az adósságcsapda  napnál világosabban utalt.
Ez az örvénymenet nagyonis indokolttá teszi a hiány kérdésével való foglalkozást.
Elöljáróban megjegyezzük, ne gondoljuk egyértelműen „rossznak” a paradox hatású hiányt. Külső veszteségek sokszor szellemi utakat nyitnak meg. Gurdjieff is arról ír, hogy az ínségnek nagy szerepe van a magasabb valóságok felé való orientálódásban. Tekintsük csupán a poláris dinamika egyik tényezőjének, ahogyan az üres megtelik, vagy a téli kopárság után minden kizöldül.
A hiány is három szinten vizsgálható, testi, lelki és szellemi szférában. Nyilvánvaló, hogy ezek összefüggésrendszerben működnek. A pszichoszomatika megvilágítja, hogy a betegségek a láthatatlan energiarendszerben keletkeznek, csak később hagynak fizikai lenyomatot.
A téma kiterjedtsége okán ehelyütt az anyagi szféra hiányait nem érintjük, és a szellemi hiányról is csak annyit kívánunk megemlíteni, hogy a világban található többdimenziójú, krízis mind a spirituális pólus negligálásából fakad, amely meghiúsítja az értékrend kialakulását, morálisan mindent aláaknáz.
Inkább a lelki szférát kívánjuk fókuszálni, azokat a félelmekkel átszőtt lelkiállapotokat, amelyek a circulus vitiosus fenntartói:

  • ha nem félnék, megtenném,
  • ha megtenném, nem félnék.

A félelem és a tettek egymás kerékkötői. A magánytól szenvedők gyakran úgy fogalmaznak, ha lenne társam, megjönne az önbizalmam, ha lenne önbizalmam, lenne társam.
Nézzünk néhány lelki hiányállapotot:

Ezek generálják és állandósítják a mélylelki elégedetlenségeket.
A legtöbb kín forrása – talán nem tévedünk – az egyensúlytalan emberi kapcsolatokban rejlik. Főleg a férfi – nő kapcsolat egymásra ítéltségében, utaltságában és utáltságában. Ma már kevesen hisznek a duál pár létezésében, és a rossz kapcsolatok megfejtésében sem járnak élen az ebben szenvedők.
Egy platóni idea szerint kezdetben mindenki kettős volt, kétarcú, négykarú és négylábú lény, akinek egyik arca előre, a másik hátrafelé tekintett. De ez nem tetszett az embereknek, fellázadtak az istenek ellen, magukra vonván azok haragját. Akkor az istenek haragjukban gerincük mentén kettéhasították az embereket, szétszórták a két részt a világ minden táján. Azóta a kettéhasítottságtól szenvedünk, keresvén a másik felünket.
Weöres Sándor így fejezi ki ezt a kínzó élményt: „A hiány kóborol, odútlan állat”.

Számítástechnika nyelvén úgy fogalmazunk: valamely szándék megvalósításához nem áll elég információ a rendelkezésünkre az input oldalon.

KÁRPÓTLÁS

Egyáltalán, lehetséges lenne?
Vagy egészen pontosan mit értünk ezen?
A varjú vészt jósló károgása jól jelzi a KÁR kifejezés jelentésének tág holdudvarát:

  • a veszteséget,
  • a megromlást, elromlást,
  • a hátrányt,
  • a tönkremenést,
  • a hiábavalóságot,
  • az elkallódást,
  • a kellemetlen érzésekkel járó meghiúsulást,
  • az épséget kockáztató megcsonkulást, etc.

Természetesen nemcsak fizikai károsodásokról van szó, hanem a csalódásokról, az ártatlanságunk elvesztéséről, a becsapottak, félrevezetettek lelki megzavarodottságáról is. Ha úgy fogalmazunk, hogy „egy világ omlott össze bennem”, amikor megtudtam, kiderült, rájöttem, megmondták, akkor a károsodásomat fogalmazom meg.
Például a társadalmi életben, ahol napjainkban az újgazdagok és újszegények rétegei alakulnak ki, vannak próbálkozások a kárpótlásra, mint például az elvett földek, ingatlanok, egyházi birtokok vonatkozásában.
Az úgynevezett rendszerváltás idején volt használatban a kárpótlási jegy, az elvett javakért, amelyek természetesen kiszámíthatatlan károkat, hiányokat generáltak az évtizedek alatt, nemzedékeken át. Felemás eredményeket hozott.
Minél mélyebben és kiterjedtebben taglaljuk a károk témáját, annál inkább SORSTÉNYEZŐNEK tűnik:

  • lehet-e kárpótolni valakit, aki szülei osztályhelyzete, vagy szegénysége miatt nem tanulhatott egyetemen?
  • milyen kárpótlást kaphat az, aki egy ámokfutó lövöldözésében nyomorékká válik:
  • a cunami, vagy hurrikán kárvallottjait, akik egy perc alatt alatt mindenüket elveszítik?
  • A „nagypolitika” háborúzásainak civil és katona áldozataiért ki és milyen kárpótlást ad?
  • Egy repülőszerencsétlenség áldozatai milyen kárpótlásra számíthatnak (mármint a túlvilágon) ?
  • Ha elveri a jég a gyümölcsöt, aszály vagy árvíz tönkreteszi a termést, a károknak ki tudja kiszámítani az értékét?
  • A nehéz, vagy tragikus sorsokért sem lehet kárpótlást adni: a művekért, amelyek posztumusz publikációt kapnak, vagy azt sem, esetleg elvesznek, szerzőik az ismeretlenség homályában vegetálnak, miközben a hír tiszavirág életű eseményeket kürtöl szét a nagyvilágban.

E sorok írója nem hisz a kárpótlásban. Kicsit a megbocsátás esetével tartja analógnak a kárt és a vétket:

vétek esetében történik valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, és azt egy bocsánat kéréssel próbálják semmissé tenni, elsimítani, és a bűntudatot átvarrni arra, akit megbocsátásra szólítunk fel.

A károk jó nagy része alig kerülhető el, például a sáskajárás a régi időkben. Ha az óceánban fürdünk, bizony megeshet, hogy cápával találkozunk. Ki gondolt volna a vörös iszap katasztrófára?
Óvatosnak kell lennünk, mint a téli jégen átkelőknek, ahogyan Lao ce fogalmaz. Mert amikor már a kár bekövetkezik, a vigasz sovány, a „pótlás” pedig csak pótlék.

„EZ AZ ÉLETED!”

Ó, milyen sokszor esünk ki az időből! Ez persze lehet nagyon kellemes, mint az ihlet, mámor, vagy valamiféle elmélyültség, mint a gyermekeknél az igazi  játék, de egészen más, ha kényszerűség, „nehéz idők”, akadályok, problémák miatt nem az igazi időnket éljük.
Mindez azt a benyomást alakítja ki, hogy van az időnek egy rendes, szokványos, elfogadott menete, amellyel vagy sikerül együtt haladnunk, vagy nem. Vehetjük példának a biológiai időt. Igen sok ember nem az igazi idejét éli, lehet koravén, vagy éppen infantilis, negyven után kismama, ötven után egyszerre kispapa és nagypapa, vagy örökös aranyifjú.
Persze más dolgok is eltéríthetik az embert a szokványos életmenetétől, például későn, vagy sokáig lesz diák, a harmincas éveiben, amikor hajdanvolt társai már megállapodott, családos emberek, nem kezdők a pályán.
Tehertételt jelenthet az is, ha az ember élete a nemzedékek közötti kötelességekkel telítődik, azaz neveli a saját gyerekeit, de a felmenőiről is gondoskodnia kell. Az is megeshet, hogy ő maga lesz beteg és egy időre kivonódik a szokványos életéből, a „forgalomból”.
De mi az ember valóságos, normálisnak mondható élete? Milyen tett, vagy tétlenség, gondolat, szemlélődés, törekvés, vagy céltalanság? És mi lehet mindezek mércéje?
Szentkuthy Miklósnak egy interjún azt mondták, nem érzi úgy, hogy „kiszakad az életből”, amikor az ezer oldalakat írja? Azt válaszolta, egyáltalán nem, mert neki az írás a "legmagasabb rendű élet”.
Dolgozott egyszer a lakásomon egy szobafestő Gábor, csodálatos precizitással glettelt. Már régen besötétedett, de ő, mintha lelki szemeivel nézte és látta volna a falat, amelynek a simítását aznap be akarta fejezni és be is fejezte. Azt mondta, ő soha nem kapkod, soha nem érzi  magát űzött vadnak, ő abban, amit csinál, nyugodt és jól érzi magát.
Ezt az állapotot, amikor nincs abból elvágyódás, végtelenség és betöltöttség állapotának mondom. Nyugalomnak és teljességnek, amelyben nincs hiány és nincs semmi másfelé mutató törekvés.
Ilyesmi a ZEN PILLANAT, amely csak egy felvillanás, nem tart soká.
Mindazonáltal a saját időt, saját sorsot, saját életünk főszerepét élni némiképpen nem lehet egyenlő egy egocentrikus barlanggal. Az is bizonyos, hogy azok az áldozatos életek, amelyekben a szereplőknek arra van szükségük, hogy szükség legyen rájuk, az a ló másik oldalán való futás. Mert a MÉRTÉK szabja meg, mennyire a miénk, és mennyire a közösségé az életünk.  A mérték, amelyet mértékkel kell művelnünk.
Ha egy szimbiotikus házasságban a nő mellrákot kap, abban keresnünk kell a birtokló szeretet szindrómáit és a férj szerepét is a betegség előidézésében.
A gyerekek soha nem tudják megérteni és megbocsátani, ha a szüleik elhagyják őket. Nem értik meg, hogyan akarhatnak kilépni abból a vérségi kötelékből, amely összefűzi őket, hogyan lehet az, hogy a szüleik lelkét nem tölti be maradéktalanul a velük való kapcsolat, annak minden reinkarnációs múltjával és sorsteremtő jövőjével. Értéktelenségi szorongás társul elő, amely búvópatakként elő- előjön életük során.
Buszon futottam össze évekkel ezelőtt egy ismerősömmel, mindketten kórházból jöttünk, ahol idős rokonaink betegeskedtek, Amikor ecsetelni kezdtem, mennyi idő és plusz teher ez egyéb teendőim mellett, vesémbe irányított tekintettel azt mondta, mielőtt még szóhoz jutottam volna:

„ Ez az életed!”
Mély értelmű megjegyzés volt, mint Gáboré, vagy Szentkuthy  Miklósé.

Mi az életem? Amit élek, és amit megírok?

KÍSÉRTÉS ÉS PRÓBATÉTEL


Nem gondolom, hogy az ember az állatvilágból emelkedett ki az eszközhasználat révén, de tudom, hogy ösztönéletünk sok analógiát mutat az állatokéval. Álomszimbolikában például leszakadt ösztönrésznek mondjuk, ha valamilyen állat bukkan fel, legyen az akár egy hangya, vagy egy fenséges ragadozó. Az ön- és a fajfenntartás, a harc és a védekezés, a túlélésért vívott csaták nagyonis azonosak az állatvilág életében tapasztaltakkal. Sőt, a fajok csoportosulása, mint például a vadludak röpte, a falkák, a csordák etc. körülhatároltsága is hasonló az emberi csoportosulásokhoz.
Mindazonáltal az emberi társadalom szerveződést, annak nyílt és zárt formájú elképzelését nem gondolom az állati ösztönből értelmezhetőnek. Az isteni erő által teremtett világképemben az ember, mint

  • öntudatra ébredt,
  • morális erővel felruházott,
  • szabad akarattal útjára bocsátott lény szerepel.

Ez utóbbi teszi felelős lénnyé saját magával és az emberiség vonatkozásában az embert, és ez a perspektíva messze túlemelkedik az ösztönös viselkedés territóriumán. Ez a felelősség/felelőtlenség alakítja a SORSOT, amely sokszor csak az igen eltorzult létforgatag destruktív anarchiájával csap kupán bennünket, a magánéleti krízistől a világháborús emberirtásig tartó íven. A két világháború a maga egészében még mindig nem adta a titkát, már abban a vonatkozásban, hogy egy harmadikat megakadályozzunk.
Ily módon, ha a kísértések és próbatételek vonatkozásában tanulmányozzuk magunkat, biztonsággal mondhatjuk, elbuktunk. Hiszen ma is sok háború dúl szerte a világban. Miként a bibliai vízözön,, vagy Atlantisz elsüllyedése  is az emberiség morális zátonyra futása és megfulladása volt.
Az embereknek mind a Teremtővel, mind a természettel való megromlott kapcsolata nem hagyja érintetlenül az állatokkal való viszonyát sem. Az igavonásra, házőrzésre, vadászatra, nyomozásra, különféle versenyekre, közlekedésre idomított, húsáért, bőréért, gyapjáért tenyésztett haszonállataink igencsak felsrófolják az emberi kapzsiságot. Emellett persze romantikus és szentimentális történetek is íródtak az ember és állat kapcsolatáról. Az ivartalanított és domesztikált állatokat komoly szervezetek igyekeznek védeni, egy teljesen természetellenes közegben tartván azokat. Ketrecekbe, kalitkákba, akváriumba zártan, megkötve és pórázon sétáltatva.
A gyerekekben is együtt van az állatkínzás és állatvédelem indítéka. A legtöbb gyerek életének egy periódusában vágyik arra, hogy legyen kutyája, macskája, tengeri malaca, teknőce etc. de a bogarakat és pillangókat tűre szúrja. Vitathatatlan, hogy az állatok sok szadizmust képesek kiváltani az emberből. A cirkuszi mutatványok sem teljesen mentesek mindezektől. Ugyanakkor a macska anyáknál megfigyelhetünk egy igen kifinomult nevelési módszert:

  • a puha harapást,
  • a macskapofont,
  • a grabancrázást.

Behúzott körmökkel intik rendre kicsinyeiket, játékosan és igen hatékonyan. Persze emellett tudjuk, egyes hímek felfalják kicsinyeiket. A költöző madarak, ha kicsinyeik lusták a repülésben, kilökik a fészekből, hogy a hirtelen zuhanástól szárnyra kapjanak, megtanuljanak repülni, és ősszel nekiindulhassanak a hosszú útnak.
Nálunk, embereknél érdekesen szabályozódnak az ösztönlöketek és a morális kihívások. Nehéz ellenállni a gyönyörnek, a pénznek, a gondtalan szórakozásnak, luxus tárgyaknak. Mindezek csalásra, hazugságokra, lopásokra késztetik az embereket sok esetben. Ezeknek a vétkeknek rendszerint komoly hátulütőik vannak, az örömökbe tetemes mennyiségű üröm is vegyül. Mégis nehéz ellenállni ezeknek a kísértéseknek, amelyekről elmondhatjuk, az „ördögtől valók”:

  • Mert a gonoszaknak csak a gonoszak felett van hatalmuk.
  • Ezért mindig bűntársakat keresnek, akikkel mintegy megerősödve járják a görbe utakat.
  • A közös vétek, a bűntársi kapcsolat komoly kötelék.
  • Nem olyan, mint a bajtársiasság, amely egymás nemes védelmére köttetik

A próbatételeket Istentől valónak mondjuk, amelyek az értékrendet, az igazságérzetet, a megbízhatóságot és az annak való érvényt szerzést jelentik. A helytállást, a tanúbizonyságot, a nemes magatartást.Tudjuk, hogy a tanítványok közül is volt egy áruló, egy  háromszor megtagadta Jézust, és egy hitetlen Tamás, akinek a Mester azt mondta: „Boldogok, akik akkor is hisznek, ha nem látnak!”
Ebben a nagy veszendőség érzetben, amely oly sokszor elkap bennünket életünk során, a belső iránytű, az igaz érzés, a szent meggyőződés nélkülözhetetlen. A kétely mentes hit.
Egy apuka elmesélte, hogy első gyermekének születésekor nem élt át semmiféle felemelő érzést, inkább terhére volt a gyermeksírás és a gondozások. Az is kiderült, hogy párja áldott ideje alatt viszonya volt egy fiatal single nővel, és ez a szerelem igen megzavarta lelki életét. Ám amikor megkérdeztem, mit gondol az elköteleződési kríziséről, hogy az kísértés, vagy próbatétel volt-e, azt felelte, próbatétel.

Azóta második gyermekük is megszületett.

 

 

BÉKAMENTŐ ALAGÚT


A városiasodásnak megvannak a maga bumeráng hatásai az emberekre és állatokra nézve egyaránt, valamint az emberek és állatok kapcsolatát is nagymértékben módosítják. Gondoljunk csak a lakásban tartott, ivartalanított kutyákra, akváriumokban, ketrecekben tartott állatokra. Jogvédők állatjogokról szoktak beszélni, látván a különféle fajok rohamos kipusztulását. De ha csak azt vesszük, hogy az állatnak „joga van vadonban élni”, máris jön a bukfenc, hiszen ma már nincsenek vadonok. A körülkerítés ezt megzavarja. Persze ez a jogügy túlzás, mert az állat nem személy, nincs jogképessége, emberi jogok nem illetik meg. Ettől persze a kínzásuk büntetendő, tilos az állatokkal való kegyetlenkedés, kell valamiféle szabályozás. Mind ezen elvek mellett sajnos rengeteg fonák helyzet alakult ki az állatokkal kapcsolatosan. Ezzel párhuzamosan ugyan akkor meglepő állatmentő akciókkal is találkozhatunk, ilyen például a békamentő alagút:

  • Nógrád megyében mintegy 1 millió béka vándorol az Ipoly folyóhoz ívni. De a folyót egy sztráda választja el, amelyen át kell haladniuk. Ez bizony megtizedeli a vonulókat.
  • 15 békaátjáró alagutat építettek, hogy biztonságosabban eljuthassanak az Ipolyhoz.
  • Arra is ügyeltek, hogy az alagút ne legyen sötét, és nedves is legyen, hogy ki ne száradjanak a békák.

A béka igen különös kétéltű Hold-állat. Esőt, termékenységet, gazdagságot fejez ki. Olykor időjósló tulajdonsággal is felruházzák. Még a mai közgondolkodásban is szerepel a békák pozitív és negatív tulajdonságokkal való emlegetése. Jelent felfuvalkodottságot, békaperspektívát, békaugrást. A középkori mágiának és boszorkányságnak jellegzetes állata, az alkímiában a természet alsó, sötét, de termékeny oldalát jelenti.
A békaalagút építőinek fejében nyilván az él, hogy a békáknak is „joguk” van az élethez és a szaporodáshoz.

A TÉT


Egy magtalan férfi, vagy meddő nő számára nincs igazi tétje a szexuális kapcsolatnak, mivel nem kell gyermekáldástól tartaniuk. Ez teheti őket csalódottakká, elkeseredettekké, lázadóvá „a sors igazságtalansága” ellen, hedonistává, kiégetté, felületessé, gyűlölködővé, vagy éppen örömködővé, és sorolhatnánk tovább a lehetőségek variációit. Hiszen kétféle ember van: akinek van gyermeke, és akinek nincs. A „gyermekáldás” megélése is széles érzelmi és morális palettán rajzolódik ki, az anyai és apai vétkek árnyékában. A tettek és a tétlenség következményei, mint sorsmenetek igen masszív járatokat adnak életünknek:

  • A szó / gondolat / tett körforgásban nem mindenkor észleljük ezek következményei, vagyis a TÉTJÜKET, mert nem mindig fókuszáljuk a lényeget. Sokszor hagyjuk elszállni a dolgokat, pedig azok a történés szférában őrzik mintázataikat. A holisztikus szemlélettel ez a nyomtalan eltűnés képzete nem fér össze. Ismeretes, hogy a családtörténetekben markáns ismétlődések lelhetők fel a válások, a betegségek, az öngyilkosságok, a férfi és nő kapcsolatának hatalmi helyzete etc. vonatkozásában. Kikapósak és hűségesek, tékozlók és takarékosak, sokgyermekesek és gyermektelenek váltakozó mintái öröklődnek a családokban. Legmarkánsabbak a gyilkossági históriák.
  • Hogy a TÉT = TETT = CSELEKEDET milyen fontos a mindennapokban, azt a szólásmondások özöne híven őrzi:
  • A szándék, a beszéd, az indulat, az átok, az áldás, a vágyak, az elképzelés, az  elvárások, az önmagukat beteljesítő jóslatok mind közszájon forognak a rengeteg féle szófordulatban.
  • Amikor „szóvá tesszük” benyomásainkat, ezeket általában tettlegesség követi. Szélsőséges esetben az ököljog, a megverekedés tanúi lehetünk.
  • Meséből is ismerjük a „jó tett helyébe jót várj” fordulatot, és azt is, miként sújt le a bűnhődés a vétkezőre. Ennek másik oldala a „rossz fát tett a tűzre”. Röviden: szóvá tenni valamit, az már önmagában is sorstényező, teremtő mozzanat. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” jó summázatja ennek, csakúgy, mint a lakatot, szájkosarat, zablát tenni a szájra. A „tedd a szívedre a kezedet!” az igazmondásra buzdít, mert hatalmas tétje van annak, amit kimondunk.
  • Amikor „bogarat tesznek a fülünkbe”, elültetik bennünk a gyanút, ha pedig túlbuzgóságot tapasztalunk, az a tanácsunk, hogy jobb takarékra tenni magunkat.
  • A fogadkozások sem idegenek tőlünk, az eskütétel egyes munkák, hivatali alkalmazások esetén kötelező.
  • „Kockára tehetjük” hírnevünket, és „sínre” valamely vállalkozásunkat, „jó lóra” a szerencsénket és az élet maga is számtalan formában tesz próbára bennünket.

Földre jövetelünk legnagyobb tétje az ÜDV:

  • a tudatlanságon, szenvedélybetegségen, gonoszságon, félbemaradottságon igen sok élet elvérzik,
  • A sírba tétel viszont nem mindig hoz feledést, sokszor vallanak a jégbefagyott áldozatok, a csontok.
  • A történelem sok vértanút őriz.

Érdemes tág horizonton vizsgálnunk életünk tétjét.

 

MAGÁNAK ÁRT, AKI MÁSNAK ÁRT


Újszülöttekre szoktuk mondani, hogy ártatlanok, mint a ma született bárány. Pedig, akinek reinkarnációs sejtései, netán tapasztalatai vannak, az tudja, hogy nem tabula rasával jövünk a világra. Részben meg van írva a történetünk, részben formáljuk azt az életidőnkben. A „meg van írva” arra vonatkozik, hogy „születünk” valaminek: királynak, költőnek, tudósnak, művésznek, etc. és meghatározott körülményekbe. Szabott időben, helyben, történelemben, kultúrában. És csak limitált mértékben tudjuk „valamivé tenni magunkat”, a bőrünkből nem bújhatunk ki. Egy görög bölcsnek tulajdonított mondás, „Boldog vagyok, hogy görögnek, férfinak és szabadnak születtem” jól kifejezi azokat az adottságokat, amelyekre a fentiekben utaltunk.
Születésünk előtt lepereg a ránk váró élet, csakúgy, mint a halálunkat megelőző pillanatokban a tableau élményben. Ám ezt jobbára elfelejtjük. Akinek sikerül az emléknyomokat őriznie, az töretlenebb pályán valósítja meg önmagát, mert szenvedélye akadálytalanabbul vájja ki saját medrét. De az esetek nagy részében ez nem így van, kerülőutak, megfeneklettségek, félbemaratottságok, holtpontok jellemzik az életmeneteket. Sorstalanságok és balsorsok.
Mind a lelki fejlődésben, mind az egzisztencia teremtésben ÁRAT kell fizetnünk a haladásért, a célért. Időt, energiát, erőfeszítést, lemondást, amikor prioritást állítunk fel teendőink között, amikor választunk, döntünk.

  • Az „árt” ige az ÁR szóból származik, képződik.
  • Tönkretesz, károsít, szakad, szétmegy, becsap, rászed jelentés horizonttal.

Az ÁR = ÉRTÉK, amelyet fizetünk valaminek az eléréséért, megszerzéséért.
Az ártás testi és lelki értelemben vett sértést, bántást, sebződést jelent.
Régebben a szüzességet, mint érintetlenséget is az ártatlanság jelképének tartották. Ma, a szexuális szabadosság gyakorlatában és korában ez az érték sokat vesztett hatékonyságából.
Egy fiatal nő egy ízben úgy jellemezte önmagát, hogy ártatlanságát akkor vesztette el, amikor a barátját, akivel már kilenc éve élt együtt, és lényegében jegyesek voltak, házasságot terveztek, megcsalta egy dél amerikai salsa táncossal. Ezt követően egy nimfomán menet következett az életében. Érdekes harcát vívta a Rák aszcendensének a ragaszkodása és a Vízöntő  Napjának a szabadosságával, lelke belső önellentmondásaiban.
A mai tülekedő, versenyszellemű világban nem beszélhetünk csupa ártatlan csatározásokról. Rivalizáció, irigység, féltékenység marcangolja a lelkeket. Ezek bizony sok esetben durva beavatkozásokat jelentenek a sorsmenetekbe, vagy belesodornak bennünket nemkívánatos eseményekbe.
Minden keleti tan erkölcsi szabályzata a NEMÁRTÁS ELVÉVEL kezdődik.
Valójában nem a büntetésről való félelem kellene, hogy visszatartsa az embereket a vétkektől, hanem annak a belátása, hogy az ÉPPEN ELÉG /enough/ az üdvözítő. Ez a telitalálat, a középpont a céltáblán. Egy zen íjászmestert egyszer megkérdezték, hogyan lehet az, hogy mindig a középpontba talál? 
„Hát hová találhatnék máshová?” –volt a válasz.
Az „éppen” energiája maga a megerősítés, amely a további jó menet biztosítéka, szemben a kevesebb, vagy több energia elfecsérlődésével.
Szent szenvedély hajt bennünket életünk megvalósítása felé. Mindez abból a kis isteni szikrából, amely a szívünkbe íródott, oltódott. A HOGYANT nekünk kell megtalálnunk.
Már a nagy Hérakleitosz is megfogalmazta, nehéz a szenvedély ellen harcolni, mert a lelkéből fizet árat érte az ember.

Vagyis magának árt, aki másnak árt.

AZ ARANYPENGE


A perzsák legendájában szerepel az aranypenge. Ahura Mazda Janusid királynak egy aranypengét adott, hogy betölthesse földi misszióját. Ez az aranypenge a Nap legtisztább fényét, legáthatóbb erejét hordozza, amely meghasítja, amihez odaér. Meghasítja a sötétséget, ezáltal az átjárhatóvá válik.  Hasíték keletkezik a VALÓSÁG megismeréséhez.
Az Aranykort ( = Édenkert) követő ezüst-, bronz- és vaskorszakban egyre kevésbé ismeretes az arany fényereje. A világ világosságából a sötétség sötétségébe zuhantunk.

A magyar nyelvben az irány, az erény, az arany és arány azonos tő és hangzás.

a dolgok ARANYFEDEZETÉBEN.

 

AZ ODADOBOTT KULCS

Ki tudná számba venni, mi minden tartja egybe és szakítja szét a párokat, akik egymásra vannak ítélve, utalva és utálva? Rejtélyes vegyértékek mentén vonzódnak, taszítódnak, kötődnek és függenek egymástól a Marsról jövő férfiak és a Vénuszról érkező nők. A szerelem, a szeretet, a sorsközösség jó szál lehetne, de ezek hiányában az érdektelenség, az elidegenedés, a csalódottság, az elhidegülés, vagy a  követhetetlen ámokfutások gyakorlata csaknem áthidalhatatlan szakadékokat teremtenek a párok között. Sajátságos, hogy a gyermekek éppen úgy szétválaszthatják őket, mint széttéphetetlen köteléket is alkothatnak. Nem is beszélve a rejtett elvárásokról, amelyeket sok esetben a  sebeit nyalogató szenvedő fél sem ismer fel magában.
Tudjuk, hogy a hatalmi csatározások lobogásaiban jobbára olajat öntenek egymás tüzére, mígnem annyira fellángol a düh, a gyűlölet, a szemrehányás, a sértettség, hogy torkig mérgezetten konyulnak alá. Pedig a játszmáknál egyetlen megoldás, hogy nem szállunk ringbe, nem vesszük fel az odadobott kesztyűt, vagyis a marakodó szerepet, ezáltal a kezdeményező nyitott kaput dönget. Ezt a Tao te king úgy fogalmazza meg:

Nem indul küzdelembe,
ezért senki sem győz felette. 
                                (22. vers)

Ehelyett a csatározások rejtett szintjén az zajlik, hogy én nem szeretlek, de te szeress engem, én nem tisztellek, de te tisztelj engem!
Nemrégiben két férj is próbálkozott ilyesmivel, persze nem ennyire céltudatosan. Az egyik pár a gyerekeikkel elindult a Vidám Parkba, hogy egy jó családi hétvégét töltsenek együtt. Valami egészen csekély ürügyen pillanatok alatt őrjöngő veszekedésbe kezdtek, rögtön megérkezésük után. A férfi kiszállt a kocsiból, ODADOBTA A KULCSOT. „Na ebből nekem elég!” – otthagyta őket és elindult gyalog egy irányba. Ám amikor felesége mobilon visszahívta, visszament és a boldog hétvége helyett nyomott hangulatban vidámparkoztak.
A másik pár gyermektelen. A közöttük lévő egyik feszültség forrás éppen a rejtett szemrehányás és megvetés, hogy melyikük az oka ennek a gyermektelenségnek. Éppen egy többgyermekes baráti házaspárhoz mentek vendégségbe, amikor valamelyik örökzöld vitatémájuk beindította a lemezt. A férj az út szélére kormányozta a kocsit, kipattant, odadobta a kulcsot a feleségének, mondván: „Legjobb lesz, ha elválunk!” Miután a nő is kifakadt, valahogy lecsillapodtak és mérsékelten borús hangulatban érkeztek meg barátaikhoz.
A KULCS fontos jelkép, mint a zár nyitja, a probléma megoldásának lehetősége.
Az odadobott kulcs a megjegyzés helyett röppent oda:

Értsd meg már a helyzetet!
Fölöslegesen hadakozol!
Volna más megoldás is.
Tanulj már meg engedni!

Talán fölösleges is mondanom, hogy senki nem értette meg a résztvevők közül ezt a kulcs megoldást.

 

IMÁGO MUNDI

A „világnézet” szó sokkal elterjedtebb, mint a világkép, vagy világképzet. Ez is a létezés szent dimenziójának a folyamatos elvesztésével áll kapcsolatban. A „nézet” az egyéni látószög lehatároltságát tartalmazza, azzal egyenlő, ahol én vagyok, ahogyan én látom a világot, a dolgokat, az eseményeket, a helyzeteket. Ez bőven lehet békaperspektíva, vagy masszív csőlátás.
A „kép” teljességet tartalmaz, a képzet pedig maga a határtalanság.
Az IMAGO MUNDI a létezés szent dimenziójában egységben képes látni és megélni:

  • a tevékenységeket,
  • önmagát,
  • a kozmoszt,
  • a Teremtőt.

valamiképpen

  • a világ bennem,
  • és én a világban egységét.

De miért, vagy hogyan következik be a DESZAKRALIZÁCIÓ az élet szinte minden területén, és főleg törvényszerű-e, vagy kikerülhető lenne?
Nyilvánvaló, hogy az ősi időkben és az ősi népeknél az embereknek az természethez, a Földanyához, az állatokhoz, a csillagos éghez való kapcsolatuk egészen más volt, mint a mai emberé. Igazabb, őszintébb, természetesebb, nem az a mohóság, kapzsiság, telhetetlenség, leigázás, haszonlesés és a forrásokat kiaknázó igyekezet jellemezte, mint a modern kor kapitalistáit.
Messze kerültünk a minden pillanat megszenteltségétől, sok esetben az ünnepeink sem a szent emlékezést szolgálják.
Hol vagyunk már attól a megszentelt munkától, amelyet Jákob Böhme, a görlici varga úgy fogalmazott meg, hogy amikor a cipő talpát és felső részét öltögeti egybe, az ég és a föld összehozását éli meg?
Ha a fonás, szövés, gyermekgondozás, tanítás, gyógyítás, egyszóval minden megszentelt tevékenység, ehelyütt nem térhetünk ki egy átfogó, mindent magában foglaló eszmefuttatásra ebben a témában. Ezért itt csak :

  • a test,
  • a ház,
  • a templom,
  • a város mibenlétét érintjük.

A test a lélek temploma.
Az ember mikrokozmosz.
Szervezetünk egy egész integrált összefüggésrendszer, életfolyamataink hordozója.
A szívdobbanás ritmusából kezd épülni, ha szív megáll, a lélek kiszáll belőlünk.
Koponyánk a mennyboltozat analogonja, a homlok, az orr és a száj hármas emeletrendszerével a három világot képezi le.

Amikor az ember letelepedett és hajlékot emelt, imágó mundit hozott létre, megismételvén az isteni teremtést. Ezekben az ősi képzetekben az „ég sátra” borult az ember fölé, középen az axis mundival, amely testünkben a gerincünk. Legyen szó jurtáról, kunyhóról, házról, vagy bármilyen épületről, az ÉP szó híven őrzi at egész, a teljesen befejezett, kialakított jelleget.
Még nyomatékosabban hangsúlyozódik ez a gondolat a templomok tárgyában, amelyek egyenesen égi ősképek tükrei. Mintázatuk földöntúli, szellemi, égi létezés, amely az ősi időkben látomás, vagy álom formájában jelent meg az Isten által kiválasztott embernek, aki azt megvalósította. Ilyen például a kölni dóm terve, vagy Ninive épületei, amelyek „időtlen idők óta meg voltak írva a csillagokban.” Ugyanezt mondhatjuk az égi Jeruzsálemről is:

  • Kocka alakja a kristályt jelképezi,
  • 12 kapuja, amely hármasával helyezkedik el az égtájakhoz igazodóan, a zodiákus jeleit, és az év hónapjait, illetve a tavaszpont 25920 éves precesszióját rajzolja meg.
  • A kristály az örök jelenben való kikristályosodását jeleníti meg a szent és örökkévaló dolgoknak.

A mai időkben ez a szakrális jelleg elfedődött.
Le Corbusier a házat „lakógépnek” nevezte, amelynek csupán célszerűségi rendeltetései vannak.
Hozzá kell tennünk: az elgépiesedett ember számára.

A HARANG

A tér a természet tartályának mondható, amelyben a különféle irányokban történő alakformálódás, kiterjedés lehetséges. A tér nem homogén, erőtere van, a forma kirajzolódása, erővonalai mentén jöhet létre. A madarak szárnyalásában, levegőben való úszásában, de még egy labda kapuba ívelésében is a láthatatlan erővonalak szerepe adott. A negyedik dimenzió, vagyis a TÉRIDŐ vonatkozásában az örök idő metszetének, vetületének, töredékének mondhatjuk, az egészből kivált részletnek, miközben a tér maga is végtelen.
Mindez nincs másként a harang esetében sem. Alakzatát a virágoktól az épületek kupolájáig, kelyhek, serlegek, használati tárgyak sokaságán keresztül a statisztikai eloszlást jelölő Gauss görbéig, rengeteg változatban megtalálhatjuk.
Ne feledkezzünk meg a templomok harangjairól sem, amelyek briliáns foglalatai a harang transzcendens szimbólumrendszerének, üzenethorizontjának:

  • alakjában,
  • hangjában,
  • himbálózó mozgásában,
  • a férfi és női jelleget egybefoglaló harangnyelvével,
  • csengettyű zenéjével,
  • méltóságteljes kongásával egyaránt.

A keresztény szimbolikában Isten szavát, áldását hordozza a harangszó, csak felszentelését követően illeszkedik a település mindennapi életébe a déli harangszóval, amely az 1456-os nándorfehérvári győzelmet idézi, vagy a lélekharanggal, amely a temetőbe kíséri az elhunytat.
A zeneirodalom is felhasználja a bűvös harangjátékokat, mint például Mozart a Varázsfuvolában.
A csengettyűk hangjának szellemidéző erőt tulajdonítanak, sámánok, papok öltözékének, vagy egyéb díszítő elemének fontos tartozékai.
Egyéb ruházat is megjeleníti a harang alakzatát: szoknyák, kalapok, a vándorok pelerinje, a gallér, a hajviselet.
Különössé teszi a félig nyitott, félig lezárt erőtere.
A magyar harang szó hordozza a hang szavunk „ng”-jét is, csakúgy, mint a zeng, cseng, kong, zsong szavainknak is hangulatfestő eleme ez a hangzás.
De figyelemreméltó a „t” és az „r” hangok eltérő magánhangzókkal képzett szóbokra is, például a tör szóból származtatott törvény, vagy történet, mint valamiféle töredékek.

A harangöntő mesterség igen kiemelkedő a szakrális munkák sorában.

Mondhatjuk a harangot archetipális tárgynak, varázseszköznek, gyógyítók attribútumának, mind valamiféle égi hangot, égi tökéletességet idéz.

Lelki, szellemi hatása vitathatatlan.

ELVÉTÉSEK, ELSZÓLÁSOK, NYELVBOTLÁSOK, LEBUKÁSOK

Ó, a beszéd csodálatos!

  •  megfoghatóvá teszi a gondolatokat a fogalmakban,
  • formába önti azt a szavak hangjaiban, hangzásaiban,
  • és nem utolsó sorban árulkodik lelkünkről, például az elszólásokban.

Évekkel ezelőtt egy kollégámmal kimentünk egy telepre, ahol egy amputált lábú művezetővel találkoztunk. Kollégámat nagyon meglepte a mankós ember felbukkanása, nem is lehet tudni, a látvány, vagy az egésznek a szomorú tragikuma, szorította össze a szívét, de láttam, hogy nyeldekelni próbálja a benyomásait. Majd a beszédbe elegyedésünk kapcsán egyszer csak hallom, hogy betolakodott mondandójába a „lábatlankodik” szó.

A lelkünkről való árulkodás az árnyékszemélyiségünkkel kapcsolatos:

  • ez a lelkünk tudattalan része,
  • ”második természetünknek” is mondhatjuk,
  • többnyire elfojtott, megtagadt, ellentmondásos tulajdonságaink, eseteink tudattalanba való száműzetéséből keletkezik
  • etikai konfliktus forrása is lehet.

Nemrégiben két férfi is előadta azonos történetét, hogy a titkos szeretőjének írt SMS-t „véletlenül” a feleségének küldte el. Természetesen lebukás lett belőle.

Az emberek titoktartó képessége igen eltérő. Van, aki hallgatni képes, mint a sír, mások viszont alig várják, hogy tovább adhassák másoknak az izgalmas hírt. Bűnözők is gyakran saját magukat buktatják le azzal, hogy visszamennek a tett színhelyére és megjegyzéseikkel gyanút keltenek. Mert a titkok hatalmas feszítő erővel rendelkeznek, ki akarnak pattanni. A labdához hasonlíthatók, amelyet nem lehet a víz alá nyomni.
Amikor elnyomni próbálunk magunkban valamit, lelkiismeretünkkel is hadba szállunk. Olykor a felejtéssel, vagy téves cselekedetekkel áruljuk el magunkat:

  • A Minotaurus legendában Theseust Ariadné fonala segítette kijutni a labirintusból. A Naxos szigetén töltött éjszaka után Theseus hűtlenül elhagyta Ariadnét, elhajózott.
  • Ám elfelejtette átcserélni hajója fekete lobogóját a győzelmet jelentő fehérre.
  • Amikor apja megpillantotta a fekete zászlót, azt gondolta, fia odaveszett a labirintusban, és az Égei tengerbe vetette magát.

Mindenki ismeri azokat az „önbüntetéseket”, amikor beütjük kezünket, lábunkat, megsebezzük magunkat, vagy megbotlunk, elesünk. Nem mindig idézzük fel, mi járt a fejünkben, amikor éppen elvágtuk az ujjunkat, vagy kedvenc bögrénket ejtettük le. Pedig ezek lényeges dolgokra világítanának rá.
Hasonló a nyelvbotlásunk is, amikor mentegetőzésre kényszerülünk a kimondott dolgokért, pedig lehet, hogy azok fontos igazságok.

A pszichológiai események patikamérlegén az őszinteség, az önmagunk és mások becsapása, félrevezetése, és a nótorius hazugságok egyaránt mérlegelésre kerülnek. Ez utóbbi különösen sok energiát emészt fel, hiszen a hazugság soha nem jár egyedül, egyik kényszerűen szüli a másikat. Közmondás is őrzi, hogy a hazug ember a sánta kutyához hasonlítható. Amikor pedig veszteség ér bennünket, szerencse helyett éppen pech, azt a közmondás „ebül szerzett jószágnak” mondja, amely ebül vész el. Mert a nyereségek és veszteségek bonyolult dinamikájában a lelkiismeret-furdalás is benne van.

„Ami a szívemen, az a számon” a gyakorlatban sok szűrőn megy át, amíg kimondásra kerül. A túlzott tapintat elmaszatolhatja a mondandónkat, a nyers, keresetlen őszinteség bántó lehet, ellenállásokat válthat ki.
Egyszóval sok kínos epizód alakulhat ki annak nyomán, amikor leplezni, elkendőzni, takargatni, titkolni akarunk valamit, de a belső, fojtott tartalmak feszítő ereje félrelöki önkontrollunkat. Népiesen szólva: „Kibújik a szeg a zsákból”.
Mert még a baleseteknél is rejtve mindig jelen van valamiféle lelkiismeret furdalásos önbüntetés, egészen a rejtett öngyilkossági késztetésig.

A TÖRTÉNET

Egy fiatalemberrel, akinek az élettörténete igen bonyolult, a boldogságról beszélgettünk. A bonyodalom abból szövődik, hogy házasságon kívül született egy nős embertől, aki nem vált el. Anyjával és az anyai nagyszülőkkel nevelkedett, apjával nem volt kapcsolata. Megismerkedésünk idején éppen a Szaturnikus ciklusát élte, azaz 28 évesen apját kereste a facebookon. Mindezt pár évvel édesanyja halálát követően.
Ily módon a boldogságról való témában nemigen jutottunk dűlőre. Nem akarta boldogtalannak lefesteni magát, de boldogságtól sem repesett. De miután írónak készül, megpendítettem, írhatna egy eszmefuttatást a boldogságról. Ezt elutasította azzal, hogy őt valójában a történetek érdeklik.
A kérdésre, hogy miért, és hogy szerinte mi a történet, csak vaktában vágta rá:

  • Hogy mi a történet?
  • Hát van egy hős, aki győz, vagy elbukik, és egy csomó más szereplő is.
  • Valamit véghez kell vinni, meg kell oldani.

R.: Érdekes a szó etimológiája. Ebben a percben jutott eszembe, hogy a „tör” szóból jön, a törni, zúzni igéből. Ehhez jönnek a ragok, a képzők, amelyek kialakítják a mondatban való szerepét.  Utal a kifejezés a metakommunikatív szférára is, a történésre. Ez a láthatatlan, a történet a már lezajlott história látható lenyomata.
A láthatatlan szférában szövik a párkák a szálakat. Ez a sejtelmek, előérzetek, előkészületek, megérzések világa.
A történet mestere Shakespeare.
Eltűnődött a hallottakon, de érződött, hogy még nagyon a kezdeti lépéseknél van. Nyilván saját töredékes története is befolyásolta, hogy csak kapiskálta az arisztotelészi mondást: „Az egész az igaz!”
Arról is beszélgettünk, mikor, mitől és hogyan válik egy történet megírhatóvá?
Vagyis a rálátás, a felülnézet szükségességéről.
Érződött, mennyi minden elindult a lelkében, tetéződvén az „eset”, az esemény etimológiájával is, amelyek csak úgy „elébünk hullnak”.

A látható történet

.

A MEGBOCSÁTÁS

A bűn, a bűnhődés és a büntetés az emberiség történelmének örökzöld témája. A keresztény vallásban a gyónás szentsége feloldozást jelent annak, aki megvallja bűneit a gyóntató papnak. Ám sokak számára ez nem érthető és nem fogadható el maradéktalanul, többek között a lelkiismeret furdalás miatt sem, amely alól nem mentheti fel az embert a megbocsátás elhangzása.
Reinkarnációs témát is érint a kérdéskör, noha van, akinek kiüti a biztosítékát a gondolat, hogy bűnben jövünk a világra és nem tabula rasa lélekkel, hogy nincs ártatlan csecsemő, mindenki hozza magával előző élete tévedéseinek, tudatlanságának, túlkapásainak nehéz utóéletét. Az Édenkerti epizód sem talál minden lélekben termékeny talajra, főleg, akik az egész teremtéstörténetet megkérdőjelezik. A személyes Isten fogalma pedig sokakat egyenesen ateistává tehet. Megjegyzendő, hogy ennek hátterében önismereti vakfolt is van, ezek a tiltakozók saját személyiségükkel sincsenek „köszönő viszonyban”, így a Hamvasi gondolat, hogy korunkban a személyiség a szakralitás hordozója, nyilvánvalóan teljesen idegen tőlük. Pedig a szakralitás kérdése, a jog, az etika, a moralitás nem megkerülhető kérdések.
Napjainkban a liberalizálódás és relativizálódás sok normát megdöntött, a természetesség, a magától értetődőség, a nyilvánvaló igazságok hínáros kuszaságokban vesztegelnek, az elburjánzott korrupciót már-már létrontásnak láthatjuk olykor.
A keresztény vallás a megbocsátást a fontos erények közé sorolja, és ez igen sok viselkedési anomáliához vezetett az idők folyamán. Főleg a politikai életben elburjánzott nyílt bocsánatkérések a szembetűnőek, mindenek előtt csupán a szavak szintjén való elhangzásuk okán. Ebben most van egy kivétel: az amerikai külügyminiszter és elnök nem kér bocsánatot Japánban a ledobott atombombák miatt. Ennek mély hátterét a közvélemény természetesen nem tudhatja. E sorok írójától mindenféle ítélkezés távol van, mégis gyanítom, nem azért van ez így, mintha Amerika maga is megbocsáthatatlannak tartaná az atombomba ledobását. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a fegyvergyártás, amelynek következménye a fegyverpiac keresése, ezt követi a fegyvercsempészek iparága, a polgárháborúk, egészen a fenyegető 3. világháborúig. Hiszen a fegyvereket azért gyártják, hogy azokkal öldököljenek. Ha egy Pirandello drámában az első felvonásban egy puska lóg a falon, annak előbb-utóbb el kell sülnie.
A „megbocsátás” kifejezés

  • az elengedéssel,
  • a kiürüléssel,
  • a megszabadulással,
  • az elbocsátással van kapcsolatban.

Azt jelenti: 

  • nem bocsátkozik sérelmei megtorlásába,
  • nem rója fel a bántást, az ártást,
  • nem hánytorgatja fel,
  • túllép rajta.

A legnagyobb elfajzás akkor következik be, amikor annak is „megbocsátanak”, aki ezt nem is kéri.
Másik hátulütő, hogy a bocsánatkérő a bűntudatát, lelkiismeret furdalását mintegy rápakolja, vagy legalábbis megfelezi azzal, akinek ártott, kérvény, hogy tekintsen el a történtektől. Más az „”I am sorry!”, mert az csak sajnálatot fejez ki, hogy amit tettem, nem volt szándékos. De nincs az a kényszer, hogy a másik ezt fogadja el, végképp ne nehezteljen rá, a megtorlás pedig eszébe se jusson.
Mentegetőzés, magyarázkodás, tiltakozás nélkül kell elvállalnunk, ha valami folytán „vétkezünk”.
A bírák és az igazságszolgáltatás nincs könnyű helyzetben, amikor a tényállás mentén a büntetést kiszabja. Ott is vannak elévülő és soha el nem évülő bűntények.
A természetes, családi környezetben nevelkedő gyermekeknél nagyobb esély van arra, hogy a viselkedés normáit, az empátiát, a tiszteletet megtanulják és műveljék. A ma divatos közösségi szocializálódás diffúzabb értékrendet kölcsönöz. A szeretet kötelékről sem feledkezhetünk meg, amely a mostoha szülők, fél- és mostoha testvérek kötelékében általában nem jellemző. A példaképek és ősök ismerete is nagyon fontos a személyiség kialakulásában, a gyökértelenség nem kedvez ennek. A rossz minták egyébként is ragadósabbak. Elvált szülők gyerekei gyakran maguk is elválnak.
Erre a sokféle anomáliára húzódnak rá a viselkedési kisiklások, amelyeknek a korrigálása nem álmegbocsátásokkal történhet, hanem belátással, felismeréssel, a lelki energia átalakulásával, a megfinomodással. Ez kétségkívül sok tépelődéssel, belső konfliktusokkal, szégyen és egyéb kínzó érzésekkel jár együtt, de ezek megúszhatatlanok, ezen frusztráltságok nélkül érzelmileg analfabéták maradunk.
Minden vétek magában hordja önbüntetését.
Ezért álmegbocsátással nem szabad megakadályoznunk, hogy a vétkező belátása folytán átalakuljon, vagyis ő maga vállalja tettei ódiumát. Így veretesebb önismerethez, önbecsüléshez juthat, jobban el tud igazodni abban a RENDBEN, amely a világit fenntartja.

 

A LÉNYEGLÁTÁS

Bizony, a lényeglátás nagy hiánycikk napjainkban mind az egyéni, mind a közéletben. Talán egészen kicsi korunkban, amikor a racionális világ még nem béklyózott be bennünket teljesen, és a láthatatlan világgal, az előző életünkkel és mindenekelőtt a Teremtővel élő, működő kapcsolatban voltunk, jobban vettük az igaz és a hamis jelzések különbségeit. Ám később ez a képességünk lassan elfedődik a rárakodott rétegektől és csak egy felszíni kavargás marad belőle.
A mesei próbatételeknek állandó összetevője a lényeg kiválogatása. Hamupipőkének például a hamuból kellett a búzát kiválogatnia. Pszichének már összetettebb feladatot adott Vénusz, az anyósjelölt, aki nehezen tudta elfogadni, hogy fia, Cupido szerelemre gyulladt és nagyanyává tette őt. Első próbatétele volt, hogy búzát, árpát, kölest, mákot, borsót, lencsét, babot kapott egy púpos halomban, ezt kellett külön – külön kupacokba gyűjtenie. Pszichének a hangyák segítettek ebben a lehetetlennek látszó feladatban.
A mindennapi életben az efféle csodás segítségek ritkábbak, nekünk kell a probléma gyökeréig, a forrásig mennünk a lényeglátásban, hogy a megoldást kimunkálhassuk. Egyszerű hasonlattal élve: a folyófüvet hiába csipegetjük le, annál jobban burjánzik. Csak ha a gyökerét húzzuk ki a földből, akkor szabadulunk meg tőle.
A lényeglátás a mennyiségből a minőségbe való átlépéssel, az esszencia kivonásával kapcsolatos, miképpen a kvintesszencia is a négy elem lényegének a kivonata. Ennek hiányában az eredeti, a jó, az igaz, a tény, a valódi elvész, nem látjuk a fától az erdőt, és a tudatlanság, a félműveltség darázsfészkébe nyúlunk. Álljon itt egy példa a kolosszális félreismerésre, a Da Vinci kód divatos gumicsontja, amelyet egyre többen rágnak a materialista elkötelezettségűek közül. Az eredeti kereszténységtől való eltávolodásban ma már sok kificamodott nézet található a „spirituális piacon”. A Gutenberg Galaxisnak köszönhetően úgy nyomtatott formában, mint TV filmek áradatában mondhatjuk, „folyófűként” terjed. Ebből most csak három abszurditást emelünk ki:

  1. a szűznemzés kérdésének nem értését,
  2. Mária Magdolna ágyasságát,
  3. Krisztus zsidó, vagy nem zsidó mivoltának boncolgatását.

A szűznemzés, mint égi erővel való megtermékenyülés már az Ízisz Ozirisz mítoszban is szerepel. Abban a darabokra vágott isten összerakása után egy pillanatra feltámad és SZEMSUGARÁVAL MEGTERMÉKENYÍTI Íziszt.
Ezt a mai elbeszélések biológiai ondócseppel helyettesítik.
Szaftos pletykatéma, hogy Krisztus megkísértései között a Mária Magdolnával való viszony is helyet kap. Egyes verziók már vérvonalat is felállítanak, a született gyermek utódának, avatárnak képzelvén magukat.
A nemzetiséghez kötött származási téma pedig összekeveri a precessziós kultúr periódusok jól kirajzolódó valóságát a Kos, illetve a Halak periódus között. A mózesi táblák és a keresztre feszítés két különböző történet.
Hasonlóan zavaró a „test feltámadás” (legalábbis abban az értelemben, ahogyan a temetőkapuk felirata őrzi) és az örök élet képzete. Nem fizikai „örök életről” szól az evangélium.
Hasonló silány okoskodás Krisztus loser voltáról beszélni, hogy t.i, ha valóban isten, miért nem akadályozta meg az egész passiót? Ehhez társul Júdás felmagasztalása, akinek az árulása nélkül az egész misztérium nem mehetett volna végbe.
Higgyük már el, hogy a mérhető téridő dimenzióin kívül más frekvenciatartományok is léteznek, és hogy a kereszt a vízszintességből a függőlegességbe való emelkedés jelképe:

  • a múlandóból az öröklétbe,
  • a durvából a megfinomítottba,
  • a láthatóból a láthatatlanba
  • a létforgatagból az üdvbe.

Miként minden lényeg a mennyiségből a minőségbe való emelkedéssel függ össze.

 

A DOB

Mondhatjuk szakrális, vagy archetipális tárgynak, hangszernek vagy varázseszköznek, csak közelítjük azt az összetett mondanivalót, amelyet a dob alakja és hangja tartalmaz.
Kör alakja, csakúgy, mint a sátrak, templomok esetében, az eget jelképezi.
Teste és a dobverő (mint jogar) a férfi és női jelképiség maga.
De a Napot is jelképezi, Nap-szervünkön, a szíven keresztül, amely „dobog”.  A dobpergés valamiképpen Nap-idézés:

  • a révülést, a sámánutazást segíti,
  • a túlvilági utazás a Napisten áldását adhatja a „látáson” keresztül.

Henger alakú hangszekrénye a bőrbevonattal a legrégibb időktől kezdve magát a világegyetemet jelképezi, ezért vallásos jelleggel is felruházott. A néger kultúrában valósággal fétisként tisztelik és többnyire kézzel ütik, tenyérrel és az ujjaikkal. Formai változatai népi és műzenei típusok, egyes húros változatok a dob hangját élesítik és hangosítják. Eltérő hangzásúak: a nagyob pergődob mélyebb, tompább, az üstdob inkább ritmikus jeleket ad.
Nemcsak formájában szimbolizálja a mindenséget, hanem hangja is a kozmosz hangja, a létezés visszhangja, az Ég Istenének hangja, miként a mennydörgés is a kozmosz ritmusát idézi a távoli morajlásban. Ez extázist idéz elő, ebben a vonatkozásban pszichológiai hadviselésnek is mondható.
Ősibb népeknél még ma is az eső varázslatok, a jóslások, a gyógyítások eszköze. A hindu mitológiában Siva isten saját dobjának hangjára lejti kozmikus táncát.
Esetenként bőrének rajzolata is akár csillagtérkép is lehet, az Égisten arcának megjelenítője.
Elgépiesített világunkban ezek a szakrális mondanivalók halványulni látszanak. Az internet világában már faluhelyen sem a kisbíró dobolja ki, amit „közhírré akarnak tenni”.

 

 

TŰZFÉSZKEK

Rengeteg erdőtűz pusztít manapság a Föld különféle helyein, néha hetekig sem sikerül eloltani azokat. Ennek oka, hogy nem sikerül megtalálni a tűzfészkeket, ahonnan az egész elindul és tovább táplálódik.
Az elharapódzó lángok metaforisztikusan összefüggnek az indulati, hangulati életünkkel is. Ismeretes, hogy már Hippokratész leírta az emberi természet temperamentumainak és az elemeknek az összefüggéseit a tűzzel, vízzel, levegővel és földdel. Ezekre a látványosan epés, haragos megnyilvánulásokra a gyerekek is igen érzékenyen reagálnak:

Egy kisfiú a Nevelési Tanácsadóban igen beszédes önarcképet rajzolt. Tűzoltónak rajzolta magát, aki vastag vízsugárban locsolt két embert. Amikor megkérdeztem, mi a kép címe, azt mondta: „Eloltom köztetek ezt a durva beszédet.”

Számára egyértelmű volt a veszekedés tűzterjedéssel analóg természete, miként a népnyelv is hasonló tapasztalatokat őriz a parázsvita, a csendes vízpartot mos, a csípős szavak, mérgezett nyíl, vérszomj, vérmesség, tüzesség, etc. kifejezésekben
Az indulatok igaz érzéssé, tetté, az érzések felismeréssé, bölcsességgé való transzformálódása igen bonyolult alkímiai folyamat. De miként a csakrák frekvenciatartományai is egy folyton egymásba átalakuló folyamatokban vannak, és mindegyik csakra mindegyik csakrát tartalmazza, oly módon az elemek egymásba való átalakulásai is nyomon követhetők:

  • a tűznek éghető anyagra (fára) van szüksége,
  • a vízfelhővé párologva visszahull eső formájában a földre,
  • a növények csodálatos fotoszintézise beépíti a FÉNYT a testükbe,
  • és persze ne felejtsük el, hogy végsősoron minden a Fényből lett

Az elemeken, hangulatokon, indulatokon, viselkedéseken túlmenően egyéb elvont tűzfészkekről is beszélhetünk:

  • ideológiai,
  • hűborús,
  • területi vitákból fakadó,
  • hosszas elnyomást követően a lelkekben felszaporodó gyúlékonyság,
  • igazságtalanságokat követő bosszú hadjárat,
  • régi sérelmek fortyogó lávája,
  • etc.

Ezúttal csupán az ideológiai tűzfészkekre vetünk egy pillantást, ahol a felismerés alkímiai folyamata nem képes létrejönni. Ilyen például:

  • az ateizmus és materializmus,
  • amely a gyűlöletre mindig kész indulatban köti meg az energiákat,
  • folyton lázad, ágál, követel, vádol, fenyegetőzik,
  • és ha szentségről hall, vigyorog (mert számára például a korona és a svájci sapka egyenértékű).
  • Erre épül a marxista közgazdaságtan, amely szerint a társadalom osztályharcok története, minden szakrális rend és struktúra nélkül..
  • „istene” a pénz (aranyfedezet nélkül),
  • hite a szabadversenyes kapitalizmus,
  • propagandája pedig valamiféle ködös és utópisztikus egyenlőség.

Minderre most még rárakódott a liberalizmus, amely a nekem mindent szabad szlogennel egyenlő.
Ez aztán igazi ideológiai tűzfészek lett, amelyet nem sikerül eloltani, elharapódzó lángjai új és új éghető anyagot találnak, amelyen vígan lobognak.
Történelmi méretekben, jelenkorunkban az arab tavasz újabb és újabb bozóttüzeit látjuk, amely Amerikának csupán fegyverpiac és nyersanyagforrás, mindez a demokrácia exportálásának álruhájában.

A népvándorlás tűzfészke pedig a hat éve tartó szír polgárháború. A „politikai menekültség” álhumanizmusával fedve.

ÉRINTÉS

Az „ér” szavunk főnévi, véredényt és keskeny patakot jelölő tartalma mellett igen tág igei jelentése van: elér, odaér, érint, ér valamit, érkezik, ért, etc. Főnévi értelemben is hatalmas szóbokor adódik: érték, érdek, érdeklődés, érdem, érem, érvény szavak gyökerét képezi. Ezek közül jelen eszmefuttatásunkban az ÉRINT szószármazékot fókuszáljuk, holisztikusan, vagyis testi / lelki / szellemi értelemben.
A testi érintés teljesen kézenfekvő. Erre egy egész etikett is épül, onnan kezdve, hogy például az angol királynő testét nem illik megérinteni, a kézfogáson, karöltve haladáson át az ölelésig. A testi érintésnek persze vannak sebző formái is, a szúnyogcsípéstől a puskagolyóig terjedő íven, amelyeket ellenérzések is bőven kísérnek, mint az undor, a félelem, a viszolygás, a taszítás, valamint ezek ellentéteként a „kémiai ”összeillés.
A lelki érintés tágabb körű:

  • egyszerre ismerős és újszerű,
  • magától értetődő és meghökkentő,
  • lehangoló és kedvre derítő.

A lelki érintettség mélyebben átjárja az embert, elköteleződés, lelkesültség, mély érdeklődés járhat nyomában, vagy teljes elzárkózás, elutasítás. Az élettörténetek, a drámák szereplői is rokon- vagy ellenszenv alapján keltenek bennünk azonosulást, megértést, értetlenséget, etikai ítéletet.
E sorok írója úgy véli, hogy születésünk idején van bennünk valamiféle eredeti érdeklődés, amely életünket lenne hivatva irányítani, vezérelni, de ez sokszor elsikkad, és ezt követően inkább céltalan bolyongás, tehetetlen sodródás lesz életünk.
Fenomenális a szellemi vonatkozású „érteni” szó származék, amely a felfogni, intellektuális rendszerünkbe beépíteni jelenti az információt. Elér bennünket, részévé válik gondolkodásunknak, érzelmi habitusunknak, ezáltal tetteinket is befolyásolja, tudássá, ismeretté válik, magasabb dimenzióba emel bennünket.
Valójában minden kommunikáció alapja ez az „értés”:

  • különben pusztába kiáltott szó,
  • amortizálódott energia,
  • kárba veszett kapcsolódási igyekezet,
  • meddő futam lesz a megszólalásunk.

A Gutenberg Galaxisnak, az on-line forgalomnak, a hírközlő médiák személytelenségének sajnálatos következménye a mennyiségi áramlat, amely a lényeg, a minőség rovására burjánzik, divatozik. A lélektől-lélekig való igazi információ csere eléggé elsikkad. A metakommunikációról nem is beszélve, amely az igazi üzenetek valóságos arzenálja.
Talán ez az eszmefuttatás megérinthet bennünket, A. Einstein szellemes gondolatának kíséretében: „A legérthetetlenebb a világ megértésében az, hogy megérthető.”

UGRÓDESZKA

Az ugrás a sima haladáshoz képest másik dimenzióba emeli az embert. Köze van az időhöz is: azt jelenti, rövidebb idő alatt teszünk meg egy távolságot, mint amennyi idő alatt az szokványosan megtehető. Ezt a könnyebbséget sok szólásmondás kifejezi:

  • egy ugrásra van = könnyen elérhető,
  • nem nagyon ugrálhat = pillanatnyilag korlátozott,
  • most mit ugrálsz? = mit elégedetlenkedsz?
  • ugrás a sötétbe = kockáztatja a bizonytalanságot,
  • ugrásra készen = cselekvéskész állapotban van.

Toronyugrókat ugródeszka segíti magasabbra, hogy az elrugaszkodás sikeresebb lehessen.
Metaforisztikusan azt szoktuk mondani, ha valaki saját előmenetele érdekében valakit kihasznál, vagy felhasznál, hogy eszköznek, ugródeszkának tekintette, ami igen sértő.
Kapcsolati szakításoknál is szerepelhet valaki átmeneti partnerként, aki csupán egy híddeszka ahhoz, hogy a másiktól el tudjon válni.
Mint eszköz, vagy ügyességet fokozó tényező, kapcsolatos a TECHNIKÁVAL. Jelenkorunkat a technika századának mondjuk, nem teljesen helyesen, mert a technika csupán egy eszköz a művészi, tudományos és szellemi képességek kifejlesztéséhez és alkalmazásához.
A technika, mint valamiféle előfutár jelentkezik az emberiség történelmében mind ahhoz, amit a későbbiekben sikerül valóra váltani. Ezt nyomon követhetjük a legegyszerűbb használati tárgyak készítésétől az űrrepülésig, vagy a vezeték nélküli kommunikációs eszközökig terjedő íven:

  • kezdetben a kókuszhéj mintájára készítették az edényeket, amelyekben a magvakat, a folyadékokat tartották,
  • a földművelésben a kapától a gépekig tart a fejlődési út,
  • a zárt terek képzésére a luxus palotákig és templomokig a barlangok adtak mintát,
  • a kerék volt az első közlekedést gyorsító eszköz,
  • az írás, a betűvetés az információ megőrzésére szolgál,
  • a madarak szárnyalása a repülőgép ősmintája,
  • a kábelek, a távíró, a telefon, a rádió, a televízió, a test vezetékeit utánozzák,
  • a számítógépről nem is beszélve.

A technika tehát ugródeszkának mondható, hogy nagyobb távolságokkal, több emberrel, távolabbi eseményekkel tudjunk kapcsolatba kerülni. De előbb mindig a belső vágy, az elképzelés volt, amely felvázolta a lehetőségét például a Föld körül hajózásának, vagy körül repülésének.
Persze van egy nagy hátulütője is ennek az ugródeszka technikának:

  • jelesül az, hogy mindehhez egyre több ANYAGOT, fémet, követ, üveget etc. kell alkalmazni,
  • amely szükségszerűen a materializmus felé hajtotta az embereket,
  • a SZU-ban is annak idején a technika, a vezetékek, a fémek, az építkezések voltak hangsúlyosak a kommunizmus működtetéséhez.

Ily módon lett a megfoghatatlan technikai képességekből anyagelvű ELLENKULTÚRA.

De minden bizonnyal erre is szükség van ahhoz, hogy a materialista-ateista -kommunista pokoljárás mélységei után újból felemelkedés jöhessen az elvontabb, szellemibb dimenziók felé, újabb „ugródeszkát” képezvén az előbbre jutáshoz.

VÉLEMÉNYFORMÁLÓK

Kisiskolás korunk óta megvannak a kortárs csoportosulások a maguk hangadóival, akikhez igazodunk. Sőt, már a családban is tapasztalható a nagyobb testvérek nézeteinek, érdekeinek hatalma a kisebbekre. Szinte lehetetlen számba venni, mi mindennel lehet kitűnni a társak közül, amelynek alapján létrejönnek az iskolákban a klikkek, csoportosulások, barátságok. Ilyen a szépség alapján, a szülők presztízse folytán, sportteljesítmények, ügyesség, jó tanulás, vagányság, kedvesség mind alapja lehet a különféle kötődéseknek. Egy fiatalember, aki második diplomáját szerzi és komoly zenével is foglalkozik, visszaemlékezett introvertált gyerekkorára, amikor irigyelte az osztály nagymenő, verekedős bandavezérét. Ebből a fiúból pizza futár lett. Hamar ellőtte a puskaporát.
De nemcsak kisebb közösségekben lehetünk tanúi a véleményformálás folyamatának, napjainkban a médiának is oroszlánrésze van ebben. A szólásszabadság okán zsong a tér a mindenfajta nyilatkozatoktól, mindenki hallatni akarja a szavát, mégha nézete teljesen kiforratlan is.
Igen, a véleményeknek határozottan van bizonytalansági faktora az érzékelési és gondolkodási folyamatok bonyolult jelentéstani összefüggéseiben, mindenekelőtt a sajátságos szubjektivitás miatt. Az ego- és érdekvezéreltség miatt alig lehet azt elvárni, hogy széles rétegek osszák az egyes vélekedéseket, és egy húron pendüljenek azzal.
A „véletlen” szó is a VÉLNI ige származéka, ez pedig a véletlenek vannak, márpedig véletlenek nincsenek meddő vitát tartja fenn.
Az emlékezetben véletlenül, önkéntelenül, akarattól függetlenül idéződnek fel régi események, megelevenednek. Az emlékek pedig befolyásolják vélekedéseinket, mivel analógiában állhatnak az éppen zajló történésekkel.
A dialógusban, az élő, személyes kommunikációban valóban mód nyílik az energiacserére, amely az átalakulás motorja. Ám a médiában hangoztatott szlogenek, utalások, kommentárok, értelmezések erre nem adnak lehetőséget, ott megvitatás nem lehetséges, ott az értelmezések értelmezése valamiféle virtuális világot épít, amelyben az elhangzott megállapítások keringenek. A reklám, a propaganda, az agymosás jól bevált, hatékony módszere ez, valóságos világhálózatát képes kiépíteni az ideológiáknak, megbélyegzéseknek, elmarasztalásoknak, indulatoknak, gyűlöletkeltésnek. Ezek tömegméretekben beszivárognak a lelkekbe, ott gyökeret vernek és burjánozni kezdenek.

Az egyébként is deszakralizálódott világunkban az identitásukat vesztett emberek értékválságát még jobban elmélyíti.

METAFIZIKAI KÁOSZ

Szabad akaratunk folyományaképpen lehetőségünk van a rossz, a helytelen választására is, amelynek következménye a kemény sors. Jó és rossz karmánkat minden pillanatban alakíthatjuk a vágyainkkal, szándékainkkal, gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel. Ezek bizony igen kaotikus állapotokat képesek létrehozni, életellenes impulzusokkal az egyéni meghasonlásoktól az öngyilkosságon át a világháborúig és népirtásokig.
De nemcsak a szabad akarat születik velünk, az isteni szikra is szívünkbe van írva, amelyből kialakítható a használható világnézet, a teremtés isteni rendjének a felismerése, amelynél jobb iránytű nem is kell.
Sokezeréves ősi bölcsességről is tudunk, szent ismeretekről, teokratikus uralmakról, államberendezkedésekről, amelyek ugyan fizikailag eltűntek a világból, de a lelkünk mélyéből elő- előbukkannak. Abból a kollektív tudattalanból, amelyet minden ember hordoz a lelke mélyrétegében.
Részben talán az intézményesült vallásoknak a következménye, hogy már nem képesek a nagytömegek számára eligazítást nyújtani. Alapvetően öt világvallásról szoktunk beszélni: az univerzalizmusról, buddhizmusról, zsidó, keresztény és iszlám vallásokról. De a sok szektát, és leágazást is beleértve, ez a szám hatványozódik. Sajátságos, hogy még az egyistenhívő vallások között is rengeteg az inkompatibilitás, az áthidalhatatlannak tűnő szakadék. A buddhizmus itt Nyugaton most nagy tért hódít, főleg az egocentrikusok körében, akik nem akarnak maguk fölött Istent elképzelni. Keleten viszont hódít a kereszténység, mélyebben értik a transzcendens üzeneteket, mint az elracionalizálódott Nyugat.
A történelemből jól ismert vallásháborúk most az iszlám vallás kapcsán látszanak fellángolni. hatalmas belső ellentétek bomlasztják. Míg a síták csak Mohamed leszármazottjait ismerik el vezetőnek, addig a sunníták szerint bárki lehet vezető.
Valamelyest segítheti az áttekintést az a probléma szemlélés, amely a tudatos és tudattalan lélekműködés diszharmóniájában látja az ütközetet. De persze az ateista – materialista kommunizmus után kiszabadult a palackból a szellem, és útjára indult a „spirituális turizmus”:

  • elárasztották a világot a „megvilágosodott” mesterek, jógik,
  • az asztrológiai sarlatánok,
  • gyorstalpaló hétvégi „beavatásokról” is hallhatunk,
  • gyógyítókról, jósokról, auratisztogatókról, csakranyitogatókról, etc.

Felsorolni lehetetlen ki és mi mindenki.

Még a látható, fizikai világban sem lehetséges a magasabb szférák sejtése és ismerete nélkül eltájékozódni.
Ám a metafizikai káosz csak a szív bölcsességével, az etikai érzékkel, az isteni rend tiszteletével ellensúlyozható.

ENTRÓPIA

Az energia átalakulása és átalakítása mind a fizikai, mind a lelki életben fontos kérdéseket vet fel. Lelkileg főleg az indulatok megfinomítása a nagy kívánalom, hogy abból igazi érzések, és jó tetteket motiváló indítékok válhassanak, hogy a talentumunk megtalálja kifejeződési formáját, mielőtt amortizálódnék. Egy szürrealista festőnő mesélte egy alkalommal, hogy ő zongorista akart lenni, de nem volt zongorája. De, mint mondta, ebből az energiából lett festő belőle.
A civilizációban a gőzgép feltalálása hatalmas ugrást jelentett, mert az állati erő helyett a gőz energiáját hasznosította. Ám a gyakorlati hasznon túlmenően tudományos nyereség is született, a termodinamika, amely azt tanulmányozta:

  • hogyan alakul át az energia?
  • valójában mi okozza azt?
  • egyirányú-e a hőáramlás?
  • mi jellemzi a rend és rendezetlenség állapotát?

A tapasztalat szerint a koncentrált energia mindig szét akar szóródni. Ha egy meleg tárgyat magára hagyunk, az lehűl, felmelegíti a környezetét, vagyis entrópikus folyamattal találjuk szemben magunkat.
Van tehát a rend és rendezetlenség között egy átmeneti állapot, amelyet tanulmányozhatunk, hasznosíthatunk, legalábbis a felismerések vonatkozásában.
A termodinamika foglalkozik azzal, hogy termikus folyamatokban az energia hogyan alakul át és mi az irányultsága. A molekuláris rendezettség felbomlik, a változás maga az entrópia, azaz a rendezetlenség állapota.
Rokon fogalom az amortizálódással, amely az elhalást jelenti, az elpusztulást, a felmorzsolódást.
A rendezetlenség mértéke tehát az entrópia, a dolgok elromlása.
Ami a termodinamikában a hő leadása, elvesztése, „eltűnése”, az a lelki életben a tűz, a lelkesség, kihalása, a lelki kihűlés, a kedv elvesztése, a tehetetlen megmerevedés.
Ám, mivel az energia nem vész el, nem válhat „semmivé”, még az elkopott aranypénzek is dörzsölési hővé alakulnak át az idők folyamán. Később persze ötvözték, hogy kopásállók legyenek.
A kommunikációs csörtékben is energiák ütköznek, akár két golyó fizikai ütközetében. Még bizonytalanabbul követhető, miként lesz ezekből a véleményekből meggyőzés, belátás, felismerés, olykor pedig csökönyös rögeszme.
Még sajátságosabb, hogy a lélekben lenyomatok, emléknyomok maradnak az elhangzott szavak nyomán, legyenek azok bántóak, erősítőek, simogatók, vagy lelombozóak.

Az energia hat.

 

A BÖLCSESSÉG

több és más, mint az intelligencia, az okosság, a tájékozottság. Analóg azzal a holisztikai elvvel, amely szerint az egész több és más, mint a részek puszta összege, mégpedig

  • az integráltság,
  • az összrendezettség
  • az összefüggések,
  • a struktúra okán

Van egy latin mondás: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ez híven utal arra a belső, lelki, alkímiai folyamatra, amely a bölcsesség kiérleléséhez szükséges. Ha valaki azonnal hozzászól, véleményt mond, kommentál, valójában ellövi a puskaporát ,míg aki végig gondolja a dolgokat, az nem sziporkázza szét a munícióját.
A racionális tudás és az intuitív, inspiratív, imaginatív, belsőnek mondható tudás a nyugalom erejét sugározza, és minden időben hatékonyabb, mint a tudatos és tudattalan lélekműködés meddő megütköztetése. Ez a kétféle működés analógiában van a férfi, illetve női minőséggel, más szavakkal a jin és jang erőkkel, a behatolás és befogadás dinamikájával.
A bölcsességnek a mitológiában inkább istennők a képviselői, mintsem az istenek. A görögöknél például Athéné, aki a rómaiaknál Minerva. Története igen érdekes, Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben.

Minthogy nem anyától született, a „fej” vezérli, nem hoz világra gyermeket, egész életében hajadon maradt, a tudománnyal és művészettel ajándékozta meg az emberiséget. Feltalálta a szövést, a varrást, a hímzést, ezek női foglalkozások. Hiúságtól sem mentes, szépségéért többször versenyre kél. Az olajfa ajándéka kapcsán megkapja Attikát, amelynek fővárosa Athén. Neki szentelték a baglyot, mint az éberség, a kígyót, mint az okosság, a kakast, mint a harciasság jelképét.

A történet híven őrzi a bölcsesség tűz szellemmel való kapcsolatát is.

TANTALOSZ

dúsgazdag lydiai király volt, az istenek kedvence. Részt vehetett az olimposzi lakomákon. Azonban visszaélt helyzetével. Összeszövetkezett az emberekkel, elárulta nekik az istenek titkait, ambróziát és nektárt csent el nekik az istenek asztaláról. Mindenen túlmenve saját fiát, Pelopsot is lemészároltatta, húsát megsütötte és feltálalta az isteneknek, hogy próbára tegyen mindentudásukat.
Az istenek megállták a próbát. Pelopsnak visszaadták az életét, Tantaloszt pedig a Hadészba vetették, ahol örök éhezés és szomjazás várt rá. Bár vízben állt, de ha lehajolt, hogy szomját oltsa, a víz eltűnt, csakúgy, mint a feje felett csüngő gyümölcsök, ha utánuk nyúlt.
Erről a mitológiai történetről kapta nevét a TANTÁL fém, amelyet 1802-ben egy Eckberg nevű svéd vegyész fedezett fel. A saválló fém kutatása igen nagy nehézségeket jelentett, innen a névadás ihlete.
A fém oxid formájában található a természetben. Kemény, rendkívül tömör, hő-, rozsda- és saválló. Ezért kiválóan alkalmas sebészeti műszerek, fegyverek, mobiltelefonok elektromos kondenzátorainak gyártására. Számítógépeknél, gépjárműveknél is széleskörű alkalmazást nyer, mivel elektromos töltés tárolására is igen jó.
Előnyös tulajdonságait és felhasználhatóságát tekintve komoly kereskedelmi csempészet is társul hozzá.  

A TEKINTET

A szem csodálatos Nap-szervünk, miként a szív is az. Csak míg a szív a ritmus „felelőse”, a központ, a kiindulás szerepét tölti be, addig a szem, páros szerv lévén, extrovertáltabb feladatokhoz is jut. Megfoghatóbban kötődik a FÉNY érzékeléséhez, ennek kapcsán az árnyékhoz, valamint a színek és a formák látásához. Miként a képzőművészek mondják, van úgynevezett belső látás, szürreális érzékelés, és ha egy vonalat húzunk, valójában a látható és a láthatatlan világot választjuk ketté.

A szemnek – hasonlatosan a gabonaszemek sűrített tartalmához – széles jelentés horizontja van. A személy, a személyiség szó is fontos származéka. Ily módon kötődik az önismerethez is.
„A szem a lélek tükre”, tartja a mondás. A szemből sugárzó erőt mindenki érzékeli. Leghívebben ezt az Ozirisz történet őrzi, aki szemsugarával termékenyítette meg Íziszt, amikor ő összerakta szétdarabolt testét és egy pillanatra feltámadt. A szemből tehát isteni erő sugárzik. Jakob Böhme írja: „A lélek Isten szeméből született élet”. Ez a gyönyörű metafora szemet tulajdonít a Teremtőnek, hogy érzékelhessük az élet, a lélek, az isteni erő lényegét.

Visszatérve az önismereti vonatkozásokra, különös, hogy a szeméről az ember felismerhető. Ebben a TEKINTETNEK hatalmas szerep jut, a nézés néma műveletének. Persze más a nézés és megint más a látás. Az utóbbi a lényeg felismerése. Különös, hogy a tekintet a leganyagtalanabb valami, és mégis ekkora hatású. A TEKINTÉLY szó is fontos származéka. Egy jól irányzott – veséig hatoló – tekintettel szinte le lehet törölni egy embert, teljes elmarasztalást képes kifejezni. „Tekintettel lenni valakire, vagy valamire” is a fentiekben idézett viselkedést szabályozó hatását támasztja alá.

A SZEMKONTAKTUS is fontos viselkedési elem, állni valakinek a tekintetét, nyílt kommunikációt jelez. Szemben azzal, aki lesüti a szemét, vagy kerüli a tekintetünket.
A tekintet el is tus sötétülni, vagy éppen felragyogni, gyilkos is lehet, valósággal „tűre szúrhatja az embert”. Máskor pedig csak legeltetjük szemünket valakin, vagy éppen felfaljuk őt. Össze is akaszkodhatunk tekintetünkkel, vagy üveges szemmel nézhetünk.
Ilyen sokrétű a teljesen anyagtalan tekintet.

A MEGISMERÉS

A képi és a szavak világa híven tükrözi a tudatos és tudattalan lélekműködésünket. Előbb van a kép, azok átfordítása szóba, megnevezésbe, ez külön feladat és nem is mindig sikerül. Ezt támasztja alá áloméletünk is, ahol a racionális logika nem nyújt eligazodást, hiszen téren és időn kívüli világban zajlik a képáramlás. Egyszerre vagyunk szemlélők és résztvevők, egy személybe ékelődhet más alak is, pillanat alatt lehetünk itt és ott térben és időben.
Hogy mitől kép „a kép”, annak meghatározásával a művészek sem szoktak bajlódni. Valami „egészet” tartalmaz, és ettől már van létjogosultsága.
A „képesség” kifejezés utal erre a teljességre, hiszen az valamiképpen belső, lelki képalkotás a valóságról, az igazságról, valaminek a megértéséhez.
Mindeme képességek közül

  • önmagunk,
  • a világ,
  • és Isten megismerése a legnagyobb kihívás.

Ez a „megismerés” lényegében az Istenhez való hasonlóság meglátása, a Teremtő mindenben való jelenlétének felismerése, magának az életnek a lüktetése.
Részben ugyanis kész ismeretekkel jövünk a világra, részben viszont tanulás révén jutunk igaz ismeretekhez, olyan elvontnak tűnő szférában, mint például az etikai élet. A jó és a rossz megkülönböztetése, az igaz és hamis szétválasztása etc.
Mindez összefügg azzal is, hogy a láthatatlan világból jövünk le testetöltésünk révén ide a Földre, és a láthatatlan világ háttér történései mindig jelen vannak. A helyes ismeretek nem a külsődleges, ezáltal esetleges és látszatvilágból nyerhetők, hanem a belső, lényegi, igazi valósággal egységben. Különben elhamarkodott, látszat ismeret, hamis kép, tévedés alakul ki az igazi megismerés helyett.
tévedés ugyanúgy szíven ütheti az embert, ha annak hamis volta kiderül, miként az igazság megismerése is katartktikus, tengelyből kibillentő, meghasonláshoz vezethet, nem lehet kitérni előle. Mégha meg is marad valaki a kényelmesebbnek vélt hamisságában, tévedésében, békaperspektívájában, önző akaratában. Előbb, vagy utóbb összeomlik a tévedés várvédje.
A megismerés a bölcsességgel analóg. A bölcsességnek is van „szűrője”, amely által sok tapasztalás után rostálódhat ki. Miként a Példabeszédek 16/16 fogalmaz: „Szerezni bölcsességet, óh, mennyivel jobb az aranynál, és szerezni eszességet, kívánatosabb az ezüstnél.”
Mindez a szeretettel is analógiában áll, amely felette áll az érzéseknek, mivelhogy nincs is ellenérzése, szemben a többi érzésféleséggel. A szeretet a szívbe oltott isteni erő 12 dimenziós kiáradása, mandalaszerű teljesség.
Maga az ÉLET, az Isten, az örökkévalóság.
Ezt jelenti a szívvel való gondolkodás, és az aggyal való érzés poláris világunkban. Egységbe kell hoznunk

  • az eget és a földet,
  • a láthatót és láthatatlan,
  • a múlandót és az örökkévalót,
  • a képet és a szót.

Ez a megismerés.

A KÚT

A kút hatalmas mélységeket felölelő jelentése nem érthető meg a VÍZ valóságának taglalása nélkül, amely mindenekelőtt leszakadt fény. Ám a lélek archetípusa is, a tudattalan lélekműködésünk színtere, belső végtelenségünk, lelki-szellemi energiánk eredete, forrása, hordozója is.
Ebben az értelemben a KÚT = az élő víz forrása. Az „élő” jelzőt fontos elé tennünk, hogy még véletlenül se sikkadjon el.

Meg kell különböztetnünk a kutat a ciszternától, vagyis az esővizet összegyűjtő medencétől, éppen azért, mert a kút élő vizet ad, a föld mélyéből fakadó áradást. Ezáltal kifejezi a föld és a levegő egységét, hiszen az elemek egymásba való átalakulása maga az elementáris életfolyamat, a világ vertikális tagoltságát fejezi ki. Ugyanakkor az esővíz is égi áldás.

A kút tehát a mélységek vizét őrzi, ezek felhozatalára vödröket, szerkezeteket, építményeket alkalmazunk. Kifogyhatatlansága az élet szent titkának kimeríthetetlenségére utal.

Szorosan kötődik az alvilághoz is, mélysége révén akár a pokol kapujának is mondhatjuk. A bibliai Józsefet testvérei a kútba vetették, amikor féltékenységből el akarták tenni láb alól. A még régebbi őstörténetek, például a maja kultúra is őrzi az ÁLDOZATI KUTAK emlékét. Az ásatásoknál talált csontmaradványokból következtettek az archeológusok az áldozati szüzek történeteire.
A régebbi, vidéki közösségi települések gyakori tartozéka volt az öngyilkosságok kútba való beugrásának változata.
Feminin jelkép, a termékenység, a bőség, a kiapadhatatlan forrás hordozója, szentség utalással.
A betemetett kút mindenképpen természetellenes elzárkózást jelez az égi adománytól, az élet forrásától, a megtisztulás lehetőségétől.
Míg a kútból merítenünk kell, a vizet felszínre hoznunk, addig a FORRÁSBAN magától tör elő a víz által hordozott élet, az égi áldás. A források is szent helyek. A rómaiak forrásistene Fons, akinek október 13-án ünnepet szenteltek. Ilyenkor virágokkal díszítették a kutakat, énekekkel és táncokkal áldoztak az istennek. Magát a forrásvizet minden kultúra gyógyító erejű és kívánságteljesítő mágikus hatalomnak tartja. Ezt híven őrzi, hogy az élet forrása Isten:

FONS VITAE.

A forrásfakasztás az isteni gondolkodás felé való törekvéssel analóg. vagyis a meg nem rontott tudásra utal. Ez szolgálja a hitben való megerősödésünket.
A modern civilizációban a kútról való vízhordás gyakorlata kihalóban van, helyébe valamiféle ipari vízgazdálkodás lépett. De nekünk nem szabad veszni hagynunk a kút metafizikai tartalmát, üzenetét:

  • a minden eredet, élet, tudás, hatalom, kegyelem, boldogság forrását,
  • a görögök Mnémoszüné, Emlékezet istennőjét,
  • az Emlékezet lányainak, a Múzsáknak a kutak, a források mindig is kedvelt tartózkodási helyeit,
  • azt is tudnunk kell, hogy Delphoiban Püthiát a kénes vizű forrás gőze segítette a jósláshoz szükséges bódulathoz.

Ily módon saját lelkünket is életünk kiapadhatatlan kútjának kell tekintenünk, ahonnan vagy felhozzuk emlékeinek, vagy maguktól felbuzognak azok az ihletben, látomásban, hallomásban, olykor az álmokban.

Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Názáretben (1908)

A NYOM

A PECSÉTHENGERTŐL A NYOMTATÁSIG

Nyomot hagyni a világban magunk után, vagy hiába élni, az igen különböző dolog. Némileg általában szüleink nyomdokán haladunk, szokásokat, szerepeket, esetleg foglalkozásukat, hivatásunkat is átvehetjük tőlük, vagy teljesen új utakat taposhatunk magunknak. Lehetnek példaképeink a kultúrából is, olyan emberek, akik már nincsenek közöttünk testi valóságukban, de lelki-szellemi nyomon követhetők. Vagyis „nyomuk” van, ha nem is látható, kőbe vésett, vagy kiégetett cseréptábla maradványa, hanem elvontabb, láthatatlanabb, a képzeti világhoz kötődő formában. Egy megfogalmazás: a teremtésben minden Isten ujjlenyomatát őrzi.
Etimológiáját tekintve látnunk kell az ige/névszói jellegét:

  • jelenti a súlyával a földre nehezedő, azt nyomó igét,
  • és annak eredményét, a nyomást, vagy nyomot.

Származékok hosszú sora őrzi ezt az első pillantásra jelentéktelennek tűnő szó széles üzenethorizontját:

  • a „nyomban” az idői vonatkozásra,
  • a „nyomaszt” a lelki teherre utal, csakúgy, mint a nyomás,
  • a „benyomás” már kommunikatív mozzanat,
  • a „nyomor” az összepréseltségből származó szánalmasságot, valamiféle szomorúságban való megfeneklettséget fogalmaz meg,
  • ebből származik a testi fogyatékosságot jelölő nyomorék sző,
  • a „nyomoz” pedig a kutatásra utal.
  • etc.

Térjünk vissza a mottóban idézett pecséthengerre, amelynek alkalmazása a legrégibb időktől kezdve ismert a kultúrában. Ez henger alakúra faragott gyöngyszem volt, amelyre a tulajdonosa rávésette magát az őt kifejező vagyontárgyával: korsó olajjal, vagy egy hordó gabonával, és nedves agyagpecséttel zárta le. Végig görgetve a pecséthengert papíron, a lenyomat azonosította tulajdonosát. Az írnokok által megörökített dokumentumokat is pecsét hitelesítette. Ily módon a pecsét mintegy sűrített lényeg, azonosító, hitelesítő jegy, bélyeg, tulajdont, titkot jelez, egyszerre ismertető és védő. A meg- és lepecsételt dolog egyfajta zárral, retesszel való analógiát is jelöl, megőriz a külvilágtól, az illetéktelenek behatolásától, vagyis tér elzárók.
Iratokon, leveleken, tárgyakon kívül – sajnálatos módon – embereken is alkalmazták a pecsétet a rabszolgatartó korszakban. Bőrbe égették. A „pecsenye” szó ezt a sütést őrzi.
Elvont értelemben a becsületünkön esett foltot is tartalmazza, például azt is, ha valakinek vér tapad a kezéhez. Egy-egy szégyenfoltot a családi történetek nemzedékeken keresztül őriznek.
Az isteni igazsággal való kapcsolatot a „hétpecsétes titok” védi.
Ékszer vonzata a pecsétgyűrű, betűjellel, családi címerrel utal a társadalmi hovatartozásra.
Láthatjuk, hogy miként a rajzban a VONAL, amely a látható és láthatatlan világot választja el, múlhatatlan jelentőségű, húzzák azt akár egy széndarabbal, akár kifinomult ecsettel, vagy irónnal, olyanképpen a PECSÉT is fontos nyomőrző. A régészek olvassák a történeti lenyomatokat, mint igen megbízható mutatókat.
Elmondhatjuk, hogy a könyvnyomtatás óriási hengereinek őse a pecsétnyomó henger.
De hol vagyunk már a „Gutenberg Galaxistól” a digitális térben?

Vajon a számítógép VIRTUÁLIS VILÁGA nyomába lép az igazi megörökítésnek?

 

CAMOUFLAGE

Sok szó esik a transzparenciáról, az üvegzsebről, földalatti mozgalmakról, titkos szolgálatokról, okkult társaságokról, fedő szervezetekről.
Álarcok, sminkek rejtik igazi arcunkat, mezek, kosztümök, páncélok a testünket. Kozmetikázott „igazságokat” mondunk, kibogozhatatlanul becsomagoljuk mondandónkat körülményeskedéssel, mellébeszélésekkel, félrevezetésekkel, a fél információk megtévesztő hatását maximálisan kiaknázva.
Miért ez a sok álcázás, takargatás?
Az állatvilágban gyakori a rejtőzködésnek az a módja, hogy mintegy beleolvadnak környezetükbe. A kaméleon például a kromatofórás bőrsejtjei miatt képes mintegy felvenni környezete színét, ily módon menekül meg. A leopárd mintás bundájának köszönhetően futás közben eggyé válik környezetével. A jegesmedve hófehér bundájával csaknem láthatatlan a fókák előtt. A havasi nyúl és a hermelin bundája nyáron szürkésbarna, télen fehér.
Favágók és mézgyűjtők gyakorta viselnek olyan álarcot, amelynek tarkójára szemet festenek. A hátulról támadó tigrist megtéveszti a „szemkontaktus”.
A pillangók szárnyának belső felén vannak a színek, a pávaszemek, ezek összecsukva szürkék.
A MIMIKRI célzott hamis jel, utánzással téveszt meg.
A mozdulatlansággal halottnak tettethetjük magunkat.
Bár a szocializáció folyamatában valóban nem lehet mindenkor a meztelen igazságot mutatni, annak hódolni, a kaméleonkofás, mint álnok, talpnyaló, primitív és mást szolgáló viselkedés, általában megvetést vált ki.
A jellemesség, a karakter, a tartás hiányát jelképezi. Az elvtelen változatosság – mint afféle széllovasság – csak sodródásra készteti az embert. Állásfoglalás híján megfoghatatlanná, kiismerhetetlenné válunk.
A történelem és politika tele van olyan történetekkel, ahol az igazság elsikkad, nem derül ki, helyette hallgatás, elmaszatolás, feltételezés van.
Vagyis camouflage.
Ez pedig nem adja az igazság katarzis élményét.

BUBORÉKTÖRTÉNETEK

Inkognitóban, álnéven, álruhában, álszerepekben
zajlik életed már mióta.
Bábák között elvész a csecsemő
hiábavaló futamokban.
Kaméleonkodás volt életed.
Azt gondolod,
másokat csaptál be,
közben magadat vezetted félre.
ez lett életed
buboréktörténete.

 

ÖRDÖGI KÖR

Szegény embert az ág is húzza, - tartja a népi bölcsesség. Vagyis a baj nem jár egyedül. Az ördögi kör egyszerre jelenti a hiány örvénymenetét és a bajok szaporulatát, hatványozódását, amint egyik a másikból megszületik. A hazugság természete is ilyen: a hazugság hazugságot szül.
Egy barátom mesélte, hogy első lemezét saját költségén jelentette meg. „Mert ha más ismert lennék, minden további nélkül kiadnák, ha már lenne lemezem, ismert lennék.” – fogalmazott. –
Egy dramaturg több, mint másfél évtizedig járt dialízisre. Mindig azt mondogatta: hogy bízik a meggyógyulásában. Volt egy dédelgetett témája, amelyet nem sikerült megbetegedése előtt megírnia. „Ha majd meggyógyulok, megírom” – mondta. Azt válaszoltam: „Ha megírná, meggyógyulna.” Nem írta meg és nem gyógyult meg.
A gazdasági életben jól ismert az adósságcsapda, amikor a hitelektől újabb hitelek felvételével próbálnak megszabadulni. Ez természetesen soha nem sikerülhet, hiszen a hiányoknak csak többlet lehet a fedezete, csak a több egyensúlyozhatja ki a kevesebbet.
Ma még nem teljesen köztudott, hogy a betegségek is hiány- és egyensúlytalan állapotok. Még ma is az emberek többsége külső segítségtől reméli a gyógyulását, és nem az önerőből történő rendbejövés lebeg a szeme előtt. Nem kellő tudatossággal vizsgálják a negatív érzéseket, amelyek a szerveket megbetegítik:

  • a harag a májat,
  • a bánat a tüdőt,
  • a félelem a vesét,
  • etc.

Vagyis a negatív érzéseknek is meg van a maguk ördögi köre, mert az érzelmi energiák természetes és örömteli ki- és megélése helyett elfojtott érzéseik lelki torlaszokat emelnek, amelyek a további áradásnak is gátat szabnak. Ez az örvénymenet. A hiány hiányt generál. A többlet pedig maga a hatvány, amely átemel a mélység határán és elindítja a folytonosság menetét. A sikert csak a siker termelheti újra.
A kudarc és a siker egymást feltételező két véglet. Ezt az összetartozást is kevesen látják. Azt gondolják, a siker valamiféle „külső” dolog, amely tanítható, utánzással elérhető, és a mások megerősítéséből táplálkozik. Pedig a kudarc a siker ikertestvére:

  • a kudarcban valami nem fejeződött be, nem futotta ki a pályáját, energiája megrekedt,
  • a siker a befejezett, véghezvitt tett, a kikerekedettség, a lezárulás, amely ezáltal magában hordozza a továbbvitelhez szükséges belső muníciót. Vagyis a megerősítés belső, a saját cselekedeteink eredménye.
  • Az extrovertált világ szemlélete ennek éppen az ellenkezője.
  • Sokszor a kudarcot egy meg nem lépés választja el a sikertől.

Szellemes elnevezés az „ördögi kör”, mert az életünkben a csodák és az angyali dolgok mellett „ördögtől való” sugalmazások is működnek. Ilyenek például a pillanatnyi haszonért feláldozott távlatok, más szavakkal az aprópénzre váltott lelki-szellemi tőke. A részletekben való megfeneklés is ugyanaz, amikor nem látjuk a fától az erdőt. Az ördöggel való cimborálás is ezt a fajta rossz szövetséget fejezi ki. A figyelmeztetés, hogy az ördög nem alszik, vagy a részletekben lakik, igen megszívlelendő mindeme csábításra, kísértésre, baleseti veszélyre. Ugyancsak nem jó az ördögöt a falra festeni, mert valóban megjelenik. Alkut kötnünk sem érdemes vele, eladni a lelkünket, mert jobb tudnunk, mégha jót is teszünk vele, pokolba visz érte bennünket. Egyszóval a mélység, a gonoszság, a sötétség ereje nem elhanyagolható.
A horoszkópban általában a kvadrát, a 90 fokos fényszög jelzi azokat a sors adta kihívásokat, amelyeket a natívusznak meg kell oldania, mégpedig a felismerés, az önismeret belső erejével. Ha ez sikerül, nem lesz az újabb születéskor az ismétlődő örvénymenet, amely mint egy fekete lyuk, elnyeli az energiát.

 


A PONT

Csak egy pont,
mégis
maga a tökéletes teljesség.
A „mindent” foglalja magában,
rejtett lehetőség.

A pólusok mozdulatlan mozgatója,
a harmónia őre,
a mandala középpontja,
kibontott teljessége.
Maradéktalan egyensúly,
ritmus, rend, arány, mérték,
a palackba zárt szellemből
kiszabadul a képiség.

Találkozás-, metszés-, idő-
és mondatvégi pont,
mindig azonos önmagával.
JEL a Valóságról,
a láthatatlan világról,
a Valóságot megjelenítő
isteni világból.

Az időtlenség bizonyosságából
megcsendült hang,
felvillant fény,
időpillanatban
felbukkant tünemény.

Itt, most, ezt, így,
nem máshol,
nem máskor,
nem mást,
nem másképp.

Ez a pillanatban felbukkant
elenlét.

A PATKÓ.

A lovak lábbelije.
Talán a patájukkal hozható összefüggésbe ez a jövevényszavunk, a megpatkolással, a vasalással, a kovácsolással jár együtt a szóhasználatokban. Szimbolikus holdudvara óriásira tágult az idők folyamán, egészen az „elpatkolt” kifejezésig, amely a halált jelöli.
U-alakja révén befogadó, feminin jelkép is, de megfordítva a változékony holdsarlóhoz hasonlít, amely hasonlóság emeli becsértékét. Kapuívet is előhívhat a képzeletben.
Rengeteg varázserő képzet is fűződik hozzá, mindenekelőtt fémanyaga, a vas miatt, amelynek az ércből való kinyerése és megmunkálása igen összetett műveletek révén lehetséges. De a fő varázserő talán abban gyökerezik, hogy eleinte az ÉGBŐL ALÁHULLOTTNAK tekintették, mivel METEORBÓL készült. Elképesztő hiedelmeket képes táplálni eme meteorit képzetből fakadóan.
Az egyik ilyen, hogy a legismertebb szerencsehozó jelkép a négylevelű lóhere, vagy a kéményseprővel való találkozás mellett. Patkó viszonylatban a szerencsének hatványozott jó ómenjét jelenti, ha találják. Különösen, ha hét szeglyuk van rajta, vagy szürke ló veszítette el a bal hátsó lábáról. Szerencse vonatkozásában hangsúlyos az U-alak iránya, ugyanis ezáltal képes bevonzani, vagy kiönteni a szerencsét. Alkalmazása tág körű:

  • gyakran házak alapjába építik,
  • küszöbre szegezik, orrával befelé,
  • szemöldökfán is előfordul,
  • ólak bejáratánál az állatokat védi,
  • de olyan hiedelem és gyakorlat is fűződik hozzá, hogy mágnesként magához vonzza a rontást, ez is a varázsereje.

Az újévi szerencse képzete későbbi keletű, inkább a városi élethez kötődik, nem annyira a lovakhoz.
A vastól a patkóalakú süteményekig terjedő íven bőven felfedezhető a nemi jelképek egész sorozata.
A mai információözönben, amely eláraszt bennünket, kevesebb lehetőség nyílik a jó és rossz ómenek kiolvasása a jelekből. Ma már inkább a buta babonák közé soroljuk és figyelmen kívül hagyjuk, hogy például „burokban születni” valóban szerencsét jelent-e, vagy lehet-e hatása annak, hogy melyik lábunkkal kelünk fel. Egy-egy mondás azonban a patkószeggel kapcsolatosan előbukkan a közbeszédben:

  • olyan éhes, hogy még a patkószeget is megenné,
  • annyit ér, mint döglött lovon a patkó,
  • összerúgja a port,
  • etc.

Egy kis versike is őrzi ezt a jelentőséget:

Egy szeg miatt a patkó elveszett,
a patkó miatt a ló is elesett,
a ló miatt a csata elveszett,
a csata miatt a háború is elveszett.

A CSONT

A csont és a kő analóg jelentéseket hordoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a mitológiában a kövek is a Földanya csontjai:

  • a görög vízözönmonda szerint az elpusztult emberiségből csak Deukalion és Pyrrha maradtak meg,
  • a Parnasszus tetején hálaáldozatot mutattak be,
  • köveket dobtak a hátuk mögé,
  • Deukalion csontjaiból lettek a férfiak, Pyrrha köveiből a nők.
  • Ily módon teremtődött újra az emberiség.

A csont szimbolikája sokrétű:

  • jelenti a halált, és a halál utáni maradványban az anyagi létezés valóságát,
  • a múlékony test legmaradandóbb része,
  • a csontvelőt régebben a lélek székhelyének gondolták,
  • használták jóseszközként,
  • a fog amulettként is szerepel,
  • a sámánok többletcsontja mágikus képességeket jelöl,
  • egyes helyeken a porított csontok afrodiziákumként fogyaszthatók,
  • és nem utolsósorban az IDŐ jelképe is.

A csontkultusz a szentek földi maradványait kultikus tisztelettel őrzi, a csontereklyéknek gyógyító, üdvözítő erőt tulajdonít.
A maradandóságot fejezik ki a múlandósággal szemben.
Az ember mikrokozmosz, a vázát, struktúráját jelentő csontjaiban, azok ízesüléseiben kódolt ismereteket találhatunk, csak győzzük megfejteni.
Az arheológia a „történelem homokjában” ásva próbálja fellelni, a csontokból kiolvasni a régi idők üzeneteit.
Sokrétű üzenetek ezek.

KOPONYA, KUPOLA

A dió, a gesztenye csakúgy, mint az ajtók és ablakok boltíve, vagy a koponyánk, az égboltozat jelképes megfelelői. Dió esetében még az agytekervények analógiáit is felfedezhetjük a dióbél alakzataiban.
Még az ivóedények is megfelelésben állnak a kupolákkal:

a kehellyel, a kupával, a csöbörrel, minden bortartó edénnyel, a hordócskákkal, a serlegekkel, a kagylóhéjjal, etc.

A régi idők harci gyakorlatában a leggyűlöltebb ellenség koponyájából ivóedényt készítettek, az ellenség levágott feje trófeának számított. Fejünk csontos vázából még manapság is készül lámpa olykor.
A kupola valamiképpen természetes alaknak mondható, amelyet az építészet ellesett, átvett, alkalmazott, lemásolt. Méghozzá igen jó érzékkel, hiszen a természetes formák felülmúlhatatlanok, jól illeszkednek a tér erővonalaiba, amelyekből kirajzolódnak. Hiszen alak és háttér széttéphetetlen együttlétezésben vannak egymással. Többféle ívkirajzolódás ismeretes az építészetben:

  • félköríves román stílus,
  • csúcsos gótikus,
  • jodátív,
  • Tudor ív.

Érdekes mintákat ad az emberi csontváz anatómiája. Gondolunk itt például az úgynevezett szezámcsontra. Ilyen a patella (térdkalács), amely átíveli a térdízületet, ezzel az ívvel tulajdonképpen védi is azt.
A csontszerkezet felépítettsége a teherviselést szolgálja. Ennek tanulmányozása a boltívek tervezésénél nélkülözhetetlen. Ezeket a fal-, ablak- és ajtónyílásokon áthúzódó íves szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a függőleges csomó- és az oldalirányú feszítő hatás egymást megtámasztó erőhatás legyen. A TARTÓPILLÉREK darabjai mintegy egymást tartják:


Vagyis a fal, a pillérív a függőleges terheinek egy részét oldalnyomásként viseli a szerkezet.
Amikor analógiába hozzuk a kupolát a koponyával, utalni kívánunk a koponyaboltozathoz fűződő, evilágot és túlvilágot elválasztó jellegre:

  • gondoljunk csak Hamlet elmélkedésére a múlandóságról, koponyával a kezében, amely Shakespeare mély imaginatív képességét is remekül példázza,
  • de a kagylóhéj is hasonló szerepet hordoz, rajzol meg.

A koponya mindenképpen egy HATALOMMAL BÍRÓ ALKOTÁS:

  • amelyet egyfelől a lélek székhelyének tartottak sokáig,
  • másfelől segítségével próbálkoztak a szellemidézéssel.

Ismeretes, hogy Michelangelo 1546-ban tervezte meg a St. Péter székesegyház kupoláját, és ez ugyanolyan szerves része az életműnek, mint szobrok, vagy szonettek. Vélhetően teljesen értette a kupola és koponya metaforáját.

ÖNGYÓGYÍTÁS
MEDICUS CURAT, NATUEA SANAT

Divatos szó lett az öngyógyítás, ám ha mélyebben belegondolunk, több kérdést is felvet. Alapszinten ugyanis azt jelentené, hogy a magunk erejéből gyógyulunk ki-, vagy meg egy betegségből. Esetenként orvosi beavatkozás és gyógyszerek nélkül. Nyilvánvaló, hogy betegsége válogatja, mikor lehetséges ez, és mikor nem. Egy náthából kigyógyulhatunk, egy tüdőgyulladásból már nem annyira garantáltan.
Szerencsésebb lenne a betegségek megelőzésére való fókuszálás, az egészség állapoténak őrzése, fenntartása. Ehhez többek számára hasznosítható tapasztalat társulhat, mint az olykor csodaelemeket is tartalmazó, sajátságosan egyedi felgyógyulásokból.
Az „egészség” igen soktényezős állapot és folyamat, ahol egy kis rész meghibásodása, vagy kibillenése rövidebb, hosszabb távon egy egész szervezetet aláaknázhat. A köztudatban az egészség döntő módon a fizikai szintre korlátolódik, a lelki és mentális egészség kérdése kevésbé fókuszált. A pszichoszomatika tartalmazza lelki hátterek megvilágítását egy-egy megbetegedés esetében, vagyis azt, hogy a betegségek lényegében nem a testben, hanem a láthatatlan a megfoghatatlan energia szinten keletkeznek, csak a testi szinten válnak nyilvánvalóvá. Ily módon a gyógyulásnak is kell lelki, szellemi szinteket érintenie, csak az itt bekövetkezett változásokkal karöltve jöhet létre. Ez a „történés” szintre vonatkozik, a latin sanatio szó fejezi ki, a titok szféráját. Ez az eléggé megfogalmazhatatlan szint kellő alázatra kell, hogy intsen bennünket a betegségek természetének megértése vonatkozásában. Sok szófordulat utal eme alázat hiányára:

  • aki „harcol” a betegséggel, legyőzni akarván azt, könnyen túllő a célon,
  • az is zavaró megfogalmazás, amely úgy összegez például, hogy „csinált magának egy rákot”,
  • olykor szent borzadályt vált ki egy-egy markáns tünet, mint például morbus sacer
  • kérkedni sem való az egészségünkkel, mint például az anyósom egy ízben a maga hetyke, elbizakodott modorában kijelentette: „Trombózis?  nekem soha nem volt trombózisom.” Másnap trombózis lett a karjában.

A köztudatban a gyógyulás és gyógyítás eléggé összemaszatolódik, főleg, ha annak felelőssége teljesen áthárítódik az orvosra és a tablettákra.  Hiszen még olyan külsőnek tűnő beavatkozásoknál is, mint az akupunktúra, nem külső erő beviteléről van szó, hanem a meridiánokban keringő életerő aktiválásáról.

  • Medicus curat, natura sanat.
  • Életerőnk dinamikus egyensúlya az egészség titka.

De – paradox módon – az öngyógyításra is tudok hozni egy nagyszerű példát:

  • Az Északi Sarkon van egy mezítlábas, fürdőnadrágos maratoni futás sport. Filmet készítettek egy olyan esetről, amikor a résztvevő lábujjai csaknem elfagytak. A kísérők figyelmezették, inkább ne fussa végig a távot, mert majd amputálni kell a lábujjait. De ő végig akarta futni, meg is tette. Ott álltak körülötte az orvosok, nézték gémberedett ujjait.

De ő az arcához emelte talpát, és az ily módon átmelegedett ujjai megmaradtak. Saját testmelegével keltette életre azokat.                                                                          
A hit, a szeretet, az öröm a lelki-szellemi szféra adománya.
Ezek nélkül semmiféle boldogságról és egészségről nem beszélhetünk.
Ne feledkezzünk meg a betegségek paradoxonjáról sem, arról hogy transzcendens üzenetet hordoz:

  •  tanítómester, amely a jó útra akar téríteni,
  • sorsesemény, amelynek előidézésében nekünk is van részünk, mégha ez nem is rajzolódik ki markánsan,
  • hiszen vannak velünk született betegségek is, amelyek reinkarnációs múltra utalnak.

Jobb, ha belátjuk, a betegségek az erőszakos gyógyításnak ellenállnak.

 

VISELKEDÉS, VISELET.

A „visz, hordoz” szó jelentésudvara mind konkrét, mind elvontabb szinten tág horizontú. Fizikai szinten valamely teher cipelését jelöli, lelki szinten pedig a nehéz érzések, gondok lelki jelenlétére utal. Bánatot, sértést, csalódást hordozhatunk, amely kedélyünket színezi. A viselkedés viszont a magatartástudományok témája, azzal az energiacserével foglakozik, amely minden szóváltásban, röpke találkozásban, ismerkedésben, vagy órákon keresztül zajló eszmecserékben lezajlik. Megjegyzendő, hogy nemcsak az emberi viselkedés megfigyelésének van intézményesült formája az etológusok az állatok természetével foglalkoznak, a vidéki emberek pedig a józan paraszti ésszel igazodnak állataikhoz. Nemrégiben egy hír járta be az országot, hogy veszett rókát találtak a Nyírségben. A róka viselkedésére hívták fel a figyelmet, arra, hogy félelem mentesen közeledik az emberekhez, amely a nem veszett rókára egyáltalán nem jellemző. Ez a marásveszélyt teszi lehetővé, amely emberre nézve halálos betegség. Ez a „ravaszdi” furcsa álcája.
Az emberek közötti viselkedésben is nagy szerepe van a félelemnek, hiszen minden kommunikációs csörtében azonnal kialakul egy valamiféle hatalmi reláció, nézetkülönbség, amely sebezhető pontokat, önérzetet érinthet. Ennek nyomán sértődés, megbántottság, vagy éppen agresszió váltódhat ki. Ezek nem mindenkor szolgálják az igazi megértést. A közös húrhossz igen nagy értéke és örömteli hozadéka minden kommunikációnak. Nem kell félni, hogy lenézik, elmarasztalják, belefojtják a szót, de még attól sem, hogy sóváran irigylik, utánozzák, vámpirolják
Manapság különösen divatos a „megfelelni akarás”, olykor valójában egy soha fel sem tett kérdésre, csupán egy képzeletbeli elfogadottságot ígérő sugallatról van szó. Ilyen például az a feltételezés, hogy a nők anyasága társadalmi elvárásoknak való megfelelés, holott az család, a gyermekáldás nem hogy nem társadalmi elvárás, hanem a legintimebb szféra az életünkben. Ez a túlzott extraverzív irányultság még ezt is képes kiforgatni eredeti mivoltából. Megfosztván azt szentségi vonatkozásától, teljesítménnyé degradálja, a szeretetgyakorlás helyett.
A bűnözők is azt vallják, hogy „trendi” a hazugság, a félrevezetés, a manipuláció, aki nem ezt teszi, az kimarad a pixisből. (A pixis perselyszerű edényke. Eredendően puszpángfából készült kis szelencét jelentett, amelyben sebkenőcsöt, orvosszereket tartottak.) Vagyis kegyvesztett lesz.

A viselkedésnek, csakúgy, mint a ruhaviseleteknek minden korban megvannak az írott és íratlan szabályai, ceremóniái, etikettjei, liturgiái. Ezek olykor eléggé megmerevítik a természetes érintkezést, hangvételt, nagyon is szabályozott mederben tartják a viselkedést. Gondoljunk csak a pápai őrségváltásra, vagy a katonai díszszemlékre, ahol a katonák lépései, fegyvertartása, öltözete rengeteg előírást kell, hogy betartson.
A kockabolsevizmusban eltörölték az „úr” titulust, helyette az elvtárs jött használatba. A tanárokat is elvtársnak kellett szólítani. Rákosi „pajtás” is volt. A sok formabontást követően a tisztelet is elkallódott, nyomában minden erkölcs is elmaszatolódhatott. A kőbevésett 4. parancsolat például megszűnt elevenen ható intés lenni abban a vonatkozásban, hogy gyökereink biztosítják a „hosszú életet a földön”, mert ma a gyökértelenség, a határok „légiesítése”, a mindenütt otthon levés (ami lényegében a sehová nem kötődés, az elidegenedés, a hontalanság inkább) a nyitottság a meghirdetett attitűd.
A farmernadrág elfogadott lett minden nem farmer részére is. Kényelmetlen, szűk változatán ma úgy segítenek, hogy térdmagasságban elrongyolják. Rövidebb divatja szerint a bokának meztelenül kell kilátszódnia.
A régebbi korokban az öltözékek tökéletesen leképezték a társadalmi hovatartozást. Mind a kalap, vagy sapka, a bakancs, vagy bőrcipő, a szövet, a selyem, vagy vászonruha, még az életkort is híven kifejezte. Más volt a ruhája és hajviselete egy hajadonnak és egy asszonynak. Ma már a színpadon sem követik a korhű öltözékeket, a Tragédiát is farmernadrágban adják elő.
A fentiekben említett elidegenedés sok stílusvesztést is hoz magával. Ha a divatnak kell „megfelelni”, az alkat, az énhez való illeszkedés teljesen elsikkadhat. Ezen persze nem kell csodálkoznunk az általános identitás krízis és értékválság korában, sőt, még tőkét is lehet kovácsolni, hogy egyszer ilyen, máskor olyan vagyok, nem fontos eligazodni rajtam.
Az álomszimbolikában az öltözék mindig szerepeket jelent. Más a mellény, a nadrág, a cipő, etc. Általában utal a feminin, illetve maszkulin jellegre is.
A feminizmus kora kitermelte e karrier womeneket,, a férfias nőket, akik általában nadrágkosztümben járnak, sok pénzt keresnek, és elveszítik nőiességüket. Szeretnének nőiesek, lenni, de lelkük mélyén férfigyűlölők, nem igazán értik miért riadnak el tőlük a férfiak. Kemény vezetők, akiknek férfi beosztottjaik is vannak, de érzelmileg sokszor riadt serdülők, akik partnerkapcsolat után sóvárognak.
A nemi felborulásnak úgy tűnik nincs határa: az egyetemek Gender szakokat indítanak, abban a vonatkozásban, hogy ifjúkorban el lehet dönteni, fiú, vagy lány akar-e lenni az érintett.
Nem adhatjuk fel a reményt, hogy eme sok gyökeres felfordulás után a gyökér visszakerül a földbe, hogy a kificamodott eszmék kiszelektálódnak, hogy a tarthatatlan érdekek szétmorzsolódnak, és nem kell abnormálissá válnunk a világőrület aktivistájaként.
Megtanuljuk a saját magunkhoz való hűséget, nem áruljuk el saját magunkat sem viselkedésünkben, sem ruhaviseleteinken keresztül.

AZ ÉRDEKLŐDÉS

Rengeteg külső dolog keltheti fel érdeklődésünket. Egy orosz bábművész például azt mondta, ha ő édesanyjától hat éves korában nem kapott volna egy bábot ajándékba, valószínűleg nem lenne bábművész. Ám ezzel a külső ingerek és belső készenlét nehezen kibogozható összerímelésének problematikája ki tudja, előbbre jutott-e a megértés terén?
A másik nézet szerint ugyanis az érdeklődés velünk született potencia, amely valóban vár a külső, megelevenítő erőre, de eredendően belső ügy. E sorok írója szerint is elementárisan azzal a TALENTUMMAL függ össze, amelyet minden ember, aki ide a Földre leszületett, kap a Teremtőtől, és hogy kifuttatja-e, vagy szétaprózza, feláldozza a hiábavalóságok piacán, vagy őrzi és megszaporítja, szabad akaratától függ. Az ő döntésétől, amely persze lehet jó, vagy teljesen elhibázott is.  A választási lehetőségek többségénél ugyanis megjelenik a kísértés, illetve a próbatétel kettőssége. Az elsőt inkább sátáninak, az utóbbit a Teremtőtől valónak mondhatjuk.
Nagy tehetségeknél, miként erről az életrajzi feldolgozások is tanúskodnak, a talentum hamar megmutatkozik. Albert Schweitzerről például feljegyezték, hogy lábai még le sem értek a pedálig, de már orgonált.
Az is tény, hogy az érdeklődés, amely minden kreativitás aktiválója, eldugulhat. Gyerekek például gyakorta elvesztik rajzoló képességüket, amely kisebb korukban az önkifejeződésük legfőbb formája volt. Ez a képlátás elvesztését is jelenti, amely lényegében a racionalitás térfelének  működését erősíti a szubdomináns, azaz a tudatalatti lélekműködés rovására. Az iskolai oktatásnak is – amely a civilizáció alappillére – kulcskérdése a gyermeki érdeklődés, mert a tananyagok erre épülnek, amikortól kezdve egyáltalán az „iskolaérettségről” beszélhetünk, mert ennek hiányában a nebulók lelkében és elméjében a rájuk ömlesztett ismeretanyag zavarólag hat. Bár a fejlődéslélektan kimerítően foglalkozik a gyerekek képességeinek a konkrét szinttől az absztraktabb szint felé haladásával, mégis szarvashibák csúsznak be mind az osztályozások, mind a pszichológiai megítéléseknél. Már az óvodákban is piros és nem piros pontokkal jutalmaznak és büntetnek, megölvén ezzel a gyermeki érdeklődés ama belső indítékát és folyamatait, amelynek keretében maga a gyerek mérlegelne, tesztelné meglátásait, attitűdjét, hogy azok megfelelőek-e, vagy sem. Olvashatunk feljegyzéseket, ahol az érdemtelenül jutalmazottak elkeserednek, megszégyenülve érzik magukat, mert a dicséret nem illette meg őket.  Az ellenpélda sem jobb, amikor bezsebelve az meg nem érdemelt jutalmat, elbizakodottak lesznek.
A pszichológiai kísérleteknek is gyakorta vannak hibás melléktermékei. Ilyen például a probléma megoldó motiváltságot vizsgáló kísérlet, amelynél a jó megoldások közül az egyik csoportot pénzjutalomban részesítik, míg a másikat nem. Fontos észrevétel lett, hogy a motiváció több ízben áttevődött a pénzszerzésre, és az elmaradt jutalmazás után a játékot abbahagyták. Ezzel a „kapitalista” felhanggal mégsem érezzük, hogy világosan kirajzolódott volna, hogy az igazi probléma megoldás jutalma önmagában van. Ennek hiányát láthatjuk a súlyosan félreértelmezett sikerfilozófiákban is. Főleg a „siker” extrovertált világba való száműzésével.
Láthatjuk, hogy az érdeklődés valóban legmélyebb lelki indítékunkkal, a talentumunkkal, adottságainkkal, végső soron önbecsülésünkkel, életcélunk megtalálásával áll összefüggésben. Érinti az identitásunkat, az értékrendünket, amelyek végső soron egész életvezetésünk irányultságának meghatározói.
Az érdeklődés horizontja tág, nincs benne lehatároltság.
Nem szabad összetévesztenünk a racionális lehorgonyzásokkal, primitív érzelmi vezetéssel, egyoldalúságokkal, szélsőségekkel.
„A metafora a lángész jele.” – írja Arisztotelész.
Az összefüggésrendszerre célozhatott, amelyben a matematikus a zenével, az anatómus az építészettel, a költő a képnyelvvel, a politikus a néplélekkel képes egy húron pendülni.
Nem árt elgondolkoznunk érdeklődésünk frekvenciatartományán.

A TUDÁS

A tudás hatalom, tartja a mondás.
Ám a mai idők bábeli nyelvavarában a szavak magától értetődése már elveszőben van, így a fenti mondás mindkét szava továbbgondolásra kell, hogy késztessen bennünket. Vagyis: Mi a hatalom, és mi a tudás? kérdése merül fel.
A tudásról a Tao te kingben több helyen olvashatunk:

  • Ha van igaz tudásom, a nagy utat járom, csak attól félek, hogy letérek (53, vers)
  • A tudó nem beszél, a nem tudó beszél (56. vers)
  • A vezetni tudó alázatos. (68. vers)
  • Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.(71. vers)

Az bizonyos, hogy a világ problémáinak két legmélyebb gyökere a tudatlanság és a szeretetlenség. Az egyik az elme, a másik a szív megzavarodására utal. Ráadásul a kettőnek komoly együttműködésben kellene lennie, törésvonalak, újabb problémák özönét hozza magával ennek hiánya.
Ha van áldott tudás, átkozott tudásnak is kell lennie, van is. Lényegében ez hozza magával a PSZEUDOEGZISZTENCIÁT:

  • Hamvas Béla kifejezése az önmagunktól, az élet szentségétől, az igaz tettektől való elidegenedésre utal,
  • az önmagunk perifériáján zajló életmódra,
  • a középpont ismeretének hiányára,
  • mindezek sajátságosan hamis, hazug, hiábavaló életet jelentenek, alakítanak ki.

Szemben az áldott tudással, a szent tudással, amely Istenről, a létről, az életről, az önismeretről, a sorsról, az életfeladatokról, a szenvedés kegyelméről, az üdvről, a számokról, az archaikus rendről szól, hogy csak a főbbeket említsük.

Ma már a közgazdászok is megmosolyogják a marxista tanokat, amelyeken nevelkedtek, ám ne gondoljuk, hogy ez egyszersmind a materializmus és ateizmus pálfordulását is jelentené a gondolkodásukban. A kapitalista szemlélet, eszme, szervesen ezekre épül:

  • a fiktív pénz „uralmára”,
  • az etikátlan haszonlesésre, kapzsiságra, nyerészkedésre,
  • a kamatremények potyautasainak karrierjére.

Áldott tudásról e tekintetben nem beszélhetünk.
A morális tőke is hiánycikk a jelenlegi közgondolkodásban. Minden lopásra, spekulációra, tőzsdemanipulációra van mentség és magyarázó elmélet. Sőt, mindez imponáló példa is sokak számára.
A régi időkben a TUDÁS és a HIT közvagyon volt:

megkérdőjelezhetetlenül irányította az embereket.

Később, amikor az úgynevezett egyházi és világi „hatalom” kettévált, a szétaprózódottság, hasadás folytán elkülönültek a papi, a gyógyítói, a tanítói, a vezetői etc. foglalkozások. A dalai láma is azt nyilatkozta, abbahagyja a politikával való foglalkozást. Pedig a politika szakralizálására lenne a legnagyobb szükség.
Az, hogy a HATALOM TRANSZCENDENS, igen kevesek tudása.
Pedig a tudás, a szeretet, a hit közkincs, amely az emberi lélek és az isteni ősforrás közötti távolság áthidalására hivatott.

FAGYÖNGY

A technika századának virtuális világában egyre kevesebbszer gondolunk arra, hogy kultúra és a természet nem szakadhat el egymástól, mert az eleven élet nem veszhet ki a tevékenységekből, sem abból, amit létrehozunk, amit meg akarunk örökíteni. A mesterséges intelligencia és a beprogramozott robotemberek nem pezsdítik meg a szív örömét, inkább fásulttá teszik azt. Az ivartalanított állatok és a művirágok látványai mellett nyitottnak kell lennünk a szépség, a virágnyílás pillanata, a sugárzó fény által juttatott életszeretet iránt.
Az álom, a mese, a mítosz világa újból és újból megtermékenyíti képzeletünket, megeleveníti emlékeinket, amelyek mélyebb megértést adnak önmagunk és a létezés felé. A természeti népek ősi erőkkel való kapcsolata, mágiája ma is kiapadhatatlan forrás. Az úgynevezett szimpatikus mágia például a meghaló isten tiszteletére való emberáldozat. Ennek egyik foglalata a skandináv mítoszokból ismert FAGYÖNGY, más szavakkal „aranyág” mitikus története:

  • Balder, Odin második fia, félelemben gyötrődik, mert közelgő halálával kapcsolatos álmokat lát. Beszélt félelmeiről anyjának, Frigg istennőnek, aki fia védelmére kelt. Minden istenséget és teremtett lényt megesketett, hogy fiát nem bántják. Minden betegség, az erdő, a kövek, a föld és az állatok megesküdtek, hogy nem bántják, kivéve a fagyöngyöt.
  • Az istenek szerettek játszani, és megdobálták Baldert, de mivel nem fogta a kard, a kövek is lepattantak róla, nem esett bántódása. Loki, a gonoszság istene öregasszonynak öltözve kémkedett, és megtudta, hogy a fagyöngy nem tett esküt. Lemetszett hát egy ágat és egy vak istenség kezébe adta, hogy azzal dobja meg Baldert. A fagyöngy a testébe fúródott, és holtan esett össze.
  • Mindenki elnémult a döbbenettől.
  • Balder az alvilágba szállt, ahonnan a legenda szerint csak akkor térhet vissza, ha minden teremtett lény ÉLŐ KÖNNYEKKEL siratja. Csak Laki nem volt hajlandó siratni.

Télen az erdő lombjai között hajt ágat a fagyöngy, amely ki tudja, annak a fának az ága-e, amelyen kihajt?
Vagy egy „aranyág?”

EMÓCIÓ, MOTIVÁCIÓ

Mindkét kifejezés a movere = mozgatni latin szóból ered.
Az „indíték” szó hívebben fejezi ki azt a magától jövő mozdulást, amely mind az érzelmi életünk, mind a motivációink lényege:

  • belülről fakadnak,
  • velejárójuk a lelkesedés, érdeklődés,
  • ez általában tettekbe vált át,
  • saját természetünkből fakadnak,
  • mind a rövid-, mind a hosszú távú céljaink belső vezéreltségei,
  • elfojtásuk többszörösen összetett személyiségzavarhoz vezet.

Igen, elfojtott energiáink vulkánként működnek, a természetesen nem tudnak levezetődni, medret vájni maguknak. Gonoszság, szorongás, depresszió, destruktivitás lesz belőlük. Szélsőséges esetben a szenvedélybetegségek gyökerét is a ki nem élt, meg nem élt energiák patológiás irányultságának mondhatjuk.
A lelki fejlődésnek megvannak a jól körülhatárolható lépcsőfokai, amelyek AUTONÓMIÁNKHOZ vezetnek. Ennek a szónak nemcsak társadalmi-politikai vetületekben van fontossága, hanem minden ember egyéni életében is, hogy

  • AZ legyen, AMI,
  • szabad akaratában döntsön,
  • döntéséért felelősséget vállaljon,
  • rendelkezzen adekvát nézőponttal,
  • legyen életterve,
  • saját indítékait érvényre juttassa,
  • értékrendjét kialakítsa.

Nincsenek eredendően tunya emberek, de a kezdeti próbálkozás, kutatási, felfedezői kedv megtörhet, abbamaradhat, elfojtódhat a félelemtől, hogy akadályozzák, nem értik meg, letorkolják.  Ilyenkor jöhet a visszavonulás, az elhárító mechanizmusok mögé való behúzódás, a megalázottság nehezen megemészthető élményével, amely krónikus szorongássá képes átalakulni. Mindez a konfrontálás, az energiák megütköztetése helyett, amely az egyedüli megoldás lehet.
Az érzelmek megnevezése nem könnyű feladat, inkább szimbólumokon keresztül történhet, hiszen a szavak maguk is jelképek, hatalmas jelentésbeli holdudvarral. Ily módon, ha azt tudjuk mondani, hogy űzött vadak vagyunk, vagy szivárványok, esetleg futók, vagy parasztok a sakktáblán, görcsös fák egy sziklás hegyoldalon, vagy kőrésben kibújt petúniák egy erkélyen, akkor metaforisztikusan jól meghatároztuk magunkat. Az ilyen jelképek utat nyitnak a mélylelki tartalmaknak, az eldugult érzelmeknek, gyógyító erejűek. Hiszen a visszavonulások általában önmegvetéssel járnak együtt, nyomukban negatív énkép alakul ki. Hogyan fogadhatnánk el magunkat, ha mi magunk is hadilábon állunk önbecsülésünkkel, becsvágyunkkal, igazi indítékainkkal?

Helytelen lenne a motivációt dominálóan akarati tevékenységnek gondolni. Az akarat kismiska ahhoz az érzelmi töltethez képest, amely az eredeti szikránk, és abból kicsapódó láng.
Nem hanyagolható el a természetes motiváltság jó működésében az a családi légkör sem, amelyben a gyermek megélheti befogadottságát, odatartozását, a kölcsönös vonzalmat és a jól működő, hiteles értékrendet is megtapasztalhatja. A mai idők szétzilált családjaiban – ahol mindenki a más gyermekét neveli – inkább társadalmi feladatnak gondolják ezt a fajta szocializációt, civilizációt, személyiség fejlődést. A kialakulatlan énképpel élő, bizonytalan gyerekeknek mindenféle speciális iskolákat találnak ki, de ezek valójában pótcselekvések.
Nem tehetjük le voksunkat, csak a TERMÉSZETES, a VILÁG RENDJÉHEZ igazodó, szabad, de mértékekhez igazodó, saját maga medrét kivájó érzések mellett, amelyeket úgy szoktunk kifejezni:

  • szívvel gondoljuk,
  • elménkkel érezzük.

 

IPAR

Ki gondolná, hogy az ipar szavunk az „ip = após” szó származéka? Az apa, após szavak a P hang köré képződött, gyermeknyelvi alakzat, mint az apuci, apuka etc. egyéb becézett formák.
Viszont az IPARKODIK kifejezés miden kétséget kizáróan az ipar szóból eredeztető: felserdül, erőre kap, ágaskodik, igyekszik, törekszik jelentéseket hordozza.
Nemzetközi szóhasználatban – industry – gazdasági műszó lett, amely a természeti kincsek, nyersanyagok kitermelésére és üzemszerű feldolgozására szolgáló ágazat neve. Tágabb értelmezésekben a különféle szolgáltatásokra is alkalmazzák:

  • egészség-, divat-, szépség-, ruha-, élelmiszer-, szabadidő-, szórakoztató-, etc.

Ipari forradalmakat is megértünk, a XVIII. századi angliai fejlődést követően. James Watt (1736-1819) skót mérnök gőzgépe 1776-tól kezdve kulcsszerepet játszott ebben a forradalomban. Róla nevezték el a teljesítmény mértékegységét. Ugyanebben az időben a fonógép feltalálása lett a textilipar szülőanyja. A vasutak a közlekedést lendítették fel, a csatornázás a városiasodás elindítója lett, de az építőipart sem hagyhatjuk ki a felsorolásból.
Az iparosodás legfőbb mozgatója a tömegtermelés volt, amely súlyos társadalmi kísérő jelenségekkel járt. Elsősorban a gyermekmunka vonatkozásában, de a hosszú munkaidőt és az egészségtelen munkakörülményeket sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Talán éppen ennek következtében terjedt el a nyelv géniuszának hihetetlen rugalmassága és kreativitása kapcsán az „IPARI TÁRSADALOM” kifejezés is, amelyen az olyan társadalmakat értik, ahol az emberek döntő többsége az építőiparban, a közlekedésben, kereskedelemben és egyéb ipari területeken dolgozik, és a nemzeti jövedelem túlnyomó többségét ezek a foglalkoztatottságok, ezek az ágazatok adják.
Jelenkorunk újabb ipari forradalma a számítógép, internetes sztrádán áramlik felénk az információ, óriási hálózatok épülnek ki segítségével. Természetesen ennek is megvan a hátulütője, mindenek előtt:

  • az elidegenedés,
  • a VIRTUÁLIS VILÁG,
  • a megváltozott gyermekjátékok,
  • az élettelenedés,
  • személyes kapcsolatok helyett on-line ismerkedések,
  • face bookon való szörfözés,
  • kilátásban van az on-line érettségi vizsga is.

A megszámlálhatatlan előny mellett az elszemélytelenedés, a belső kiüresedés, a bűnözési lehetőség hatalmas veszélyeire is gondolnunk kell. A gépek – hasznosságuk mellett – be- és feldarálnak bennünket, elvesznek az életerőnkből, az örömből, egyszóval bennünket is elgépiesítenek. A gépek zakatolása, zúgása nem boldogító zene, és persze gépi zene is van már manapság. Jó lenne, ha robotlények irányítanák életünket? Miként ez már a metrónál, repülőnél bevett gyakorlat kezd lenni.
Szerencsére a technika századában és az elmechanizálódás mellett a KÉZMŰIPAR is reneszánszát éli. Még ma is van keletje a kézzel kötött kardigánnak, vannak hímző- és horgoló asszonyok – bár az iskolákban már ilyesmit nem tanítanak – olykor kézműves fagylaltot ehetünk, kézműves sört ihatunk. A KÉZ tevékenysége ezekben a műveletekben megkérdőjelezhetetlen. Ezt a szleng is követi abban a vicces rosszkívánságban amely így hangzik: Fogjon kézen az ipari áram! Mert közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a villamosság is az egyik ipari forradalom.
Ezekben a nagy összemosódottságokban, amelyek az egye ipari forradalmakat követték, sok szolgáltatást is iparnak mondanak manapság. E sorok írója szeretné, ha a gyógyítás, a terápia nem tartozna ezek közé, hanem megmaradna a személyes és szent jellege. A gyógyszer ügy inkább lehet ipar, vagy még a hírközlés is. D az egészség, a lelkünk üdve, életünk bölcsessége, az maradjon más kategória.

DÜH, HARAG, INGERLÉKENYSÉG

Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt megtartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi útnak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.

Tao te king 79. vers

A Tao te king örökérvényű verse a vádaskodást fókuszálja, mint a folytonosságban megújuló békétlenség forrását, az örökös nyugtalan háborgást, a mérgező indulatokat, amelyekről bízvást elmondhatjuk, hogy megbetegítőek.
Helyes is, ha az első csakra indulati frekvenciatartományába tartozónak ítéljük a dühöt, a haragot, az ingerlékenységet, mert a lelki fejlődés során éppen ezeknek a megfinomítása, átemelése a magasabb tartományba a motor, a lényeg, a cél. Kiirtani nem lehet, elfojtani nem célszerű, csak a megfinomítás a járható út. Hiszen a haladás, a túlélés, az ön- és fajfenntartás folyamata ennek az erőnek köszönheti lendületét, a mozgást, a terjeszkedést, a kialakulás folyamatát köszönhetjük ennek az indítéknak. Ám ha ez akadályba ütközik, AGRESSZIÓ lesz belőle. Mert minden növekedésnek együtt kell haladnia a világ növekedésével, és az összefüggésrendszerbe való beilleszkedés akadályozó tényezőkkel is együtt jár, fékező erőkkel is találkozunk. Márpedig illeszkednünk kell, senki nem lehet a világrendből kilógó elem, darab.
A fenti indulatokhoz a kolerikus temperamentum tartozik, szervek közül pedig a máj és az epehólyag. Származtatott érzés a féltékenység, a „sárga irigység”, amely híven utal a májbetegségek kísérő jelenségére. Kellemetlen, destruktív viselkedés szokott kialakulni ezekből a nem jól kezelt konfliktusokból, amelyek megfekélyezik a hangulatot, a közérzetet, kellemetlen viselkedéseket alakítanak ki. Ilyen például a támadva védekezés, amikor az estek többségében pszichikai fölényhez jut az, aki a társát vámpírozással fokozza le.
Már kora gyermekkorunkban meg kell tanulnunk az igényinket úgy közölni, hogy azok elfogadásra, megértésre, akceptálásra találhassanak, ha pedig konfliktus alakul ki, azt belsőleg elsimítani. Ha ez nem történik meg, akkor jön a „vak düh”, amely lényegében a kontroll teljes elvesztését hozza magával, amelynek folytán durva szavakkal vagdalkozunk, esetleg akár tettlegességig is fajulhat az ügy.
Az indokolt felháborodást „szent haragnak” is becézzük olykor. Például ez öntötte el Mózest, amikor a Sínai hegyről visszatérve népét az aranyborjú imádásában találta, és dühében összetörte az Úrtól kapott táblákat.
Egyéb becézgetése is gyakori a dühnek, amikor az érintett azzal védekezik, hogy amint kiönti haragját, megnyugszik. Persze a környezetével nem sokat törődik.
Az úgynevezett „tanult tehetetlenség” is a helytelen elfojtások következménye, apátia, érdektelenség, rezignáció, depresszió a látható jele a célok feladásának. Ezek az energiák azután önmagunk ellen fordítódnak, különféle megbetegedéseket okoznak. Ilyenek:

a migraine, az alkoholizmus, a gyógyszerfüggőség, az epilepszia, szélsőséges esetben a skizofrénia, a köszvény, egyéb autoimmun megbetegedés, mint például a sokízületi gyulladás, hogy csak a főbbeket említsük.

Kötődik a kérdés a tudatos és a tudattalan lélekműködéshez is:

  • gyakran láthatjuk hogy az érzelemvezéreltek odasodródhatnak az intellektuális szadistákhoz, mint egymás árnyékhordozói,
  • sajnos elég ritka a kiegyenlítődésük, az önmagukra ismerés nemigen szokott bekövetkezni.
  • Elementárisan az intellektust a tűzhöz, az érzelmet a vízhez szoktuk hasonlítani, ezek összecsapásából gőz keletkezik.

Krónikus ingerlékenységet is tapasztalhatunk a viselkedésekben, vannak olyanok, akiket szinte minden kihoz a sodrukból, akiket minden ingere. Ők nem képesek meglátni a dolgok mögött a jót, az előrevivőt, az elfogadhatót, görcsösen ellenállnak minden belátásnak, megértésnek, békének. Ezek a tulajdonságok társadalmi-történelmi méretekben is tanulmányozhatók:

  • a HÁBORÚKBAN,
  • amelyek soha nem hoznak igazi megoldást,
  • csak elfecsérlik az energiát,
  • ellövik a puskaport,
  • nyomukban mérhetetlen pusztulás és szenvedés kél.


HÍRHISZTÉRIA

Ma már a hajdanvolt hírharang szerepét szinte teljesen átvette a média. A harangot sem a harangozó húzza meg, mint a régebbi időkben, hanem beprogramozottan, gombnyomásra működik. Ám a hír iránti érdeklődés, az olykor már a hisztériáig felborzolt kedély „szükséglete”, amely kirántja a lelket a dögunalomból, változatlan maradt. Ebbe még a pletykát is belesorolhatjuk, az üres és felületes szóbeszédet, amelynek szívesen hódolnak az emberek. Ma különösen dívat a sajtón keresztül történő üzengetés, a becsmérlés, ócsárlás, a nyílt kritika, a fenyegetés, a felszólítás, az elmarasztalás. Divat a diplomáciai bocsánatkérés kierőszakolása például a népirtásokat követően. Bár ma már ebben az etikai relativizmusban a népirtások, a gyilkosságok sem egyértelműen azok, amik. Nem tűnnek egyértelműen bűnnek, rengeteg igazoló elmélet és magyarázkodás született ebben a témában, hiszen a történelmi gyakorlatnak szerves részét képezik a hódító-, a szent-, a területszerző- és etc. háborúk.
A „hisztéria” érvényességi köre is jelentősen kitágult, ahhoz képest, hogy eredetileg a nők „méhbaját”, valamiféle idegbaját jelölte, ma már a férfiak sem mondhatók mentesnek az efféle kifakadásoktól. Gondoljunk csak az angol parlamentben előforduló összeverekedésekig fajuló heves vitákra.
De eszmék is hatalmas hírviharokat kavarhatnak. Példaként említhetjük a Malthus angol közgazdász által elindított TÚLNÉPESEDÉSI riadalmat, amely olyannyira nem ült el, hogy a 19. század második felében, modernizált változatában neomaltuzianizmusként kapott lábra. Nem vitás, hogy a Földünk egyes részein időről-időre felborul a születések, halálozások, házasságkötések, vándormozgalmak etc. természetes szabályozottsága, de amilyen elméletek keletkeztek Malthus eredeti felismerése nyomán, az már olykor a hírhisztéria területét súrolja. Gyökerezik a kérdés az első ipari forradalmat követő társadalmi átrendeződésben is, a szegénység és gazdagság örökzöld tényében, de az, hogy a természetes népesedés helyébe a népesedési politika lépett – vagy lépni akar – ez már erősen megkérdőjelezhető. Vannak még persze biológiai okok is, mármint az alkalmazkodó képesség változása. A marxista teoretikusok a termelési viszonyok jellegét kutatják ebben a vonatkozásban is. Vannak, akik egyedül a születésszabályozásban látják a megoldást. Extrém esetben az orvostudomány fejlődését is oki tényezőnek látják a túlnépesedésben, mivel megmenti az embereket. Miközben az is köztudott, hogy a népesedés a társadalmi történelmi helyzetekben koronként és országonként igen nagy eltérést mutat. Ennek nyomán fogalmazódott meg az úgynevezett „jóléti társadalom”, amely most a bevándorlási invázióban megkapja a maga bumerángját. A biológiai, pszichológiai, társadalmi tényezők mellett a spirituális valóság, az életszentség ténye alig szerepel, legalábbis azok számára, akik a földi életet gazdasági törvényekkel vélik megszabályozhatónak.

Természetesen másfajta világvége forgatókönyveket is találhatunk a köztudatban az ezredforduló óta, sőt, maga az ezredforduló is enyhe hírhisztériát keltett egyes lelkekben. Ilyen volt még egy napfogyatkozás, vagy a 2012.12.21-i dátum is, amikor semmi sem történt. Idézzünk még néhány riadalmat:

  • pólusváltás,
  • új jégkorszak,
  • globális felmelegedés,
  • elsivatagosodás,
  • szupervulkán kitörés,
  • szélsőséges időjárás, etc.

Valóságos csúcsra járatott világvége – iparnak lehetünk szemtanúi a napi baleseti és katasztrófa helyzetek, természeti csapások özöne mellett.
Át kellene emelkednünk a történés szférába:

  • az anyagi szint, a mérhetőség és kiszámíthatóság, a beprogramozottság mellett tudomást kellene vennünk arról a fenti szféráról, amelybe alig van belelátásunk,
  • innen indul ki például a szinkronicitás jelensége,
  • és az ősi világrend is, amelynek az EGYENSÚLY az egyik legmeghatározóbb eleme.

A pusztulás és megújulás is egyensúlyban történik, mi nem testben vagyunk halhatatlanok, hanem lélekben és szellemben.
A hírhisztéria elméletek az anyagi szinten sem érvényesek.
Ezt a spirituális pólus negligálói nehezen látják be
.

DIVAT ÉS ALKAT

A divat egyszerre tiszavirág életű és örök:

  • úgy értem, hogy egyes változatai hamar kimennek a „divatból”,
  • de maga a divat minden korban végigsöpör a közéleten.

Jelen írás csak az öltözködési divatot fókuszálja, azt is az önismeret hiányának szempontjából. A divatdiktátorok évente meghatározzák színekben, formákban, frizurában, cipőkben mit illik viselnünk, hogy ne lógjunk ki túlságosan a sorból. Néhány példa:

  • soványság,
  • műmell,
  • tetovált száj,
  • tetoválások,
  • szoknya hossza,
  • divatszín,
  • fru- fru, tépett haj, melír, zöld, lila, piros hajszín, etc.

Láthatjuk a hetveneseket forró nadrágban, a tinédzsereket festett hajjal, a karrier womeneket rongyolt farmerben, piros lábkörmöket, kitépázott szemöldököt, és ki győzi felsorolni.
Szinte soha nem lehet arról hallani, hogy a divat az alkathoz igazodna. A STÍLUS ilyesmire utal: a stílus maga az ember, tartja a mondás. De a divat nem a stílusról szól, inkább a pénzről és a feltűnésről.
Az ALKAT kissé elvont fogalom, de annál meghatározóbb:

  • az asztrológia pontos képet ad arról melyik elem dominál bennünk,
  • a homeopátia is dolgozik az alkati szerrel,
  • az elemek a temperamentumunkat is meghatározzák,
  • ezek a színekkel is összefüggésben állnak,
  • lehetünk piknikusak, vagy hosszúra nyúlt aszténiásak elsősorban csontozatunk alkatából kifolyólag,
  • még a hízásnak is különféle típusai vannak,
  • és sorolhatnánk a végtelenségig az alkati jellegzetességeket.

Régebben a szépségideál egy-egy színészhez kötődött, Gréta Garbóhoz, Brigit Bardohoz például. Ma Barbie babához, aki egy kimódolt konstrukció.
Pedig az alkat valamiféle rejtett információt hordoz rólunk, az igazi jellegünkről, az öröklöttségeinkről, amely elválaszthatatlan tőlünk, téma, amely életünk meghatározója, archetipikus minta, hajlam, amely a viselkedésünket vezérli, alakítja a helyzeteket, beleszól döntéseinkbe, vagyis maga a sorsunk. Ebben a vonatkozásban betegséghajlamot is hordoz, sebezhető pontunk meghatározója, probléma gyártó és megoldó képességünk motorja, ezáltal félbe maradottságunk, vagy újjászületésünk felelőse.
Az öltözködés a SZÉPSÉGGEL elementárisan kapcsolódik, amely a görög kalokagathia fogalomban összefonódik a JÓVAL és az IGAZZAL. Nem ártana, ha a divat ezt a szép/jó/igaz eszmét követné, az ízlésficam és a hányavetiség helyett. Mi hasznunk lehet abból, ha kivetkőzünk igazi önmagunkból, egy látszatot kergetve? Ha színben, formában eltaláljuk az alkatunkhoz illőt, annak önismereti értéke van. Ámbár a viselkedéseinkkel is nagyszerűen ki tudunk vetkőzni magunkból:

  • amikor hazudunk,
  • ál igazodunk,
  • többnek, vagy kevesebbnek mutatjuk magunkat, mint amennyik vagyunk,
  • egyszóval hamis képet mutatunk magunkról.

Koronként változik a szépségideál is. Ma már nem fűzik magukat a nők, hogy darázsderekuk legyen, és nem hordanak rizsporos parókát, krinolinos szoknyát.
De a divatnak hódolásban sokszor túlzottan extrovertáltak leszünk, miközben igazi lényünk rejtve marad.

 

A MEGSZÓLÍTHATÓSÁG

Az on-line agora – mint modern kommunikációs fórum – korában nem érezhetjük, hogy az emberek közötti kapcsolatok intimebbek, bensőségesebbek, igazabbak, hatékonyabbak lennének. Inkább az elidegenedés, a vastag páncéllal való védekezés, a hamisság, a manipuláció jellemzi az együttéléseinket, mintsem a hitelesség, vagy személyesség. Az udvariasság, a tekintélytisztelet írott és íratlan etikett betartása pedig végképp kezd kimenni a divatból. Ezt láthatjuk a köszönésekben, a megszólításokban és minden viselkedési anomáliában. Az életkorok és foglalkozási ágazatok a régebbi korokban eligazítást nyújtottak abban, kit miképpen kell megszólítanunk, megközelítenünk, ma ez is elmosódott és összekuszálódott. A kommunizmusban például az „úr” megszólítás szigorúan tiltva volt. Az angol királynő testét megérinteni ma sem megengedett. Nemrégiben a világsajtót elárasztotta a hír, hogy egy miniszterelnök megérintette a karját, lesegítni akarván őt a lépcsőn, amely nagy melléfogásnak ítéltetett.
Ebben a nagy szociális maszkban és álarcban, amelyet kora gyermekkorunktól kezdve növesztünk magunkon, még nehezít is a dolgon, hiszen hamis képet adunk magunkról:

  • boldognak, vidámnak, szerencsésnek igyekszünk mutatni magunkat, hogy lehetőleg irigyeljenek,
  •  akkor is mosolygunk, ha nem örúlúnk igazán egymásnak,
  • tele vagyunk titkokkal, elfojtásokkal,
  • valamiféle lelki smink takarja igazi valónkat.

Ilyen körülmények között a megszólíthatóság alig kivitelezhető, mert ennek két komoly kritériuma:

  • a személyesség,
  • és a hitelesség.

Ez által lehet néven nevezni valakit, elvont és reális értelemben.
A NÉV különösen fontos ebben a témában:

  •  NOMEN EST OMEN,
  • a halottas könyvekben a túlvilági utunkon is nevünkön szólítanak bennünket,
  • a név felismerhetőséget ad, őrzi az emlékünket halálunk után is,
  • a névtelen senkik, a nevenincs emberek nem hagynak nyomot maguk után,
  • nevünk által vagyunk megidézhetők, megérinthetők, elhívhatók,
  • etc.

Mindezekben az ÉRINTÉST fókuszáljuk. Megérintettség nélkül az információ lepereg rólunk, nem kapjuk azt meg.
Mind az erős, mind a sebezhető pontunkon érinthetők vagyunk, ámbár erősségünkkel nem jó kérkedni, sebezhetőségünket pedig védenünk kell. De a név mágikus hatalommal fedez bennünket. Ha valaki nevét adja véleményéhez, annak súlya van, szemben a névtelenségben rejtőzőkkel. A neveknek kultúrtörténetük van. A keresztnév a vallásban szentségnek számít. A névadásban, ha apánk, vagy anyánk, vagy valamelyik ősünk nevét kapjuk, az megcsillantja. milyen nyomdokokon haladhatunk.
A mesék, a mítoszok világában is fontosak az elnevezések. Bizonyos mértékig babonás hatásuk is lehet:

  • nevünkre, lábnyomunkra, árnyékunkra vigyáznunk kell,
  • csakúgy, mint egyéb tartozékunkra: a körmünkre, a lenyírt hajfürtünkre, az egész testünkre, amelyek a felismerhetőségünket adják,
  • mint például az ujjlenyomatunk,
  • vagy akár a hangunk, a tekintetünk, hanghordozásunk.

A név eltitkolás a legmasszívabb rejtőzködés, gondoljunk csak a bűnözők álneveire.

De a megszólítás, az érintettség, a nevünkön nevezés a szeretet által, szívünk frekvenciatartományában jön létre. Ezért kell őriznünk szívünket, igaz valónkat, igazi közepünket.

Ebben kell gyökereznünk.

TESTVÉR

A „testvér” szó mély jelentésének kifejtéséhez az Evangéliumig kell visszamennünk, ahol az Utolsó Vacsorán elhangzottak igazítanak el bennünket:

Vegyétek és egyétek, ez az én testem.
Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére,
amely sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatára.
                                                         (Mt. 25/26-28.)

A kenyér és a bor eme metaforájának gondolata elmélyítheti a test/lélek/szellem ember eme részeinek együttesét, egymástól való elszakíthatatlanságát, és utal a vér élethordozó szerepére is.
Testünk alá van vetve az éhségnek, a szomjúságnak, a fáradtságnak, a szenvedésnek, az alvásnak, az álomnak, és mindenekelőtt a múlandóságnak. Ám mégis testet öltésünk, vagyis leszületésünk révén válik lehetségessé a létezésre és önmagunkra való eszmélésünk.
A VÉR mind a nemzéssel, mind az indulatossággal, mind a szentséggel kapcsolatba hozható, Szent jellegéhez fűződik több tilalom:

  • a vérontás,
  • a vérrel való táplálkozás,
  • a kultuszban való alkalmazása.

A csodálatos magyar nyelvben még a fiú- és lánytestvér is a „vér” szóval jelölt, amikor fivérről és nővérről beszélünk.
A mi szóhasználatunkban a testvér az egy apától – atyafi - és egy anyától született gyermekeket jelöli. Ők az „édes” testvérek, szemben a fél-, vagy mostoha testvérekkel.
Gondoljuk egy kicsit tovább az evangéliumi utalást, amely a testet a kenyérrel azonosítja, és a testi táplálékot a lelkivel:

  • minden táplálék isteni adomány,
  • a manna „az ég kenyere”, az ég gabonája,
  • „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem igével, amely Isten szájából jön”.  (Mt. 4/1-4.)
  • maga Jézus „az égből jött kenyér”.
  • Az eucharisztikus liturgia visszanyúl az utolsó vacsora kenyértöréséhez, amelyből mindenki részesül, annak titokzatos erejéből, amely lényegében az Úrral való szövetség jelképe,
  • csakúgy, mint a „szó kenyere”, amely azon az utolsó vacsorán elrendeli a szertartás megismétlését,
  • csakúgy, mint az Úr imájában a „mindennapi kenyerünket” kérjük, de ez a szellemi táplálékunkat is jelenti.

Nem árt, sőt szükséges újból és újból átgondolnunk a VÉR üdvöt hozó erejét, a megigazulásról, a megtisztulásról, a megszentelődésről.
A TESTVÉR szó túlmutat történelmi elemzésben a fentiekben idézett genetikai rokonságon:

  • az egész emberiség testvériségét jelenti,
  • amelynek egysége az isteni teremtésben van.

Testvériséget az isteni hitben, az egyházban.
Testünk a lélek temploma.

Lelkünkben az egész emberiség.

Szerzők recenziók

Politikai Tudattalan
A napbárka útja
Az időszámítás alapját minden kultúrában a Nap körforgása képezi.
A Nap rajzolja ki az évkört az időben.
Megtekint
Mitológia
Kleio, a történet múzsája.
Kezében pergamen tekerccsel ábrázolják.
Megtekint
Interjú

A jó kérdés már önmagában válasz is.

Megtekint
Holisztikáról holisztikául

Minden mindennel összefügg.
Az egész világ egy összefüggés-rendszer.

Megtekint
Pszichológiai és asztrológiai esettanulmányok
Miként cseppben a tenger, úgy egy-egy esetben
komplett történet rejlik.
Megtekint
Több dimenziójú kettősség
A teremtett világban minden megkettőződés
a poláris párjával létezik, ellensúlyozódik.
Megtekint
Végtelen kommunikáció
A rezgő világegyetemben minden információ
odatalál a frekvenciasávjába.
Megtekint
Szerzők, recenziók
Idézetek, címszavak, kulcsfogalmak,
kivonatok, felvillanások.
Megtekint
Eszmefuttatások
Gondolatok, amelyek megfutják pályájukat,
formát öltenek.
Megtekint
Politikai tudattalan
Tudattalanunk harmadik rétege, a közösségeket is magában foglaló /társas/ társadalmi tér.
Megtekint
Gnómák

Csiszolt kövek, amelyek kötőanyag nélkül illeszkednak a valóságba,
mint a piramis építőkövei.

Megtekint
Hamvas Béla kör

1989-ben Budapesten alakult az ELTE-n, nyitott szellemi kör.
Előadások, havi rendszerességgel.

Megtekint
Lap tetejére