Dalol a hónapok vonuló árja,
Tizenkét titok a hónapokba zárva.
Száll az aranybárka a csillagokon,
Horgonyt vett s megáll a hónapokon.
Tizenkétszer fut fel a hullámverése,
Majd átfordul íve csillaghulló éjbe.

BEVEZETŐ

Szívem tele van mondanivalóval
Hosszú ideje hordozom és érlelem lelkemben ezeket a témákat, amelyeket most pszichológiául, holisztikául és asztrológiául fogok megírni. 
Sokáig a véletlen spontán rendezőelve sorolta mondandómat különféle műfajokba: holisztikai esszékbe, versekbe, recenziókba, misztériumdrámákba, filmforgatókönyvekbe, álomfejtésbe, eszmefuttatásokba, esettanulmányokba, kiállítás megnyitókba.
Amikor 2011.08.28-án befejeztem a „Polaricitás” című kéziratomat és pontot tettem az utolsó mondat végére, valósággal levitáltam az öröm többletenergiájától. Azon kezdtem gondolkozni, vajon melyik  nagyobb lélegzetű munkába kezdek belefogni? A kimeríthetetlen holisztika arra késztetett, hogy tülekedő emlékeimet, felismeréseimet, tapasztalataimat egy átfogó rendszerbe kellene strukturálnom
Mindig is dodekafóniának neveztem életművemet, miként ezt weblapom is tanúsítja :dodekafonia.hu
Most az asztrológiai tizenkettősség jegyében indítom útjára az újabb tizenkettősségben fogant opust. A 12 * 12  mátrix  formába rendeződik  mindaz, ami belőlem előjött és amire a világban rátaláltam. Havi periódusban, az éppen aktuális csillagkép vonzásában és ahhoz igazodóan fognak az írások megjelenni.
Útjára bocsátom hát a világhálón az én lelki folyamomat, ömöljön a lélekóceánba, ott a helye.
Egy-egy korsóval a Tisztelt Olvasó is meríthet belőle, vagy hozzá adhat.
Induljon hát születésnapom egyik pentagram napján:

2013.03.22. = 13.

Május: Europa

Bűvölet

Kibomlott virágok pompázó kelyhén
Párolgó színek imája zsong,
Önfeledt mosolya színes látomást bont,
Majális ünnepén kinyíló mosolyt.
Orgonaszálak hangzó erdeje,
Búgó orgonák
Zúgó harsonák.
Remeg az orgonák hangsíp törzse,
Áldást hint remegő hangerdeje.

Fák koronái zúgjatok!
Áradjon május áhítatos fényed!

Fuvolaszó is idehallik.
Madarak tarka serege trilláz.
Megittasul a levegő,
Holdfényben bársony, meghitt erdő.

Bódít a varázsos éjszaka.
Május a bűvölet hónapja.

 

Az egész európai kultúrát görög bölcsőben ringatja Minósz király, a Minotaurus, a labirintus, Theseus és Ariadné története.
Íme a történet: Európa, föníciai királynő barátnőivel játszott a tengerparton, amikor Zeusz fehér bika képében közeledett felé. A lányok a szelíd bikával tréfálkoztak, Európa pedig a hátára is mert ülni. Ekkor a bika Európával a tengerbe vetette magát, a lány pedig a szarvába kapaszkodott. Így jutottak Krétáig.
Egybekelésükből három fiú született, az egyik Minósz.
Európa később Asterion krétai király felesége lett. Már életében is tisztelte mindenki, halála után pedig istennőként tisztelték.

Földrészünk tőle nyerte a nevét.

 

Zeusz az égbe emelte a bikát, ebből lett a Bika csillagkép.


Uralkodó bolygója a Vénusz, a szerelem istennője.
A bika képében megjelenő isten a szerelem misztériumát fejezi ki.
A szerelemben mindig jelen van a csodaelem, a váratlanság, a kiszámíthatatlan történés, amelynek nem lehet ellenállni, amely megfejthetetlen, magával ragadja az embert, és eltölti azzal a bizonyossággal, hogy mindez nem történhetett másképpen, mint ahogyan történt.

 

Társat keresek

A.: Már túl vagyok a hatodik X-en, de még mindig társat keresek.
Bánt, hogy ronda vagyok, sovány, nőietlen, túl magas. Olyan vagyok, mint egy hosszúra nőtt növény, amely fényt keresi.
R.: Reméljük, hogy kijutunk a fényre.
A.: Az nem lesz könnyű .Közel tizenöt éve nyugtatókon és altatókon élek. Többször megpróbáltam leszokni, de nem megy.
R.: Kezdjük az elején.
A.: Jó. A szüleim nászéjszakáján fogantam, az anyám emiatt egész életemben gyűlölt. Nagyon nem kívánt gyerek voltam. Másfél éven belül testvérem született. Szlovákiából áttelepült család vagyunk, teljes vagyonvesztéssel indult az életünk. A rokonok neveltek bennünket. Nem is maradtunk együtt a testvéremmel. Engem a nagyszülők neveltek hat éves koromig, őt a nagynéni. Szüleim rengeteget dolgoztak. Apám bányász volt, anyám irodában dolgozott, Elkényeztetett, önző maradt asszony korában is.
R.: Az iskolát már a szüleinél kezdték?
A.: Igen, de inkább adtak volna lelencbe. Folyton korholtak, szidtak, elégedetlenek voltak velem, vasszigorral neveltek. Csupa büntetés, megfélemlítés, szeretetlenség jutott nekem. Szörnyű anyám van.
R.: Kemény történelmi helyzetben éltek a szülei, bizonyára megkeményítették őket a gondok, az akadályok.
A.: Ez sovány vigasz. Csakúgy, mint az asztrológia sem ad nekem megnyugvást. Tudom, hogy a Plútó az aszcendensemen van az Oroszlánban, a Napom a Bika jelében van. Tudom, hogy ez kavarja a dolgokat. Egzakt kvadrátban vannak. A Holdam pedig a Szaturnusztól trigont kap a Skorpió elején, A Szaturnusz a Rákban van.
R.: Nahát, milyen művelt!
A.: Nem sokra megyek a műveltségemmel. A reinkarnációban is hiszek. Persze, hogy hiszek. Sokszor gondoltam arra, hogy előző életemben anyagyilkos lehettem, vagy efféle szörnyű alak, ezért választottam ilyen szülőket.
R.: Akkor már helyben vagyunk, ha tudja, hogy mindig kettőn áll a vásár. Ha azt is látja, hogy maga is nagyon le akart jönni a földre. És nyilván később már ez nem lehetett volna, csak ama nászéjszakán.
A.: Inkább engem adtak volna örökbe, nem a testvéremet. Egy gyermektelen rokon házaspár nevelte fel, sokkal jobb élete lett, mint az enyém.
R.: Az, hogy nem adták örökbe, semmi pozitívumot nem tartalmaz?
A.: Nem. Nem tanítottak meg szeretni.
Ki taníthatna meg szeretni?
Durván bánt velem anyám, és büszkélkedni akart velem. Csak azért küldtek gimnáziumba, hogy büszkélkedhessenek velem.
R.: Jobb lett volna, ha dolgozni küldik az általános iskola után? Mondjuk szövőnőnek három műszakba.
A.: A tanulás nagyon nehezen ment velem. Először bejáró voltam, mert a faluban nem volt gimnázium. De nem voltam hajlandó utazni naponta. Akkor kollégista lettem. Ma is csak sírva tudok visszagondolni ezekre az évekre.
R.: Én becsülném a szüleiben, hogy gimnáziumba járatták. Noha egyszerű emberek.
A.: Nagy nehezen leérettségiztem. Akkor felvételiznem kellet volna, hogy dicsekedhessenek velem. De én el sem mentem a felvételi vizsgára.
R.: És hova kellett volna mennie?
A.: Valami agrár szakra.
R.: Dolgozni kezdett?
A.: Igen. Akkor is jött egy kacifánt.
Rögtön az első nyáron terhes lettem. Egy hónapra férjhez mentem, hogy asszonyként mehessek abortuszra. Utána rögtön elváltunk.
R.: Semmiképpen nem akart volna anya lenn?
A.: Nem, nem, egyáltalán nem.
Eljöttem a faluból, Pestre kerültem. Munka mellett elvégeztem egy technikumot és laboratóriumban dolgoztam..
Harminc éves koromig nem történt semmi említésre méltó eset. Magányosan éltem.
R.: Mi történt harminc éves korában?
A.: Hirdetésben megismerkedtem egy Amerikába szakadt hazánk fiával, aki magyar feleséget keresett.
Teherbe ejtett. De én nem akartam Amerikába menni. Ő nem akart itt élni, így visszautazott. A lányom születésekor eljött, de én akkor sem akartam vele menni. Itt maradtam, és hetes bölcsődébe adtam a gyerekemet.
R.: Mi lett az apával?
A.: Ő talált egy másik magyar feleséget, aki viszont a mi lányunkat nem fogadta el. Nincs kapcsolatunk.
A.: A lányom gyűlöl engem.


R.: Szeretettel bánt vele?
A.: Nem, egyáltalán nem. Ideges, szomorú, gondterhelt kismama voltam. Teljesen elidegenítettem magamtól.
R.: És mi történt még?
A.: A laboratóriumban nyolc év múlva megismerkedtem Gézával, akinek előbb csak főztem és takarítottam nála. Géza egy nagyon jóravaló, csupa szív ember volt. Elvett feleségül, mondván, hogy senkinek sincs olyan nagy segítségre szüksége, mint nekem. Több mint tíz évig éltünk együtt. Infarktus sorozatok után meghalt.
R.: Szerette?
A.: Nem tudtam magamhoz közel engedni.
Talán még a halálában is rémes voltam.
Halála óta nem is voltam férfival. Nem engedem érinteni magam.
R.: Mi lett a lányával?
A.: Angliában baby sitterkedett. Egy barátjával bejárta a világot.
Van egy kisgyereke, 4 vagy 5 éves lehet, nem ment hozzá az apjához. Amerikában él. Lényegében az apja után ment, szerette volna megismerni. De nem igazán találtak egymásra. Azóta az apja meghalt.
Nehéz körülmények között él.
R.: Nem látogatja meg?
A.: Nem. Bár hívott többször is. De én nem ülök repülőre.
Különben sem szeretjük egymást. Az unokámat sem szeretem. Szerintem a lakás árát szeretné a lányom. Mármint azt, hogy kivándorlás előtt adjam el.
Mondtam, hogy nem tudok szeretni. Azért jöttem el ide.
R.: Mindenkiben van a szeretetnek legalább egy szikrája. Csak hamuval, vagy homokkal fedett, amelyet le kell fújni róla.
A.: Az enyémen egy betonfal van. Csak lerobbantani lehet.
Én egy makacs, csökönyös, megátalkodott Bika vagyok. Tudom, hogy nem könnyű velem..
R.: Nagyon szépen összefoglalta az életét. Kezdi egybelátni az asztrológia, a reinkarnáció segítségével.
A szüleivel most mi van?
A.: Apám meghalt , anyám nyolcvanon túl, egyedül él. Miatta sem mehetek Amerikába.
R.: Ezt boldogan hallom.
Van egy lánya, unokája. Volt egy férje, aki szerette magát, egy másik Amerikába vitte volna.
Pro és kontra kell nézni a dolgokat,
Testvére is van.
A.: Igen, Jövő héten fogunk találkozni.
Ők nagyon jól élnek. Családi kápolnájuk is van.
Én úgy végrendelkeztem, hogy a hamvaimat szórák a Dunába.
R.: Köszönöm, hogy elmondta a történetét, szeretettel hallgattam a megrázó részletekkel együtt.
De úgy gondolom, hogy már az, hogy el akarta mondani, azt jelenti, hogy nincs itt semmiféle betonfal.
Tudja, vannak csonthéjas gyümölcsök. Ezeknek a magját a csonthéj jól megvédi.
Mint például a mandula.
Én mandulának látom magát, belül az élő lényeg. a mag. Úgy érzem, sikerült úgy megnyitnunk, hogy a mag nem sérült.
A.: Milyennek találja a képletemet?
R.: Erősnek, markánsnak.
A Nap az MC-n, a Hold az IC-áll, egymással valóban oppozícióban, és kvadrátot kapnak a Plútótól. Fontos azonban tudnunk, hogy a csillagok nem okozzák, csupán jelzik a történéseket. Ezt T-kvadrátnak hívja az irodalom. Karmikus tehertételt jelez. De a keletiek szerint az ilyen konstelláció inkább szerencsés abban a vonatkozásban, hogy a natívusznak alkalma van a tökéletesedésre.
Úgy érzi a személyekkel és helyzetekkel harcol, azok akadályozzák. Valójában ezek belső önellentmondások és korlátok.
Érthető vagyok?
A.: Igen. Ezen el kell gondolkoznom.


Atombomba

   

Míg egyfelől azt mondjuk, hogy minden ember hihetetlen érték, talentummal megáldva, lelkében élményekkel, érzésekkel, tudással,  hittel, másfelől nem állíthatjuk biztonsággal, hogy a kannibalizmust az emberiség abba tudta volna hagyni. 
Mert vajon nem a vérszomjas vadember modern változata a kilúgozott és hasadt lelkű „tudós”, aki egy drága laboratóriumban tömegpusztító fegyvereket agyal ki? Atom-, vegyi- és biológiai fegyvereket gyárt? „Űrfegyverkezést” tűz zászlajára és hidegháborúba kényszeríti az emberiséget? És mindezt hidegvérű felelőtlenséggel, sőt, magát magasrendű tudósnak tartván.
Amióta 1930-ban a Plútót felfedezték, az Alvilág eme ura, az önön porából megelevenedő főnix otthagyja nyomát lépten nyomon az életünkben. Legyen szó Röntgenről, televízióról, Hirosimáról, vagy a „békés” felhasználást követő atomerőművek katasztrófáiról. De szólhatunk az urán csempészetről, vagy azokról a terápiákról, amelyek az ép sejteket is veszélyeztetik a ráksejt környezetében.
A múlt század óta már nem a tengeren nagyhatalom egy-egy ország, hanem atom nagyhatalmakról beszélünk, fegyverkezési hajszáról, fegyvercsempészetről, amely az egyiptomi sírrabláshoz hasonlítható virágzó iparág lett, valamint tudományos, technikai hadviselésről.
Az is kirajzolódik, hogy ugyan Amerika térdre kényszerítette a hajdanvolt SZU-t a fegyverkezési hajszában, de maga elvérezni látszik a túlméretezett hadi kiadásokban és fölösleges háborúkat vívott Vietnámmal, Afganisztánnal, Irakkal. Valamint a „demokrácia” ideológiával, amely már nem képes leplezni az olaj és egyéb kincsek megkaparintásának hadműveleteit. Leszerelési hajszáról is lehet hallani, de úgy tűnik, ez nehezebb ügy, mint azok létrehozása volt.
Lassan - lassan  tudatosodik, hogy ilyen mértékű fegyver arzenál felhalmozása az egész emberiség és a Föld létét is veszélyezteti
Felmerül a kérdés:

  • Valóban erre kellene fordítani az emberi intelligenciát, alkotóerőt?
  • Nem értelmetlen energia fecsérlés egy olyan hadviselés, amelynek nyertese nem is lehet?
  • Hogyan és miből alakul ki ez a mesterségesen felcsiholt hatalmi igény?
  • Milyen ideológia nyugtathatja meg a lelkiismeretet, ha egyáltalán lelkes lényeknek gondolhatók a pusztításra szakosodott emberek?
  • Hogyan érezhetik magukat feljogosítva efféle tettekre?.

Egyenlőre a zöldek ádáz, kicsit talán naivnak is mondható fanatizmusa nem képes megállítani ezt a fanatikus őrületet.
Az etikai debilitás és a gőg beton bunkere védi ezeket a kutatókat, akik ennyire képesek elhatárolódni az élet szentségétől.
Persze hozhatunk példát megdöbbentő szerénységű tudósokra is:

  • Albert Schweitzer etikája az élet előtti alázatban fogalmazódik meg.
  • Szentgyörgyi Albert a kutatást egyenesen művészi tevékenységnek  tartotta.
  • Heisenberg  azt vallotta, hogy a mérések ugyan adatokat adnak, de hogy azokból összeálljon valami, ahhoz intuíció kell, ihletett állapot.
  • G. Galilei kutatási stílusát a fegyelmezett egyszerűség jellemzi. Mindig a legegyszerűbbel kezdte: hogyan folyik a víz, vagy hogyan esik le a golyó?

Ne akarjuk megrajzolni a 20. század emberképét, mert az nagyon korcs lenne. Az extraverzió túlságosan eltávolította saját igazi lényétől. Az ősi időkben az emberek többet tudhattak magáról az emberről, a létezés csodálata miatt, a megkérdőjelezhetetlen istenhit miatt, még ha azt nem is így nevezték. A  biológiai létén túlmutató erkölcsi érték automatikusan kell, hogy működjék az egyének és a közösség  életében.

Pszichológiailag a bomba a robbanóereje okán a tárgyát és medrét nem találó türelmetlen, belső feszültség, agresszió, destrukció és önpusztító őrület. A teljes megsemmisülési vágy kisördöge hozza létre és működteti, háttérben a hatalmas, elnyomott, elfojtott életvággyal. Félelmekkel övezett komplexusa ez a tudattalan lélek mélyének, sok öngyűlölettel keveredvén.

Nem szabad elveszítenünk a teremtett világ nagyszerűsége iránti csodálatunkat és tiszteletünket. Egy szem búza is maga az élet.
Soha ne vétsünk a MÉRTÉK ellen, amely a legfontosabb szabályozó erő az életben. Minden a mérték szerint működik.

 

Szerelmi hazardírozás

W. Shakespeare

Önvallomás:


Májusban születtem, a Bika havában. Anyám nem emlékszik, hogy délben, vagy reggel. Ezt a két időpontot szokta variálni. Egyik szerint Ikrek, a másik szerint Oroszlán lenne az aszcendensem. Egyiknek sem érzem magam. Egyáltalán, semminek sem érzem magam. A T-kvadrát a fix jelekben, az biztos. A Nap a Marstól kap kvadrátot a Vízöntőtől és Jupitertől, Plútótól az Oroszlánból. De sem az asztrológusok, sem a szexológusok nem nyújtottak megoldást problémáimra. Kettőnél is jártam, a férfi viszonyt kezdett velem. Rábeszélt, hogy vigyük nyíltra a a férjem előtt. Ebből nagy botrány lett.
A férjemmel mindkettőnknek van vaj a fejünkön. Ő akkor csalt meg engem, amikor az első gyermekünkkel voltam várandós. Én pedig már háromszor is halálos szerelembe zuhantam az együtt töltött közel három évtized alatt. Ezt nem tudja megbocsátani. Aktuálisan sokat vagyunk külön. Mindig ő költözik el, majd visszajön.
Talán óvodás koromban kezdődhetett a vágyaim elfajzása, amikor a takaró alatt az egyik kisfiúval incselkedtünk egymással. Nem buktunk le, de a szégyen a mai napig kínoz, ha erre gondolok.
A másik nagy törés az volt, amikor a középiskolás szerelmem diplomás szülei kinéztek a fiúk számára egy társadalmilag hozzájuk tartozó lányt, mire ő szakított velem.
Én vidéki parasztlány vagyok, talán az is maradok egész életemben, hiába tanítattak ki a szüleim főiskolán, hogy többre vigyem, mint ők. Én ma is az ó szabályaik szerint élek, és nem tudok azokba a körökbe kerülni, ahová vágyom.
Mindössze a lehetetlen szerelmeimmel való top élmények emelnek a vágyott magasságokba, ahonnan a zuhanás nagyon keserves.
Érettségi előtt volt egy művi abortuszom. Bánatomban, hogy nem lehetek azé, akit szeretek, összeszedtem egy másik srácot, aki teherbe ejtett. Apám segített a dolgot megoldani.
A férjem jó ember, sok mindent elnéz nekem, de én soha nem voltam szerelmes belé.
A gyerekeinket is inkább kötelességből hoztam világra, mivel ez a dolgok rendje.
Gyerekeim sikeresek, de nem igazán boldogok.
Talán van bennem egy elvetélt színész, ezért vonzódhattam annyira a humoristához, aki szintén rengeteg próbálkozást tett, hogy önmaga legyen. Volt pap, színész, énekes, táncos, még bohóc is. Remekül improvizált, mindenkit lenyűgözött. Jósokhoz járt, de senki nem válaszolta meg a valójában teljesen körvonalazatlan kérdéseit. Amikor öngyilkos lett, megértettem, hogy egész pályáján inkább arra trenírozta magát, hogy elbújjon a világ és önmaga elől.
Hasonló mágikus bűvölet volt a szexológussal belesodródni a terápiás  kapcsolatból „szerelembe”. Legalábbis akkor azt éreztem.
Tudom, hogy ezeken a szerelmi csúcsokon nem lehet huzamosan ott maradni, ezért nem akartam elszalasztani azokat.
És akkor van még a macsó, az aranyos csirkefogó, a szívtipró. Imponáló könnyedséggel tudta elverni a pénzt percek alatt, amelyeket mindig kölcsön kért és soha nem adott meg. Tőlem is. Nyíltan megfenyegetett, hogy elhagy, ha nem segítem ki. Ilyenkor megrémültem, mi lesz velem nélküle, és magamat is hatalmas adósságokba verve pénzeltem. Ma is milliós adósságot törlesztek.
Ez a furcsa kettősség, hogy anyagiakban mindent megkaptam gyerekkoromban, és lelki útmutatást alig, egyre több variációt ölt életemben.
Nem tudom, melyik férfi az igazi életemben. Azt sem tudom, van-e , magasabb vezéreltségem, amelynek ezek a bukdácsolások csupán részei, vagy ezek nem vezetnek sehová sem. Vagy a halál a célhoz érés, mint a bohóc esetében?
Egyszer álmomban egy hatalmas akvárium házban voltam. Vízzel telt házban, ahol halak is úszkáltak, köztük ragadozók is. Ki akartam nyitni az  ajtót, de a mélytengeri halat mégsem lett volna szabad kiengedni. Így a nem nyitottam ki.
Én is maradtam a víz alatt.

W. Shakespeare
/1564.04.23. -1616.04.23./ A történet mestere

 

Az ókori görög triász – Szophoklész, Euripidész és Aischylos – után Shakespeare adott a világnak a mai is felülmúlhatatlan drámákat. A líra és epika mellett minden bizonnyal a dráma a legösszetettebb műfaj, építményhez hasonlítható komplettség jellemzi. Néha a konfliktust jelölik meg a dráma lényegének, ezt mi egy kicsit árnyaltabban fogalmazzuk:

  • minden drámában van egy drámai előzmény,
  • ehhez kapcsolódik a drámai értékekért vívott élet-halál harc, amely azt megszerzi, vagy megvédeni hivatott,
  • drámai vétség is jelen kell, hogy legyen a történetben, amelyért szükségképpen büntetés jár,
  • és végül nélkülözhetetlen a magasabb hatalom jelenléte, amely a katarzist adja meg.

Amikor Shakespeare-t a történet mesterének mondjuk, arra akarunk utalni, hogy írásaiban ezek az elemek mindenkor jelen vannak, ettől tökéletesek.
A drámai hős maga is átmegy változásokon, ez bekapcsolja a nézőt is az esemény folyamatába, az együttérzésen, az azonosuláson keresztül a katarzis részét képezi. Ennek a változásnak fontos eleme az egyéni sorson való túlemelkedés, a komplettségbe pedig beletartozik a nagy távlat, megnyílása. A paradigma kirajzolódik a jellemeken, szituációkon, személyeken, cselekményeken, konfliktusokon keresztül, és mindez a dialógusok élő beszédében. Fontos, hogy a konfliktus egy ponton megfogható legyen, és érződjön, hogy feltartóztathatatlan, végzetes, kikerülhetetlen, és elháríthatatlan. A törvényszerűségnek is érződnie kell, ahogyan az előzményekből a sakklépésekhez hasonlóan jutunk a végkifejletig. Legyen az elbukás, vagy elégtétel. A drámának morális kritériuma is van, amelynek ki kell rajzolódnia az igaz, de gyenge, az irigy, a gonosz, a korlátolt, a lázadó, a forrongó, egyszóval a pozitív és negatív hősök konfliktusában.

Vitathatatlan, hogy Shakespeare igen különös történelmi helyzetben élt a 15-16. század Angliájában. De az is vitathatatlan, hogy teljesen értette a korszellemet, és a történés szférájából képes volt lehozni, megfoghatóvá tenni azokat az erőket, amelyek az eseményeket mozgatták.
Alakját rengeteg legenda övezi, egészen addig, hogy egyesek a létezését is kétségbe vonják, valamint azt, hogy a darabokat ó írta.
Ezektől mi eltekintünk.
Misztikus 49 évet élt, majd Prosperóként távozott.

Természetesen lehetne találgatni, hogy a Bika szülött aszcendense mi lehet. Aprólékos életrajzi töredékekből meg lehetne próbálni kikövetkeztetni. Mi ezzel nem élünk. Ám azt a stelliumot, amely a képlet bármely házában lehetne, igen beszédesnek látjuk:

  • ez pedig a Hold, Vénusz és Neptun együtt állása az Ikrek jel elején, opponálva az Uránusztól a Nyilasból,
  • az Uránusz trigont alkot a Merkúrral,
  • a nappal pedig pentagrammot,
  • az aspektus nélküli Plútó 47 fokra van a Naptól.

49. születésnapján hunyt el, ezért az április 23-át Shakespeare napjának mondhatjuk.

Földi lét és égi mű

Mi választja szét és köti össze az eget a földdel, a bánatot az örömmel, a mulandóságot az örökléttel, a fényt a sötétséggel?
A görög mitológiában Démétér a földanya, az istenanya. Nevének „métér” része analógiában áll a mater = anya és a matéria = anyag szavakkal. Ő a termékenység, a gabonaföldek istennője, a tápláló anya, a halhatatlanságot adó istennő. A nevéhez fűződő eleuziszi misztériumok hosszú időn át kultivált vallási szertartások voltak. Zeusszal való frigyéből született Perszephoné lányuk. A földanya története leánya elvesztése és megtalálása körül forog. Perszephoné elrablásának története a következő:
A réten játszott társnőivel, amikor egy különösen gyönyörű virág jelent meg előtte. Utánanyúlt, hogy leszakítsa, amikor megnyílt a föld és Hadész fekete paripákkal vont kocsija bukkant elő és magával ragadta a  kislányt.
Démétér tengeren és szárazföldön, kezében fáklyával kereste elrabolt gyermekét, de sehol sem talált rá.
Végül Hekaté tanácsára Héliosztól kérdezte, nem látta-e az égi magasból, mi történhetett. Megtudta, hogy Zeusz helybenhagyásával került az alvilágba.
Bolyongásai alatt terméketlen lett a föld. Öregasszonynak öltözve járta a vidéket, senki sem ismerte őt fel. Így vetődött Eleuziszbe.
Közben Zeusz meg őt kezdte kerestetni, hogy megengesztelje, de sokáig nem talált rá. Amikor egy küldönc  felismerte, Démétér rendíthetetlenül tartotta magát ahhoz, hogy addig kihalt lesz .a természet, amíg a lányát vissza nem kapja, és addig az  Olimposzra sem tér vissza.
Zeusz Hermészt küldte az alvilágba, hogy az alvilágba, hogy az év egy részére engedje fel hitvesét. Hadész gránátalma magokat etetett , Perszephonéval, hogy visszatérjen.
Így az év egy részét, a telet a férjével, a másik részét anyjával tölti, tavaszt hozván, virágot és gyümölcsöt.
Fájdalmas bolyongásai alatt Eleuziszben Metaneira királyné újszülött kisfiának a nevelője volt. Ambróziával etette. Halhatatlanná akarta tenni. Ám egy este, amikor éppen tűz fölé tartotta, hogy a halandóságot kiégesse belőle, Metaneira váratlanul belépett. Pánikba esett a látottakon. Démétér ekkor felfedte kilétét és megparancsolta, hogy építsenek neki  templomot.
A terem megtelt fénnyel és illattal, az istennő égi ragyogásával.
Így alapította meg misztériumát, amely a személyes részvétel alapján maradt fenn sokáig, írásos dokumentum nélkül.
A misztériumok, mint beavatási szertartások, a megtisztulással és áldozattal függenek össze. A földi lét fájdalmának sorskohó voltára utalnak, amely megnemesítő. Mintegy a fájdalom tüze égeti ki a történetekből a lényeget, mint az ércből a nemesfémet.
Démétér és Perszephoné története gyönyörű foglalata a földi lét és égi mű kapcsolatának.
A fény „sorsát” az elemek átváltozásában és fénnyé való visszaalakulásában érthetjük meg.

Gondoljunk csak a gyémántra:
A föld mélyén, a sötét szénbányában, hatalmas nyomás alatt, hosszú időn át alakul ki a gyémánt.
De amikor megcsillan, valahogyan összehozza az eget a földdel, a fényt az anyaggal.

 

A kommunikáció, mint metafizikai szövedék

Lépjünk túl a szavak magától értetődőségén, amikor a végtelenségről, és a kommunikációról szólunk a Bika jel adta fókuszálási lehetőségen keresztül. A Bika fix föld jel, amely „a” kettőt is jelenti. Az ellipszist a két fókusszal, a polaricitás dinamikáját a feszültséggel, harccal, a jin és jang erők játékát főleg a második csakrában. A vágy és szenvedély felségterülete ez a régió, ám az ösztönös ön- és fajfenntartó tendenciái magas lelki és szellemi szféráig ható kreatív erők. A gyönyör, a szexualitás, a táplálkozás /= birtoklás, bekebelezés/ és mozgás élményei azonnal háromféle mértéket és mértéktelenséget mutatnak:

  • a nagy nyitottság igencsak hajlamosít az érzelmi kiegyensúlyozatlanságra, szexuális túlfűtöttségre, fantaszta vágykergetésre, hiszékenységre, befolyásolhatóságra:
  • blokkoltsága a túl szigort adja önmaga és mások számára egyaránt, fojtott visszafogottsága olykor önbüntetést, máskor projektállást eredményez:
  • kiegyensúlyozottsága pedig jó dinamikát működtet a közeledés/távolodás, őszinteség/exhibicionizmus, igaz vágyak és függőségi ragaszkodások között. Önkifejezésében és személyes felelősségében kellő mérték szerint él. Szenvedélyeit nem fojtja el, nem tagadja, hiszen ez éppen olyan veszélyes, mintha indokolatlanul nagy teret engedne azoknak.

A partner kérdésnek az egyéni lelki kiegyensúlyozottságon túlmenően tág szociális szintje is van. A család osztályrészünk meghatározója is az életben.
Az öröm és beteljesedés, illetve a lemondás, beletörődés és mártíromság elágazásaiban hihetetlen perspektívák nyílhatnak meg, vagy zárulhatnak el előttünk.
A jelentés horizont tekintetében a kommunikáció szó – amely a Vízöntő korszak egyik kulcsszava – hasonló tágasságot mutat a fentiekben felvázolt kettősségek területén. Már rögtön van egy félre érthetőség belerejtve minden kiejtett szónál, mondatnál, ez az amit mondunk és ahogyan mondjuk kettősség. Ez utóbbi árulkodik a szándékról, az indulati töltetről, az igaz/hamis indítékról. A hanghordozás kitűnően rejti/sejteti az ellenérzéseket, a kifogásolásokat, a kritikát, a lenézést, a hibáztatást, az elmarasztalást, a gőgöt és megannyi bántó attitűdöt. Ezek azonnal beindítják a másik félben az ösztönös elzárkózást, vagy viszont támadást, a felcsattanást, a támadva védekezést, amelyek pillanatok alatt mellék- vagy vakvágányokra terelhetik az eredeti témát. Márpedig a kommunikáció lényege a közös pont, ahol az álláspontok találkoznak, ahol az energia cseréje zajlik, amelynek mentén kibontakozik és hatni kezd egy hír, egy idea, egy gondolat, felkeltvén másokban is az intuíciót, a lelkesültséget, az érdeklődést, a figyelmet. A kommunikációnak ez a meta szintje különösen figyelemre méltó. Annál is inkább, mert az anyanyelvet mintegy másfél évnyi metakommunikatív kapcsolat után vagyunk képesek beszédszintre emelni. Addig a szavak hangulati, indulati töltése képezi a megértés alapját. Mindenki megtapasztalhatja, hogy a tiltás már egy totyogó kisgyermekben is ellenállást vált ki, következésképpen az első szavak egyike, amelyet megtanul adekvátan használni, az a „nem!”
A szavak jelentés horizontját a hasonlatok, az allegóriák, a metaforák, a szóképek hihetetlen mértékben tágítják és színezik. Ez nemcsak a költészetben, hanem a mindennapi életben is megfigyelhető, tanulmányozható. Gondoljunk csak olyan jelzőkre, mint csillagszemű, gazella lábú, tonna donna, tányérképű, karvalyorrú, darázsderekú. Vagy olyan szóra, mint például a „pillanatspirál”:

Levelek  forognak,
zúgó szélsodráson
kavargó körtánc kél,
pillanatspirálon
megtestesül a szél.

A jelentés messze túl van a fizikai világon. Még abban az esetben is, ha nem égi hangról, szózatról, hallomásról, látomásról beszélünk. Álomban is elő- előjöhet efféle megszólítás, amikor nevünket halljuk, leírjuk vagy leírva látjuk.
Maga az emberi beszéd is sokkal inkább égi eredetűnek mondható, mintsem emberi produktumnak. Csakúgy, mint az ének, amelynek a  kifejező ereje felülmúlja a beszédét. A színek, a hangok, a formák tarka kavalkádjának metafizikai szövedékéből olvashatjuk ki a korok jelentés rétegeinek az üzeneteit, mondanivalóit.

 

Alexander von Schönburg
Fritz Riemann
Anthony de Mello

 

Alexander von Schönburg: Pénz nélkül gazdagon.
Holistic

 

Az l969.ben született szerző gróf Széchenyi István ükunokája. Szomáliában jött a napvilágra. Édesanyja a sztálini diktatúra elől menekült Magyarországról Nyugatra húszas éveiben. Sok vándorlás után Szomáliából is vissza kellett térniük Németországba, mert ott forradalom tört ki. Tudósítóként járja a világot, több könyvben megírván a „stílusos elszegényedés művészetét.”A szegénység és gazdagság demarkációs vonalát csak keveseknek sikerül áthidalniuk. Még ha meg is történik az átlendülés egyik oldalról a másikra, kísérő jelenségként egyfelől a szégyen, a tehetetlenség, az irigység, az elégedetlenség, másfelől a gőg, a felfuvalkodottság, az elbizakodottság, a lenézés munkál tovább.
Alexander von Schönburg „új szegény”pozícióból hidalja át ezt az elválasztó határt. Paradox intervenciónak is nevezhetjük azt a kifinomult eleganciát, ahogyan élni képes a gyökeresen kifordult történelmi helyzetet. Az a születési előjog, amely évszázadokon át nemesi kiváltságokat adott családjának, bölcsesség, önbecsülés, filozófia, etikai erő lesz benne, anélkül, hogy áldozatnak érezné magát, vagy a méltatlankodás kerítené hatalmába. Szégyen nélkül képes idézni olyan kontraszt epizódot életéből, amikor a brunei szultán születésnapjára kaptak meghívást, és virágnyelven kellett bevallaniuk, hogy a családi költségvetésbe egy ilyen távoli repülőút  nem fér bele. A szultán külön gépet küldött értük, ők pedig egy porcellán dobozt vittek ajándékba a királyi manufaktúrából, mert a szultán kincsözönéhez képest ez volt számukra a leg megfizethetőbb. Megvetés nélkül tudja idézni dédapja esetét az orosz cselédlánnyal, aki az első világháborút megelőző forrongó zavargásokban azt vágta arcába, alig várja, hogy egész családjával együtt felakasszák őket. De amikor a bolsevikok elől kellett menekülnie, dédapjától kért segítséget, esdeklő könyörgéssel. A dédapa, aki egy kórházat is építetett a faluban, kivitte az állomásra, felrakta egy vonatra és még pénzt is adott neki.
A nemeseket felváltó új gazdagokról minden személyeskedés nélkül képes írni, persze teljes tisztánlátásban afelől, milyen óriási különbség van a feudális rend és a kapitalizmus „pénzdrogja” között. Mindenek előtt a hamis ideák vonatkozásában, mi szerint a pénzzel minden megvásárolható, vagy a nagy szocialista csalétekről, hogy mindenki egyenlő. Szellemesen ír az ásványvíz sznobokról, a kulturális és társadalmi potyalesőkről, a szalon szocialistákról, és a boldogtalanságban megcsömörlött gazdagokról.

A művészetről és ellen  művészetről, a kultúra iparáról, a
soványság státusz szimbólumáról.
Nem fertőződött meg a haszonelvüségű etikától.
Immunissá tudta tenni magát a túlzott anyagi kötődésekkel szemben

Függetlenné válni a birtoklástól, az olyan szabadság, amelyet a
kapzsi emberek soha nem érhetnek el, soha nem élhetnek át.

Ez a „nemesség” a szó szoros értelmében: túl a nemzetséghez,
nemesi osztályhoz való tartozáson az erkölcsileg kifinomult „ember”.

 

Fritz Riemann:Útmutató asztrológia
Egy pszichoanalitikus gondolatai és tapasztalatai

Könyvfakasztó Bp. 2002


„per astra ad Deum” 

A jövő pszichoterápiájának be kell töltenie azt az űrt, a tanokon és módszereken túlmutatóan, amelyek elhatárolnak bennünket a teljes kép kialakításától magunkról, a világról, az életről. Ennek a teljes képnek a hiányzó láncszemei a fényről való tudás, a kommunikáció, az információ energia természete és magának a terapeutának a magasan kvalifikált, morálisan is támadhatatlan személyisége, amely minden korban más és más kihívásokat tartalmaz.
Fritz Riemann /1902-79/német analitikus neve már „Az öregedés művészete” és „A szorongás alapformái” című műveiből is jól ismert. Mindkettő túlmutat a természettudományos szemléleten, kozmikus távlatokba helyezvén az embert. Az „Útmutató asztrológia” még kikerekedettebben taglalja ezt a szemléletváltást, amely nélkül a terápia nemcsak fékezett eredményű, de esetenként kifejezetten káros, zavaró hatású lehet.
Az ember átfogó megismerésének, kibontakozási tendenciáinak felvázolásához az asztrológiai ismeretek nélkülözhetetlenek.
Az asztrológia reneszánsza már a múlt század második harmadától fokozott élénkülést mutat, gondoljunk csak C.G. Jung munkásságára, aki orvos létére az asztrológiában, alkímiában, vallástudományi kérdésekben és persze a pszichoterápiában is alkotó módon szerzett jártasságot. Ez a mai „modern”, de a spirituális pólust nélkülöző világunkban még fokozottabban tereli a figyelmet olyan terapeuták felé, mint F. Riemann, aki egyenesen az Isten felé vezető útnak tartja a csillagok üzenetének vételét. Az asztrológia az ember „primer természetét” őrzi, felül múlhatatlan hitelességgel, eredetiséggel, precizitással. Sorsszerű alapstruktúrát rajzol elénk a horoszkóp, a reinkarnációban magunkkal hozott adottságokkal és lehetőségekkel.
Az asztrológiát – csakúgy, mint a számokat, a hangokat, a beszédet – nem az emberek „találták fel”, hanem csupán rátaláltak a törvényszerűségek kiolvashatósága révén, a láthatatlan világ üzeneteként. Hasonló ez az időhöz, amely mint tudjuk, van is, nincs is. Attól függően, hogy milyen aspektusból akarjuk vizsgálni.
Ami az alkalmazhatóságát illeti, probléma, hogy az „asztrológus” – képzés mondhatni, informális utakon történik, nem illeszkedik semmilyen felsőfokú képzésbe, és mint munka, nincs körülhatárolt szociális szerepe, mint ahogyan az a foglalkozásoknál megvan. Pénztáros, tanár, sofőr, lelkész, szociális munkás, és így tovább. Ez a két körülmény sok visszaélés forrása. Maga a könyv szerzője is a pszichoterápia kiegészítő ismeretforrásaként kezeli az asztrológiát.
Valóban több „gyermekbetegsége” van ennek a szakmának, már ha egyáltalán ennek akarjuk tekinteni az asztrológiai ismereteket és alkalmazásának illetékességi körét. Ezek a gyermekbetegségek: a tanácsot kérők hiszékenysége, csodára várása, önismereti fehér foltja, és az asztrológus hatalmi vágya, mágus szerepe, etikai debilitása, amelynek következtében visszaéléseket követ el. Egyszóval tudatlanságnak is mondhatjuk, amelyet mindenhatósággal próbál kompenzálni. Arra is ügyelnünk kell, hogy az asztrológiai fél tudásból ne kovácsolódjék igazoló elmélet, vagy védekező páncél.
De mindezeken túlmenően a legfontosabb, hogy az asztrológiát saját lelkünkből kell előhívni, így lesz valóban „útmutató”. Hiszen mindannyiunk lelkében ott van időtlen idők óta.

Egyszóval tudatlanságnak is mondhatjuk, amelyet mindenhatósággal
próbál kompenzálni. Arra is ügyelnünk kell, hogy az asztrológiai
fél tudásból ne kovácsolódjék igazoló elmélet, vagy védekező páncél.


De mindezeken túlmenően a legfontosabb, hogy az asztrológiát
saját lelkünkből kell előhívni, így lesz valóban „útmutató”.
Hiszen mindannyiunk lelkében ott van időtlen idők óta.

  

Anthony de Mello: Ébredj tudatára!
Gondverő Könyvkiadó 1999.

 

„A lelkiség: tudatára ébredése a lelkiségnek,

amely megállítja és visszafordítja a konfliktusok,

zavarodottság, félelem és fájdalom

rengeteg kárba veszett energiáját.”



Az indiai jezsuita szerzetes világszerte ismert lelkigyakorlatai, imádság szemináriumai, pszichoterápiás kurzusai és írásai révén. Magyarul is mintegy kilenc kötete jelent meg. Elmélkedései meghökkentőek, felkavaróak, a paradoxon erejével hatnak. Megütközést váltott ki magában a katolikus egyházban is a személytelen Istenről vallott nézeteivel. Istenről semmi sem mondható, Isten észlelése forma és kép nélkül, Isten, mint üresség, vagy egyetlen ismerés a nem ismerés gondolatai mélyen érintik és zavarba hozzák az embert. De minden sora következetesen arról szól, hogy a valóságra való ráébredésnél nincs fontosabb, vagy előbbre való dolog az életünkben. A pillanat valóságának, az élet jeleinek felfogása, megértése, észrevétele. A  nyüzsgő és harsogó világban a természetbe írt szellemre figyelni a szélsuhogásban, a madárdalban, a vízáradásban, a hó csendben. A szemlélődés folyamatában szabadon átélhetőek az élet áramai, amikor nem akarunk beavatkozni, másítani, ítélkezni, megragadni, birtokolni. A szemlélődés aggodalomtól, szorongástól, kudarctól és depressziótól mentes. A  szemlélődésben nem lehet csalódni, nem jár fájdalommal és félelemmel, hanem feltölti az embert a nyugalom erejével, az igazság ragyogásával, a valóság megnyugtató bizonyosságával.
Bepillantást enged árnyékunkba és sorsunkba, mivel a sorsunk annak a függvénye, amit megteszünk és amit nem teszünk meg. Az árnyékunkban pedig ott vannak mindazon figurák, akikkel megütközünk, birkózunk, hadakozunk életünk folyamán, a buta, a beteg, a bolond, a bűnöző, a primitív, a hazug, az irigy és így tovább. A  kártevő, az elbizakodott, a gőgös, az ostoba. Csak úgy odagurít az olvasó elé néhány megrontó tényezőt, amely az egész emberiség destruálásában oroszlánrészt tesz ki. Ilyenek az elv nélküli politikusok, az együttérzést nélkülöző nevelések, a munka nélküli jólét propagandája, a csend és elmélyülés nélküli tanulás, a félelemmel és fenyegetéssel működő vallás. Lerántja a leplet azokról az önhitt emberekről, akik jónak képzelik vagy hirdetik magukat, de a segítő szándékuk valójában abból a függőségi igényből táplálkozik, hogy fontosnak érezhessék magukat. Ravasz függőségi kötődés, amikor az motivál valakit, hogy a másiknak szüksége legyen rá. Ugyanígy a ravasz, burkolt önzés, amikor valójában az elismerésért tesz valamit, de olyan csomagolásban, mintha a másoknak szerzett öröm lenne a célja. Rámutat a beteg psziché nagy függőség igényére, hogy valójában nem is akar meggyógyulni, csupán törődésre, vigaszra vágyik és ehhez a betegség jó álca. Mint ahogyan felnőni is sokan nem akarnak, mert az felelősséggel jár, többletet igényel, miközben hiányokkal küzdenek.
Eme sok paradoxon között talán az a legszellemesebb odavetés, hogy egy prédikátor célja csak az lehet, hogy minél hamarabb feleslegessé váljék. Mert már előhívódott a minden lélekben ott szunnyadó tudás, életérzés és életszentség iránti áhítat. Ehhez pedig nem kell közönség. 

 

Rettegés
Hülye vagy!
Tüskepáncél

Rettegés

Ki gondolná, hogy a rettegés a négy nagy szenvedély egyike? Mármint a gyönyör, a fájdalom és a remény mellett. És hogy egyáltalán a szenvedély kategóriájába sorolható. Márpedig szenvedély, abban a vonatkozásban, hogy teljesen elborít, nem hagyja, hogy
megszabaduljunk tőle, betölt, leköt, megbénít, nem engedelmeskedik a belátásnak, az ésszerűségnek, a józan ész nem hat rá, hatalmában tart, ural, szívós a fennmaradásban.
Több és más, összetettebb, mint az egyszerű félelem vagy szorongás, bár az is része. Drámaibb ezeknél.
A rettegés a rettegéstől nehezen fékezhető öngerjesztő folyamat. Olyan kényszer, amelyet  az értelmetlenség puszta tudata nem képes leállítani. Sőt, szinte az őrületig képes fokozni a „mégiscsak nagy baj lehet velem” irtózatát, a képzelet mágia fekete szörnyűségeit.
Nehézlégzés és  a légzés elakadása lehet a kísérő testi tünete, esetleg olyan heves szívdobogás, amely majd szétszakítja a mellkasát.
Hallgassuk meg egy változatát:

  • Hisztérikus is tudok lenni.
  • Egyszer ketten voltunk otthon a húgommal, és ő viccből kizárt engem az erkélyre. Én betörtem ököllel az ablakot  és csúnyán elvágtam a kezemet. Ömlött belőle a vér. Minden  rettegés előtört belőlem, például az, hogy soha többé nem tudok majd gitározni. Külön bőszített, hogy a húgom falfehéren és dermedten a rémülettől tehetetlenül állt, és még a mentőket sem tudta hívni.
  • Még idegvarratot is kellett alkalmazni, de szerencsére rendbejött a kezem.
  • Egy évre rá eltörtem  ugyanezt a jobb kezemet. Biciklivel mentem volna pótvizsgázni németből. De persze nem készültem fel. Fohászkodtam az éghez, hogy „történjen valami!” Ekkor elvágódtam, és eltört a kezem. Begipszelték a János Kórházban, így mentem a tanát úrhoz. Megértő volt, mert nem sokkal azelőtt síelés közben lábát törte. Aláírta az  indexemet.
  • De az efféle rettegések még mindig nem múltak el teljesen az életemből. A legváratlanabb pillanatokban el tudnak kapni.

„Hülye vagy!"

Talán valamiféle óvodáskori viselkedés maradvány lehet az, amikor tanult, felnőtt emberek hülyézik egymást. Ki tudja miért a szótár kitörölhetetlen darabja, hogy egy feleség vagy férj gyakran lehülyézi  társát anélkül, hogy belegondolna ennek sértő  mivoltába.
Egy ízben görcsös nevetést váltottam ki egy asszonyból, amikor utaltam a Frim Jakab által alapított Hülyék Intézetére. Talán sikerült megértetnem, hogy a mi kultúránkban a hülye kifejezés egyértelműen utal a féleszűségre. Ezt támasztja alá a felhorkanással kísért kérdő forma:”Hülye vagy?”
Egy Rogers csoportban, ahol angolok is résztvevők voltak, az egyik angol megkérdezte, milyen őszinteségi fok lesz a csoportban. Vagyis ildomos-e jelezni, ha valakinél stupiditást tapasztal.

Tüskepáncél

Ha valakinek kölcsönt adtál, amelyet az vonakodik visszaadni a megbeszélt időre, és amikor te rákérdezel, mikor rendezi, ő pedig rád förmed, ócsárlásba kezd, hogy milyen pitiáner, pénzéhes és irigy vagy, az kimeríti a támadva védekezés  széles körben alkalmazott stratégiáját.
A gesztenye, amikor megérik, meghasad és leveti a tüskés bőrt magáról.
Serdülők tüskepáncéllal védekeznek, amíg azt ki nem növik.
De ha te megmaradsz  élemedett korodban is a tüskepáncélos mögött, azt már neurózisnak mondjuk.
Ügyelj a „3 P”-re: provokáció, projekció, paranoia!

 

A politikacsinálók

A politika szónak igen tág a jelentés horizontja. Egyesek államvezetési tudománynak, technikának, olykor művészetnek gondolják. Mások a mindennapi életet átszövő destruáló hatásnak.
A politikusokat pedig minden hájjal megkent köpönyeg forgatóknak, ideológiai széllovasoknak, az állam húsos fazeka körül tolongó, arcátlan demagógoknak. Melléknévi konnotációja  mindenképpen a fortélyos, a rafinált, minden széljáráshoz  jól alkalmazkodó ügynök féleség, manipulátor. Ha charmos politikusról van szó, aki ügyesen belopja magát a szívekbe, őt fenegyereknek becézzük.
Az biztos, hogy mindenféle politikával találkozhatunk: egészség-, oktatás-, kultúra- , művészet-, környezetvédelem, adó-, pénz-, sport-, bér-, piac-, gazdaság-, kampány-, párt-,foglalkoztatási politikáról, felsorolni lehetetlen a percenként szaporodó ágazatokat.
Sok ellenérzés is társul a szóhoz, csalódottság a politikusokban, a  kormányban, az ügyek menetében. Hatalmas indulatokat képes kavarni a lelkekben a másik ember miénktől eltérő álláspontja, attitűdje, meggyőződése, elkötelezettsége, esetenként nihilizmusa, érdektelensége, elítélő, előkelő idegent, kívülállót  sejtető gőgje.
A kérdésre azonban, hogy valójában kik csinálják a politikát, nehezen kaphatunk választ. A diktatúráknál kicsit egyértelműbbnek látszik, ki a ludas, mert inkább személyhez kötött. Azt is látnunk kell, hogy a diktátorokhoz kötődő csodálat, a velük való azonosulás sokáig nem évül  el. Szűkebb és tágabb körben, de él a lelkekben. Anélkül, hogy látnák az Ödipális szenten való megrekedtségüket, amely szindrómáról a mindenhatóságuk képzete árulkodik. A belül rettegő, gyermeklelkű diktátorok megtalálják a megvásárolható talpnyalókat, akikből a holdudvaruk  kialakul. Ezek a lekenyerezett, és ezáltal terrorizálható emberek  oroszlánrészt vállalnak a téveszmék és becsvágyak megvalósításában.
A képviseleti demokráciában jobban el tudnak maszatolódni a személyes felelősségek, helyesebben  felelőtlenségek. A demokrácia szószólóitól ritkán szokták megkérdezni, mit jelent számukra a szó. Már aki a görög demokráciára esküszik, az sem mindig mérlegeli, hogy az a rabszolgatartó görög társadalomban a szabadok „demokráciája” volt. Az akkori  korszemléletbe nagyon is belefért, hogy akik rabszolgának születtek, azok „beszélő állatok” csupán.
A feudalizmus magas értékrendű hierarchiáját felülről irányított rendszernek tekinthetjük. Szemben a demokrácia alulról jövő szerveződésével. Holisztikusabb ideológiának indult, ahol a „nép” a mindenkit felölelő egyed, ahol mindenki egyenlő a törvény előtt és megilleti a jogvédelem. Persze a képviselet folyamatában ez a rendezettség és elv nehezen valósul meg. A képviselők ingatagságai, a műveletlen emberek túlkapásai aláaknázzák és bábeli nyelvzavarrá teszik  a  politikát. Hatalmas buktató lehet a „népakarat”, amely figyelmen kívül hagyja a korosztályok eltérő szükségleteit, a közös nevezőre nem hozható műveltségbeli, neveltetési különbözőségeket, a kulturálatlanságok visszahúzó erejét és az egyéb antiszociális tényezőket, amelyek lehetetlenné teszik a beilleszkedést. Pontosan látható ez az „arab tavasznál”. A felhergelt és felfegyverzett nép elkergeti a korábban istenített vezetőjét, brutálisan kivégzi, diadalmámort ül, majd mégsem sikerül kivájni azt a közigazgatási medret, amely szabad folyást engedne az érdekeknek, szándékoknak, mindenki számára élhető életnek.
A Vízöntő korszakban jobban kirajzolódik majd, hogy a politikát valójában mindenki csinálja. Még az is, aki úgy véli, távol maradhat az egésztől. Mert az összefüggés rendszerből senki nem maradhat ki. Mindenki tagja valamilyen közösségnek, amely közéletiségre, alkalmazkodásra, illeszkedésre, részvételre, a méltósága megőrzésére kötelezi.
A görögök „szenátoroknak” nevezték a képviselőket. Ezt az érett korra való utalást ma sem szabad számításon kívül hagynunk. Mert a politika sok tapasztaltságot, bölcsességet és szeretetet igényel. Önismeretet, hiteles élet gyakorlatot. Amikor már a politikai tudattalan erői is megnyílnak számunkra.
Mert a társadalom olyan, amilyen emberek alkotják.

 

Gnómák
 

Ha nem tudom, hogy nem tudom, azt hiszem, hogy tudom.

Ha nem tudom, hogy tudom, azt hiszem, hogy nem tudom.

    /Laining/

Akik megvásárolhatók, azokat nem érdemes megvásárolni.

Akarni úgy, hogy nem akarni.

Bízzuk a véletlent a véletlenre.

A tagadás életben tartja a dolgokat.

Amikor a normaszegés válik normává.

A korlátlan korlátoltság.

’Elvárom, hogy ne legyenek elvárásaid!”

„Soha nem fogom megbocsátani, hogy akkor azt nem bocsátottad meg nekem.

A nem látás a látást tanítja.

Végtelenség és betöltöttség.

A jó kérdés a választ is magában foglalja.



Meditációs objektum

Alapítók:
Dr. Szilágyi Imre /1933-1999/ filozófus,
Kürthy Sándor /1921-2005/ festőművész,
Darabos Pál /1931-2012/ könyvtáros,
Lám Edit tanár, levéltáros,  
László Ruth pszichológus,
Miklóssy Endre építész, író 
Szathmári Botond  vallásfilozófus, orientalista.

Hamvas Béla  /1897.03.23. – 1968.11.07./

 

Szélsőségesen extrovertált és nyüzsgő világunkban szerencsére a befelé fordulásra is találunk példát és igyekezetet. A zajos tülekedést, a szétszórt figyelmet, a felületes száguldást , az űzött kapkodást meg kell tanulnunk belső nyugalommal, igaz békével, áldott csenddel ellensúlyozni.
A „modern” embernek a magány sem igazán kenyere. Legtöbb esetben a tevékenységet előnybe helyezi a szemlélődéssel szemben.
A buddhizmus nyugati térhódításával karöltve a „meditáció” is divat lett, tért hódított. Különféle formában gyakorolják, egyik változat például a 3 évig, 3 hónapig, 3 napig,  3 óráig tartó, a Vipasszan a csendet gyakorolja  és sorolhatnánk az egymástól igen eltérő metódusokat és időtartamokat.
Hamvas Béla telitalálat fogalma egyfelől árnyaltabb, másfelől megfoghatóbb tartalmat takar, mint a fentiekben idézett változatok. Első pillanatban gondolatibbnak tűnhet, amely ellentétben áll a klasszikus keleti meditációval, amelynek lényegi eleme a gondolatok lecsillapítása, sőt, leállítása. De nem szabad azt feltételeznünk, hogy Hamvas Béla ne lett volna tisztában a meditáció lényegével.


Hamvasi értelemben a meditációs objektum a meghitt élettárs szerepével analóg, akitől soha nem válunk meg, hiszen társunk. Ily módon a meditációs objektumként kezelt gondolatok, képek, eszmék, címszavak, kulcsfogalmak, ideák életünk személyes tartozékai. Lelki irányultságunk örök és kimeríthetetlen személyes tartozékai, tárgyai, forrásai. Szemlélődésünk „témái”, amelyet számtalan olvasatban járhatunk körül, a megértésig vezető úton. Legszemélyesebb „foglalkozásunk, amely folytonosságban munkál bennünk és amelyet folytonosságban művelünk.

 

Ilyen volt C.G. Jungnak a személyiség 12 éves korától, Goethének a Faust, amelyet 25 évig írt, Madách Imrének a Tragédia, Hamvas Bélának a Hagyomány.
Mint kagylónak a gyöngye.

 

 

 

 

 



Az Antológia Humana című könyve előszavában szép példáját láthatjuk annak, miként munkál a lélekben a meditációs objektum, miként segíti az isteni erők felvételét, miként tesz arra alkalmassá bennünket. Miként emel az olyan nyugalom és béke szférájába, ahol már nem a homályos és zavaros ösztöntendenciák érvényesülnek, vagy az önmagukért való egoisztikus próbálkozások, ahol a kísértésektől, vágyaktól és szenvedélyektől már mentesek vagyunk. Ahol szinte már tiszta létezéssé válhatunk.
Három meditációs objektumot idéz saját sóul makingjéből, amelyek első pillanatban egymásnak ellentmondani látszana, de valójában egyensúlyt hordoznak:

 

  • Ahol pedig nő a veszély, közeledik a megmentő.
  • Amilyen mértékben közeledsz Isten felé, olyan mértékben közeledik feléd a sátán.
  • Közeledjetek Istenhez, hogy ő is közeledjék felétek.


       

Kos

Ikrek

A napbárka útja

Az időszámítás alapját minden kultúrában a Nap körforgása képezi.
A Nap rajzolja ki az évkört az időben.

Megtekint

Mitológia

Kleio, a történet múzsája.
Kezében pergamen tekerccsel ábrázolják.

Megtekint

Interjú

A jó kérdés már önmagában válasz is.

Megtekint

Holisztikáról holisztikául

Minden mindennel összefügg.
Az egész világ egy összefüggés-rendszer.

Megtekint

Pszichológiai és asztrológiai esettanulmányok

Miként cseppben a tenger, úgy egy-egy esetben
komplett történet rejlik.

Megtekint

Több dimenziójú kettősség

A teremtett világban minden megkettőződés
a poláris párjával létezik, ellensúlyozódik.

Megtekint

Végtelen kommunikáció

A rezgő világegyetemben minden információ
odatalál a frekvenciasávjába.

Megtekint

Szerzők, recenziók

Idézetek, címszavak, kulcsfogalmak,
kivonatok, felvillanások.

Megtekint

Eszmefuttetások

Gondolatok, amelyek megfutják pályájukat,
formát öltenek.

Megtekint

Politikai tudattalan

Tudattalanunk harmadik rétege, a közösségeket is magában foglaló /társas/ társadalmi tér.

Megtekint

Gnómák

Csiszolt kövek, amelyek kötőanyag nélkül illeszkednak a valóságba,
mint a piramis építőkövei.

Megtekint

Hamvas Béla Kör

1989-ben Budapesten alakult az ELTE-n, nyitott szellemi kör.
Előadások, havi rendszerességgel.

Megtekint

Lap tetejére